Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

BLOODSTAINED: RITUAL OF THE NIGHT (PS4)

Amióta a független játékok és fejlesztőcsapatok egyre nagyobb helyet töltenek meg a videojátékok palettáján, nem szokatlan, hogy korábbi ismert nevek és címek tűnnek fel újra valamilyen formában. A közösségi finanszírozásnak hála rengetegen kapnak esélyt az újrakezdéshez, és ugyan vannak csúfos lebőgések (khm, Mighty No. 9), az esetek többségében azért általában azt kapjuk, amit ezen programok során a készítők ígérnek. Ez a formula már csak azért is izgalmas, mert a nagy alkotók meghúzhatják a váratlant és olyan projekteket villanthatnak, amelyekről álmodni sem mertünk.Nem volt ez másképp a Bloodstained: Ritual of The Night című, 2015-ben Kickstarterre vitt játékkal sem. A Bloodstained szinte azonnal felkavarta az állóvizet, hiszen a Konamitól 2014-ben elszakadt Koji Igarashi (rajongói körökben IGA) álmodta meg, aki 2001-től 2010-ig a legendás Castlevania-sorozat írója és producere volt az említett japán vállalat égisze alatt. Stílusa annyira rányomta bélyegét a szériára, hogy a rajongók a távozását követően is követelték a folytatást, bármilyen formában. A Mighty No. 9-et fentebb nem csak a rossz példa kedvéért említettem: ez volt az a játék, amelyet szintén egy kickstarteres kampány segítségével keltett életre a Mega Man játéksorozat egyik fő koponyája, Keiji Inafune (ex-Capcom). Ez inspirálóan hatott Igarashira, aki szintén ezt a platformot választotta, ám szerintem akkor ő sem gondolta, hogy ez egy ennyire hosszú és viszontagságos út lesz. Végül a pénz összejött, a gárda is összeállt, ám a huzavonát követően kevesen gondolták, hogy ebből bármi épkézláb összejöhet. Nos, tévedni emberi dolog. Mindezeket után, talán senki nem fog meglepni, hogy a Bloodstained egy metroidvania stílusú akció-kalandjáték (vagy, ahogy a készítő specifikusan kategorizálja: Igavania). A történet során egy Miriam nevű hölgyeményt irányíthatunk, akinek különleges képessége, hogy képes a démonvilág mágiájával ellátott “szilánkokat” (shard) magába olvasztani és használni. A sztoriba és annak hátterébe túlságosan mélyen nem mennék bele, aki életében játszott legalább egy Castlevania-játékkal, az azonban figyelmes lehet néhány visszacsengésre: egy hatalmas, ellenlábasokkal teli kastély, egy titokzatos ősi rend, brutális főellenfelek, valamint változatos képességek és felszerelések. Feladatunk adott: megállítani a démonok terjedését a világon, lehetőleg végérvényesen.

A játék bevezető szegmense után gyakorlatilag szabad kezet kapunk: a kastély bebarangolása – bizonyos megkötésekkel ugyan – ránk van bízva, már az elején találunk mellékutakat, további termeket, szobákat, nyílásokat. A terület tényleg hatalmas, rengeteg időt el lehet tölteni a bóklászással, meg úgy en bloc annak megtanulásával és memorizálásával, hogy honnan hova jutunk, melyik nagy helyszínt milyen irányból érdemes megközelíteni, és így tovább.Ne szaladjunk azonban ennyire előre: a kalandot ugyanis egy faluból indítjuk meg, amely egyfajta központként funkcionál. Itt baráti NPC-k várnak bennünket, akikkel interakcióba léphetünk, általuk pedig rengeteg lehetőség tárul elénk. Kereskedhetünk, vehetünk (és készíthetünk) különböző élet- és energiatöltőket, páncélokat, felszerelést, fegyvereket, hozzávalót az ételekhez, amelyeket szintén itt tudunk elkészíteni (erről bővebben kicsit lejjebb).Ez utóbbi mechanizmusok felelnek meg a játék crafting-rendszerének, amely egy érdekes újítás. Mindezek mellett, a faluban erősíthetjük a megszerzett shardokat, menthetünk és mellékküldetéseket vehetünk fel három kategóriában (vicces Castlevania utalásokat rejtettek el a készítők a “démongyilkolós” küldetés szálban, érdemes az áldozatok neveit nézni). Minden teljesített szívességért jutalom üti a markunkat, így érdemes ezekre odafigyelni. Természetesen a játék gerincét nem a falusi rászorulók segítése fogja adni: a kastély bebarangolása és a démonhorda megállítása közben rengetegféle pályarészre eljuthatunk, mind egyedi szörnyekkel és – a már említett – főellenségekkel. Nem számoltam meg, hogy összesen hány bossharcot kell megvívni a játék végéig, annyi azonban biztos: akadnak szép számmal. Annak érdekében, hogy ezeket az embert próbáló akadályokat legyőzzük, rengeteg eszközt bocsátottak a fejlesztők a rendelkezésünkre. A “hagyományos” fegyverek közül is válogathatunk szép számmal: kardok, pisztolyok, rúgást elősegítő lábbelik, sőt, Castlevania hagyományokhoz hű ostorok közül válogathatunk.A harc szépségét (véleményem szerint) azonban nem ezek adják, hanem a gyűjtögethető shardok. Ezeket a legyőzött ellenfelektől szerezhetjük meg, amint megfelelő mennyiségűt leverünk belőlük. Többségük valamiféle támadást vagy varázslatot tesz lehetővé (ebből is van két kategória), ám vannak, amelyek által segítőkre teszünk szert, a ritkábbak pedig passzívan a statjainkra lesznek jótékony hatással. Ez már csak azért is fontos, mert a folyamatos harcok által szintet léphetünk, így növelve értékeinket, amelyekhez a szóban forgó shardok, valamint a különböző felszerelések és fegyverek szintén hozzájárulnak – a fellelhető élet- és varázserő növelőkről nem beszélve.Ami elég hamar szembetűnő lesz, az az, hogy Igarashi és csapata igyekeztek a mai szájíznek megfelelő újításokkal és megoldásokkal frissíteni a megszokott receptet, ami azonban talán még fontosabb, hogy a tempót is kicsit feljebb vették. Vannak ugyan cammogósabb, kevésbé pezsgő szakaszok, ám sosem éreztem azt, hogy unatkoznék, esetleg azt, hogy a játék csak át szeretne lendíteni egy egyébként száraz szegmensen. A különböző területek mind-mind szolgáltak meglepetéssel és változatossággal, az ellenféltípusokat, gyengeségeiket, erősségeiket nem győztem tanulni, illetve a shardok, felszerelések és fegyverek kombinálása is végig szórakoztatóvá teszi a programot.A hangulat egyszerűen szuper: a Bloodstained játszi könnyedséggel emel át a végletekig lerágott, mégis minden, a zsáner kedvelője számára imádott gótikus kastély környezetéből vízalatti járatokba, steampunk könyvtárba, titkos laborokba, vagy akár egy rejtett sivatagba. Mire egy helyszín monotonitásba fulladna, átérünk egy másikba, gyakorlatilag a játék felétől kb. már érezni fogjuk, mikor jön el a “váltás” ideje, ami nem feltétlen baj, azt ugyanis soha nem tudjuk, mi vár ránk az átvezető folyosón túl.A remek hangulathoz továbbá az is hozzátartozik, hogy a szintén Castlevania-veterán Michiru Yamane szerezte a játék zenei anyagának oroszlánrészét, amely ennek köszönhetően igen csak bitang.

Sajnos a game a felsorolt pozitívumok tükrében sem tökéletes: az alapjául szolgáló Unreal Engine-t nem sikerült elég jól optimalizálni, amelyhez valószínűleg hozzájárult, hogy a rajongói visszhang hatására újraalkották a hátterek, a textúrák és a karaktermodellek nagy részét (megjegyezném, ez szinte hihetetlen, dicséretes erőfeszítés). A PS4 változat szerencsére nem hemzseg a hibáktól, ám kisebb bugok, beakadások tapasztalhatóak, ahogyan apró framerate zuhanások is. Egyetlen egy valóban elfogadhatatlanul ormótlan droppal találkoztam, az egyik utolsó főellenfél közben, amelynek hatására szinte élvezhetetlenné lassult a játék, ám az érdekes, hogy második nekifutásra nem tapasztaltam ezt a jelenséget. Mindenesetre – a rajongói visszajelzések alapján – mi még szerencsések vagyunk, a Nintendo Switch verzió ugyanis állítólag helyenként játszhatatlan. Mindenesetre, én azt mondom, ez senkinek ne szegje a kedvét: a Bloodstained egy nagyon kellemes, stílusos és borzasztó komoly tartalommal ellátott játék lett, amelynek a története és párbeszédei világmegváltó mélységeket nem fognak súrolni (a kiváló szinkrongárda ellenére), ám annak kiváló, aminek megalkották. A metrodivaniák kedvelői számára abszolút kihagyhatatlan és megkerülhetetlen darab, gyakorlatilag tökéletesen hozza mind hangulatban, mind játékmenetben azt, amit egy Castlevania-játéktól elvárna az ember, sőt kellőképp friss koncepciókkal látta el a bejáratott receptet. A technikai hibák és a kissé idejétmúlt látvány ellenére is lebilincselő a program, ennek a ténynek köszönhetően pedig nyugtával zárhatjuk a napot: Igarashi-mester nem jutott Inafune sorsára – szerencsére. Az már csak hab a tortán, hogy a játékhoz 13 DLC-csomag van bejelentve, amelyek mind egy szálig ingyenesek lesznek és olyan lehetőségekkel érkeznek, mint a co-op mód vagy az alternatív főhősök. Csak győzzük kivárni!(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

7/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

12 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Erre én is előbb utóbb beruházok. Szépségesen néz ki.

  2. Kicsit szerintem alulpontoztad tes.

  3. Imádom ezt a játékot! A zenék gyönyörűek, a boss harcok ötletesek, némelyik azért idegesítő, de mindegyiket ki lehet könnyen ismerni. Nálam 9 pontos játék, de csak azért mert vannak benne apró hibák x)

  4. Nagyon jó cucc, eddig 40 óra és még mindig nincs meg a 100%.

  5. Nálam az év játéka. Eddig van benne 20 órám és még nem vagyok a végén. Store-ból vettem, de beszerzem dobozosan is a gyűjteménybe. Az biztos hogy van benne munka rendesen, megérte rá ennyit várni.

  6. Amúgy szeretem az ilyen stílusú játékokat, ha kap majd egy akciós árat meg is veszem szerintem!

  7. Nagyon baba a játék. Hatalmas űrt töltött be a régi jó sidescroller castlevania játékok után.Tagadhatatlan, hogy a gém a SOTN-re hajaz, emiatt az ember tényleg tudta, hogy melyek azok a secretek, amiket keresni kell, de így is az idei év egyik bestofja.

  8. Akkor kár inkább az Odin Sphere, ráadásul most 4000ft a storeban…