PlayStation.Community

2012.10.03. 09:22 PlayStation Network
36 hozzászólás
Szerző: Kyo
Értékeld a cikket!
A játék, ami hiányzott az életemből.

Egyszer volt, hol nem volt, a vasfüggönyön túl, az Óperenciás tengeren is túl, éldegélt egy programozó. Egy nap ezt a (nem is annyira szegény) programozót felesége faképnél hagyta, és vitte a gyerekeket is. Teltek a napok, egyre jobban hiányoztak neki szerettei, ezért, hogy lefoglalja magát, úgy döntött, játékot készít gyermekeinek – de nem ám valami tucat holmit, hanem valami igazán különlegeset, amilyet azelőtt senki más. Legkedvesebb hobbija a barlangászat volt, így fogta az ott szerzett tapasztalatait, valamint saját képzeletét, és keményen dolgozott. Munkája végeztével azonban többet adott a világnak, mint azt ő maga hitte: megszületett az első szöveges kalandjáték, mely örökre nyomot hagyott a videojátékok történelmében!
A hőskor furcsa, őrült figurái szöveges kalandjátékokkal ütötték el az időt — én mondjuk még jóval később is, köszönhetően a „Szakadt Csöves” című jó magyar klasszikusnak, mely a nyolcvanas évek végéről maradt fent és fogalmam sincs, hogyan került hozzám annak idején. A műfaj továbbfejlődését bár közvetve, de az Apple Lisa nevű számítógépe segítette elő, melyhez már egeret mellékeltek a grafikus felülettel kezelésére. A rágcsálót persze nem az Apple találta fel, a Lisa pedig nagy bukás lett magas ára miatt, de első alkalommal varázsolta az eszközt a pénzesebb háztartásokba. A sok monokróm betűhalmaz után látványosabb volt azonban a grafikai elemek megjelenése, melyet első körben néhány gyengécske illusztráció jelképezett, ám később egyre hangsúlyosabbá vált, lassacskán átvéve a játéktér szerepét a szövegtől, mellyel létrejött a kattintgatós „point and click” kalandjátékok műfaja.
A sors iróniája, hogy a kedvcsináló témájául szolgáló Machinarium abszolút mellőzi a szövegeket, mégis élvezetesen meséli el egy robot történetét szerelemről, hatalomról, korrupcióról, és teszi mindezt egy imádni való köntösbe csomagolva!
A névtelen főhőst szó szerint kidobták a városból, ahol élt, és darabokban szállítják egy roncstelepre, ahol első feladata az lesz, hogy... összerakja magát. Egyből szembetűnik a hihetetlen grafikai megvalósítás, mely fityiszt mutat a mai szuperfejlett 3D motoroknak! Szemkápráztató, kézzel rajzolt helyszínek várnak felfedezésre a játékban, melyek szürreális stílusban lettek megalkotva egy jól felismerhető kelet-európai ízzel, mindez meglepő módon Flash technológiára építve. Én személy szerint nem vagyok oda az Adobe megoldásáért, de ez a játék kétség kívül meggyőző, a látvány magáért beszél. Nézzétek csak meg a képeket, mozgásban még jobb lesz!

Az első pár feladat bemelegítésként szolgál majd, hogy át tudj állni a Machinarium gondolkodásmódjára. Bevallom, én már eléggé elszoktam az ilyesféle agymunkától, így sokszor vért izzadtam, mire sikerült kitalálni egy-egy megoldást. A készítők egyébként nagyrészt teljesíthető feladványok elé állítanak, se nem nyakatekertek, se nem túlbonyolítottak, de ez nem azt jelenti, hogy nem nehezek. Szerencsére az Amanita Design egy rendkívül jó megoldást gondolt ki az elakadt játékosok megsegítésére, illetve, hogy pontos legyek kettőt! A képernyő jobb sarkában található két ikon közül az egyik gondolatbuborék formájában ad támpontot arról, hogy egyáltalán mit kell csinálni, vagy mit kell megszerezni, de épp csak annyit, hogy el tudj indulni magadtól. A másik ikon egy könyvet ábrázol, és csak akkor érdemes használni, ha tényleg semmilyen ötleted nincs, ez ugyanis megmutatja a teljes végigjátszásból az adott helyszínre vonatkozó részt, egy az egyben. Igen, jól látod, de persze azért van itt egy kis csavar: a könyvön található digitális zárat csak egy monokróm horizontális shmup játék megnyerésével oldhatod fel, ami pont elég visszatartó erő ahhoz, hogy a lustábbak se nyúljanak állandóan a könyv után.

Az alapfeladatok nagyrészt a megfelelő helyen történő tárgyhasználatra, kombinálásra, valamint puzzle részekre támaszkodnak, de akad jó pár minijáték is (például egy platform videojáték, Space Invaders), és mindezt hihetetlenül változatosan tálalja, monotonitásnak nyomát sem érezni. Érdekes, de a játék világában csöppet sem tűnik furcsának, hogy dialógusok híján beszélgetős részek sem kerültek a Machinariumba. Ez egyben azt is jelenti, hogy nyelvtudás egyáltalán nem szükséges a végigvitelhez, csak logika.
Eredetileg PC-s műfaj lévén jogos a kérdés, hogyan sikerült megoldani az irányítást? Azt kell, hogy mondjam, bár nem olyan gyors, mint az egérrel, de számomra teljesen jól használhatónak bizonyult. A bal analóg kar szolgál a kurzor irányítására, a használható tárgyak pedig úgymond „odavonzzák” azt közvetlen közelükből, ezzel kicsit felgyorsítva a játék menetét.
A point and click kalandjáték a kilencvenes években élte aranykorát, számtalan klasszikust adva játékvilágnak. Bizony, mikor az ember környezetében mindenki a Day of the Tentacle-t, vagy adott Monkey Island epizódot nyüstölte, nehezen tudta volna elképzelni, hogy aztán az ezredforduló után gyakorlatilag tetszhalottá válik a stílus, pedig ez történt. Szerencsére úgy látszik, hogy a Csipkerózsika-álomban szunnyadó műfaj számára a digitális terjesztés megindulása jelentette azt a bizonyos csókot. Őszinte leszek, magam sem tudtam, hogy vágyom egy ilyesfajta élményre, de roppant jól esett ez a falatnyi nyalánkság. Mindemellett ez korántsem azt jelenti, hogy minden kattintgatós kalandjáték ilyen jó, de a Machinarium számomra legalább annyira karakteres, egyedi, és művészi, mint a Flower, vagy akár az ICO.
Külön tiszteletre méltó, hogy a cseh fiúk mindössze 1000 dolláros (mai árfolyamon olyan 220.000 forint) költségvetésből készítették el ezt a mesterművet, amire mindössze annyi rosszat tudok mondani, hogy egy csöppet rövidre sikeredett körülbelül 5 órás játékidejével.

Szerény véleményem szerint egy klasszikust köszönthetünk a PlayStation Networkön, mely ráadásul a ma forgalomban lévő konzolok közül csak a Sony platformjaira látogatott el. (Jelenleg PlayStation Plus előfizetéssel ingyen vihető!) Mindenképpen megérdemli, hogy megbecsüljék!

Fejlesztő: Amanita Design
Kiadó: SCEE
Megjelenés: 2012. szeptember 6.
Ár: 2425Ft / 6.49£
Játékosok száma: 1
Kép: 720p, 1080i, 1080p
Hang: Stereo
3D támogatás: Nincs
Move támogatás: Nincs
Demo: Nincs
Méret: 184MB
PSN feltöltőkártya: Console Corner
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
36. tunti  PlayStation.Community tag
2013.01.09. 15:19:06
LV1
Itt ott rendesen megdolgoztatja az agyat :)
Szeretjük!
35. pepe  PlayStation.Community tag
2012.10.10. 13:24:32
LV1
....gyönyörűűűűűűűűűűűűűűűűűű, végre valami faya, fagyok rá rendesen, és az isten áldja meg a fejlesztőket ezért a remekműért..:)
34. xerox  PlayStation.Community tag
2012.10.07. 01:43:54
LV18
Ez valami zseniális! :D
A madárkánál elcsesztem 1-2 órát. Ha nem nézek utána a neten, ezt nem tudtam volna megcsinálni.
Nagyon jó játék!
psn id: zomimi78
33. Greg  PlayStation.Community tag
2012.10.05. 15:53:49
LV25
Válasz 11. SteveY üzenetére:
Mindenképp adj egy esélyt neki, én is flegmán álltam hozzá de pár perc alatt telejsen magábaszippantott. MOH és COD meg Far Cry között kifejezetten jólesik egy ilyen game.
LV426
32. Greg  PlayStation.Community tag
2012.10.05. 15:48:58
LV25
Imádom ezt a játékot, 10 pont úgy ahogy van.
LV426
31. trinity  PlayStation.Community tag
2012.10.04. 20:22:29
LV5
Nagyon jó kis játék, az biztos!
30. KovZsi  PlayStation.Community tag
2012.10.04. 15:11:51
LV1
Jó kis játék, nekem PC-re van meg collector's edition-ben.
Az is meseszép!!!
KovZsi
29. barnoca  PlayStation.Community tag
2012.10.04. 14:15:32
LV18
Jó játék csak elakadtam benne.
:)
28. felix28  PlayStation.Community tag
2012.10.04. 10:07:51
LV3
ma lett meg a 101%, zseniális game
A Fehèr Farkas
27. Sektor  PlayStation.Community tag
2012.10.04. 06:35:48
LV3
Remek kis játék!
Azok a figurák.. :D
Mixing.Dj/Progressive
26. Lara  beauty junkie
2012.10.04. 00:01:14
LV26
Én már ki is játszottam. :)
Persze ha pc-n nem toltam volna, akkor nem lett volna meg ilyen hamar. :D

Jó volt újra játszani.
25. bundas01  Hivatásos Troll
2012.10.03. 21:36:37
LV20
Marha jó kis játék volt.
Na ez is egy m.f.,színtén nagy a pofája:D
24. RAMiZ  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 20:48:50
LV1
elsőre nehéz volt de másodjára már nagyon vágtam :D remek játék! már megérte a +ra előfizetni hogy ez a game free volt :)
23. Allitta  YokaiMonkey
2012.10.03. 20:27:43
LV10
Pazar darab, kellemes időtöltést nyújt és nem utolsósorban remek agymozgató. Amúgy nem komálom a point and click játékokat, de ez megfogott.
Eddig csak érdeklődtem, most már figyelek is.
22. Rinity  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 19:55:38
LV6
Egyik legjobb point and click játék, nagyon imádom! :) <3
Leda atomica
21. blountex  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 19:43:10
LV5
Válasz 15. metadata üzenetére:
Tényleg hiányoznak ezek a játékok, de hálistennek azért jelen vannak.
Van egy rakat jó játék amit érdemes végigvinni, ha érdekel valakit írjon rám.
Az Neverhood és Ace Venture felejthetetlen point&click játék.
PSN ID: blountex_HUN
20. koola
2012.10.03. 17:20:58
LV1
Az Amanita Design-nak nemrégen jelent meg egy új játéka, a Botanicula.
Google it! : )
19. Riddla  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 15:34:01
LV3
"Bevallom, én már eléggé elszoktam az ilyesféle agymunkától"
Velem együtt! A játék elején csak csipáztam, hogy ennyire elhülyültem, de aztán beindultak a rozsdás kerekek és ment mint a karikacsapás! :)
Hosszú ideje ez volt az első játék amit nem bírtam abbahagyni amíg nem értem a végére, csodálatos délután volt! :)
I'm not a Hero. I'm only an old killer.
18. HUN_ter  Dark Soul
2012.10.03. 15:29:53
LV26
pc-n végigvittem, hibátlan p&c játék!
So many games, so little time...
17. eandre  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 15:23:00
LV11
Lejátszottam! Nekem nagyon tetszett!
2012.10.03. 14:15:03
LV1
Én végigjátszottam és nagyon nagyon tetszett! *****
Végre egy aranyos gondolkodásra késztető játék. A növényház volt nekem a necces rész, muszáj volt lesnem a megoldásokat :S
Nagyon örülnék még ilyen játéknak a jövőben is!!! :)
Kat
15. metadata  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 12:39:08
LV15
"Bevallom, én már eléggé elszoktam az ilyesféle agymunkától,"

Ne szégyeld, én is eléggé elszoktam tőle sajos. Ha egy játék nehéz manapság az biztos hogy nem a gondolkodós részek miatt (tiszetelet a tényleg nagyon ritka kivételnek)! Tomb Rider 1-2 stb.. ezeket a játékokat nem visszasírom, de vissza zokogom!

A Machinarium-ot meg amúgy is régóta terveztem, most megkaptam a végső lökést. THX!
FatHead
14. pityesz555  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 11:59:26
LV1
PC-n végig vittem és nekem nagyon bejött,úgyhogy ajánlom fogyasztásra. És ilyenkor nagyon bánom, hogy nem vagyok pluszos!
13. Zdex  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 11:54:20
LV3
Tényleg változatos, szuper kis játék, el lehet vele szöszölni. Bár most épp el vagyok akadva. A vasárnapom erre ment rá. Utoljára ilyen játék amivel játszottam a Stupid Invaders volt jó régen, az is a kedvencem volt.
Csak sört iszok, mer' vezetek.
2012.10.03. 11:32:14
LV6
Óriási játék, nekem idén eddig az év játéka. Grafika, zene fasza, némelyik ötlet zseniális. Örülök, hogy csináltatok róla tesztet, hátha pár kocka is rákap és használja az agyát is, mert egy killzone vagy egy god of war ehhez képest kutyafasza.
Minden amit leírok az én álláspontomat tükrözi!!!
11. SteveY  the gunner
2012.10.03. 11:26:49
LV22
Lost vikings óta nem játszottam ilyesmikkel. Most sem fogok. De a képek tényleg szépek.
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
10. Oli_23_hun  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 11:07:01
LV1
Nagyon jó game! hangulatos és jó pár órát el lehet vele lenni!
ráadásul a ps plusal ingyen volt :D mindenképp megéri kipróbálni!
9. boksz  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 11:00:44
LV4
Elakadtam a börtönnél, de akkor sem használok segítséget ha beledöglök !!
Beledöglök...
amit a szervezet megkíván meg kell neki adni
8. Lotar  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 10:51:02
LV17
PC-n megvan , csak már PC-m nincs . :[ Így nem is tudtam befejezni . ÓRIÁSI GAME !
psn/sen id: pcpmate
7. Lucifer  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 10:37:00
LV2
Szuper! Egyszer elkezdtem,de utálok PC-n játszani,úgyhogy töröltem.Most itt az alkalom befejezni,éljen!
halott vagyok és fényhozó
6. neoptolemos  Apu ökölbe szorult keze
2012.10.03. 10:36:01
LV8
Ez a program egy mini csoda! A zenéje, az apró kis animációk, frenetikus hangulata. Még ilyet Amanita Design!
5. EkarttwoBaal  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 10:14:37
LV2
Egyetértek. Jól esik egy ilyen játék kikapcsolódás gyanánt a henteldék és a több napos rpg mutációk mellé.
"Honaljszőrömön a mezők illata lóg..." - B. Brecht
4. HunNicoBellic  Mérnök Úr
2012.10.03. 10:13:57
LV17
Nekem volt 8 óra is mire végigvittem. Nagyon jó játék, minden korosztálynak ajánlható.
trance 'n' progressive
3. cue  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 09:57:10
LV1
Csatlakozom az imádathoz! :)
Végigtoltam egyszer egyedül, egyszer a hatésfélévesemmel, aztán a trónörökös még hatszor - és nem úgy néz ki, hogy megunta volna. Ha nem ingyen adták volna, akkor is megéri a 3.000,-Ft körüli árát.

Folytatást!
2. atesz11  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 09:52:30
LV22
Tuti végigviszem, aranyos!! Az agynak meg kell forognia:)
PSN ID : atesz11
1. cavesedem  PlayStation.Community tag
2012.10.03. 09:39:48
LV1
Imádom! :) Pár hónappal ezelőtt OSX-en már végig vittem, nagyon tetszett! Most PS Plus-szal ingyen ajándék :)
There's no spoon!
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.
JURASSIC WORLD EVOLUTION (PLAYSTATION 4)
2019.11.07. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Őskövület.
Monster Jam: Steel Titans (PS4, PSN)
2019.11.07. 09:36 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: MrZ
Papírszörnyek.
Mozi - Terminátor: Sötét végzet
2019.11.05. 20:55 Cool-Túra
23 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Megrohadt (élő) szövet, elrozsdásodott fémváz.
WWE 2K20 (PS4)
2019.11.05. 07:49 Komment
7 hozzászólás
Szerző: HTB
GLOW - Gigantic Losers of Wrestling.
Erica (PS4, PSN)
2019.11.03. 15:22 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Avagy így játsszunk közösen filmet - magyar felirattal.
Képregény - A Sith Sötét Nagyura
2019.11.02. 19:24 Cool-Túra
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Sötét felemelkedés.
DEATH STRANDING (PLAYSTATION 4)
2019.11.01. 08:01 Játékteszt
151 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Az út a cél.