PlayStation.Community

2013.07.13. 20:11 Kedvcsináló
37 hozzászólás
Értékeld a cikket!
Csokobót cserélnék kaktuszkára, a tó partjánál várlak.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a videojátékok világának "konzol" nevű országában létezik kényes téma, akkor az szerintem az MMORPG zsánere. Míg a sok résztvevős online szerepjátékok személyi számítógépeken gyakorlatilag letarolták a piacot, olyan zseniális sikereket elkönyvelve, mint például a World of Warcraft, addig konzolokon mindig volt egy lakat, ami zárva tartotta az erre a területre vezető ajtót. PlayStation fronton talán az immár ingyenesen elkezdhető, de pénzért bővíthető, PS3-as DC Universe Online hozta először azt a minőséget és magasságot, amit egy ilyen típusú játéktól elvár az ember, most pedig a Square Enix indít támadást a soha véget nem érő kalandokra vágyó playerek szabadideje ellen.

A Final Fantasy XIV: A Realm Reborn című MMORPG PS3-on és PC-n debütál 2013. augusztus 27-én. A szoftver a Square Enix egyfajta "újraértelmezése", hisz az FFXIV-et egyszer már útjára engedték 2010 szeptemberében, de a rengeteg negatív kritika miatt leállították, majd a játékot hajtó motort újraírva, az összetevőket elemenként kijavítva tervezték át.
A Final Fantasy XIV: A Realm Reborn egy tipikus Final Fantasy fantáziavilágban játszódik, melynek neve Eorzea. A magitek (klasszikus mágia és modern technológiák keveredése) hangulatú univerzumban a playerek olyan kalandorokat alakítanak, akik gyakorlatilag a nulláról indulva küzdenek ennek a csodálatos világnak a békéjéért.
A szoftver ugyebár MMORPG, mely stílus a videojátékok talán legösszetettebbike. A felállás a következő: a szoftver megvásárlásával el tudsz indulni az úton, azonban a játék feltétele a folyamatosan megújított előfizetés, mely havi vagy éves formában is rendezhető. Így tehát az MMORPG nem csak rendkívül összetett működésű rendszer, de a megszokottnál költségesebb szórakozás. Cserébe a kalandok száma végtelen, a tartalom tetszés szerint bővíthető, és nem mellesleg egyedül, ismerősökkel vagy ismeretlenekkel is egyaránt szórakoztató.

Az FFXIV meghívásos béta tesztje még most, ezekben a napokban is folyik. Ennek apropójából megkértük a PSC játékos kedvű olvasóit, hogy szánjanak időt a kalandra és meséljék el tapasztalataikat. Remélhetőleg ez a személyes jellegű előzetes áttekintés a sok eltérő látásmódnak köszönhetően segít majd abban, hogy mindenki megismerje az alapokat.
Lássuk hát, kinek hogy tetszett itt a PSC-n a próbajáték!
prototype

Az RPG műfajban járatos vagyok, azonban az MMO RPG viszonylag új számomra, eddig csak a PS3-as Defiance bétájával játszottam.

A játékot egy magas, nagymellű Elezen gladiátor lánnyal kezdtem Ul’dah városában. A környező sivatagban tett kalandozásom során felfigyeltek rám a Hetedik Hajnal Sionitái, akik az 5 évvel ezelőtti pusztulás után Eorzát védelmezik a primaloktól. Első küldetésem egy ármány leleplezése volt, ami során belebotlottam az első primalomba, Ifritbe, akit maréknyi csapatommal le is győztünk. Tettemnek hamar híre ment, miután visszaértem a bázisunkra három Nagy Társaság (Grand Company) képviselője várt rám. Az Ul’dah-t védelmező The Immortal Flames, a Limsa Lominsa-t védelmező The Maelstrom, és a Gridania-t védelmező Order of the Twin Adder. Ekkor megdobbant bennem az Elezen szív és a fajtársaimat védő Viperákhoz csatlakoztam. Az első megbízásom teljesítése után meg kellett jelennem a Hetedik Hajnal főhadiszállásán, ahol szomorú hír fogadott: a béta története sajnos véget ért :( Azonban rengeteg felfedezni való akad még a játékban.

A kezelőfelület elsőre furcsa volt, azonban így visszatekintve, hogy látom milyen nagy tartalommal bír a játék, azt kell mondjam nagyon jóra sikerült, figyelembe véve, hogy PS3 kontrollerről beszélünk és nem klaviatúráról. Minden funkció elérhető a start menüből, azonban a középen elhelyezkedő hotbar a legjobb barátod, R2 vagy L2 plusz gombokkal összesen 16 dolgot tehetünk a hotbar egy oldalára, ugyanis R1-el lapozhatunk 8 oldal között, tehát összesen 128 dolgot tehetünk ki hotbarra. Ez lehet akármi, egy tárgy, fegyver, páncél, skill, varázslat, akármi. A hotbar oldalai között lehet ugrálni is R1+gomb kombinációkkal. Én pl. több szituációra is csináltam egy-egy oldalt, az egyik a fő kalandozásra, térképpel hunting log-al, teleport, return varázslatok, valamint egy-két alapvető támadás és a chocobo, a második az pusztán a harci skill-eknek van, plusz van egy az emote-oknak, ebbe a pózok és az érzelmek kifejezése tartozik.

A küldetések elég változatosak, a térképen felkiáltójellel vannak jelölve a felvehető küldetések, a journalban jól nyomon lehet követni, hogy merre kell éppen mennünk. A felvehető küldetéseket egyedül is lehet teljesíteni, azonban a játék érdekes része és látványos része a FATE események és a Duty finder. A FATE esemény során lila szimbólummal van jelölve, hova kell mennünk, ekkor általában a környéken lévő összes játékos odamegy besegíteni, itt elég nagy kavalkád szokott kialakulni, játékosok ellenfelek egymás hegyén hátán.
A játék legjobb része mindenképpen a Duty finder-ben található dungeonok. A dungeonkba 4 vagy 8 fős party-val tudunk bemenni. Eddig csak light party-s dungeonokat nyitottam meg, ide egy tank egy healer és két DPS karakter kell az induláshoz. A duty finder ezért olyan nagyszerű, mert nem kell ülni a dungeon bejáratánál, elég csak bejelölnünk, hogy egy tank karakterrel szeretnénk ide bejutni, és utána folytathatjuk dolgunkat. Amíg teszünk-veszünk a gép keresi a többi jelentkezők között a healer-t és a két DPS-t és amint megvan, jelez nekünk és már indul is a kaland. Akárhol vagyunk odateleportálunk a helyszínre, majd ha végeztünk visszakerülünk oda, ahonnan eljöttünk. Egy dungeon teljesítése 30-40 perc körül szokott lenni, aminek a végén egy főellenség vár minket.

A világ összességében tetszik, visszatértek a hagyományosabbnak számító világhoz. Ezt a játékot nem a története miatt fogjuk szeretni, elég annyit tudni, hogy Primalokra fogunk vadászni. A játékban Ifrit az első Primal, akivel találkozunk, kíváncsian várom, hogy kik lesznek még köztük. Shiva? Bahamut? Odin? A zenék kellemesek, néhány ismerős dallam is felcsendül, mint például a kihagyhatatlan Chocobo nóta is. A látvány nem túlzottan kiemelkedő egy közepest adnék rá, a néha tapasztalható frame drop miatt.

A tartalom és a lehetőségek száma hatalmas. Négy fajta diszciplína van, a Disciples of War és Disciples of Magic csoportba tartozik a 7 alapvető osztály: Gladiátor, Pugilist, Íjász, Marauder és Lándzsás, valamint a Conjurer és Thaumaturgist. Ezeken felül van még a Disciples of the Land (Botanikus, halász, bányász) és a Disciples of Hand (Ács, kovács, páncélkészítő, ékszerész, bőrmegmunkáló, takács, alkimista és kulinárus). Mivel a gladiátorom a tank szerepet tölt be, ezért úgy döntöttem, hogy kell valami jó páncél és fegyver, ezért belekóstoltam a kovács szakmába. Ezúton tanácsolom minden kalandornak, hogy amilyen hamar tud, válasszon ki magának egy szakmát. Minden szakma egy-egy tárgycsoport előállítására szakosodik.

Mesterségem címere: KS (Kovács).
A kovács szakma mellé kapunk egy crafting logot, amiben az előállítható tárgyak szerepelnek. Minden először előállított tárgyért extra xp-t kapunk.
A kraftolás menete a következő:
A crafting logból kinézzük, hogy mit szeretnénk előállítani, és ha megvannak a szükséges matériák, akkor elkezdhetünk kovácsolni. A kiindulási anyagunknak véges a durability-je, ezért csak bizonyos számú ütést bír ki. Itt jön az érdekes dolog, míg a harcosokkal különböző támadásokat és skilleket kapunk szintlépéskor, a kovács különböző kalapács ütéseket kap! Az alap ütés 90%-os valószínűséggel fogja növelni a csíkot, ami ha végigér elkészül a tárgyunk. Ezen felül kaptam egy olyan ütést, ami növeli 3%-kal növeli az esélyét, hogy kiemelkedő minőségű lesz az elkészült tárgy és kaptam egy olyat is, ami elég sok varázspontért javít a durability-n, olyan 3-4 ütéssel többet fog kibírni az anyagunk. Így csinálhatunk bronzot egy-két sima ütéssel, vagy egy kis ügyeskedéssel HQ bronzot is összehozhatunk. A minőségibb cuccokból jobb statisztikával rendelkező fegyvereket tudunk előállítani. Csinálhatunk fáradságos munkával jobb kalapácsot és reszelőt magunknak, így könnyebben elő tudjuk állítani a tárgyainkat. A kovácsoknak való ruhák pedig nem a védelmünket növelik, hanem az egyes képességeinket javítják!
És ez csak egy szakma, a többibe nem néztem bele, de ha ott is hasonló dolgok vannak, az elképesztő tartalmat biztosít. Ezen felül minden diszciplínának van céhe, a céhen belül kapunk feladatokat. A céheken felül csatlakozhatunk a Grand Company-khoz, ahol a kapott küldetések után pontot kapunk, amikből emelhetjük a szintünket a GC-ban vagy fegyverekre páncélokra válthatjuk be. Szereztem Chocobót, amit egy síppal tudok hívni, felnyergelhetem és ahogy a manuálból kivettem még később harcra is foghatjuk a hátasunkat.

Nagy tömegnél elég kaotikussá tud fajulni a helyzet, a célzás ilyenkor nem a legjobb. Van úgy hogy mire sikerül kiválasztani azt, akit akarok, addigra a többiek leverik. A PS3 egy kicsit kevés egy ilyen szintű MMO-hoz, a framedrop sajnos észrevehető.

A béta nagyon tartalmas, és ennek ellenére épphogy csak a felszínt kapargattuk meg. Ennél jóval többre lehet számítani a teljes verzióban.
A játék megvételét tervezem, mert a szoftver elég olcsó lesz, és a havidíj ellenére elég nagy tartalmat fogunk kapni, amivel hosszú időt el lehet tölteni.
Angyalkus

Eddigi MMORPG pályafutásom játszásból és megfigyelésből állt. Tapasztalatot szereztem már többek között a Magyarországon népszerű Metin 2-ből, Gates Of Andaron-ból, és a világhíres World Of Warcraftból is (csak a legnépszerűbbeket írom le). Megfigyelésem pedig a testvérem MMORPG karrierjére épül. Én sosem vittem sokáig a karaktereimet, hamar beleuntam a sablonos küldetésekbe, inkább visszamentem egy hosszú JRPG-t játszani. Ő keményen felküzdötte magát és belevont engem is a játékmenetbe. Érdekes volt nézni külső szemlélőként a karakterek fejlődését, a világok alakulását.

A játék hossszúú feltelepítése után indítottam egy Miqo'te-macskaember fajú, Marauder kasztú karaktert. Most a 16. szinten tartok, de ha lesz még lehetőségem rá, felfejlesztem a béta alatt 20-ra.
A béta élvezhető, hatalmas játékterepet kínál, csak a többi kontinensre nem engedett áthajózni, de az adott kontinens teljesen bejárható volt. Voltak lezárt részek és blokkoltak is, 45-50 szintű ellen mindenfelé, de ez minden sablonos MMORPG-re igaz.

A játék kezelése nehéz törött kontrollerrel - az első következtetés, amit levontam. HD-tv híján a betűk túl kicsik voltak, a teljes képernyő szélei pedig lelógtak a képernyőről. Emiatt nem igazán tudtam elolvasni a küldetések lényegét, de amit sikerült, az megmutatta, hogy az alkotók megint szárnyaltak a fantáziával. Külön-külön személyiségű karakterek, eltérő akcentussal, beszédstílussal. A küldetések igazán érdekesre sikerültek, még ha maradt a szokásos-menj-a-ból-b-be-és-öld-le-ezt-gyűjtsd-be-azt. Limsa Lominsán járva elérkeztem Summerfoldra, ahol terményt termesztettek, meglepődtem, mikor kaptam néhány "szedd le az almát" küldetést, vagy amikor máshol terelgetni kellett egy lényt egy biztonságos pontig.
A menük és az irányítás szerintem PC-n fog érvényesülni, de valamennyire itt PS3-on is sikerült megvalósítani, de még így is elég nehézkes. A harc maradt a szokásos fordulókban, de itt gyorsítva: egyszer én ütök, egyszer az ellen támad, a futás kimarad, bár, szerintem a karakter mozgása lassú. A beragadó gombok miatt számomra kicsit nehezebb. Meg az is bosszantó volt, mikor kijelöltem a lényt, és ütlegelés közben a jel átváltott egy távolira, elvetés-újra kijelölés, közben az a lény, ami eredetileg volt célba véve, ütött rendesen.

A látvány nekem tetszett, hozta az FF-színvonalát, csak a grafikusok 2 dologról feledkeztek meg: az ÉGRŐL és a VÍZRŐL. A játék egy gyönyörű intróval indult, utána pedig egy hajón találtam magam. Leesett az állam, mikor láttam, hogy a hajó milyen részletesen ki volt dolgozva, a karakterek hasonlóképpen. Majd a kamera rávetült az égre és a vízre, és sírhatnékom támadt. Nem a gyönyörűségtől. Utoljára PS2-n láttam ilyet. SŐT. Ott voltak ennél különb játékok is (Dragon Quest 8), ahol a víz és az ég szinte saját életet élt. Itt nem. Itt a felhők álltak egy helyben (már ha voltak, nem csak egy gusztustalan szürke valami volt fent), a víz sem mozgott, csak maradt élettelen. Ekkor még röhögtem, mondván a világban nincsen szél, azért nem mozog egyik sem (de a hajó árbocát valami megmagyarázhatatlan erő /mágia?/ hajtotta, de a hajó nem mozgott). majd később, mikor a felhők ténylegesen megjelentek, és megláttam a vizet közelebbről, elborzadtam. A vízen már voltak hullámok, de ezekben sem volt semmi élet, a víz maradt sima hullámzás közben.
A helyszínek viszont lenyűgözőek voltak, találtam dzsungelt, lávás környéket, valami futurisztikus hangárt, változatosak voltak, és pazarok.
Az audió hozta az FF korábbi részeinek hangulatát, a háttérbe illő volt, szerintem ha külön OST-ben elérhető lesz, az fogyni fog rendesen.

A bétában legjobban tetszett a hangulat, a látvány, mikor felmászunk egy hegyre, és természetesen a Chocobók. :) Volt olyan felderítés közben, mikor lecsúsztam egy hegyről, estem 40 métert, és maradt 10hp-m. Egy trópusi parton találtam magam, embereket láttam, közelebb mentem: egy klub volt tele NPC-kel, egy bikinis táncparti volt! Ekkor csodálkoztam, hogy ilyet is képesek voltak beletenni... életszerűek voltak.
Ami nem tetszett: sablonos küldik unalomba hajszolják az embert, az ég és a víz visszataszító, egy-két helyen előfordulnak komolyabb bugok (a képernyőátváltó felirat beakadt, és valami sárga csíkot hozott maga után), vannak olyan helyek, ahol japán kanji jelek maradtak, és az első 5-6 órás letöltési idő.

Szerintem ez egy csodálatos játék, méltó újjáélesztése a XIV. résznek. A terület hatalmas, a grafika még javulhat, de a fény-árnyék hatás csodálatos, megéri ezzel a játékkal tölteni az időt.
Talán megveszem a következő évben, de amíg ilyen magas az ára, addig inkább a korábbi elmaradt játékokat pótolom.
Frenzy_G

Hat évig "éltem" a World of Warcraft világában. A GuildWars-t is kipróbáltam, de annyira nem jött be. Emellett a DCUO-t nyomtam mostanában. A stílus nem új számomra.
Egy macskalányt csináltam (a faj neve nem jut eszembe) és a marauder class-t választottam. Lvl 35. jutottam (ez a max a bétában). Az összes küldit megcsináltam, amit találtam. Összes dungeon, guildhest végig járva. Csak a többi class, class questje hiányzik.

Eléggé gyorsan megbarátkoztam a játék kezelésével. Ebben segített az Active help, amit a gép mindig megjelenített, ha új dologgal találkoztam. A menük, a harc és a küldik egyszerűek.
A világ szerintem nagyon szép, főleg Limsa Nomsia, meg a környező területek tetszenek. A történet nagyon hasonlít a FFVI sztorijára. A zenék is tetszenek, főleg ahol megjelennek a FF jellegzetes hangjai.

Az tetszett a legjobban a bétában, hogy a karakterek, hogy is mondjam... élettel telik. Arra gondolok, hogy ha pl. kijelölök valakit, akkor az rám nézz, meg az emote-ok is nagyon cukik.
A legkevésbé a limit break rendszere tetszett, ezen változtathatnának. A harc is nagyon egyhangú egy idő után, és a class-ok némely képességei is hasonlóak.
Összességében a béta jól sikerült, bár azért a készítőknek van még mit javítani.
Tervezem a játék beszerzését, mert remélem egy jó MMORPG lesz, és már ki vagyok éhezve egy jó kis MMORPG-re! :)
Ethar_Miraz

Már lassan 8 éve játszom különböző (fajtájú és minőségű) MMO-kkal; jelenleg 3 évem van a LOTRO-ban.
Ebben az extrém időjárásban nem kívántam megtalálni PS3-am forráspontját, ezért kisebb-nagyobb szünetekkel játszottam jó néhány órácskát (kevesebbet sajnos, mint terveztem). A legutóbbi phase-ben eljutottam a story questek végéig és még egy kicsit tovább a fejlődésben az lvl. 26-es Lalafell Thaumaturge-ommal.

A legnehezebb dolog a játékban az irányítás megszokása volt. Kezdésnek nehéz és zavaros, de nem kell sok idő, hogy beletanulj. A skillbar egyszerű és könnyen konfigurálható. Másik negatívumként a harc közbeni célpontválasztást említeném. Kissé lassú, nehézkes kontrollerrel, de az élményt nem befolyásolja. Viszont a játék fénypontjai maguk a küldetések: a kaland elején a "fuss oda, beszélj ezzel/szedd össze a virágokat" betanító questeket nem viszik túlzásba, gyorsan le lehet őket tudni és menni a harcmezőre. A game erőssége ez - napi küldetések, hunting log, fate-k, party és solo insták és egyéb, még a betában be nem fejezhető dolog.

A világ hozza a megszokott Final Fantasy élményt. A sztori egy MMO és a Final Fantasy keveréke: megjöttek a kiválasztottak (vagyis mi), de a gonosz sem akar tétlen maradni. Nem kell világmegváltó megoldásokra számítani; találunk benne szórakoztató és komolyabb hangvételű pillanatokat is. A kezdő videó azonban nagyon epikusra sikeredett. Bahamut... már látom is lelki szemeim előtt, hogy írtja ki a raidünket.
Grafikailag nagyon is rendben van a játék; szép, színes, élettel teli. A zene is a jól megszokott Final Fantasy: itt a jó öreg Chocobo-téma, de a korábbi részekből is hallhatunk jól megszokott dallamokat.

A karaktergenerálás nagyon tetszett. Ilyen jól még nem szórakoztam karakterkreálás közben! Ezek a Lalafellek pedig eszméletlenek.
Ami nem jött be? Van pár funkció (például a kasztváltás vagy a craftolás), amire saját magam kellett rájöjjek, mert sehol sem találtam in-game leírást (bár lehet csak átsiklottam felette).

Ez egyik legjobb MMO, amivel játszottam. Szép, hangulatos és változatos. Nem találkoztam semmiféle komolyabb technikai hibával (bár volt egy quest, ami nem akart elindulni) és csak a nagy, tömeges kombóáradat közben feltűnő a szaggatás/lag.
Szívesen beszerezném, de a havidíj elrettentett. Megvárom hátha f2p lesz, a mikrotranzakciós rendszer nekem sokkal szimpatikusabb....
...DE csak ajánlani tudom mindenkinek! Jó pár (száz) órán át el fog az ember tűnni Eorzea‎ világában.
Lara

Arra lettem figyelmes, hogy egy zöld hajú kis csinos ruhás csajszi nyögdécsel a képernyőn. Nyújtózkodik, izeg-mozog bájosan. És ezt nem hagyja abba, folyamatosan felhívja magára figyelmemet. Odasandítottam hát. Háttérben madárcsicsergés, napsütés, kis erdő tárult elém. Na mondom, mi lesz ez? Az FFXIV. A képernyőn épp a karaktert láthattam pihenve.
Néztem távolról a kanapén ülve, kétkedéssel fogadva, hogy ez ugyan mi lesz. És arra lettem figyelmes, hogy nekem ez tetszik! Látok egy gyönyörű világot, aminek kapuján át egy idilli, hatalmas területre léptem be. Úgy éreztem magam, mint az a bizonyos Hobbit, aki kalandot keresett. Frissen, szép ruhámban, nagy lélegzetvétellel indultam el az úton. Számos feladattal, küldetéssel. Már miközben néztem annak a zöld hajú lánynak a kalandozásait, éreztem, hogy erre én is vágyom.

Aztán eljött az idő, amikor nekiállhattam saját karakteremet megcsinálni. Röpke 3 órás készülődéssel el is voltam, hisz csaj lévén mérhetetlenül imádom a játékok ezen részét. És természetesen az sem volt mindegy, hogy mi lesz mesterségem címere, melyik városba fogok kerülni, a haverokkal hol fogok én majd találkozni. Megalkottam magamnak, amit látni szerettem volna a virtuális világban. Zöld szemű, hófehér bőrű, vörös hajú, telt ajkú szépségem lelépett a porondról, hogy elinduljon, majd a városkába megérkezve, neki is kezdjen a kalandozásnak.

Kicsit olyan ez az egész MMORPG, mintha te lennél Neo és épp belépnél a Mátrixba. Állsz, körbe nézel és látsz ezer másik karakter, fejük fölött különböző színnel jelölt nevükkel. Látod a zöldeket, a gépeket és látod a kékeket, a hús-vér emberek, játékostársaid teremtményeit. Mindenki él, mozog, tevékenykedik. Beszélget, ugrál, üldögél, siet a küldetést teljesíteni, csencsel, örvend. Vagy meglovagol épp egy chocobót, amit a többiek ámulattal, irigykedve néznek. És amint elindulsz felvenni az első küldetésedet, onnantól kezdve nincs megállás.

Kiválasztod gondosan a kasztot, fajt, mindent jól megfontolva, hisz ezek után azon az úton kell végigmenned és hőssé(?) válnod.
Gondolkoztam azon, leírjam-e, mennyire láma voltam a kezdésnél. Mert játék közben azonnal eszembe jutott a régi idők egyik tesztje. Részletekre és nevekre már nem is emlékszem, de az jól megmaradt, hogy volt az a bizonyos ismerőshölgy, aki a kedves tesztelő urat telefon is zaklatta akár éjjel is a „Te figyu a kódos ajtónak mi is a kódja?” kategóriájú kérdésekkel. Ezen röhögtem magamban, mikor az elején kedves uramat hívtam fel minden hülyeséggel, hogy „A harcnál most akkor hányszor kell megnyomni az X-et? Jó, de nem jön az autoattack. De benyomtam és kilépett. Most akkor egyszer kell nyomni? Mégis, hogy szedjem elő a csirkét amire annyit gyűjtöttem? De eltűnt a csirke amit az előbb vettem. Bakker leves lett belőle, vagy hova a francba került ez a menüből? Beállítottam-e? Nyomom, de nem rakta be!” Vagy mikor ő hívott kedvesen, mert a chaten sikertelen volt a megbeszélés.

Ami nagyon jó, hogy ilyen játéknál mindenki segítőkész. Senki nem mérgelődik azon, mikor kedvesen köszönnek, használják a számos emotion egyikét, akkor te 20 perces bénázás után válaszolsz leizzadva, „Basszus melyik az integetés, nehogy valami rosszat nyomjak itt be!”.
Számomra ilyen játéknál ez az egyik legnagyobb nehézség: a kommunikáció. A reagálás elég nehéz kezdetben. És mint a lámáskodásomból kivehető volt, nekem ez az első MMORPG-m. RPG-vel, FF-val PSP-n játszottam. De tőlem mindig is távol állt az RPG világa. Taszított, hogy ha mentem, belekényszerültem a harcba. Nem értettem hozzá. Nem az én világom. De a csodás jelenetek, karakterek miatt azért megkésve, ugyan de próbálkoztam. Itt viszont nagyszerűen meg lett oldva a harc. Az olyanok is, mint én, akik nem jártasak ebben a műfajban, percek alatt megszeretik a harcrendszert, megtanulják majd szépen. Nincs itt semmi kényszer, könnyed, eredményes. Minden fejleszthető, beállítható. A küldetésekkel pedig szépen tanít a játék. Megtanítja az alapokat, apróságokat, trükköket. De mindezeket barátokról is ellesheted.
Ami pedig megszeretteti az emberrel ezt a fajta kalandozást (hmm épp az előbb akarta kijavítani a Word fajtalankodásra a szót), az a társaság. Hihetetlen jó érzés ismerősökkel, haverokkal közösen barangolni, csatázni. Oldalt a chaten dumálni ezerrel. Látni, hogy a másik miket csinál.
Tanácsokat, tapasztalatokat lehet megosztani. Számomra egyik nagy öröm volt, mikor SOLDIER-nek hála megtudtam, hogy lehet venni kicsi chobit. Összefutottunk ebben a nagy világban és mutatta nekem büszkén a kis totyogóst. Azonnal akartam én is. Elkezdtem rá gyűjteni, küldetéseket vállalni, amik több pénzt hoznak. Mikor meglett a sajátom és (hosszabb menüben szenvedés és telefonálás után) sikerült is beállítani, akkor boldogan totyogtam a saját csirkémmel együtt. Majd egyik alkalommal arra lettem figyelmes, hogy a sarokban valaki írja, „SO CUTE”. Oh, mondom, ez a csibémnek szól. :) Amint reagáltam, elkezdték körbeállni és megcsodálni az állatkámat. Jó érzés volt angolul kommunikálni idegenekkel is és segíteni, tapasztalatot megosztani. Majd látni az ő felfedezésük örömét is, hogy lehet venni csibét.

Hisz annyi titok, lehetőség van a játékban, hogy nehéz, rengeteg idő lehet mindent felfedezni, talán lehetetlen is. De a barátoktól, többiektől jönnek az infók, adod te magad is.
Beszippant az egész játék. Sajnos mivel 2 napig lehetett csak tesztelni egy héten nem mindig jutottam a játékhoz munka miatt. De azt talán elmondja a sikerét és élvezhetőségét, hogy mindenki ezen mérgelődve ugyan, de próbált este, hajnalban felmenni, egyeztetni. Ha meló utána hajnalban be is aludtam, másnap próbáltam korán felkeltem, hogy pár órát nyerjek.

Hát ennyi. Nem mondom, hogy függővé teszi az embert, mert akkor még előítéletesek lennénk és előkerülnének a WoW South-park sztereotípiák. De mindenképp belemerül az ember és nem akarja letenni, ha elkezdte. (Függőőő! :)

Imádtam, hogy az átvezető jelenetekben láttam magam, hogy engem szólítottak meg. Imádtam küldetéseket vállalni. Imádtam a gyönyörű helyszíneket, a hatalmas színes fákat, az esőt mikor esett. A holdat és csillagokat mikor felbukkantak az éjszakai égbolton. (Vagy ez már a Last of Us volt? :) A napsütést, a tavat. Imádtam más karaktereket nézegetni. Imádtam a különböző ellenségeket nézegetni. Mindegyik más és más. Visítottam, mikor először megláttam az óriás katicabogarat, amit le kellett győzni. Vagy az aranyos nagy szemű, mókus-majom-cicára emlékeztető Opo Opo-t. Hihetetlenül sokszínű, gazdag egy világ ez. Imádtam a Sziget fesztivál feelinget, hogy sokszor elhagytuk egymást. A veterán fesztiválozóknak ismerős lehet a „ha egyszer elveszítjük egymást, a büdös életben nem találjuk meg újra a másikat” szitu. Itt is sokszor elvesztettem a többieket, mire fordultam kettőt, vagy tekeregtem körbe-körbe a térképet nézve, chaten egyeztetve, de sikertelenül. De jó is volt, legalább olyan "találd meg Waldot" mini játéknak is felfogható az ilyen.

Íjász vagyok. 10-es szintű. Az út elején járok, de nagy lelkesedéssel haladok előre.
GokuvsVegita

Nekem a játék stílusa nagyon új volt, ha lehet ezt mondani, ezelőtt semmilyen hasonló stílusú játékkal nem játszottam. A puszta gondolat, hogy ilyen stílussal keljen játszanom, megrémiszt, nem tudom miért, de nem akartam kipróbálni az ilyet. Pénzt és időt nem akartam rá áldozni. Ezért is, mikor az oldalon kint volt a sorsolás, beneveztem. „Mondom, egy próbát megér, nincs költség, csak jelentkeznem kell rá”. Meg is kaptam a beta kódot.

Nem nagyon merültem el a beta-ban: vagy nem jött össze, hogy játsszak rajta, vagy nem akartam. Az első elindításnál és a kaszt kiválasztásánál még vígan álltam a játékhoz, még a tesó is mellettem volt, hogy ő is megskubiza a kalandot. Megnéztem az összes karaktert jól, hogy melyiket válasszam, kicsit nevettem is, mikor a női neműeknek még a bugyiját is meglehetett nézni, ha alulra húzod a kamerát. Nagyon meg lehet alkotni a karakteredet, a játéknak itt plusz pont jár! Végül a tündeférfit választottam, mellé íjat és nyilat. (Legolasz inspirált.) Alig értem el vele a 3-4 szintet, a játék nekem nem tetszik.

A játék kezelése… nos, ez nekem kimondottan nehezen ment, elsőre azt sem tudtam, mit csináljak. Nem tudom, hogy ez nektek is hiba volt e, de olykor be is bugolt, hogy csak előre ment és nem tudtam leállítani a karaktert. De megszoktam és lassan már tudtam is, hogy mit hogyan kell csinálni. A küldetéseket, nos keresgélni kellett, ami nekem nem nagyon tetszett. Csak a végére tudtam megtalálni az a vadászmezős részt, ahol bogarakat meg nyulakat… és ilyen lényeket lehetett levadászni. Voltak vag lv1-2… stb. Ez a része a játéknak tetszett, tovább is akartam keresni az ellenfeleket, de addigra vége kifutottam az időből.

A FFXIV világa engem nem fogott meg, de a helyszínek azok változatosak és van benne képzelőerő. A látvány hagy maga után kivetni valót… jobban kéne szerintem kinéznie, de ez egy beta, szóval még változhat. A hangok azok viszont rendben voltak.
A vadászmezős részt tetszett a legjobban, szerettem volna tovább is jutni a játékban, de csak eddig sikerült. Nem azért mondom, mert annyira tetszett, hanem azért, mert lehet, hogy olyan dolgokat találok, amik megfogtak volna.
Nem tetszett a játékban ez a sok szaladgálás, lehetett volna egy kicsivel kevesebb is.

Kimondtam tömören és körülírás nélkül: ez nem az én stílusom, nem adnék ki rá pénzt. A stílus kedvelőinek azonban azt mondom, vegyék meg, mert ha ezt szeretik az MMO-t, akkor ebben nem fognak csalódni!
talos86

Toltam jó pár MMO-t, így nem ismeretlenek a számomra. Elsősorban a PvP a mániám, de a PvE sztori része is érdekel a játékoknak. Eddigi MMO-im: Cabal Online (2 év), Warhammer: The Age of Reckoning (3 év), Guild Wars (kb. fél év), Guild Wars 2 (jelenleg is tolom), Aion (1-2 hónap), Tera (még most is tolom) és Final Fantasy XIV 1.0 (indulástól szerver zárásig).

Az első fázis alatt kb. 16-17-es szintig jutottam. A második fázissal visszakaptam az 1.0-ás LV50-es Mi'qote Archerem (Bard). A második és harmadik fázist leginkább az új gamepad UI és gombkiosztás tanulásával, illetve a területek feltérképezésével töltöttem (sok minden megváltozott az 1.0-hoz képest).
Mivel a játék nem ismeretlen számomra, így nagyon hamar át tudtam térni az új dolgokra. Az kifejezetten nem tetszik, hogy a főmenüt a jobb alsó sarokba egy ikonsorra zsúfolták össze. Az 1.0-ba ez úgy volt megoldva, mint a PS3 XMB menüjében. A menük oldalról nyíltak be a képernyőre egy listában.
Az irányítás kifejezetten jó. Nem volt gondom a skillek kipakolásával, az action barok közötti lapozással. A harc némileg változott. Hál' istennek kivették az 1.0-ban domináló Animation Lockot, azaz ha éppen ellőttél egy skillt, nem tudtál mozogni, amíg az animáció tartott (sokszor wipeoltunk be egész partival miatta). A harc menete pörgős.
A sztori küldetések vegyes érzelmeket keltenek bennem. Van ami nagyon könnyű, emiatt unalmas is, de vannak közöttük olyanok, amik az LV50-es karakterem ellenére jócskán megizzasztottak (éljen a Level sync).

Nagyon tetszik a játék világa. Középkori feudális hangulata van az egésznek, némi modern stílussal (Magitek páncélok, Aerithe rendszer). Az alap szál bejött, így nagyon remélem, hogy hasonlóan jó lesz a folytatás is. A látványért kitettek a fejlesztők. Maximális beállításon futtatom az asztali gépemen, de állítólag lesz még egy Ultra fokozat is.
A zenéről nem tudok nyilatkozni. A TS miatt csak az effekteket hagyom meg, a zenét kikapcsolom.

A legjobban a felfedezés élménye és a játékos közösség nyitottsága tetszik.
Legkevésbé a főmenü és a kasztok/jobok speciális képessége tetszik. A Limit Breakek a Final szériák legerősebb támadásai. Jelenleg úgy néznek ki, mintha csak belerakták volna őket, de nem tudnak mit kezdeni velük a fejlesztők (szimplán buffok).

Engem összességében meggyőzött az FFXIV. A grafika gyönyörű, a hangulat jó, a fejlesztők figyelik és folyamatosan változtatják a játékot a visszajelzések alapján. Sok a pozitív oldala, de van azért, ami nem tetszik (főleg a Limit Breakek).

Vásárlás? Megvan az 1.0, így csak az előfizetésemet kell megújítanom. Szeretném látni, hogyan alakul a sztori, amit az elődjében befejeztek egy látványos videó képében.
SOLDIER

Legelőször Lineage 2-vel, majd a hírhedt WoW-val kezdtem az ismerkedést az MMORPG műfajjal, de csak az utóbbi volt képes megnyernie magának. Hosszú kalandok, furcsa beszélgetések és olyan bizarr eseményeket köszönhetek neki, ami csak és kizárólag e stílus sajátja.

A fősztori elejét tudtam csak le, azaz sikerült elhagynom a kezdő helyszínt, illetve a választott céhem (kasztom) kezdő eseményeit is teljesítettem. Elsőnek egy lancer, azaz lándzsás karaktert indítottam. Mindig is favorizáltam ezen harcmodor képviselőit a régebbi FF játékokban, ha jól vettem észre itt kiemelkedően jó támadó karakter.
Először is, törekedtem minden lehetőséget kipróbálva játszani. Ez nem csak fejes volt a mély vízbe, hanem fulladásos halál. Butaság volt sietni, a játék szép lassan megtanított az alapokra. Ez nagyon tetszett.
Dicséretes, milyen ügyes húzásokkal sikerült belegyömöszölni egy kompakt kis kontrollerbe, egy egész klaviatúra lehetőségeit. Még PC játékosokkal is találkoztam, akik kontrollert használtak. A kezelés egyetlen gyenge pontja talán a harc, ahol az ellenfél kijelölése valami ember feletti (vagy alatti) vezérelv szerint működik, amit a humanoid elme egyszerűen képtelen értelmezni.

Szerintem igazi csodát a világgal alkottak a készítők. Eorzia, részletességével kitűnik az online szerepjátékok közül. Emlékszem, elégedetten sóhajtottam mikor a játékbeli éjszaka beálltával felnéztem a csillagok miriádjától pettyes, holdfényes égboltra. Harcoknál annyi az effekt meg a robbanás, mintha beköszöntött volna a kínai újév. Birkózik is vele a PS3 rendesen, sajnos. A pozitívumokhoz hozzájön az autentikus Final Fantasy hangulat és stílus, na meg a rengeteg fan service. A zenék jók, a kedvenceim természetesen régi dallamok szuper újragondolásai voltak.
Ami a Beta legnagyobb érdeme volt, hogy teljesen úgy éreztem egy új Final Fantasy résszel játszok. A környezetben, szereplőkben és sztoriban is mindig jött valami, ami eszembe juttatta a korábbi epizódokat. Marha jó az is, hogy a legtöbb netes szerepjátékkal ellentétben itt a fő sztori és a guild sztorinak hála az sem unatkozik aki nem igazán csapatjátékos.

Ami viszont a legkevésbé tetszett, az a harc. Egyrészt a béna célzás miatt, másrészt mert unalmas. Két fajta ellenfél létezik a játékban; amelyiket le tudod verni és amelyiket nem. Tudás nem igazán kell senki legyőzéséhez sem, szint és maximum szerencse, hogy ne egy rossz pillanatban aggrózanak rád a mobok. Csak minimális aktivitás van a harcokban, ha egyszer kijelölted a célpontot inkább célszerűbb verni mint a répát, nem pedig szaladgálni. A másik veszedelem az a frame rate. Szinte mindenütt nagyon alacsony képfrissítéssel fut a játék és ez nagyon kedvemet szegte, az amúgy kiváló látványt látva. Számomra furcsa volt az is, hogy az insták és a FATE-eken kívül alig látni csapatban kalandozó játékosokat. Valahogy nincs meg a motiváció ahhoz, hogy a körülményes csapat alapú lehetőségeket, pár alkalomnál többször erőltesse az ember. Igen, egy multiplayer játékban.

Számomra nagyon felemás volt az élmény. Nagy jó kedvvel álltam neki és az első pár varázslatos nap után gyorsan unalomba fulladt az egész kaland. Jó, hogy van benne történet, de igazából teljesen érdektelen. Jó az is, hogy nem hagyja magára a szólózást kedvelő játékosokat a program, de ez mintha a csapatjáték rovására ment volna. A grafika gyönyörű, de annyira akad, hogy inkább hasonlít egy képregényre, aminek a lapjait a szemed előtt fújja a szél.

Nem tervezem a játék beszerzését. Jelenlegi állapotában nagyon kevés olyan dolgot nyújtott számomra, amiért akár egy havi bérlésen elgondolkodnék. Igazából nem a rendszeres előfizetéssel van gondom, sokkal inkább az zavar, hogy milyen kevés szolgáltatást nyújtana cserébe a program. Parázs az van benne viszont, csak piszkálhatnák még egy kicsit.
Így látták tehát játékos kedvű olvasóink a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn bétáját. A PSC játéktesztje közvetlenül a megjelenés dátumán várható, egy olyan szakember billentyűzetéből, aki a téma avatott ismerője!
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
37. Drivolis  Felséges Úrnő
2013.07.21. 09:36:06
LV23
Lara és a vörös haj. :D Én mindig kék vagyok.
(⌐■_■)--︻╦╤─ - - - (╥﹏╥) ladyv89
36. jime  non-alcoholic
2013.07.16. 17:53:40
LV29
Válasz 35. Lara üzenetére:
nyugi-nyugi, nem is azért mondtam ;)
"wake up, you're dead!"
35. Lara  beauty junkie
2013.07.16. 16:14:31
LV26
Válasz 25. jime üzenetére:
jól van na, én nem tudok 2 sorban írni. :D
ha megvernének se menne. :D
34. Lara  beauty junkie
2013.07.16. 16:13:54
LV26
33. solid  PlayStation.Community tag
2013.07.16. 11:46:14
LV12
Válasz 12. martin üzenetére:
"Valaki írta, hogy beakadt a futás. Az egy funkció, az autorun."
Szakadok! xD
"Game has changed"
32. simon7109  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 17:03:25
LV18
Válasz 31. talos86 üzenetére:
Igen ám, de vannak akik úgy szeretnek játszani, hogy arra mennek amerre akarnak:)
Partyban meg ugye arra kell menni amerre a többség megy.
Én jobb szeretek szólózni, nem zavarnak be a többiek és minden loot az enyém:D
PSN: misi2mezei
31. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 16:43:02
LV3
Válasz 29. simon7109 üzenetére:
Partyba sokkal könnyebb lesz fejlődni, mint soloba. Egyedül max 2-3 mobot tudsz chainelni, partyba sokkal többet, így jóval magasabbra is kúszik az XP bónusz amit a megölt mobok után kaptok.
30. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 16:30:05
LV10
Válasz 29. simon7109 üzenetére:
Nem hiszem, hogy manapság a WoW-hoz kellene hasonlítani egy MMO-t. Kicsit régi konstrukció.
29. simon7109  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 10:05:16
LV18
Válasz 12. martin üzenetére:
Egyetértek. Én majdnem 2 évet WoW-oztam, természetesen eredeti szerveren. Amíg valaki nem éri el a max szintet addig ilyen a játék. Persze lehet fejlődni partyban is, de szerintem könyebb szólózni, ezért is nincsenek ártyk fejlődéshez.

Én nem vagyok az a nagy fps mániás, nem szokott zavarni ha kicsit alacsony, de itt nagyon zavarta a szemem. Lehet az érdekes látványvilág végett.
PSN: misi2mezei
28. spatz  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 07:58:39
LV3
jók a cikkek
SpatZ blog,Demons Souls FAQ,Dark Souls magyar wiki
27. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 04:31:42
LV3
Válasz 26. talos86 üzenetére:
5 Euróval csökkentett havidíjat. Nem tudok fogalmazni kora reggel meló előtt. :S
26. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.15. 04:30:18
LV3
Válasz 23. gdavid üzenetére:
Ha jól látom, akkor kivették a 3 Eurós karakter kezelési díjat és szomorúan látom, hogy a Legacy-k mégsem kapják meg az 5 Euróval csökkentett havidíját is. :(
25. jime  non-alcoholic
2013.07.15. 04:09:25
LV29
Lara, nem csalódtam....kisregény :D
"wake up, you're dead!"
24. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.07.14. 20:43:49
LV11
Válasz 18. martin üzenetére:
Természetesen ezt elfogadom és abba is biztos vagyok, ezt nem fogják végleg így hagyni.
Please to meet you... Hope you guess my name.
23. gdavid
2013.07.14. 20:35:30
LV2
Válasz 20. talos86 üzenetére:
http://eu.finalfantasyxiv.com/en/product/

11 Euró/hó az alja.
22. rDAVE  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 20:33:36
LV3
Próbáltam sok MMORPG-t (fizetőst és F2P is), de talán ez volt, ami eddig leginkább lekötött, sajnálom, hogy nem tudok majd játszani a havi díj miatt, viszont inkább maradjon havidíjas, minthogy F2P legyen.
PSC-n nem nyertem kódot, de szerencsére nem sokkal utána kaptam egyet a fejlesztőktől. PS3-ra kaptam, de ott csak kb 4-5 órát játszottam, utána leszedtem PC-re és inkább azon folytattam. A kontrolleres irányítás meglepően jó, viszont billentyűzetről nehéz lett volna visszaszoknom, igaz PS3-on is tökéletesen megy a bill és egér. FPS érezhetően nem a legjobb PS3-on, de megszokható és cserébe valóban stabil volt, meg ez még idővel rengeteget javulhat! Készítők kitettek magukért, egy nagyon hangulatos játék lett, látszik, hogy próbálják feltölteni élettel és nem csak egy sablon mmot létrehozni. A grafikai stílusa is nagyon bejött, ennyit nem nézelődtem még hasonló alkotásokban, GW2-öt dicsérik, hogy milyen jól sikerült azon téren, de az a látványvilág engem egyáltalán nem fogott meg, csak egy-két ponton, itt viszont minden része tetszett. Továbbá ez az első MMORPG ahol egy idő után sem vette át az én zeném a játékét, hanem végig az eredeti maradt, szóval mondhatjuk, hogy a hangok terén sem volt problémám. :) Bugok száma minimális, kiadottnál is láttam már rosszabbat.
Remélem, hogy egyszer még sikerül visszajutnom ebbe a remek világba!
2013.07.14. 17:37:52
LV6
Válasz 20. talos86 üzenetére:
Azért az nem kevés szerintem. Vagy ez normális?
20. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 17:16:22
LV3
Válasz 17. Komplex üzenetére:
15 Euró/hó
19. martin  Főszerkesztő
2013.07.14. 16:05:32
LV27
BTW aki szeretne elszakadni a klasszikus MMORPG látványtól, az váltson át R3-mal FPS nézetbe. Ettől az egész akció-RPG szerű lesz. Jobban látszanak a mobok és NPC-k, közelebbi az akció és animáció.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
18. martin  Főszerkesztő
2013.07.14. 16:03:52
LV27
Válasz 14. SOLDIER üzenetére:
Nem mondom, hogy a frame rate jelenleg tökéletes, de SZERINTEM sehol sem zavaróan alacsony. 30 emberes (+6-8 mob) Fate-eknél is ugyanolyan marad.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2013.07.14. 15:44:12
LV6
Első MMO játék amit kipróbáltam. Nekem eddig tetszett nagyon. A képfrissítéssel nem volt gondom. Kezelés kicsit nehézkesnek tűnik de szerintem megszoknám. Nekem a térképkezelés az ami nagyon furcsa, hogy mi merre van, mikor merre menjek.
A havidíj amúgy mennyi lesz?
16. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 14:29:37
LV3
Válasz 15. prototype üzenetére:
Van és úgy hívják, hogy Filter gomb az inventory jobb felső sarkába(legalábbis PC-n ott van).
15. prototype  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 12:25:19
LV11
Egy item rendszerező funkció nagyon kellene bele.
"Brave. Not particularly clever, but brave."
14. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.07.14. 11:00:48
LV11
Válasz 12. martin üzenetére:
Ezt teljes mértékben alátámasztom. Ha játszom akkor kizárólag konzolon, így leginkább ebből a szempontból nézni a programot. Tehát kiemelném, egyáltalán nem szakavatott véleményt fogalmaztam meg, a hozzáértők felettem vannak.
A képfrissítésre többen is panaszkodtak az csak azé.
Please to meet you... Hope you guess my name.
13. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.07.14. 10:40:54
LV11
Válasz 8. Fritz üzenetére:
Én is húztam a szám a vasvellát látva. :D
De a lenti képeken van igazi dragonyos!
Please to meet you... Hope you guess my name.
12. martin  Főszerkesztő
2013.07.14. 10:05:59
LV27
- Nekem az ég világon semmi bajom nincs a képfrissítéssel, soha nem volt még zavaró, egy tömegjelenetben sem.

- Valaki írta, hogy beakadt a futás. Az egy funkció, az autorun.

- Soldier írja, hogy insta és fate mellett nincs csapatban kalandozás. A WoW-ban sincs, ezt hívják szólózásnak és tápolásnak.

- Szintén Soldier írja, hogy valamelyik mob lemegy, valamelyik nem. Ez a klasszikus MMORPG, erről szól. A PvE nem skillhez kötött, az a PvP.

Szerintem egyszerűen az van, hogy a konzolosok még mindig nem érzik az MMORPG lényegét. Ameddig nem jutsz el az aktuális endgame-be, minden egyes ilyen játék a grindolásról és a mobok végtelenségig tartó hajtásáról szól. Ugyanez igaz a craftolásra is.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
11. Tom
2013.07.14. 08:18:05
LV4
Válasz 3. simon7109 üzenetére:
Nem csak nálad olyan. Sajnos átlag 20fps ha fut. Amúgy jó játék lenne, de ebben a formában felejtős.
10. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 06:21:25
LV3
Válasz 6. Mark üzenetére:
Igen, a PS3 változat menüje jó lett. Most azon küzdünk mi PC-sek a béta fórumon, hogy kontroller használatával mi is megkapjuk. Nézz rá a két Screenemre az első postban. A jobb alsó sarokban van PC-n a főmenü.
9. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 06:15:10
LV3
Válasz 4. _Nefud_ üzenetére:
Nem lesz sosem f2p. Ezt egy fejlesztői Q&A alkalmával világosan kijelentették.
8. Fritz  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 05:48:14
LV2
Válasz 7. SOLDIER üzenetére:
Itt a képeken szegény Lancer, csak sima paraszt cuccban van, nem pedig Dragoonban:(
7. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.07.14. 01:10:54
LV11
Válasz 3. simon7109 üzenetére:
Instáknál, mikor csak a party-t kíséri a program, tökéletesen fut. Ott tényleg lenyűgöző volt a látvány. Örülök, hogy másoknak ennyire bejött, az biztos aki eddig nagyon mmo-zni akart és nem jött be neki a DC universe annak ez jó lehetőség.
Please to meet you... Hope you guess my name.
6. Mark  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 01:00:45
LV4
Ez a beta volt az első MMORPG élményem. Kb 5-6 órát játszottam vele csak eddig, de bejött. Mágussal mentem, karakteregenerálás is elég összetett(szemeim is más színűek, animesre csináltam :D ). Küldetésekkel sem volt semmi problémám eddig. Ameddig játszottam a történet elég béna (bár nagyon az elejét kapirgatom csak, de az dög unalmas volt).
Nagyon ügyesen meg lett csinálva a menük kezelése, DS3-al nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól lehet ugrálni, megtalálni mindent ennyi opció között.
Demon Lord / Dark King
5. simon7109  PlayStation.Community tag
2013.07.14. 00:03:48
LV18
Válasz 4. _Nefud_ üzenetére:
Havidíj annyira nem vészes szerintem. Ha leköt a játék boldogan kifizetem:)
Amúgy azt tudni, hogy PS4-re a gép megjelenésekor egyből elérhető lesz e, vagy csak később valamikor?
PSN: misi2mezei
4. _Nefud_  Az egyik mongol
2013.07.13. 23:44:41
LV12
Válasz 3. simon7109 üzenetére:
Detto, addig meg talan a havidij is bukik :) Bar ezt azert erosen ketlem...
He who controls the Spice, controls the universe!
3. simon7109  PlayStation.Community tag
2013.07.13. 22:11:15
LV18
Bétát próbáltam én is, csak azért nem írtam mert nem játszottam vele annyit, hogy legyen miről:)
De a béta alapján tetszett. Viszont PS3-ra biztosan nem fogom beszerezni, engem nagyon zavart a fram-drop, lehet csak nálam volt, de én nem is nevezném drop-nak mert folyamatosan alacsony volt az FPS.
Majd PS4-re:)
PSN: misi2mezei
2. Ruzsi  PlayStation.Community tag
2013.07.13. 21:35:37
LV10
Az alapvető probléma az a játékkal, hogy olyan dolgokat írtok pozitívumként, amik egy játék szavatosságát nem garantálják. Egy MMO életében, pedig ez a legfontosabb, hogy sikeres legyen.
SOLDIER szerintem nagyon jó képet festett a játékról, én is hasonlóan látom.
Nálam olyan ez a játék, mintha vagy 5-6 éves lenne, olyan elavult mechanizmusok jellemzik. A harc szerintem borzalmas és unalmas. Sajnos nem kínoztam magam túl sokáig vele, de szerintem ez a játék havidíjjal halott, azaz max. PS-en van esélye, mert PC-n sokkal jobb f2p játékok vannak.
Ami engem leginkább érdekelt az egy MMO kontrolleres irányítása. Véleményem szerint nem vészes, szokható, de lassú.
Összességében örülök, hogy elindult a konzolos fantasy MMORPG vonal és bízom benne, hogy az Elder Srolls Online jobb lesz, habár nekem onnan nagyon hiányzik majd a klasszikus PvP vonal.
1. talos86  PlayStation.Community tag
2013.07.13. 20:34:39
LV3
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Dark Devotion (PS4, PSN)
2020.02.16. 13:31 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pixeles kereszteslovagok Dark Souls-a.
Képregény - Dredd bíró: Minden birodalom elbukik
2020.02.16. 13:12 Cool-Túra
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az előétel után itt a főfogás!
The Princess Guide (PS4, PSN)
2020.02.14. 09:18 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Négy hercegnő, egy tanár.
Mozi - 1917
2020.02.12. 19:23 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy csepp a háború vérmocskos tengerében.
Gris (PS4, PSN)
2020.02.12. 13:16 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Interaktív animációs film.
Coffee Talk (PS4, PSN)
2020.02.08. 14:07 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Visual novel latté.
ZOMBIE ARMY 4: DEAD WAR (PS4)
2020.02.07. 20:20 Játékteszt
7 hozzászólás
Szerző: HTB
Óda egy amfetaminfüggő élőhalott osztrák szobafestőhöz és rothadó társulatához.
Mozi - Jojo Nyuszi
2020.02.05. 17:00 Cool-Túra
8 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Felnőtté válni a Harmadik Birodalom alkonyán.
DRAGON BALL Z: KAKAROT (PLAYSTATION 4)
2020.02.05. 16:42 Komment
4 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Son Goku legendája.
Jurassic World Evolution - a kiegészítő csomagok (PS4, PSN)
2020.02.04. 14:07 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A rövid, a bosszantó és a jó.