.
 

PlayStation.Community

2013.05.17. 09:00 Kedvcsináló
54 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
Az apokalipszis félig-meddig diszkrét bája.

A picsába, hát még rendesen izgulok is – gondoltam magamban, amikor partnerünk, a Sony Computer Entertainment Europe által rendelkezésemre bocsátott, Playstation 3 exkluzív The Last of Us előzetes verziójának letöltő kódját pötyögtem a PSC-s reg Account Management részébe.
A játékról már 2011 decemberi bejelentése óta igen sokat lehetett hallani, látni és olvasni, legfőképpen azt, hogy a PlayStation exkluzív Uncharted-sorozatért felelős Naughty Dog stúdió egyik részlege fejleszti. Ez a nem elhanyagolható tény tulajdonképpen az első perctől fogva kőkeményen meghatározta a TLU létezésének fogadtatását: szerintem a szakma és a gémerek egyaránt tűkön ülve várják, hogy sikerül-e a 2013 júniusi debüt után a Neil Druckmann és Bruce Straley rendezők által vezetett csoportnak minimum reprodukálni, de nem titkoltan talán felül is múlni az Uncharted epizódok fergeteges világsikerét.
A TLU besorolását tekintve „akció-kaland túlélő-horror”, mely igen hangzatos kategória a zsánerben induló számos versenyzőnek hála mára már egy igen nehezen definiálható, összemosódó határokkal bíró stílussá nőtte ki magát. Ahány fejlesztő, annyiféle megközelítést takar példának okáért a „kaland”, vagy a „horror” jelző, de akárhogyan, bármilyen irányból is indulunk neki a fejtegetésnek, biztos vagyok benne, hogy mindannyian egy nagyon markáns, tipikusnak mondható hangulati elemekből összeálló érzést keresünk-keresnénk ezekben a címekben.
A TLU kódja szerencsémre működik. A rendszer egy alig pár száz megás file-t tölt le a PS3 merevlemezére, ami első látásra nem túl bízható adat. Félelmem akkor oszlik semmivé, amikor az install után egy újabb download kezdődik, mely a képernyőre kitett számláló szerint közel 50 percen keresztül tart majd. A teljes telepítés végül egy 6.7GB-os állományt eredményez, ami huncut mosolyra húzza a számat: ha ez a game ekkora demót pakol a gépre, a végleges produktum sem lesz piskóta. Vágom, aki a kicsit nem becsüli… de ugyanakkor azt is tudom tapasztalatból, hogy videojáték országban általában a méret, ha nem is mindig a lényeg, de nagyon sokat elárul.
Belekezdhetnék itt most egy karakterek tízezrein átívelő, leleplező mesébe arról, hogy miről szól a The Last of Us, azonban ennek a kedvcsinálónak nem ez az apropója. Megteszi majd ezt helyettem egy kollégám, aki a tesztet írja megjelenéskor. Ezúttal legyen elég annyi, hogy a történet egy olyan típusú kegyes apokalipszis után játszódik, mely nem az életet törli el teljesen a Föld színéről, hanem tulajdonképpen csak az emberiséget tizedeli meg. Egy fura gombás fertőzésről van szó, amiről nem tudjuk, honnan jött és miért. Lehetett mesterséges járvány vagy a természet védekező mechanizmusa legnagyobb pusztítója, az ember ellen – legyen ez a végleges szoftver titka. Lényeg, hogy az ember felsőbbrendűségét hirdető, ma ismert civilizáció lehanyatlott. Milliók pusztultak el, vagy váltak fertőzött mutánssá.
Húsz év telt el az „Esemény” óta. A megmaradt lakosság karantén zónákban, szükségállapot során tengeti életét, sajátos biztonságban, katonai hatalom kontrollja alatt. Kint, a világban azonban újra a burjánzó természet az úr, és nem titok: akadnak olyan erők is, melyek a mostoha körülmények ellenére a vadonban próbálkoznak a túléléssel.
A sztori főhőse Joel, a 40-es éveiben járó férfi és protezsáltja Ellie, a 14 éves tinédzser kislány, akik, mondjuk úgy, elhagyják a zárt övezetet. A férfi még látta a régi világot, Ellie már nem – ő az Esemény után született. Joel a kerítés mindkét oldalát megjárta, túlélésben edződött; Ellie csak könyvekből és hallomásból tudja, milyen volt az élet a katasztrófa előtt.
A TLU az ő nagy amerikai utazásukról szól, melyre egy szebb jövő reményében indulnak.

Vallom, hogy az első benyomás mindig nagyon fontos az ismerkedésnél, és a TLU béta demója véleményem szerint ügyesen él ezzel a lehetőséggel. A szobabelsőt sugalló nyitóképernyőn régimódi, résnyire nyitott fa ablak, melyen nem csak a könnyű nyári napsugarak cirógató sugarai szűrődnek be, de a külső falon futó borostyán néhány levele is utat tör magának befelé. Sejtelmes, diszkrét zene szól, a szakadt függönyt enyhe szellő lengeti. A falat penész kezdte ki, a vakolat mállik; a mélabús, melankolikus hangulat egyfajta gyönyörű elmúlást, de mégis ez élet körforgásának erejét sugallja.
Két lehetőség áll előttem, két helyszínből kaphatok ízelítőt. Ezekből kaptok most ti is, természetesen a jótékony mértékletesség betartásával.
Lincoln

Normál fokozaton (ez a második a négyből) vágok neki az ismerkedésnek. Joel és Ellie egy növényekkel félig benőtt autópályáról letérve gyalogosan indul útjára. Körülnézek: szó szerint letaglóz a látvány! Ha szereted a virtuális kirándulásokat, valószínűleg neked is összefut majd a nyál a szádban a növényzet bujasága és a változatos, kifinomult ábrázolásmód láttán. A kék égen gyönyörű, halványpiros árnyalattal bolondított felhők, mit az epres vattacukor szállnak, a fák lombkoronája között a nyári nap késő délutáni sugarai vakítják el a szemem. A lomb között a távolban egy víztorony sziluettje látszik, az ágak és levelek árnyéka pazarul festi meg a sziklát mögöttem.
Meg sem mozdulok. Ellie és Joel beszélgetnek. A kislány egy barátnője sorsával kapcsolatban fejezi ki pozitív reményeit, melyeket Joel finoman, de határozottan kaszál el.
Joelt irányítom, külső nézetből, kellemes közeli kameraállásból. Elindulok a lejtőn, egy kis patak irányába. A vízből kecses madár iszik. Lépteinkre tovaszáll. Fegyvert fogok és célzok: a lövés erős hangja szinte belehasít a nyugalmas miliőbe. A kislány összerezzen, de nem ijed meg: szájdobolást utánozva dúdolgat. Újra célzok: könnyedén váltom a váll-perspektívát mind a két oldalra.
A pataknál kék virágok nyílnak, a levegőben levélke száll. Kisebb elágazást találok, távolabb a fűben néhány orvosságos kapszula. Lehajolok értük, majd nekivágok egy meredek kaptatónak. Ellie valamilyen kis, riadtan osonó rágcsálót fedez fel a bozótban, amit butuskán köszönt: „Szia haver!”
Madárcsicsergés; a fenyőfákkal és mohával benőtt sziklákkal szegélyezett út a dombtetőre, a víztorony lábához, egy kerítéshez vezet. A kapu zárva, kerülőutat keresek. Ellie boldogan visong: szentjánosbogarakat vert fel a fűből, azok pedig körülötte döngicsélnek.
A lepusztult épületek között nincs továbbvezető út, a drótkerítés túl magas ahhoz, hogy megmásszuk. Egy hosszú deszkát pillantok meg az egyik falnak támasztva. A program jelez, hogy ez jó lesz valamire. Morogván lépek be a menübe, ahol meglátom a segítségek kikapcsolásának opcióját. Megnyugszom.
Az egyik objektumra mászva vascsőre lelek, melyre valaki szúrószerszámot kötözött: egy ollót. Ezzel nagyobb esélyem lesz a közelharcban, oktat a program. A palló áthelyezésével és megemelésével, majd illesztésével hidat eszkábálok, melyen át végre bejutunk a zárt területre.
A nap szinte elvakít, ahogy a házikó tetejéről szétnézek: a fákon túl kisebb vidéki település tűnik ki, utunk célja. Joel egy barátja, Bill bujkál itt, aki állítólag rendelkezik egy működő kocsival. Erre van szükségünk. A kertek alatt leereszkedünk a házak közé, Joel könnyedén szökkenve, ügyes és tökéletes mozdulattal lendül át egy korlát felett. A Motion Capture technika büszkén domborít.

Csend van, túl nagy, baljós csend. Az egyik épület közelébe érve morgást hallok. Ellie nyugtalanul, félve kérdezi, mi lehet az. Joel tudja, de nem örül neki: az egyik fészerben valaki – vagy valami – rejtőzködik. Éber módba kapcsolva, leguggolva látom és hallom, hogy egy fertőzött lapul a deszkakunyhóban! Téglát keresek, majd elhajítom, neki a falnak: a lény, ami valaha ember volt, tubarózsa módjára szétnyílt fejjel, vicsorogva lép ki a fényre, majd vakon a zaj forrása felé tántorog. Egy határozott, fejre mért ütéssel, hátulról terítem le.
Újabb morgás, az egyik távoli sarokból. Most már tudom, mire számíthatok. Fegyverem állapota kielégítő: újfent téglát dobok, majd gyorsan ezt a lényt is lecsapom a fejébe állított testápolómmal. Ez a csapás már leamortizálja a bunkót: hála istennek van a hátizsákomban egy új olló és némi ragasztószalag, mellyel fixálhatom az eszközt.
Benyitunk az emeletes épületbe. Mindenhol a pusztulás és elhagyatottság gyönyörűséges nyomai. A falon ferde kép, óra, a bútorok bedöntve. Nincs két ugyanolyan felület. Átkutatom a helyiségeket: töltényeket, alkatrészeket, és egy teleírt cédulát találok. A belső tér lestrapáltságában hordozza szépségét. Ámulok. Ellie viccesen énekelget, miközben én kutatok.
Átnézem, mi is van nálam tulajdonképpen. Egy pisztoly alig pár tölténnyel, EÜ csomag, és egy vadászpuska. A zsákban 5 kapszula: ha 20 lenne, fejleszthetném életerőm, élesíthetném hallásom, gyorsabban ezermesterkedhetnék vagy gyógyíthatnék. A különféle hozzávalókkal fegyvereket vagy akár Molotov-koktélt is gyárthatnék. Nincs sok cuccom: ezek szerint minden zegzugot érdemes átkutatnom, ha túl akarom élni a külvilágot.
Zárt kapuhoz érkezünk. Aggódva bakot tartok a lánynak, aki átmászva a másik oldalról nyitja az ajtót. Már a városban vagyunk, többfelé is mehetünk. Az egyik udvarban kerti törpék: Ellie ilyet eddig csak könyvben látott. A kislány mindenre rácsodálkozik: érződik, hogy csak hírből ismeri a régi világot.
Tovább indulunk a város közepe felé: valahol itt lehet Bill rejtekhelye…

Ez volt tehát az első demópálya nagyjából 1/3 része. Tovább folytatni poéngyilkosság lenne – de egyébként sem szívesen mesélek tovább. Valahogy nem találom a megfelelő szavakat, melyekkel ezt a különleges élményt lefesthetném.
A TLU nem csak gyönyörű, de eszméletlenül hangulatos is. Igazából már 10 perc után érződik, mitől „kaland” ez a játék. Részben film-, részben könyvszerű, rendkívül erős dramaturgiával. A két karakter szerepeltetése, jellemük felvezetése, a temérdek illusztráló beszélgetés mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy egy nagybetűs KALANDBAN érezhesd magad, ne pedig egy akciójátékban. A lassabb, komótosabb, kimértebb ritmusnak hála a program egy icipicit talán „bealtatja” a környezet tanulmányozásában és a párbeszédekben elmerülő playert, mely langyos vízből szinte elektrosokként rántanak vissza a valóságba az olyan jelentetek, amikor az ellenfeleknek vagy más történéseknek köszönhetően hirtelen beindul a daráló. A nagyon kimért mennyiségű felszerelés – és a kalandot láthatóan nagyban könnyítő fejlesztés lehetőségének felvillantása – folyamatos kutatásra ösztönöz, az utcák, sarkok és az épületek emeleteinek átkutatása egyenesen presszionál arra, hogy tényleg mindent elkövess túlélésed érdekben.
Amikor aztán valódi akcióra kerül a sor Lincoln városában, amikor kiéleződik a helyzet, minden hirtelen annyira nehéz lesz. Ügyességed és helyzetfelismerő képességed is egyből prés alá kerül. A túlerő könnyedén felülkerekedik, a harc nem feltétlenül megoldás többé: menekülnöd kell és nagyon ügyesnek, pontosnak, esetenként óvatosnak lenni. Már normál fokozaton is megizzaszthat a pillanatnyi zűrzavar, melyből talán csak második, harmadik elhalálozás után találod meg a kiutat. A TLU túl könnyen kényelmetlen helyzetbe tud hozni, ha éppen nem vagy felkészülve az eseményekre.
Ó, és az audio! A megfoghatatlan semmiből szóló, maximálisan nyugtató hangok és zenék vásznát szinte széttépik az olyan erőszakos, dinamikus hatások, mint a lövés, a robbanás, vagyis minden, ami a nyugalom megzavarására kiválóan alkalmas. Majdnem fájdalmas, amikor egyszer csak hirtelen kitör a káosz, amikor kibillensz a tartósnak tűnő biztonságból.
Már ez a nagyjából 45 perc hosszúságú pályarészlet tökéletesen illusztrálja azt, hogy milyen is valójában egy minőségi túlélő-kalandjáték. Le a kalappal!
De utazzunk tovább…
Pittsburgh

The roses have faded, there's frost at my door
The birds in the morning don't sing any more
The grass in the valley is starting to die
And out in the darkness the whippoorwills cry.


…énekli Hank Williams az Alone And Forsaken című dalban, ahogy Joel és Ellie egy kocsival távoli célja felé száguld. Ezt a részt már láthattad a korábbi „rajtaütés” trailerben. Úgy tűnik, a biztonságos idillt semmi sem zavarhatja meg...
Az intermezzo csúnya balesettel végződik: hőseink egy lepusztult vegyeskereskedésbe szorulva próbálnak menekülni. Füstölgő roncs, üvegszilánkok, szemét, mocsok és kosz mindenütt. Szinte a tévé képernyőjén keresztül érezni a rothadás szagát.

Szerencsére Ellie és Joel is sebesülés nélkül élik túl a karambolt, azonban rögtön látszik, hogy a mindenre elszánt, kegyetlen fosztogató banda legyűrése teljesen más stílusú hozzáállást kíván majd, mint az első demóhelyszín. Némi gombnyomkodás és brutális vérontás után – mely során záros határidőn belül kell megmentenem a bajba került kislányt – halálos macska-egér harc kezdődik.
A zajra előmászó banditák elkezdik felderíteni a terepet. Konstatálják, hogy a „vendégek” veszélyesek lehetnek, hisz marcona őrszem társaik holtan hevernek a romok között. A lapulás és a jó időzítés a túlélés kulcsa: Joellel megpróbálok úgy helyezkedni, hogy az erősítésként érkezők már ne láthassanak meg. Pár hirtelen, jól irányzott lövés a rejtekhely mögül segít leteríteni az első két haramiát, azonban a lőszer szűkössége és a túlerő nagysága nem ad lehetőséget komolyabb tűzpárbajra. Egy lövés híján kifogy a pisztoly, nincs már több puskatöltény sem. A szanaszét cincált bolt pultja és polcai között osonva kéne becserkészni az összes ellenfelet, de ez első nekifutásra nem jön össze: bármennyire is ügyes akarok lenni, a sietség nem célravezető. Újráznom kell.
Kis sakkjátszma és helyezkedés után elkapom az egyiket, a pisztolyt a fejéhez szorítom – ezzel feltartom a többieket. Közel megyek egy másikhoz, az utolsó golyóval hirtelen ötlettől vezérelve fejbe lövöm a sakkban tartott túszt, ekkor a talpon maradó banditával adok-kapok ökölharc kezdődik. Sajnos vesztésre állok: a banda tagjai körbevesznek, rám lőnek, megsebeznek, lefognak. Nekem annyi. Új taktika kell. Megfontoltabb, alaposabb, pontosabb lebonyolítás; csak és kizárólag így élhetjük túl.
Végül nagy nehezen sikerül becserkészni és legyőzni őket.

Pittsburgh valaha népes, nyüzsgő nagyváros volt, most inkább egy növényekkel gazdagon benőtt romhalmaz. Egy betonból készült óriási sziklakert. Lerobbant kocsik és törmelék mindenütt, az utcák elbarikádozva. Egy garázsajtót némi küszködés után sikerül felfeszíteni. Bár ne mentünk volna be: kivégzett emberek oszladozó hullái mindenütt. Zseblámpámmal világítok rájuk. Ezek nem fertőzöttek voltak – jegyzi meg Joel. Ellie aziránt érdeklődik, hogy a férfi ölt-e már embert. A válaszként kiadott morgást igennek veszi, de nem esik kétségbe.
Az egyik emeleti szobában hívogató munkaasztalt találok. Most fizetődik ki a sok gyűjtögetés: itt van lehetőségem arra, hogy – többek között – lőfegyvereimet is tökéletesítsem…

A második demópálya sokkal rövidebb, mint az első, ugyanakkor sokszorosan intenzívebb is. A kulcsszó itt is a „túlélés”, mégis érezhetően más húrokat penget a játék, mint korábban. Ellie elkeseredett trágársága, Joel dühössége mellbevágóan jön át a képernyőn; mindkettő felzaklatja, inspirálja a playert. Legalábbis esetemben. Az ellenfelek kicselezéséről és legyőzéséről szóló bújócska, plusz ez ehhez kapcsolódó tűz- és közelharc kissé idegessé, frusztrálttá teszi a játékost, a kényelmetlenség érzése itt is folyamatos. A nagyvárosi környezett sokkal kellemetlenebb, mint a viszonylag nyugodt vidéki táj, az elképesztően változatos és részletes kidolgozottság azonban konstans.
A két demórészlet egy dolgot mindenképpen egyértelművé tett számomra: a TLU a legmagasabb minőség folyamatos fenntartásával készült. Nyilván egyértelmű: pazar a grafika és telitalálat a hang, csúcs a kezelés; engem mégis inkább a hangulat ragadott magával már az első pillanatban, melynek egyik legfontosabb katalizátora ennek a két virtuális karakternek a színészi játéka. Megszerettem Ellie-t és nagyon kedvelem Joelt. A TLU már ezalatt a rövidke tesztidő alatt is rengeteg változatosságot és lehetőséget csillogtatott meg, így el sem tudom képzelni, milyen élményt kínál majd összességében a teljes kaland.
Én a biztonság kedvéért mindkét gyűjtői verziót előrendeltem – remélem ez mindent elárul arról, mennyire tetszett a demo.

A The Last of Us demója rövidesen elérhető a God of War: Ascension tulajdonosainak, ezt követően pedig remélhetőleg mindenki számára kipróbálhatóvá teszik. Megjelenés: 2013. június 14.

(A galéria in-game screenshotjai saját képernyőfotók, fényképezővel készültek. A képek ennél fogva csak illusztráció jellegűek, a grafika tényleges minőségét nem prezentálják.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
54. Petunia  Szerkesztő
2013.05.29. 19:39:13
LV12
Válasz 52. lesliebuz1977 üzenetére:
Köszi, én is! :D
Endure and Survive
53. lesliebuz1977  PlayStation.Community tag
2013.05.29. 16:53:55
LV4
Már nincs sok idő hátra! :-)
I love games!
52. lesliebuz1977  PlayStation.Community tag
2013.05.29. 16:47:35
LV4
Válasz 51. Petunia üzenetére:
Ennek nagyon örülök, hogy te fogod írni a tesztet!
I love games!
51. Petunia  Szerkesztő
2013.05.29. 14:05:10
LV12
Válasz 49. martin üzenetére:
Hát igen, a legjobb és a legrosszabb játékokról lehet a legjobb cikkeket írni. :) Én úgy érzem, életem eddigi legjobb cikke majd a Beyond: Two Souls-ról írott lesz. Ez után...? :D
Endure and Survive
50. zooole  PlayStation.Community tag
2013.05.29. 13:23:32
LV2
Story trailer vége nagyon spoileres. Szerintem mindenki kerülje.
49. martin  Főszerkesztő
2013.05.28. 19:05:22
LV27
Válasz 48. Petunia üzenetére:
A játék olyan élvezetes, hogy gyerekjáték róla élvezhetően írni.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
48. Petunia  Szerkesztő
2013.05.28. 10:13:27
LV12
Válasz 47. martin üzenetére:
Haha! :D Köszi a bizalmat, igyekszem rászolgálni. :)
Endure and Survive
47. martin  Főszerkesztő
2013.05.27. 13:56:19
LV27
Válasz 46. Petunia üzenetére:
Csuklóból.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
46. Petunia  Szerkesztő
2013.05.26. 15:16:22
LV12
Ehhh... Hogy írjak majd róla ennél jobbat?? ;)
Endure and Survive
45. felix28  PlayStation.Community tag
2013.05.24. 08:59:00
LV3
elképesztő game lesz, de a multit kihagyom
A Fehèr Farkas
44. ymmoTS  PlayStation.Community tag
2013.05.21. 17:03:18
LV4
ilyen fajta játékoknál tőlem a MP kihagyhatnák ha azzal növelné a SP élményét. bár lehet itt nem kell semmit fokozni
So.. this is what it feels like
43. eandre  PlayStation.Community tag
2013.05.19. 14:23:52
LV11
Jó kis írás lett! Remélem a multi hozni fogja az elvárt szintem, örülnék, ha megfontoltabb és pörgős játékmódok/részek egyaránt lennének benne!
42. korksz
2013.05.19. 13:38:53
LV1
Válasz 35. Foxhound üzenetére:
Általában amennyi játékidőt ígérnek a fejlesztők abból bőven le is kell vonni. Mondjuk nem tudom, hogy ez az ND-nél hogy működik, mivel még nem játszottam tőlük egy játékot se, de valahogy sejtem, hogy itt is ez lesz. Esetleg az elvileg jóra sikeredett AI miatt belefér egy újrakezdés.

Engem érdekel a multi. Nem akarom azt, hogy a szingli befejezése után már egyből el is kelljen adnom. Más játékokba 50-100-200 vagy akár több órát is bele lehet ölni, pedig nem drágábbak. Nem mondom, igazán engem is a szingli érdekel, de semmiképp sem akarnám, hogy egy semmilyen, üres multit kapjunk. Ha mégis ez lesz, a kampány kipörgetése után legalább be tudom szerezni a GRID 2-t.
41. lesliebuz1977  PlayStation.Community tag
2013.05.18. 20:01:04
LV4
Engem nem érdekel a multi, legyen egy jó izmos kampány és kész!
I love games!
40. Agent  Vissza a mátrixba
2013.05.18. 14:54:34
LV11
Válasz 36. Penge70 üzenetére:
Teljesen egyetértek.
39. Binder  Drift & Photo
2013.05.18. 14:43:34
LV22
Válasz 36. Penge70 üzenetére:
Bezony...itt max egy j kis Co-Op-ot viselnék el. Az Uncharted-ekben is azt szerettem.
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
38. Agent  Vissza a mátrixba
2013.05.18. 14:34:02
LV11
Nagyon jó írás! Felcsigáztál. Pedig nem akartam elolvasni de még jó, hogy megtettem. De a demot lehet mégse nézem meg. Maradjon a többi meglepetés.
37. Penge70  Veterán PSC tag
2013.05.18. 06:46:34
LV22
a képeket nézegetve a látvány eszméletlen, nagyon kiváncsi leszek rá élőben:)
36. Penge70  Veterán PSC tag
2013.05.18. 06:39:13
LV22
Válasz 33. korksz üzenetére:
nem hinném, hogy egy ilyen típusú - kaliberű játéknak fontos lenne a multi, az ilyennek 99%-ban az egyjátékos módról kell hogy szóljon, és szerintem a játékosok zömét is sokkal inkább a singleplayer opció érdekli.
35. Foxhound  Szerkesztő
2013.05.17. 22:46:05
LV14
Válasz 33. korksz üzenetére:
12-16 órás kampányt ígértek.
"Why did i move here? I guess it was the weather."
34. lesliebuz1977  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 22:36:01
LV4
AZ ÉV LEGVÁRÓSABB JÁTÉKA!!!!!!!
I love games!
33. korksz
2013.05.17. 18:19:07
LV1
A multiról is jó lenne már valamit olvasni. Kicsit furcsa, hogy egy hónap múlva jön a játék, és még nem mutattak semmit belőle. Ilyen ócska lenne? Remélem nem...
8-10 óra játékért nem akarok 13 ezret adni. Igen jó lenne, ha egy tartalmas többjátékos módot kapnánk, ami nem hal ki egy hónap alatt.
32. Binder  Drift & Photo
2013.05.17. 16:55:46
LV22
Nagyon várós...de szerintem többet nem nagyon fogok róla olvasni...köszönjük hogy nem árultál el többet mint amennyit végül leírtál...ennyi pont elég volt.
Úgy látszik, ezek a "kutyás" srácok nem tudnak hibázni...:)
PSN ID: Binder333 http://fb.me/PSGamePhoto
31. mikka510  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 16:39:07
LV3
Hát eddig nagyon nem érdekelt ez a játék, de ezt az írást olvasva nagyon megcsinálta a kedvem! :)
Asuka mindenkin segit orvos kisaszon.
30. xetron  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 15:42:44
LV20
De várom ezt a játékot !
Ultra Super Mega Combo Breaker .....
29. Alex  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 14:57:48
LV13
Kár...
SouthernPlayalisticCadillacMusic
28. martin  Főszerkesztő
2013.05.17. 14:20:06
LV27
Válasz 27. Alex üzenetére:
Nem én fogom.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
27. Alex  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 14:03:34
LV13
Az elsò trailer óta tudom, hogy ez az a játék amire évek óta várok.A ND egy olyan stúdió akik nagyon is jól tudják mire vágynak a játékosok és nagyon úgy fest meg is adják nekünk.Tökös csapat, profik és nagyon értik a dolgukat.Tesóm kb 10 éve nem játszik de ezt előrendelte.

Lehetőleg te teszteld martin.Ha nem te fogod azt nem bocsájtom meg neked:)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
2013.05.17. 13:02:25
LV5
Nem is tudom mikor írtam utoljára ide, csak olvasgatni szoktam... De ez big like Martin apó, szeretem mikor így írsz ;)
25. barnoca  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 12:59:43
LV18
24. barnoca  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 12:53:41
LV18
Nem olvastam el.
Nem kell kedvet csinálni hozzá.
Pár napja rendeltem elő.
Azt olvastam valahol az egyik készítő azt mondta forradalmi lesz a multija.
23. gugello  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 12:42:56
LV14
Nagyon átjött az élmény, big thx!
- lazíts ha bírsz -
22. dorten  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 12:34:35
LV3
Elég k*rva jónak tűnik.
PSN: HunRoli
21. Ryosan  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 12:15:12
LV2
Ah de várom már!!!! Teljesen felcsigáztál!
Psn ID:RyosanHUN
20. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 11:32:58
LV5
ez most baromira jól esett, nagyon jó írás.. Naughty D nem tud hibázni..
..loading, please wait..
19. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.05.17. 11:24:24
LV11
Én ezt vártam ettől a játéktól. Nem érdekel hogy nem jönnek oda a fertőzöttek 1 km-ről a lövéshangra, valószínűleg a túlélés sem lesz idegesítően macerás. Ezt a könyv-film szerű hangulatot akartam és most már nagyon. Örülök, hogy egy ilyen gép van a családban, amire ilyenek jönnek.
Please to meet you... Hope you guess my name.
18. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.05.17. 11:19:56
LV11
Válasz 11. probi üzenetére:
Ha spoilerfélelem miatt nem olvastad el, tedd meg, martin konkrétan semmit nem árul el a játékról. Ha attól félsz olyat ad ez az írás, hogy felrágod otthon a padlót a várakozástól, akkor viszont tényleg ne.
Please to meet you... Hope you guess my name.
17. SOLDIER  49%Motherfucker/51%SonOfABitch
2013.05.17. 11:17:38
LV11
Válasz 8. karfiol üzenetére:
A videojáték újságírás doktora.:)
Please to meet you... Hope you guess my name.
16. probi  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 11:04:48
LV7
Válasz 12. soliduss üzenetére:
Nem csak a játék részére gondolok, tartalom, átérzés és a drámai hatás is sokat jelent.
powered by Skynet
15. jime  non-alcoholic
2013.05.17. 11:01:42
LV29
megöltél... :D
fu de várom.
"wake up, you're dead!"
14. martin  Főszerkesztő
2013.05.17. 11:00:14
LV27
Válasz 13. karfiol üzenetére:
A demóban nincs.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
13. karfiol  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 10:50:59
LV19
3D támogatás van benne?
12. soliduss  A Krónikás
2013.05.17. 10:48:59
LV24
Nálam a Beyond más szinten van. Az egy interaktív film... a naguhty dog meg játékot készít.

Én azok csodálkozok, hogy a naughty dog honan a francból tudott egy ilyen " B" teamet felállítani. Mert ugye a uncharted 2 után a team két részre bomlott... a Last of Us-ot készítők nagy része új arc.

Hihetetlen, hogy mikre nem képesek... Két ilyen kaliberű teammel a sony és a Naughty dog szerintem garancia lesz a jó játékokra és a ps brande mellett való voksolásra
11. probi  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 10:43:03
LV7
Szándékosan nem olvasom el a tartalmi részt de a végkövetkeztetésed elég meggyőző. Nagyon várom már, magason van a léc amit max. csak a Beyond ugorhat meg.
powered by Skynet
10. soliduss  A Krónikás
2013.05.17. 10:40:37
LV24
Válasz 9. martin üzenetére:
nagy szavak :D egy próbát teszek vele. thx.
9. martin  Főszerkesztő
2013.05.17. 10:25:41
LV27
Válasz 7. soliduss üzenetére:
"Minden idők legélvezetesebb multiplayere" kerül a játékba az ND egyik dizájnere szerint:

"@PrettyLarceny - And I REALLY can't prepare you for the best MP ever conceived...."
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. karfiol  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 10:22:40
LV19
Úgy látszik, hogy a Naughty Dog a videojátékos ipar, martin pedig még mindig a magyar videojáték újságírás csúcsát jelenti.
7. soliduss  A Krónikás
2013.05.17. 10:20:08
LV24
Én szerintem már a demót se fogom letölteni. Azt a pár napot valahogy kibírom.

martin multiplayerről tudtok valamit? Lesz e egyáltatlán? Nem mintha érdekelne, csak furcsa, hogy még csak egy videót sem toltak ki.
2013.05.17. 10:04:55
LV1
Már régebben előrendeltem, nagyon várós:D
5. tagor  PlayStation.Community tag
2013.05.17. 09:41:28
LV3
Lehet, hogy furán hangzik, de én a megjelenésre lőttem be a lakásfelújítás befejezésének a dátumát. Addigra mindennek késznek kell lenni, érzem nagy kaland vár. A gyűjtői alap, kéne valamelyik amerikai is.
Időnként teljesen a hatásom alá kerülök.
1 / 2 oldal
‹‹  ‹  1  2    ››
Elmélkedő - Polkorrekt tartalmak a videojátékokban
2018.12.16. 11:00 PlayStation.Community
48 hozzászólás
Szerző: martin
Most akkor milyen bőrszínű és mely vallású ember ölhet büntetlenül milyen neműt és milyen korút?
RiftStar Raiders (PS4, PSN)
2018.12.09. 21:48 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Shoot-Loot-Death-Restart-Death-Restart.
Marvel's Spider-Man - Turf Wars kiegészítő csomag
2018.12.08. 09:33 Kedvcsináló
11 hozzászólás
Szerző: JediEco
Kevésbé ütős a műanyag kalapács.
Oh My Godheads (PS4, PSN)
2018.12.07. 09:08 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Az istenek a fejükre estek.
Nefarious (PS4, PSN)
2018.12.06. 19:17 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Fordul a kocka, avagy egy bűnöző családjában is történhet tragédia.
11-11: MEMORIES RETOLD (PS4)
2018.12.05. 12:43 Játékteszt
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A Nagy Háború vérmocskos poklának gyönyörűen megfestett tablóképe.
Neverout (PS4, PSVR, PSN)
2018.12.05. 09:24 PSC egyperces
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A tömör kocka.
DARKSIDERS III (PS4)
2018.12.04. 11:21 Játékteszt
26 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Wake up, Prince, wake up!
The Forest (PlayStation 4)
2018.12.03. 17:00 PlayStation Network
6 hozzászólás
Szerző: martin
X-akták + Lost.
Valthirian Arc: Hero School Story (PS4, PSN)
2018.12.03. 09:48 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: angyalkus
Kalandok a varázslatos igazgatói irodában.