AGE OF EMPIRES IV: ANNIVERSARY EDITION (PS5, PSN)

A stratégia legjava!

Jól mutatja, mennyire megkerülhetetlen klasszikus az Age of Empires, hogy a második rész jelenleg is fel van telepítve a PS-emre, és ugyan nem pörög állandóan, de pár hetente meglehetően jól esik lenyomni pár meccset. Az ezt követő részek már elkerülték a figyelmemet, így mikor jött a lehetőség, hogy tesztelhetném a IV. részt, azonnal lecsaptam rá. Az Age of Empires IV: Anniversary Edition megjelenése nemcsak azért örvendetes, mert végre konzolunkon is játszhatunk vele, hanem mert bemutat egy vadiúj DLC-t is, ami egy izgalmas műfaji koktéllal dobja fel az ismert alapokat. 

De kezdjük az elején: a játék eredetileg még 2021-ben jelent meg PC-kre, 16 évvel a harmadik rész után, szóval már akkor is gigászi várakozás előzte meg, és nem csupán a hosszúra nyúlt fejlesztési idő miatt, hanem mert az elődökkel ellentétben egy teljesen új stúdió készítette. Na a zsánerben azért nem voltak kezdők, ha csak annyit mondok, hogy Warhammer 40,000: Dawn of War vagy Company of Heroes, akkor azért mindenki elismerően bólogat a Relics csapatának hozzáértésén, ami ez végül a végeredményen is meglátszott. Mellesleg, ahhoz képest, hogy a második epizód mennyi idő múltán érkezett meg PlayStationre, ez a 4 év nem is tűnik vészesnek, főleg, ha az extraként hozzácsapott módokat nézzük.

Az alapjáték négy kampányt tartalmaz: 1066-ban, Normandiai Vilmos kezdeti győzelmeivel kezdünk, uralkodásán átívelve, majd fia franciaországi hadjárataival bezárva azt. A százéves háború nagyobb csatáival folytatjuk, a történet második fele pedig a Mongol Birodalom hódításait dolgozza fel, de több nézőpontból. Ezekből is kitűnik, hogy nagyjából végig a lovagi középkor környéként kalandozunk majd, de ezen küldetések szerencsére kellően változatosra sikerültek. Nem mindig az a feladat, hogy építsünk a semmiből egy teljes metropoliszt és zúzzunk le mindenkit, sokszor kell egy kisebb csapatot terelgetnünk vagy specifikusabb feladatokat elvégeznünk.

Ha éppenséggel mégis egy egyszerűbb felállással találkoznánk, unatkozni akkor sem fogunk, hála a mélyebb rendszereknek. Már nem elég beküldeni az egész sereget úgy kábé a csata közepébe, ugyanis meg van adva, mely egységtípusok ellen mi a legeredményesebb. Emiatt érdemes csapatainkat külön menedzselnünk, főként, hogy egyszerre több fronton is helyt kell állnunk. Fontos még figyelembe vennünk a terep adottságait is, mert egy domb tetejéről nemcsak a látóhatár növekszik, de íjászaink is könnyebben célba találnak. Később csapdákat, sáncokat is építenünk kell, ha meg esetleg azt hisszük, hogy már nyeregben vagyunk, akkor jön oldalról egy ellenséges lovas egység és letipor minket a térképről.

Van azért élet a harcon túl is: belemerülhetünk komplett gazdasági és kereskedelmi tervekbe, de a 2. résztől eltérően itt már nem tudunk csak úgy korszakot lépni, szükség lesz hozzá egy speciális épület felhúzására, ami cserébe bizonyos bónuszokat is ad. Továbbá az is remek, hogy ezek az építmények, valamint embereink kinézete és felszerelése függnek attól, hogy éppen melyik nemzettel vagyunk. A mongolokkal többször kellett magunkkal vinni egész épületeinket és egy szimpatikus helyen ismét felállítani azokat, újrakezdve így a gyarapodást, de hogy bezárjam a kört: fegyvereink és hadviselési lehetőségeink is népünk sajátosságaitól függenek majd. 

A kampány tehát nem lett félvállról véve, és azt sem mondanám, hogy csak egy hosszú tutorial a multik és testreszabható meccsek végtelen sorozata előtt. Rengeteg valódi felvétellel és érdekes információval megtámogatott, teljes értékű élmény, így már csak emiatt is megéri beleugrani. Aki esetleg csak most ismerkedik a szériával, annak jó hír, hogy számos nehézségi szinten játszhatunk, így mindenkinek lehet sikerélménye. Emellett a multinak is több fajtája van, mehetünk együtt a gépi ellenfelek ellen, vagy akár nézhetjük is, ahogy a nagyok játszanak. Aztán, aki mégis a más játékosok ellen vonulna hadba, az kösse fel a gatyókáját, mert azon túl, hogy vérprofikkal sodorhatja össze a sors matchmaking, még egy nem éppen apró részletet is célszerű elsajátítani.

Ez pedig az irányítás. Az egyik, ha nem „A” legfontosabb része a portnak, hogy mire megyünk egy árva DualSense-szel a kezünkben. Azt kell mondjam, igen sokra. Eleve a kezdeti küldetések aprólékosan bemutatják, mit, hogyan tudunk irányítani, de az egésznek az alapja a rengeteg gombkombináció. Ha rákattintunk egy emberkére, kijelöljük. Ha kétszer tesszük ezt meg, az egész egységének parancsolunk. A D-pad külön gombjaira kerültek a falusiak, a katonák vagy mondjuk a városháza, így aztán egy kattintással terelhetjük egész hadseregünket. Külön menüben regisztrálhatunk kisebb csapatokat, akiket aztán onnan kiválasztva irányíthatunk majd. A lényeg: nem kell összevissza mászkálni a térképen a kurzorral, hogy megtaláljuk a lovasokat, hanem pár gomb lenyomásával már láthatjuk is őket.

A parancsok kiosztása is egyszerű – legyen szó a nyersanyagok arányainak priorizálásáról, íjászaink kiválasztásáról, netán egy konkrét épület megtalálásáról –, két gombnál többet sosem kell egyszerre lenyomnunk és máris ott leszünk, ahol akarunk. Ehhez viszont idő kell, mert ha beüt a krach és több ponton támadnak minket, miközben mi még éppen egy hajítógépet tulajdonítunk el a pálya félreeső sarkában, akkor azért jól jön, ha már bent vannak izommemóriában a kombinációk. Az egyjátékos pályák során nekem nem volt gondom, de egy multi meccs során már hátrányunk származhat, ha akkor kezdjük el nézegetni az amúgy sem túl letisztult képernyőt, próbálva megtalálni, hogy mivel is lépünk szintet.

Ahol szükség lesz még rá, hogy résen legyünk, az a Dynasties of the East címre hallgató DLC speckó játékmódja, ami a négy új populáció mellé érkezett. A kiegészítő megvásárlásával elérhetővé válik a Makedón Királyság, az indo-török Tuglak-dinasztia, a mongol Arany Horda néven ismert kánság, valamint a japán Szengoku daimjó, akik rendkívül eltérő mechanikákat kínálnak. Már ezek is elég izgalmasak, de a lényeg a Tűzkeresztségre öhm… keresztelt menüpont, ami gyakorlatilag egy horda per roguelite mód. Mondhatnánk, hogy ott a Skirmish, ha saját játékot indítanánk, de itt azért jócskán többről van szó. 

A pályát és a civilizációnkat mi választjuk, feladatunk pedig mindig a fő épületünk, azaz a „csodánk” megóvása lesz, lehetőleg minél tovább. Az ellenséges sereg folyamatosan jön majd, egyre erősebb és több harcossal, ráadásul több irányból is, nekünk pedig mielőbb fel kell húznunk városunkat, kifejleszteni bakáinkat és így tovább. Emellett mindig kapunk másodlagos célokat, valamint a térképet is érdemes felfedezni, mert rengeteg extra nyersanyag ütheti markunkat, illetve 10 percenként választhatunk egyet 3 opcionális bónuszból, például nagyobb sebzést a lándzsásoknak, jobb áron eladható javakat a kereskedőnél vagy pár percenként plusz alapanyagot. 

Kihívás van rendesen, a progi mégis igen megengedő, mert hiába bukunk el végül, valami jutalmat mindig kapunk, amiket klasszikus rogue címhez hasonlóan előnyként vihetünk magunkkal a következő nekifutásra. Meglepően szórakoztató lett a Tűzkeresztség, csupán azt sajnálom, hogy ezt nem csapták az alapjátékhoz, de ha kacérkodsz a vásárlással, mindenképp azt a csomagot ajánlom, amiben ez is benne van.

Eddig szinte csak ajnároztam a game-et, de elérkeztünk oda, ahol azért kicsit csalódott voltam, még annak figyelembevételével is, hogy egy négyéves alkotásról beszélünk. Ez pedig a grafika és a teljesítmény. Vizuálisan részletesebb és szebb ugyan, mint a második rész, vagy a szintén nemrég megjelent Age of Mythology, de ahhoz képest, hogy ezek eredetileg hány évvel ezelőtt jelentek meg, közel sem voltam elégedett. A zoom extrém limitációját megtoldhatták volna, a textúrák is sokszor elmosódottak, olykor villódznak, de legfőbb bajom, hogy az egész olyan homogén. Talán egy fejlettebb bevilágítás, jobb árnyékok dobnának az összképen, de ez így csak a kötelezőt hozza. Cserébe elég sokszor meg-megreccen egy pillanatra, amit végképp nem tudtam mire vélni. 

Sokan felrótták azt is, hogy inkább csak részleteiben lett fejlesztve az előző felvonáshoz képest, és az alapoktól nem igazán távolodott el az AoE IV, ami abból a szempontból igaz, hogy a II-höz képest tényleg csak egy kibővített kiadásnak látszik, a korszak is nagyon hasonló. Ha viszont a játékélményt nézem, a küldetések és népek változatoságát, az egész felhasználói élményt, akkor még ha nem is korszakalkotó ez a rész, így is az egyik legjobb stratégiai játék, amivel a Sony konzolján játszhatunk –  és még csak ezekre jön rá a fentebb taglalt kiegészítő. És azt nem is mondtam, hogy ráadásul mindezt teljes magyar nyelven.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)