PlayStation.Community

2013.10.08. 09:04 Játékteszt
35 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
Fűbe harapni tilos.

Nehéz és a legkevésbé sem szórakoztató dolog focis játékokról tesztet írni, megtölteni a virtuális lapokat karakterrel, évről-évre nagyjából ugyanazt elregélni, mindeközben törekedni az olvasó szórakoztatásra, nüánsznyi változtatásokról csöpögni-fröcsögni oldalakon keresztül...
...szóval vegyük is fel a fonalat két képzeletbeli hősünknél, ahol a múltkor abbahagytuk, Ödönkénél és Dávidnál.

Dávid idén különösen boldog volt! A szebb napokat is látott PES sorozat ezúttal főnixmadárként röppent fel önnön poraiból ötletes és szórakoztató újításainak köszönhetően. Mi sem kellett Dávidnak, már szaladt is ki a játszótérre szanaszéjjel agyonrúgni Ödönke élete művét, az emeletes homokvárat erkéllyel és beépített komornyikkal. Ugye én megmondtam, hogy megmondtam? Hát nem így lett?
De a PES-ben a Céronáldó haja nem úgy van licencelve, még a tavalyi modell szerepel! Meg spanyol stadionok sincsenek és az angol nyolcad osztály sem szerepel, pedig az a kedvencem a Céronáldó után! Nem vagyok hajlandó olyat játszani, ahol nem tudok a Salford City-vel Balotelli öccsével az El Madrigalban kartondobozokon beadást gyakorolni! Kell a fa... – dörren a riposzt. Legalábbis Ödönke képzeletében, mivel Dávid a maga 160 centijével és 50 kilójával – melyből vagy hármat kitesznek harmincéves korára elmúlni nem akaró pattanásai – nagyon ijesztő ember benyomását kelti. Tajtékzik. Nem marad más opció – Ödönke kétségbeesetten uzsgyi szalad haza, ahol a FIFA 14-et elindítva…

Hisz idén is megkapta a FIFA-t aputól, kettő darab négyes-alát is hazahozott angol fonetikából! Úgy csengenek a drága nagymama szavai a füleiben, mintha tegnap mondta volna: „Ödönke, a sok tanulás meghozza az gyümölcsét, sokra viszed még drága unokám!”
És valóban: milyen sokra vitte...

Nem győzöm hangsúlyozni: minden évben ugyanaz van.
…elindítva a nagyon boldog épp be…ni készülő az adótartozásáról tudomást szerző Lionel Messi üvölt tátong bambán. Hiába no, focistának született, nem könyvelőnek; amúgy is, egy-két nullával kevesebb itt-ott az adópapírokon, a nulla nem ér semmit, vagymi’, mit számít ez?

Az idei FIFA-zásom egy rendhagyó SMS-sel indult volna szegény Martinnak. Későn nyugtáztam, hogy nincs online kód a kapott promó verzióhoz. Pár perc melankólia után döbbentem rá, hogy többet kellene videojátszanom, EA játékoknál már nincs online kód, nagyon helyesen a FIFA sem kér ilyet. Szemeztem még picit a szépséges Messivel, majd rutinosan szaladtam Ultimate Teamezni, mely gyakorlatilag – és most pofátlanul a játékostársaim nevében beszélek – a FIFA fő vonzerejévé nőtte ki magát az évek során. Persze, megalkothatod online másodat, hogy arról fantáziáljál a melóban robotolva, milyen lenne az életed, ha te születsz a Manchester United csapatkapitányának. Offline évadokban bizonyíthatod rátermettségedet mind edző, mind játékosként, a végeláthatatlan szezonok között lavírozva, visszautasítván a jobbnál-jobb ajánlatokat. Sőt, tovább fejlődtek a képességeinket tesztelő „Skill” játékok, több és látványosabb papírdoboz, műanyag céltábla és más finomságok várják, hogy közéjük bikázzuk a lasztit. Hawaii, dizsi, napfény.

Mindez nem érdekelt…
Remegve indítottam el az Ultimate Teamet idén is. Még vissza sem szoktam a PES irányításából, kínkeservesen összeküzdött góljaiból, de – a hajszerkezetéből ítélve – a konnektort nyílásait hobbiszinten nyalogató El Shaarawy Olaszhonból összeválogatott 11-ével már a kilencedik gólnál tartottam és éreztem, hogy ami pusztán a játékmechanikát illeti, a PES idén sokkal többet tud. Fél óra játék után nem kis szerencsémre a második aranypaklimban ott figyelt Thiago Silva, akit gyorsan eladva felépítettem a háromnegyed Juventust, hogy online teremthessem az igazságot. Ez volt az a pillanat, ahol jóízűen tojtam egyet a PES-re, és átadtam magam az örömöknek… mégis…
Nehéz megúszni és elkerülni az összehasonlítgatást a riválissal, míg a PES idén forradalmat robbantott ki, a FIFA a status quo fenntartásával próbálja magához csábítani a játékos milliókat. Valóban, az idei FIFA alig változott, idén pont egy ilyen évbe futottunk bele. Félre értés ne essék, a játékmenetben itt-ott-amott születtek új megoldások és finomra hangolások. A legszembetűnőbb a támadójáték nehezítése (vagy védőjáték könnyítése hozzáállástól függően). Míg eddig a labda – főleg hosszabb magas labdáknál – gálánsan visszapörgött a játéktérre, most bizony figyelni kell az erőcsíkra – a laszti egyre gyakrabban hagyja el a játékteret megtörvén ezzel a joga bonito-t. Mindemellett – és ez szerintem jót tett a játéknak – egy adott játékos sebessége már nem nyom annyit a latba, mint tavaly. Emlékszem, a tavalyi FIFA-ban mindenkit azzal szívattam, hogy első félidő után lehoztam a villámgyors Giovincot és behoztam a helyére a szintúgy villámgyors Konét, majd felívelgetett labdáimmal az ellenfél hullafáradt védősorán (a hetvenedik perc környékén beállított – meglepő mód – villámgyors középpályásommal, Donovannal) szétfutottam a szerencsétlen ellenfeleket (már harmadszorra javítom a tesztben az ellenség szót ellenfélre, a foci belőlem is kihozza a nem jófejet).
Idén azonban a sebesség tényleg csak egy tulajdonság a sok közül, lehet a csatárod bármilyen gyors, de ha a labdavezetése nem elég jó, max az árnyéka után fog futni. A bőrgolyó már nem tapad annyira a labdát vezető virtuális sztárok lábaihoz, illetve a test-test elleni párbajoknál is érezhető, hogy egy kőbunkó védő ténylegesen odébb rakja fél méterrel a kisebb termetű, véznább valakiket.
Sajnos a játék legnagyobb – jobb szó nem jut eszembe – sutasága is ennek köszönhető: komikus és elkeserítő, amit néha az engine művel: három-négy ember akad egymásba és marad értékes másodpercekre a földön egy ilyen örökös botlás-loopba keveredve, ez volt számomra a legfájóbb pontja a játéknak (meg Deadmau5 hiánya).
Hogy a fenti rosszra egyből írjak valami jót is: online játszva gép által támogatott passzjátékkal felér egy kiheréléssel. Ugyan a gép támogat minket, de a funkciót bekapcsolva hagyván ízekre szedhet szét bárki, aki egy minimális ügyességgel rendelkezik. Hosszabb kiugratásokat, neadj’ Allah három méternél hosszabb passzokat lehetetlen gépi asszisztenciával véghez vinni – nagyon helyes, tanuljon meg mindenki ügyesen játszani, aki meg nem, azt Darwin úgyis leválogatja.
Mi az, ami még új? Megint visszakanyarodnék az Ultimate Teamhez – akarva akaratlanul nekem a FIFA tényleg eggyé vált ezzel a játékmóddal; ráfüggtem ezerrel, na –, egyik nagy szívfájdalmamat, a formáció kártyákat végre kikukázták. Bátran lehet kísérletezni a felállásokkal, nem kell fölöslegesen kidobni a pénzeket, amikor két meccs után meggondolod magad, hogy a 4-5-1-et mégsem neked találták ki. Lett helyettük Chemistry Style kártya, aminek gyakorlati értéke az alap összeszokottságtól lehet több vagy kevesebb – érdekesen lehet kísérletezni és jópofa csavart visz a már megszokott sémába.
Folytassuk a sémát, jó után rosszat. A kanadaiaknak úgy tűnik, egy szőke nő magyarázhatta el a „les” fogalmát. Nem egyszer fantasztikusan kreatív támadásaimat úgy intette le az idióta partjelző, hogy a lesről visszalépő játékos se nem akadályozott senkit az ellenfelek közül és a labdához is körülbelül semennyi köze nem volt. Mindez persze kritikus helyzetben, és nem olyan gyakorisággal, mint a való életben – hisz ez benne van a pakliban, előfordul –, hanem valamilyen elfuserált robotikus séma alapján.

Rossz után jó, a kommentátorok idén is szuperül teljesítenek – lehet magyarul is hallgatni a bohóckodást, bár engem továbbra is idegesít, ahogy a Hajdúbé-Faragu páros elökörködi az egészet. Mindesetre a hangok patentek, zenéből is van egy-két fülbemászó dallam, szokásos EA Sports mézesmáz.
A grafika viszont… gondolom generációváltás előtt a fejlesztők már nem akartak se időt, se pénzt, se energiát feccölni a virtuális tupírba, nagyon remélem, hogy a PS4-es verzióra tartalékolták a puskaport. Persze, az animációkon picit csiszoltak, még mindig lehet interaktívan gólörülni (amúgy FIFA ’96 meg volt valakinek?), és átkötő jelenetekből is van egy dögivel, de na!
Joggal teheted fel a kérdést: ha a FIFA ennyire minimálisan fejlődött, hogy kaphat ugyanannyi pontot és elismerést tőlem mint a PES. Nos, – pont mint az igazi fociban – van, hogy a győzelmet egy-két játékos teljesítményével érik el, de ugyanúgy csapatként játszva, robotolva is lehet meccseket hozni.
Végbölcsességként annyit mondanék: ne a másik tábort fikázzad, örüljél, hogy két fantasztikus játék közül választhatod ki a neked tetszőt!
A FIFA 14 természetesen megjelenik PS4-re is – a PES idei részének sajnálatos hiányával ellentétben –, így meglátjuk, mire futja még idén Kanadában!

(A játékot partnerünk, az Electronic Arts biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, illetve webshopjából meg is rendelhető, a linkre bökve.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
35. Giboo  PlayStation.Community tag
2013.10.12. 17:56:55
LV6
Demo alapján szerintem pont, hogy tök más mint a 13.
34. Lotar  PlayStation.Community tag
2013.10.11. 16:30:01
LV18
Én idén kurrens-genre PES-t , nextgenre FIFA-t vennék . :]
Bár , ha kijön a PES PS4-re is , akkor asszem az is bejátszik . Szerintem lesz nextgen verza belőle .
psn/sen id: pcpmate
33. Wilden_  PlayStation.Community tag
2013.10.09. 23:30:25
LV2
Ez esetben jó szórakozást nektek.
Én elsősorban magamról és ismerőseimről beszélek,mi meg csak casualkodunk Fifaban/Pesben és pont ami nektek az újdonság pl: mezek, számunkra épp egy "hanyagolható" nóvum.
omgezwilden
32. jones  PlayStation.Community tag
2013.10.09. 20:03:38
LV1
Válasz 30. Wilden_ üzenetére:
Nekem például van 3 ismerősöm akik csak Fifával/Pesel játszanak. Ők más játékot max csak nálam próbálnak ki vagy kölcsön kérik. Nekik ez nyújt kikapcsolódást mert a focit imádják és ha van idejük játszani akkor azzal játszanak. Ők-mi úgy gondoljuk, hogy évente egyszer belefér ha megvesszük kedvenc sportunk valamelyik verzióját ami naprakész és a valós kereteket, mezeket tartalmazza. Nekem ez lesz kb a 20-adik évem amikor focis játékot veszek és egyszer sem bántam meg egyszer sem éreztem, hogy lehúztak vele. Pedig a Fifa 96-ot 13-14 ezer forintért vettem.
31. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.09. 00:55:04
LV1
Válasz 29. Alien üzenetére:
Én itt nem a kommentàrra gondoltam :), hanem magàra a jàtékmenetre! Azt alàírom h 1 új kommentátor elférne, de leszámítva azt a jàték megnyerőbb mint a fifa.Van életszaga beletod élni magad mintha 1 rendes meccsen lennél
30. Wilden_  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 23:02:12
LV2
Sok ismerősöm számára, és számomra is akik nem foci buzik, csak 1 délutános összeülős sörözgetés alkalmával játszanának vele, Fifa 2011 - 2012 óta semmi változást sem látok. Az meg hogy egy-kettővel több csel van, multiban már küldhetek a másiknak használt cipőt, vagy Ronaldonak seggberakós gólöröme van, hááát pont teliberakom. Mezei játékosok ilyen erős játékfelhozatal közepette nem fogják megvenni : D A demót persze kipróbálom majd, aztán Pes vagy fifa? Kit érdekel. Ha funolni vagy rugdosni van kedvem tökéletesek a régebbi verziók is. De van aki biztos örül neki. ahah
omgezwilden
29. Alien  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 19:42:09
LV10
Válasz 22. razor_spain24 üzenetére:
azért annyira ne nyaljuk be a szitut, a kommentár nem a játékból van, hanem a gyerek nyomja alá. Egyébként ahogy írják is mehetne John Champion helyére, mert ő konkrétan pocsék.
28. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:53:14
LV1
Válasz 25. ps2true üzenetére:
ps2true én nem hiába vettem meg ezt:) minden évbe demó alapja nálam az egész,idén a pes nyert ilyen soha nem volt:) evvela fox engine motorral teljesen újratervezték az egészet és ezt hozzták ki belőle::) ez kb nekik olyan mint a fifa 14-nek a next gen mindent előről!!Na de a fifanal minden maradt semmi beharangozták ezt az ignite engine-t azt nagy semmi:S
27. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:50:05
LV1
Válasz 23. jones üzenetére:
A fifa 2002 be még a gólnak is őrültek a játékosok ezt is szépen kivették mint minden évben:s ha valami jó azt basszuk el ea szokás:s 1 valami jó volt az pedig a fifa 13 és most meg a 14 vmi eszméletlen rossz lett
26. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:49:57
LV24
Válasz 23. jones üzenetére:
Majd elsütik a következő generációban ismét. és eladják mint valalmi újdonság. Ez az ünnepléses dolog az NHL 2004 ben már régen benne volt. Fifára meg eladták később. :)
Playstation
25. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:47:05
LV24
Válasz 22. razor_spain24 üzenetére:
Először azt hittem valami tv közvetítés. :D Fasza!
Playstation
24. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:46:25
LV1
Válasz 13. FCBARCELONA üzenetére:
arra látod,én is kiv vok tuti nagy lesz a game :) én alig várom,mondjuk ez az idei pes is hatalmas főleg ha ráérez az ember
23. jones  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:45:09
LV1
A Fifa96-ba még volt olyan is, hogy ha gólt rúgtál a szurkolók hangját is tudtad változtatni gombok nyomkodásával.
22. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:40:10
LV1
http://www.youtube.com/watch?v=3SNmSMhsGWw ps2true nézzd meg ezt arcokkal ne foglalkozz azok most lesznek javítva:)
21. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:36:03
LV1
Válasz 19. ps2true üzenetére:
Hát igen és mindig olyan vidókkal bombáznak mint most is:) A next gen videót mikor megláttam mondom uhh meg áhh,aztán láttam mozgásba,mondom hátha leveri a pest,de semmi idén a pes még a generációváltásra is ráver ocska ps3-al:) ja és még h hozzátegyek a peshez folyamatos patchek jönnek 1000arc frissités stb mig a fifaba 700arc van megcsinálva:)A konami ezt gyors kiadta mivel beszerette volna előzni az ea-t és 1 félkész játékkal engem meggyőzőtt meg nagyon sok fifas haveromat is:)
20. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:33:33
LV24
PSPn évek óta ugyan az! :D
Playstation
19. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:28:36
LV24
Válasz 18. razor_spain24 üzenetére:
Mondjuk ez igaz. Csak azt nem értem,hogy minden évben elsütik a finomabb mozgás dumát. És? Meddig finomítanak? Mert megfordulni tényleg úgy fordulnak mint "Lipták". Felvételről adja az "EA" mire egy karakter megfordul. :D
Playstation
18. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:25:41
LV1
Válasz 15. ps2true üzenetére:
a fifaba még a mozgás se változott robotos továbbra is hiába a next gen:s
17. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:23:23
LV1
Válasz 14. Alien üzenetére:
és ps3 ra meg xbox 360ra nem lehúznak mint a geci ea
16. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:04:09
LV24
A Fifa 13 sokkal nagyobbat lépett a korábbi verziókhoz képest mint ez az epizód. FIFA 14= FIFA 13 DLC. Teljes áron... De az emberek érezték is. A legjobban fogyó FIFA lett a 13. Ezt a 14 szerintem csak megközelíti. De lehet tévedek.
Playstation
15. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 17:01:33
LV24
Válasz 13. FCBARCELONA üzenetére:
Mégis megmagyarázták nekem a topikban,hogy az mennyivel jobb lesz mint jelen generációra. Aztán látszik,hogy nem. De van aki néz. És van aki lát. A játékosok fejét a játékban max visszajátszásnál látja az ember. Amit 5 meccs után alapból elnyom. A közönséget ,hogy 3d vagy papírlap? Tök mindegy mert azt is alig látni meccs közben. Akkor mi az újdonság? A simább mozgás? Látjuk... Több csel? Stb? Itt is van. :)
Playstation
14. Alien  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 17:00:26
LV10
Válasz 9. razor_spain24 üzenetére:
osztom, a nextgen Fifa így első ránézésre: jobb közönség, 1080p felbontás. A Konami idén sokkal nagyobbat lépett.
13. FCBARCELONA  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 16:57:12
LV2
Válasz 9. razor_spain24 üzenetére:
a generáció elején ne várj semmi kiemelkedőt, megkapta az új motort ennyi, a fifa 06 is sz*r volt a mostani generációra, aztán egyre jobb lett, most sem lesz másként, pes-re leszek kiváncsi majd jövőre ps4-en.
Nincs!
12. barnoca  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 16:45:41
LV18
"szerettem meg, elvben"
Ez jó!
:)
11. Krista505  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 16:15:52
LV10
Karrier mód? Valami?
10. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 15:33:41
LV1
http://www.youtube.com/watch?v=NbP9DaEc2IA ez mégjobb h látni lehessen mindent :)
9. razor_spain24  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 15:23:42
LV1
http://www.youtube.com/watch?v=inN0Jjhzga0 ezért kell ps4 et vennie sok embernek h mégjobban lehúzzanak? az ea már észbe kaphatna,de komolyan,mert attól h most jön a next gen én a grafika tupiron kivűl semmi mást nem látok:s ugyanaz a robot mozgás kapkodás a pályán:s Nézzétek el nekem én 1 nagy fifa buzi voltam,de idén a Pes a nyerő és ezt sajnálom is:S De most a pes fényévekkel előrébb lépett:) Ha most ez jönne next genre is a fifa labdába se rúghatna:) na de mind1 kinek mi..... nekem a Pes idén hál isten nem kell vennem ps4-et:)
8. JediEco  Szerkesztő
2013.10.08. 14:11:19
LV3
"adótartozásáról tudomást szerző Lionel Messi" ---- :D szakadok XD XD
Köszi HTB!!! :)
"Néha tanácstalan vagyok, mint egy kisközség!"
7. BoroSati  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 14:07:02
LV2
Meglátjuk milyen lesz a PS4-es verzió. Azt lehet beszerzem majd.
Nyugi Dagi, nyugi, nem csak foci van a világon!
6. vbalazs  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 13:38:52
LV3
Ez is 9 pont meg a PES is. Most akkor melyik jobb?
5. Bogyi007  a legtitkosabb titkosügynök...
2013.10.08. 13:24:40
LV6
Nem idén jubilál egyébként a sorozat?

Igaz az első rész még csak simán Fifa International Soccer néven indult és csak utána jött a sorszámozott Fifa 95, de elvileg 1994-ben indult el a franchise világhódító útjára....
No Warez! Együtt a Tiszta Játékért!
4. WoodooKilla  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 12:35:26
LV10
Jó lett a teszt, de nekem az jön le, amit előre gondoltam, a 13-at lecserélni felesleges, max majd PS4-re jöhet. Oda már ígérték, hogy az eső nem spagettizuhanyt jelent, és nem lapemberek töltik meg a stadiont. Hát, reméljük.
"Alea iacta est"
3. SpeedyConzales  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 12:23:03
LV1
Fradi,Ferrari, Fifa őrök!!!!
csak a szemem kivànta
2. InFam0uS_Janek  PlayStation.Community tag
2013.10.08. 11:58:49
LV1
Válasz 1. ps2true üzenetére:
Tökéletesen egyetértek. Felesleges erre a generációra megvenni, hacsak nem vált valaki a közel jövőben konzolt.
1. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2013.10.08. 10:58:59
LV24
Elég lett volna idén féláron DLCként kiadni ezt a részt. Ezért is toltam későbbre a beszerzését.
Playstation
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
FIFA 14
Electronic Arts
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
9/10
Pozitívum
Addiktív, tartalmas játék tonnányi játékmóddal és lehetőséggel
Negatívum
Az idei év pont nem a hatalmas innovációkról szólt, valamint az engine néha hajlamos ostobaságokra

MARTIN BELESZÓL
HTB tesztjei miatt szerettem meg a focijátékokat. Elvben.