PlayStation.Community

2012.09.26. 10:48 Játékteszt
37 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
Variációk egy puskára.

A 2009-es Borderlands – ne kerteljünk – megcsinálta a tutit. Egy új szellemi termék, mely külalakja a megjelenés előtt nem sokkal nyerte el végleges formáját … tízből kilenc játék belebukott volna az egész hajcihőbe, de a Borderlands más volt, a szerencsés tizediket köszönthettük személyében. Ugyan a játéknak voltak hiányosságai, kezdve a gyengécske mesterséges intelligenciától a monotonitásba fulladó végjátékon át a tradicionálisnak (valamint felhasználóbarátnak) legkevésbé sem nevezhető járműirányításig, a bizarr zsáner-egyveleg (FPS-be oltott RPG négy fős co-oppal) emberes követői bázist állított maga möge. (Valamint a kasszáknál sem teljesített rosszul a maga két és fél milliós eladott példányával.) A gearboxos fejlesztőknek nem nagyon kellett izgulniuk a játék aranyra égetése után a folytatás kérdésénél: ha pusztán csak az előző rész színvonalát hozzák (szép magyar mondással élve: ha nincs eltörve, ne ragaszd meg), már garantált a siker, szerencsékre azonban a készítők nem elégedtek meg ennyivel.
A Borderlands 2 szinte mindenben az előd felé licitál, lehet hejehujázni, Pandora bolygója újra egy (illetve optimális esetben egyből négy) Hősért Kiált, újra lehet imádkozni a Random Nagy Istenségéhez, hogy potyogjanak a jobbnál-jobb fegyelmező eszközök és pajzsok!
(A sors iróniája, hogy a napon, amikor elcammogtam a tesztpéldányért, lomtalanítás zajlott az utcámban… megalapozta a kedvemet egy jó kis zsákmányoláshoz, az egész élet egy lootfieszta!)
Öt évvel az első rész eseményei után Pandora bolygóját (a) Szupercsapatos Szépfiú Jóképű Jack taszítja szolgasorsba egy új nyersanyag, az Eridium felbukkanása apropójából. A nyersanyaggal együtt új pletykák is napvilágra kerülnek: a planétán van egy még az előzőnél is mesésebb kincsekkel teli rejtekhely – egyenes az út az újabb szerencsevadászok felbukkanásához. Az előző részhez hasonlóan ezúttal is négy jóképességű érkezik a bolygóra: Zer0, az álcázás nagymestere; Maya, a szirén; Salvador a vadállat; és (idézve egy televíziós örök klasszikust) az inzsinyőr Axton.
A négy választható karakter ezúttal is négy eltérő játékélményt kínál. Hogy ne mindenki egyformán nézzen ki, ezúttal módosíthatjuk választottunk küllemét is: a kezdeti soványka felhozatal senkit ne ijesszen meg, a játék előrehaladtával egyre jelentősebb modifikációra lesz lehetőségünk.

Avataronként három fejleszthető képességfa garantálja azt, hogy még inkább saját szájízünkhöz igazíthassuk hősünket, és ezúttal bizony az előző résztől eltérően mindegyik skill tree járható és használhatóra sikerült. Szirénünkkel például választhatjuk a gyógyító szerepét, de ha a CC-t (Crowd Control – azaz bizonyos ellenfelek kivonása a harcból megkönnyítendő a csipet-csapat dolgát) preferálod, akkor is megtalálod számításaidat. Ugyanezen analógia mentén haladva Zer0-ból faraghatsz egy hajszálpontos lövésekkel az ellenfeleket az őrületbe kergető mesterlövészt, vagy folyamatosan láthatatlanná váló embertelen közelharci képességekkel megáldott orgyilkost is. Míg az előző részben a technikus Roland volt a látványosan leginkább használható karakter, ezúttal sikerült kiegyensúlyozni a kasztokat, egyikről sem mondható el, hogy erősebb lenne a másiknál.
Választottól függetlenül lehet tápolni az összes karakterünket a „Badass” pontokkal: ezek végtelenségig ismételhető mini-kihívásokért járó pontok, melyekkel minimálisan növelhetjük egy-egy képességünket (életerő, sebzés, pontosság, stb.), de mint tudjuk sok kicsi sokra megy, megéri hát ráfeküdni ezekre a részfeladatokra!
Persze az is igaz, hogy a fent említett balanszhoz szükséges volt egy másik zseniális (is, meg nem is…) húzás a fejlesztők részéről: egyik szereplő sincs egy bizonyos fegyvertípushoz kötve: egy shotgunos Zer0 legalább ugyanolyan hatékony tud lenni, mint egy mesterlövész puskával sompolygó Salvador. A dolog hátulütője a co-op multiplayerben mutatkozik meg: sajnos ezúttal sem sikerült egy minden többszemélyes szerepjáték alappillérjének számító „dobókockát” a játékba implementálni: „aki kapja marja” alapon zajlik a puskák földről felkapkodása, ami a gyakorlatban ahhoz vezet, hogy amint lilát vagy narancssárgát látnak a népek (a játék az MMORPG-k színezését használja: az értéktelen tárgyak fehér színnel, a közönségesek zölddel, a ritkák kékkel, az epikus cuccok lilával, míg a legendásak naranccsal vannak jelölve) a küldetésre/egymásra/mindenre tojva megindul A Versenyfutás Az Áhított Cuccért. Ha sikerül normálisabb csapatot kifognunk, akkor a Szerencsés Nyertes realizálván azt, hogy a fegyver nem kell neki, esetleg átpasszolja nekünk vagy ledobja a földre. Persze az esetek többségében nem – ezért javallott a barátlistánkon szereplőkkel nekiszaladni Pandora nagy kalandjainak, ha pedig pajtásunk is behúzza előlünk áhított puskánkat, akkor pöröghet a permbann/anyázos üzenet. Részemről ennek az úgynevezett „Need before Greed” (NbG) rendszernek a hanyagolása a legnagyobb hibája a játéknak. Rá vagyunk ugyanis kényszerülve arra, hogy többen, csapatban kalandozzunk – minél többen vagyunk a pályán (a limit négy fő), annál erősebbek lesznek ellenségeink, de a zsákmány minősége is ennek függvényében alakul.

Zsákmányból pedig ezúttal is szinte végtelen variáns, féle-fajta van, és itt jön képbe a már emlegetett Random Nagyúr: a felkapható cuccok tulajdonságai egy véletlengenerátor által kerülnek megalkotásra, különféle passzív bónuszokkal, illetve elementális sebzéssel kecsegtetnek minket. Örömhír, hogy az első részhez képest ezúttal sokkal több fegyvermodell teszi tiszteletét a produktumban. A fegyverek pedig még őrültebbek: a játékban található 8 gyártónak mind megvan a maga sajátossága, a legbetegebbre talán a Tediore puskák sikerültek, újratöltésnél nemes egyszerűséggel elhajítva gránátként funkcionálnak – zseniális!
Ellenfelek és helyszínek terén is bővült a kínálat, lesznek visszaköszönő csúfságok és lokálok az első részből, de kalandjaink ezúttal sokkal változatosabbak lesznek. Ami a színhelyeket illeti: a szokásos szikkadt sivatagok mellett hóesésre, savfürdőkre, kreatívan megálmodott és egymástól igencsak eltérő városokban fogjuk bizonygatni igazunkat félmázsás rakétavetőnkkel.
Préda gyanánt visszatérnek mindenki kedvencei, a mutáns kutyaszerű skagek, a szuicid psychók, de bizarrabbnál-bizarrabb lények fogják az életünket keseríteni, sokuk bizony újfajta taktikát igényel: a felénk rohanó robbanó robotok lábát ellőve lassíthatjuk és kényszeríthetjük hason kúszásra a mechanikus rémeket, de a legnagyobb galibát okozó goliathok sajátjaik ellen fordulva, azokat megölve erősödnek egyre inkább, érdemes rájuk zúdítani az össztüzet amennyiben összehoz a balsors eggyel.
A harcot továbbra is nagybetűs KÁOSZKÉNT és HENTELDEKÉNT lehetne jellemezni, hisz egy perc nyugalmunk sem lesz a hihetetlen ellenfél mennyiségnek köszönhetően. Egy-egy idióta olykor-olykor beakad valami tereptárgyba és mozdulatlanul várja sorsát, valamint nyilván nem egy Killzone-szintű mesterséges intelligenciáról van szó a Borderlands 2 esetében, de nem is ezt várjuk el tőle, a nonstop akció és a tűzgombra való rátenyerelés nélkül a játék lelke veszne el.
Amennyiben életerőnk elfogyna, egy Second Wind névre keresztelt utolsó esély keretében születhetünk újra Jézus után szabadon: ha valakit sikerül a rendelkezésre álló idő alatt az előbb említett úriember birodalmába átküldenünk, elhalálozás helyett ugyanott folytathatjuk. ZSENIÁLIS (csupa NAGY betűvel) húzás a fejlesztők részéről, hogy ilyenkor mozogni is tudunk; egy bizonyos pirulafüggő exzsernyák sokat tanulhatna hőseinktől.
Sajnos a járműves részeket ezúttal sem ússzuk meg és továbbra is a két analóg karral lehet járgányunkat tutujgatni, percenként felborulva valamint beakadva a tereptárgyakba, a járműves szekvenciák voltak azok, melyek olykor-olykor kizökkentettek az idillből.

Szintén hallgattak az első rész sztorija kapcsán megfogalmazódott kritikákra a készítők. Ezúttal sem kell Háború és béke komplexitású és terjedelmű történetre számítani, viszont sokkal több párbeszéd és átkötő jelenet, valamint kismillió idiótábbnál-idiótább NPC, plusz főnokharc gondoskodik a konstans mosolygásunkról. Mindegyik egy amolyan blöffös, valami teljesen lehetetlen pillanatban megmerevedő képen kerül bemutatásra egy kétsorossal. Ellie, alias tonnadonna (egy kannája kitesz vagy két embert) például szeret bújni és gyilkolni. Bájos. Akárcsak Tiny Tina, a hiperaktív, folyton dalolászó és robbantásfüggő gyerkőc. De ott van a csábosan szalutáló retro-kiborg Sir Hammerlock. Mellettük visszatér az előző rész négy protagonistája is, úgyhogy párbeszédekből és átvezetőkből nem lesz hiány, hiába nem egy nagy etwas a sztori, a prezentáció viszi a hátán az egészet. Nem is beszélve a millió filmre/zenére/gagre/napjaink mémjeire való utalással. Tíz perc játék után nyilvánvaló volt számomra, hogy a fejlesztők még az anyjukat is eladták volna egy poénért. Amikor az egyik repülő-féleség pilótája a Valkűrök lovaglását kezdte fütyörészni, percekig ültem röhögve a TV előtt. Emellett felbukkan itt is a videojátékokban már nem először pedzegetett rím nélküli Orange szó, de a milliónyi finom, avagy pofátlan utalás között mindenki fel fog ismerni valamit. Rég nevettetett meg játék annyira, mint a Borderlands 2, némi túlzással azt is állíthatnám, hogy a játék legerősebb fegyvere a humor.
A grafika nem sokat változott az előző részhez képest, továbbra is az agyonmódosított-cel-shadesített Unreal 3 engine kelti életre Pandora világát. A dizájn ezúttal is elsőrangú, amit kifogásolni lehet, az az olykor lassan betöltődő textúrák jelenléte. A hangok továbbra is elsőrangúak, legyen szó akár a fegyverekről, akár a szinkronhangokról, vagy a poszt-apokaliptikus ambientből westernes pengetős-gitárzenébe átcsapó dallamokról, külsőségek terén sem sajnálták az energiát a Gearbox mindenhatói.

A Borderlands 2 egy minden tekintetben jobb, tartalmasabb, humorosabb és kifinomultabb folytatása az első résznek. A 30-50 órás játékidő megszállottságunktól függően akár a végtelenségig kitolható az eltérő karaktereknek, az első végigjátszás után megnyíló nehezített módnak, valamint a csábító, elfogyni soha nem akaró zsákmánynak, illetve a négy fős online co-opnak, valamint a két fős offline co-opnak (utóbbi esetén is csatlakozhatnak még ketten a küzdelemhez) köszönhetően. A csapatalapú játékok kedvelőinek, FPS rajongóknak, MMORPG-ről leszokófélben lévőknek a Borderlands második része tökéletes választás!

(A játékot partnerünk a CNG.hu kincskeresői szállították tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop online és offline boltjaiban.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
37. TIBIV6
2014.06.24. 19:34:50
LV1
Válasz 36. TIBIV6 üzenetére:
TIBIV62 IGY KERESSETEK KÖSZÖNÖM
36. TIBIV6
2014.06.24. 19:32:39
LV1
SZIASZTOK BORDERLAND 2 JÁTÉKOSOKAT KERESEK ON LINE JÓ LENNE MAGYAROKKAL IS JÁTSZANI ÜDV...
35. Hidari_HUN  PlayStation.Community tag
2014.06.12. 02:44:25
LV17
Válasz 33. max_metis üzenetére:
Red Dead Redemption kibaszott csúnya, elmosódott, kivehetetlen grafikájú játék, pedig leden játszottam. Ez egy letisztult, szép játék. Az nem volt az :)
2012.11.07. 21:25:54
LV1
Már nincs sok... Pár nap és már pörög is a gépben... Kitartok addig valahogy...! :D
33. max_metis  PlayStation.Community tag
2012.10.01. 14:10:40
LV4
Válasz 31. martin üzenetére:
Elnézést, de én azt hittem, hogy van jelentősége a "Látványosság: Kiemelkedő" feliratnak a pontok fölött.
De értem, akkor ezek szerint a "9/10" pontba nem számít bele... de ez nem változat azon, hogy a "Látvány értékelés" szerint ez a játék szebb, mint pl. az RDR...

Mindegy, csak felhívtam erre a figyelmet, felőlem legyen így.
Remény, ami meg nem szégyenít
32. max_metis  PlayStation.Community tag
2012.10.01. 14:05:06
LV4
Válasz 30. HTB üzenetére:
Pixelek ide vagy oda, de a pontozott kategória neve, akkor is "Látványosság".
Ezt a grafikát nem érzed túlzásnak eképpen összehasonlítva más "kiemelkedő" látványosságú játékokkal? (Pl. vegyünk például csak egy régi és alap Final Fantasy XIII-at. vagy teszem azt egy Red Dead Redemption játékkal, ami CSAK "Jó"-t kapott, mert felbontás bakik voltak, miközben az, mint grafikai apróságok, mint látványosság terén, mint minden másnál szerintem igen csak megérdemelt volna egy "Kiemelkedőt". az a játék nagyon le lett így pontozva, és picit szégyen, hogy Látványosságra itt a PSC-n ez a játék jobbnak van feltüntetve... érted?)

Viszont félreértés ne essék!
Nem mondom, hogy a maga stílusában nem lenne jó a grafika ennél a játéknál.
Én azt mondom, hogy mint össz-kategóriában, ennek túlzás kiemelkedő szintet kapnia, szerintem.
De oké, én ebben persze nem dönthetek, csak fura így pontozni a játékokat, de persze ez a játék is a Maga Rajzolt Stílusában kiemelkedő, látszik rajta, s tényleg odafigyelve csinálták.
Remény, ami meg nem szégyenít
31. martin  Főszerkesztő
2012.09.29. 11:08:14
LV27
Válasz 27. max_metis üzenetére:
Nem pontoztuk a látványosságot.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
30. HTB  Szerkesztő
2012.09.28. 23:36:28
LV6
Válasz 27. max_metis üzenetére:
számomra a látványosság nem azt jelenti, hogy egyesével számolom a pixeleket, hogy minden a helyén van-e, hanem magát a stílust is. stílusban a borderlands 2 nagyon ott van
Just another freak in the freak kingdom
2012.09.28. 21:15:50
LV21
Amint lesz rá keretem megveszem :)
28. PLANTAKMKO  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 18:21:11
LV1
Válasz 27. max_metis üzenetére:
Szerintem megérdemli a max-ot.
nekem nagyon bejön ez a celshaded stílus.
Did i ever tell you the definition of insanity?
27. max_metis  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 14:59:23
LV4
Látványosságra nem túlzás ennél a játéknál maximum pontot adni?
Remény, ami meg nem szégyenít
26. Rewmac  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 12:48:45
LV1
Válasz 24. Jcenotaph33 üzenetére:
Nem is arról van szó, hogy nem élvezem, csak nem annyira mint az első részt illetve úgy érzem megállt az egész egy helyben.
25. Rewmac  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 12:36:31
LV1
Válasz 24. Jcenotaph33 üzenetére:
Azért hülye nem vagyok :) Fejlesztési és tápoló mániás vagyok az ilyesmikben. Badass Rankeket szórom mint az állat :) Én is keresgélem, de jóval gyengébbek a lootok mint az előzőben és nem csak én szenvedek. Akárkivel beszéltem aki nyomja és hasonló szinten van érzékeli amit én. Zeronál közelharcra van fejlesztve de felemásan, hogy tudjak Deceptionből jól kitámadni vagy esetleg menekülni miközben fel van nyomva a pontosság, stabilitás, újra töltési sebesség, critical damage.
2012.09.28. 12:19:50
LV1
Válasz 22. Rewmac üzenetére:
nem akarlak hülyének nézni, meg sok bónuszt nem is ad, de a badass pontokat osztogatod? aztán a képesség fa is elég speckó, sok előnyt ad, ha úgy játszol, ahogy fejleszted. pl zeronál tudsz a közelharcon fejleszteni elég nagyot, de ugyanígy a fegyvereken (jóval magasabb critical hit pl.).

amúgy abban egyetértek, hogy nehéz játék, de szerintem élvezhető. loot meg érdekes módon nekem van elég és jók. mondjuk keresgetem a ládákat is gyakran.
23. Rewmac  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 10:53:25
LV1
Válasz 19. ALF22 üzenetére:
Jaja az elsőben így volt. De itt mondom 3-4 szinttel alattam lévők veszik le a lila pajzsomat amin van bónusz képesség. A gránát és a rakétavető a két egyedüli megoldásom olykor.
22. Rewmac  PlayStation.Community tag
2012.09.28. 10:52:22
LV1
Válasz 18. Jcenotaph33 üzenetére:
Az első nem volt ilyen. Oké van gyenge pontjuk rendben, de konkrétan ritka szar a loot. Semmi normálisat nem lehet találni csak szökő évente. Az első részben játszottam és nem a padlón szenvedtem az életemért. Jelenleg 12800 a pajzsom és 9800 körüli a HP-m mindez két psycho ütésétől lemegy aki 3 szinttel alattam van, de ha én próbálok meg 3 szinttel fölöttem lévőhöz hozzászólni akkor szart se érek. Ez nagyon messze van attól, hogy élvezetesen lehessen a semmit lootolni. Nálam legalábbis, de többen jelezték ezt vissza. Élvezem valamennyire, mert reménykedem a jobb lootban, de gyakorlatilag a True Vault Hunter módban is csak remény marad.
21. BoroSati  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 22:40:51
LV2
Az első rész platina, ezt is beszerzem majd.
Nyugi Dagi, nyugi, nem csak foci van a világon!
20. Sektor  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 19:52:06
LV3
Válasz 8. barnoca üzenetére:
Jól adod "szomszéd"!:)
Mixing.Dj/Progressive
19. ALF22  Son of Liberty
2012.09.27. 16:41:58
LV26
Válasz 14. Rewmac üzenetére:
Az elsőből nekem úgy rémlik,hogy a szintek többet számítanak mint a pontok pl a fegyvereken. ha már 1-2szinttel magasabb egy ellen akkor szenved az ember.
Meg jó fegyvereket kell alkalmazni vagy olyat ami pont a gyengéje.
2012.09.27. 12:54:34
LV1
Válasz 14. Rewmac üzenetére:
nehéz, de nem teljesíthetetlen. az első is ilyen volt. van a bossoknak gyenge pontja, illetve költeni kell rendesen a badass pontokat, meg feketepiacos cuccok is segítenek.

én annak örülök, hogy igazából bármelyik karakter bármelyik fegyvertípust használhatja, és nincs a típusoknak külön fejlődése, hanem maximum be van építve a képességfába. így nem fordulhat elő, hogy valamilyen fegyvert elő kéne kapnod, de nem tudod használni, mert nem fejlesztetted.
17. REWEN87hu  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 12:19:38
LV8
jó kis teszt a játék is jó mindenkinek ajánlom
PS3 ID: rewen87hu ps4 id: vsanya87
16. Adamska  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 11:54:49
LV2
Válasz 15. ymmoTS üzenetére:
omg, s mi alapján értesz vele egyet?
15. ymmoTS  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 11:44:10
LV4
1el sokat játszottam de nem nagyon jött be a stílusa úgy hogy ez sem lesz meg de 9ponttal egyet érték .
So.. this is what it feels like
14. Rewmac  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 09:43:17
LV1
Nekem az a bajom, hogy helyenként játszhatatlan. Tök mindegy mennyire vagy feltápolva meghalsz mint egy senki. 12 ezres pajzsom két lövésből eltűnik 37.es szinten, alig dob használható lootot egyes bossok pedig egyedül vállalhatatlanok. Az igazság, hogy többet töltök a földön szenvedve mint rohangálva és nézelődve.
13. Lotar  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 09:35:31
LV18
Egyedül ez a cel-shaded graf nem igazán jön be - de azért jól néz ki , de tuti jó a game . Első részt csak az 1 órás trialig toltam , tetszett , de vhogy mindig akadt más . Egyszer beszerzem vmi duplapakkban . :]
psn/sen id: pcpmate
12. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 09:11:59
LV5
megérdemli a sikert ez a játék, hatalmas élmény és tartalom.
..loading, please wait..
11. soliduss  A Krónikás
2012.09.27. 08:44:42
LV25
Válasz 8. barnoca üzenetére:
+1
10. vbalazs  PlayStation.Community tag
2012.09.27. 00:29:06
LV3
Válasz 8. barnoca üzenetére:
+1
9. eandre  PlayStation.Community tag
2012.09.26. 16:03:36
LV11
Az első részét nem rég fejeztem be! Eszméletlen jó a játék! Ez sem maradhat ki a gyűjteményemből! :)
8. barnoca  PlayStation.Community tag
2012.09.26. 15:44:07
LV18
Válasz 6. Jcenotaph33 üzenetére:
Mindenki játssza, nincs idejük irkálni
:)
7. Drivolis  Felséges Úrnő
2012.09.26. 15:06:17
LV23
Válasz 6. Jcenotaph33 üzenetére:
Túl egyedi. Nem minden gyomor veszi be. De nekem tetszik. Majd egyszer...
(⌐■_■)--︻╦╤─ - - - (╥﹏╥) ladyv89
2012.09.26. 14:45:44
LV1
fura ez. kiváló játék, a tesztek mögött még sincs komment, a fórumba alig ír valaki. lehet, hogy nincs egyenes arányosság az értékelések, és a közönség érdeklődése között?
5. Peti85  PlayStation.Community tag
2012.09.26. 12:48:22
LV3
Így is van! Remek teszt :)
4. TCr64EU  Choose life
2012.09.26. 12:33:07
LV22
Komoly kis teszteket tudsz Te írni. :)
"Mert a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
3. dorten  PlayStation.Community tag
2012.09.26. 12:22:54
LV3
Az első részt is be kell szereznem! O_O
PSN: HunRoli
2. vbalazs  PlayStation.Community tag
2012.09.26. 12:20:32
LV3
Megvettem, de csak fáj a szívem hogy nincs elég időm rá. Melóban is ezen kattog az agyam :) De legalább ezzel elleszek év végégig, még egy Resi 6-ot persze beiktatok. A teszt királyos!
1. soliduss  A Krónikás
2012.09.26. 11:04:16
LV25
Most tolom öcsémmel co-opban az első részt és kegyetlen hangulatos. Amit itt olvasok az jön le, hogy szinte mindenben megfejelték az elődöt mint egy jó folytatásban.

Tuti beszerzem, csak hát az idő nagy úr :(
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
BORDERLANDS 2
2K Games
Látványosság:
Kiemelkedő
Játszhatóság:
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
9/10
Pozitívum
Fantasztikus humor, beteg atmoszféra, kiváló szavatosság
Negatívum
Még mindig gyengécske járműirányítás, kisebb grafikai anomáliák

MARTIN BELESZÓL
Az első részt nagy élvezettel platináztam ki, egyedül a megnyerése miatt voltam mérgez, az igen béna volt. Ettől a másodiktól sokat várok, megvettem, a Darksiders II után jöhet is!