Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward
Videó

ANNO: Mutationem (PS5, PS4, PSN)

Ideálok árnyékában elvész az egyediség.

(A teszt a PlayStation 5-ös verzió alapján készült.)

Amikor rajongók imádatuk tárgyához szorosan kapcsolódó, esetleg azonos témakörben próbálnak valami újat alkotni, az véleményem szerint kétféleképpen sülhet el. Optimális esetben úgy, hogy az inspirációnak köszönhetően képesek valami új létrehozására, aminek akár arra is megvan az esélye, hogy áttörő legyen, vagy mérföldkövet jelentsen. De az, ami ihletet adhat – és akkor ez lenne a másik forgatókönyv – túlságosan rátelepedhet egy új ötletre, veszélyeztetve az egyedi gondolatokat, legalábbis nem adva kellő terepet azok szárnyalására.

A kínai ThinkingStars első alkotásával az utóbbi történt. Mondom ezt úgy, hogy én borzasztóan szerelmes vagyok az ANNO: Mutationem című, roppant egyedi látványvilággal rendelkező, cyberpunk akciójátékba. Még úgy is, hogy több mint 20 óra és egy megszerzett platina trófea után ez a rózsaszín felhő fel-felszakadozott, és látni vélem azokat a hibákat, amit a bájos főhősnő, valamint a neonfényekben és hologramokban úszó városok feledtettek velem.

A játékban Ann Florest alakítjuk. A csajszi annyira kuudere (japán egyszavas kifejezés az érzelmeit csak kicsit vagy egyáltalán nem mutató, általában nyugodt személyekre), hogy a szótárban akár őt is oda lehetne tenni illusztrációnak. Ezt egyébként előnyére fordítja, így az összkép egy vonzó, higgadt, tettre kész harcost láttat. A közeljövő „high tech, low life” világában, disztópikus társadalmában magányos farkasként bűnszervezetek és korrupt nagyvállalatok megleckéztetésével foglalkozik – már, ha a rejtélyes betegsége ezt éppen megengedi neki. És meg is érkeztünk a cselekmény fő szálához, merthogy ez a kór, és az azt talán gyógyítani képes, de kvázi fellelhetetlen gyógyszer az oka a további bonyodalmaknak. Ryan, Ann egyetlen fiú testvére ugyanis mindent megtesz, hogy meglelje a gyógymódot, de túl sok időre és gyanúsan tűnik el.  Ahogy pedig a lány egyre nagyobb köveket mozgat meg, úgy szembesül egyre sötétebb dolgokkal, például a származását illetően.

A sztori jól indul, remek tempóban építkezik egy pontig, de a klimax, és a végkifejlet soha nem jön el. Egészen egyszerűen azért, mert a játék sokkal többet foglalkozik az ideáljai megjelenítésével, és azok témáinak újragondolásával. Szép és tiszteletre méltó említeni olyanokat, mint például a Ghost in the Shell, a Blade Runner, vagy a Neon Genesis Evangelion, de nem szerencsés túlzásba esni ezzel, mert a saját történet belefulladását eredményezi azokéba, amelyek inspirálták. A túl sok fűszer egyidejű használata azt eredményezi, hogy az eredeti íz felismerhetetlenné válik. A fő alkotóelem nem teljesíti be azt, amire hivatott, ezen pedig a lore sem segít, mert bár tonnányi a kódex, de súlytalan az információ.

Ezzel szemben az ANNO világa az Ann lakóhelyéül szolgáló Skopp városától elkezdve a földalatti élőhelyig a bennük lakó populációval együtt igazán pezseg és él. Borzasztóan erős a hangulat. Remek járni a neonfényben úszó várost, benézni az elhagyott sikátorokba, beleütközni egy csoportba, amely egy virtuális idol hologramja előtt őrjöng. Betérni egy klubba, ahol szexi táncosok rázzák magukat, miközben egyszerre szolgál a kacatokat árusító arab árus és a legveszélyesebb bűnözők gyűjtőhelyéül. Vagy találkozni egy másik cyberpunk világ arcával, aki az alkoholok, és a koktélkeverés nagy mestere…

A karakterek nemcsak díszlet formájában viszik el a hátukon az alkotást, de a legérdekesebb történeteket is ők prezentálják. Érthetetlen, hogy miért sikerült kvázi minden side mission érdekesebbre, mint a fő sztori, és hogy az abszolút mellék NPC-k hogy tudnak izgalmasabbak lenni, mint egy homályos, soha nem tisztázott motivációkkal rendelkező főgonosz. Jelentősen szórakoztatóbb szóba elegyedni a kukorica fejű kukoricalé árussal, vagy az aknafedél fejű csatornalakóval (nem viccelek), mint elszámoltatni az antagonistát. Érdekfeszítőbb kideríteni egy virtuális idol valódi kilétét, mint elemezni az adatokat egy biolabor szörnyű anomáliáiról.

Szerencsére főhősünk és legjobb barátja, a szuper-hacker Ayane párosa átlag feletti izgalmat nyújt. A két karakter közötti kémia, a beszélgetéseik a program legfinomabb falatjai, és a remek szinkronmunka pedig hab a tortán. A kontraszt a két karakter között látványos, de pont ettől működnek olyan jól. Én nagyon szerettem azt is, hogy nem szigorúan barátságról lehet szó a két lány között, mert újra és újra felsejlik annak a lehetősége, hogy kapcsolatuk szintet léphet – mindez pedig aranyos és humoros párbeszédeket eredményez.

A játékmenet kicsit becsapja az embert, bár az is igaz, hogy sosem ígért sokat. Azonban elvárható, ha egy akciójáték RPG elemekkel operál, akkor utóbbiak is működjenek, valamilyen hatással legyenek a folyamatra. A Talents opció számos lehetőséget kínál, legyen szó extra mozdulatokról, erősítésekről, de értelmét veszti az egész azzal, hogy a kaland elejétől a végiéig csak sémaellenfeleket kapunk. Hiába van például parry, ha egyszerűen értelmetlen bajlódni az időzítésekkel, mert egyszerűbben kitérünk a csapások elől dodge rollal. Még az egyébként valamelyest különböző, nehézségükben jól skálázott boss fightok esetén sem éreztem azt, hogy rá lennék szorulva a speckóbb technikákra, melyeket feloldottam – ezekhez arra lett volna szükség, hogy az ellenfelek működése elvárja az ügyeskedést.

Hogy ellensúlyozzam az előbbi negatív tapasztalatot valami pozitívval: a látvány valami lehengerlő. A 2D karakterek ötvözése a 3D világgal hihetetlenül egyedi megjelenítést jelent. Ráadásul már az elejétől kezdve koherensnek éreztem, nem volt idegen a háromdimenziós környezetben a kétdimenziós Ann dinamikus mozgása, vagy esetenként kecsesen ringó csípője. Elképesztő fejlődésnek voltam szemtanúja a demótól kezdve – a ThinkingStars érdemi munkát feccölt abba, hogy a kezdetben baltával faragott mozgással rendelkező főhősnőnk minden szempontból vonzza a tekintetet. Pedig csak egy pixel-karakterről beszélek!

Nagyon nagy bajban vagyok az értékelést illetően. Megmondom őszintén, minden negatív tulajdonsága ellenére borzasztóan imádom az ANNO: Mutationemet. Annyira kedvessé vált számomra az erős hangulatával, lehengerlő látványvilágával és a szimpatikus főhős-párosával, hogy én már csak emiatt az idei év egyik legfigyelemreméltóbb játékának tartom, és nem csak az indie kategóriában. De objektíven nézve a másik oldalon ott van az elhanyagolt – de nagyon nagy potenciállal rendelkező – történet és a monoton harcrendszer. Mégis azt mondom, hogy a maga 20 órájával legalább egy végigjátszás erejéig kötelező mindenkinek, aki ugrik a cyberpunk címszóra. Az elhintett lehetséges folytatást illetően viszont remélem, ideálok rajongásból fakadó túlzott reprezentációja helyett a ThinkingStars csapata elég bátor lesz ahhoz, hogy a saját ötleteit mutassa meg, teljes pompájukban.

★★★★
REMEK
Kiadó: Shenzhen Leiting Information Technology
Fejlesztő: ThinkingStars
Megjelenés: 2022. március 17.