Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Actraiser Renaissance (PS4, PSN)

Isteni (szín)játék.

Az 1990-ben Super Nintendo-ra megjelent ActRaiser meglehetősen ködös emlékként maradt meg a fejemben, méghozzá annyira ködösként, hogy már arra sem emlékszem, egyáltalán játszottam-e vele anno, vagy esetleg írtam-e róla tesztet valamikor valahova. Egy dologban vagyok biztos, hogy volt a kezemben a SNES kazetta – valószínűleg a legendás első 576 videojáték üzlet polcain találkoztam vele -, és az is rémlik, hogy enyhén szólva is semmitmondó, “villámlós” borítóképe nem igazán ébresztett senkiben kedvet arra, hogy megvásárolja. A game viszont most, 2021-ben felújított formában megjelent PlayStationre – címe Actraiser Renaissance -, így tálcán kínálta magát a lehetőség, hogy felfrissítsem emlékezetemet. A szoftver egyébként fullos auidovizuális felújítást kapott, gyakorlatilag teljes értékű remake-ként funkcionál, ezért egy kifejezetten igényes újrakiadásról van szó!

Kompozícióját nézve az AR egy kimondottan érdekes és merészen formabontó, fantasy körítéssel felvértezett hibridjáték. Egy része ugyanis klasszikus oldalnézetes, 2D-s akció-platformer, egy másik része viszont “istenszimulátor” stratégia. A történetben te egy hosszú idő után újfent hadba vonuló “fényességes” istenséget (a Mester) alakítasz, kinek feladata a világot uraló “sötét” gonosz visszaszorítása lesz. Eme grandiózus feladathoz saját erődön és ügyességeden túl segítőtársakat is kapsz, elsősorban az általad babusgatott népek, másodsorban a világon feltűnő nemes hősök, harmadsorban pedig egy lelkes kisangyal személyében. Egy ilyen szokatlan mix egyébként szerintem még mai szemmel is erősen előremutató mechanikának számít, főleg konzolokon, így nem is csodálom, hogy ’90-ben némileg értetlenkedve fogadta a terméket a közönség.

A kaland során egy több régióból, kvázi országokból álló világot kell felszabadítanod a sötétség igája alól, égi erődödből kommandírozva erőforrásaidat, igény esetén pedig alászállva saját kezedbe veheted a stafétát… pallost. Az akció-platformer szegmens – mely a maga idejében erősen pixeles formában próbálta másolni a Taito 1987-es Rastan Saga-ját, most viszont jóval modernebbül fest – egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem akarja halálra szívatni a playert. Az akció nem túl gyors és túlzás nélkül tökéletesen irányítható, legerősebb eleme a kiválóan megvalósított, aktív ugrás, mellyel tényleg pixelpontosan oda lehet érkezni (ráadásul villámgyorsan), ahová szeretnéd. A (nyomokban) bullet-hell mechanikát is tartalmazó rendszerben a szokásosnál szűkebb, kisebb, több irányba scrollozó, néha több, máskor egy képernyős helyszíneken kell a kisebb-nagyobb ellenfeleket likvidálni közelharccal vagy varázslattal. Alászállva akciózni egyébként minden pályán / felvonásban többször is kell: általában nyitáskor, menet közben és a pálya végi főellenfél leverésekor is. Fontos kiemelni viszont azt is, hogy az akció rész jópofa megvalósítása ellenére továbbra is az eredetire hajazó retro mechanikájú, szóval nem érdemes tőle a modern akció-platformereket idéző kunsztokat elvárni: ez továbbra sem Blasphemous és nem is Hollow Knight, tehát tessék a helyén kezelni.

A feladat minden esetben az adott ország teljes “megtisztítása”, mely többek között a terep belakásából és beépítéséből áll. E folyamat fontos része a folyamatosan szörnyeket termelő “kutak” elérése, majd az adott követelmények teljesítése után ezek elpusztítása, mely újfent a Mester feladata. A terület végül akkor szabadul fel, amikor a legvégső főellenség is eltakarodik a környékről és végre eluralkodik a mindenható fényessége.

A stratégiai rész mind kezelésében, mind felépítésében nagyon konzolbarát. Miután isteni varázslataid (villám, eső, perzselő nap, satöbbi) bevetésével legyalulod és alakítod a domborzat akadályait, alattvalóid sokasodni és okosodni kezdenek. Először egyszerűbb, később egyre komplexebb építményeket és mezőgazdasági területeket hoznak létre a kijelölt területeken. A folyamatos betanításként funkcionáló küldetések nyugodt tempóban sorjáznak egymásra, legtöbbször egy, könnyen értelmezhető feladatot kijelölve. A populáció gyarapodása tulajdonképpen automatizált, neked annyi beleszólásod van a dolgokba, hogy időnként le kell rombolni a régebbi, fejletlenebb objektumokat ahhoz, hogy a mini civilizáció továbbléphessen a fejlődésben a modernebb építmények felhúzásával. (Nálam előfordult egyébként egy-egy populációnővelő missziónál, hogy nehezen okoskodtam ki, még mit kell legyalulni ahhoz, hogy meglegyen a kívánt népesség, ezért mondhatni “vakon” klikkelgettem a fejlődés reményében, de fogjuk ezt stratégiai érzékem tompaságára.)

A béke persze ritka kincs az Actraiser Renaissance világában, mert régióidat folyamatosan támadások érik a Sötétség seregei által. A kutakból születő szörnyeket hű segítőd és isteni akaratod közvetítője, az Angyalka segítségével nyilazhatod le. Amikor viszont bizonyos időnként a szörnyhordák lendülnek támadásba, egy tower defense jellegű aktivitás keretein belül kell védelmi létesítményeket (tornyok, csapdák, erődök) telepíteni a stratégiailag fontos pontokra, miközben varázslataid okos beosztásával rásegítesz az objektumok védelmére. Emellett fontos szereplői a védelemnek a különböző hősök, akik fizikai- vagy varázserejükkel küzdenek a szörnyek ellen. A hősöket egyébként egymás után ismered meg és sorban csatlakoznak hozzád a történet folyásával, de a kaland előrehaladtával az újabb megtisztítandó országokban már egyszerre többet is meg lehet idézni belőlük, így erősítve sereged. Ezen hősök esetében mindig azt tudod megszabni, hogy mikor hová menjenek és hol segítsenek a védelemben. A defenzív folyamat levezénylésekor értelemszerűen nem lehet nyakló nélkül pufogtatni az erőforrásokat, nagyon ügyesen be kell osztani, hogy egy-egy támadási hullám ellen mit vetsz be és mikor, valamint hogyan osztod be az újratermelődő eszközöket.

A game véleményem szerint bámulatosan erős narratívával dolgozik, ami egészen “kalandszerűvé” teszi az eseményeket. Szövegezése egyszerűen TÖKÉLETES (igen, ez nekem egyfajta vesszőparipám), ami korhű (és hithű), tiszta mondatszerkezeteket, szóhasználatot és kifejezéseket jelent. A különféle karakterek gyönyörű eleganciával kommunikálnak egymással: az Angyal például, ahogy a Mester felé tolmácsolja a pórnép imádatát, gondolatait és kéréseit, valamint a teendőket, valami eszméletlenül pazar hangulatot közvetít az egész kalandnak. Ha van játék, melyben igazi élvezet a párbeszédeket olvasni, hát EZ az! Fantasztikus emellett a hősök történetének, személyiségük fejlődésének, megvilágosodásának, megtérésének és eszkalálódó motivációinak kibontása is, ami tovább növeli az egész játékot körülölelő kellemes magasztosság érzését. (Nem mellesleg a sztorizgatós, párbeszédes, átkötős részeknél a karakterek megjelenítése valami egészen különlegesen meseszép, és bár csak állóképes formuláról van szó, kritika e téren a játékot biztosan nem érheti!)

Az Actraiser Renaissance több, különböző változókkal bíró nehézségi fokozaton is abszolválható. Ezek a kifejezetten ügyesen kalibrált körülmények gyökeresen változtatják meg a játékmenetet, például az életek számát vagy a támadók arroganciáját befolyásolva. Elhalálozások (akció) és fatálisan hibás döntések (stratégia) persze még a legalacsonyabb fokozaton is előfordulhatnak, azonban a fix mintákkal dolgozó küldetések miatt minden hiba könnyedén korrigálható a következő nekifutáskor. A felszabadítandó régiók egyenként nagyjából 3-4 órás játékidőt kínálnak, ami összességében egy impresszív, körülbelül 20-25 órás szavatosságot kölcsönöz a baráti ritmusú kalandnak.

A szépen felpimpelt, ízléses látványvilág és az apróbb kivételektől eltekintve egyértelmű kezelés mellett a szoftver igen erős zenei anyagot is tartalmaz. A korhű, általában vallási jellegű, “templomi” muzsikák pazar hangulatot biztosítanak mind a stratégiai, mind pedig az akciórészeknek.

Az Actraiser Renaissance véleményem szerint egy nagyon kellemes játék, amit legfőképpen a szokásostól eltérő, intelligens alkotások kedvelőinek tudok ajánlani. Ha reflexeid mellett az agyad is szereted néha megtornáztatni, de nem feltétlenül akarsz egyből idegbajt kapni egy kaland során, és minden nap csak egy órát akarsz erre a kikapcsolódásra szánni, ezzel a játékkel megteheted, bármikor kiléphetsz mentéssel, aztán akármikor folytathatod az istenkedést. Mind a látvány, mind a zene nagyon kellemes, a tempó baráti, a szövegezés perfekt, a játszhatóság korrekt, a hangulat pedig kifejezetten remek. Nem mondom, hogy nincsenek a szoftvernek olyan apróbb részei, melyeket nem lehetett volna még tovább remake-elni, de a 4 csillagos értékelést így is minden hezitálás nélkül megérdemli a game!

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 10 490 Ft.)

★★★★
REMEK
Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: Sonic Powered
Méret: 4.5GB
Megjelenés: 2021. szeptember 24.
Ár: 10490 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

1 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Ezt a játékot anno egyszer lett volna lehetőségem kipróbálni, azonban én valami más mókát választottam a kölcsönzőből, aztán soha többet nem láttam bent az üzletben. A dobozképről én akkor nem egy ilyen stílusú játékra asszociáltam. (Szerintem ezt a “játékot” akkoriban sokan játszottuk: dobozkép alapján milyen játék lesz? 😀 ) Ez a remake kegyetlen jól néz ki, fel is keltetted az érdeklődésemet, viszont annyi minden van… Köszönöm a tesztet!