Apocalipsis: The Tree of the Knowledge of Good and Evil (PS4, PSN)

Harry és a lét egyszerű kilátástalansága.

Ha van művészet, amit úgy igazán kifejezetten kedvelek, az a festészet. Persze nem minden irányzatot favorizálok egyenlő mértékben, de a flamand festészet például egészen közel áll hozzám. Teszik ezt, mert a puszta esztétikai örömön túl, amit nyújtanak, rendelkeznek számomra még egy további fontos értékkel: ablakot nyitnak a múltra. Egy kép többet mond ezer szónál, tartja a mondás, és ezen műalkotásokra ez maximálisan igaz: olyan információkat képesek a mesteri ecsetvonások továbbítani, amire a történelemkönyvek sokszor száraz leírásai képtelenek átadni. Hogyan néztek ki az emberek, akik évszázadokkal ezelőtt éltek, mit láttak, hogyan látták a dolgokat, hogyan gondolkodtak, mi volt az értékrendjük – csak egy pár azokból a kérdésekből, amiknek megválaszolására a régi korok műalkotásait elemezve kicsit közelebb juthatunk, és számomra éppen ezért is nagyon érdekes az egész.

Így aztán mikor hírét vettem, hogy készül egy játék, ami mind megjelenítésében, mind hangulatában és szellemiségében ezeket a festményeket veszi alapul, rögtön felkaptam rá a fejem. A lengyel illetőségű Klabater által hegesztett, és igen hosszú nevű Apocalipsis: The Tree of the Knowledge of Good and Evil már egy ideje elérhető PC-re, de tavaly végre kijött Switch, Xbox és PS4 platformokra is – lássuk hát, utóbbin hogyan is muzsikál a dolog.

A játék kiinduló sztorija egyetlen mondatban összefoglalható, annál is inkább, mert maga a program is mindössze ennyiben foglalja össze a bevezetést: főhősünk, Harry elvesztette a kedvesét, aki nélkül az élet csupán meddő sivárság, így protagonistánk útra kel, hogy visszaszerezze őt. Kezdésként ennyi, és nem több, de ahogy haladunk előre a játékban, úgy tudunk meg egyre többet arról, ki is volt tulajdonképpen a kedvesünk, mi történt vele, és pontosan milyen módon is lehetne megmenteni – külön érdekesség, hogy ennek narrálást nem más, mint Adam Darski, a Behemoth frontembere végzi! (Oh, és az alapsztori nem véletlenül kísértetiesen emlékeztet Dante Isteni színjátékára, a játék szinte végig egyfolytában utalgat a középkor és a reneszánsz különböző alkotásaira valamint azok tartalmára – lásd rögtön például az alcímet.)

Maga a stuff amúgy egy tősgyökeres point and click, azaz a játékmenet fő része leginkább abban merül ki, hogy 2D-s háttereket vizslatva és egy kurzor igénybevételével megpróbáljuk kiszúrni melyek azok a tárgyak amikkel kezdhetünk valamit (mi az ami felvehető, használható, kombinálható, stb.), majd ezzel meglelvén észmunkával rájönni, hogyan lesznek a közvetlen környezetben használhatóak. A feladatok nehézsége abszolút változó: többségük általában pofonegyszerű, már ránézésre menni fog, ha rendelkezünk a szükséges tárgyakkal, ám vannak azonban nagyon nyakatekert agymenések is – utóbbiaknál néha az a legegyszerűbb megoldás, ha mindent kipróbálunk mindenen. Nagy segítség viszont, hogy egyszerre sosincs rengeteg bejárható helyszín és ezer felvehető cucc, a stuff fokozatosan, tagoltan halad előre: a feladat mindig csupán, hogy az épp aktuális képernyőről továbbjussunk, és ha már egyet elhagytunk, soha nem kell visszatérni egyikbe sem. Annyit azért felrónék viszont a készítőknek, hogy az elején több segítséget adhattak volna az indulásnál, ami az alapokat illeti, mert a játék szó szerint SEMMIT nem magyaráz el, még az irányítással kapcsolatban sem (hogy te már ne kínlódj vele, leírom a képernyőn megjelenő ikonok magyarázatát: kézfej-tárgyfelvétel, fogaskerék-valami használható az adott környezeti elemen, nyíl-átmenni valahová). Ami az irányítást illeti, L2-vel váltani Harry közvetlen irányítása és a kurzor megjelenítése közt – csak az utóbbit használd, a másikra nem lesz szükséged. Valamint amire még külön felhívnám a figyelmet, az az, hogy egyes helyszínek olyan szélesek, hogy lehet rajtuk scrollozni jobbra-balra a jobb analóg segítségével – ezt csak azért mondom, én sokszor pont azért akadtam el, mert nem tudtam, hogy az adott képernyő folytatódik valamelyik irányba, utalni ugyanis ezekre se utal semmi!

Az alap point and click feladványok néha színesednek konkrét logikai puzzle fejtőrökkel is (szimbólumok megfelelő párosítgatása, és ehhez hasonló nyalánkságok) és akad pár nagyon alapszintű ügyességi kihívás is. Utóbbinál tényleg ne gondolj semmi komolyra, kimerülnek abban, mint mondjuk, hogy egy ostromolt várfalon araszolva, kiszámolva lehet csak haladni, hogy a folyamatosan záporozó ágyúgolyók ne pottyanjanak szerencsétlen Harry nyakába.

Játékmenet tekintetében tehát semmi igazán nagy extrát nem mutat fel az Apocalipsis, a fő vonzerőt itt inkább a prezentáció jelenti. Elsősorban a grafika értendő ez alatt: alig dolgozik ugyan pár színnel, leginkább kimerül a barna, fekete és fehér különböző kombinációiban, ami miatt leginkább olyan az egész, mint valami megelevenedett minimalista művészi animációs film, de pontosan ezért rettentően stílusos, nekem például nagyon bejött. Főleg azért is, amit, és amiket ábrázol ezzel a stílussal: nyomasztó környezet amerre csak járunk, az emberi szenvedés lehangoló ábrázolása mindenütt, amorf karakterek, meghökkentő szörnyetegek, középkori monda- és hiedelemvilágból átszökött kreatúrák, és így tovább, nézz csak rá a képekre. Ez, kiegészülve a roppant depresszív zenékkel egy egészen sajátos atmoszférát eredményez, ami bár roppant lehangoló és sokakat egész biztosan taszít, de az biztos, hogy van annyira egyedi, aminek okán emlékezetes marad.

Igazából ez minden, amit az Apocalipsis-ről el lehet mondani, annál is inkább, mert maga a cucc is lenyomható cirka 2 óra alatt. Kihámozni belőle a platinát már egy kicsit nehezebb, mert ahhoz sok feladványt első nekifutásra, hiba nélkül kell például megcsinálni, és van benne pár gyűjthető/elhagyható apróság is, de óva intek bárkit attól, hogy első végigjátszásra bármiféle guide-ot böngésszen hozzá – a játék lényege pont a „heuréka” élmény, amikor magadtól jössz rá valaminek a nyitjára.  

A PS4-es verzió egyébiránt tartalmazza, a ’One Night in the Woods’ kiegészítőt is, ahol főhősünk kedvesével játszhatunk végig egy plusz sztorit (ezáltal többet tudva meg a hölgyről), de sokkal beljebb ezzel se vagyunk hosszúságot tekintve, lévén annyira röpke szórakozást kínál az egész.

Összegezve: adott tehát egy pár órás hosszúságú, ugyanakkor egy nagyon egyedi látványú és atmoszférájú cucc, innentől neked kell mérlegelni mennyire érné meg számodra ennek tekintetében. Én nagyol jól szórakoztam vele, ez a fajta világ és hangulat igazán az én ízlésem, és ha a képek alapján neked is valami hasonló jön át, valamint nem zavar a rövidsége, valamikor szerintem nyugodtan ránézhetsz.

Végezetül, egy apróbb érdekesség így a teszt végére: ha tetszik a játék látványa (és bírod az angol nyelvet), ajánlom figyelmedbe a következő videót, ami Bruegel festményén látható holland közmondások jelentését írja le, s amelyek közül nem egy visszaköszön az Apocalipsis-ben is vizuális elemként:

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★★
KÖZÉPSZERŰ
Kiadó: Klabater
Fejlesztő: Klabater
Méret: 4.03 GB
Megjelenés: 2019. szeptember 9.
Ár: 1844 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Igazán szuper cikk, különösen tetszik, hogy a végére tettél hozzá egy kis érdekességet is.
    Engem kilóra megvettél ezzel a képi világgal és ha maradt még valami a bankszámlámon, akkor be is zsákolom a progit. Köszi az írást!

  2. Aztakuva. Fú bameg, atom.