ASTRO BOT (PS5)

Apró robot, ÓRIÁSI kaland!

Kultúrafogyasztási szokásaimra művészeti ágtól függetlenül jellemző, hogy mindenevő vagyok. Viszont ez amennyire pozitívum, annyira átok is. Különösen, ha videojátékokról van szó – hétköznapi emberként egyszerűen nincs elég idő az összes alkotásra, ami érdekel.

Az oka annak, hogy ezzel a bevezetéssel kezdtem a mondanivalót, hogy bár jól ismerem a platformer zsáner legikonikusabb arcait – például a meglehetősen elhanyagolt Raymant vagy a bravúrosan visszatérő Crash Bandicootot –, a műfaj nem élvezett nálam prioritást. Olykor belenéztem 1-1 újabb játékba, de nem különösebben okoztak emlékezetes pillanatokat, vagy nem tudták pár óránál többet fenntartani az érdeklődésemet. Amikor elkezdtem foglalkozni a japán Team Asobi új játékával, nagyon szerencsésnek éreztem magam, különösen, hogy azelőtt nyílt lehetőségem erre, mielőtt szerte a világon rávetették volna magukat a mókára kicsik és nagyok. Mégis, hol a fenében volt ez a játék eddig?!

Hosszú út vezetett az első igazán önálló kalandig

A sokáig a Japan Studio divíziójaként létező, majd az azzal egyesülő, 2021-ben pedig a PlayStation Studios csoporthoz becsatlakozó Team Asobi 2013-ban a PlayStation Camera és a DualShock 4 kontroller képességeinek bemutatására hozta létre azt a The Playroom nevű „játékot”, melyben a mára már széles körben is nagy népszerűségnek örvendő robot bemutatkozott. Az apróságok a kamera általi kiterjesztett valóságnak köszönhetően a játékosok szobáiban jelentek meg, és egyebek mellett minijátékok kellékei voltak. Nem volt ez másképp a program VR headsetre kiadott verziójában sem. 

2018-ban a robot saját “identitást” kapott, és onnantól kezdve Astro Bot néven kezdte meg hódító útját egy szintén platformer játékban – igen ám, de még mindig csak VR headsetre korlátozva, ami szignifikánsan kevesebb játékoshoz jutott el. A karakter sokkal inkább volt techdemók kelléke, mint olyan kalandok főszereplője, melyeket köré építettek volna fel.

2020-ban aztán jött a PlayStation 5, és valószínűleg evidens volt a Sony számára, hogy a konzol és az abszolút előremutató DualSense kontroller képességeinek bemutatását a robot-töpörtyűre kell bízni. Csillagos ötös munkát végzett a minden PS5 konzolra előretelepített ingyenes cuccal a Team Asobi, frenetikus módon demózva többek között haptikus visszajelzést, és az adaptív ravaszokat. A rövid mókáról viszont – ami egyszerre funkcionált amolyan PlayStation “múzeumként” – ordított, hogy ideje egy teljes értékű játéknak. Közel négy év fejlesztés után meg is kaptuk az elmúlt évek legjobb platformerét, az Astro Botot!

Kis robot, óriási pillanatokkal

A kaland elindítását követően, már a rövid átvezető videó alatt vigyorogtam, mint a tejbetök – még ha akartam, sem tudtam volna közömbös arckifejezést vágni. Egyrészt, mert a valós időben lepörgő cutscene szinte úgy néz ki, mint egy jól sikerült animációs film, és ez eszméletlen. Másrészt, mert olyan kreatívan vonja be PlayStation 5 konzolt és a DualSense kontrollert az egyébként roppant egyszerű történetbe, hogy az agyam eldobtam. Cameók és utalások csak úgy repkedtek az arcomba, sorra hagyták el a számat a “wow, azta, ÚRISTEN” felkiáltások – pedig én alapvetően csöndesen játszom.

Sem az említett átvezető videóról, sem a későbbiekben megtapasztalható egyedi “Astro-momentumokról” nem fogok árulkodni, mert az összes huncut kis robot-pillanatot meg kell tapasztaljátok. Annyit azért elmondok, hogy az ugrabugrálás arra megy ki, hogy a kaland elején bekövetkező konfliktushelyzetet követően, a galaxisban különböző bolygókra szétszóródó pajtásainkat – összesen 304, azaz háromszáznégy főt – megtaláljuk. Hiába, a családnak együtt a helye!

Az ugrálás és a csihipuhi még sosem volt ennyire “playstationös”

Azt talán nem igazán kell elmagyarázni senkinek, hogy egy platformer játék hogyan működik. Astróval különböző pályákon kell eljutnunk A-ból B-be, miközben az utat akadályok garmadája, és ellenfelek sokasága nehezíti. Ezekből a szintekből összesen 80 van, melyek 6 galaxisban vannak elrendezve. A sztori részét képező küldetések alapvetően könnyű vagy normál nehézségűek, de a gyakorlottabbaknak is kedveskedik a móka pár nehezebb “challenge” szakasszal.

A fő küldetések az elején könnyűek, de ezek esetén is meg lehet figyelni a lassú, fokozatos nehezedést. Egyre komolyabb akadályok és furfangosabb, komplexebb skill settel rendelkező ellenfelek várják, hogy megküzdjünk velük. Minden galaxisban van 1 boss fight is, kellemes, de nem megugorhatatlan kihívást nyújtva.

A szintek elképesztően diverzek, pláne megjelenésükben! Virágos, fagyos-fagylaltos, építkezési területes helyszínek után mesebeli öreg nagy fás, méhecskés, kaszinós-játékgépes is jönnek, és csak alig említettem párat. Az ezeken való végighaladást és felfedezést tovább színesíti 15 egyedi képesség is, amiket bár nem lehet szabadon váltogatva bárhol használni, de egyedi mechanikát kínálva extra élményt nyújt a továbbjutáshoz. Ilyen például a távolra kinyúló “béka-kesztyű”, amivel messzebbről is lehet pofont osztani, a hátunkra vehető robotkutya, amivel dashelni lehet, vagy az időlassítás, amivel nem csak az ellenfeleket eliminálhatjuk, de az egyik platformról a másikra való átjutásban is segít.

Platformer játék nem létezik megtalálni valók nélkül – az Astro Botban már csak azért sem, mert a történet részét képezik a megtalálható társaink, melyekből legalább 1, de az esetek többségében 5-7 darab is van. Ezek egy része átlagos, de 1-2 VIP bot, akik olyan ikonikus videojátékos karakterek robot másai, akik így vagy úgy, de kötődnek a PlayStation márka életéhez. Közülük párat a főellenfelek legyűrése után szabadítunk fel, ezek pedig annyira speckók, hogy saját, tematikus pályát is kaptak.

Olyan cameók ezek, melyekről a Sony kifejezett kérésére sem beszélhetek, de ha lehetne sem tenném – Astro kalandja a bájos megjelenése és epikus momentumai mellett ezektől a karakter megjelenésektől is olyan különleges és páratlan a műfajban.

A bot-pajtik mellett puzzle darabok is várnak arra, hogy megtaláljuk őket. Bizonyos számú puzzle-ből egy-egy képet rakhatunk össze a bázisunkként szolgáló bolygón, melyek többek között kozmetikai opciókat is megnyitnak. Még nehezebb megtalálni titkos pályákat megnyitó tokeneket – szóval van mit felfedezni.

A képernyőn tündököl, a kontrolleren éreztet

Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy a játék gyönyörű. Jó exkluzív cím módjára az utolsó részletig csiszolták a megjelenést, már amennyire a cucc meseszerű grafikája indokolta. Tényleg animációs film szintet üt meg a kaland a mindig éles textúrákkal, kiváló fény és árnyékhatásokkal – és ezek mellett tartja a 60 képkockát is másodpercenként. A színvonalat pedig tovább emeli a kiváló OST. Az alapvetően elektronikus hangzású muzsika szintenként eltér – amilyen a bolygó, olyan a zenéje!

Az Astro’s Playroomban már megtapasztaltuk a Team Asobi kreativitását a kontroller tulajdonságainak kiaknázását illetően, és nincs ez másképpen az Astro Botban sem. A DualSense haptikus visszajelzésének köszönhetően mászkáljatok fűben, hóban vagy vízben, érezni fogjátok a talajok közti különbséget, míg az az adaptív ravaszok úgy állnak ellen, ahogy éppen indokolt. Minden lehetőséget megragadtak a fejlesztők a DualSense csúcsra járatására – ilyen kreatív felhasználást csak Astro kalandjai mutattak eddig.

Csupaszív „playstationös” móka PlayStation játékosoknak

Alapvetően a platformerek nem bonyolultak. Jellemző rájuk egy pár sajátos mechanika és elem, melyekben osztoznak, azon túl meg a köréjük álmodott világ és annak karaktere(i) azok, amik egyedivé tehetik a kalandot. Az Astro Bot számos aspektusában kiemelkedik a zsáner alkotásai közül. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy a játék tucatnyi momentumában érződik, hogy Astro egy PlayStation hős. Ő a brand kicsihez és nagyhoz, casual és hardcore játékoshoz is szóló figurája, aki egy könnyed, de páratlan utazásra invitál mindenkit, de ügyel arra, hogy külön kikacsintson azokra, akiknek “háromszög-kör-x-négyzet alakú” a szíve. 

Az előtt viszont értetlenül állok, hogy a Sony miért nem szerepelteti többet a figurát, mint a PlayStation arcát. Míg a Nintendónál ez jól működik például Mario-val és Kirby-vel, addig – bár hiába tudjuk, hogy a platform kiváló exkluzív alkotások otthona – nincs egy arc, aki elmondja: “Play has no limits.” Talán mostantól…? 

Egy biztos: az elődjénél jóval hosszabb alkotás játékostól, stílustól függetlenül alsó hangon 10 órás szórakozást kínál, de aki szeret felfedezni, szöszölni, és minden egyes apróságot megnézni – na meg platina trófeát szerezni – az ennél többet is foglalkozik majd a mókával. Garantálom, hogy csodás időtöltés lesz!

(A játékot a PlayStation Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük!)