Cloud – a konzolos éra vége

Nem is olyan régen olvastam a következő mondatot, mely régi konzolos lévén valahol erősen szíven ütött:Ez a konzolgeneráció lesz a hagyományos értelemben vett utolsó.Természetesen nem eszik azért olyan forrón a kását, és egyelőre egyik nagy hardvergyártó sem nyilatkozott arról, hogy nem kíván új gépet piacra dobni a jövőben, mindenesetre érdemes elgondolkodni a dolgon.A THQ kiadó, melynek sok remek játékot köszönhettünk az elmúlt jó pár év során, ezen a héten már a második olyan kijelentést tette alkalmazottain keresztül, melyek aggodalmat keltettek a videojátékosokban.Az első arra vonatkozott, hogy a cég “nem szimpatizál” azokkal a playerekkel, akik használt szoftvereket vásárolnak. Erről a témáról egyre több szó esik: könnyen megeshet, hogy a kiadók kitalálnak valamit a használt játékok valamiféle “megadóztatására”.Egy másik nyilatkozatban Brian Farrell, a THQ főnöke a konzolgépek feleslegességéről beszélt:– Nagyon hiszek a Cloud rendszerű játékterjesztésben. Szerintem kifejezetten jó ötlet, hogy sokkal egyszerűbben elérhetővé tegyük a videojátékokat egy szélesebb közönség számára azáltal, hogy kiiktatjuk a konzolokat. Teljesen felesleges a gyártók számára 1000 dollárba kerülő hardvereket használni. Nincs szükség ilyen technikára.De, mi is az a Cloud? Egy olyan szisztéma, ahol nem egy olyan konzolt veszel meg, mint például a Playstation 3, hanem csak egy “dobozt” és a hozzá való kontrollert, mellyel – természetesen egy adott előfizetési díj leszurkolása után – az interneten keresztül tudod “streamleni” magadnak a játékokat. (Ilyen pl. az [A http://playstationcommunity.hu/note/933]OnLive szolgáltatás[/A] is.) Ez a kiadói oldalnak azt jelenti, hogy megszűnik a kalózkodás és a használt játék kereskedelem. A gémernek is könnyebb dolga van valahol a Cloud használatával, hisz eltűnnek a platform-exkluzív címek, és mindenki azonnal kipróbálhat mindent, ugyanakkor a dolog hátulütője, hogy internetkapcsolat nélkül nincs játék, valamint az előfizetés lejártával ugyebár nem marad a kezében a game úgy, mint egy dobozos szoftver esetében.A “játékbérlős” Cloud technológia egyelőre gyerekcipőben jár.

Nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás

  1. Köcsög pénzéhes banda! egy annyuk van ezeknek…

  2. Ez még nagyon messze van! Legjobb példe erre a PSPGo! Ott kullog az összes többi konzol mögött a sor végén.

  3. a jövő biztosan ez, de a technikai háttér ehhez világszinten még nagyon messze jár… ráadásul ha stream formában érkezik, az vmilyen minőségromlás árán lesz (kép/hang) az akkor elérhető legjobbtól..

  4. “Jah, ez faszság… Ha lehetne, sem chippeltetném vagy flasheltetném ki a “”Drágaszágom””De miért b.ssza a csőrüket, ha én használ game-t veszek? Seggfejek…”

  5. Ez faszság!

  6. THQ. The real m.f. son of bitch!A pofám leszakad, hogy a legközépszerűbb, minden gagyi adaptációt, blockbuster mocskot, a nyakunkba zúdító kiadónak, hogy kinyílt a pofája. Játékosok ócsárlása, konzolok ócsárlása…..Mi van veled thq? Már a fejlesztői rendszerek is drágák neked?Nem szart kéne gyártani.

  7. Először tetszett de amikor elolvastam az utolsó mondatott remélem ilyen nem lesz soha.

  8. Az elgondolás frappáns hisz mindenkinek lenne mindene és még a graf se lenne annyira változatos, de én inkább szeretem ezt a megoldást, mert ha a clouddal átvágnak átvágnak vagy valami balul sül el nem nagyon tudsz itt mit csinálni. Lehet USA meg hasonló helyeken jó lehet, de Magyarországon és sok más kisebb országban ez halott ötlet (jelenleg).

  9. Gondolom ugy is ez lesz,akárki akármit akar.Ha a kutya nem vásárolna live/psn/stb semmitse ,talán más lenne a tészta.

  10. Várom már ezt a generációt, elég gépet koptattam el.

  11. Mondja a nagy THQ, aki milliós tartozásokkal rendelkezik…Ez azért kicsit vicces.

  12. “Szerintem pedig a mai világban igen is ilyenfajta irányba kellene elmozdulni, de attól még lehetnek különbözőek ezek a masinák, csak mert nem kézzel fogható a játék. Úgy emlékszem 7-8 éve, amikor először kezdték a mostani generációt harangozni 576 konzolban, már ott is arról volt szó, hogy ps3-on a neten keresztül fog jönni a játék. “”mi pedig vele””, erre pontosan emlékszem, nemtom miért..:D”

    • ezt már 10 éve ps2re is megálmodtákxboxnál szintén

    • Erre nem csak te emlékszel. Írták, hogy nem lesz a PS3-hoz adathordozó és így meghajtó sem, aztán mégis… Kicsit a haverok meg is hőköltek, hogy kimaradnak majd ìgy a PS3-ból, hiszi a net 2002-ben nem igazán volt még elterjedve.

  13. Ez egy nagy marhaság, én nem kérek belőle

  14. “Mondjuk a mostani helyzetben van ez az internet ami “”korlátlan””.Mi van akkor ha én havi szinten 400gb LETÖLTÖK miközben játszok és ez mondjuk 3 hónapon keresztül csinálom.A szolgáltató ilyenkor nem fogja lekorlátozni a netet? :D”

    • a t-homárnál van ilyen, hogy ha 250gigát meghaladja az adatforgalmad egy hónapban akkor ök 128k/s korlátoznak. már évek óta így van ott

      • Azt tudom sőt az UPC-nél van tán így, hogy ha 3 havonta havi szinten több az adatforgalmad mint 350-400 gb akkor lekorlátoznak. méghozzá 30-50 kb/s tuc letölteni. 😀

        • Na ne, 3 hó alatt 400Gb. Soha nem tapasztaltam semmiféle korlátozást (kivéve mikor elmaradtam 2 havi számlával), pedig szerintem 3 hó alatt csak downba van 2terányi, upba is simán 500giga.ez faxság.

  15. Nekem nem tetszik ez a Cloud,nagyon nem.Én inkàbb maradnèk a lemezes gameknèl!

    • Szívemből szóltál! Ha esetleg egy új játékot veszek, a fólia leszedése szinte egy ceremónia, jobb érzés, mint látni, hogy az XY fájl letöltődött.

  16. Nem akarom azt hogy egy játékokat majd csak letölteni lehessen (bár gondolom előbb-utóbb ez lesz). Egy game-t jó kiszemelni megvenni birtokolni. Ez maradjon ìgy ameddig lehet…

  17. konzol nélüli játszizásról mindig a parasztnintendó jut eszembe :)a felhőzés meg szimplán baromság, mert ehez is kell hardver és már úgyis mindenki megszokta, h legkésőbb 4-5 évente minden kütyüből újabbat vesz

  18. “Ebben a Cloud játékba én már nem veszek részt! Kell a francnak ez az OnLive szolgáltatás! Ha mégis sikerül leváltania a mostanáig fejlődött hagyományos konzol evolúciót, akkor az csak egyet bizonyít, több a “”hülye ember/gyerek”” a földön, mint az értelmes……….. :P”

  19. Ott a psp go…. bebizonyította ,hogy a digitális disztribúció még gyerek cipőben van….

  20. Én ezt nem venném meg.Sokat utazom igy netem nincs mindig!

  21. az angol uzletekben pl. game, gamestation a legtobb vasarlot mindig pre-owned reszlegnel lattam mazsolazni, enis eloszor mindig ott nyalaztam att med hoztak be. hiszen a legujabb stuffok is max 2 het mulva rendre feltuntek a hasznaltak kozott. most miert kell kibaszni a vevokkel… nehany kiveteltol eltekintve nem azert veszel egy jatekot mert hobbibol gyujtod, hanem mert jatszani akarsz, ha meg mar rauntal es nem ez volt almaid jateka amit evek mulva is szivesen leveszel a polcrol, akkor feleslegesen all benne a penz es csak veszit az ertekebol. meg szep hogy elpasszolod hogy mas jatekot vegyel az aran, miert kell ebbe ezeknek a faszoknak belekotni…

  22. Ja, és mekkora szerverparkot kellene nekik üzemeltetni? Az ok, hogy stream-elem a játékot, de valaminek akkor is számolnia kell. Meg mekkora a lag?

    • pontosan ezert nem hszem hogy ez rovidtavon meghonosul. lehet tokioban 10 ev mulva talan meglesz a technika, de szerintem pl a kisalfoldi ronasagrol mar nem nagyon lehetne tolni a cuccot lag es elakadas nelkul. amugy meg ezzel elindulna egy uj konkurenciaharc, kinek van erossebb szervere cimen es megintcsak ertelmet vesztene a dolog.

  23. ami a hasznalt jatek kereskedelmet illeti, mikor jonnek mar ra ezek a faszok hogy valaki azert veszi meg a hasznaltat ,mert az a jatek neki teljes aron nem eri meg es akkor sem veszi meg ha nem lehet maskent hozzajutni, inkabb kihaggya. gyagyak ezek, semmi uzleti erzekuk. ha egy jatek jo es megveszed hasznaltan hogy kiprobald, ha megtetszik akkor valoszinubb hogy a folytatast megveszed rendes aron is. ha meg kihagyod akkor valszeg a folytatas is lemarad, ergo kevesebb bevetel.

  24. Remek, ezek szerint nemcsak a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró játékosokról kívánnak lemondani, hanem azokról is, akiknek nincs megfelelő internet kapcsolatuk. Úgy látszik nem mindenkire hat a válság.

  25. Ennek a Cloud technológiának nagyon nem örülnék…Jobb szeretem, ha ott figyelnek a játékok a polcon…

  26. ez lesz az utolsó?? miről beszél?Már 2000ben micsoda világot vízionáltak a ps2nek, hogy így meg úgy a mátrix,meg a virtuális éra, meg a könnyű netes világ, hipp-hopp fénykép és már én játszok…stb,stb.Minden szart felvillanyoznak azt azt hiszik már holnap az a jövő. Itt a 3D mikor még a HD se terjedt el európa nyugati felén se. A technika olyan gyorsan fejlődik,hogy nem igazán tud mindent követni a társadalom, így közbe jön egy-két eszmélés.

  27. Ennek még rengeteg buktatója van. Max úgy tudnám elképzelni, hogy minden cégnek ilyen masinája lenne, de megint csak különböző szolgáltatásokkal. Úgy meg már megint semmi értelme.A bennem élő konzolos visszásan fogadja az ötletet, szereti a dobozokat, a kis füzeteket, szeret mindent ami kézzelfogható. De hát ez a haladás, és igazából nem rossz, csak más. Egy hangulat elveszne tőle mindenképp.Ez mondjuk számomra még túl futurisztikus. Régebben is volt olyan szöveg, hogy könyvek, mint olyan, meg fognak szűnni, mert már rengeteg könyvet lehet adat formájában elmenteni. Ez igaz is, létezik is, de ugyan úgy él még a jó öreg nyomtatott kiadvány is.

  28. Ha ez bekövetkezik én kihagyom.

  29. Szerintem jó az ötlet, de ha ezt bevezetik, akkor előbb az ellen kellene valamit tenni, hogy a szolgáltatók adatforgalmának 90%-a torrentezésből van. Szerintem.

  30. Én most adtam el az összes régi játékomat.Az árából veszek majd pár újat.

  31. én maradok a jó öreg lemezes változatnál, vagy a letöltöm és az ENYÉM témánál. esélytelen, h én béreljek 1 játékot is…

  32. Még nem olvastam el a hozzászólásokat, de……ez egy akkora faszság, hogy azt, aki ilyet bevezet elküldeném a marsra betelepíteni azt. Mi az, hogy büntessük azt, aki használt játékokat vesz? Akkor lehessen megvenni a régi ps1-ps2 stb játékokat még most is újonnan vazze, sokan megtennék. De nem baj, nem húzom fel magam rajta, ha ez a jövő, akkor én nem kérek belőle és véget ért játékos pályafutásom.

  33. Sajnos ezt nem mi döntjük el mit szeretnénk ők fogják ezt ránk erőltetni!!!

  34. Inkább egy PS4.

  35. kell ez a f***nak. nekem gép kell. Ez is csak arra jó, hogy minél több lét lesápoljanak egy emberről.

  36. “de vajon mi lesz a “”dobozban”” ?csak kozvetiteni fog a kontroller es a rendszer kozt, vagy a grafikai szamitasokat is elvegzi? mert akkor mar ez is csak egy konzol, amin csak a netrol jatszhatsz, ha pedig az egesz jatek a netrol jon es a””doboz”” csak komunikal es megjeleniti a mar kiszamolt kepet.. hm.. hat, azt a technikat megneznem ami egy ps3 szinti grafikat nyomat egyszerre 100000 jatekosnak. es meg mindig itt van a masik gond, a szolgaltato… rengetek hibalehetoseggel… itt mar nem lehetnek miliszekundumos kesesek, kiesesek…”

    • Csak megjeleníti a képet. PC-n működik már ilyen szolgáltatás, de kipróbálni nem tudtam, nem kerültem be a tesztbe. 😀

    • Emiatt nem fog szerintem egyhamar elterjedni… megbizhato, gyors internetkapcsolat kellene ehhez, ami azert szerintem meg sehol sem annyira nagyon elterjedt…

  37. Az elgondolás tetszik, csak hogy lesz itt akkor verseny?Anélkül nem fognak előre haladni a dolgok.

    • Ezért vagyok ellene én is. Praktikus meg minden, de hosszabb távon szerintem minőségromlással járna. Lehet hogy Kazunori Yamauchit kiröhögnék ha előállna a Gt7-hez szükséges forrás igényeivel és azt mondanák neki hogy dobj inkább össze az NFS-nél kicsivel jobb játékot töredék pénzből aztán kész. Ha nem lennének exkluzív játékok az katasztrófa lenne. Ez leginkább a kiadóknak lenne jó profitmaximalizálás céljából. A tecnológiával járó pozitívumoknak ezek után szinte semmi értelme nem lenne.

  38. Nekem ilyen nem kell sokkal jobb hogy ott virít a polcomon a játékok 🙂

  39. Nekem nem tetszik az ötlet :s a kölcsönzés az jó de hogy havonta elveszítsem a játékomat az nem , ha egyszer megvettem akkor megvettem és az enyém ! Azt már nem vehetik el tőlem. Meg csak annyit kéne csinálni hogy konzolokra is csinálni kéne steamot mint PCre és akkor nem az lenne hogy megveszed kitolod , multizol és eladod , hanem a steamodba telepíted és ha eladod akkor el kell adnod a steamodat is . Szerintem az jobban hangzik mint az hogy havonta előfizessek . Meg eleve a net se kevés , gondolom nem is szar net kell majd hozzá + még ennek az ára hát nem hiszem hogy úgy már jól jövünk ki :/

  40. az OnLive állítólag bőven nem hozza azt a minőséget, ami elvárható lenne. szépen elvérzik majd és a THQ többet nem beszél ekkora badarságokat.

  41. Számomra ugyanolyan izgalmas volt megvenni a Store-ról a Crystal Defenders-t és várni, hogy letöltődjön, mint sok évvel ezelőtt elmenni a Media Marktba megvásárolni a Final Fantasy X-et. Nincs különbség.Felőlem jöhet a felvázolt jövőkép, ha olcsóbb lesz, mint ma. De nem lesz az.

    • Jó neked… Én megkampecolnék ha ez lenne…

      • Túl spilázod kicsit, nem rosz dolog ez! Nem akarok arcoskodni de kevesen tudják azt magyarországon hogy más országokban mekkora biznisz a kölcsönzés! Akár GameStop ban is! És ha lenne nálunk is ugyan úgy sorba állna mindenki a játékokért hogy kikölcsönözze. A legszebb hazaviszem a játékot 1 hétre leszurkolok érte 2-3 ezer forintot kijátszom-szétjátszom ha elég volt viszaviszem ha nem marad még tovább vagy megveszem! Szerintem 10 játékbol 1 et ha megvennék ha lehetne kölcsönözni magyaroszágon!

        • Ez igaz.

        • Csak ahogy én értelmezem, itt havonta fizetsz mondjuk 2000ft-ot és ha a játékkal 1 évig játszol az már 24000ft, de lehet rosszul értelmezem.

          • heti 10-15 euro az íreknél a kölcsönzés egy hétre, az átlag ír keres 12 eurot egy óra alatt…

          • 1 hónap = 2000 nekem elég jónak hangzik! Az online játékot meg úgyis meg fogják adóztatni szerintem már hónapokon belül úgyhogy egy COD vagy BF igy is úgy is 24.000 lesz egy évre kb 🙂 (sajnos) Az offline játékok pedig 1 hónapnál tovább nemigen tartanak 😀

          • Tudom nekem se az árral van a legnagyobb gondom hanem, most is van olyan, hogy 2 éves játékot leveszek a polcról és játszok vele 2 órát, ott ezt nem tudnám megcsinálni. Azzal semmi bajom nem lenne, ha kikölcsönzöm 1 hétre és utána, ha akarom megveszem végleg, de majd úgy is kiderül mi lesz.

          • Nalam boven tovabb tart egy-egy jatek. Van, hogy elkezdem, es honapokkal kesobb fejezem be, mert menet kozben atnyargalok valami masra. Dead Spacet pl a mai napig nem fejeztem be… pedig a megjelenese ota megvan.Szeretem azt a szabadsagot, hogy amit mar egyszer megvettem, azt barmikor ujra elovehessem. Lehet, hogy csak 5 percre, hogy egy videot megnezzek benne, lehet, h ujra kitolom. Csak tehessem meg.Nem utolso szempont, h szeretem azt a latvanyt, amit a jatekpolc nyujt 🙂

          • Annyit biztos nem kérnek.

          • Azt csak példának írtam, de azért remélem megmaradnak a konzolok.

          • Akkor megveszi…

        • Csak az a baj, hogy ez magyarország…

  42. Ez baromság, mert ha egy játékkal 2-3 évig akarok játszani, akkor drágábban jönnek ki belőle mintha megvenném 1-szer.

  43. Bérelni? Azt mondják BÉRELNI??? Mi a francot képzelnek ezek magukról??? Utolsó tetvek…Már nem csak azt akarják, hogy még csak ne is legyen kézzelfogható az, amit a pénzünkért kapunk, de még ideiglenessé is akarják tenni??? Vagy mi akar ez lenni, hogy előfizetés lejártával nem marad meg a game???Meg tök jó, hogy a nagy játékszakértők úgy állítják be, hogy ez milyen jó nekünk gamer-eknek, mert nem kell lemenni a boltba, stb…Bakker, ha játékot veszek, nekem az a nap fénypontja, hogy elmegyek és megveszem, nem az, hogy letöltöm!!!

  44. -Ez valóban nem hangzik valami fényesen a mi (gamer-ek) szempontjából.De a gyártók szempontjából sajnos van benne ráció nem is kicsi.Arra megy a jövő hogy mindenhez mindenhez lassan a mosogatáshoz is internet kell, miért ez lenne a kivétel……….A Sony

  45. 1. Igen csak komolyan kell venni ha már a GameStop vezetőit is meg tudták győzni! Szerintem idáig csak a fizikai terjesztőkön mult hogy ez még nem működik! Én látom benne a jót! Nekem bejönne… Ha belegondolsz már rég nem konzolokon játszunk most sem! mióta már az itthoni Ps3 sokkal erősebb egy számítógépnél azóta már máshogy gondolok rá én is nem úgy mint egy hagyományos konzolra! 2, Nagyon rossz hír az hogy mi még itt magyarországon sokáig konzolozni fogunk mert ha ez be is indul ránk olyan magasrol fonak szarni hogy leirni sem lehet 🙂 Szerintem senkinek nem kell aggódni még jó ideig a konzolainkon fogunk játszogatni …. 😀

  46. Ha ez bekövetkezik, én abbahagyom – nagyon nem tetszik az ötlet…

  47. Atyaég! Remélem a konzolgyártóknak is ugyanaz a véleménye erről,mint nekem! Ez egy nagy f@szság!!!!

  48. Hurrá..:) Elvenni a vásárlás örömét? buta egy tervek vannak itt a láthatáron..

  49. Nekem ez egyáltalán nem tetszik.