Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Frostpunk – Szezonbérlet tartalmak (PS4, PSN)

Parás jégvarázs.

2019-ben kiélhettem kommunistának álcázott diktátor hajlamaimat és a végső győzelem, a túlélés reményében küldtem biztos éhhalálba jobb sorsra érdemes virtuális lemmingjeimet a Frostpunk: Console Edition – teszt ITT – fagyos világvégéjében. Cél szentesíti az eszközt, ugye. Azóta, elolvasva a Panta Rheit nem vagyok túl büszke a pragmatikus hozzáállásomhoz, de mentségemre szóljon, hogy szorított az idő a teszt megírásához – most ilyen nem fenyegetett, ugyanis hónapok óta nem bírtam magam rávenni, hogy telepítsem a season passt és újra nekivessem magam a jégmezőkön való totálisan depresszív túlélésnek.

Ne érts félre: a Frostpunk egy bitang jó stratégiai játék érdekes döntésekkel és megoldandó forgatókönyvekkel, viszont pofátlanul szemét és nehéz is tud lenni, továbbá megkövetel egyfajta koncentrációt és flow-t, mivel mindig két lépéssel előre kell tervezni és ügyesen szöszölni a mikromenedzsmenttel. Máskülönben a játék kegyetlenül megbüntet és több órás haladást lehet kidobni a kukába – emlékszem, nem is nagyon működött, hogy napi pár órát játszva legyek sikeres, mivel másnap az állást betöltve már a rosseb sem emlékezett, mi lenne a következő célszerű lépés.

Szóval ilyen előzmények után vettem egy mély levegőt és folytattam volna, ahol anno abbahagytam. De előtte újra belevetettem magam a főküldetésbe, hogy felidézzem a konzolos játékoknál szokatlanul bonyolult irányítást, valamint újra felfedezzem a különféle mechanikákat, a nyersanyagokkal, munkások reményével és elégedettségével történő egyensúlyozást, a táncolást az őrült despota és a liberális megváltó határmezsgyéjén, hogy szigorúan eze kután ugorjak csukafejest a kiegészítő tartalmába.

Mert a kiegészítő bizony az alapjátéknál is sokkal, de sokkal szemetebb és nehezebb. A három add-on közül a The Rifts névre kereszteltre sok szót nem is fecsérelnék, mivel ez a végtelenített túléléshez ad egy új pályát – én kifejezetten nem szeretem a céltalan játékot, így hiába a csavar a bevett formulán (a nyersanyaghiányt hidak építésével lehet – ba-dum-tss – áthidalni), ez csak a legelvetemültebb rajongóknak fog bármit is jelenteni.

A The Last Autumn viszont egy érdekes alaphelyzetből indul: a zord világvége még csak kopogtatni készül ajtónkon, így minket bíznak meg a túlélés melegét biztosító generátor felépítésével. Eleinte nem is kell aggódni a hőmérséklet miatt, inkább az alulmotiváltság és reménytelenség lesz a legnagyobb ellenségünk, valamint a folyamatos sztrájkolás, a különféle munkahelyi balesetek, ahol dönthetünk úgy, hogy feláldozzuk a munkások életét, hogy időben végezzünk az adott mérföldkővel…

…vagy esetleg némi csúszásért cserébe megmentjük a csapdába szorult peonokat, hogy aztán azok hálájuk jeléül később megtagadják a munkát, így a továbbiakban negédes mézesmadzag helyett kivégzőosztagunkkal szolgáltassuk a megfelelő ösztönzést a rohadékoknak, átkozva a pillanatot, amikor a biztos halál helyett megmentettük a seggüket. Hogy aztán hirtelen beüssön a mínuszharminc.

Amit ezzel szemléltetni próbáltam, hogy a kiegészítő az alapjátéknál is sokkal nehezebb és igazságtalanabb tud lenni, amit nem mindig éreztem fairnek; sokszor olyan helyzeteket dobott a játék a fejemhez, amire nem tudtam felkészülni az adott szituáció előzetes ismerete nélkül, ez pedig gyakran frusztrált állásvisszatöltéseket és káromkodásokat eredményezett. Szeretem, ha van kihívás egy játékban, de itt egy picit átestek a ló túloldára és ez sokakat elijeszthet.

A szezonbérlet utolsó eleme az On the Edge kiegészítő (nem, ez nem a Big Mouth legújabb szezonjának a fotelbaszós epizódjára utal): kereskedelmi pontként funkcionáló városunknak bizonyos nyersanyagokhoz nincs hozzáférése, marad az árucsere a nélkülözhetetlen alapanyagok megszerzése végett, illetve  a többi várossal való jó viszony ápolása lesz a másik kulcs. Ügyesen lavírozva hamar autopilotba kerül településünk, de itt is lesznek ’mókás’ szituációk…

Szóval a Frostpunk kiegészítői az alapjátékhoz hűen rendesen megizzasztanak bárkit, de két évvel a megjelenés után szerintem annyira már nem releváns ez a csomag. Akik szerették a főprogramot, azok most kapnak még több, még nyomorgatóbb kihívást, amivel elszöszölhetnek… de részemről szöszöljön vele a Kun Béla és inkább csináljanak a fejlesztők egy második részt (spoiler alert: már bejelentették), azt lelkesebben tolnám.

(A szezonbérletet a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 8740 Ft. A különböző kiegészítők külön-külön is megvehetők: a The Rifts 1739 Ft-ért, az On The Edge 4530 Ft-ért, míg a The Last Autumn 5919 Ft-ért. )

Hozzászólás