|
|
|---|
PlayStation.Community |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Egy különös fejvadász egyedülálló kalandja Hihetetlenországban.
A PlayStation.Community csapata az oldal indulásától kezdve céljaként tűzte ki, hogy folyamatosan aktuális tartalommal, videojátékos vonatkozású naprakész hírekkel, érdekességekkel, kedvcsinálókkal és mélyreható tesztekkel szolgáljon számotokra. Ennek fényében talán kissé meglepő lehet, hogy ezúttal egy olyan progihoz kívánom meghozni a kedveteket, ami eredetileg még 2005 elején tette tiszteletét, ráadásul kizárólag a Microsoft konzolján, az Xbox-on. A beszámoló aktualitását emellett még csak nem is az jelentette, hogy az anyag mostanság szivárgott volna fel a SEN rendszerébe (tavaly karácsonykor volt a megjelenés), hanem az, hogy néhány hete Martin beizzított egy egyéves PlayStation Plus előfizetést a PSC-s accountra, aminek köszönhetően a szolgáltatás kardinális részét képző Instant Game Collectionből számomra is ingyenesen elérhetővé vált a stuff. Az alábbi bekezdés kimondottan az Oddworld-széria múltjával foglalkozik, így akit az hidegen hagy, nyugodtan átugorhat a beágyazott videó utáni szakaszra. Valamilyen formában illene megalapoznom az Oddworld-játékok múltjának bemutatását, de a hosszú-hosszú évek alatt előállt platform- és játékstílus váltás miatt ez nem túl egyszerű. A 20-as éveit taposó és a 30-as éveibe lévő playereknek biztosan ismerős lesz Abe neve, aki egy furcsa kis zöld lény volt, bevarrt szájjal és nagy szemekkel, emlékezetbe vésődő kinézettel. Ő volt az első kettő (még PlayStationre elkészülő), több díjat is bezsebelő Oddworld-játék, az Abe’s Oddysee és az Abe’s Exoddus főszereplője. Ezek a címek játékmechanikailag a színtiszta logikai-ügyességi alkotások közé voltak besorolhatók, ám megoldásaikban és ötletességükben magasan ki is emelkedtek a vetélytársak közül. Az előre letárolt hátterekkel operáló, esetenként a CG mozikból in-game játéktérbe váltó anyagban a játékos feladata a főhőshöz hasonlító lények, vagyis a Mudokon fajtársak kiszabadítása volt. Ezt a célt a logikai feladványok sikeres teljesítésével és az ügyességi részek abszolválásával érhette el a player. A játszhatóság egyik kulcsfontosságú eleme a progiban alkalmazott kommunikáció volt, aminek köszönhetően Abe fajtársaival lehetett, sőt kellett is kapcsolatba lépni. A másik nagyon fontos modul a meditáció volt, amit ha sikeresen véghezvitt a játékos, több dolog felett is átvehette a teljes kontrollt. A bekövetkezett generációváltás során a sorozat a Microsofthoz került, így a PlayStation 2 tulajdonosok gyakorlatilag semmit nem kaptak Oddworld világából, miközben ugye korábban az ő platformjukon vette kezdetét az egész frencsájz. Viszont nem csak ez számított igazán nagy „pofonnak”! A fejlesztők radikálisan belenyúltak az Oddworld: Munch’s Oddysee vizuális megvalósításba, illetve változásokat csempésztek a játékkoncepcióba. A szürkeállományt megdolgoztató fejtőrök továbbra is helyükön maradtak, azonban már az akciójátékok irányába is kikacsintott a felépítés. 3D-s grafikusmotorral, új főhőssel, új dizájnnal, új ötletekkel lépett színre az anyag. A merész váltást siker koronázta, így a tolószékes kis Munch kalandja meghozta az ismételt elismerést. Három évvel később újabb Xbox exkluzív kalandot szállított le a széria fejlesztését végző Oddworld Inhabitants (akik egyébként csak és kizárólag ennek a különleges, emberi tulajdonságokkal bíró, állatszerű lényekkel benépesített világnak a megalkotására álltak össze). A korábbi anyaghoz képest újfent gyökeres változtatásokat eszközöltek a gameplay terén és ismét teljesen új főhőst kreáltak. Az elmúlt részek beteges (jó értelemben) hangulatától jelentősen eltérő, de mindenképpen magába szippantó, vadnyugati világot alkottak. Kapocs a korábbi epizódokkal szinte semmi vagy csak minimális volt, viszont mégis áthatotta világát a sorozat által már lefektetett viccesen bizarr érzet, látnivalóival és különleges lényeivel. Az anyagot a Sony konzolját preferálóknak egészen tavaly decemberéig kellett nélkülözniük, ám a HD kiadás programozását végző Just Add Water több halasztás után az ünnepi szezonban végül leszállította a játékot, sőt extra opciókkal is kiegészítette az egyébként kiváló művet. Nos, nagyvonalakban ennyit kívántam megosztani veletek a sorozat múltjáról. Lássuk, miként fest napjainkban Oddworld fejvadászának a meséje!Az Oddworld: Stranger’s Wrath HD stílusának fő csapásiránya First Person Shooter, amelyet platform elemekkel is megfűszereztek. Opcionálisan alkalmazni lehet harmadik személyű kameranézetet, ami legfőképp a pusztakezes harcnál nyer értelmet. A játék címszereplője, Stranger merőben eltér Oddworld korábbi világainak játszható karaktereitől. Ő egy igen fürge, erős fizikummal rendelkező lény, akit botrányosan mély orgánummal és bumszli végtagokkal áldott meg a sors. Kalapot és ponchót hord, akárcsak Clint Eastwood. Mesterien bánik a speciális lőszereket használó számszeríjával. Otthonosan mozog a poros települések ivóiban, és jóban van az illegális fegyverkereskedővel is. Oddworld vadnyugatának egyik fejvadásza ő, talán az egyetlen… Ám ahogy senki és semmi, így Stranger sem tökéletes. Megvan neki is a maga baja, sajnos szó szerint. Egy titokzatos műtétre gyűjt (a poént nem lövöm le), melynek elvégzéséhez nem kevesebb, mint 20000 moolah-ra (in-game fizetőeszköz) van szüksége. Ez az összeg nagyon soknak számít, így az elszánt törvényen kívüli jótevő különböző banditák elfogását vállalja, biztosítva így a békét és a helybéliek nyugalmát, meg persze a műtéti beavatkozáshoz szükséges zsetont. A játék felépítését leginkább a tavaly megjelent RAGE-hez tudnám hasonlítani. Számomra az anyaggal eltöltött rövid idő után szembetűnő és egyben sokkoló volt, hogy mennyire másolja a 6 évvel később megjelent Carmack-csoda e cikk alanyát. Ebben a játékban is mindig lesz egy központi falu vagy városkezdemény, ahol a missziókat el fogod tudni vállalni. A célállomásokat minden esetben meg kell tisztítani. A lopakodás már ebben az anyagban is szerephez jutott. A bossok tartózkodási pontjaihoz többnyire lineáris utakon kell eljutni. Itt is körülveszik őket csatlósaik. A küldetés sikeres végeztével minden esetben vissza kell térni a kiinduló ponthoz. Az aktuális városodban különböző boltokból vásárolhatsz, melyek leginkább lőszereket és azok fejlesztett változatait, ilyen-olyan fegyvertuning cuccokat rejtenek. Kapcsolatba léphetsz az életüket élő NPC-kel, akik információkkal látnak el. Persze nincs járműhasználat, viszont Stranger négykézláb történő villámgyors szaladása akár ennek is felfogható. Nem állítom azt, hogy az id Software emberei ennek a játéknak az alapján fektették le a poszt-apokaliptikus stuff gerincét, ám a dolgok mélyére tekintve a hasonlóság mindenképp szembeötlő. Az id FPS-ét már csak azért is bátorkodtam megemlíteni, mert úgy gondolom, a példálózás érthetősége szempontjából azzal talán többen képben vagytok, mint egy 6 évig MS exkluzív, előző generációs anyaggal. Ami viszont nagyban megkülönbözteti a játékot a piacon lévő shooterektől, az a címszereplő fegyverarzenálja.Elsőnek érdemes említést tenni a sebzésre ugyan alkalmatlan, de az eszméletlen állapotban lévő opponenseket gond nélkül elnyelő kütyüről, amivel a kisebb ellenfelektől kezdve egészen a főgonoszokig bezárólag felszippanthatod az életedre törőket. Az eszközt már csak azért is érdemes használni, mert csak ennek a cuccnak a segítségével tudod élve leszállítani a gazfickókat, ami így jelentősen jobb üzletnek fog bizonyulni számodra. A progi első percétől az utolsóig mindösszesen egyetlen fegyver, egy számszeríj lesz a birtokodban. Ez így elsőre elég lehangolóan hangozhat, ám ha azt mondom, hogy nyolc különböző, élő- és lélegző lőszerrel lehet betárazni a fegyvert, mindjárt más a helyzet. Kérdésed megelőzve, alább a válaszok: Stunkz Zabálnivaló fizimiskával megáldott kis bűzös borzok ők! Kilövésük után a becsapódás bizonyos sugarában orrfacsaró szagú felhőt bocsátanak ki magukból, minek következtében az ellenségek kisvártatva rosszul lesznek, így játszi könnyedséggel porszívózhatod fel őket. Fejlesztett változata már a saját maga bűzét sem képes elviselni, így gázálarcban várja a kilövést. Becsapódás után az összes, közelben lévő ellenfelet odaszippantja, akiket egy jól irányzott Boombats-szel (lásd lentebb) másodpercek alatt az örök vadászmezőkre küldhetsz. Bolamites Igen csúf (irtózom a pókoktól), de annál hasznosabb lőszer a nyolclábú, potrohos barátunk. Leginkább a rejtőzködő, hangtalan igazságosztóknak merem ajánlani. Használatával egy kis időre gyakorlatilag megkötözheted vele az ellent, akit így észrevétel nélkül szippanthatsz fel. A fejlesztett kiadása egyidejűleg három rosszarcú lebénítására lesz képes. Chippunk A progi napi cukiság rovatának első számú befutója ez a kis mókus. Ő nem képes sebzésre, viszont a figyelemelterelésben verhetetlen! Tuningolt verziójában hangszórókkal lesz felszerelve a nagyobb hatásfok érdekében. Zappflies A soha el nem fogyó légylőszer. Feltételezem, azért nem merülnek ki semmilyen körülmények közt a készletek, mert Stranger csodás illata folyamatos utánpótlást biztosít… Egy tárral nyolc lövést adhatsz le, ám ennél is fontosabb a másodlagos funkciója, ami az elektrosokk. Ha betöltés után pár másodpercig nem lősz, akkor a betárazott legyecske áramot fejleszt, majd ebben az állapotában kilőve azonnal bénít. Az egyetlen lény, aminek nincs fejlesztett formája. Fuzzles Szőrös kis méregzsákok ők, ijesztően éles fogakkal és torzonborz külsővel. Az ellenfelek közelébe lőve egyfajta csapdaként funkcionálnak, ugyanis amint belelépnek a gonoszok, a veszett szőrcsomók azonnal elkezdik megrágcsálni őket. Közvetlenül a célpontokra is ki lehet lőni a lényeket. 2.0-ás kiadása még veszélyesebben néz ki, mint az alap változat. Vérben forgó szemekkel, nagyobb fogakkal és csillapíthatatlan éhséggel kell szembenéznie annak, aki velük kezd ki! Thudslug A bazicsiga – én csak így neveztem őket. A játék shotgunjának felelnek meg. Közelről érdemes bevetni őket. Esetenként darabokra szedik a célkeresztetekbe került szerencsétleneket. Fejlesztett változata még nagyobb tűzerőt hordoz magában. Boombats Robbanó denevérek. Stranger arzenáljának legerősebb pontjai. Bárkit és bármit képesek darabokra szedni. Tuningolt verziójában egyszerre két párt leszel képes kilőni. Stingbees A játék gépfegyvere. A halálos fullánkú darazsakból tárkapacitás fejlesztése nélkül egyszerre maximum 350-et marhatsz fel. Sebzése ugyan nem túl erős, ám a gyors ismétlésének köszönhetően mégis képes tekintélyt parancsolni a fejvadásznak. Javított formájában nagyobb tárat, kétszeres tűzerőt és megnövelt sebzést köszönthetsz a kaptárok lakóinak személyében. Ilyen fegyverarzenállal még nem volt dolgod, ugye? Kalandozásaid során a stuff sava-borsát ezeknek a lényeknek a használata fogja jelenteni. Először csak megismered a kis kreatúrákat és azok hatásmechanizmusát, majd a történet előrehaladtával szépen lassan elkezded kombinálni azokat. Nem véletlen, hogy fegyveredbe egyszerre két különböző élő lőszert leszel képes betárazni. Amennyiben halkan, feltűnést nem keltve kívánsz előre haladni, akkor érdemes a mókust kombinálni a pókkal. Előzővel elcsalod az ellenfelet, utóbbival megkötözöd. Majd végezetül felszívod. De játszhatsz egyszemélyes hadsereget is, ha pl. a szentjánosbogarat hozod partiba a darazsakkal. Egészen brutális erőfölényt bitorolhatsz a csiga és a denevér kombinációjából. Kiváló tömegoszlató lehet a fentebb említett gázálarcos görény – robbanó bőregér párosa. A játék első harmadában már az összes elérhető lény a tulajdonodban lesz, és csak rajtad áll, hogy milyen taktikát alkalmazva látod el a rosszfiúk baját.Ha már szóba kerültek az ellenfelek, érdemes megemlíteni, hogy a nagyjából 10-12 óra játékidőt biztosító kampány során összesen 12 darab bűnözőt és azok követőit kell hűvösre tenned, avagy jobblétre szenderítened. A megbízásokat minden esetben a különböző városokban lévő Bounty Store-okból veheted majd fel. Oddworld e vadnyugati világában emberi tulajdonságokkal megáldott csirketársadalom képzi azt a csoportot, akiknek dolgozni fogsz. Ők élik mindennapjaikat és teszik a dolgukat. Szóba elegyedhetsz velük, ha úgy hozza kedved. Segítőkészek lesznek, ha éppen nem találod a célpontodhoz vezető helyes utat. Különleges figurák egy különleges világban. Viccesek, meglepően egyediek és azt gondolom, feledhetetlenek. Az ellenfelekről is közel elmondhatóak ezek a jelzők, bár tény, hogy őket azért jóval kevésbé kedveli meg a játékos. A cikk közepe tájékán említtettem, hogy a felépítés nagyon RAGE hatású, ám a bejárható területekről nem ejtettem szót. Nos, igen változatos képet festenek mind a városok, mind pedig az azokat és a főellenségeket összekötő utak. Erdőkben, sziklás hegyvidékeken, barlangokban, folyók és vízesések közelében, különböző méretű és felépítésű épületekben, csatornákban és sok más helyen lesz dolgod a központi helyszínül szolgáló pontok mellett. A szoftver technikai oldaláról el kell mondani, hogy a 720p méretű felbontás mellett az eredeti változathoz képest a karaktermodellek is magasabb polygonszámon pörögnek, vagyis nem csak egy mezei felskálázásról beszélhetünk. A progi kiváló hangzással bír, remek, sokszor megnevettető szinkronhangokkal operál. Támogatja a Sony mozgásérzékelős kontrollerét, a Move-ot. Továbbá, a már elkészült javításnak köszönhetően immáron a 3D TV-k tulajdonosait is kényezteti a program. A játék ilyen téren is jelesre vizsgázott nálam, mert hasonlóan a HD kiadású stuffok kifejezetten erős térhatású megoldásaihoz, ez a cím is nagyon látványos mélységérzetet biztosít. Integrálásra került továbbá 37 trófea is, így a virtuális serlegvadászok sem panaszkodhatnak. A negatívumok maximum csak tartalmi szempontból említhetőek meg. Nagyobb szabadságot, több interakciót, továbbá valamiféle mellékküldetéses-rendszert elviseltem volna. Ám ezekért hellyel-közzel pótolt a rendkívül szórakoztató megvalósítás és a manapság igen jónak számító, tíz óra feletti játékidő. Oddworld veszélyesen debil humorral megáldott világa mindig is azoknak az univerzumoknak a sorába volt beállítható, amelyek döbbenetes ötletességről, fantáziáról és kreativitásról tettek tanúbizonyságot. A Stranger’s Wrath pedig tökéletesen megfelel a fenti kritériumoknak. Fejlesztő: Oddworld Inhabitants/Just Add Water Kiadó: Electronic Arts Megjelenés: 2011. december 21. (EU) Ár: 9.99£ / 3950Ft Játékosok száma: 1 Kép: 720p Hang: DD5.1 3D támogatás: Van Move támogatás: Van Demo: Nincs Méret: 3.2GB Hivatalos oldal PSN feltöltőkártya: Platinum Shop 23. killerorczombie2 PlayStation.Community tag
2012.08.29. 17:53:42
22. sleki666 PlayStation.Community tag
2012.08.23. 09:48:36
21. TheCokeKaine PlayStation.Community tag
2012.08.14. 13:00:45
20. BIOlogic
2012.08.13. 16:23:02
19. max_metis PlayStation.Community tag
2012.08.13. 12:47:17
18. ymmoTS PlayStation.Community tag
2012.08.13. 12:37:36
17. MyCreamHUN
2012.08.13. 12:07:11
16. taron
2012.08.13. 10:37:28
15. zaz
2012.08.13. 10:28:51
14. Foxhound Szerkesztő
2012.08.13. 06:35:14
13. Penge70 Veterán PSC tag
2012.08.13. 06:10:07
12. MyCreamHUN
2012.08.12. 22:30:46
11. Sektor
2012.08.12. 22:15:39
10. Allitta PlayStation.Community tag
2012.08.12. 18:27:39
9. Siege
2012.08.12. 18:16:46
8. Resiskull
2012.08.12. 17:30:44
7. atesz11
2012.08.12. 17:01:35
6. Old_Snake
2012.08.12. 16:55:26
5. jime non-alcoholic
2012.08.12. 16:33:46
4. Leo69
2012.08.12. 16:31:23
3. sayainbarni
2012.08.12. 15:45:00
2. mentoloshypo PlayStation.Community tag
2012.08.12. 15:25:44
1. Lackooo Helpdesk
2012.08.12. 15:00:06
|
Szavazás |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
PlayStation.Community Statisztika |
|---|