Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Christopher Nolan filmográfiája – retrospektív kritikagyűjtemény

TARTALOM:

Csillagok között

Valamikor a nem túl távoli jövőben járunk: az emberiség a kihalás szélén áll, mindent ellep a penész és a por, a Föld pedig úgy kiszáradt, hogy egyre kevesebb élelemmel tud szolgálni lakói számára. Fajunk pusztulását és a fokozatosan közeledő világvégét ezúttal nem látványos robbanásokban, különböző természeti katasztrófákban, felhőkarcolók leomlásában, anarchiában, vagy utcákon tomboló elvetemült embertömegekben kell elképzelni – az emberiség lassú, keserű kínszenvedéses haláltusája katonaság, háborúk, technológiai fejlődés és remény nélkül zajlik – nem nagy bummal, csak néma könnyekkel, vagy még inkább, szomorú beletörődéssel. Látszólag kezdjük elfogadni, hogy hamarosan parkolópályára állítanak minket, ezzel együtt szép lassan elfelejtettük, kik vagyunk, és már nem hiszünk benne, hogy többre vagyunk hivatottak annál, mintsem tehetetlenül nézzük végig saját pusztulásunkat. Azonban egy egykori NASA tudósokból verbuválódott szervezet kockázatos, ámde létfontosságú tervet eszel ki annak érdekében, hogy megmenekülhessen az emberiség: mivel a Földet már nem lehet megmenteni, elismert szakembereket küldenek egy Szaturnusz közelében keletkezett féreglyukon át egy másik galaxisba, hogy ott keressenek életképes bolygót, ami biztosíthatja fajunk fennmaradását. A legújabb expedíció élére Coopert, a NASA korábbi tesztpilótáját nevezik ki, aki annak ellenére is vállalja a feladatot, hogy ehhez ott kell hagynia gyermekeit a haldokló Földön, azzal az eshetőséggel, hogy lehet sosem tér vissza hozzájuk. Az asztronauták az emberiség történelmének vitán felül legfontosabb küldetésére indulnak el, és nemsokára mérlegre kerül a kérdés, hogy vajon mi a fontosabb: egy szülő kötelessége a gyermekei iránt, vagy egy ember kötelessége saját fajának fennmaradása és jövője felé?

Christopher Nolan kilencedik filmjében, a Csillagok közöttben ezeket a perspektívákat és prioritásokat vizsgálja: szembeállítja az embert, mint egyént, akinek a film kontextusában nézve teljességgel érthető önzősége saját természetéből fakad, és az embert, mint fajt, aki önnön érdekeit félresöpörve képes objektív döntést hozni, és képes akár önmagát is feláldozni egy nálánál sokkalta nagyobb cél, azaz jelen esetben az egész emberiség újbóli felemelkedése érdekében. Ebből az összetett kettősségből kerekedik ki egy gyönyörű mozgóképes költemény az emberről, annak minden nyughatatlanságával, kíváncsiságával, előre törekvésével, kitartásával, makacsságával, példátlan akaraterejével, és az ismeretlen megismerésének csillapíthatatlan vágyával, ami megmutatja, hogy az igazi helyünk nem itt lent van, hanem odafent, a végtelen kozmosz fényesen ragyogó csillagai között. Az ilyenfajta végtelenül optimista és reményteli sci-fi a bemutatásakor, 2014-ben is kifejezetten nagy kuriózum volt, és sajnos még manapság is annak számít. Amíg a múlt században nagy bizakodással és derűlátással tekintettünk a jövő felé, annak a gondolatmenetnek a farvizén úszva, hogy az emberiséget mindig is saját korlátainak legyőzése hajtotta előre, amely elképesztő tettekre sarkall minket, olyan teljesítményekre, mely az elme hatalmáról és fajunk végtelen képességeiről árulkodik, és arról, hogy legyen bármilyen  kilátástalan a helyzet, szorítsanak minket bármennyire szűk keretek közé, sosem adjuk fel, addig most, a világban jelenleg zajló konfliktusok, nézetütközések, az egyre jobban elhatalmasodó káosz, a megállíthatatlanul kiéleződő ellentétek és a mindennapok hatására nyers cinizmussal, ha nem egyenes utálattal viseltetünk saját fajtánk és saját fejlődésünk, küldetésünk iránt, melyek alapján talán jogosan gondolhatnánk azt, hogy az emberiség megérett a pusztulásra.

A tudomány sem képes már sok újdonsággal szolgálni, nincsenek már rejtélyek, nincs már mit felfedezni – a szebb jövőbe vetett illúzióink a Föld feltérképezésével és a világunk összezsugorodásával együtt vesztek el. Lényegében mindig is a saját sírunkat ástuk: gyarlók vagyunk, tökéletlenek, bámulatos képességeinknek minduntalan gátat szabnak önös érdekeink, önzőségünk felülkerekedik a globális céljainkon, amelyek pontosan létezésünk továbbörökítése szempontjából lennének elengedhetetlenek – pedig mindössze csak tovább kellene látnunk a különböző vallások, a nemi identitások, a bőrszínek és a nemzetállamok szintjén. Ahogy a filmben, úgy a valóságban is elfelejtettük, kik is vagyunk valójában. Nem csoda hát, hogy az utóbbi idők sci-fijeiben is leginkább az emberi természet legsötétebb oldalát, összes gyengeségét és kudarcát domborították ki. Nolan a Csillagok közöttben viszont pontosan ezt veszi elegánsan semmibe. Először is bemutatja nekünk a rothadó, múlttagadó, a saját kihalásába már nagyrészt beletörődő emberiség jövőjét, amelyet látva tulajdonképpen az amerikai genocídiumnak lehetünk szemtanúi, ahol a NASA egy lenézett és üldözött underground szervezetnek minősül, és ahol a hazug propaganda már olyan szintre beette magát, hogy a tankönyvekben is hazugságokkal etetik az ifjúságot (mintha már nem is akarnák, hogy higgyünk abban, hogy mi mindenre voltunk, vagyunk és lehetnénk képesek). Ez kőkemény világépítés kérem szépen, amelynek részleteit és halvány, ámde fontos utalásait a legtöbb Nolan-filmmel ellentétben talán észre sem veszed – viszont mégis a brit rendező pályafutásának talán legjobbja, amire érdemes és a történet megértésének szempontjából elengedhetetlen odafigyelni.

Érdemes, mert pontosan ezeknek a részleteknek és utalásoknak a segítségével kapsz hiteles képet a filmben felvázolt berendezkedésről, és ezeknek köszönhetően fogod megérteni az először bakinak, vagy csak simán hozzá nem értésnek látszó dolgokat, minthogy a NASA miért csak kopottas, piszkos, és ebben a jövőben már rég elavult űrhajókat használ, és hogy miért bízzák az emberiség legfontosabb küldetésének az irányítását egy hozzájuk betévedt egykori tesztpilótára. És amikor Cooper és csapata elindul egy másik galaxisba, hogy a haldokló fajnak bátor szónokaként reményt adjon az elcsökevényesedett emberiségnek, akkor veszi kezdetét a lenyűgöző, eposzi utazás, amely amellett, hogy megmutatja, milyen jelentéktelenek és milyen apró porszemek vagyunk a világmindenségben, arról is képet ad, hogy minden gyarlóságunk és esendőségünk ellenére az olyan egyszerű érzelmek, mint a szeretet, egy apa gyermekei iránt érzett kötelessége is képesek minket arra rávenni, hogy nagy tetteket hajtsunk végre. A Csillagok között ezt a pozitív, optimizmussal teli, manapság kiveszendőben lévő, sőt, voltaképp szinte teljesen eltűnő illúziót teszi fókuszba, és így felveti annak a gondolatát, hogy talán nem csak puszta véletlenek vagyunk az univerzum hosszú, több milliárd éves történetében – úgy, ahogyan arra már nagyon-nagyon régen nem, talán még Steven Spielberg fénykorában volt utoljára példa. Valószínűleg nem is véletlen, hogy az elméleti fizikus, Kip Thorne fejéből kipattant ötletet és a Jonathan Nolan által írt forgatókönyvet eredetileg Spielberg vitte volna vászonra: a legendás rendező öröksége lépten-nyomon felfedezhető a filmben. Akár a család minden egyéb értéket megelőző, összetartó erejéről, akár a pozitív szemléletről, akár a néha-néha túltolt szentimentalizmusról van szó, a Csillagok között hangulata és gondolatvilága a direktor korai klasszikusait idézi.

Nolan mind vizuálisan, mind emocionálisan a toppon van, előbbi a szó szerint bámulatos képi világban (a téregyenletek és a legmodernebb elméletek alapján lemodellezett féregjárat és féreglyuk vitathatatlanul olyan dolgok, amikhez hasonlót filmen addig még nem láttunk), utóbbi a nagy műgonddal kidolgozott karakterekben és az őket életre keltő remek színészekben nyilvánul meg. És amikor a karakterek a szeretetről, mint egy gravitációhoz hasonló, mindent átfogó és összetartó erőről beszélgetnek, amely a szülő-gyermek és két szerelmes ember közti kapcsolatban lakozó színtiszta és megkérdőjelezhetetlen szeretetet jelképezi, a néző a figurákkal együtt kapaszkodik görcsösen és elkeseredetten az előbb említett illúzióba. De pont ettől lesz hatásos és maradandó az élmény. Némelyik pillanat annyira mellbevágó, hogy nem lehet mellette csak úgy szó nélkül elmenni – érzékenyebb nézők minimum elmorzsolnak közben néhány könnycseppet. És ebben Hans Zimmer zenéjének is nagy szerepe van: nem csak azt segíti elő, hogy az érzelmesebb pillanatokban zsebkendőhöz nyúljunk, de azt is, hogy izgalmunkban nemegyszer a kezünket tördeljük. Ezt a dokkolási jelenetben értjük meg igazán: az események felpörögnek, Zimmer rendesen rázendít, méghozzá zseniális orgonakísérettel, Matthew McConaughey pedig olyan tökösséggel irányítja az űrhajót, hogy azt még Han Solo is megirigyelné – a Csillagok közöttel egyértelműben új filmes hős született.

Ugyanakkor a film fő témája túlmutat a giccsen és túlmutat a benne fejtegetett tudományos téziseken is. Az univerzum hatalmasságának, az emberi természetnek és az emberi kapcsolatok alapvető hibáinak, valamint a túlélési ösztönnek az érzékeltetésével fogalmaz meg egy nagyon fontos üzenetet, amelyre mindenkinek oda kellene figyelnie. Nevezetesen, hogy Földünk, a tökéletes és eleddig egyetlen otthonunk mennyire törékeny és egyedi bolygó, épségének megőrzése pedig nem csupán jelenlegi létezésünk, de fajunk jövőjének szempontjából is elsődleges prioritás kellene legyen. Ehhez pedig elsősorban összefogásra van szükség, méghozzá globális szinten – enélkül a legértékesebb kincsünk és egyben fajunk fennmaradása lehetetlen. A Csillagok között legyen bármennyire is naiv és optimista, és ezáltal tűnjön bármilyen túltolnak és régimódinak az üzenete, egy grandiózus, komplex, ízig-vérig science fiction. Hozzánk, emberekhez szól, összefoglalja mindazt, amik vagyunk, de úgy, hogy végre nem negatív hangvétellel, mély szánalommal és éjsötét látásmóddal ad képet a belénk kódolt természetről, hanem egyetlen, több, mint két és fél órás filmbe sűríti fajunk összes erényét, értékét és csillapíthatatlan kíváncsiságát, amely ugyanúgy megvolt bennünk a kerék feltalálásakor, mint ahogy a Holdra szálláskor. Egyúttal elülteti annak a gondolatnak a magvát, ami manapság, a világban zajló események és a frusztrált hétköznapok során egyre ritkábban jut eszünkbe: hogy talán nincs még teljesen elveszve az emberiség.

7 hozzászólás

Hozzászólás

  1. A Batmanek nagyon jók voltak, a Tenet végig lekötött, de el nem vagyok ájulva tőle.
    A Dunkirk szerintem kifejezetten jó volt!

  2. A Mementó, a Batman filmek és a Csillagok Között tetszettek, négyet pedig pótolnom kell : Követés, Álmatlanság, A Tökéletes trükk, Tenet, ezt a négy filmet még nem láttam.
    A Mementó talán az egyik ha nem a legjobb az összes Nolan film közül a Sötét Lovaggal vállvetve, a Csillagok között pedig sok bizonyított tényt akar megcáfolni, főleg a vége felé nagyon átmegy sci-fi-be, vagyis nekem mint sci-fi tetszett ugyanúgy mint a Danny Boyle film, a Napfény.

    1
  3. Így végig gondolva a “Mester” munkásságából egyedül az Eredetet találtam élvezhetőnek. Akkoriban foglalkoztam éppen a tudatos álmodás gyakorlásával és ennek hangulatát azért egyedülálló módon sikerült megfognia. Azonban ott is kicsit gondban volt a sztori logikája, de hát legalább van mibe fórumokat megtöltve belemagyarázni valamit. Szal miközben marha erős a rendezőbácsi a hangulatteremtésben (a Dunkerk, gyak csak ez volt és semmi más), illetve a látványban, eközben a karakterek élettel történő megtöltésében, hogy ne legyenek legalább egy alapszinten szinten szürreálisak, bizony alul marad. Képregény filmnél ez nem gond, meg az Eredet álomszerűségénél ezt szinte úgy érzi az ember, hogy direkt volt, nade hogy egyetlen filmjében nem tud emberszerű karaktereket összegyúrni, az már gáz. Aztán a logikai bukfencekkel, a tudományos alappal szintén rendszeresen elhasal, ami csak azért gond mert jórészt csak sci-fi jellegű filmeket rendez.

  4. Az Eredetet, a Csillagok közöttet és a Dunkiirket is rühelltem. Ebben a sorrendben. (Mondjuk a Dunkirk nem is rendes fim, az egy fa***ág.)

  5. A Nolan filmek közül nekem a Csillagok között a kedvenc. Igaz az utolsó kettőt nem láttam (Dunkirk, Tenet)… jah meg ez a Követés is új erről nem is hallottam. Létezik ez magyar felirattal ?! (Mert gondolom magyar szinkron biztos hogy nincs hozzá).

    1