PlayStation.Community

2009.03.13. 10:25 Játékteszt
273 hozzászólás
Szerző: Petunia
Értékeld a cikket!
Forradalom helyett szabadságharc?

Sokat gondolkodtam a jelen teszt magasztos tárgyához passzoló, zengzetes bevezető összeillesztésén, de a magam részéről csupán két dolgot tudok említeni, melyek méltók lehetnek az anyag eljövetelét övező áhítatos, ugyanakkor már-már hisztérikus várakozásokhoz: egyrészt az izgatottságot, melyet akkor éreztem, amikor egy januári konzolpartin először találkoztam/találkoztunk a demóval és nyomtuk végig egyesült erővel, másrészt a pillanatnyi megszédülést, mikor megtudtam, hogy én részesülök ama megtiszteltetésben, hogy a Resident Evil 5-öt tesztelhetem.
Pedig nem mondhatom magam a sorozat klasszikus értelemben vett rajongójának, inkább csak szimpatizánsának. A „régi generációból” a 3. résszel és a Code: Veronica X-szel játszottam, továbbá természetesen végigvittem a bombasztikus 4. felvonást is, ami borzasztóan tetszett. Az utóbbi mindenképpen referenciapont, ha a Resi 5-ről beszélünk, hiszen mint tapasztalhattátok a demóban, nagyon sok tekintetben szinte ugyanazt kapjuk, néhány extrával és az új kor követelményeinek megfelelő, ütős, mi több fantasztikus látványvilággal körítve. A játék alkotói láthatóan nemigen mertek elszakadni a bevált recepttől, amely ugyan négy évvel ezelőtt az addig egységes rajongói tábort is megosztó, valódi forradalmat csinált, ennyi idő elteltével mégis kicsit többet várt volna az ember. Rémületre azonban semmi ok, a legújabb felvonás is nagyon fog tetszeni nektek, én a tesztelés napjaiban munka után szinte repültem haza játszani, a kontrollert pedig alig bírtam lerakni a kezemből olyan éjfél magasságában (majd a hétvégén kialszom magam, illetve pótolom a game miatt kihagyott edzéseket), vagyis összességében nagyon hangulatos és magával ragadó lett az anyag.

TÚLÉLŐTÚRA AFRIKÁBAN

Mint azt már jó ideje tudhatjátok, a játék helyszíne – rendhagyó módon – a nagy fekete kontinens, azon belül is egy képzeletbeli ország, Kijuju. (Szerintem mondjuk nyugodtan tehették volna valós országba is, teszem azt Angolába, a realisztikusság növelése érdekében; igaz, a szériában inkább a képzeletbeli lokációk dominálnak.) Ide érkezik a legelső részben debütált, valamint a Code: Veronica X-ben is szerepelt fess és izmos legény, Chris Redfield, hogy ezúttal egy, a bioterrorizmus felszámolása érdekében alakult szövetség (Bio-Terrorism Security Assessment Alliance, a továbbiakban BSAA) színeiben kivizsgálja, milyen furcsa és visszataszító események zajlanak ezen a kietlen és sivatagos helyen. Sanyarú sorsát enyhítendő kap egy bájos partnernőt is az afrikai születésű Sheva Alomar személyében, aki saját elmondása szerint azért csatlakozott a BSAA-hoz, mert családját az Umbrella ténykedései következtében veszítette el, úgyhogy ő legott bosszút kíván állni rajtuk, kerüljön amibe kerül.
A sötét oldalon egy új, ám annál baljósabb és veszélyesebb szervezet áll, mely láthatóan az Umbrellánál is nagyobb fenyegetést jelent. Természetesen ők is egy vírustörzs kitenyésztésével próbálkoznak, amelyhez a helyi lakosságot használják kísérleti alanyként – ennek eredményei a 4. részhez hasonlóan egész falvakra kiterjedő fertőzések, melyek az embereket mutánsokká változtatják. Eképpen jórészt a korábban megszokott, hordákban zajló támadásokra számíthattok.A sorozat történetében ez az első olyan epizód, amelyben a teljes játék során két főszereplőnk van – a fejlesztők nem titkoltan ezt a húzást tartják a legnagyobb újításnak, és ez kétségkívül így is van. Egyjátékos módban Christ tereljük mi gamerek, Shevát pedig az egész intelligensre hegesztett mesterséges intelligencia irányítja. Ugyan magunk is adhatunk neki egy támadó vagy egy védekező parancsot, de ezen felül nem sok beleszólásunk van a viselkedésébe. A korábbi epizódokból ismerős lehet a társ lőszer és gyógyítás pazarló, valamint agresszíven küzdő habitusa, ez alól Sheva sem kivétel, szóval ne adjatok neki sok muníciót és a jobb fegyvereket se. Ami az előrehaladást illeti, szűk helyen olykor egymásba akad a két szereplő, de ezen a téren sem találtam nagyobb problémákat. Egyébként érdekes dolog így ketten haladni a játékban: a feszültség és a félelem érzetét ugyan csökkenti annak a tudata, hogy van egy fegyver-, lőszer- és gyógyszerhordozó partnerünk, de változatosságot kínál ez a felállás a korábbi szóló menetekhez képest.

Ezeken túlmenően viszont a Resi 5 legfényesebb oldalát a többjátékos móduszban mutatja meg, mely alatt momentán két playert kell érteni, ha nem számítjuk ide a nemrég a sokszereplős hancúrról felreppent, DLC-természetű híreszteléseket. Barátunkkal online és offline, osztott képernyőn társulhatunk a nemes cél érdekében. A multiplayert a Capcom nagyszerűen kidolgozta! Amennyiben Sheva virtuális bőrébe bújsz, láthatod azokat a helyszíneket, amelyekre csak ő tud eljutni, illetve természetesen sokkal eredményesebben lehet aprítani a mutánsokat így összedolgozva, hiszen a gép mesterséges intelligenciája által irányított hölgy sokkal butább. A GPS térképen jól láthatjuk, hol van a társunk, ha ő túl messze mászkálna el tőlünk. Amennyiben az online mulatságot választjátok, jó, ha van headset, így tényleg nagyszerű élmény a játék az élőszóbeli kommunikációval és nem kis röhögésekkel kiegészülve. Akadozást és bármilyen lassulást nem tapasztaltam, bár biztos vagyok benne, hogy ez egyéni netkapcsolat függvénye, nem általánosítható. Offline minden ugyanez, kivéve az osztott képernyőt, ami kényelmetlenebb, mint online esetén a teljes látótér; szóval aki teheti, annak inkább ajánlom az online multit, elképesztő élmény! Én is igyekszem beszerezni egy headsetet, hogy majd duálban nyomhassuk Chrome-mal, akinek itt is köszönöm a többjátékos tesztelésben nyújtott, nagyszerű és szakszerű, nemkülönben szórakoztató segítségét!
Ami az irányítást illeti, a Capcomnak szinte semmi újdonságot nem sikerült felmutatni a fejlesztéssel töltött négy hosszú év után. Minden olyan, mint az előző részben, beleértve a csak állás közben lehetséges lövöldözést is, melyért az utóbbi másfél-két hónapban ócsárolta a világ – joggal! – a tisztelt fejlesztő urakat és hölgyeket. A kisebb rések közti ugrálás, létrákon mászkálás, azok lerúgása majd felállítása is maradt, újítás talán csak az, hogy olyan magaslati pontok is vannak, ahova csak Sheva mászik fel. Az épületek belsejében szekrényeket tolhatunk az ajtók elő a betörő ellenfelek útjának megnehezítésére. A kamera mozgása szerintem sokszor kifejezetten idegesítő, mivel alapjáraton nem fordul Chris után normálisan, kivéve, ha futunk; egyébként nekünk kell utána tekergetni, ha megfelelő nézőpontra vágyunk. Amúgy minden irányba forgatható, de fel és le nem teljesen, ami a nagyon közelre jutó kis opponensek, pld. pókok életének kioltását nehezíti meg.

Itt kell még megemlítenem a leltárt, mely az 5. részben valós időben került megvalósításra, azaz nem állnak meg az események, miközben a tárgyakat pakolásszuk vagy cserélgetjük Sheva és Chris közt. A demóban nekem ez kényelmetlen volt, mert ott az egyik pálya igencsak akciódús, ezáltal nemigen akadt idő sokat vakerálni a tárgyakkal, de a teljes játékban azért sok nyugalmas szakasz van, amikor ezeket a műveleteket kényelmesen meg lehet ejteni. A két főszereplő két külön leltárral bír, melyek kilenc rekeszből állnak, azaz több dolgot nem vihetünk magunkkal. A tárgyak elrendezhetők úgy, hogy négy közülük a négy iránygombra essen, ezáltal játék közben ezek megnyomásával elővehetők. A fejezetek közti szünetekben nyílik lehetőség fegyverek, gyógyító tárgyak és védőöltözetek vásárlására, illetve az összes gyilok fejlesztésére, melyhez a pénzt a game-ben a szétkaszabolt hordókból, dobozokból, illetve a levágott ellenségek feloldódott földi maradványaiból szedjük össze. (Érdekes módon a pókok is dobnak el muníciót a jobblétre szenderülésük után.) Különböző ládákban fogunk találni olyan pazar relikviákat is, melyek láttán kedvenc szexi női és férfi kincskereső vadászaink is gutaütést kapnának az irigységtől, ezeket is elboltolhatjuk. Vagyis a 4. rész humoros utazó kereskedője – melyet ugye sokan, engem is beleértve megpróbáltunk lelőni és egyéb csúnyaságokat művelni vele – sajnos nem üzletel Afrikában, ne számítsatok rá.
TÚLÉLŐ HORROR HELYETT AKCIÓHORROR

Az anyag mindösszesen hat epizódra bomlik, melyek két-három fejezetből állnak. Vagyis relatíve nem túl hosszú; olvastam a neten, hogy egyesek 6-8 óra alatt vitték végig. Ez szerintem barokkos túlzás, ennél azért tovább tart, hacsak nem rohan az ember benne egyfolytában, ész nélkül. Nekem a feléig eljutni kb. 8-9 órámba került, igaz, én lassabban haladok, mint egy átlag férfi játékos (én csak egy lány vagyok ugyanis, ahogy mondani szoktam.)
Az egyes fejezetek felépítése meglehetősen egyöntetű: előrehaladás közben a nagy számú ellenfél kiirtása, majd a végén a főellenfél leküzdése. Komolyabb rejtvények sajnos nincsenek, csak néhány tárgykeresgélős szakasz meg lézersugarak tükrözése prizmákkal, olykor találunk pár olvasnivaló dokumentumot, illetve a fejezetek teljesítése után is megnyílik egy-egy fájl a főmenüben, amelyekben a szervezetekről és a szereplőkről tudhatunk meg információkat. Mindez egy idő után kissé monotonná válhat, de bizton állíthatom, hogy a bossok elég változatosak és szórakoztatóak, ötletes leküzdési stratégiával, továbbá vannak izgi szekvenciák, melyek színesítik a játékmenetet: így az ütemes gombnyomkodós akció jelenetek, lövöldözés egy száguldó teherautó hátuljából nagy böszme gépágyúkkal amúgy GTA-san, vagy közlekedés motoros csónakkal egy ingoványos lápvidéken. Szóval nagyon-nagyon akciódús az anyag, a történet viszont nem túl erős, mondhatni háttérbe szorul a szünet nélküli küzdelem miatt. Viszont az akció és az egész hangulat annyira magával ragadó, hogy még azok is alig tudják letenni a kontrollert, akik amúgy nem kedvelik a lövöldözős anyagokat – mert a Resi 5 tényleg szinte shooter, helyenként már-már FPS, ha nem lenne a harmadik személyű nézet…

Ideje is belekezdenem a harcrendszer és az ellenfelek ismertetésébe. Mint fentebb említettem, az irányításban nincs sok változás, mely a csatára is igaz: a nézet Chris jobb válla fölött, mordály a kézben, golyózápor. Vagy a puszta testi erő, mint az előző epizódban! Az ott betanult és tökélyre gyakorolt stratégia itt is használható: miután egy alkalmas helyen eltaláltuk a mutánst, közelebb lehet menni hozzá egy balegyenest lobogtatva, ami érdekes módon rendelkezik akkora destruktív erővel, mintha még három-négy golyót belelőttünk volna az áldozatba. Horgokkal és felütésekkel is megdolgozhatjuk az összegörnyedt fickót, kitörhetjük a nyakát, valamint a földön fekvő mutáns fejére is rátaposhatunk, ezzel kivégezve őt. Egyébként, ha valaki ügyes, ezekből a kombókból hármat-négyet is összefűzhet. Shevára nem jellemző, hogy verekedne – kivéve, ha Chris elkezdi az ütlegelést –, ő inkább a fegyvereket preferálja. Utóbbiakból természetesen bődületes a választék, melynek csak a leltár és a pénztárcánk dimenziói szabhatnak határt, és mindegyiket továbbfejleszthetjük erő, tárolókapacitás, töltési sebesség és a fejlövés pontossága tekintetében. Muníciót elég nagy mennyiségben találunk hozzájuk, ahogy gyógyító tárgyakat is, persze ez a választott nehézségi szinttől is függ – én szokás szerint normálon játszottam, kényelmesen elvoltam a rendelkezésre álló mennyiséggel. A megszokott késünk is megmaradt, ezzel a ládákon és a dobozokon túl az ellenséget is lehet böködni, ha netán nem lenne más választásunk.
A learatásra váró mutáns hadsereg és vezetőik, meg az egyéb borzalmas teremtmények szerintem szinte minden igényt kielégítenek, ami nem is csoda egy ilyen akció-orientált ópuszban. A fertőzött falusiakat megcsodálhattátok a demóban, részemről belém szorult a szusz tőlük, lévén szinte mindegyik másmilyen, tehát nem csak négy-öt típus van belőlük, mint sok jó játékban. Mi több, a game egyéb helyszínein, pld. a mocsaras-lápos részen ilyen bennszülött törzsek élnek fűszoknyával, dárdákkal és tüskés, óriási pajzsokkal ellátva, ők sem egyformák. Csupán egy dolog közös mindenkiben, a bamba és vérszomjas tekintet, mely főleg akkor tud rémisztő lenni, amikor az egyes átvezető jelenetek olyan pillanatképpel zárulnak, hogy a fél falu bőszülten rohan ellenünk. A támadásuk egyébként maradt a régi: miután felszállni készülő rakétaként robbannak elő a rejtekhelyükről, közel érve belassulnak, ilyenkor már lehet őket kaszabolni és gyilkolászni annak rendje és módja szerint. Olykor egyikük-másikuk feje leszakad, hogy a rémisztő, pengés szörnytest jelenjen meg a helyén, ilyenkor ugye a 4. részben szerzett reflexeknek megfelelően azt kell lőni. Vannak még állat alakú opponensek is, így pld. fertőzött madarak, kutyák vagy pókok, meg a normál kígyók, amiket szétlövöldözve tojásokat találunk. Korábban említettem már a főellenfeleket, ezek tényleg fantasztikusak: jól néznek ki, kellően rémisztőek és stratégiát igényelnek. Egyik-másik ismerős lehet majd az előző epizódból, persze nem egy az egyben, csak a típust tekintve.

Természetesen nem csak az ellenfelek festenek nagyszerűen, hanem a környezet is, ami a játék egyik nagy erőssége is egyben. Ilyen szintű aprólékossággal kidolgozott látványvilágot én még nem is nagyon láttam PS3-on – kivéve talán az Unchartedet és az MGS4-et –, ami főleg a falusi helyszíneknél elképesztő. Bár poros és a pusztulás jeleit mutató lokációkról van szó, az ember mégis szinte alig tud betelni a látnivalókkal, ami a legutolsó apró, feliratos táblában, falrepedésben, kőkockában, rozsdás vagonban vagy eldobott használati tárgyban teljesedik ki. Az ehhez társuló színvilág is tökéletes: nincsenek erőteljes, rikító színek, inkább visszafogott barnák, zöldek, okkersárgák, szürkék. Bár negatívumokat is találtam, így a növények fizikája nem egészen tökéletes: beleszaladva a combközépig érő, magas fűbe elég bénán hajladoznak a szálak, a lápon haladva pedig szó szerint nekiütközöl az alacsony sásnak és lágyabb zöld növényeknek, ott még el sem hajlik semmi, ami azért kicsit béna, ismerjük el. A helyszínek viszont elég változatosak: olajfinomító, bánya, barlangok, lápvidék, magas sziklák között kanyargó poros utak, törzsi falvak, lepusztult kisvárosok, laboratórium… bár ez sem nevezhető hagyományosnak, talán olykor túlságosan is urbánus. A mindehhez társuló zenei aláfestés is jól sikerült, ez a Hollywoodi Szimfonikus Zenekar művészetét dicséri, akiket direkt az amerikai hangzásvilág miatt választottak, és a szinkronszínészek is remekül látták el a feladatukat.
Nem kis megkönnyebülésetekre végre-valahára eljutottam a teszt végére, azaz a mérleg megvonásához. Kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert több viszonylagos dolog is szerepet játszik a Resi 5 értékelésében.
Önmagában ez egy fantasztikus, szórakoztató játék, gyönyörű és magával ragadó, hangulatos. Viszont a Resident Evil szériába illesztve az első szembeötlő dolog, hogy szinte teljesen olyan, mint az előző rész, ám a történetet tekintve alulmarad azzal szemben, olyannyira elnyom minden mást az intenzív akció. A korábbi részekre jellemző, klasszikus túlélő horror hozzávalóiról nem is beszélve, hiszen most a feszültséget csupán az szállítja, hogy leküzdd a különböző rendű és rangú ellenfeleket. Azt kell mondjam, hiányzik a mélység: túl felszínes, túl látványos. Azoknak a régi rajongóknak, akiknek már a 4. rész sem tetszett az akcióra nagyobb hangsúlyt fektető pálfordulása miatt, ez szerintem még kevésbé fog, de a hozzám hasonló „közömbösök”, illetve „szimpatizánsok” remekül fognak szórakozni, a lövölde és akciójáték híveiről nem is beszélve! No és persze a sorozat változatlanul hűséges rajongói és biztosra mehetnek.
Maradjunk abban, hogy a Resi 5 az idei év egyik legjobb, de nem a legjobb játéka, amit lehet, de nem érdemes kihagyni – viszont a következő felvonáshoz jóval több kell majd, mint a bevált recept néhány apró fortéllyal feljavítva. Reméljük, így lesz, addig is mindenkinek jó szórakozást a friss eljövetelhez, és ne feledjétek az online multit!

(A játékot támogatónktól, a CD Projekttől kaptuk tesztelésre.)
(Megvásárolható a sima és limitált verzió partnerünknél, az Überkonzolnál)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 6 oldal
‹‹  ‹  1  2  3  4  5  6    ››
2012.05.14. 06:37:49
LV1
Akció játéknak elmegy... de mint Resident Evil.... ez már minden, csak nem Resident Evil játék. De gondolom új névvel eladni nehezebb lett volna.
272. pank2
2009.09.04. 07:25:54
LV2
ere maximális ponttot kaphatot volna
PSN ID: paradilaci
271. Blaster
2009.07.16. 10:20:10
LV1
Tényleg jó játék, de a M. I. az nagyon gáz néha.
270. Sektor  PlayStation.Community tag
2009.06.21. 20:22:27
LV3
Nekem most lett meg és tetszik!
Ha vki lenne 1 kis coop-ra az szóljon.
Mixing.Dj/Progressive
2009.06.05. 00:33:45
LV3
Válasz 268. mis10 üzenetére:
szerintem is. kiváló game, a coop pedig zseniális. megéri az árát.
A bustle in your hedgerow.
268. mis10
2009.05.30. 14:25:07
LV8
szerintem lehetne 9 pont is...
A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghat
267. Ra1D3n  PlayStation.Community tag
2009.04.07. 17:26:33
LV1
Ez a játék X360-ra van meg nekem, de ott 1000/1000 pont meg is van. Nagyon állat gém, és a professional szint szintén nagyon állat :O
266. szakolczai  PlayStation.Community tag
2009.04.06. 15:30:25
LV8
Naaaa... Ez az ami kell.
HASTA EL FINAL, VAMOS MADRID !!! PARA SIEMPRE...
2009.04.03. 22:25:43
LV6
Jó játék. ^^Bejövős.
World is Black.
264. leslie21  PlayStation.Community tag
2009.04.02. 18:53:38
LV11
Ez a játék az előző részével együtt a 80-as évek horrorfilmjeiből merít sokat, még ha játékmenetben az akció dominál is, azért ez még mindig egy kemény, brutális horrorkörnyezet.
2009.03.31. 20:29:54
LV3
Nekem nagyon bejön a resi 5 attól függetlenül,hogy inkább akciójáték mint horror, de azért néha igy is paráztam... :)
PSN ID: kismaci88
262. Petunia  Szerkesztő
2009.03.31. 12:21:07
LV12
Válasz 260. Adam79 üzenetére:
Érdekes lenne megfigyelni, mi történne a Silent Hillel, ha abból is elvennék a horrort és csak az akció meg egy butácska sztori maradna... :)

Ti ezt jobban látjátok a Resi esetében. Ha az új részek is tetszenek, nem lehet nagy baj, de kétlem, hogy mi SH-fanok ezt tudnánk tolerálni a mi játékunknál.
Endure and Survive
261. Reita  PlayStation.Community tag
2009.03.28. 12:04:54
LV17
Válasz 260. Adam79 üzenetére:
"A régi Residenetes hangulat már soha nem jön vissza de ez van, továbblépett a történet egy újfajta vírus felé, nincsenek már zombik."

Igazából belekulok abba mennyire nem a régi. Ez van. És ez is jó, működőképes. Nekem tetszik ( legalábbis a 4 bejött. az 5 beszerzés alatt )
260. Adam79  PlayStation.Community tag
2009.03.27. 22:54:53
LV1
Válasz 259. Reita üzenetére:
Én voltam az egyik legnagyobb fikázó a demó kipróbálása után pedig Resi fan vagyok, megvan minden rész GC re meg a 4, 5 PS2, PS3 ra és a full Resi 5 nagyon tetszik. Mondjuk az egészet a coop élménye viszi a hátán leginkább de egyedül sem rossz azért. A 4. rész jobb volt ez tény de az 5. is jó lett.
A régi Residenetes hangulat már soha nem jön vissza de ez van, továbblépett a történet egy újfajta vírus felé, nincsenek már zombik.
259. Reita  PlayStation.Community tag
2009.03.27. 19:01:47
LV17
Válasz 258. Petunia üzenetére:
Annyi vegyes hangvételű, néhol elszomorító beszámolót olvastam, hogy most már ha meg lesz, max egy kellemeset fogok csalódni, mert nagyon nem számítok semmire.
258. Petunia  Szerkesztő
2009.03.27. 13:38:03
LV12
Válasz 255. Reita üzenetére:
Néhány sorozatnál nehéz a dicső múlt nyomába érni, jobban mondva felzárkózni hozzá. Ez igaz a Silent Hill-re, habár sztem igen jó lett a Homecoming, és a Tomb Raiderre is, utóbbinál a rajongók szemszögéből nézve az utóbbi három ópuszt az első öthöz képest (mínusz az Anniversary, mert az pszichedelikus lett.) A POP-nál viszont a PS2-es trilógiában alkottak nagyot, melyhez képest az új rész tűnik kicsit kevésnek, ha nem számítjuk a bombasztikus grafikát - melyet a PS2-es trilógia is kitűnően szállított, ha a gép teljesítményét nézzük. Gyanítom, a Resinél is hasonlóan látják a dolgot a rajongók, de az tényleg elszomorító, hogy a PS2-es rész en bloc jobban szerepelt, mint a legújabb csilivili PS3-as - nem egy, négy év fejlesztési idő után.
Endure and Survive
257. Petunia  Szerkesztő
2009.03.27. 13:32:03
LV12
Válasz 254. martin üzenetére:
Köszönöm! :))
Endure and Survive
256. Petunia  Szerkesztő
2009.03.27. 13:29:25
LV12
Válasz 253. Adam79 üzenetére:
Sajnos nem, momentán nincs saját példányom.
Endure and Survive
255. Reita  PlayStation.Community tag
2009.03.26. 20:42:20
LV17
Válasz 254. martin üzenetére:
És az SH Homecoming is jogos így utánanézve. ( no irónia - 9 pont jogos de az SH-k közül az 5-ik helyre elég ez a 9 pont, ez után már csak a The Room kap 6-os helyezést. )
254. martin  Főszerkesztő
2009.03.26. 20:31:26
LV27
Válasz 252. Petunia üzenetére:
Látod, és még aggódtál a 8 pont miatt. Bízz magadban, pontosan tudod te, mire mennyit kell adni.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
253. Adam79  PlayStation.Community tag
2009.03.26. 17:36:05
LV1
Válasz 252. Petunia üzenetére:
Nem tudod mi ez a 36mb os update? ma töltötte le.
252. Petunia  Szerkesztő
2009.03.26. 11:48:16
LV12
3 év után ismét elkezdtem játszani a 4. résszel, már 2 óra után világossá vált, hogy az jobb - bár ezt eddig is sejtettük. Hogy csak 3 példát mondjak:
- a hullák nem tűnnek el,
- a kamerakezelés problémamentes, f*szán fordul Leon után,
- gyűjthető tárgyak, pld. kék medálok.

Még a térkép is jobban használható, habár ugye nem a HUB-on van (de a Háromszöggel instant előhívható), és itt is vannak gombnyomkodós akciójelenetek.

Ezek fényében tényleg FÁJDALMASAN KEVÉS az újítás az 5. részben.
Endure and Survive
251. baliii
2009.03.25. 19:20:49
LV1
szerintem sem engem naon nem nyűgözött le...
PSN ID: Baliii
250. maarsziii  PlayStation.Community tag
2009.03.25. 16:08:05
LV4
Válasz 249. Makker üzenetére:
bőven nem az év játéka. :)
Utópiákra nagyobb szükség van, mint nem.
249. Makker
2009.03.25. 12:31:35
LV5
Nagyon tetszett a teszt. Grat Petúniának.
Év játéka, mondtam már?
Online gaming will return BEFOREMay 31st 2055
248. Ra1D3n  PlayStation.Community tag
2009.03.24. 23:59:32
LV1
Nekem nagyon bejön ez a rész, holnap talán már folytathatom is, mert ezt kivételesen nem PS3-on viszem, hanem az Ms féle csodagépen amiről el kell mondjam, nagyon hálás kis masina, még a 3led ellenére is, mert csak 2ésfél év után köszöntött be csak az a hülye 3led...
2009.03.24. 22:37:34
LV1
Válasz 246. Csebox üzenetére:
már én is vártam de nem sikerul cserélnem az eye of jufgmentet a resi 5 re :( :( :(
psn ID: dupirobi vegyêl fel xD :]
246. Csebox
2009.03.24. 14:08:14
LV1
Már nagyon vártam, h kijöjjön!
245. alucccard  A retkes
2009.03.24. 13:07:44
LV22
Benne van platinumra :)
244. Alex  PlayStation.Community tag
2009.03.23. 18:29:14
LV13
Válasz 242. ALF22 üzenetére:
Ám akkor kipróbálnád a Remake-et és epedeznél egy felújított második részért:)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
243. Petunia  Szerkesztő
2009.03.22. 12:16:01
LV12
Válasz 241. hunsquall üzenetére:
Keresd meg Csipit és kérd meg, hogy írjon neked / nektek egyet. :)

Én amúgy borzasztóan kedveltem az ő írásait (már ahogy kikerültek kész állapotukban, hogy Martin érdemeiről is szó essék :DD) is, szóval az is megtiszteltetés, hogy eképpen a nyomdokaiba léphettem. Aki bírja, aki nem... :)
Endure and Survive
242. ALF22  Son of Liberty
2009.03.22. 09:35:13
LV26
Szerintem mindenki jobban jár, ha nem hasonlítgat meg keres vmit egy játékban, hanem azt élvezi/értékeli amit kap.
Ez most Resi5 és nem Resi1. Én ha nagy fan lennék a Resi1-et vagy Resi2-t eredetiben nyomnám és sose keresném a turbózott változatát.
2009.03.20. 20:40:40
LV4
Ejj, de jó lett volna egy Csipis Resi tesz!
no pain, no gain
240. Peti85  PlayStation.Community tag
2009.03.19. 12:06:51
LV3
Én szerintem az A.I. kicsit gagyi, de a többi rendben van
239. martin  Főszerkesztő
2009.03.18. 15:05:22
LV27
Válasz 238. Gerilla üzenetére:
Nem fog.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
238. Gerilla  PlayStation.Community tag
2009.03.18. 15:01:46
LV3
Válasz 237. martin üzenetére:
A demo kipróbálása után,én is ezt szűrtem le.Személy szerint én nem tartom sem 4.-dik sem 5-dik részt "vérbeli" Resident Evil játéknak,ettől függetlenűl azért vételeztem egy darabot.Nálam még mindig az első resi a favorit.Remélem,ha lesz 6-os számu az visszatér a gyökerekhez.
237. martin  Főszerkesztő
2009.03.18. 14:17:05
LV27
Válasz 234. Gerilla üzenetére:
Technikailag mindenképp.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
236. wallace  Dark Passenger
2009.03.18. 13:52:51
LV18
Válasz 234. Gerilla üzenetére:
Nekem is ugyanazt hozta, egy hajszallal jobban tetszett, mivel nem volt annyira "tomeny" nekem mint a 4.
235. Alex  PlayStation.Community tag
2009.03.18. 12:39:06
LV13
Válasz 234. Gerilla üzenetére:
Erre nehéz válaszolni.Nekem kb ugyan azt az élményt nyújtja:)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
234. Gerilla  PlayStation.Community tag
2009.03.18. 12:36:02
LV3
Gratulálok,kiváló és objektív teszt.Arra azért kíváncsi lennék,hogy véleményetek szerint, a 4.-dik résznél jobb-e?
233. Greg  PlayStation.Community tag
2009.03.17. 17:46:26
LV25
Válasz 229. Petunia üzenetére:
Nincs mit Petu.... :)
LV426
232. gugello  PlayStation.Community tag
2009.03.17. 16:20:47
LV14
Ja,és gratulálok a tesztedhen Petunia:)!
- lazíts ha bírsz -
231. gugello  PlayStation.Community tag
2009.03.17. 16:19:59
LV14
Válasz 222. Petunia üzenetére:
Bezony,reméljük Resi6 visszatér a klasszikus túlélőhorror irányvonalhoz na meg a jó kis fejtörőkhöz,bár a Resi5 gyönyörű(en) prezentálja,hogy az akció dúsítása nem feltétlenül rossz a game profiljának!
- lazíts ha bírsz -
230. Alex  PlayStation.Community tag
2009.03.17. 13:23:06
LV13
Grat Petúnia.Élmény volt olvasni:)
SouthernPlayalisticCadillacMusic
229. Petunia  Szerkesztő
2009.03.17. 13:07:02
LV12
Válasz 225. Greg üzenetére:
Gregnek meg köszönet az első demo-élményért! :D
Endure and Survive
228. xetron  PlayStation.Community tag
2009.03.16. 21:41:55
LV20
most játszunk a játékkal ,nagyon jó , mondjuk az tény kevés újítás van de meg érte volna a 9-et
Ultra Super Mega Combo Breaker .....
227. Greg  PlayStation.Community tag
2009.03.16. 20:34:21
LV25
Válasz 226. spoonman üzenetére:
XD
LV426
2009.03.16. 17:58:09
LV3
csalódtam a játékban. de persze ezt is megveszem, mert egy állat vagyok.
A bustle in your hedgerow.
225. Greg  PlayStation.Community tag
2009.03.16. 16:31:30
LV25
Petu abszolute egyete'rtek a pontsza'mmal....
LV426
224. Petunia  Szerkesztő
2009.03.16. 12:59:57
LV12
Válasz 223. wallace üzenetére:
Megbeszéltük, jogos volt az összehasonlítás. :)
Endure and Survive
1 / 6 oldal
‹‹  ‹  1  2  3  4  5  6    ››
RESIDENT EVIL 5
Capcom
Látványosság:
Kiemelkedő
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Hangulat:
Kiemelkedő
8/10
Pozitívum
Bravúros multi, fantasztikus látványvilág és zene, lehengerlő hangulat
Negatívum
Gyenge sztori, kevés újítás, komolyabb rejtvények hiánya

MARTIN BELESZÓL
Tiszta sor: egy ilyen szinten ismert és populáris sorozat esetében egyszerűen LEHETETLEN régi és új játékosoknak egyszerre megfelelni. Öngyilkosság lenne olyan szisztémával megjönni ötödszörre, mint az első és második epizódban, viszont bizonyos kulcselemeket kötelező megtartani, hogy a game-nek ugyanaz lehessen a címe. Szerintem a Capcom nagyjából jól egyensúlyozott a penge élén: én talán egy pár combosabb logikai feladványt megkockáztattam volna. Nagyon tetszik a stuff, megvettem, ajánlom!