Raam989

Bemutatkozó
"Kígyó.

Annak ellenére, hogy a jegynek, amiben születtél nyugaton nincs jó híre, keleten a bölcsesség, a lelkesedés jele. Vonzó és elbűvölő egyéniség vagy, a kígyót varázslatos állatnak tartják Kínában. Ismered képességeidet, intelligenciád hatalmas. Könnyen tanulsz, megtalálod a dolgok lényegét. Nehezen bízol meg mások tanácsaiban, véleményüket nem sűrűn fogadod el. Döntéseid átgondoltak, de inkább magadra hallgatsz. Kiszámíthatatlannak tűnhetsz, nem mutatod ki érzelmeidet. Gyakran e nyugodt, vidám álarc mögött – amit a külvilág lát belőled – óriási viharok dúlnak. A sérelmeket nehezen felejted, sokáig benned élnek, a kedvező pillanatban érkezik majd a bosszú. Külsőben és beszédben is kiemelkedsz az átlagból. Mondataidat teletűzdeled humorral, iróniával. Barátaiddal uralkodó, követelőző vagy, nehezen nyílsz meg. Ritkán alakítasz ki komoly, tartós kapcsolatokat. Szerelmi életed kalandokkal telített, a változatosságot keresed. Javíthatatlan hűtlennek tartanak, de nem mindig megérdemelten."
by Nők Lapja Cafe

A fentiek teljes mértékben igazak rám, vicc nélkül. oO

PSNID: raam989
XBLiveID: raam989

Egyéb:
Imádom a zenét, sokrétű az ízlésem, de főként a metál jellemzi a repertoáromat. Kedvenceim a Metallica, Motörhead, Bullet for my Valentine, 3 Doors Down, Bon Jovi, Iron Maiden. Szeretem továbbá a japán zenéket, úgy mint Gazette, Girugamesh, Maximum the Hormone, Capsule és Aural Vampire.
Néha napján, kajálás közben sorozatokat nézek, kedvenceim a The Shield (Kemény Zsaruk) és a Sopranos (Maffiózók). De imádom a Family Guy-t is, és nem vetem meg az animéket sem, bár mostanság egyre kevesebb kelti fel az érdeklődésem.
Amit gyűlölök, az az emberi butaság és műveletlenség. A hideg ki tud rázni a Maunika show és a hasonló SZAROKban szereplő emberektől, gyűlölöm a celebeket, és a vámpírimádó tinikurvákat. Rohadtul utálom a vámpírokat is azóta, hogy divat lett belőlük. De Penge egy jó arc, ezt aláírom. :P
Raam989 blogja
   1 / 3 oldal  
2010.03.25. 21:21   Dühöngő blog  (16 hozzászólás)
2010.02.28. 14:35   Home made Peace Walker trailerünk :D  (20 hozzászólás)
2010.02.15. 13:10   Uncharted 2 PS3 Vs. X360  (64 hozzászólás)
2010.02.14. 23:46   Mass Effect 2 PS3-ra!!!!!44!!!négynégy!!  (27 hozzászólás)
2010.02.14. 21:03   PS3 hőtágulás???  (36 hozzászólás)
2010.02.08. 22:31   PSP-re RPG játék?  (31 hozzászólás)
2010.02.04. 23:16   Ps3 Slim átállás  (24 hozzászólás)
2010.01.28. 12:55   Linux és a PS3 Pt.1  (28 hozzászólás)
2010.01.27. 19:18   Dj Max Black Square - büszke vagyok :D  (9 hozzászólás)
2010.01.24. 15:34   AVATAR = Pocahontas remake? oO  (19 hozzászólás)
Profil hozzászólások
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
2010.03.04. 20:50:40
Válasz 61. Ayame90 üzenetére:
*vagyis Hayate nem pedig Ryu a féltestvére
2010.03.04. 20:49:16
Köszi a videót, szép volt és szomorú is.
Ha jól értettem, akkor Ayane féltestvére Kasuminak és Ryunak.
Végül is a filmben is nagyjából ezt történt. Kasumit árulónak nevezték és Ayanet utána küldték, h megölje.
2010.03.04. 20:39:18
Tényleg! Kasumi a neve :D
A filmben Ryunak a húga volt, de lehet h rosszul emlékszem...
2010.03.04. 20:30:39
Great! Nagyon király!^^
A figura nagyon tetszik, mi is a neve annak a szereplőnek?
2010.03.04. 20:19:42
Tényleg jó kép^^
Én a DoA-t nem ismerem még nem játszottam vele, csak a filmet láttam :D. Ayane-val, a Ninja Gaidenben meg szeretek játszani, nagyon jó karakter, tetszik h van olyan kunai kése ami felrobban ha eldobod :D, + gyorsabban tudok játszani vele mint a másik kettővel.
2010.03.04. 19:57:51
Meg Ryut is szeretem :)
Amúgy köszi a jelölést!

u.i.: Tetszik a bemutatkozód! ;)
56. Craig
2010.01.21. 02:20:48
Nagyon jó az aláírásod.
Lacika, ne etikátlankodj!!
2009.05.26. 14:29:47
De szép ez az utolsó mondat:) Én is szeretem szívni a vérüket, pedig nekem PS-em van.:D Annyira jó érzés látni, amikor egy műanyagdarab miatt huzzák fel magukat az emberek..:D
Imi ír. LÓ ÁLL.
2009.04.12. 09:43:27
Csuma :D
PS3 & (+[__]x)
53. Kyo
2009.04.07. 22:07:22
Én is, de nem igazán számítok rá. Persze ott a Konami sorozata, de nem feltétlenül Laruku számokat akarok tolni. :D
Guitar Gangsters & Cadillac Blood
52. Kyo
2009.04.07. 20:58:18
Diru-t a gitráhiróba.
Guitar Gangsters & Cadillac Blood
51. Kami
2009.03.07. 14:54:48
RAAAAAAAAAAAAAMMM!!!*.*
:D
50. otaku
2009.02.05. 00:38:44
jól nyomod
2009.01.29. 18:37:43
A GH alap. :P
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
48. Danyek
2009.01.29. 15:57:56
merthogyömár GHzik... :)
WTF? o.O"
2009.01.07. 09:44:52
Pfff:D
"Velem utazik a Papi a metrón"
2009.01.06. 23:03:15
Ha megvan minden konzolod, akkor lemehetsz alfába, és meditálhatsz a konzolok világában, majd egyesülhetsz a lélekfolyóval, így eljutva a teljes megbékéléshez. :D
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2009.01.06. 22:34:12
Válasz 43.-ra!
Én éppen azon töröm a fejem ha meglesz a DS-em is akkor már vagy békében élek mindenkivel vagy szídok akit csak tudok teljes multiplatformosságommal felvértezve! ;)
2009.01.06. 21:51:14
Hahaha... :)
go fuck yourself :|||ww
2009.01.06. 21:40:46
No mi van gyerekek, nagyon kihalt a profilom... tessék lökni a fanboy rizsát... xD
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2009.01.03. 00:24:29
Én sem próbáltam de van rá 99 fontom és mindigis szerettem a retrot (PS1)! :)
PSP-re idén jönnek igazi nagy címek ami meg érdekelt azt megvettem, csak már érne ide a Disgaea a PSPm-re!
2009.01.02. 19:04:22
Nem próbáltam még, de nem is vonz a dolog. Majd egyszer ha összefutok valakivel, akinek van DS-e, teszek vele egy próbát.

PSP-re sok fasza játék van!
Final Fantasy, Syphon Filter, DJ Max Portable, StarDust, God fo War, Tekken DR, Guilty Gear, Ace Combat, Star Ocean, Mega Man, LocoRoco, PataPon, Silent Hill, Medievil, Metal Gear, és még egy rakat jó játék. Ráadásul ott a remek PS1 emulációs lehetőség!
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2009.01.02. 17:34:46
Próbáltad már a DS-t???
Szerintem ezerszer ötletesebb rajzolgatni a képernyőre vagy ráordítani egy főellenfélre így megbénítva azt mint a szimpla gombnyomkodás...
Mellesleg PSP-re eddig nem nagyon halmoztak el a fejlesztők/kiadók fasza játékokkal! Dögöljenek is meg!!!
A faxom tele már a nagygépek grafixbuzulásával a kreativítás meg a béka segge alatt!
C64 forever!!!!!!!! :)
2009.01.02. 13:21:36
A DS nem az én világom. Egy játék van, ami nagyon érdekel rá, az a Ninja Gaiden DS. A többi nem nekem való, én a hagyományos gamékat szeretem, nem szeretnék sem ugrálni a TV előtt, sem pedig rajzolni a kijelzőre. :D
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2009.01.02. 12:54:35
Vegyél DS-t! ;)
2008.12.31. 22:46:35
Ja arról hallotam. Na az elég langyin néz ki az tuti.
N900
36. Rambo
2008.12.30. 14:58:35
Legalább sok hozzászólás lesz a profilodnál. :P :D
2008.12.30. 12:25:16
nyugodtan srácok, élmény olvasni. :D
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
34. Rambo
2008.12.30. 01:06:39
Norbikkka: Értem én, csak a Sony közben elveszítette ezeket a címeket (az MGS-t nem, de a DMC-t, FF-t, meg még sok mindent elvesztett), ráadásul nagyon nem kapkodják a PS3-at. Egyszerűen az MS felzárkózott, ami nem feltétlenül baj. Hiába, sok pénzzel bármit meg lehet oldani. :P
2008.12.30. 00:30:51
Ő kezdte, mi folytattuk.
go fuck yourself :|||ww
2008.12.30. 00:00:31
És, ps3 mon is már régóta van MGS4, GTA4, DMC4, meg több új szerzemény is..... Akkor miről beszélünk ? :) Mit baszott el a sony ? :D Ugyanúgy kint vannak rajta a nagy gamek :)

Hidari: jah, mint hardware erősebb volt az X, de gépeladásba 1/4-e volt a PS2nek..

bocsi Raam, hogy itt tárgyaltuk ki:)
PSN ID: HUN_Dark-san
2008.12.29. 22:34:34
Előző generációba X volt az erősebb... ne nevettess már.
go fuck yourself :|||ww
30. Rambo
2008.12.29. 21:16:13
Norbikkka: 2001-ben már volt MGS, GTA3, DMC rá, szóval voltak már rá klasszikusok.
29. Rambo
2008.12.29. 21:13:30
Szerintem is elbaszta a Sanyi ezta generációt, elkúrták az előnyüket az Xbox-al szemben, ma meg már játékokat tekintve majdnem egyenlő a két konzol. És ki nem szarja le, hogy a PS3 erősebb, mint az X360? Előző generációban az X volt az erősebb, ott mégsem hallottam ennyi rinyálást a multi címek lebutításáról. Ettől függetlenül a PS jobban bejön nekem.
2008.12.29. 14:45:24
Marcinger, New Xbox Experience.

http://gamepod.hu/iras/nxe_avatar_cuccok_keth[...]
go fuck yourself :|||ww
2008.12.29. 13:22:15
Jah amúgy itt mifelénk sajna mindenki küldi a warezt amire tudja.. Egyik srác eladta a gépét, és vett 80 ért egy PCt, és most azon tolja a gameket, mert arra csak letölti és kész :)
Rajtam kívül nem ismerek egyetlen egy embert sem (személyesen) aki vesz játékot, hogy játszon..És iszonyatos sok embert ismerek aki játszik :) Nem véletlen infó osztályba jártam :D:D Ezért is csak nekem van PS3 mam.. De mondjuk én úgy voltam vele, hogy X et veszek akkor arra is venni fogom majd a gameket.. Külföldről sokszor jó pénzért be lehet szerezni:)
PSN ID: HUN_Dark-san
2008.12.29. 13:19:06
Konkrétan egyik gép se bukott el semmit! még....
Csak mert olvasgattam itt mindenfélét :))
Amúgy meg nem tudom hova várunk ennél jobb játékfelhozatalt ps3 ra két év alatt..
Ennyi erővel a ps2 őt is fikázhatnák.. Első két évben azon se volt szinte semmi..Igaz a FF kijött 2001 legvégén.. De aztán amire tényleg beindultak pl. a jRPG-k, el kellett telni egy jó adag időnek :) Meg a többi stílus se jött egyből.. God Of War egyik legjobb akció game 2005... stb..Ezen el lehet gondolkozni azért. Nem tudom ki mit várt, hogy kijön egy konzol és kiadnak rá mindent kapásból ? :)
PS3 is hasonlóan van.. nem lehet elárasztani mindennel a megjelenéskor.. Jövőre már mindenféle játék jön dögivel.. És eddig se szerénykedhetett.. Nehéz az X el szemben állítani mivel annak volt 1 év előnye...ÉS az ilyenkor még rengeteg időnek számít.. 50% ékkal többet élt már mint a ps.. :)
Nem kell szapulni itt egyik gépet se..
De, hogy őszinte legyek az a "süllyedő hajó" szöveg iszonyatosan nem tetszik :) Mivel marhára nem így van :)
PSN ID: HUN_Dark-san
2008.12.29. 09:08:37
Mi az az NXE?:S
N900
2008.12.28. 22:34:34
Nem szereted a Ps3-at? És az ikszbokszot szereted?:S
N900
2008.12.28. 20:44:15
Oké, nekem tökmindegy, leszarom igazából. Csak ez a süllyedő hajózás.. khmm. D:
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 20:30:50
Személyes ismerőseimből vontam le a következtetést. Lehet hogy csak az én haverjaim tértek meg újonan, de szerintem h megnézel egy akármilyen játékcsere-eladás topiot, láthatod, hogy nagyon nagy a forgalom. Ami azt bizonyítja, hogy egyre több a nem warezos. (és most nem csak a gamer365 fórumára gondoltam, mielőtt bárki megvádol)
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2008.12.28. 20:10:04
Ezt meg honnan veszed? ;)
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 19:22:38
Lehet, hogy van rá warez, de akkor sem az dominál. Már nem. Régen 10-ből 9 ember warezolt, ma már 10-ből 8 eredeti játékkal játszik.
Attól, h senki sem ért meg, még nem leszel művész.
2008.12.28. 18:49:00
Vagy csak azért fogy több a mikró gépeiből, mert van rá warez. Ha.
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 17:25:47
A mikro nem bukta el!!! Tudomásom szerint több masina ment el tőlük és több game is!
Vagy elfogadod hogy a piac diktál és az eladási adatok vagy felkötöd magad az első fán! ;)
2008.12.28. 16:18:30
Oké, oké, ezeket értem, de a többit felesleges volt leírnod, mert csak magadra uszítod a fanboyokat. :)
(mint mondjuk engem. Hahaha.)
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 16:11:06
Ez mind csak nézőpont kérdése.
De legalább van "indokod", bár elég furcsák.
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 15:54:30
Hiába akarod megmagyarázni, ugyanezzel, a Májkroszoft is elbukta, ennyi erővel. :)

Bár ott több, az olyan, ami technikailag is gyenge, meg úgy magában az egész játék is az. Ha.
go fuck yourself :|||ww
2008.12.28. 11:21:28
Szerintem meg rossza stratégiával igenis elbukta a Sony ezt a generációt mert és itt jön a lényeg minőséget akartak letenni az asztalra a piac viszont már nem erről szól...
Van egy 360-om és jókat jáccogatok vele annak ellenére hogy télleg hangos de az utsó igazi feelinges game amivel toltam az a Crisis Core volt és ezerszer többre is tartom ezt a kis masinériát (PSP) mint a nagykonzolos társait!!!
Valami eltűnt ami még pár éve létezett, most mindent a grafikára tesznek fel és annyi...
Sose feledem az első MGS-t meg az FF8-at sehol nincsenek már ilyen fantasztikus játékok!
Gondolkodjatok el azon hogy ha manapság a kezetekbe vesztek egy nextgen gamet akkor mennyire érzitek azt "mélynek" komplexnek egy olyan anyagnak amiben a készítők szíve lelke benne vagyon???
Talán akad 1-2...
2008.12.28. 02:01:07
1, a médiának nem kell mindig bedőlni/hinni. :)
2, bemutatkozást kellene írnia, nem azt, hogy milyen szar a PS3, meg nincs rá játék blablabla.
3, ,,nem szeretem a PS3-at"
indok?
Én meg nem szeretem az X360-at, mert hangos. Loál. -.-
4, néddmá' meg az oldal nevét, kérlek. :)
5, mit jelent az, hogy "süllyedő hajó"?
6, Szerintem senki sem a konzolja[i] alapján választja meg a barátjait. Aki meg igen, az smd.
go fuck yourself :|||ww
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
PlayStation.Community tag
PSC Kredit
1585 pt
PS3     PS2     PSone     PSP


PlayStation.Community
Név:
Ollie Williams
Fórumhozzászólások száma:
48 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
360 db
Utolsó belépés:
2010.07.30. 19:26:55
Regisztráció ideje:
2008.12.23. 16:25:25
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea

PlayStation®Network Online ID