Kicsi kocsi bum-bum százzal tép…

A Codemasters-nél úgy tűnik megelégelték, hogy – és most gondolok főleg az online futamokra – mindenki a menetiránnyal szembeni megközelítést választja pusztán jófejségből, úgyhogy most egy néhány sebből vérző, de mégis jópofa, erős netes támogatottsággal megturbózott roncsderbivel hívnak minket egy időutazásra. Még az elején leszögezném, hogy a DiRT sorozat rajongói nyitott szemmel és fenntartással közelítsenek a széria legújabb epizódja, a Showdown felé, tudniillik az eddigi árkád is, meg nem is ralis autóverseny helyett ezúttal egy tökig gáz zúzdával álltak elő a hegesztőműhelyben.

Már a játék kezdetekor képünkbe robbanó kőkemény hácépánk Rise Against is sejteti, hogy itt nem a kanyarok finom bevételére, hanem a pusztításra helyezték a hangsúlyt. Gyorsan el is kalandozok egy mondat erejéig a játék bivaly OST-je felé: HC Punk, rakkenroll és dárenbéz – tiszteletét teszi többek között Danny Byrd és Camo & Krooked – gondoskodik arról, hogy a mainstream underground zenék kedvelői izgatottan várják a folytatást. Mely folytatás a kópiához mellékelt online pass aktiválásának ránk tukmálásában merül ki agresszívabbnál-agresszívabb in-game üzenetekkel – érdemes hallgatni az egyesekre és kettesekre, egyrészt megelőzendő a folyamatos csesztetést aminek az aktiválást mellőzvén leszünk kitéve, másrészt pedig azért, mert a játék online csillogtatja meg tudásának nagyját.Persze, offline is el lehet hülyülgetni és jókat visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor először indítottad el a Destruction Derby-t 1995 magasságában. Játékmódokban nincs hiány, azonban sajnos minden élvezhető és érdekes játékmódra jut egy kevésbé kiegyensúlyozott módusz, valamint a jól eltalált lehetőségeink is lehettek volna egy picivel jobbak…

Nincs is nagyobb fun, mint amikor egy kör alakú arénában indul meg a gócpont felé egy tucat dühös és vérszomjas „versenyző”. A Showdownban virtuálisan te is átélheted ezen izgalmakat – szerintem ez lett a legpöpecebb opció, annak ellenére, hogy számomra érthetetlen módon nyolc versenyzőre lettek limitálva ezek a Rampage eventek. Fenti számot megduplázva nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valami gagyi kifogással még egy-két napig magamnál tartom a tesztverziót, és még most is nyáladzó szájjal irtanám az oppozíciót tesztírás helyett. Annak ellenére, hogy bizony ezen összeröffenések is hagynak kívánni valót maguk után. Érthetetlen módon az autók törésmoddelje eléggé statikusra sikeredett, autónk nagyjából mindig ugyanúgy deformálódik – megoldhatták volna sokkalta dinamikusabban, ha már egyszer a pusztítás köré építették fel a játékot. Szintén furcsa, hogy a jobb sorsra érdemesebb riválisok tereptárgyakra felkenése alig-alig sebzi azokat, csak a direkt konfrontáció az, ami biztosítja nekünk az első helyhez szükséges pontmennyiségeket.
A fent vázolt versenytípus kevésbé jól sikerült változata a négykerekű szumó, a Knock Out, ahol egy platformról kell kilökdösni a többi erőgépet. Itt bizony már figyelni kell a fék-gázra, különben csak idegeskedést fog eredményezni az, ahogy az ellenséget a platformról lepöckölve mi is a mélybe zuhanunk; vissza az emelvényre a rámpáról ugratván – repeat. Kösz nem.Hogy hű maradhasson a játék a DiRT névhez, körversenyek is kerültek a játékba. Egy nyolcas alakú pályán kell elsőként a finisbe érnünk. Ellenfeleink lökdösésével és tropára zúzásával pilótánk mexikói kaját tol magába, hogy az így nyert nitróval hagyja maga mögött a falkát. A pálya kereszteződéseinél természetesen mindig mókás pillanatok várnak ránk, nem egyszer buktam el úgy az első helyet, hogy oldalról az utolsó helyezett kéccával felborított. Inkább találtam frusztrálónak ezeket az 8-ball eventeket, mint szórakoztatónak. Erre a versenyre is sikerült kreálni egy variánst: ilyenkor bizonyos időközönként megjelenik egy számláló, és az aktuális utolsó helyezett esik ki a versenyből.
Szintén nem jelent túl nagy kihívást a túlélős opció: elméletben az életünkre törő gaz ellenséges kocsi-hordák ellen kell minél több ideig talpon maradnunk, gyakorlatban az arénában körbe-körbe száguldozással gond nélkül zsebelhető be az aktuális aranyérem.
Teljesen elütnek a játék szellemiségétől a Head to Head és Smash Hunter eventek. Míg előbbi egy rivális elleni időre menő 1v1 drifteléssel, 360 fokos fordulásokkal, hordók felborításával (ezt nevezem én kihívásnak!), utóbbiban egy bizonyos mennyiségű zöld, sárga majd piros kockát eltalálva kell szlalomoznunk a pályákon.

Az offline versengés másik nagy hátulütője, hogy az újabbnál-újabb verdákat gyakorlatilag egy-egy verseny alatt nyitjuk meg, tapasztalataim alapján érdemes inkább gyűjtögetni a bivalyabb aszfaltszaggató mutánsokra. Ugyan lehet fejleszteni aktuális jószágunkat, látványra ez sajnos semmit nem ad hozzá a masinánkhoz, csak az autónk tulajdonságait elemző kis kártyáról tudhatjuk meg, hogy a súlyos pénzekért vett sebesség fejlesztésnek köszönhetően kocsink most egy kockával gyorsabb.

Mint említettem, az online komponens viszi a hátán a játékot – humán társakkal vívva még a fentebb vázolt két játékmód is értelmet nyer és egész izgalmas, de természetesen a hálón sincsen nagyobb fun egymás leamortizálásánál és a disztrojnál. Nagyon helyesen split screen is került a játékba, ha haverokkal sörözős-roncsderbizős estét tartanál. A játék folyamatosságának és sebességének fenntartása érdekében ilyenkor némi kompromissszumra illik számítani, a vizuális megjelenítés egy picit a dupla inputhoz butul.
Közvetlen aprítás mellett lehetőségünk van eredményeinket és pontjainkat postolni, egészséges kihívást/fejfájást/röhögve rekordöntést biztosítván a barátlistánkon szereplő szerencsétleneknek. Szintén nagy fun az online passunk aktiválása utáni YouTube fiók hozzárendelése a játékhoz. Legnagyobb ütközéseinket avagy legszebb pillanatainkat percek alatt oszthatjuk meg a világháló mindig kíváncsi szempárjaival.A játék egészére jellemző kettősség audiovizáulis téren is visszaköszön. A játék alatt a Codemasters versenyjátakainak veterán motorja, az EGO engine dübörög: a képernyőn zajló akció folyamatos a legnagyobb tömegjeleneteknél is. A kocsik – vannak kitalált és licencelt márkák is – gyönyörűen festenek, és mi is gyönyörűre festhetjük őket a különféle előre eltervezett, az Xzibit pimpoló-show legmerészebb pillanatait felidéző előre elkészített matrica és festékszettekkel. Az autók roncsolódása – mint azt már említettem – nem kevés kívánni valót hagy maga után: tényleg nagyon kiábrándító tud lenni, amikor már fejből tudod, hogy az adott tragacsod pusztulásának harmadik fázisa hogyan néz ki pixelről-pixelre. A pályák szerintem fantáziátlanra és egysíkúra sikeredtek, bár nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kopár tájat némileg szebbé varázsolják az adott verseny felkonferálásánál használt vágások, show-elemek és tüzijátékok – a verseny első húsz másodpercében.
Hangok terén van ugye egy ügyesen összeválogatott, adrenalin pumpáló OST, másrészt pedig egy marha idegesítő, igazi wannabe-jófej kommentátor, aki hülyébbnél-hülyébb beszólásokkal próbálja még menőbbé varázsolni a képernyőn zajló esemény-tsunamit. Virtuális pilótánknak ezúttal is választhatunk nicknevet egy eléggé impozáns listából, szerintem ez egy jófajta feature a Codemasters autós mulatságaiban, sokkal személyesebbé varázsolja az élményt.

Mely élmény ezúttal – nem győzőm hangsúlyozni – irtómód felemásra sikeredett. Picit olyan érzésem volt a tesztelés során, hogy a fejlesztők kapkodva tákolták össze innen-onnan elcsórt testrészekből torzszülött gyermeküket, hogy pótolják a roncsderbis játékok területén tátongó űrt. Nem rossz játék a DiRT: Showdon, sőt, ha az adott nap csak egy-két órányi játék áll rendelkezésünkre, tökéletes választás lehet, de kizártnak tartom, hogy hosszabb távon akkora kultusz emelkedjen a soros unortodoxnak is nevezhető epizód köré, mint a ralis DiRT epizódok köré.

(A játékot támogatónk, a Platinum Shop szállította tesztelésre. Köszönjük! Online és offlne boltjaikban meg is vásárolhatod, ha egy kis roncsderbire vágysz. Katt a linkre!)