DYNASTY WARRIORS: ORIGINS (PS5)

A békéhez csaták sokaságán keresztül vezet az út.

A Dynasty Warriors sorozat kilenc számozott és több, például az „Empires” mellékágban megjelent, alcímezett epizód (és klón) után elérkezett oda, hogy komolyabb mechanikai változtatások eszközölése nélkül egyszerűen már nem lehetett belőle többet kihozni. Viszont, ha a franchise-ban mostanság megjelent legújabb game, a Dynasty Warriors: Origins kapcsán szakértői elemzéseket vagy videókat böngészel a témában, rendre bele fogsz futni abba a következtetésbe, miszerint az Origins-szel a „musou zsáner új korba lépett és maga mögött hagyta a múltat” – és ezzel a megállapítással én sem szeretnék vitatkozni. Szép volt, jó volt, nagyon szerettük, rajongtunk érte, de elég volt. Valami markáns frissítésre volt szükség.

A legendás Dynasty Warriors széria mostanra eljutott oda, hogy a legelszántabb rajongók – akik akár már húsz éve rendületlenül csépelik az ellenséges seregek katonáinak ezreit, sőt tízezreit – sem szeretnének 50 perces, idegőrlő csatákat sorjában vívni és konkrétan ínhüvelygyulladásba hajszolni magukat, vagy 45 perc háborúzás után esetleg hirtelen elveszteni egy küldetést, mert a harc hevében nem vették észre, hogy valamelyik szövetséges hadvezér sarokba szorult és megfutamodott. Másfelől, ha ezt a sorozatot történetesen egy új gamer-korosztály számára is érdekessé akarja tenni a fejlesztő Omega Force, akkor nem mondhatja már azt, hogy nesze gyerek, itt van 200 kimondhatatlan nevű hős, és ha tudni akarod, kik ezek, keresd meg valamelyik mellékmenüben az Enciklopédiát, és olvasd el róluk a húszezer karakteres történelmi összefoglalót. Oké, de akkor mi az az „új korszak”, amit az Origins „állítólag” hozott? Nos, az Omega Force kiváló szimattal érzett rá arra, hogy ha fent akarják tartani a széria nimbuszát, akkor lendületesebbé, kompaktabbá, befogadhatóbbá és szórakoztatóvá kell tenni a legújabb felvonást. Korai SPOILER: mindez remekül sikerült nekik.

Az Origins kalandjátékokat és akció-RPG-ket idézően eseménydús bevezetővel indít, mely a késői Han-korba repíti a playert, Kína történelmének egy kiemelt jelentőségű érájába, azon belül is a Sárga Turbán Lázadás (184–205) időszakába. Ahogy az a remek narrációból is kiderül, ebben a drámai időszakban borzalmas viszonyok uralkodtak Kínában: a burjánzó korrupció hatására a szegénység olyan mértéket öltött, hogy a nyomorgó parasztok konkrétan füvet ettek kínjukban, és egy marék rizs többet ért, mint egy ember élete. Ahogy a vidéki lakosság egyre elkeseredettebbé vált, a tömegek vallási és spirituális mozgalmakban kezdték keresni a megváltást, az így egyre karizmatikusabbá váló vallási vezetők pedig a világ megtisztítását ígérték nekik. A lázongás végül egy rendkívül véres, de egyáltalán nem dicsőséges felkelésbe torkollott, mely során a Han-dinasztia csak brutális erőfeszítések árán volt képes visszaszerezni az irányítást. Mint kiderül, ebben kiemelt szerepe lesz a player által megszemélyesített (fiktív) karakternek is, akiről kezdetben annyit lehet tudni, hogy „képzett mestere a harcnak”.

A történet a játékban két összefonódó szálon fut: az egyik a főhős sorsáról, a másik az áhított békéhez vezető útról szól. Az amnéziás főszereplő kezdetben semmit sem tud arról, mit is keres ebben a cudar világban, viszont azonnal csatlakozik a császárhoz hű erők egy kisebb csoportjához, ezzel közreműködik a sárga turbános „banditák” megzabolázásában. A szerepjátékos körökben eléggé „elcsépeltnek” aposztrofálható alapfelállás azonban viszonylag gyorsan kinyílik, így nem kell a kb. 60 órával később lepergő végefőcím utáni titkos filmecskékre várni – mint néhány JRPG-nél – annak érdekében, hogy tisztuljon a kép figuránk körül. A „béke őrangyalai” fantázianevű klánba tartozó hősünk némi misztikummal is átitatott sorsa egyre újabb és újabb információkkal bővül, melyet titokzatos karakterek felbukkanása és reflektorfénybe kerülése is gazdagít. A másik szál magát a „valós” történelmi eseményeket meséli, tehát azt, hogyan vezet az út számos csatán keresztül a békéig, a káosztól a rendig. Ha egyáltalán vezet…

A történelem- és sztorimesélés összességében szerintem eddig ebben az epizódban a legérthetőbb és lefogyaszthatóbb, persze a teljes szériát vizsgálva. Mintha egy erős narratívával (és átvezető filmekkel) illusztrált kalandban lennénk: mindvégig követhetően van vezetve és tálalva, azaz abszolút jól érthető, ki melyik családba, klánba vagy frakcióba tartozik, és ki kinek dolgozik, kivel van szövetségben. A jól ismert, neves Dynasty Warriors karakterek nagyon mutatósan vannak ábrázolva, pompás ruházatuk ráutaló színeikkel is kifejezik, hova tartoznak. A többféle szövegvariációval operáló, de gyakran csak opcionális párbeszédekben egyre többet lehet megtudni a szereplőkről, ezzel a velük szövődő barátság (bond) is erősödik.

Az Origins egyik legnagyobb dobása a rendkívül látványos és kiválóan funkcionáló, csinosan épített terepasztalra hajazó térkép, melyen táblás társasjátékokat idéző formában kalandozhatsz. A főküldetések mellett – melyek értelemszerűen a békéhez vezető utat szegélyezik – mellékfeladatokat is abszolválhatsz, például azért, hogy főhősöd múltját jobban megismerd, vagy éppen új barátokkal gazdagítsd gyűjteményed. Mindezek mellett rendszeresen felbukkannak véletlenszerű, gyakran megismétlődő feladatok is, ezek az alig egyperces összecsapások leginkább gyors farmolásra alkalmasak. Farmolni egyébként nem csak tapasztalati pontokat, újabb fegyvereket vagy kiegészítőket lehet, de a nevesített karakterektől afféle challenge-eket is felvehetsz (pl. verj le 100 embert egy adott fegyverrel vagy egy bizonyos technikával), ezek teljesítésére a miniküldetések kiválóan alkalmasak. A térkép annyira jópofán van egyébként megvalósítva, hogy még a kvázi céltalan barangolás is jó móka lehet, a távoli ficakokban rejtett cuccokra vagy küldetésekre is bukkanhatsz.

A klasszikus, nagy volumenű sztoriküldetések alapmechanikája igazából nem változott, kár is lett volna ehhez hozzányúlni. Az eligazítás után – mely során mindig pontosan elmagyarázzák, ha esetleg egy konkrét taktikát kell kivitelezni – még egy utolsó beállításra van lehetőség, majd indul a misszió. A modernizálás ezt a szegmenst más szempontból viszont erősen érintette, ami abban nyilvánul meg, hogy a feladatok az eddig megszokottnál jóval rövidebb idő alatt teljesíthetők, valamint gyakran csak egy konkrét taktikai mozzanatra fókuszálva lehet őket megnyerni. Amikor például támogatni kell egy tábornokot, aki megrohamozza az ellenség „legtávolabbi” bázisát, akkor nincs lehetőség a kirándulásra, ott kell maradni vele és nem szabad hagyni, hogy megszorongassák, egyéb esetben Game Over. Félreértés ne essék: az nekem nagyon tetszik, hogy kevésbé időigényesek, eseménydúsabbak és pörgősebbek a főküldetések. Ez tényleg kellett már a sorozatba. Ugyanakkor – és ezt megtalálod az értékelő negatívumokról szóló részében -, ha esetleg (véletlenül netalántán mittudomén’) arra lenne ingerenciád, hogy teljesen kitisztíts és elfoglalj egy 6 várat és 15 hadvezért felvonultató területet, ezt nem mindig teheted meg, mert a program rákényszerít, hogy a megadott taktikát lépd meg. A jelenség mondjuk nem végzetes, mert akadnak olyan küldetések is, amikor van időd hősködni és nullára pucolni egy pályát – de összességében a főküldetések nem ilyenek.

Egy másik dolog, ami nagyban növeli a játékélményt, az az alternatív és opcionális lehetőségek nagy száma a csaták során. Először is kiválóak a terep- és domborzati viszonyok, impozánsak a várak és erődítmények, gyakran lehet létrázni, várfalakra mászni, orvul támadó íjászokat vagy kőtömböket görgető cselszövőket mindenféle magaslatokon móresre tanítani, gyakran kapukat betörni. Másodsorban egyes pályákon többféle útvonal is bejárható, például kiszögellések, párkányok, mindenféle „titkos” átjárók és sziklahidak, körbekerülő ösvények is használhatók. Volt küldetés, ahol kísérni kellett egy fontos személyt, akire időnként orgyilkosok támadtak, ez is nagyon tetszett.

Fegyverek tekintetében értelemszerűen többé-kevésbé korhű, echte kínai készségekről beszélhetünk, tízféléről. Hatékonyság és erő szempontjából igazából minden fegyó ugyanolyan jól működik, de a lassabb-gyrosabb támadási sebességgel, illetve magasabb-alacsony hatótávolsággal bíró eszközökkel elég jól kedvedre lehet skálázni a csataélményt. Minden fegyverkategóriában egyre magasabb szintű cuccokat gyűjthetsz be, valamint a minőségibb fegyóknál egy vagy akár több stat-módosító perk is szerepet kaphat. Néha előfordul, hogy 1-1 fegyver ugyanolyan, vagy közel megegyező erejű, de a rájuk ragasztott perk szimpatikusabbá vagy használhatóbbá teszi valamelyiküket a másiknál. Fegyvereket lootolni nagyobb küldetések után vagy pluszban legyőzött főtisztektől tudsz, véletlenszerű eséllyel.

A különféle speciális támadásokat, melyeket megszereztél (például fejlődéssel), a fegyverekhez tartozó üres slotokba tudod behelyezni és variálni. Ezek teljes mértékben olyan kunsztok, mint az akció-RPG-kben általában: lendületes és gyakran védhetetlen vágások, csapások, kaszálások és szúrások. Találkoztam mondjuk szokatlan megoldásokkal is: az egyik extra esetében pl. nem egy nagy erejű támadást sütsz el, hanem beállsz védekezésbe, és ha a következő két másodpercben valaki megtámad, automatikusan leparryzod a csapást és visszaütsz. Simán parryzni egyébként nagyon könnyű és állandóan el lehet sütni, az így megszédülő officerek pedig ezután rommá kombózhatók. A jól megszokott musou-szupertámadás nyilván itt sem maradhat el!

Az akció-RPG alapú kezelés / irányítás egyértelműen az Origins egyik legnagyobb pozitívuma. A game kiemelkedően jól játszható, a gombkiosztás tökéletes, nulla százalékban nyögvenyelős, az irányítás reszponzív, a harc pedig maximálisan élvezetes. A kiemelt officereket támadva és csak rájuk fókuszálva a küldetések teljesítéséhez szükséges idő egyébként még tovább csökkenthető. Egyes pályákon a segítőtársként behozott vendégkarakterre is át lehet váltani, ez üdítő újdonság, ha esetleg a főhős mellett más szereplőt is kipróbálnál csatában.

Látványvilágát tekintve az Origins egyértelműen az eddigi legszebb musou game, a sorozat abszolút csúcspontja. Nyilván akadnak ennél szebb és részletesebb PS5 alkotások, de ebben a zsánerben ilyen grafikát eddig még egy fejlesztő sem tett le az asztalra. Köszönhetően a meglepően szépen és gazdagon kidolgozott, tágas terekkel (is) operáló tájnak – melyet változatos domborzat és szokatlanul gazdag növényzet illusztrál – a játékélmény néha már-már az open world határát súrolja. A változó időjárás és egyéb természeti viszonyok akár egy akció-RPG-ben is megállnák a helyüket. A figurák rendkívül kellemesek, a hölgyekre és urakra nem csak a filmekben, de a csatatéren is öröm ránézni. A baráti és ellenséges erők még tipikusan massza-jellegük ellenére is kifejezetten tetszetősek.

Hangok és zenék terén maximálisan elégedett vagyok. A csaták alatt a jól megszokott JROCK hasít, az átvezető jeleneteknél azonban mindig eszméletlenül hangulatos, autentikus kínai muzsika szól, ettől a legtöbb esemény tényleg gyönyörű és ízléses hatású.

Egy Dynasty Warriors game esetében, ha szavatosságról beszélünk, akkor a 70-100 órás játékidő is teljesen normálisnak számít. Az Origins könnyed, de tartalmas játékmenete engem már a legelején beszippantott, ahol volt rá lehetőség, én harcoltam vagy beszélgettem, így a második fejezet végén néztem rá először a stopperre, ami 15 órát mutatott. A teljes végigjátszás némileg tempósabb haladással nagyjából 40 óra, de ha nem sietsz és lazulósan elfarmolgatsz, olyan 70 órácskát is szépen belepakolhatsz a kalandba, vagy akár a platinába, a true endingbe, és persze a 100%-os maxolásba.

Így a legvégére el is érkeztünk az Origins szerintem legnagyobb pozitívumához, ez pedig a hangulat. Azt már mondtam, hogy a game tényleg kiválóan játszható és kezelhető, valamit a grafika technikai oldalról is stabil. Tömeghentet azonban soha ezelőtt nem sikerült még ennyire grandiózus, masszív, intenzív, üdítő, heroikus, győzelemre ösztönző módon prezentálni. Ahogy a több száz, sőt több ezer(!!) zászlót lengető és izgatottan üvöltő kiskatona között meginduló főhős levágtat egy mezőre, ahol az ellenfél tömött alakzatban várja a rohamot, az valami fenomenális! Csépeled őket lóhátról, majd egy officert megpillantva leugrasz paripádról és már nyomod is az arcába a kombót meg a különféle extra támadásokat, az a musou zsáner csúcspontja. Küzdesz egy várfal tövében, mire megérkeznek az ellenséges íjászok vagy a tüzérség, lángol körülötted a magas fű, kétségbeesetten keresel egy létrát, hogy elérhesd őket, erre kürtszó harsan, hogy végre megérkezett az erősítésed… áh hidd el, kurtajó a cucc. Imádtam, ez tényleg háború! Sok szónak is egy a vége: az Originsszel brutáljó játszani, könnyű játszani, és a kellemes kihívás még Easy fokozaton is megvan benne – de te persze csinálhatsz a programból Soulslike-ot is, ha a Hard módot választod.

A Dynasty Warriors: Origins valószínűleg az eddigi legjobb musou game, nem mellesleg az első igazi PlayStation 5-ös musou cím. Szokták mondani, hogy a kevesebb néha több, és itt tényleg több lett. A történet érthető, a történelmi háttér tiszta és követhető, a szereplők kidolgozottak és nagyon menők. A játék szórakoztató, laza, mindenféle szenvedéstől mentes, szóval nagyon bátran ajánlom a zsáner hardcore rajongóinak és kezdőknek egyaránt. Legközelebb pedig már jöhetnek a történelmi hajócsaták is…

(Az Origins-ből rengeteg jobbnál-jobb screenshotot lőttem, azonban bekrepált a PS5-öm, így minden adatom elveszett. Galéria helyett maradtak a beillesztett videók, bocsánat.)

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)