ANNO 117: PAX ROMANA (PS5, PSN) 

Anno jó volt, de most milyen?

„Én ott voltam háromezer évvel ezelőtt!” – Amikor csigalassúsággal töltött be Pentium 4-en a Caesar 2. Imádtunk elmerülni a városépítés rejtelmeiben, pedig még a felét is alig értettük annak, amivel siker koronázhatta volna dictatori törekvéseinket. Aztán kettőt pislogtam és már a legújabb Anno rész töltőképernyőjét nézem, ami ezúttal a 117: Pax Romana alcímet kapta, előre is utalva rá, hogy ismét átélhetem azt az élményt, amiért egykor úgy rajongtunk. 

Az a jó a szériában, hogy senkinek sem lehet még csak sejtése sem arról, hogy milyen érában találjuk magunkat legközelebb. Az 1701 elhozta a 3D grafikát, később meglátogattuk az 1400-as éveket, felfedeztük a világűrt 2205-ben, és legutóbb a 18. század ipari forradalmának mocskában pakoltuk le az utcaköveket. Egy biztos: az évszám összege mindig 9 lesz, se több, se kevesebb.

Rátérve az aktuális epizódra, említsük meg azon örömteli tényt, hogy immáron nem kellett három évet várnunk a konzolos átiratra, mint az előd, az Anno 1800 esetében, hanem a PC-s premierrel egyidőben ragadhat kontrollert, aki DualSense-szel szeretné menedzselni települését. Mivel a hangsúly itt nem annyira az egységek kijelölésén, mint inkább az infrastruktúra átgondolt kiépítésén van, így nem is a parancsok osztogatása, mint inkább a különböző menük és kimutatások megtalálása lesz a cél, persze a szükséges épületek és utak lepakolása mellett. Ezt pedig tapasztalatom alapján remekül és felhasználóbarát módon sikerült implementálniuk, minden gombnak van funkciója, hamar rálelhetünk a szükséges objektumra, de akár pillanatokon belül és könnyen módosíthatjuk a már felhúzott kerületeket is. Így aki az irányítástól tart, azt megnyugtathatom, teljes élményben lehet része a PS5 előtt ülve is.

A kihívás sokkal inkább a metropoliszunk és javaink menedzselésén lesz. Elsőre persze olyan homályos lesz minden, mint a felfedezésre váró térképen, így érdemes a kampánnyal kezdeni, ami nem csupán egy tizenöt-húsz órás tutorial, de a maga 6 fejezetén keresztül egy szórakoztató és összetett történetet mesél el, aminek során ráadásul többször döntési helyzetbe kényszerülünk. Választott karakterünkkel a valós alapokon nyugvó, de nem pontosan lemodellezett Latiumban kell ténykednünk először egy tehetős család birtokát igazgatva, de egy tragédiát követően változik a széljárás és onnantól a császár parancsára Albionba hajózunk, ahol meglehetősen más klíma vár minket. Itt el kell nyernünk a helyi kelta lakosság bizalmát, ami makacs és ellenséges vezetőjük, Voadamiatt nem lesz egyszerű feladat. Az ő személyét ugyan a fantázia szülte, ám egy valós személy, Boudicca inspirálta, aki a Délkelet-Britanniában élő brit kelta törzs, az icenusok királynője volt és jelentős felkelést vezetett a Római Birodalom ellen. 

Érdemes tehát tisztázni, hogy teljes történelmi hitelességet nem érdemes várni a game-től, inkább egy szabadon értelmezett verziót, ahogy azt a Ubisoft szokta. Anélkül, hogy további poénokat lőnék le, annyit még elárulok: idővel eldönthetjük, kivel is szimpatizálunk és merre gördítjük tovább történetünket, ami egy izgalmas és az újrajátszást szorgalmazó ötlet. A kampányban ez a két régió egymás után, a történet folyásával nyílik meg és az írók döntik el, mikor, hol tevékenykedhetünk, de nem kell aggódni, mert a sztori melletti másik, szabad módban mi dönthetjük el, hol szeretnénk lepakolni városunk alapkövét.

Szépen lassan tehát megismerjük a mechanikákat, felépítjük az első lakóházakat, telepítünk egy pékséget, amihez felhúzunk egy méretes búzaföldet is, aztán jöhetnek az egyre összetettebb ételek, tárgyak és ruhák. Figyelnünk kell a polgárok igényeire is, így fontos egy kocsmát és piacot is telepítenünk a közelbe. Idővel elengedhetetlen lesz a városi őrség, akik segíthetnek, ha kiütne valahol a tűz. A gyárak elhelyezésénél fontos, hogy olyan helyre pakoljuk azokat, ahol rendelkezésre áll a szükséges nyersanyag, és közben nem húzza le a közeli lakók morálját sem a kohókból kiömlő füst, tehát érdemes figyelembe venni a lakónegyedek és üzemek elhelyezését. Az már csak hab a tortán, hogy minden létesítményt össze is kell kötnünk utakkal, különben már csírájában elakad az előállítási lánc. 

Fontos, hogy szigetünkön nem érhető ám el minden nyersanyag vagy vadállat állomány, szóval a terjeszkedés idővel elengedhetetlen lesz. Egyre bővülő javainkra így muszáj lesz kialakítanunk egy kereskedelmi láncot, hogy kikkel mit és miért szeretnénk csereberélni. A vallás kérdése is képbe kerül majd, ahol az egyre bővülő listából választhatunk magunknak egy szimpatikus istent , aki cserébe bizonyos bónuszokkal, extra nyersanyagokkal hálálja meg elköteleződésünket. Ahogy haladunk előre, úgy nyithatunk meg különböző, kategóriákra (gazdasági, polgári, stb.) bontott fejlesztéseket egy igencsak kiterjedt képességfán. Ezek többek között növelhetik raktáraink vagy kikötőnk befogadó képességét, de ezeknek köszönhetően módunk van nagyobb kölcsönt felvenni riválisainktól, esetleg növelhetjük a laktanyánk tekintélyét, de rengeteg más, egyéb előnyt adó lehetőségből válogathatunk.

Mindezek után pedig kénytelenek leszünk az agresszió útjára lépni, így sereget felállítva, egész flottákat vízre bocsájtva kell kiterjesztenünk birodalmunk határait. Persze a sorozatnak eddig sem a részletes harcrendszer volt a fő profilja, és ez most sincs másként, így mély stratégiákat igénylő hadjáratokra nem kell számítanunk, de bizonyos esetekben igenis szükséges lesz kiadnunk direkt parancsokat. 

Nem tagadom, bármennyire is fogja kezünket a progi, olykor sikerült hosszú és fejvakarós percekre elakadnom a kampány során. A feladatok egymásra épülnek, egyszerre sosem túl komplexek és minden új elvárással egyre mélyebb rétegeit mutatja meg a szoftver, de még így is előfordult, hogy egy kurta mondatból kellett kitalálnom, hogy mit is várnak tőlem vagy épp melyik almenüben találom azt meg. Viszont, amikor rájöttem, és mondjuk sikerült elindítanom egy termelést, akkor az szinte felért egy főellenség legyűrésének élményével. Azt tanácsolom tehát, hogy adjunk elég időt a cuccnak, körültekintően és türelmesen haladjunk, és akkor a sikerélmény sem marad el.

Ha pedig kellően tapasztaltnak gondoljuk magunkat, akkor irány a már említett Endless mód, aminek során mankóként ugyanúgy kapunk elvárt feladatokat, de nincs konkrét történet, sem válaszlehetőségek, ellenben a végtelenségig építhetjük-szépíthetjük birodalmunkat. Ó, igen, erről jut eszembe, hogy a kötelezően felépített objektumok mellett növényekkel, fákkal, szobrokkal és más kiegészítőkkel is csinosítgathatjuk metropoliszunkat. Innentől pedig egyenes az út a Multiplayer szervereire, ahol egyedül vagy többedmagunkkal állhatunk ki mások ellen.

Mindenképp szeretnék még értekezni az audiovizuális részről, ami egyszerűen lenyűgözőre sikerült. A vibráló természet, a hullámzó tenger, a részletesen kidolgozott épületek és a bennük tevékenykedő emberek annyira szépen meg vannak rajzolva, hogy olykor percekig csak hagytam, hogy menjenek maguktól a dolgok. Erre pedig a folyamatosan változó, ray-tracinggel felpumpált napszak csak rátesz egy lapáttal. A szereplők felbukkanó fejei kissé furán festenek, szerintem nem igazán sikerült eltalálni a meseszerűen elnagyolt és valósághű ábrázolás közti egyensúlyt, de ez szubjektív, ráadásul nem von le az amúgy csodás grafika érdemeiből.
Ám ami azt is felülmúlja, az az aláfestő zene. Már a főmenüben tobzódhatunk a felemelő és kellemes dallamokban, de a játékmenetet is csodásan támogatják a nagyzenekari betétek. A cikk írása közben szintén a játék albuma szólt a háttérben.

Mivel számomra ez volt az első Anno cím, ami kezem ügyébe került, utánanéztem kicsit, hogy aki régi motoros vagy rajongó, az mire számíthat és az az igazság, hogy az új korszakon és az ebből fakadó változásokon túl nem sokra: szigorúbb rajongóktól hallottam még a felhízlalt DLC gúnynevet is. Ha tehát valaki visszatérő urbanista, akkor legfeljebb az aktuális kor ábrázolása és mechanikái hathatnak az újdonság erejével.

Ám véleményem szerint a Pax Romana még így is az egyik legjobb városépítős stratégiai játék, amivel valaha játszottam. Rajongóknak csak a fentiek tudatában, de új belépőknek határozottan tudom ajánlani. Ők az okosan felépített kampánynak, remek flow élménynek és csodás körítésnek köszönhetően könnyen az Endless módban találhatják magukat, több száz órával a hátuk mögött. Ennél nagyobb elismerés pedig nem is kell. 

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)