DOOM 64 (PS4, PSN)

A méltatlanul elfeledett testvér.

Van valami izgalmas abban, amikor – legalábbis hivatalosan – nem él meg portot vagy felújított verziót egy népszerű széria valamelyik epizódja: lehet azért, mert egy másik fejlesztő sajátos elképzelése kellemetlen kakukktojássá tette, vagy a technikai korlátok szabtak ennek gátat. Van azonban, amikor egyszerűen csak nem úgy hozta a sors. Ez a helyzet a Doom 64-gyel, amelyet 13 évvel eredeti, Nintendo 64-es megjelenése után, a Doom sorozat 25. évfordulóján adtak csak ki először újra – végre.

A minimálisra szorított történet szerint, miután az első két fejezetben hősünk megállította a pokol térnyerését, egy a teljes bolygóra kiterjedő intézkedést hoztak arra, hogy karantén alá vonják a sugárzás miatt gyilkos UAC kutatóállomásokat. Hosszú idő után azonban egy a létesítményeket felügyelő elfeledett műhold jelet küld, miszerint egy a szörnyeket feltámasztani bíró lény elkerülte eddig a figyelmet, és egy új hadsereg létrehozásán ügyködik. Katonánk így újra beleveti hát magát a mészárlásba. Ezekről természetesen magában a kalandban gyakorlatilag semmit se tudunk meg, ugyanis semmilyen átvezetőt vagy sztorit nem tartalmaz pár tömör leíráson kívül.

Az alkotást a játéktermi múltjáról – és persze a Mortal Kombatról – híres Midway Games fejlesztette a Doomért egyébként felelős id Software felügyelete mellett. Érdekessége, hogy bár elsőnek úgy hat, mint az eredeti Doom egy újabb portja lenne, valójában egy új játék, amely azonban számos elemet újrahasznosít. A legtöbb pályán a célunk megtalálni a kijáratot, utunkat azonban szörnyek hada, egyenetlen terep és zárt ajtók állják: ezeken, rendre, lemészárolva, ügyesen közlekedve és kulcsokat gyűjtögetve kerekedhetünk felül.

A játékmenet pontosan olyan, mint felmenőinél. Szabadon barangolhatjuk a pályákat, miközben mindenféle csúf rettenet tör életünkre, amiket különféle fegyverekkel nyírhatunk ki. A célzás csupán a vízszintes tengelyen zajlik, a felfelé-lefelé lövöldözést magától megoldja a program. Az élmény egyik igazán szórakoztató része felfedezni a különféle titkos helyszíneket, átjárókat és cuccokat, amelyek megkönnyítik a küzdelmet. Külön érdekesség, hogy a most frissen megjelent Doom Eternalban található „Unmaykr” fegyver itt bukkant fel először, még „Unmaker” néven.

Elődeihez képest határozottan előremutató és elmés a pályadizájn, és remekül keveri a pörgős, frenetikus szaladgálást és a klausztrofóbikus, szűk botorkálást. A helyszínek ötletesen és logikusan vannak kialakítva, a korábbi, már-már véletlenszerűnek ható felépítése helyett pedig komplex szerkezetek, logikusabban kikövetkeztethető feladványok (bár érezni azért a retró játékok jellegzetes, ma már elavult gondolatmenetét) várnak ránk. A 2016-os Doomban és a Doom Eternalban kikristályosodó játékmechanikai megközelítés csírái egyértelműen felfedezhetőek a Doom 64-ben. Egy fárasztó negatívuma, hogy, még könnyebb nehézségeken is, a kaland második szakaszában aránytalanul sok ellenséget dob elénk a játék, ami unalmassá teszi az egyébként izgalmas barangolást.

A sajátos hangulathoz pedig jelentősen hozzájárul Aubrey Hodges nyomasztó, másvilági effektekkel telepakolt zenéje, amely meglepő, de működő váltás a metálos hangokhoz képest.  A port ugyan jelentősen felhúzta a grafikai elemeket és a világítást, de a diverz terepek és a komplex színhasználat a maga módján még ma is lenyűgöző, nemhogy annyi évvel ezelőtt.

A móka külön sajátossága, hogy kacifántos módon eljuthatunk egy igazán nehéz és frappáns pályára, amit ha teljesítünk, feloldunk egy „műszerfalat”. Ez lehetővé teszi például azt, hogy végtelen lőszerrel vagy élettel ruházzuk fel magunkat, illetve bármelyik pályát is elindíthatjuk így könnyedén. Eljuthatunk egyrészt az eredeti, elbújtatott „Fun” pályákhoz, amelyek sajátos, profiknak szánt kihívásokként foghatók fel, de így tapasztalhatjuk meg az „Elveszett” küldetéseket is, amelyeket most, utólag építettek bele az alkotásba, ezzel összekötve a régi szériát az újjal. Utóbbiak kellemes ajándékok a rajongóknak és azoknak, akik belevetik magukat, viszont, bár remek a pályák kialakítása, a már említett túl sok monstrum, valamint az emiatt is sokszor elnyújtott időtartam már unalmassá tehetik őket.

A Doom 64 kiváló kaland a rajongóknak, a videojátékos történelem iránt érdeklődőknek, illetve általánosságban is egy igazán jó és szórakoztató játék: tele van kreativitással, ravasz megoldásokkal és lelkes kivitelezéssel, mindezt – a körülményekhez képest – szuper látvánnyal és egyedi hangzással. Az új pályák is érvelnek a vétel mellett, de ennyiért tényleg ajándék lecsapni a bombasztikus Doom méltatlanul elfeledett epizódjára, amely mert más lenni.

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 1529 Ft.)

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Watch me Die-on már végigjátszottam, ez a játék méltó a régi doomokhoz, nagyon ott van. És ha minden jól alakul akkor a retró stílusú FPS-ek hada nem áll meg, elvileg május végén érkezik az Ion Fury és valamikor ebben az évben a Wrath Aron of Ruin, mindkettőt nagyon várom. 🙂

  2. Anno N64-en adapterrel nyomtuk az amerikai kazettát – az első játék volt, amivel éjfélig játszottam, mert unokatesóm vigyázott rám. És szintén az első – és eleddig egyetlen – játék ami miatt hánytam.:D