Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

DOOM Eternal: The Ancient Gods – Part 1 kiegészítő (PS4, PSN)

A pusztítás ösvényei.

A DOOM 2016-os „feltámasztása”, valamint tavalyi folytatása, a DOOM: Eternal bebizonyította, hogy ilyen jellegű belső nézetes lövöldözős játékoknak is van helye. A realisztikusság helyett pörgős, brutális, vérrel, belekkel, cafatokkal, zsigerekkel nyakon öntött adrenalinpumpa született, ahol a zúzós metál és sötét technó kiváló alapot biztosított a kinetikus játékmenetnek, amelyben nincs megállás. Lineáris, démonokkal tarkított folyosók és monstrumokkal megpakolt, többszintű arénák várták a játékosokat, akik téphették-szaggathatták az ellenséget. Ehhez pedig egy kellően egyszerű ponyvatörténet is társult ősi gonoszokról, démoni nagyurakról és a pokol kegyelmet nem ismerő hordáiról. A DOOM Eternal első kiegészítője, a The Ancient Gods – Part 1 folytatja elődje kitaposott haláltúráját, és gyakorlatilag még többet kínál az alapélményből, bár néhol túlzásokba esik.

A két – külön is beszerezhető – bővítmény első fejezete közvetlenül a sztorit folytatja, bár a részletekbe nem mennék bele: a lényeg, hogy hősünk, a szótlan, kíméletlen gyilkolómasina, Doomguy három újabb helyszínre látogathat, amelyeken tovább apríthatja a démonokat. A terepek tartalmasak, változatosak és meglehetősen hosszúak, a teljes tartalom pedig talán az alapjáték negyedének felel meg. Szabadon barangolhatjuk a kihívásokkal teli szinteket, amelyben gyakorlatilag minden elem visszatér. A DOOM: Eternal jobban ráfeküdt a narratív elemekre, bár azokat – kímélve a csupán trancsírozásra vágyókat – inkább fellelhető, olvasható dokumentumokban rejtette el, ami itt is megmaradt. Újra itt vannak az időre teljesítendő feladatok, valamint a Slayer-arénák, amelyek abszolválásáért az újabb képességek egyikét oldhatjuk fel. Utóbbi három újabb, ötletes lehetőség, amelyek közül mindig az egyik lehet aktív: az egyik például robbanást okoz, ha a démonok valamelyik gyenge pontját iktatjuk ki, a másik pedig, ha elég magas az életünk, kétszer nagyobb erőt biztosít brutális, az egyszerű közkatonákat egy csapásra megsemmisítő ütésünkhöz – ezek újabb taktikai szintet és kreatív ízesítést kínálnak, már ha van időnk és lehetőségünk a nagy trancsírozás közepette ezeket is észben tartani.

A friss fejezet csodálatosan sötét helyszínekre visz el, amelyek a már ismert elemeket dobják fel picit más elrendezésben. Például az emberi szövetség, a UAC egy óceán közepi bázisára látogathatunk, ahol a háttérben masszív hullámok csapkodnak, vagy a Pokol egy mocsárvidékén kell kihívásokat teljesítenünk kerülgetve a masszív szörnycsápokat, a mérgező, újratermelődő, robbanó keléseket, és navigálnunk a ködös viszonyok között – ahol ráadásul előszeretettel uszít ránk láthatatlan ellenségeket a program. A helyszínek pazarok, kellemesen töri meg a folyamatos harcokat egy-egy ugrálós, ügyességi szegmens, a bővítmény remekül tartja a minőségi szintet, és még a sztori szempontjából is villant egy-két igazán vagány elemet. A gond vele az, hogy időnként azért durva túlzásokba esik.

A móka újabb ellenségtípusokat is bevezet. Ezek közül az egyik a „Szellem” (Spirit), amely képes belebújni más démonokba és felerősíteni azokat. Ilyenkor a gonoszok gyakorlatilag megállíthatatlanok: nem tántorodnak meg lövéseinktől és ütéseinktől, nem lehet őket félbehasítani a láncfűrészünkkel, és a fagyasztóbombánk sem hat rájuk. Plusz, könyörtelenül törtetnek előre, többet sebeznek és strapabíróbbak is. Ha sikerül kiiktatnunk a gazdatestet, akkor a „Szellem” ideiglenesen sebezhetővé válik, de nem lehet ám csak úgy eltenni láb alól: konkrétan az energiafegyver mikrohullámú nyalábjával kell szétrobbantanunk, ellenkező esetben újabb testet választ, és a tortúra folytatódik tovább – ergo figyelnünk kell nem csak arra, hogy – az életben maradás mellett – úgy iktassuk ki aktuális porhüvelyét, hogy aztán odapörköljünk a spirituális galádnak, de figyelnünk kell, hogy időben tegyük ezt meg, és legyen elegendő lőszerünk is hozzá. A bővítmény előszeretettel zúdítja ránk csokorban a legerősebb szörnyeket – nem ritka, hogy egyszerre két-három érkezik a legbrutálisabbakból – és szokása berakni egy-egy „Szellemet” is közéjük. Emiatt egy-egy összecsapás igazán meg tudja gyötörni ujjainkat és a kontrollert, de annál édesebb a győzelem, amikor végre elérkezik.

A kaland nem cicózik, és már az elejétől bedurrant minden nagyágyút, így aki gyorstalpalóra vagy felelevenítésre számít, az csalódni fog – ezért talán érdemes lehet egy picit gyűrni az alapjátékot és böngészni a menüket, hogy felelevenítsük, mi merre és hogyan. (Így picit furcsa számomra, hogy külön is meg lehet vásárolni a kiegészítőt, mert ha valaki esetleg innen indítana, az mély vértócsában találhatja majd magát.)

Egy másik új ellenség a „Maykr Drón” továbbgondolt verziója – ezek voltak azok a gyorstüzelők, amelyek aranyszínű fejét egy jól irányzott lövéssel kiiktathattuk, hogy bezsebeljünk életet és lőszert. Az újkiadású nyavalyások sebezhetetlenek amíg épp nem készülnek szuper támadásukra, akkor viszont kobakuk atomjaira loccsantásával ugyanúgy ártalmatlanítani lehet őket. Támadásuk lassít is, így borzasztó kellemetlen tud lenni a csata hevében, amikor mintha melaszban úszva, ütésektől zavart célzással várjuk azt a mágikus pillanatot, amivel vissza lehet küldeni abba a pöcegödörbe, ahonnan jött. Nem beszélve arról, hogy a legek legje, a „BFG” szuperfegyver is csak pajzsát hatástalanítja, ha kétségbeesésünkben úgy döntenénk, hogy ellövünk rá egyet.

Egyébként kreatívak és vagányak az új rosszak, akik természetesen illeszkednek bele a játékmechanikába, és feldobják a játékmenetet. A gond azzal van, hogy orrvérzésig tolja őket a program, más golyóspongya ellenségekkel, ami egy idő után unalmassá válik. Egy-egy szakaszhoz ráadásul van, hogy kétszer is elvezet az út, és újból ugyanazon a helyen kell tizedelnünk a végeláthatatlannak tűnő hordákat. Cserébe azért ötletes játékmechanikájú főgonoszokkal is találkozhatunk, a vége pedig elég izgalmas ahhoz, hogy kíváncsian várjuk az ősi istenek történetének második fejezetét.

Összességében a DOOM Eternal: The Ancient Gods – Part 1 egy szórakoztató kiegészítő, amely gyakorlatilag még több az eredetiből. Jók az újítások, szórakoztatóak a pályák, ötletes a kivitelezés, inkább csak a tartalomadagolás mértékével és az ebből eredő hirtelen megnehezedéssel válik néhol monotonná, esetenként frusztrálóvá az élmény. Finomhangolásokkal azonban még jobb lehet a következő rész, amely a laza történet szempontjából is izgalmas fordulatokat tartogathat.

(A kiegészítőt a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható 7090 Ft-ért a PlayStation Store-ból vagy az alapjáték mellé, vagy külön, önmagában.)

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Van jó néhány olyan szoba ahol a nehézség jelentősen fel lett tornászva, a főellenségeknél pedig konkrétan le kellett vennem a nehézséget mert szinte csinálhatatlanok voltak, ehhez képest a Slayer Gate-ek csak gyakorlópályák a DLC-ben.

Advertisements