Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Christopher Nolan filmográfiája – retrospektív kritikagyűjtemény

TARTALOM:

Dunkirk

Ha Christopher Nolan új filmet rendez, azt az egész szakma és mozirajongók tekintélyes tömege árgus szemekkel követi nyomon. Ha Christopher Nolan egy olyan műfajban próbálja ki magát, amely addig még teljesen idegen volt tőle, ezen figyelő szemek jelentős számmal hatványozódnak. Jól lehet, utólag nézve a 2017-ben bemutatott Dunkirk jóval összetettebb és bonyolultabb produkció, már ami a zsánerét illeti – és sokan többek közt pont ezért nem értették, illetve pontosan ezért csalódtak benne. Noha a kritika széles körben elismerte, és a szakma sem fukarkodott a pozitív jelzőkkel, no meg a különböző díjátadók övezte hatalmas üdvrivalgással (az Akadémia nyolc jelölésből három aranyszobrot adott neki), Nolan tizedik rendezése mégis egyfajta vitatott állomás lett a brit direktor karrierjében, amely sokak számára (főleg azoknak, akik már alapból sem szívlelik őt, és minden egyes alkotásnál elkeseredetten keresik az okokat, amivel görcsösen a világ tudtára adhatják, hogy miért túlértékelt és agyonhájpolt filmes) végérvényesen megmutatta, hogy a király valójában meztelen. Hozzá kell tenni, ha nagyon szőrös szívűek akarunk lenni, akkor már A sötét lovag: Felemelkedésnél, majd később a Csillagok közöttnél is lehetett érezni, hogy elkezdett kipukkadni a Nolan-lufi, a Dunkirkben viszont olyan különleges filmnyelvet alkalmazott, ami komolyan próbára tette a rajongókat – és tekintve, hogy emiatt sokaknak nézhetetlen lett a végeredmény, ez még egy enyhébb megfogalmazás. Először mi sem találtuk meg a közös hangot: csak a témájával, a műfajával (?), a szereposztással és a settinggel voltam tisztában, néhány pár másodperces tv-spoton kívül nem is néztem róla mást. És hogy látatlanban mire számítottam? Hangos robbanásokra, esztelen lövöldözésre, látványos csatajelenetekre, ezerszámra hulló katonákra, néhány harctéri aranyköpésre, némi feszült hadtérképes modelltologatásra, különböző indíttatású és jellemű karakterekre, akik között egyaránt megtalálhatóak a tekintélyt parancsoló, egyenes tisztek, a hazafias lelkületű közkatonák, mint a harctér húsdarálójából menekülni akaró fiatal ágyútöltelékek és a magukat a hazájukért és társaikért feláldozó névtelen hősök – szóval úgy en bloc a háború poklának és értelmetlenségének kendőzetlen, vérgőzös bemutatását.

És hogy végül mit kaptam? Egy nagyon (talán túlságosan is) nyers, rettenetesen minimalista, klausztrofób túlélőfilmet, távolba révedő, várakozó tengerészekkel, ide-oda sodródó szerencsétlen bakákkal, Dunkerque partja felé hajózó elszánt civilekkel, levegőben repkedő, a német gépekre néha-néha le-lecsapó angol repülőpilótákkal és arctalan, szinte soha nem látható ellenséggel. Mindezt három különböző szakaszban, egymástól független időben és térben prezentálva, amelyek végül összeérnek, és úgy adnak képet a Dinamó-hadművelet nevű akcióról, mely során a katonai és a civil összefogás segítségével a tervezett 45 ezer brit helyett 300 ezer szövetséges katonát mentettek ki Dunkerque vágóhídjáról. Bevallom, a Dunkerque-nél lezajlott eseményekkel kapcsolatban kissé hiányosak a történelmi ismereteim, a hazai tankönyvek egyébként sem részletezik a túlzott alapossággal az ott és akkor történt dolgokat, pedig a második világháború alakulásában kulcsszerepet játszott ez az esemény, amely könnyen megváltoztathatta volna a háború kimenetelét, ha 1940 májusában Adolf Hitler nem dönt úgy, hogy váratlanul megállítja a Dunkerque felé akadálymentesen haladó német haderőket – ha másként tesz, azzal szétzúzhatta volna a csupán néhány négyzetkilométeren összetömörülő angol-francia sereget, amely után talán nem túlzás azt feltételezni, hogy nemcsak Anglia, de az egész világ trónján a horogkeresztes zászló lobogna. A történészek egyébként a mai napig vitatkoznak arról, hogy vajon mi állhatott Hitler döntésének hátterében (számos be nem bizonyított elmélet létezik erről), és ezek alapján, ha valami, akkor ez a történelmi esemény mindenképp megérdemli azt, hogy filmre vigyék – gondolhatná a laikus, moziba járó nyárspolgár.

Mert egyrészt ott van egy monumentális, több száz millió dolláros háborús eposz ígérete, amelyben éppúgy szerepet kapnak a magasabb rendű eszmék, az elkeseredett mentőakció övezte gyilkos bizonytalanság és reménytelenség, mint a háború lidérces poklának, ezen keresztül pedig a harcoló katonák közötti bajtársiasságnak és a különböző morális döntések súlyának a bemutatása, másrészt pedig már önmagában az egy izgalmas történelmi alapanyag egy filmhez, ahogyan a britek egy csúfos visszavonulással végződő hadi kudarcot dicsőséges mentőakcióvá fabrikáltak, és gyakorlatilag egy elbukott csata propagandacélra való felhasználásával nyerték meg (részben) a háborút. Ezek után nem kell sokat gondolkodni azon, hogy vajon a Dinamó-hadművelet mozivászonra kívánkozik-e – a válasz egyértelmű. Egy ilyen sztori persze alanyi jogon hozná magával a hollywoodi giccset és a pátoszt, és valószínűleg ez is lett volna a sorsa, ha a Dunkirköt Steven Spielberg rendezi meg. Viszont Nolan gyökeresen más koncepcióval vágott neki az adaptálásnak, amelyet látva rögtön felmerül egy nagy kérdés: nem az, hogy ebben a látásmódban működőképes-e a film (mert jó néhány korábbi példa szól amellett, hogy igen), hanem az, hogy megérte-e ilyen formában elkészíteni, mint ahogy a brit rendező tette. Nolant ugyanis nem a látványos csatajelenetek és a karakterek, hanem a rendíthetetlen küzdeni akarás és a puszta túlélési ösztön témái érdekeltek, és így akarja bemutatni a háborút, a pánikhangulatot, a feszült várakozást, az állandó félelmet és úgy en bloc a bármikor bárhonnan lecsapó ellenség okozta stresszt, mint tisztán érzéki élményt – de hogy ez sikerült-e neki maradéktalanul, az már egy másik kérdés.

Nolan a Dunkirk hatásmechanizmusát egyetlen egy lapra teszi fel, ez pedig a suspense. Ebből a szempontból a film mutat is némi párhuzamot Spielberg korai alkotásaival (Párbaj, Cápa), vagy épp Alfred Hitchcock rendezéseivel, amely itt a klausztrofób, nagyrészt zárt térben zajló jelenetekben (hajó, pilótafülke, emberek tucatjaival elárasztott mólók, stb.), illetve a szinte soha nem látható ellenségben nyilvánul meg, aki szó szerint mindenhol jelen van, földön, vízen, levegőben egyaránt, mégis, a kameraállások és a katonák arcainak közelről való mutatása okán egyfajta természeti erőként, időnként szó szerint láthatatlan ragadozóként jelenik meg. És ebben a kontextusban érthető is, hogy miért nem mutatják a német katonákat premier plánban, hogy miért fogható fel az alulról/felülről bármikor érkezhető ellenség amolyan absztrakt erőként, ami egyébként korrekt módon társul a bezártság okozta kiszolgáltatottság érzéséhez. És az szintén egyértelmű húzás, hogy emiatt a sztori egyáltalán nem tűnik sem személyesnek, sem egyénhez kötöttnek, a karakterek sem nagyon reflektálnak a helyzetükre, csak érzelemmentesen teszik a dolgukat (ennek köszönhetően csak Cillian Murphy figurája emelkedik ki a sematikusságból, akinek lényegében az a funkciója, hogy rávilágítson arra, hogy egy ilyen helyzetben a félelem és a lelkiismeret is legalább akkora ellenség, mint a fenyegetettség érzetét maximálisra toló nehézbombázók), a német hadsereg mindent átfogó és szorító karmait pedig elfogadják annak, ami (megakadályozva ezzel, hogy a film hitelesen mutassa be az egész hadművelet irracionalitását). Nolan filmjeit gyakran éri az a negatív kritika, hogy emocionálisan hidegek és hogy figurái az érzelmek szempontjából egyáltalán nem állnak a helyzet magaslatán, ami legtöbbször azért minimum hatalmas túlzás (elég megnézni A sötét lovag-trilógiát, vagy a Csillagok közöttet), de a Dunkirkre ez az állítás teljesen igaz.

Félreértés ne essék, nem azzal van a probléma, hogy a Dunkirk testközelbe hozott hősök és célorientált narratíva nélkül szeretne rávilágítani a háború arctalanságára, még csak nem is az, hogy mindezt többek közt látványos csaták híján, három pozícióból megmutatva, minitörténeteket elmesélve akarja bemutatni. A probléma ott gyökeredzik, hogy az előbb felsorolt elemek nélkül a Dunkirk hamar monotonná és önismétlővé válik, amit csak tovább tetéz az, hogy a karakterek egyáltalán nem árnyaltak, ezáltal azonosulni sem lehet velük, aminek következtében egyenes út vezet addig, hogy az egyetlen komolyabb dialógus a filmben az, hogy ki legyen az az egy ember, akinek a kidobásával könnyebb lesz a hajó, ami több hektoliternyi vízzel telik meg süllyedés közben (jó, mondjuk ez talán megmagyarázható a szorult helyzetből adódó pánikkal és halálfélelemmel), vagy csak simán untatni kezd, aminek hatására elkezdesz figyelni a forgatókönyv egyéb következetlenségeire, logikátlanságaira és még a kisebb hibákra is. Sokan pont a Tenetre mondták, hogy Nolan bálványt emelt saját magának és saját (állítólagos) zsenialitásának, és bár az sokkal gyengébb film, mint a Dunkirk, itt ezt sokkal jobban érezni. Egy idő után ez a film sem lesz más, mint egy művészi önkielégítés, amelyben a rendező annyira beleszeretett saját stílusába, trükkjeibe, illetve annyira belehülyül saját, a közönség által egekig magasztalt imázsába, hogy közben minden egyébről elfeledkezik, ami izgalmassá és egy ponton túl már csupán csak simán nézhetővé tenné a végeredményt.

Persze a Dunkirk önmagában nézve így sem annyira rossz: ami a megosztó filmnyelvi eszközeitől függetlenül is mellette szól, hogy eddig még alig-alig látott perspektívából festi le a háborút (mint ahogy tette például a Jöjj és lásd című szovjet remekmű), ugyanakkor szórakoztató háborús filmként már sokkal kevésbé tud működni.

7 hozzászólás

Hozzászólás

  1. A Batmanek nagyon jók voltak, a Tenet végig lekötött, de el nem vagyok ájulva tőle.
    A Dunkirk szerintem kifejezetten jó volt!

  2. A Mementó, a Batman filmek és a Csillagok Között tetszettek, négyet pedig pótolnom kell : Követés, Álmatlanság, A Tökéletes trükk, Tenet, ezt a négy filmet még nem láttam.
    A Mementó talán az egyik ha nem a legjobb az összes Nolan film közül a Sötét Lovaggal vállvetve, a Csillagok között pedig sok bizonyított tényt akar megcáfolni, főleg a vége felé nagyon átmegy sci-fi-be, vagyis nekem mint sci-fi tetszett ugyanúgy mint a Danny Boyle film, a Napfény.

    1
  3. Így végig gondolva a “Mester” munkásságából egyedül az Eredetet találtam élvezhetőnek. Akkoriban foglalkoztam éppen a tudatos álmodás gyakorlásával és ennek hangulatát azért egyedülálló módon sikerült megfognia. Azonban ott is kicsit gondban volt a sztori logikája, de hát legalább van mibe fórumokat megtöltve belemagyarázni valamit. Szal miközben marha erős a rendezőbácsi a hangulatteremtésben (a Dunkerk, gyak csak ez volt és semmi más), illetve a látványban, eközben a karakterek élettel történő megtöltésében, hogy ne legyenek legalább egy alapszinten szinten szürreálisak, bizony alul marad. Képregény filmnél ez nem gond, meg az Eredet álomszerűségénél ezt szinte úgy érzi az ember, hogy direkt volt, nade hogy egyetlen filmjében nem tud emberszerű karaktereket összegyúrni, az már gáz. Aztán a logikai bukfencekkel, a tudományos alappal szintén rendszeresen elhasal, ami csak azért gond mert jórészt csak sci-fi jellegű filmeket rendez.

  4. Az Eredetet, a Csillagok közöttet és a Dunkiirket is rühelltem. Ebben a sorrendben. (Mondjuk a Dunkirk nem is rendes fim, az egy fa***ág.)

  5. A Nolan filmek közül nekem a Csillagok között a kedvenc. Igaz az utolsó kettőt nem láttam (Dunkirk, Tenet)… jah meg ez a Követés is új erről nem is hallottam. Létezik ez magyar felirattal ?! (Mert gondolom magyar szinkron biztos hogy nincs hozzá).

    1