BEN 10 (PLAYSTATION 4)

A Ben 10, mint jelenség, nem mai eresztés: a rajzfilm 2005-ben mutatkozott be először a Cartoon Networkön és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a csatorna akkori egyik legsikeresebb szériájává vált a szörnyek bőrébe bújó Ben kalandozása.A sikert természetesen igyekeztek meglovagolni a marketing-osztály munkatársai, így jöhetett létre az idők során a sorozat mellé három spinoff ág, négy mozifilm, és 8 játék. A változó piaci trendek azonban Ben népszerűségét is csorbították, 2014 óta pedig nem hallatott magáról az akció-kaland franchise.A kihagyás 2016-ig tartott: tavaly fogták a témát és rebootolták a mai fiatalok számára, ahogy van. A főhős, a társai és a szörnyek mind-mind új köntöst kaptak, és egy alternatív sztori keretein belül vághattak neki az új kalandnak, amely ezúttal nagyobb hangsúlyt fektet a szórakoztatóbb, viccesebb szituációkra. Ahogy az lenni szokott, a játékadaptáció nem váratott sokáig magára. Idén novemberben Ben megérkezett PS4-re, minden szörny-alteregojával egyetemben. A Torus Games játéka a szokásos, főként gyermekeket megcélzó formulát kamatoztatta: mászkálj a főhőssel és üss szét minél többet az ellenséges lényekből. Egy beat ’em upot kaptunk tehát, amely véleményem szerint kiválóan illik a sorozat jellegéhez. A játék különlegessége, hogy folyamatosan enged hozzáférni Ben Omnitrix nevű órájából kiválasztható szörnyekhez, amelyek mind egyedi képességek birtokában vannak. Mindegyik ilyen lény jó valamire, vannak ellenfelek, akik gyengepontjait kihasználhatjuk ezáltal. A szörnyek egy különleges támadással is rendelkeznek: amennyiben az ellenfelek ütlegelésével sikerül feltölteni az ehhez tartozó kijelzőt, egy mindennél erősebb képességet aktiválhatunk. Az XLR8 nevű lény esetében például lelassíthatjuk az időt, kikerülve a támadásokat, míg például Overflow el tudja árasztani az ellenfeleket. Érdemes tehát kísérletezni a különböző stratégiákkal, ám nem árt elfelejteni, hogy ez továbbra is egy 4-12 éves korosztály számára célzott game, ezért óriási különbségeket ne várjunk. Kezdetben csak három szörnyet irányíthatunk, utunk során pedig fokozatosan válnak elérhetővé a többiek. A teremtmények eltérő jellege nem csak a harcban kamatoztatható: vannak bizonyos titkos területek, ahová csak egy adott képességgel tudunk bejutni. Itt általában a gyűjthető Sumo Slammer kártyákat találjuk. Lesznek olyan esetek is, amikor a kívánt képességgel rendelkező lényt még nem szereztük meg, így nem tudunk bejutni ezekre a lokációkra. Ez a cseles megoldás az újrajátszást hivatott promótálni, ami nem is árt, hiszen a játék röpke 3-4 órás játékideje még a kisebbek számára is csalódás lehet. A keresgélés mellett maximum a pályákon található pluszfeladatok teljesítése tolhatja ki kicsit a szavatosságot. Az ellenfelek legyőzésével fejlődéshez szükséges pontokat szerezhetünk, ám azt nem árt tudni, hogy ez szintén a fiatalabbak számára lett balanszolva. Egy átlag játékos a játék végére mind a 10 lény képességeinek nagyrészét képes megvásárolni minden különösebb nehézség nélkül, így nem sok kihívást rejt a program. Ezen felül a fejlesztési rendszer kicsit úgy hat, mintha utólag került volna bele a játékba, hiszen elhanyagolható különbség van néhány lény alap és felturbózott változata között. A Ben 10 legnagyobb erőssége a hangulata: remekül hozza a sorozat elemeit, minden karakter, szörny és helyszín megfelel az eredetinek, több, mint valószínű, hogy a rajzfilmet kedvelő gyerekek számára ez maga a mekka. Tényleg olyan, mintha egy epizódot irányíthatnánk élesben, ezen a fronton tehát nem lehet panasz. Mindent összevetve tehát a játék nem egy kiemelkedő alkotás, azonban könnyen meglehet, hogy a gyerkőc ezt kéri majd PS4-re a fa alá. Ebben az esetben, még az erősen közepes-jellegű kivitelezés tükrében is érdemes beruházni rá. Egyfelől gyermekek számára minden bizonnyal hatalmas élmény, másrészt pedig a nyakam tenném rá, hogy hamar a leértékelt részlegen fog landolni mind a boltok, mind a PS Store felhozatalában.

(A játékot a Magyarországon forgalmazó Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! Ha érdekel a kaland, akkor megvásárolhatod a PS Store-ból 11990Ft-ért[/a].)

5/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

3 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Ha elcsipek egy-egy részt még most is megnézem. Kicsit romlott a színvonal az első szériák óta. Játékot viszont már nem biztos, hogy bevállalnám.

  2. negatívum egy BEN10 játéknál: csak gyerekek számára ajánlott igazán 😀