Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward
Videó

Cult of the Lamb (PS5, PS4, PSN)

Agnus Diaboli.

„Az ellentétek vonzzák egymást”, állítja a közhely, de arról ritkábban beszélnek, hogy az ellentmondások mennyire vonzóak. Pedig a szórakoztatóiparban bőven találunk példákat olyan esetekre, amikor látszólag szemben álló, vagy nehezen párosítható elemek miatt válik valami népszerűvé. A Cult of the Lamb tökéletes példa erre, ugyanis egy igazán bájos, kedves és aranyos képi világ egy szektás, sötét alapkoncepcióval és játékmenettel társul, az eredmény pedig egy izgalmas, szórakoztató és magával ragadó videojátékos élmény.

„Hősünk” egy feláldozásra váró bárány, akit a halál torkából ránt vissza egy fogva tartott istenség. A megmentésért cserébe csak annyit kér: a bari alapítson egy szektát az ő nevében, gyarapítsa azt és irtsa ki a hitetleneket. Elindulunk hát birkánkkal, hogy követőket toborozzunk, átmossuk az agyukat és kard (illetve egyéb) élre hányjuk azokat, akik ellenünk szegülnek. Ahogy az aranyos, hétvégi rajzfilmeket idéző grafika idomul a beteg felálláshoz, úgy simul egymásra a szintén eltérő, de összefonódó játékmechanika.

A móka egyik fele egy klasszikus, „kazamatajárós” rogue-lite, ahol szobáról szobára járva kell legyőznünk a gonoszokat, bezsebelnünk a kincseket, majd a végén eltennünk láb alól a főgonoszokat. Egyes szekciók extra jutalmakat, nyersanyagokat vagy felszereléseket nyújtanak, továbbá új jelöltekre is bukkanhatunk. Sőt, a nagyobb galádok legyőzésekor is új tagokkal gyarapíthatjuk közösségünket. Ha elhunynánk sincs nagy baj: a megszerzett zsákmánynak csak egy részét vihetjük ugyan el, de újból belevághatunk a portyázásba, ha szeretnénk. Amikor pedig épp nem gyilkolunk, akkor menedzselhetjük szektánkat.

A „bázisunk” középpontja egy a képmásunkra alkotott bálvány köré épülő oltár, és persze sötét templomunk. A kezdeti követőket munkára foghatjuk, hogy a helyi nyersanyagokat bezsebelhessük: például fát és követ, míg a fizikailag épp nem tevékenykedőket imára sarkallhatjuk. Az oltár körül fohászkodók „elköteleződést” termelnek, amivel fokozatosan oldhatunk fel újabb és újabb épületeket, fokozva az életminőséget és a befogadóképességet. A követők kéréseinek teljesítésével új doktrínákat hirdethetünk, amik friss rituálékat tesznek elérhetővé. Böjtöt deklarálhatunk, hogy ne fogyasszanak egy ideig, vagy promotálhatjuk a kannibalizmust, hogy örüljenek, ha idősen elhunyt vagy egy csápos szörnynek feláldozott társaikból falatozhatnak. Behajthatunk adót, szervezhetünk mulatságot vagy csaphatunk pszichedelikus gombákkal szeánszot. Ezek mind erőforrásainkkal illetve a szekta elégedettségi szintjével vannak kapcsolatban, így meg kell találnunk a balanszot a hataloméhség és a követők kiengesztelése között – már ha sikeres és egyre nagyobb bázist akarunk. Az étkeztetés az egyedüli, amit nekünk kell megoldanunk, idővel minden szempontból automatizálható a folyamat, így a kezdeti mikromenedzselést egy elégedett önműködtetés válthatja fel, ha ügyesek vagyunk.

A sikeres fenntartás pedig több időt ad arra, hogy barangoljunk, harcoljunk és levadásszuk azt a négy istenséget, akik veszélyeztetik jövőnket és saját urunkat. A játékra rápillantva azonban senki sem gondolná, hogy egy vérengzős, beteg alkotásról van szó, és pont ez teszi annyira vonzóvá: a bájos külcsín, ami igazán cuki módon prezentálja elborult világát. Elvégre itt életeket áldozunk fel, sötét rituálékat hajtunk végre, elméket mosunk és ha akarjuk, mindent elvehetünk követőinktől. Megalomán, nárcisztikus vezérek lehetünk, de (a körülményekhez képest) kegyes és jóindulatú mesterek is – bár a cél persze ugyanaz. Remek mini-személyiségteszt is arról, hogy ki miként viselkedne hatalmi pozícióban: utilitarista módon csak a teljesítendő feladat lencséjén keresztül döntene, saját magáról szólna az egész, vagy helyzetéből fakadóan próbálna valami jót is adni a közösségnek? Persze az alkotás azért ennyire nem mélyed el a moralitás tengerében, de ettől függetlenül érdemes elmélkedni rajta egyet.

A leírtak alapján bonyolult játéknak tűnhet, de a lehetőségek ellenére igazán szimpla a felépítése és a játékmenete, mindez pedig emészthetően van prezentálva, és kb. 10-20 óra alatt teljesíthető is az egész. Kialakítása miatt azonban lehet még utána is szórakozni, és feltételezhető, hogy újabb tartalmakkal is készül majd a Devolver Digital és az ausztrál Massive Monster, akik most épp kapkodják a fejüket, hogy mennyire sikeres produktummá nőtte ki magát alkotásuk. Kifejezett előny az egyszerűsége, ugyanis könnyen belevetheti magát mindenki egy-egy futamba, nincs túl sok állítható paraméter, ami befolyásolná a végkifejletet – sőt, kissé a játékos felé lejt az egész, ami felüdülés a műfajban. A frenetikus csaták izgalmasak, a mozdulatsorok nincsenek túlbonyolítva és aránylag követhető az egész – egy-két igazán kaotikus pillanatot leszámítva. Ahogy haladunk pedig újabb fejlesztéseket és extrákat oldhatunk fel, amik még hatékonyabbá teszik bűbájos barikánkat. Az élményt azonban a temérdek bug igazán megmérgezi.

Sajnos nagyon frusztráló problémákkal is szembesülhetünk, és ugyan már jött ki frissítés PS-re, bőven ráfér még a mókára. Sokszor beragad karakterünk akár csaták közben, akár a bázison egy animáció közepette. A követők nem reagálnak normálisan, nem jönnek elegen a templomba (ajj, a mai fiatalság…) vagy épp beszorulnak valahova. A gonoszok eltűnhetnek, így beragadhatunk egy szobába, vagy épp több tucatnyian felbukkannak, amitől szaggatni kezd az egész. A grafikai és a teljesítménybeli problémák miatt többször is ki kellett lépni, hol időt, hol előrehaladást bukva ezzel, ami igazán frusztráló tud lenni. Ezek hozzáadódnak a tervezésbeli problémákhoz, amik fárasztóvá teszik a menedzselést: például nehéz egyértelmű parancsot adni a követőknek, illetve egyes funkciók lassan és vontatottan zajlanak.

A Cult of the Lamb mindent egybevetve azonban egy szuper játék, ami izgalmas, változatos, szórakoztató és kellemesen, bájosan ördögi – orvosolható és tervezésbeli hibái ellenére is. Egy kompakt roguelite szórakoztató bázisépítős elemekkel, érdekes képi világgal és feszes játékmenettel, ami magával tudja ragadni a játékost. A szektaépítés kifejezetten szórakoztató a maga morbid módján, és érdekes látni, miként prezentálják cuki módon az igazán beteg tényezőket. Imádni való egy élmény, ami bőven megéri a befektetett pénzt és időt – főleg, ha majd tovább bővítik.

Csak senki ne kapjon kedved a szektaalapításhoz…

★★★★★
SZÍNARANY
Kiadó: Devolver Digital
Fejlesztő: Massive Monster
Megjelenés: 2022. augusztus 11.

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Ez bizony be lesz zsebelve amint lesz időm játszani.

  2. “Sajnos nagyon frusztráló problémákkal is szembesülhetünk, és ugyan már jött ki frissítés PS-re, bőven ráfér még a mókára.’ Lehet emiatt csak 4 csillagot adtam volna neki. Bár elhiszem azt is, hogy annyira jó a hangulat, hogy még így is színarany.