ALF22

Bemutatkozó
Új alkotmány van készülőben. Vajon egy egész alkotmányzáporra kell felkészülnünk? Csak azért kérdezem, mert John Adams (1735-1825) szerint „az alkotmány mérce, tartóoszlop és kötelék, ha értik, elfogadják és szeretik. De e nélkül a megértés és ragaszkodás nélkül éppúgy lehet levegőben szállongó játéksárkány vagy léggömb is.”
Most nem tudom, hogy játéksárkány vagy léggömb, ami születőben van.
Az új rend alapjai: Az új alkotmány pontosan szabályoz majd mindent és mindenkit.




Általános rendelkezések

Magyarország legfőbb kincse az ember. Meg a víz és a termőföld és az angolok elleni 6:3. Jelentős természeti kincse továbbá Makovecz Imre és az ő akadémiája is.
Magyarország fővárosa Budapest. A nemzet fővárosa ott van, ahol a kormányfő.

Családpolitika

Magyarországon a család alapja a család.
Magyarországon a család családfőből, gyerekeket szülő feleségből, gyerekekből és a kormányfőből áll. A kormányfő akadályoztatása esetén a kormányfőt a kormányfő arcképe képviseli. A kormányfő arcképének a helye a nappaliban van.
Magyarországon a családok közvetlenül is részt vesznek a nemzeti konzultációban. A kormányfő – akadályoztatásuk esetén – végtelen bölcsességének köszönhetően is pontosan tudja, hogy mit akarnak.

Nyelvpolitikai fejezet

Magyarország kiemelten védi és ápolja a magyar nyelvet.
A magyar nyelvvel értenek szót egymással a magyar emberek, és néha a köztársasági elnök is.

Adók, és járulékok

Magyarországon van a világ legjobb adórendszere.
A térségben Magyarországon a legalacsonyabb az adókulcs.
A nagyszerű magyarországi adórendszert a különadók rendszere még nagyszerűbbé teszi.
Az új közgazdaságon alapuló magyarországi adórendszerhez a világ bármelyik gazdasága csatlakozhat, ha elfogadja Matolcsy közgazdasági alapvetéseit, az úgynevezett gazdaságfelpörgető matolcsyzmus tételeit.
A magyarországi adóbevallás elfér egy söralátéten.

Sörügyi fejezet

Magyarországon használják a világ legnagyobb söralátétét.

Ifjúságpolitika

Magyarország területén minden fiatal szabadon lázadhat, amennyiben tagja a kereszténydemokraták ifjúsági szervezetének, és tiszteli az idősebbeket.

Irodalompolitikai fejezet

Magyarország legjobb írója Wass Albert.

Névügyi fejezet

Magyarországon a névadás joga a kormányé.
Amennyiben közérdek fűződik hozzá, Magyarország kormánya bárkit és bármit el- és átnevezhet.
Magyarország kormánya rendelet útján átnevezheti a hidakat, hegyeket, utcákat, intézményeket, nőket és férfiakat. Az átnevezési illetéket az átnevezettek fizetik meg.
Magyarország kormánya az ő végtelen bölcsességével Földrajzinév-bizottságot működtet.
A bizottság szabadon működhet, de elvárható, hogy méltányolja a kormány kéréseit.
Amennyiben a bizottság nem méltányolja a kormányzat kéréseit, a kormány feloszlathatja a bizottságot.
A feloszlatott bizottság tagjai általában hálátlan disznók.

Lázárügyi fejezet

Magyarországon mindenki annyit ér, amennyije Lázárnak van.

Népszavazás

Magyarországon bárki kezdeményezhet népszavazást.
Magyarországon, a népszavazáson – költségtakarékossági okokból – csak a kormányfő vesz részt, és döntése mindenkire kötelező.

Reklamáció

Magyarországon reklamációnak helye nincs.


Fidesz-magyar szótár:
Ha valaki úgy érzi, hogy Szijjártó Péter mondataiban nem érti a logikát, annak ajánljuk szeretettel a következő interneten terjedő Fidesz-magyar szótárat.

-Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.
-Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.
-Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.
-Amikor mi vásárolunk – hitelből – tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.
-Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a „nem szokványos magyar út”, ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.
-Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.
-Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányosan egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon (lex Szász, lex Járai), ti pedig tetszettetek volna többen lenni.
-Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.
-Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.
-Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett sorsának eldöntésére.
-Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor „hallgassuk meg egymást”, ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."

+1: Ha valaki 40 év munka után kétmilliónál nagyobb végkielégítést kap, az pofátlan és visszamenőleg (!) is el kell venni. Ha Szijjártó havonta kétmilliónál többet keres, a többletet nem adja vissza, mert az neki "törvény szerint jár".
ALF22 blogja
   1 / 5 oldal  
2013.04.19. 19:38   HD korszakom  (62 hozzászólás)
2013.03.21. 19:21   letöltés...  (26 hozzászólás)
2013.03.16. 13:40   Red River  (12 hozzászólás)
2013.03.13. 17:14   Defiance béta  (5 hozzászólás)
2012.12.23. 10:16   Most Wanted élménybeszámoló  (10 hozzászólás)
2012.11.22. 15:45   Szándékos tönkretétel  (36 hozzászólás)
2012.11.05. 09:25   AC3 élménybeszámoló  (55 hozzászólás)
2012.09.25. 17:13   Sleeping Dogs tőlem (UPDATE)  (18 hozzászólás)
2012.07.31. 17:33   2001 fellapozva  (9 hozzászólás)
2012.07.25. 19:19   Foosball 2012 (csócsójáték)  (15 hozzászólás)
Profil hozzászólások
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
2013.03.02. 14:29:41
hali
a nfs mw2012-höz vettél már DLC-t?
felesbe nekem jó lenne.
üdv
Bearanyozhatjuk a szart attól még az szar marad!!!
75. janumo
2013.02.25. 07:39:26
Szép jó napot!
Látom elmélyültél a politikában rendesen :) Sajnos minden pont úgy van ahogyan azt leírtad..... Én mégis egy kellemesebb témával kerestelek fel. Láttam hogy nincs rossz véleményed a Crysis 3-ró. Én Ps3-on multiplayerezem és érdeklődnék,hátha te is. Semmi versenyszerű elképzelésem nincs egyszerű időtöltés esti órákra. Jó lenne társaságban ez a game.
74. zola0306  PlayStation.Community tag
2013.02.01. 00:23:43
Felvettelek! ;)
"Nem isten az ami ilyennek teremtett!"
73. ALF22  OLD SHATTERHAND
2012.12.15. 17:49:32
Válasz 72. Penge70 üzenetére:
filóztam ezerrel mi legyen
adam "kane" marcus is jó lett volna:)
vagy james seth lynch
PAYDAY THE HEIST
72. Penge70  Veterán PSC tag
2012.12.15. 16:40:58
"OLD SHATTERHAND"

jó:)
71. HunNicoBellic  gentleman
2012.08.20. 17:05:21
Köszi az információkat a Kane & Lynch játékokról. Tesztek alapján a második jobbnak tűnt ezért azt vettem meg. Ha tetszik akkor majd idővel beszerzem az első részét is.
Mellesleg vásárlás előtt a blogodat is figyelembe vettem. (Másodikat találtam még.) :)
Sajnos még kipróbálni nem tudtam mert már nincs hely a gépemen. (Éljen a digitális vásárlás.)
70. Penge70  Veterán PSC tag
2012.04.15. 16:13:35
69. ALF22  OLD SHATTERHAND
2012.04.01. 13:09:39
Válasz 68. Penge70 üzenetére:
ahogy a chicago-i újságot idézem: hiú, gyenge, jellegtelen

Én előre mondtam apámnak: figyeld meg azzal intézi el,hogy "ok, itt a doktorim akkor és kész". Hát majdnem így lett.

A régi rendszerben pont ilyen volt a szitu. Amíg vkire nem lehetet mondani vmit addig mindenki kussolt meg védte. Amíg levették róla a "védőernyőt", mindenki szórta rá a sárt.
Most ugyanez megy. Elöbb védik, aztán kussba maradnak, aztán már pedzegetnek. Mindenki lesi viktor mit lép és aszerint igazodnak.
Talpnyaló komcsi az összes.
PAYDAY THE HEIST
68. Penge70  Veterán PSC tag
2012.04.01. 10:25:54
Mit szólsz az "álamfőhöz"?
Még ő van megsértődve:DDD
67. Penge70  Veterán PSC tag
2012.03.29. 08:37:18
Válasz 66. ALF22 üzenetére:
Ehhez tényleg vastagbőr kell, de miért is lógna ki a sorból?:/
66. ALF22  OLD SHATTERHAND
2012.03.28. 20:38:18
Válasz 65. Penge70 üzenetére:
Lennék, de ahhoz vastag bőr kéne...az meg nincs:)

De érdekes,hogy azzal vannak elfoglalva egy szimpla lemásolásnál,hogy nem jelölte meg honnan vette. Érdekes:)

Megnézném hány ember tudja,hogy valójában hogy lett olimpiai bajnok. (kispadon tartalékemberként:)
PAYDAY THE HEIST
65. Penge70  Veterán PSC tag
2012.03.28. 18:17:55
Válasz 64. Penge70 üzenetére:
Ja, és persze nem baj ha majd később lebukik, szarni rá, úgy se lesz belőle semmi következmény, a Vezér mindent elsikál:/
64. Penge70  Veterán PSC tag
2012.03.28. 18:16:45
Te nem akarsz Dr. lenni?
Fiamat buzdítom, hogy a vizsgákon csaljon, mert így akár köztársasági elnök is lehet belőle:D
63. Lackooo  Helpdesk
2012.02.27. 11:48:48
Most vettem észre, letöröltél PSN-ről? :D
No time for tears
62. ALF22  OLD SHATTERHAND
2012.01.01. 09:55:05
Válasz 61. pilisfox üzenetére:
thx
PAYDAY THE HEIST
2011.12.25. 18:32:02
STARHAWK betahoz kodszerzesi lehetoseg ha erdekel!

starhawk forumon
2011.12.15. 12:35:59
Király a bemutatkozó,bár én a hajnal kettőkor utcakövekkel dobáló és autókat felgyújtó,hazafelé tartó egyetemistákat is megértem,mert nem hallották a 10. felszólítást sem.XD
2011.10.17. 17:29:29
blue ray? :DD
58. ALF22  OLD SHATTERHAND
2011.07.25. 09:40:03
Válasz 57. gdavid üzenetére:
thx:)
azt hittem a forrást is betettem ,de ezek szerint kimaradt
vmlelyik blogból szedtem ki
PAYDAY THE HEIST
57. gdavid
2011.07.25. 00:32:58
Alf! Sírva röhögök:) Köszi, ez jól esett!
56. ALF22  OLD SHATTERHAND
2011.07.20. 12:42:29
Válasz 55. Penge70 üzenetére:
hát ja
remélem visszamenőleg kiherélik őket
kúrvára kezdenek felhúzni
PAYDAY THE HEIST
55. Penge70  Veterán PSC tag
2011.07.18. 15:12:08
Zseniális a "bemutatkozód":D

/mondjuk, inkább sírni kellene rajta/
2011.05.23. 20:10:10
Helló! érdeklődnék, hogy te TS be tudsze online bemeni egy szobába mert én mostanába vettem és nem tudom, hogy mi lehet az oka? választ előre is köszönöm :)
53. mentoloshypo  PlayStation.Community tag
2011.03.24. 21:04:36
Miért baj az ha a Guerilla a két legnépszerűbb multit gyúrta össze a KZ3-ban? Szerintem elég butaság az a kép aminek a linkje a bemutatkozódban van.
Igaz hibái így is vannak (bár kétségtelen hogy a 1.06-os patch a nagy részüket orvosolta) és az egyediség is részben elveszett.
52. warass
2011.03.06. 10:15:01
Zseer a bemutatkozó :D Gabira nem csoda, hogy ráizgultál, jól tartja magát :DD
wArAss RAMONE
51. ALF22  OLD SHATTERHAND
2011.03.04. 14:34:04
Válasz 50. Zdex üzenetére:
viktornak csak verbálisan üzenem:)
PAYDAY THE HEIST
50. Zdex  PlayStation.Community tag
2011.03.03. 20:14:57
Ha a tied nem elég neki, bekaphatja az enyémet is :-)
Meg a viktor (nem írom nagybetűvel) is!
Csak sört iszok, mer' vezetek.
49. ALF22  OLD SHATTERHAND
2011.02.12. 13:27:33
Válasz 48. Lotar üzenetére:
ma néztem a tv-ben kinek hogy alakult a fizuja
Amit eddig is tudtunk: a gazdag csávónak lett 150ezerrel több (amit kamatoztatni betesz, szal nem fog fogyasztást növelni vele). A csóró házaspárnak meg meg csökkent szinten maradt.
Végülis mindent elmond a tény, hogy pl viktorék 400e többet tartanak meg maguknak. Tényleg kurva jó ez a rendszer.
PAYDAY THE HEIST
48. Lotar
2011.02.12. 00:34:29
Mocskos tolvaj banda !!! Megzsaroltak 3 millió embert , hogy ha nem mennek állami nyugpnztrba , akkor "szoszi" , le lesztek szarva . Geci egy társaság . Azért az elárul valamit róluk , hogy az EU Parlamentben lehurrogták , + "le-Chavez"-ezte egy belga miniszter . -az új médiatörvény miatt . De azt is "megkapta" , ami kajakra igaz is : ez a pali NEM tudja , hogy mi a demokrácia . Rohadt Orsós tuskò roma . Ennek lázadás lesz a vége , úgyanúgy le kell váltatni , mint Gyurcsányt , stbt . Sokkal szarabbak , mint az előző kormány , akik szintén elég szarok voltak . De ezek ....... :[
47. ALF22  OLD SHATTERHAND
2011.02.05. 13:10:59
Válasz 46. daddy1989 üzenetére:
:)
bővíteném, de lusta vagyok most ehhez
PAYDAY THE HEIST
2011.02.05. 01:06:26
XD gecijo a bemutatkozas! egyetertek!!
45. Shinobi_Tom  PlayStation.Community tag
2010.11.26. 17:27:26
Szintén egyetértek!
Civilizáció? Na ne röhögtess!
44. ALF22  OLD SHATTERHAND
2010.11.26. 12:13:02
Válasz 43. Penge70 üzenetére:
mielött félreértené vki akkor még kane&lynch2 bejegyzés volt
PAYDAY THE HEIST
43. Penge70  Veterán PSC tag
2010.09.09. 19:11:18
jó a "bemutatkozód" egyetértek vele:)
42. ALF22  OLD SHATTERHAND
2010.04.17. 15:39:48
Válasz 41. mis10 üzenetére:
szasz:)
PAYDAY THE HEIST
41. mis10
2010.04.06. 13:57:53
szevasz alfi :D
A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghat
40. ALF22  OLD SHATTERHAND
2010.03.16. 00:47:44
Válasz 39. ax-Advanced üzenetére:
gombkiosztás asszem a killzonera akar lenni
PAYDAY THE HEIST
2010.02.23. 15:04:12
Válasz 37. Gabor üzenetére:
te miről beszélsz örült ember?
ĶAT€'$ ÐIŖŢY $IST∃Ŗ ÐIƊ IŢ ĄĢAIŅ ジ
38. Gabor
2010.01.11. 16:51:08
ja alt2
37. Gabor
2010.01.11. 16:50:34
alt2 minden középen!zoom tele négyzet meg a chrouch is tele négyzet.tobbit hagyd uresen!!!!!!!!!
2010.01.03. 09:39:02
35. ez nem ide szólt...
2010.01.03. 09:36:48
De nem voltam normális. Este tíztől reggel fél ötig...
34. S7N  PlayStation.Community tag
2009.11.17. 18:47:12
mw2 bajnoksaag? mivel londonban vagyok nem sok lenyt ismerek hogy meglegyen a 5 ember....mongyuk en KZ2 multit nagyon kedvelem, de ez is jol szorakozasnak hangzik....ha volna szabad hej, szivesen csatlakozok
RAIKOH testveremhez nem merek/akarok csatlakozni, eleg kemeny a clanjuk, az man nem buli :-)
It takes more than flesh & blood to be human...
2009.10.24. 15:31:07
Alf22-nek. Én is a platinumban vettem ps3-at blokkot nem kaptam én sem. Visszamentél kérni?
quantum theory 18.500
32. Makker
2009.08.16. 19:50:55
ne aggódj, nekem is lefagy minden nap minimum 2szer a beágyazott videóktol a PS3. Decemberbe vettem a gépem, remélem nem megy még sokáig tönkre.
Online gaming will return BEFOREMay 31st 2055
2009.06.13. 18:05:25
igazad van, azokat érdekesen lehetne becézni. :)
és köszi az üdvözlést, Szeva ALF :)
have no fear of perfection - you'll never reach it
30. lev  PlayStation.Community tag
2009.05.05. 20:33:33
ssj2reno írta hogy kobgyok segítségévsel sikerült nekik.
29. ALF22  OLD SHATTERHAND
2009.04.26. 08:30:38
Van, de mivel senki nem szólt, hogy akar kláncsatázni így léptem.( nem mintha ott sűrün jelentkeznék, de ha kellek akkor megyek)
Akit lehetett tisztnek neveztem és lehet csatát szervezni.

PAYDAY THE HEIST
28. Hidari_HUN  PlayStation.Community tag
2009.04.24. 14:38:47
HURB? :S HUGU már nincs? :D
Aláírás
27. ALF22  OLD SHATTERHAND
2009.03.09. 07:12:25
Üdv!
PAYDAY THE HEIST
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
OLD SHATTERHAND
PSC Kredit
13177 pt
PS3     PS2     PSone     PSP


PlayStation.Community
Név:
ALF22
Fórumhozzászólások száma:
13739 db
Hír/cikk hozzászólások száma:
3140 db
Utolsó belépés:
2013.05.19. 09:38:07
Regisztráció ideje:
2008.11.23. 15:33:32
Barátaim:

PlayStation.Community Trófea

PlayStation®Network Online ID