Dandara: Trials of Fear Edition (PS4, PSN)

Allegorikus utazás.

Amikor egy fejlesztő a retro videojáték-szubkultúra rajongótáborát célozza meg közönségnek, valljuk be, nehezebb terepre téved, mintha mondjuk tíz éve tette volna. Ami régen még simán eladható volt a retro hangulattal, az mára kifejezetten túlkínálat, így egyre többször jutnak szóhoz az olyan fejlesztők a zsánerben, akik nem puszta pénzszerzési lehetőséget, de alkotói médiumot látnak a 8 bites látványvilágban.

Az eredetileg 2018-as Dandara játék bővített/javított, mondhatni “definitive edition” kiadásként felfogható Dandara: Trials of Fear Editionnel van dolgunk, ami új pályákat, egy új főellenfelet, kidolgozottabb párbeszédeket és zenei változtatásokat tartalmaz, így nem új játékról beszélünk. A Long Hat House alkotása nem árul zsákbamacskát, teszi ezt viszont egy csavarral – a metroidvania stílusú, minden irányba szabadon bejárható oldalnézetes kalandban a “mászkálós” jelzőt azonnal át is fogalmazhatjuk, mivel inkább “pattogós” mókaként tudnék rá hivatkozni – mivel csak felületről felületre siklással fogunk közlekedni. A hősnő nem szeret sétálni.

Dandara (történelmi név, egy valóban élt hölgyről kapta a nevét aki az 1600-as években a rabszolgák felszabadításáért harcolt) azért született Salt világába, hogy visszahozza az elveszített egyensúlyt és egykor szabadon élő, most viszont elnyomás alatt lévő lakóit felszabadítsa. Teszi ezt viszonylag apránként csepegtetett információk és sóval szórt felületről sóval szórt felületre pattogások között, így a játékos hangulatos, türelemre építő világépítés közepette járhatja be a területeket. A Trials of Fear Edition csiszolásainak köszönhetően még az eredeti játéknál is mélyebb párbeszédekkel találkozunk, már ha az artwork és az általános atmoszféra nem lenne még elég.

A pixelart világ és az önmagukban is hallgatni érdemes zenék mögött egy nem is annyira egyszerű játékélmény található. Eleinte ugyan elég fura hogy nem tudunk csak úgy menni, minden a felületről felületre ugrás körül forog, amit ráadásul szokni kell – mikor viszont belejön az ember, azon kapja magát, hogy villámgyors cikkcakkokban száguldozik, pedig tíz perce még nem igazán értette, hogy lesz ebből játék. Ha ez nem lenne elég, már az elején változatos ellenfelekkel találkozunk, ami talán el is várható egy metroidvania jellegű játéknál, mozgásunk viszont ezt is más jellegű kihívássá tudja tenni. Emellett a pályákon elszórva zászlók és táborok is megtalálhatóak, így aki arra tippelt, hogy nem a pálya elején éledünk újjá esetleges halál esetén, nyert. Sőt, bár eleinte elég rövidnek tűnik a táv ameddig ugrani és lőni tudunk, a táborokban képesek vagyunk fejleszteni ezeket is. Külön öröm, hogy a begyűjtött tárgyaink nem vesznek el halál esetén, és a megnyitott utak és platformok sem zárulnak vissza, csak az újratermelődő ellenfelekkel kell foglalkoznunk megint.

A grafikai lehetőségek fejlődésével egyre jobban háttérbe szorult az ügyesség és reflex alapú komplex platformer játékok világa, és ha a retro/pixelart hullámnak valamiért hálás lehet a régimódi játékos, hát az az, hogy visszatérhetett a tágabb köztudatba ez a játékstílus ismét – amit nagyon élvezek. Dandara pedig tökéletesen hozza ezt, bevallom, nem gondoltam volna, hogy 15 perc után beszippant a játék, de amint elkezdenek megjelenni az újabb és újabb ellenfelek, azt vettem észre, hogy már elment két óra, mert hol a harc, hol a platformer ügyeskedés, hol a zene és a világ fogott meg.

Az egyetlen probléma talán az irányítás megszokása lehet, mivel analóg karral érezhetően lassabb tud lenni a cikkcakkolás, mint érintőképernyőn, amire eredetileg tervezve volt, de szerintem közel sem annyira nagy probléma ez, mint mondjuk egy PC-s játékosnak analóggal játszani FPS-t. Ezen felül nem teljesen értem, miért jó ezt nem egy nagy kijelzőjű mobilon vagy tableten játszani, hisz sem a pixelart grafika, sem az irányítás nem indokolja a playstationös portot, viszont aki szeretné konzolon is kipróbálni, most már megteheti.

Összességében nem világváltó, viszont hangulatos játék ez. Ha egy Stranger Things-re rá tudtál kattanni, ez is kaphat egy esélyt, a maga módján még eredetibb is – elvégre jöhetett volna egy újabb elnyomó földönkívüli faj vagy sci-fi hadsereg, hogy legyen min keresztül vágnia magát Dandarának, ehelyett egy-egy jól elhelyezett szóval, allegóriaként kezelt világgal és történettel a játék a kreativitást állítja szembe az elnyomással. Ha lenne egy hét éves gyerekem, mindenképp leültetném, hogy próbálja ki. De így, felnőtt fejjel is azt mondom, megéri megtapasztalni!

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Azok, akik már régebben beszerezték a Dandarát, ingyen tölthetik le a Trials of Fear kiadást.)