Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Crysis Remastered Trilogy (PS4, PSN)

Maximum Trilogy?

Igen, a szoftver, ami megjelenésekor senki gépén nem ment maxra húzva, ami demonstrálta, mire képes egy csúcs PC, és ami pont emiatt inkább örvendett tech-demo státusznak, mint élvezetes játéknak. Ha a nagy közönségsikernek örvendő, mégis igen mostohán kezelt kiegészítőt, a magyarok által leszállított Warheadet nem számítjuk, akkor még két számozott folytatás próbálta mélyíteni a világot, ám a franchise iránti csökkenő lelkesedést nem voltak képesek újraéleszteni. Így aztán az sem csoda, hogy a Nanosuit azóta is a gardróbban porosodik. De mit képes nyújtani ez az identitásválságban szenvedő első rész így, 14 évvel megjelenése után? Na és a folytatások? Miért nem durrantak akkorát, mint az előd? Talán a fejlesztő és most már kiadó csapat (2020-tól visszakerült hozzájuk a játék joga az EA-től) szintén erre keresi a választ a most kiadott Remastered kiadás kapcsán. Ha pedig a csomag már nálam landolt, akkor miért ne játszanám végig sorban a felvonásokat és osztanám meg  a véleményem egy rendhagyó kedvcsináló keretében? Nanogatyát felkötni, irány a dzsungel!

Crysis – Maximum Strength

…azaz amivel az egész kezdődött. A felújítással kapcsolatos teljes képhez hozzátartozik, hogy ez már tavaly megjelent, viszont az összes célplatformon olyan botrányos minőséget képviselt, hogy mindenki jobban járt az eredeti újratelepítésével. Már ha van, ami futtatja, ugye. Nem siették el, de megannyi foltozgatást követően, immáron teljes mértékben játszható és élvezhető a cucc, úgyhogy nyugodt szívvel landolhatunk a dél-kínai kis szigetecskére.

…ami ugyan nem néz ki rosszul, de ma már így, felpimpelve sem fogja leszakítani az állunkat. Grafikai téren legalábbis biztosan, de erre még kitérek később. Nem volt kegyes az elmúlt tizennégy év a trópusi témával, számtalan cím játszódik hasonló környezetben és azóta már a bevilágításokkal és egyéb effektekkel tovább tudják csavarni az ismert szettinget. Ha valakinek semmilyen kötődése nincs az eredeti Crysis-hoz, legyen az érdeklődés vagy újrajátszás és csak egy új lövölde lesz, annak a külcsín egy erős közepes szintet fog hozni. Ettől még igenis vannak igényes és részletes részei, mint a folyómederben látható kavicsok, a hullámzó óceán vagy a dús erdő, amiket igyekeztem visszaadni az alant található képeken is.

Ami viszont ennél sokkal figyelemre méltóbb, az a rombolhatóság és ebből következőleg a felhasználható szabadság. Azoknak, akik nem ismernék az alapfelállást: egy szigetet kell feltérképeznünk (aztán majd bonyolódik persze a sztori) és ebben legnagyobb segítségünk a speckó katonai ruhánk, mellyel tökéletesen alkalmazkodhatunk a kialakult harci helyzethez. Rövid időre láthatatlanná válhatunk, amennyiben be akarnánk osonni egy táborba, de ha elfajulna a helyzet, akkor bekapcsolható páncél óv meg az ólommérgezéstől. Nehezebb tárgyakat vagy akár ellenséges katonákat tudunk megragadni és hirtelen helyváltoztatásra kényszeríteni. Ehhez jön hozzá a játéktér viszonylagos nyitottsága, mely azért messze nem egy Open World megoldás, de szinte mindig mi dönthetjük el, merről és milyen eszközökkel pucolunk ki egy helyőrséget. Ebből a kombóból jönnek ki olyan megoldások, hogy az összetákolt épületeket akár rá is robbanthatjuk az ellenre. Hogy a homokzsák fedezékekből a zsákokat egyenként megfoghatjuk és hozzávághatjuk az egyik zsoldoshoz. De ha őt kapnánk el a nyakánál fogva, akkor ő fogja lekoccolni a kollégát. Nem is tudom mikor láttam utoljára, hogy a környezetünkben lévő fák kidőlnek, ha megsorozzuk azokat fegyverünkkel.

Ezen apróságok miatt szólt ekkorát a progi, nem csupán a pofás tálalás miatt. És ez az, ami azóta is elvárás kellene, hogy legyen a játékoknál, de úgy tűnik a bevált keretek között kényelmesebb lavírozni. Aztán a sztori kétharmadánál bekopognak a földönkívüliek és nyitva hagyják a frigót, ami rossz hatással van a nyitott játéktérre is, szimpla darálássá redukálva a megszokott szabadabb játékmenetet is. Ez azért sem szerencsés, mert itt még közel sem annyira reszponzív az irányítás, hogy pusztán a lövöldözés élvezetes legyen. Nagyobb ugrásnál legtöbbször biztos, hogy nem érünk át a szakadék túloldalára, a fegyverforgatás kissé nehézkes és előfordul, hogy egy-egy akciógomb nem reagál azonnal. De nem is ez a legnagyobb gond.

Nem tudni, hogy a sziget lefagyasztása a programkódra is ráhúzódott-e, de a Mesterséges Intelligenciát addig ért kisebb hiányosságok onnantól a tetőfokára hágnak. Az, hogy a katonák olykor nem vettek észre még akkor sem, ha mellettük léptem be az épületbe, vagy, hogy simán elrohantak mellettem a harc során még elnézhető, de később úgy behaltak a trigger-pontok, ha nem a megfelelő helyen álltam, hogy az konkrétan kicsinálta a játékot és újratöltések egész sorozatát kellett meglépnem, hogy végre tovább fusson a script. A repülő idegenek megálltak a levegőben és ha le is lőttem őket, megsemmisülés helyett csak leestek az égből a lábam elé. Az NPC-k szintén bemondták az unalmast és nem reagáltak semmire. Egy tucat próbálkozás után véletlen sikerült pont arra a fűszálra rálépnem, ami továbbengedett, de emiatt majdnem a vége előtt sikerült búcsút inteni a szoftvernek.

De ha már a teljesítménynél tartunk lássuk, hogyan fut a három elérhető mód az ötödik PlayStationön (most egy sok számot tartalmazó mondat következik): Perfomance: 1080p/60 FPS, Quality: 1800p/60 FPS végül Ray-Tracing: 1440p/60 FPS. Van tehát miből válogatni, de azért fontos leszögezni, hogy az a 60 csak papíron annyi, de 45-50 alá nem esik, választott beállítástól függően. PS4-en az első opción ugyanígy fut a stuff, de a maradék kettő itt 30 képre van maximalizálva másodpercenként. Viszont, hogy azt a rohadt Checkpoint mentést nem lehet megoldani, hogy ne essen le eközben 5-re a képfrissítés (nem csak itt, mindhárom résznél), az botrány. A Ray-Tracinghez meg csak annyit, hogy itt sem érdemes az új generációs élményt várni, nagyrészt nincs különösebb extra effekt, inkább a lángokat és világításokat tükrözik jobban a környező felületek, ami egyértelműen egy erős lebutítása a technikának (erről is lőttem képet).

Crysis 2 – Maximum Armor

Na, itt azért rendesen betalált az első gyomros, annyira durván éles képpel köszönt be a folytatás, amit persze folyamatos képfrissítéssel szállít is. Gyönyörű fények, részletes kép, a fegyveren látszódnak a kopások, tele a pálya tereptárgyakkal. Emellett végre jó a gunplay, érzékeny az irányítás, jól reagál, gyorsabb az egész mechanika. Már az első pályát élvezetesebb átharcolni, mint az előd egészét. A ruha képességei megmaradtak, sőt beépítettek némi fejlesztést is. Mivel a sztori masszívan épít arra, hogy a megismert (és hát igazából általunk felébresztett) marslakók agresszív terjeszkedésbe kezdtek, így nem spoiler, hogy ellenük is küzdenünk kell. Annyiból csavarták meg a dolgot, hogy miután leszedtünk egyet közülük, akkor a holttestükből begyűjthetünk nano-részecskéket, amikkel tuningolhatjuk szerkónkat, akár a lopakodáshoz kapcsolódó tulajdonságokkal, akár nagyobb tűzerőt vagy ellenállást elérve így.

Ha optimista lennék, akkor azt mondanám, hogy így motiválnak minket a harcra, hogy még jobban éljük a játékot. De nehéz ezt így látni a kampány vége felé, amikor annyira rohadtul túltolják a pörgést és rombolást, hogy legszívesebben csak átrohannál Cloak-módban a sok UFO között, hogy legyen már vége. A pláne pedig az, hogy ezt mind meg is lehet csinálni. Ekkor kezded el úgy látni, hogy azért van benne ez a képességfejlesztés, hogy elkerülés helyett rá legyél utalva a küzdelemre. Mire ez a negativítás? Végre fun a lövöldözés, akkor?

Azzal, hogy áthelyezték a helyszínt New Yorkba nagyjából egy csőjátékot csináltak az addig megismert szabad játékmechanikából. Utcáról térre haladunk, ahol mindig találunk egy adag csúfságot/rosszarcút akit el kell tenni láb alól. Nehéz nem észrevenni a párhuzamot az Activision shooterével, mikor negyedóránként ránk robban egy épület vagy slow-moban kóválygunk a flaszteren. A történet második felére szó szerint belepottyanunk egy háború közepébe, ahol még az esélyt is elveszik tőlünk, hogy bármiféle taktikát követhessünk. Marad a Maximum Armor és az R2 lecelluxozása. Nagyon lopakodni már csak azért is nehéz, mert ezeknek a katonáknak olyan sasszemük van, hogy én még a pályára se értem be, a tetőn pihenő sniperek már fellőtték a riadó fényeket.

Érdekes módon, grafikai módok innentől nem állnak rendelkezésünkre, bár nem is nagyon van rá szükség, folyamatosan fut és szuper éles minden. Ez viszont leginkább annak köszönhető, hogy mind ez, mind pedig a folytatás eredetije már kijött konzolokra, így eleve egy butított, kevésbe demonstrálásra szánt motor pörgött a háttérben. Ez biztosan jót tett az optimalizálásnak, de cserébe elvesztettünk például a rombolhatóságot.

Közel sem pocsék a Crysis 2, csupán ez nem az, amit megszerettünk, amit vártunk. Akciódús FPS-nek príma, a ruha képességeinek használata még mindig fel tudja kavarni a dolgokat, de sajnos pont annyira hosszú a kampány, hogy az egysíkú és szürke (szó szerint) manhattani utcák unalmassá váljanak félidő tájékán.

Crysis 3 – Maximum Speed

Azaz, maradjunk a pörgős, cinematic experience-nél, de tágítsuk kicsit a játékteret, hogy a méltatlankodók kedvükre kommandózhassanak. Miután majdnem félbehagytam a második epizódot, kissé kétkedve indultam neki a trilógia záró epizódjának és a rendezés mindent megtesz, hogy az első órában ne tudja lenyűgözni a kedves játékost. Persze, menő a kikötő szakadó esőben és nagyon szimpatikus az ellenség pozíciójának felmérése, de a prológus nagy százalékában sötétben és csatornacsövekben fogunk csúsznimászni.

Aztán azért megmutatja magát a progi és látjuk, mi is volt itt a koncepció: ötvözni a széria eddigi részeit. A gameplay megmaradt csőjátéknak, scriptelt jelenetekkel, de olykor kinyílik a folyosó és módunk nyílik sunnyogva, tervezve előrenyomulni. Persze ekkor sem annyira, mint az eredeti játékban, de már ez is felüdülés a Nagy Alma sikátorai után. Ebben segít minket az új kedvenc fegyverünk, az íj, ami amúgy is hatalmas divat volt akkoriban, de ebbe a közegbe is prímán beleillik. Az AI mondjuk itt is megmaradt hiperszenzitív szinten, így a pálya túloldaláról képes bemérni minket egy, nekünk háttal lévő automata löveg, emellett a láthatatlanság is pont mindig akkor fog lemerülni, mikor esélytelen elbújni.

Jól bevált módon itt is lesz egy második fele a történetnek, ahol csavarnak egyet a dolgon, most bizonyos helyeken kimeríthetetlen energiát kap a nanosuit és percekig sebezhetetlen módban élhetjük ki frusztrációnkat, persze ilyenkor egy rakás szörnyet is a nyakunkba kapunk, kárba ne vesszen a nafta. Emellett itt is újítottak a fejlesztésen, most Perk-eket vásárolhatunk meg és pakolhatunk egymás mellé, mely sorokból hármat előre be is tárazhatunk, így választva mindig ki, hogy a kialakult helyzethez mire van inkább szükség.

Grafikailag a befejezés az előzőhöz áll a legközelebb, de a hangulatnak nagyon jót tesz a nanobúra alatt elburjánzó város, az üres felhőkarcolók közötti indák, a felismerhetetlen és egyben járhatatlan utcák, a Kínai-negyed mocsarai. Látható, hogy tényleg próbálták közös vászonra festeni az elődök főbb motívumait, de sajnos a második, kötöttebb rész még így is eluralkodik a végeredményen.

De minden igyekezet hiába, egyszerűen csak annyit érez a player, hogy fogy a szufla. Talán a mechanizmusok kiismerése, talán a nanosuit tulajdonságainak elsajátítása, talán csak, hogy ennyi van ebben a receptben. Egyáltalán nem rossz a zárás, de harmadik rész óta kaszáljuk az ellent vagy páncélba bújva, vagy láthatatlanul a magas fűben (ahová sosem szabad bemenni!!!). Ha ebből indulunk ki, akkor semmiképp nem ajánlom a sorozat egy lendületből történő végigcsapatását.

Összegzés – Medium Trilogy

A Crysis ott, akkor, 2007-ben egy brutális látványvilággal és egy kreatívan felhasznált, szokatlanul szabad játékmenettel klasszikussá vált. Nem léphet be persze DoomGuy vagy Mr. Freeman mellé, ez tény, de nemhiába tudja mégis mindenki, hogy mit is takar a cím. Tény, hogy inkább az elfüstölő gépek miatt tett szert a hírnévre, de azt kell mondjam, hogy a trilógiából minden korossága ellenére ezt élveztem a legjobban. Aztán a Crytek rájött, hogy játékot kellene csinálni, történettel, meg látványos jelenetekkel, aminek köszönhetően egy akciódús katasztrófa-játékot (a jó értelemben) kaptunk, de a kilúgozott megoldások és a túltolt zúzás miatt ideje korán képes unalomba fulladni. Menteni a menthetőt alapon érkezett a záróepizód, a Crytek kívánságkosara, amibe mindent szerettek volna belegyúrni, de minden jó eleme és élvezetes pillanata ellenére csak egy elfáradt koncepció marad a végén.

A Crysis Trilógia mérsékelten, de határozottan érdemes a figyelemre, az árazás is kifejezetten kellemes (Store-on külön is megvásárolhatóak a részek), de főleg az újonnan érkezőknek ajánlanám, a régi motorosok igen hamar rá fognak unni a már ismert pixelekre (ha meg ennél nagyobb rajongó vagy, akkor már úgyis a könyvtáradban van). A felújításban egy portolásra elég lendület volt, ami korrektül sikerült is, szépen viszi a pakkot a konzol, de bőven lehetett volna még mit csiszolni rajta, főleg a bugokon és az AI-n. Viszont a végigjátszás után az is elmondható, hogy a Nanosuit már nem bírna el még egy szezont és ugyanezzel a szabásmintával kár lenne újra bemutatni. Elvileg már készül a 4. rész, úgyhogy reméljük, hogy a Crytek van elég kreatív ahhoz, hogy tudja, mit csinál, én mindenesetre kíváncsian várom.

Maximum Waiting.

(A játékot a Magnew Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető. A Crysis Remastered, a Crysis 2 Remastered és a Crysis 3 Remastered a linkekre kattintva külön-külön is beszerezhető 10590 Ft-ért.)

8 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Ez az év a remasteredeké : Mass Effect Legendary, Quake remastered, Diablo 2 resurrected. Mind imádom és szinte sohasem elég belőlük.
    A Diablo 2 esetében viszont kivételt tennék szerintem ott inkább a Diablo 4 fejlesztésébe kellett volna bevonni a társaságot, időt és energiát, mindent, mert szerintem a D2 még ma is úgy jó ahogy van, az előző kettőre viszont kifejezetten jó hatással volt a felújítás, legalább modernizálva meg lettek örökítve az utókor számára.

  2. El kellene m!r engedni ezeket a remake faszságokat, és végre elkezdeni gyártani az igazi nextgen címeket, vagy tényleg ennyire nincs már ötlet? Plusz amíg ezeket az ótvar szarokat megveszi a sok ágyazott, úgy persze, hogy nem erőltetik meg magukat a játék fejlesztők, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb persze egy kész játékot újra húzni kicsit, mint fejleszteni én ezt elhiszem, de nagyon elég volt már ezekből, és nem csak szerintem…

    • ágyazott =agyhalott

    • Képtelenek új dolgokat kreatívan kitalálni. Tisztelet a kivételnek (QD)

    • Szerintem azért ez a téma kicsit árnyaltabb ennél. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek az egyszerűbb portolások igen költség- és időhatékony módon el tudnak készülni, így egész könnyen bevételhez juthatnak a stúdiók/kiadók. Általában egy portolós csapat (Saber Int., Vicarious V., Bluepoint…) végzi, így az alapjáték fejlesztőinek nagyja simán tud dolgozni új projekteken.
      Emellett ezen újrázások eladásaiból tudják felmérni az adott franchise népszerűségét is, mielőtt egy esetleges folytatásba beleállnának.
      Illetve én még mindig azt mondom, hogy akit nem érdekel, az simán el tud menni mellette, akinek viszont kimaradt, az kényelmesen be tudja pótolni. Sok remake hagy hidegen, de pár sima átiratot én is beszereztem, mert jó volt újra végigjátszani őket a jelenlegi platform kényelmében (pl Star Wars játékok).
      Persze az igazi felújításokat én is többre tartom a sima portoknál, különösen élveztem a kimaradt klasszikusokat modern köntösben látni, de cserébe azokban tényleg durva meló van, nem is meglepő, hogy azokból van kevesebb.

      1
    • Részben egyetértek veled, de ahogy előttem is írták, biztos van egyéb oka a lehúzáson kívül is, hogy dobnak ki újra régi címeket. Mindegy, nekem sem szokásom megvenni azt, ami már megvolt. Ha anno játszottam volna vele, ez sem érdekelne, de mivel a teljes trilógia kimaradt, most legalább be tudom pótolni.

  3. Egyik résszel sem játszottam még, de most itt a megfelelő alkalom, hogy bepótoljam.

    2