Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Ubisoft Forward

DOOM ETERNAL (PLAYSTATION 4)

Pokolból pokolba.

2016-ban nagyot ment a népszerű lövöldözős játék rebootja. Az egyszerűen csak Doom címmel megjelent démonirtás egyaránt elnyerte a kritikusok és a felhasználók szívét, mondhatni megérdemelten. A Wolfeinsteinhez hasonlóan remekül illeszkedett a kor elvárásaihoz, miközben nosztalgikus elemeket is tartalmazott. Közel 4 éve jelent meg, így sok minden nem maradt meg belőle számomra, inkább csak a pörgős, dinamikus játékmenet élményére és a glory killekre gondolok vissza jó szívvel. A szoftver egyenes folytatása az Eternal címmel tért vissza, hogy újfent megpróbáljon helyt állni. Rögtön egy régi Nintendo klasszikussal, a Doom64-gyel támadt (a Deluxe verzió részeként), amiről hamarosan olvashattok egy kedvcsinálót (további retrózni vágyóknak ajánlom figyelmébe a külön-külön vagy csomagba megvásárolható trilógiát, erről is írtunk korábban).

Doom Slayer barátunk a marsi és pokolbéli kalandjai után a Föld közelében jelenik meg, aminek kétharmadát már elfoglalták a démonok. A nagy terraformálás közepette kell rákoppintanunk az orrukra ezeknek az agresszív lakásfoglalóknak. Célunk felkutatni és legyilkolni a pokol papjait, de a történetről nem is szeretnék többet elárulni, amúgy is elég komolyan veszi magát és mindenre fény fog derülni (az olvasgatható naplók pedig kellően részletezik a háttér információt). Korábbi bebörtönzése miatt eléggé csöves állapotban vehetjük fel az ikonikus katona sisakját. Tényleg egy modern kilencvenes éveket idéz a bevezető zárt tér és a kezdetleges repertoár. Aztán szépen lassan egymás után kapjuk a gyilkoló eszközöket és a játékmenetet izgalmassá tévő képességeket, így az említett „régi Doom feeling” eltűnik, ami szerintem nem baj. A 2016-os Doomhoz hasonlóan ez is egy első személyű lövöldözős cím. Nagyrészt nyitott terek dominálnak majd (itt is több helyszínre és síkra fogunk ellátogatni), mivel elég erősen épít a program az aréna harcokra. Egy bitang jól felépített 3D-s térképen előre láthatjuk ezeket az összecsapásokat, így lélekben felkészülhetünk rájuk. Közben platform részek és egyszerűbb fejtörők állják az utunkat, közben megannyi titkot gyűjtögethetünk. A fejlesztőcsapat korábbi munkáiból megnyitható zenék például meghallgathatóak a bázison (Quake, Wolfi, Doom franchise-ok), ami a legmenőbb főhadiszállás a világon (maximum a Vándorló Palota veheti fel vele a versenyt). Emberünk konkrétan egy kastélyt használ, amiben szintén sok titok rejlik. Innen teleportálgat a kívánt helyszínekre, illetve pihenhet meg két hosszabb küldetés után. Akár még az eredeti Doom egy hitványabb portjával is szórakoztathatja magát, továbbá innen érhetőek el a már teljesített missziók, amikhez a megtalált csaló floppy lemezeket is igénybe lehet venni. A csalások egyedül a legerősebb démon kapu kihívásokat blokkolják, így gyűjtögetésre vagy szimpla szórakozásra használhatóak. Az egyikkel például kiüthetjük azt, hogy a játékos életet és pajzsot szedjen vissza az ellenségekből. Szerezhetünk extra élet power upokat is, így elhalálozás esetén rögtön feltámadunk.

A játékmenet hasonló az elődhöz, így ha az nem nyerte el valakinek a tetszését valószínűleg ez se fogja. Változatosabb lett az egész, a visszatérő fegyverek ráncfelvarráson estek át és klafa másodlagos funkciókat kaptak. Például a Super Shootgun fejlesztés után egy húskampóval gazdagodik, amivel odahúzhatjuk magunkat a delikvenshez és egy blood punch-al kedveskedhetünk neki. A másodlagos modok és a további erősítések sorrendjéről magunk gondoskodhatunk, ahogy a páncélunk fejlesztésérőll is. A dash és a duplaugrás nem csak a darálás közben lesz fontos, hanem a játékmechanikában is fontos szerepet kap. Folyamatosan kerülünk majd olyan helyzetbe, hogy nagyobb szakadékokat kell áthidalunk vagy platform elemeket megmásznunk. Itt néha a megkapaszkodás problémás, ahogy a harcok közben is előfordulhat agyvérzés, ha nem húzza fel magát Slayerünk (inkább az online meccseken volt idegesítő, itt csupán bosszantó). Szóval a nyugisabb, keresgélős részek váltják egymást a kötelező és opcionális összezördülésekkel. Ezek közül vannak eléggé szivatósak is. Alig győztünk le egy főellenségnek hitt dögöt, de egy következő arénában már bandázik a többiekkel, rosszabb esetben hozza az ikertesóját is. A nehézségi szint kiválasztása kényes téma, mert a legkönnyebb fokozat tényleg vicc kategória, de a következő „normál” már eléggé megdolgoztat minket (hasonló a helyzet a Resident Evil 2 Remake Assisted és Standard párosához). Pont most írt rám egy barátom, hogy neki már ez is nehéz és folyamatosan térdel le. Efölött pedig igen nagy gusztustalanságok találhatóak, amik tényleg csak a keménytökű gyerekeknek ajánlottak (számomra a közepes nehézség kielégítő volt). Tovább szívathatjuk magunkat az úgynevezett Extra Life játékmóddal. Lényegében ez után szintén a meglévő skálából indíthatjuk a történetet, de csupán három élettel rendelkezünk. Fűbe harapás után véget ér az egész bárhol is tartottunk. A már említett extra életek harácsolhatóak, de nem árt a game alapos ismerete, mielőtt beleugranánk ebbe a szopodába. Addigra pontosan fogjuk tudni mennyi sebzést vihetünk be, ahol még nem szakad szét a szörnyike, de kivégzés már végrehajtható rajta energiáért cserébe. Ezek a glory killek piszok jól néznek ki és minden ellenlábas három-négyféleképpen is kivégezhető. Mesésen undi.

A vizualitás kiváló, rögtön egy részletes beállítással nyit a 4K HDR televízió tulajdonosainak (tényleg zavarba ejtően sok a csúszka). A képfrissítés betonstabil 60 képkocka másodpercenként, az effektek marha jók, rengeteg minden történhet egyszerre a képernyőn. Szinte állandóan egymás ellen is csatáznak a lények, így háromfrontos harcok alakulhatnak ki, nagyon baba az egész (mondjuk fel is sír az öreg PlayStation rendesen, de ilyenkor feljebb tekerjük a surroundot). A heavy metal nem a kedvenc műfajom, de amit itt leműveltek az csillagos ötös. Egy nagyjából húsztagú vegyes kórussal vették fel, egyszerűen átüt a düh és az energia. Olyan szinten passzol az Eternálhoz, hogy borsódzik az ember háta, egy élmény rá hentelni. Kevésen esetben működik ennyire zseniálisan a gameplay, a hangeffektek és a zene. Mesteri szimbiózis.

A Doom Eternal multiplayer szegmense gyengén muzsikál a korábbi részhez képest. A fejlesztők elavultságra hivatkozva engedték el a klasszikus deathmatch, capture the flag, domination, stb. típusú játékmódokat. Picit különös, mert kedvelt része volt a 2016-os Doomnak ez a darálós online rész, amit jómagam is fintorgás nélkül próbálgattam. Most inkább a trendi aszimmetrikus többjátékos rendszerben gondolkodtak, így az egy szem 1 vs 2 felállás karcsúnak hathat az elődjéhez képest. Minden esetben egy Slayer fog birokra kelni két pokoli démonnal, amiből egész pontosan 5 választható. A korábban is meccs közben kezelhető monstrák közül visszatér a jetpackes vállrakétás Revenant és a gránátvető/lángszóró kezű kövér Mancubus. Egy ország kedvence, a lebegő Cacodemon unokamenye, a Pain Elemental is harcba szólítható. Ő utoljára a Doom 2-ben, illetve a 3. rész modjában szerepelt, most személyes kedvencemmé lépett elő a campelő rohadék. Utolsó előtti versenyzőnk Arch-vile névre hallgat és tűzet képes varázsolni (hívhatnánk idézőnek is, de szolgákat lehívni minden kaszt képes). Az utolsó harcos pedig a sztori kampányban legerősebb és legidegesítőbb miniboss jellegű figura, a Marauder. Az összes közül a legtaktikusabb ez az egyszerre shotival és baltával felszerelt gyilkoló gép, aki még a szellem farkasával is terrorizálhatja ellenfelét.

Ahogy elstartolt az online rögtön belevetettem magam és kisebb várakozás után mindig összesorsolt két játékossal. Érdemes a loadoutokat előre beállítgatni a menüben és nem a pár tíz másodperces lobbyban szerencsétlenkedni. A Slayerrel sok dolgunk nincs, inkább csak kozmetikai jellegű dolgok állíthatók rajta (a mérföldkövek és trófeák megszerzése után elég sok páncél variáns választható), a fegyveri fixek (megegyeznek a sztoriban látottal). A másik oldal viszont támadó és védekező kiosztással is csatába léphet, aminek elég komoly jelentősége van. Míg az embert irányítónak lehetősége van folyamatosan életerőt és páncélt visszanyernie a területen lebzselő kisebb démonokból, addig a „gonoszak” csupán a védelmi kiosztásban tudnak magukon tölteni. Az összecsapások nem időre mennek, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell sietni (főleg a Slayernek). Ez a szegmens is ugyanúgy megköveteli a taktikus, folyamatos mozgást és alkalmazkodást. Három kört kell nyerni, egy round akkor ér véget, ha a Slayert legyőzik, vagy ha 20 másodpercen belül patkol el a két ellenlábas (ellenkező esetben a legyőzött démon player fél élettel feltámad). Egy jól összedolgozó csapat könnyedén beakaszthat az egyedül próbálkozónak. Viszont hatalmasat lehet játszani a magányos oldalon is, erre remek példa, hogy több esetben is előfordult velem a 20 kill körüli statisztika. Ez azt jelenti, hogy még vesztes oldalon állva is maximum háromszor haraptam fűbe, amíg a rám támadók akár 8-10 percen keresztül szaladtak rá felváltva a lónak arra a bizonyos testrészére (meglepő módon dicsérő privát üziket kaptam a hatemailek helyett, tényleg mindenki élvezte a témát). Talán ez volt az egyetlen olyan kompetitív videojátékos élményem, ahol elismertem azt a mondást, hogy a részvétel a fontos. Viszont ebben a formában picit kevés ez az egyfajta üzekedés a stuffban, az irányítható dögök egy része pedig eléggé döcögős. Hogy ez bővül-e a korábbi epizód mintájára jó kérdés, egyelőre a challenge szezonok alatt skineket lehet nyitogatni.

Az Eternal elődjénél változatosabb, de hasonló élményt nyújt. Bár az online szegmense klasszisokkal gyengébb, az alapjáték kellően hosszú és izgalmas. Ehhez pedig társul az igényes vizualitás és egy nagyon erős zenei oldal. Ajánlani tudom a 2016-os gyöngyszem kedvelőinek, illetve a lövöldözős játékok szerelmeseinek. Ez most nagyot szólt!

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)

Pozitívum(ok)

  • Nagyszerű folytatás, ami az újdonságai révén változatos és taktikus harcokat nyújt
  • Széles nehézségi skálán kihívás az egész családnak
  • Hátborzongatóan jó zenei aláfestés

Negatívum(ok)

  • Gyér multiplayer, ami ígér pár izgalmas meccset, de ebben a formában kevés és szinte felesleges
  • Néhány apró hiba a platform részeknél bejátszik
  • Isabelle nem játszható :(
9/10
Látványosság: Kiemelkedő
Játszhatóság: Kiemelkedő
Szavatosság: Kiemelkedő
Zene/Hang: Kiemelkedő
Hangulat: Kiemelkedő

martin beleszól:

Egy Turok Evolution Remasterre várok.

7 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Egyre jobban írsz Ati! Gratula a teszthez!
    Tetszik a stuff, meghozta a kedvem hozzá, majd talán beszerzem valamikor…

  2. Elozo rész nekem csalodas volt . Amikor lattam E3on mondom az igen ez kell tuti. Mikkor beszereztem olyan hamar unalmas lett ez dara ez mellett még nehez is. Alig vartam vége legyen. Nem mondom azt szamomra generacio legrosszabja ennek elodje de listan van . Kegyetlenul untam nem nekem valo. De amit lattam ebbol az ujbol . Az kb ugyanez mind az elodje csak ez mozgasba lett valtozas .szoval nekem nem kell. Ingyen max. De aki imadta elozot az tuti most se csalodik.

  3. Majd lehet idővel beszerzem, de picit csalódott vagyok, mert mást vártam egy Doom játéktól. A 2016-os után sokkal komolyabb, dárkosabb hangulatra vágytam, erre meg minden tiszta neon és tele rikító árkád jellegű cuccokkal, amik a beleélési faktort totál megölik számomra. Plusz hozzáadjuk ezt a sok ugrabugrát és lett egy Quake játékunk. Maga az art direction és hozzá ez a UI is nagyon erős disszonanciát képez a látványban és igencsak bántja a szemem. Mondhatjuk, hogy az előző rész után mindent maxra tekertek, egyéb szükséges finomitás nélkül.

  4. elképesztő jó a cucc, már a végén járok, szinte sajnálom, hogy csak az alap verziót vettem, ez minden pénzt megér!!!!!!!

  5. Bár imádtam az előző Doom-ot, ezt nem terveztem beszerezni, mert rogyásig vagyok játékokkal, de olyan fasza lett ez a kedvcsináló írás hozzá, hogy muszáj volt megrendelnem.

  6. Sokakhoz hasonlóan a 2016-os Doom nálam is hatalmasat ment anno, imádtam vele hentelni. Így ez a rész is kötelező számomra, annak külön örülök, hogy mindenhol magas pontszámokat kap.