Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

DISHONORED 2 (PLAYSTATION 4)

Így jobban belegondolva, azt hiszem el sem tudok képzelni annál sablonosabb bevezetőt egy [B]Dishonored 2[/B] tesztnek, mint amikor a kedves tesztelő azzal kezdi, hogy [URL]http://playstationcommunity.hu/note/7937]az első rész anno 2012-ben[/A] mekkora nem várt meglepetés volt. Mondom ezt azért mert [I]a.)[/I] aki csak kicsit is behatóbban foglalkozik a PlayStation játékok világával, az már biztosan hallott róla, ergo ez 0 új információval fog bírni az olvasók 90%-nak; és mert [I]b.)[/I] kiszámítható felvezetés, ergo dögunalom lesz végigolvasni. Igyekeztem is, hogy én ebbe a csapdába ne essek bele, és amennyire képességeimtől telik, egy ennél valamivel eredetibb felvezetővel lepjem meg a nagyérdeműt. De, sajnos vagy nem sajnos, ezt a kört le kell fussam én is, mert az előző epizód valóban a semmiből érkező “jött, látott, győzött” játék klasszikus példája volt. Imádták a kritikusok, zabálták a játékosok, és ha van játék, amire tökéletesen illik az instant klasszikus megnevezés, akkor az ez volt. Szerény véleményem szerint ez azért is történhetett így, mert az egész olyan volt, mint egy kiváló meglepetéstorta, annak minden jó összetevőjével együtt.Az ünnepeltek (vagyis mi, a játékosok) nem számítottunk rá, de mégis olyan jó volt elcsemegézni. Volt egy omlós, mégis erős tartást biztosító belseje (sok lehetőséget felkínáló, taktikus és szórakoztató játékmenet), ez le volt öntve ínycsiklandó tortamázzal (viktoriánus és steampunk stílusokba oltott artdesign) és az egész megkoronázásaként a torta tetején ott volt pár édeskés marcipánfigura is, amúgy csak úgy ráadásként. (Gondolok itt pár igen egyedi megoldásra – azt vágtad például, hogy a fürdőző lányok zaklatása akár Game Overt is jelenthetett?) Akár egészben, akár darabokban fogyasztottuk is azonban el, a gyomrot egyáltalán nem feküdte meg, mi több, egy olyan kellemes szájízt hagyott maga után, ami még hosszú idő után is érezhető volt. Magasra került tehát az a bizonyos képzeletbeli léc, mint ahogyan az elvárások is a folytatással kapcsolatban. Most viszont végre eljött az idő hogy kiderüljön; vajon a kettes sorszámú rész képes lett-e ezeknek megfelelni?Tizenöt év telt el az első rész eseményei óta, amikor is a fiktív világban játszódó Dunwall városát sújtó patkánypestis időszaka alatt ismeretlen merénylők Jessamine császárnőt megölik, lányát, Emily-t elrabolják, személyes testőrét – és egyben szeretőjét – Corvót pedig megvádolják a tett elkövetésével, majd börtönbe vetik, hogy aztán másnap kivégezhessék. A tömlöcből szökve Corvónak (és az őt megszemélyesítő játékosnak) hosszú és fáradtságos útjába telt, mire végül leszámolt a konspirátorokkal, visszaszerezte becsületét és megmentette a lányát – mert, hogy mint utóbb kiderült, Emily is tőle van.Az azóta eltelt időben Emily gyönyörű nővé cseperedett, és anyját követve a trónon megpróbál minél jobb császárnőként megfelelni a birodalma számára, habár sokszor még mindig kétségek gyötrik alkalmasságát illetően. Mellette áll most is mindenben apja, Corvo, aki továbbra is az Őfelsége Védelmezője cím birtokosaként, most már lánya mellett látja el a testőri és tanácsadói teendőket (a “több mint testőr”‘ státuszt feltételezhetően itt már dobta, de mindemellett még arra is jutott ideje, hogy egy szem csemetéjét orgyilkosi képességekre tanítsa meg. Az idillinek ható állapotokat azonban az utóbbi időben sötét felhők árnyékolják be, felbukkant ugyanis egy rejtélyes sorozatgyilkos a birodalomban, akit a helyi sajtó csak Crown Killernek (“Koronagyilkos”) nevezett el, annak okán, hogy áldozatai látszólag egytől egyig mind olyan személyek közül kerültek ki, akik Emily uralkodását kritizálták. Egyértelműnek látszik, hogy valaki arra akarja terelni a gyanút, hogy Emily áll a gyilkosságok mögött, és ez működik is: az eseményeket követően a császárnőbe vetett bizalom és az iránta táplált lelkesedés jelentősen megcsappan. A bajok végül Jessamine halálának 15. évfordulóján tartott megemlékezésen tetőznek be: az ez alkalomból a trónteremben egybegyűlt emberek előtt váratlanul megjelenik a déli Serkenos szigetének hercege, Luca Abele, aki még a saját hívatlan betoppanásánál is nagyobb meglepetéssel szolgál. Bemutatja a rejtélyes Delilah Copperspoont (még egy ilyen hülye nevet), mint Emily megboldogult édesanyjának eltitkolt féltestvérét, akiről azonban még a trónhoz legközelebb álló személyek sem hallottak soha.Innentől felgyorsulnak az események: Delilah magát nevezi meg a trón jogos örököseként, majd nemes egyszerűséggel kővé változtatja Corvo-t (vagy Emilyt; hogy éppen kit, az attól függ, kit választunk meg ezen a ponton játszható szereplőnek), a másikat pedig az állam ellenségének bélyegezve bezáratja.[YOUTUBE]d0qu4TG7G-A[/YOUTUBE]Itt vesszük át mi az irányítást, gyakorlatilag tehát ugyanazokról az alapokról kezdünk, mint egy résszel korábban: becsülettől megfosztva, bekasztlizva, látszólag minden személyi és tárgyi segítség nélkül magunkra utalva. A cél tehát adott: kiszabadulni, visszaszerezni a jogos helyünket, megmenteni a másikat, legyőzni Delilah-t és a többi cselszövőt, és mindeközben természetesen utánajárni, hogy előbbi pontosan kicsoda. Igaz-e, amit magáról állít, mik a motivációi, és egyáltalán hogyan képes a mágia erőinek parancsolni? A tutorialnak is felfogható első pálya után a cselekmény aztán rövid úton átkerül a fentebb említett Serkonos szigetére (innen származik egyébként maga Corvo is), azon belül is Karnaca városába, ahol viszont már ezerrel beindulnak az események, hogy aztán a játékos habitusától függően olyan jó 12-20 órán át dübörögve eljusson a végkifejletig. Ahogyan a történetben, úgy játékmenetben területén sincsenek jelentős változtatások, a játék gerincét adó legfőbb elemek mondhatni érintetlenek. A Dishonored 2 ugyanis alapvetően még mindig az a lopakodós, taktikai FPA, mint az előző rész is volt. Hogy ez pontosan mit is takar? Nos, a cél túlnyomó részt abból áll, hogy a sandbox jellegű pályákon eljusson a játékos A pontból B-be, ahol is a B pont általában egy megkeresendő tárgyat, vagy NPC-t, esetleg egy kiiktatásra váró célszemélyt takar. A hangsúly persze most is azon van, hogy a B pontba vezető utat hogyan abszolválod, mert arra a fejlesztők kb. csillió különböző lehetőséged teremtettek. Már maga a kijelölt desztinációk megközelítése is számtalan különböző, és érdekesebbnél érdekesebb útvonalon lehetséges, de ami még ennél is fontosabb, az azoknak a döntéseknek a sorozata, amiket az oda vezető utad során meghozol. A főbb lehetőségeket nagyjából az alábbi nagyobb csoportokra lehet lebontani: lopakodsz, vagy nyílt konfrontációkba keveredsz a pályán elszórt ellenfelekkel? Gyilkolsz vagy nem bántasz senkit? Az eszközeidre vagy a mágikus képességeidre hagyatkozol, esetleg mindkettőre vagy egyikre sem? Végzel a célszeméllyel, vagy életben hagyod ugyan, de mégis valami egyedi büntetésre kárhoztatod (ami sok esetben rosszabb, mint maga a halál)? Ezen döntések kombinációja fog definiálni nem csak téged, de azt is, hogy mi lesz az egész buli kicsengése. Hasonlóan az első részhez ugyanis súlya van annak, hogy mennyit gyilkolsz: ha sok hullát hagysz magad után, akkor jönnek a vérlegyek (a folytatás új kártevői, az első rész patkányait helyettesítik), amik belepetézve a tetemekbe megfertőzik az egész várost, és így a sztori lezárása is sokkalta komorabb lesz. Ugyanakkor, ha csak akkor veszel el egy életet, ha az igazán szükséges, vagy egyáltalán nem, akkor a jövő is sokkal derűsebb. Amikor azt mondom, hogy a játékmenet alapjaiban nem történt lényegi változtatás, azt egyáltalán ne értsd részemről negatívumként. Egyrészt mert a Dishonored nem egy tucatjáték, a játékmenete még mindig éppen elég egyedi ahhoz, hogy ez ne jelentsen problémát. Másfelől pedig mert úgy gondolom, hogy ez a fajta játékmenet itt most csúcsra lett brillírozva. Hadd éljek megint egy hasonlattal: a Dishonored játékmenete olyan, mint egy szép nagy, érett, lédús, zamatos narancs. Amikor megismered az olyan játék nyújtotta lehetőségéket, mint a különböző fegyverek és mágikus képességek használata, az olyan, mint amikor lehántod a narancs héját: már látod, hogy milyen finomság vár rád, a pavlovi reflexektől vezérelve már összegyűlt a nyál a szádban, de még nem haraptál bele, még nem tudod igazából milyen. Amikor már tudsz ezekkel az eszközökkel élni, és képes vagy mondjuk egy pályát csendben, észrevétlenül teljesíteni, akkor már beleharaptál egy jó nagyot, és élvezed, ahogy az ízek összeérnek a szádban, de ez még mindig nem az az elérhető maximum, amit ebből a történetből ki tudsz hozni. A játékélmény itteni non plus ultrája majd az lesz, és a képzeletbeli narancsból akkor fogod kicsavarni a maximumot – és ezzel együtt az idei év egyik legistenibb gyümölcsdzsúzát elszürcsölgetni -, amikor már annyira penge leszel, hogy a játéktól kapott eszközeidet egyszerre és/vagy egymás utáni rapid, gondolkozást nélkülöző sorrendben tudod majd használni (az a bizonyos flow-hatás, ugye). Merthogy ez az a pont ahol a játékélmény igazán kicsúcsosodik: megállítani az időt, egy ellenfélre tapadós gránátot aggatni, majd a szerencsétlent bedobni egy nagyobb tömegbe és úgy felrobbantani; vagy bármilyen egyéb, az alant látható videóban látható esetleg egyénileg kitalált elképzelés alapján érvényesülni – na, az az igazi művészet kérem![YOUTUBE]179wSigx4pM[/YOUTUBE]Amikor ezeket a happeningeket már te magad fogod fejben kreálni és kivitelezni, akkor lélekben két másik cselekvést fogsz végezni a játszással egyidejűleg: egyrészt egy képzeletbeli vállveregetés magadnak, amiért ilyen fasza gyerek voltál, hogy ezt így kitaláltad és összehoztad, másrészt egy virtuális pacsi és egy elismerő csettintés a készítők felé, hogy ilyen megoldásokra is gondoltak. Merthogy a Dishonored 2 nemcsak, hogy figyelembe veszi a játékos kreativitását, de egyenesen arra épít. Olyan játékélménybeli pillanatokat képes adni a felhasználónak, amik definiálják a virtuális szórakoztatás fogalmát, és ami után hálás leszel, hogy a hobbid ez lett, és nem a bélyeggyűjtés, vagy a drogozás (ami egyébként is rossz, mmmm, értem?)Kicsit áttérve a dolog technikai oldalára: a grafika egy teljesen korrekt szintet képvisel, abszolút meg vagyok elégedve vele. Ugyan nem tartogat olyan álleejtős “Aztakurta!” momentumokat, mint mondjuk, amikor először pillantasz meg egy eső áztatta lámpát az Order 1886-ban, vagy egy utolsó hajszálig kidolgozott karaktermodellt az AC: Unity-ben, de ugyanakkor a látvány letisztult, a kontúrok élesek, és jó ránézni. Egyszerűen SZÉP. Megfelelő képmegjelenítő hiányában 4K-s felbontásban nem tudtam megcsodálni, de aki így látta ájuldozott tőle, szóval úgy már megkockáztatom, hogy a grafika akár kiváló minősítést is érdemelne. Ami viszont még nagyon nagy plusz adalék a látványvilágnak, az egyértelműen a játék art stílusa. Ez steampunkot és viktoriánust takar főleg (két nagy kedvenc irányzatom, a kettő amúgy rokon, de nem teljesen ugyanaz), sok mással kiegészülve, szóval az első rész legjobb hagyományait viszi tovább ilyen téren is. Pedig a játék megjelenése előtt egy ideig nagyon féltem, hogy nem így lesz: a legtöbb előzetes kép és videó egy olyan délies, napsütötte helyszínt sugallt, ami a Dishonored tipikusan karikatúraszerű karakterábrázolásával kiegészülve és a francia idegenlégiós öltözetekkel inkább hajlott már bele Rejtő Jenőbe, mintsem az első rész sötét eleganciájába.Szerencsére – nekem legalábbis – nem így lett. Az igaz ugyan, hogy a főbb helyszíneknek otthont adó Karnacát a XIX. századi Görög- Olasz- és Spanyolország mediterrán városai ihlették, de ez még nem jelenti azt, hogy ne tartalmazna amolyan borongós “londoni” elemeket is. Lesz itt lelakott kórház szörnyű emberkísérletekkel, elhagyatott úri palota, a British Múzeum helyi horror megfelelője vagy éppen egy óramű témára épülő, fogaskerekekkel és rúgókkal teletűzdelt kúria (olyan tömény steampunk elemekkel, hogy majd’ besírtam a gyönyörűségtől). A játékban lépésről lépésre érezhető az a művészeti munka és türelem, amivel a készítők ezt a világot megalkották.[YOUTUBE]uxw1uYYuZlo[/YOUTUBE]Az irányítás könnyen kézre áll, mondhatni belesimul a játékos kezébe. Annál is inkább, mert a legtöbb FPS/FPA által használt metódust veszi alapul (Kör a guggolás, L3 a sprint, például). Egyedül talán az L2-re helyezett fegyver- és eszközhasználat lehet furcsa, de ez sem okozhat gondot hosszútávon, ha már az elején megbeszéled az agyaddal, hogy amit a képernyőn látva a bal kezedben használsz, azt a joyon is a bal oldali kezeddel kell majd aktiválni. Nagyobb bugokkal, és glitchekkel én nem találkoztam, ami kifejezetten örvendetes hír annak fényében, ahogyan manapság a játékokat első naposan ki szokták adni. Egyszer egy poszter clippingelt (lógott) bele a falba, máskor a “far reach” mozgást használva (ami egyfajta gyors teleportnak felel meg) nem a megcélzott erkélyen landoltam, hanem annak tüskés szegélyén (fél energiám bánta is, mire nagy nehezen lekeveredtem róla), de összvissz’ ez volt minden, cserkészbecsszóra mondom. Hallottam olyat egy-két embertől, hogy a játék fagyogat, de minthogy én az amúgy elég lassúra vett, 15 órás végigjátszásomban sem ilyennel, sem más gamebreaking hibával nem találkoztam, ezért én ezt nem tudom a negatívumok közé felsorolni.Ahogyan azt sem, amit szintén mások jelentettek, mégpedig, hogy az ellenfelek buták. Nem azok, nálam legalábbis nem voltak azok. Persze, itt is véghez lehet vinni sunyiban olyan dolgokat, amiket a való életben egy tyúknál csak félig okosabb őr azonnal észrevenne, de mint játékot nézve még teljesen elfogadhatóak. Megfelelő távolságról szúrtak ki mindig és tévesen nem detektáltak, ha rejtve voltam. Amikor harcra került a sor, mindig agresszívan, de taktikusan léptek fel velem szemben, bekerítve engem. Amikor pedig menekülnöm kellett, a fél pályán keresztül üldöztek, mindenféle akadályokon keresztülmászva. Számomra tehát ilyen téren is teljesen rendben volt, ebbe sem tudok belekötni.Amit viszont mégis legtöbbet hallottam kritikaként elhangozni a játék kapcsán, az az, hogy a játék könnyű. Ez amúgy tényleg így is van (alacsonyabb fokozatokon, legalábbis), mégsem tudom hibaként felróni neki. Az, hogy normálon csekély a kihívás, még nem feltétlen jelent rosszat, úgy vélem, ez alapvetően egy hibás szemlélet, tipikus esete annak, amikor valaki a fától nem látja az erdőt.Hogy ezt érzékeltessem, szakadjunk el most egy kicsit a cikkünk jelenlegi tárgyától és utazzunk vissza kb. 18 évet az időben: ’98-ban kijött a Tenchu PS1-re, én pedig imádtam. Futottam vele egy pár jó kört, azaz végigjátszást, majd egy időre letettem a lantot, amikor már számomra kezdett kifulladni. Ez tartott egészen addig, ameddig be nem szereztem egy debug kódot a játékhoz, ami az összes ninja-eszközt elérhetővé tette egy csapásra, kifogyhatatlan mennyiségben. Bár tudtam, hogy ezzel mindennemű kihívás elveszik a játékból, de mégis kipróbáltam “Miért is ne?” alapon, és…. és új dimenziók nyíltak meg előttem! Utána, minden egyes nap a suliból hazaérve lenyomtam egyesével az összes pályát újra, de mindig máshogy: egyik nap csak azzal szórakoztam, hogy tüskéket dobáltam az ellenfelek elé, másik nap bombával lökdöstem vízbe, vagy szakadékba a delikvenseket, harmadik nap mindenkit altattam, és így tovább. Később pedig arra is rájöttem, hogyan kombinálhatom ezeket, kimaxolva ezzel a játék nyújtotta bűnös élvezeteket. Leküzdendő kihívás az ugyan nem volt, ebből adódóan pedig győzelmi mámorban sem volt részem, de mégis: valami olyan pokolian jól szórakoztam így a játékkal hosszú heteken(!) keresztül, ahogy a vanilla, cheat nélküli verzióval soha. Az örömöt, a lelkesedést a lehetőségek próbálgatása és azok kombinálása adta. De az MGS széria is dettó ugyanez: alapvetően ott sem azért kapsz gadgeteket, mindenféle erre-arra alkalmas kütyüt meg biszbaszt, hogy a játék attól könnyebb legyen (mert kis túlzással akár puszta kézzel, félmeztelenül teljesíthető mindegyik), hanem azért pakolta Kojima a játékba őket, hogy ezekkel kísérletezz. Hogy ne érezd magad behatárolva, hogy egy adott problémát ezerféleképpen, de mindig a saját szájízed szerint tudj megoldani. A Dishonored 2-vel is pont ugyanaz a helyzet, mint a fentebb említett címekkel. Ennek bizonyítására elég, ha csak egy kicsit jobban megvizsgálod a pályák felépítését: ebben az esetben gyorsan rá fogsz jönni, hogy nem úgy, és nem azért alakították ki őket, hogy a kedves játékos szívatva legyen, hanem úgy, hogy gyakorlatilag neked tetsző módon elszórakozhass rajta. Hogy ha úri kedved épp úgy tartja, a terep adottságait kihasználva ezerféleképpen szabadíthasd a poklot az ellenfeleid nyakába, vagy épp ellenkezőleg, ha épp olyanod van, akkor akár egyetlen eszköz segítsége nélkül, észrevétlenül haladhass végig a pályán, de úgy, hogy közben egyetlen őrt sem kábítasz (azt se veszik észre, hogy ott voltál!). Ilyenformán a Dishonored pályáira ne úgy gondolj, mint egy nagy összefüggő egészre, hanem mint független, egymástól különálló nagy virtuális terepasztalokra, olyan játszóterekre, ahol minden egyes alkalommal úgy játszhatod el a katonásdit, ahogy éppen aznap kedved szottyan. Nincs az sehol megírva, hogy egy játékban a pályák számával a nehézségnek is egyenes arányban kell növekednie, sikerélmény és szórakozás nem csak a kihívások legyűréséből fakadhat, csupán tudni kell nyitott elmével gondolkozni. Ha még nem tetted, vagy elfelejtetted hogy is kell, tanuld meg elengedni magad, kullantsd telibe egy fél pillanatig azt a fránya platinát, és találd meg az ösvényt a szórakozás egy másik módja felé. Annál is inkább megteheted ezt itt, márt kb. bármikor, bárhol menthetsz (még egygombos Quicksave is van!), így azon se kell feszülnöd, hogy ha egy ponton nagyon elbarmolod a játékot, vagy meghalsz, akkor utána megint egy félórás szakaszt kell végigszenvedned. Ez az az ok egyébként, amiért én a játék fegyvereiről/eszközeiről/varázslatairól sem felsorolást, sem használati útmutatást nem fogok adni. Teszem ezt, mert meg akarom hagyni neked a felfedezés örömét, az “aha-élményeket”, másrészt mert minden képesség és tárgy ezerféleképpen hasznosítható. A játékban úgyis mindenhez jár egy nagyon alapszintű leírás, ami egy jó benyomást ad a felhasználásukat illetően, a többi meg már rád van bízva.[YOUTUBE]5bbDsyHz-ms[/YOUTUBE]Az egyetlen hiányosság, amit a játékkal kapcsolatban éreztem, hogy még több IGAZI újdonság elfért volna bele. Oké, most már van két választható szereplő, eltérő képességekkel (de amúgy a kampányuk kis változtatásokat leszámítva teljesen megegyezik), vannak új mágikus képességek, a fejlődés most már Skilltree-szerűen megy végbe, és van egy csomó új, apró bónuszt biztosító felaggatható mütyür is. De ezek nem igazi újítások, mindössze az első rész lehetőségeinek bővítései, adalékai. A tényleges új elem például az, amit a játék az egyik utolsó pályán dob be: az egyik helyszínen kapsz egy olyan kis kütyüt, aminek segítségével egy épületen belül az időben oda-vissza lehet utazni (remélem ez még nem spoileres, az egyik trailerben is benne volt). Onnantól kezdve azon az egy pályán egy teljesen újfajta kihívással szembesül a játékos: el kell sajátítani a 4 dimenzióban történő gondolkodást, ami az idő manipulálásához szükséges, mert ez a továbbiakban megkerülhetetlen kulcselem lesz a továbbjutás szempontjából. Ja, és az még hagyján, hogy a játék egy időben, párhuzamosan képes kezelni két, térben és időben teljesen eltérő világot, de a kütyün lévő speciális lencsék segítségével Real Time-ban bele lehet kukkantani a “másik világba” (a múltba vagy a jelenbe), anélkül, hogy az egyiket vagy másikat elhagynád. Ez a rész egyszerűen zseniális, mostanában játékban nem láttam ilyen ötletes és ennyire parádésan kivitelezett játékelemet, úgyhogy jár a taps. A baj csak az, hogy ez csak egy pálya, és szívem szerint én mind a kilenc fejezet egyikébe szerettem volna egy hasonló meglepit. A steampunk háttér amúgy is sok ilyen dologra biztosít(hatna) lehetőséget, legyen az akár példának okáért egy gőzgép mecha irányítása, vagy mondjuk mechanikus hordozható eszközök ötletes felhasználása. Persze, mint azt remélem érzitek, ez most inkább csak amolyan telhetetlenség és szőrszálhasogatás a részemről, mert a játék e nélkül is képes kerek egészet alkotni, úgyhogy ennek nincs tényleges lehúzó ereje ítélkezés szempontjából.Oké, jöhet a konklúzió: az ugye kétségtelen, hogy a Dishonored 2 a karácsonyt megelőző nagy játékdömping egyik legnagyobb címe, megérdemelten. Ha szeretted az első részt, kérdés sem lehet a megvétele, de ugyanígy érdemes elgondolkozni a beszerzésén azoknak is, akik “csak úgy”‘ kedvelik a lopakodós, taktikus játékmenetet kívánó játékokat is. Hatványozottan igaz ez, ha már régebb óta nem játszottál ilyen stílusú gámával, netán egyenesen az első rész óta nem volt ilyenhez szerencséd, ebben az esetben nagy kanállal fogod habzsolni a játék nyújtotta élvezeteket. Decens, letisztult folytatás a D2, szépen hozta tovább az első rész legjobb elemeit, és kicsit még bővítette is azokat. Lehetne ugyan kicsit bátrabb az újdonságok területén, de amit hoznia kell, azt hiánytalanul hozza is, képes megfelelni az elvárásoknak. A szórakoztatás nála nem egy egyszeri, 10 órás kampányban merül ki, hanem sokszor tíz órában, ha képes vagy felismerni és megbecsülni az általa nyújtott lehetőségeket. Pont ezért én most lépek is vissza játszani; az első végigjátszásomban Emily-vel hölgyhöz illően kifinomult megoldásokat tartalmazott, most viszont jön Corvo, akinek sztori-kampánya a következő címet is kaphatná: “Apa bepöccen: avagy válogatott és szadista gyilkosságokban gazdag bosszúhadjárat lányunk rosszakaróin:” Jó móka lesz, annyi szent! Kívánok nektek is hasonlóan tartalmas élményeket!u.i.: A Store-ról ingyenesen letölthető Dishonored 2 XMB háttereket feltétlenül szedjétek le, isteni mind a három! (A játékot a forgalmazó Cenega Hungary biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a [URL]http://www.konzolokszervize.hu/playstation4/dishonored-2-ps4]Konzolok Szervize[/A] budapesti boltjában, vagy webshopjából néhány kattintás után meg is vásárolható.)

9/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

22 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Köszi a tesztet jó írás!Én voltam olyan vakmerő hogy előrendeltem és azt kell mondjam ezen az áron a legjobb vétel volt ez a gyűjtői kiadás úgy hogy a szokásos gyűjtői cuccok mellett az első részt is megkaptam minden dlc-vel amelyek egyébként anno kimaradtak.Azért is nagy szó ez tőlem mert stilustól függetlenül sem szeretem a belső nézetes játékokat de ezt mégiscsak kipróbàltam mert tetszett a grafika amit aláraktak és szerelem volt kb 1óra jàtèk után.

    • Nekem megvan az első rész goty kiadása ps3-ra.Azon egy szezációs magyar lokalizáció is van.Ezt nem tudom miért hagyták ki a remasteredből?Kb. Nulla munka lett volna átemelni.Többek közt ezért meg a red dead miatt nem adtam el a ps3-at.Nekem jövő héten jön meg a játék dobozos változata. Akkor én is megkapom a remasteredet ps4-re?

    • Király. Akkor ezek is adtak mindent, mint a BioShockhoz.

  2. A játék brilliáns akárcsak az első része!Viszont egy tesztben nem kéne spoilerezni tisztelt tesztíró!!!Az elején leírtad a játék történetét sőt mőg azt is lelötted,hogy vállasztástól függően a másik szereplővel mi fog történni!!!Azért ez elég nagy szarvashiba!

    • Umm, ezt most nem értem, melyik része volt spoileres szerinted? Ha a játék felvezetésére gondolsz -ahol az egyik vagy másik szereplő kővé változik- az nem hiszem, hogy az lenne. Az események amiket konkrétan leírtam a játék introjának a részei, indítás után rögtön ezeket az eseményeket látod. Az összes általam olvasott másik teszt leírja mi történik benne, trailerekben is benne volt (rögtön a fenti szöveg alatti videó is ezt tartalmazza), talán még a doboz hátuljára is rá van írva.Ha arra gondolsz, hogy a gyilkosságok és a vérlegyek kihatással vannak a történet végkifejletére, az se spoiler, a játék lépten-nyomon -akárcsak az első részben a patkányok esetében- folyamatosan felhívja erre a játékos figyelmét már az első perctől fogva.A történet későbbi alakulását már csak azért is nehéz lenne elkotyognom, mert döntésektől függően több fajta befejezés lehetséges.Szóval most tényleg nem vágom mire gondolsz.

      • Igen a játék felvezetésére gondoltam. Direkt nem néztem meg a játékról egyetlen videót,trailert sem,hogy nehogy elspoilerezzék nekem. Előrendelni viszont nem mertem az utóbbi időkben tapasztalható blamák miatt. Az első teszteket vártam. Ez alapján már meg is rendeltem. Deannak nem örültem,hogy most már tudom mi fog történni. Na mindegy.

        • Értem. Hát, mindannyian mások vágyunk, de szerintem egy történet orientált játéknál muszáj legalább egy pár szóban írni a sztoriról, még ha folytatásról van is szó, a többséget azért az alapok érdekelni szokták (főleg, ha már a készítők se csináltak titkot belőle megjelenés előtt). Másoktól valószínűleg azért kaptam volna a fejemre, ha ez elmarad. Ettől függetlenül sajnálom, ha akaratlanul belerondítottam az élménybe, de szerintem kár lenne ezen fennakadva elrontani a saját szórakozásod. Amit leírtam az tényleg csak a játék első két perce, utána cirka ötpercenként lesznek felvehető olvasmányok a történet hátteréről, úgyhogy a java még bőven hátra van. Jó játékot!

          • Semmi gond! Köszi! Amúgy nagyon jó a teszt! Már be is rendeltem a játékot miatta! 🙂 Az első rész nagy kedvencem!!! Sajnos ide jutott a játékipar,hogy az ember megbizható teszt nélkül nem mer előrendelni játékot…

  3. Az előző rész egy ideig tetszett, majd akkorát fordult bennem a dolog, hogy ennek a másodiknak már esélyt sem adok.

  4. kötelező istenjáték, a magas újrajátszási faktor óriási hír.

  5. Az előző rész kimaradt, ez most nem fog! A tartalmas teszt meghozta a kedvem, na meg a galéria!

  6. Kiváló játék. A grafikától egy picit én többet vártam ,de amúgy minden oké. És valszeg én vagyok béna, de normálon is megizzaszt.

    • “Jóval figyelmesebbek az őrök, mint az előző részben. Én is gyakran lebukok. Blink mellett az időmegállítást fejlesztettem még, az sokat segített a lopakodásban. Egy “”hm?””-re már nyomom is :D”

  7. Az első része nálam az egyetlen játék, amit megvettem, de rövid idő után félretettem, és azóta sem éreztem kedvet az újrakezdéshez. Majd talán egyszer, hátha rájövök, mitől olyan nagy szám elvileg.

    • “Bevallom, ezzel anno én is így voltam, az első rész nem volt egy szerelem első látásra. Mivel nálam megjelenéskor kimaradt, így sokáig nem is tudtam hova tenni ezt a dolgot, hogy miért imádják ilyen sokan és ennyire. A steampunkos világ ugyan vonzott, de például az ormótlan fizimiskájú karakterek furcsán vették ki magukat nálam, úgyhogy különösebben nagy késztetést nem éreztem a játékra. Aztán amikor végre beszereztem, akkor se jött a csoda elsőre. Valahogy kezdetben nem állt össze nekem az egész, nem értettem, hogy kéne ezt a játékot jól játszanom, és ez meglehetősen frusztrált (hozzáteendő, közvetlenül előtte főleg csak ilyen lineáris, csőpályás izéket nyomtam). Aztán körülbelül a második pályára jött a felismerés, hogy ezt a játékot nem lehet “”jól”” játszani, mert úgy nyomod, ahogy akarod.Miután megtaláltam a saját stílusom benne, onnantól kezdve imádtam és imádom mind a mai napig.Mindezt csak azért írtam le, hogy ha hasonló okok miatt hanyagoltad, akkor simán adj neki még egy esélyt. Próbáld meg megtalálni melyik játékstílus fekszik neked a legjobban, aztán hátha. Ha viszont a harmadik-negyedik pályára sem jön a csoda, akkor viszont dobhatod, jó eséllyel nem egymásnak teremtettek benneteket az égiek.”

  8. Ez a teszt nekem most nem jön át valahogy… A játék viszont 10/10! Egész évben erre vártam!

  9. A fürdőző lányok zaklatása?! A Golden Cat-ban?

    • “Nem 🙂 A harmadik fejezet után a Hound Pits pubban lehet ezt megcsinálni, amikor rajtakapod Piero-t a kukkoláson. Ha utána benyitsz Callistához és beugrasz mellé a dézsába, akkor a játék “”kiengesztelhetetlen ellentétekre”” hivatkozva instant véget ér 🙂 (előtte azért a párbeszéd lehetőségeket is érdemes kimeríteni a csajjal, van köztük egy-két vicces). Itt egy videó róla:https://www.youtube.com/watch?v=KPwyZJ5x_cE

      • Ez jó. 🙂 Én is felajánlottam szolgálataimat Callistának, de miután elhajtott, mentem a dolgomra, nem erőszakoskodtam tovább. 🙂

      • Beszarok, erről még nem is hallottam.

        • “Van még egy pár ehhez hasonló jópofa Easter Egg az első részben, nem tom ezek megvannak-e:-a hetedik fejezetben pár gyakorlatozó őr beszélgetése szinte szóról szóra megegyezik azzal a szöveggel, ami a Thief: Dark Project tutorial küldetésében hangzik el. Ez egyfajta tisztelgés a másik játék felé, mivel részben az adta az ihletet a fejlesztőknek.https://www.youtube.com/watch?v=QRPv7EZV5Ew-Piero műhelyében, az emeleten van egy befalazott ajtó, amire látszólag egy teleport van festve a Portal-ból. A hozzá tartozó szöveg szerint ez egy “”ajtó a semmibe””, és Piero ezerrel dolgozik egy megfelelő Portal pisztoly létrehozásán.https://www.youtube.com/watch?v=6lFDynQv78sÉs ilyenből még van egy pár :)”

  10. nagyon jól siekrült cikk, jár a keksz 😀 az első rész óriási kedvenc, nem is tudom hányszor hányféleképpen vittem végig, ez a 2. résszel sem less másképp. minden pillanata aranyat ér már most látszik!