PlayStation.Community

2013.07.23. 22:12 Játékteszt
20 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
Grid for Speed.

Furcsa dolog autós játékról tesztet írni. Az első mondatokban össze lehet foglalni a lényeget, hisz hol körbe-körbe, hol jobbra-balra kell menőbbnél-menőbb autókkal száguldozni extravagáns tájakon, és nagy vonalakban ennyi. Persze ennyivel nem érjük be, nézzük, mit hoztak össze a Codemasters ügyesei a kiábrándítóan gyászosra sikeredett DiRT: Showdown után a GRID második részével.
A GRID első részének varázsa az ügyesen belőtt, az árkádosabb versenyzés és realizmus közötti lavírozás, de mégis az előbbi felé billenő mérlegen való kényes és jól eltalált egyensúlyozás nyújtotta élmény volt – ez volt az, ami órákra, napokra a TV elé szögezett idestova már öt éve.
A már említett kitérő, a Showdown pont a fenti finom kettőséget arcon köpve ejtett csorbát a frencsájz hírnevén, volt hát mit jóvátenni, hogy a jelen generáció gyaníthatólag utolsó GRID játéka ne a gyászzenék között kerüljön megénekelve a PSC krónikásai által.
Bár érzésem szerint az első rész a maga idejében nagyobbat szólt (többek között az újdonság varázsának köszönhetően), a GRID 2-nek sikerült (ha nem is továbbfejlesztenie, továbbvinnie de) megőriznie mindazt a kettősséget, ami miatt az első részt annyian szerették.
Az autók irányítása ismét a játéktermek őrült tempójának élményét idézik, azonban a realisztikus törések miatt kétszer is meg kell gondolni, hogy amolyan Need for Speed módra flippergolyóként kanyarba vetődve-csapódva próbáljuk meg a 90 fokos kanyart bevenni. Errare humanum est – mondogatták a latinok, mielőtt jól kihaltak, ha egy húzosabb pályaszakaszon mégis a falra kenődnénk, egy marék látnokzsályát befalva máris tekerhetjük vissza az időt a – limitált – flashbackkek segítségével, korrigálandó végzetes hibáinkat. Pont annyi ideig forgathatjuk vissza az időt, hogy a két kanyarral előbb elkövetett végzetes láncreakcióhoz vezető apró kis kisiklást még időben jóvátegyük, viszont soknak éreztem a versenyenkénti öt rewindot, még szerencse, hogy választott nehézségtől függetlenül befolyásolhatjuk ezen lehetőséget.
A választott fokozat amúgy nem befolyásolja a versenyek utáni jutalmunkat – a GRID első részében a szerzett tapasztalati pontok bizony függtek attól, hogy a kihívási szint milyenre volt beállítva –, de szerintem a kevésbé kemény vágású autómágusok is bátran feltolhatják nehézséget (ha nem is very, de) hardra, mert az így nyújtott élmény – csak hogy a játék két különböző arcához hűek maradjunk – pont nem idegesítő, de bőven rejt magában kihívást.
Opponenseink agresszívan lökdösnek minket hátulról, nem restek a kanyarokban minket mankónak használni a húzósabb kanyarokban, ellenben hibára kényszeríthetőek és nem egyszer fordulnak keresztbe egy-egy neccesebb pályarészen. Szükségünk is lesz a nagy adag szerencsére és odafigyelésre, hisz általában a falka végén kullogva indulunk neki a nagy megmérettetéseknek, és ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokán kössünk ki az n+1 kört végigszáguldva, folyamatos koncentrációra, a lehetőségek gyors felismerésére és kiaknázására van szükség.
Tapasztalati pontok helyett ezúttal a követői bázisunk lesz a kvázi fizetőeszköz, amivel sorra nyithatjuk meg az egyre nehezebb versenysorozatokat, illetve ezzel párhuzamosan az egyre gyorsabb és bivalyabb autócsodákat. Autókból egy olyan 60-70-et sikerült a játékba négy kategóriába passzírozva belevarázsolni; kidolgozott belső nézet azonban egy sem jár sajnos, bár ez simán betudható az árkádosabb feelinghez dukáló, alapnak számító külső nézetnek. A külső perspektíva pedig igencsak pofás, részben az autók roncsolódásának és amortizációjának hála. Itt jön képbe a megfontoltabb, szimuláció-közeli élmény, hisz falról-falra pattanva kocsink irányítása is megbolondul, a tökig gáz elkezd oldalra félrehúzni, nagyobb ütközések pedig instant KO-t eredményeznek. Az ügyesen elhagyott lökhárítók mellett a másik földhöz ragadtabb feature az autók súlya és tapadása, nagyon észnél kell lenni a talajtípusok váltásánál, amikor a betonról hirtelen macskakőre kerülünk, durván érezhető az átmenet – nem elég szemünket a riválisokon valamint a térképen tartani, előre kell tervezni és gyorsan lereagálni a különböző szituációkat.
Az autók között megtalálhatóak a V8-as amerikai két méter széles kecskék, a japán drift csodák, illetve balanszosabb, klasszikus autók is – a választék tehát tényleg fenomenálisra sikeredett! Tuningra az egyszemélyes móduszokban nincs lehetőség, csak kocsink színeit tupírozhatjuk, valamint a választott szponzorok matricáival adhatunk egy kis egyediséget hőn szeretett játékszerünknek.
Pályák terén sajnos visszaesés tapasztalható a fejlesztői kreativitásban, a játék kétharmada után a már ismert és agyonjátszott helyszínek unalmasan hatnak; hiába Párizs, Dubai, Kalifornia vagy Okutama, a helyszínek klisések és nem szolgálnak túl sok meglepetéssel. Elsőre hihetetlenül nagy élmény a dimbes-dombos szerpentineken teperni kéccával, de valahol a harmadik-negyedik nekifutásnál már nem hat olyan üdítően a dolog.
A különféle versenytípusok viszont érzésem szerint okosan lettek elszórva az egyre gyorsabb és nehezedő szezonok között, a mezei körbe-körbe mellett tiszteletüket teszik egy az egy ellen versenyek, driftelős szakaszok, a homokóra ellen vívott csaták, valamint a legjópofább versenytípus, amikor előttünk nettó hússzal vánszorgó pickupok szisztematikus megelőzése a koccanásra lenullázódó kombó-szorzóval – ez utóbbinál éreztem át leginkább a súlyát annak, hogy a tökéletességre törekvés a versenypályán mennyire kifizetődő és izgalmas, mennyivel többet nyújt az ész nélküli száguldozásnál.
Az offline mókát az autóversenyek köré szerintem teljesen fölöslegesen kanyarított fabula hajtja előre: a játékos az újonnan alapított World Series of Racing kirakatembere, akinek feladata a sorozat promóciója és új magasságokba emelése. A szezonok között elővideós, ESPN-es álszakértések kötik össze, olyan hangzatos baromságokkal, hogy igen, te a játékos vagy az új über-szuper(sic!) versenypilóta és de jó nekünk. Végül is, a videobetétek a gagyiságukkal elérték, hogy szórakoztassanak.
Külsőségek terén a GRID 2 jól teljesít. A kitűnőtől – lásd a GT5 prémium modelljei és változatos, erős soundtrackje – ugyan jó messze van, de az autók, a rajtuk tükröződő fény, a hangulatelemek – éjszakai tűzijáték, a csikorgó gumik füstje, vagy éppen a gumik által felvert por, a szél által dobált és orrunk előtt repkedő papírhulladékok – mind-mind odafigyelésről tanúskodnak. Ugyan zenékből szerintem elbírt volna három-négyszer ennyit a program, de a dübörgő motorok, a vonyító-sikoltó kerekek gondoskodnak az audio-élményről.

A GRID 2 ugyan lassan döcögött be a PSC virtuális szerkesztőségébe, de valahol jól is jött ez ki, tekintve, hogy volt szerencsém tesztelnem a multi-playert az időtállásának aspektusából. A játék hivatalos megjelenése óta eltelt másfél hónap sajnos rányomta a bélyegét a többszemélyes módra. Egy jó, humán játékosokkal teli party megtalálása valahol az 5-10 perc között mozgott a tesztelés idejekor.
Ellenben, ha sikerül egy normális játékosokkal teli szobába bemákolnunk magunkat, izgalmas versenyek és kiélezett csaták gondoskodnak arról, hogy megérje a fenti időintervallumot végigvárnunk. Míg a kampány során szurkolókat, online már virtuális pénzkötegeket gyűjtve lépkedhetünk a szamárlétrán, valamint a multiban már lehetőségünk lesz autónk beállításain módosítani, hogy mindig az adott kihíváshoz idomuljunk.
Az egyszemélyes mód idővisszatekerése itt egy autó-resetre módosul, érdemes okosan tartalékolni és taktikázni ennek segítségével; gyakran utolsókból elsővé avanzsálhatunk, ha okosan gazdálkodtunk 3 körön át.
Visszatérve a teszt elején említettekhez, a GRID 2 messze áll attól, hogy megváltsa a világot, ne adj’ Isten soha nem látott élményekhez juttassa a mezei videojátékos pilótákat. Mindazonáltal, amit nyújt és kínál, ügyesen és okosan van összerakva, egyedül az idővel kiismerhető – a megszokható talán jobb kifejezés – pályák azok, amik kilógnak az erős és igényes megvalósítás sorából; annyira azért nem, hogy ne ajánlhassam akár a megszállottabb autó-mániákusoknak, akár az FPS-eken nevelkedett adrenalin junkie-knak – ez az, amiben a GRID 2-őt nagyon eltalálták és amiért szerethetjük, és gyászzene helyett örömódában éltetjük tovább legendáját.

(A játékot partnerünk, a PlayON.hu biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Konzolok Szervize budapesti boltjában, illetve webshopjából meg is rendelhető pár kattintással.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
20. ALF22  Son of Liberty
2013.08.17. 14:29:07
LV26
Válasz 19. FaniAti74 üzenetére:
Még szerencse,hogy nem hasonlít rájuk mert akkor minek vegye meg az ember ezt is.
19. FaniAti74  PlayStation.Community tag
2013.08.14. 22:58:21
LV1
Gran Turismo 5 szerintem versenyjátékban verhetetlen
Ha nem Gran Turismo akkor Need for Speed játékok.
Egy újabb jó játékra már nem lenne időm! :)
Majd egyszer ha nagyon jó áron lesz és nem lesz mivel játszanom megveszem ! :)
18. ALF22  Son of Liberty
2013.08.03. 13:10:54
LV26
most jön majd egy patch ami elég tartalmas és sok újdonságot dob hozzá
17. mc_sabotage  PlayStation.Community tag
2013.08.02. 13:32:24
LV2
Én is úgy vagyok vele hogy anno az első rész kimagaslóan jó volt az akkori mezőnyhöz képest, most max hozza a mezőny szintjét!
16. ALF22  Son of Liberty
2013.07.29. 13:21:11
LV26
A legtisztább versenyélmény akkor jön ki online,ha ütkézés, sérülés be van kapcsolva és nincs respawn. Max a betévedt hülyegyerek aki tönkrevághatja a játékot, a többiek ha tehetik kerülik a másikat mert simán rosszul járhatnak egy rossz sebességű/irányű koccnak.

nagy városban live route (random útvonal) versenyen mentünk ilyet és írtó kemény, látványos volt az egész. Mindenki ésszel ment és komoly párharcok alakultak ki.
15. ALF22  Son of Liberty
2013.07.29. 13:17:44
LV26
Válasz 14. zooole üzenetére:
Hogy tiszta legyen felőlem is: ha most berakom a Grid1 (azóta már lelőtt) online részét ordít a különbség mibe volt ott szar.
Offline részét ahogy írtam nem játszottam sokat (pár verseny azt annyi), de nem is érdekel. ELhiszem,hogy kuka az egész.
Online részét amit alád raknak és csak a lökdösődésen múlik mennyire kúrja fel az ember agyát a küzdelem értékelem úgy hogy kurvajó lett.
Start, kicsi kocc, üldözés, tépés ezerrel, kivárás, taktikázás, látvány így ánblokk összességében nekem 10pontos élményt adott. Nem tudtam letenni annyira hangulatos.

Első rész is jó volt, csak ott a sok alpári gyökér a verseny végéig bennmaradhatott. Sőt. Ott még több ember volt aki nem is akarta tudomásul venni,hogy az első kanyarnál tekerni kéne.
A kiszavazásnak se volt értelme, mert simán kiszavazták azt is aki túl jól versenyzett.

azt részemről ennyi
nekem 10pontos cucc, de senki ne vegye meg és nem ajánlom
14. zooole  PlayStation.Community tag
2013.07.28. 21:33:51
LV2
Válasz 12. ALF22 üzenetére:
Azért hogy tiszta legyen. Szerintem ez a játék összességében hatalmas visszalépés az 1. résztől. Annál jóval rosszabb és senkinek sem ajánlom, helyette az 1. résszel érdemes foglalkozni.

Ezek a dolgok meg olyanok, mint a GT5 esetében. Majd frissítésekkel kijavítjuk. Persze. Akkor sem jött be, most sem fog. Alapvető gondok vannak a játékkal.
13. Lotar  PlayStation.Community tag
2013.07.28. 13:58:54
LV18
Az első részére vevő lennék . :) PŰ-ben . Köszi .
psn/sen id: pcpmate
12. ALF22  Son of Liberty
2013.07.28. 11:58:53
LV26
Válasz 10. zooole üzenetére:
De most olvastam milyen új tartalommal fog bővülni a játék: hosszabb versenyek, még tovább emelik a szintet, új pályák, új módok, új pontozás versenyeken belül is(!).
Én onlinet toltam és eddig 10pontos volt nekem a cucc, de ezek mind olyan dolgok amiket egy magamfajta csak kényeztetésnek hív.

Én hülye f..sz most vehetm vissza a játékot. Elöbb is írhatta volna a codi ,hogy mikre készülnek pénzes dlc-ken kívül.
11. ALF22  Son of Liberty
2013.07.28. 11:46:01
LV26
Válasz 10. zooole üzenetére:
Graf, multi, hangulat (azt ez utóbbi kinek mit jelent) és online része.
Lehetett volna sokkal jobb is , főleg ennyi idő után egy generáció végén. Ugyanazt írom én is. Semmi másról nem szól a játék mint rövid instant versenyeket játsz gyorsan, pörögve.
Offline részéről azért nem írok semmit mert egy multis generációban már nem tud vonzani a gép elleni versenyzés. A gyökerek még ha parasztok is, de kiszámíthatatlanok. A gép megszimplán csal minden(!!) autós játékban.

OFF:
élveztem a játékot (MW után ez volt a másik legtovább játszott autós cuccom ebben a generációban), de ha bárki kérdezi megvegye-e azt írom "ne, mert nektek úgyse fog tetszeni jogosan".
10. zooole  PlayStation.Community tag
2013.07.27. 20:47:30
LV2
Válasz 7. ALF22 üzenetére:
Miben fejlődött? Csak mert a grafikán és a multin kívül nekem nem jut eszembe semmi. Lehet azért, mert a kínosan butára degradálódott karrier mód teljesen beárnyékolja ezeket.

Lényegében a játék arról szól, hogy versenyeken indulsz (GP3, túraautó, kit érdekel, összedobnak egy kb. hasonlóval és kész), amin szerzel ikszpét (fan), kapsz új kocsit, és még több versenyre mész. Ja, meg hangoztatják néha, milyen menő vagy. Mert ugye az autóversenyzés erről szól. Legyél menő. Mert... Ugye minden autóversenyző menő.

Viszont a csapattárs, saját csapat, pénz, normális kategóriák, szezonok, Le Mans teljesen elveszett. Pedig ott valamivel értelmesebben is meg volt valósítva, ahogy az istállód fejlődik. Nem csak te. Mert hogy egyre több fanod lesz ugye..

Emiatt a GRID 2 inkább egy beszűkült, egyszerűbb, sokkal kevésbé változatos, unalmasabb játék lett, mint az első része. Mindent egy kalap alá vettek. Az a pár új játékmód pedig már olyan, mint halottnak a csók.
A fizika nagyon jó, de az autók között már sokkal kevésbé lehet érezni a különbséget. Lehet azért, mert már a versenyek kategóriájától is elszakadtak. És minden ez alá a WSR alá került.

Nekem ez az általános véleményem, nem kell vele egyetérteni. Nagyon nagy GRID fan voltam, és még 1-2 évvel a megjelenés után ez tűrhető is lett volna, nade 4 év, és amit kapunk sokkal butább, mint az előző? Ez gáz. Jól elvoltam vele, de megbántam hogy teljes áron vettem.
9. ALF22  Son of Liberty
2013.07.24. 17:14:29
LV26
Válasz 8. mentoloshypo üzenetére:
ok,sry
8. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2013.07.24. 17:09:43
LV28
Válasz 6. ALF22 üzenetére:
Nem a kisújjamból szoptam ki, a negatív értékelésnél lehet olvasni.
7. ALF22  Son of Liberty
2013.07.24. 14:15:31
LV26
Ez a játék egy kiba..ott nagy lett azt kell mondjam. Gyors instant versenyekről szól. Semmi másról.
A kocsik fizikája pont annyira szar mint minden más autós játéké ,ha elötte, utánna mással játszol.
NFS MW ment 4-5hónapig és azután ez szar volt. Aztán 2 hónapig nyomtam a Grid2-t és mopst az MW a szar. Megszokás kérdése az egész.
De SEMMIVEL sem rosszabb mint az első rész. 1-2 dologban fejlődött vissza ,minden másban nagyott ugrott és igazi folytatás lett. Nem kell itt keresni brutálnagy versenyeket , csak jókat tépni ezerrel és kész.
Ha vki falraken , kend vissza ezerrel és megnyugszol. AZ istenített első rész hatványozottan erről szólt. Ezt nem kéne elfelejteni. Ott az első kanyarban 10/9 dedósként kente a többit. A kiesők meg a verseny hátralévő részében álltak útakadályként a többiek elé. Itt max addig működik míg le nem körözöd.

Ha meg normális emberekkel versenyzel 1-2 (gyökér mellett) még faszább versenyek alakulnak ki.
Hibái ellenére is kur.a nagy árkád autós cucc. Pont arról szól amiről kell és semmi másról. Szimet, zsarukat és fairplayt máshol kell keresni. Itt mocskos, kemény harc megy minden körben. Ha meg nem az mégjobb.
6. ALF22  Son of Liberty
2013.07.24. 14:09:04
LV26
Válasz 3. mentoloshypo üzenetére:
Miért lenne kihalt? Quick meccsen egyből berak szobába. Custom szobák is vannak.
5. Zozo8  PlayStation.Community tag
2013.07.24. 13:15:01
LV24
Már másfél hónapja megjelent?:O Demo van?
T.függő és -.len blog: http://zar-ido.blogspot.hu
4. perrel  PlayStation.Community tag
2013.07.24. 12:38:46
LV3
Válasz 2. Vitya üzenetére:
Miben és mennyire amúgy?
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2013.07.24. 05:03:16
LV28
Csak most jelent meg és már kihalóban van a multis része?
2. Vitya  PlayStation.Community tag
2013.07.24. 00:09:19
LV2
Az első rész nagy kedvencem, de ez visszalépés volt ahhoz képest.
2013.07.23. 22:19:33
LV2
Egész jó játék! De én szavatosságra maximum egy közepest adnék
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
GRID 2
Codemasters
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene / Hang:
Hangulat:
8/10
Pozitívum
Változatos autókínálat, ügyesen és szórakoztatóan egyensúlyoz a szimuláció és az árkád hangulat között
Negatívum
Kihalóban lévő multiplayer, hamar kiismerhető és megszokható pályák

MARTIN BELESZÓL
Ez nem is hangzik rosszul!