ELDEN RING NIGHTREIGN (PS5, PS4, PSN)

Hárman párban, nyakig pácban az éjszakában.

(A teszt írásakor leginkább az alap háromfős módra fókuszálok, ugyanis a stúdió e köré tervezte a játékot.)

Sosem rejtettem véka alá a véleményem az Elden Ringgel kapcsolatban: minden pozitívumát feledtették velem a technikai hiányosságai, a bossok folyamatos ismétlődése és összeségében az, hogy az open-world élmény többet vett el, mint adott hozzá. Bár kétszer is végig mentem rajta, a véleményem nem változott. A DLC fenomenálisan jó volt, és még jobban is tetszett volna mint az alapjáték, ha nem lett volna Radahn, akinek nem kívánok semmi jót, se azoknak, akik leokézták, mint főbosst. Na de térjünk a tárgyra!

Az Elden Ring Nightreignnel a FromSoftware egy új formulát próbált összekotyvasztani, már meglévő játékelemekből, innen-onnan összeollózva. Egy célszerűen hárman játszandó rougelike souls játékot készítettek sötét konyhájukban, ami amennyire élvezetes, legalább annyira nehéz is. Bevallom, voltak hatalmas kétségeim a projekttel kapcsolatban, és talán nem is mentem volna neki, de Ginfo meggyőzött, mert szerette volna kipróbálni, még úgyis, hogy a Nightreignnel vesztette el a soulslike szüzességet, erre pedig nem tudtam nemet mondani. Most pedig nézzük meg, milyen sötét is az a bizonyos éjszaka. 

A lehetetlen küldetés

A címadó Elden Ring széttörését követően (The Shattering) több párhuzamos világ is létrejött. Míg az alapjátékban hősünk megpróbálja visszaállítani a rendet, addig a Nightreignben, erre már nincs lehetőségünk és a játéknak tered adóLands Betweent ellepte a sötét éjszaka. A nappalok halálos viharral érnek véget, és a Nightlordok uralkodnak az éj leple alatt. Ránk hárul a feladat, hogy győzedelmeskedjünk felettük és megpróbáljuk visszaterelni az életet a rendes körforgásba, megszüntetve a gonosz lények birodalmát. Ehhez segítségünkre lesznek a Nightfarerek, akik különféle harcstílusok szakértői – rájuk majd később kitérek. Hárman indulunk neki, hogy nyakunkba vegyük Limgrave-et és megállítsuk a borzalmakat. 

Az alapkoncepció viszonylag egyszerű, de hatásos: 2 napot kell túlélnünk, miközben erősítjük a karakterünket és csapatszinergiánkat. Minden nap végén egy nagyobb bosst kell levernünk, majd a harmadik napon szembe kell nézünk egy Nightlorddal, és remélhetőleg győzedelmeskedünk felette. Nappal jut idő ellenfelek likvidálására, fegyverek és különféle eszközök keresgélésére, élettöltő flaskánk fejlesztésére, és nekifuthatunk kisebb-nagyobb főellenségeknek is. Ha beköszönt az éjjel, a játéktér elkezd szűkülni és menekülni kell a halálos vihar elől, amely pillanatok alatt végez a karakterekkel. Ez a bizonyos vihar kétszer csökkenti a teret egy nap alatt, a nap végén pedig kihív minket egy erősebb boss, amely legyőzésével tovább haladhatunk a következő napra. A pálya minden új futam alkalmával máshova helyezi az ellenséges táborokat és a főbb ellenségeket, a flaskatöltő templomokat, a bányákat és megannyi titkos helyszínt. Van egy pár állandó rész, mint például a térkép közepén elhelyezett kastély, ahol gyilkos ellenfelekkel, de remek loottal találkozunk. Ezenkívül Limgrave pontosan olyan, mint volt, minden bájával és bajával. Az idő gyorsan telik, ezért már a kezdésnél fontos, hogy megtervezzük, mit csinálunk, mire lesz időnk, mely útvonalat választjuk. Fontos érteni az Elden Ring és alapvetően a soulslike-ok mechanikáját. Itt is rúnákat kapunk az ellenfelek legyőzéséért, de nincsenek különféle buildek, hanem fix karaktertípusokkal kezdünk, és szintlépéskor a statjaink erősödnek, egészen 15-ös szintig. Kifejezetten szükséges a folyamatos fejlődés, hogy erősebb ellenségeket is le tudjunk győzni. A viharban hamar meghalunk, az idő pedig gyorsan telik. Éppen ezért nem sok idő van bámészkodni vagy felfedezni, sietni kell, hogy kimaxoljunk mindent, amire szükségünk lehet a nap folyamán. 

Az első expedíció adott, amelynek a Nightlordját muszáj legyőznünk: ekkor elérhetővé válik még 6 küldetés. Ha sikeresen befejezünk összesen négy expedíciót, akkor megnyílik az utolsó bevetés, ahol le kell győzzük a Nightreignfőellenségét. Az első kötelező run után tetszőlegesen választathatjuk ki, hogy kikkel szeretnénk megmérkőzni, és nem muszáj legyőzni mindegyiket. 

Ahol a szükség, ott a segítség

Az első küldetésen hat különféle karakter áll rendelkezésünkre, akik máshogy erősek. Később elérhetővé válik még kettő, szóval összesen nyolc úgynevezett Nightfarerből kombózhatjuk össze a háromfős csapatunkat. Felsorolhatnám egyesével pontosan kik a hősök és miben jók, de inkább csak pár példát dobok be. A Wylder egy balanszolt karakter, aki sokféle fegyverrel tudja adogatni a sebzést, míg a Raider kifejezetten csak a nyers erőre megy rá. Az Ironeye végre igazságot tett az íjász kasztnak a soulslike-okban, és az egyik legpotensebb karakter. Rajtuk kívül van még katanával kalimpáló nindzsa, elementáris erőket szóró varázsló, és tankos félmadár humanoid, pajzzsal. Később csatlakozik egy hibrid, varázslatokat szóró tőrös nő, illetve egy szellemeket megidézni képes Nightfarer is. Minden kasztnak más kezdőstatjai vannak, éppen ezért fontos, hogy megfelelő fegyverekkel, talizmánokkal és felszereléssel lássuk el választottunkat. Ezen felül minden karakter rendelkezik két egyedi aktív és egy passzív képeséggel. Az egyik skill egy sokszor aktiválható támadás, ami kisegít szorult helyzetekből vagy gyengepontot fed fel az ellenfélen, esetleg segít visszatölteni a manaként szolgáló FP pontokat. A főképességünk általában hatalmas sebzést tud osztani, de szintén karakterfüggő. Minden kaszt hasznos a megfelelő kézben, bár vannak technikásabb hősök, akikhez viszonylag nehezen passzol a pörgős játékmenet.

Mint említettem: a csapatszinergia nagyon fontos. Érdemes nemcsak a sebzésre fókuszálni, hanem arra is, hogy legyen tankosabb ember a csapatban, aki képes hárítani a sebzést, és érdemes távolsági harcost is vinni, aki segíthet még abban is, hogy felszedje elesett csapatársainkat. 

Fegyverben az Erő

Ha kiválasztottuk a kedvelt, vagy éppen az expedícióhoz szükséges karakterünk, és készek vagyunk belevetni magunkat az akcióba, fontos, hogy észben tartsuk kit is megyünk megölni. Minden Nightlordnak van valamiféle elementáris gyengesége: valamelyik a tűzre érzékeny, esetleg a mérgezésre, de akad olyan is, akinek a villámsebzés a gyengesége. Kis szerencsével többféle tábort takaríthatunk ki, ahol megtaláljuk a megfelelő fegyvert, de természetesen függ az aktuális térképünktől is. Sokszor sajnos nem találunk szükséges arzenált, amely csökkenti az esélyeinket. Orvosolhatjuk ezt fegyverre felkenhető zsírokkal vagy elementáris sebzéssel bíró eldobható bombákkal, de ezek sajnos csak kevés ideig biztosítják a sikert. A legtöbb Nightlord hatalmas debuffot kap az éppen rá ható fegyverektől, sokszor akár életveszélyes támadásokat szakít meg. Összesen hat fegyvert vihetünk magunkkal, amelyek fejleszthetőek is, és nincsen súlyhatár, akármit elvihetünk, akármelyik karakterrel. A fegyverek passzív képességekkel is bírnak, éppen ezért fontos megtölteni a helyeket: akkor is, ha nem hasznos a fegyver számunkra, a passzív képessége fontos lehet a győzelem szavatolásában. 

Különböző talizmánok szintén segítenek minket, illetve a bossok által ejtett fegyverek vagy éppen passzív képességek erősítik tovább a karaktereinket. 

A fény a sötétben

Vannak dolgok, amik borzasztó jól működnek a Nightreignben. Már az alap setting felpumpálja az ember pulzusát, mert sietni kell és folyamatosan tervezni és tervezni. Jó érzés megtalálni a megfelelő felszerelést és közösen végigmenni a bossokon, sokszor jobban megalázva őket, mint egyedül tudtuk az Elden Ringben. Az ellenségek nagyrésze ugyanis teljes mértékben át lett emelve az alapjátékból. Erre jön ráadásként, hogy régi FromSoftware címekből is feltűnnek híres bossok, mint például a mindenkinek traumatikus Nameless King vagy a Dancer of The Boreal Valley. A nagyobb szörnyek az első és a második éjszaka akadályai, a Nightlordok viszont mind-mind új kreálmányok, csak és kizárólag a Nightreignhez. Velük egy hatalmas arénában kell megküzdeni, és abszolút érezni mindegyiken, hogy többjátékos módra lettek szabva. A helyszín teljesen rendben van, bár Limgrave szerkezete sokszor akadályoz a haladásban, még úgy is, hogy a karakterünk folyamat képes sprintelni, nincsen fall damage és hatalmasakat tudunk ugrani, sőt még egy nagy sólymot is meg tudunk idézni bizonyos helyeken, amely körbevisz minket a pályán. A hangok és mozgás teljes mértékben Elden Ring: ezen nem változtattak semmit, ahogy a fegyverarzenál képességein sem, amelyeket Weapon Artoknak hívnak továbbra is, de itt sokkal kisebb szerepet kapnak. Megidézhető társunk, mint például a Mimic Tear, sajnos nincs. 

A régi bossok nosztalgiája remek addendum, és élvezetes velük ismét szembenézni. Amikor végre sikerül leverni egy Nightlordot sokadik próbálkozás után, a szokásos Soulslike eufória jár át, és az ember alig várja utána, hogy még egyszer leugorjon Limgrave-be. Összeségében élvezetes ez a játékmód és az alapjai teljesen helyén vannak, remek játszóteret adva egy izgalmas boss rushnak.

A sötétség a sötétben

Minden pozitívuma ellenére sajnos rengeteg hiányosság van jelen, amelyeknek a legtöbbje már az Elden Ringben is jelen volt. Technikailag a játékon semmit nem javítottak. Nem elég, hogy kinézetre továbbra is borzaszót, távol van a generáció más AAA játékaitól, de a teljesítmény sem javult egy fikarcnyit sem. Még performance módban sem képes tartani a stabil 60 képkockát, sokszor elképesztően esik, annak ellenére, hogy a játéktér sokkal kisebb. Sokszor vannak laggok is, ami kifejezetten veszélyes, főleg az utolsó bossnál. A kamerakezelés szörnyű, és a nap végén lévő ellenségek közül a nagyobb méretűek sokszor alig férnek el a lezsugorított arénában. A bossok nagyrésze továbbra is állandóan támad, követ, fut utánad, és legtöbbször elképesztően kevés időt hagy a támadásra vagy a gyógyításra, még három emberrel is. Ez volt anno is az egyik legnagyobb kritikám az alapjátékkal kapcsolatban: egyszerűen követhetetlenné válnak az ellenfelek, és abszolút nem úgy mozognak, hogy könnyedén tanulható eszköztáruk legyen, főleg, ha szorít minket az idő. Ami hibás volt az Elden Ringben, az itt nem lett kijavítva – egy kicsikét sem. 

A játék tempója igencsak kétélű: ahogy említettem alapból ad egy extra izgalmat, de sokszor csak nehezíti a haladást. Nem marad időnk a felfedezésre. Sokszor arra se, hogy megtaláljuk a megfelelő fegyvert, de néha még az összes flaskát se tudjuk összeszedni. A randomság nem mindig válik a játék előnyére emiatt. Eltölteni fél órát lootolással és öldökléssel, pusztán azért, hogy egy rossz döntés miatt meghaljunk és elveszítsünk egy szintet, vagy kihagyjunk egy flaskát, egyszerűen demotiváló, mert érzi az ember, hogy így nem lesz meg a boss, akárhogy is próbálkozunk. Fontos, hogy legyen legalább valaki a csapatban, aki figyeli a térképet és megtervezi az útvonalat, enélkül az egész csak keserves sétálgatás. 

Igaz, hogy élvezetes régi és új bossokkal megkűzdeni, de még így is rengeteg ismétlődés van. 30 óra játék után már nem nagyon találkoztunk új ellenséggel, és igencsak repetitív lett ugyanazok ellen hadakozni. Más FromSoftware címekből, de akár az Elden Ringből is ezerszer jobb és érdekesebb karaktereket emelhettek volna át. Sehol egy Melania vagy Mogh, nincs Burnt Ivory King vagy Lady Maria. Cserébe többféle Tree Sentinel van, de még a borzalmasan unalmas Tibia Mariner is többször feltűnik. Érthetetlen, hogy ennyi asset átemelése mellett sem tudták ezt ennél jobban megoldani. Semmiféle extra költséggel nem járt volna, sajnálom, de ez egyszerűen ugyanaz a lustaság, ami az Elden Ringben is volt, mikor beemelték ugyanazt a bosst legalább háromszor, de akár többször is. Megpróbálták felspékelni random eseményekkel, véletlenszerű boss támadásokkal, viszont ez sokszor nem a kihívás miatt volt gond, hanem mert megakasztotta a megtervezett útvonalat, gyakran véget vetne a runnak. Plusz ilyenkor is egy olyan ellenség támadt ránk, akit már számtalanszor legyőztünk. 

Játékmechanikailag is vannak megkérdőjelezhető döntések: talán a legfőbb a csapattársunk felszedése. Ha elesünk, társaink képesek felszedni minket, ha sebzést visznek be a földön lévő hősnek. Ez kifejezetten borzasztóan működik a gyakorlatban. Nem elég, hogy attól függően hányszor estünk el, nő a felélesztéshez szükséges sebzés, de a harc hevében gyakran lehetetlen kijelölni a csapattársunkat, főleg, ha egy boss tanyázik a hulláján. A távolsági karakterek miatt bevezettek egy olyan balanszolást, hogy a főellenségek random megtámadják azokat is, akik kívül esnek a figyelmén. Míg ez papíron érthető, gyakorlatban az ellenfelek sokkal több figyelmet fordítottak rám íjászként, mint tankkét, emiatt szétverve a csapat szinergiáját és szerepeit a harcban. Nem beszélve arról, hogy másodpercenként váltogathatja a gonosz kire figyel, gyakran támadás közben ráfordul valaki másra, aki erre egyáltalán nem számított. Míg más roguelikejátékokban vannak dolgok, amelyek segítenek minket a következő küldetéseknél, itt a metafejlődés nagyjából nulla: az egyetlen dolog, amit kapunk, azok úgynevezett relicek, és a murk, ami egy fizetőeszköz, amiért szintén vásárolhatunk utóbbiból. Három ilyet vihetünk magunkkal egy expedícióra, amelyek különféle módon erősítik a karaktereinket, de őszintén ez a legtöbbször egyáltalán nem érezhető. A saját tapasztalatunkon kívül semmiféle progress nincs a játékban, ezért minden új run olyan, mintha most ugranánk először. 

A legnagyobb hátrány a Nightreignben a kommunikáció hiánya. Ha nem barátokkal nyomjuk, az egész nagyon hamar kaotikussá válhat és kudarcba fulladhat. Jelölhetjük a térképen hova érdemes menni, de ezenkívül semmi nem áll rendelkezésünkre abban, hogy tudassuk a csapatunkkal, mit csináljunk, ki tervezi meg, hogy hova megyünk és mikor. Illetve karakterválasztásnál sincs limitáció, hogy ki milyen karaktert hozhat, éppen ezért, ha a random emberek ugyanolyan hőst hoznak a run majdnem biztosan sikertelen lesz. Segíthetne egy jobb ping rendszer, vagy az, ha a kiválasztott hősünk nem lenne elérhető másik játékos számára. De már egy jelző is hasznos lenne, mennyire van szinergiában a három karakter, akit választottunk. Az is segíthetne, ha kioszthathánk valakinek azt a szerepet, hogy ő jelöljön a térképen és más játékosok ne tudjanak pingelni. 

Ezeknél a problémáknál sokkal aggasztóbb az egész együttvéve. Bár semelyik FromSoftware játék nem mondható könnyűnek, vagy kifejezetten barátinak, a Nightreign kifejezetten bedarálja az újoncokat. Elképesztően fontos, hogy legyen valaki, aki érti az Elden Ring és a FromSoft világát, mert itt szinte abszolút nem jut idő a tanulásra és a felfedezésre, amely az egyjátékos alkotásoknál legalább valamilyen szinten jelen van. Az extra mechanikák csak zavarosabbá teszik az amúgy is problémás elemeket és a program semmiben nem segít új játékosoknak. Az Elden Ring: Nightreign egyszerűen abszolút nem játékosbarát. Ha valakinek ez az első FromSoftware játéka, az bizony csalódni fog és könnyen lehet, hogy elzárja magát egyébként remek alkotásoktól. Az egyetlen ok amiért Ginfo kifejezetten megszerette az az, hogy hárman tudunk játszani, és tapasztalt Souls játékosként tudom biztosítani azt a szakértelmet, ami szükséges a túléléshez. A játékmenetet élvezi, de már ő is ráérzett arra, hogy mik a hibái, ezek pedig szintén az eredetiből lettek áthozva. 

Nehéz pontos véleményt formálni az Elden Ring Nightreignről. Egy jó tempójú érdekes rougelike Soulslike, amely összeollózott elemekkel egészen egyedi és élvezetes élmény, de telis-tele van problémákkal, amelyeken semmit sem javítottak. Mindenképp ajánlott két másik barátunkkal játszani, ahogy én tettem, mert borzalmas randomokkal játszani, de együtt legalább a kínos dolgokon is lehet nevetni. Ha a FromSoftware nem hagyja parlagon a játékot, és ad hozzá még bossokat, karaktereket és új helyszíneket, akkor úgy gondolom, hogy jó jövője lesz a játéknak. Ha nem törődnek vele és ennyiben hagyják, akkor sajnos ez csak egy olcsó asset fesztivál, amely már úgy is sok pénzt hozott a konyhájukra, hogy simán lehetett volna egy szimpla DLC is – ebben az esetben, jobb, ha a Nightlordok nyernek és elnyeli Limgrave-et a sötétség örökre.

(A játékot a Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! Az alkotás lemezes formában is megvásárolható.)