PlayStation.Community

2012.02.27. 23:29 Játékteszt
39 hozzászólás
Szerző: HTB
Megosztás Értékelés
Mikrobi halott, és élvezi.

A Mindjacknek köszönhetően kb. egy életre sikerült kiábrándulnom a SEGA-féle sc-ifi shooterekből, így hát különösen örültem, amikor békés Syndicate-zés közben Martin azzal keresett meg, hogy ugyanmá’ mondjam meg a frankót a Yakuza Team által fejlesztett robotos-lődözősről, a Binary Domainről. Utólag picit hálás vagyok neki ezért, mivel a kezdeti semmilyen hangulatú játék a második felére egy élvezhető, szerethető programnak mutatkozott; tisztes iparosmunkának bizonyult, ami ha nem is OMFG, de azért egy OMG-t megszavaztam neki.
Málenkij robot

Minden játéknak van egy Nagy Ötlete. Jelen esetben ez a hangvezérlés lenne, amivel ugyan már több játék is próbálkozott (ott van például a Rainbow Six: Vegas 2), itt azonban mindez meg lett extrázva egy szeret/nem szeret rendszerrel, ugyanis attól függően, hogy adott helyzetben hogyan reagálunk csapattársainknak, renoménk nőhet, avagy csökkenhet szemükben. Ez utóbbi (elviekben) azért volna kínos, mert az elégedetlen csapattársak (ismételten, elviekben) nem követik az ukázokat, hajlamosak nem felkaparni minket a csatamezőn, utálnak és megvetnek minket, átkozzák felmenőinket, haddnefokozzam... Az elképzelés akár jópofa is lehetne, de igazából nem az. A headset kalibrálása után izgatottan (képzelheted mennyire) vártam, hogy egy jót diskuráljak a gépemmel.
Nos, a gyakorlatban valahogy így nézett ki: Faye! – kiáltom a mikrofonba. Bo válaszol: Nem hallak! Nyisd ki a füleid brotha üvöltöm vörös fejjel. Fedezzetek, fordítja a játék angol frázisaimat, ők meg fedeznek. Kapcsoltam is ki a fenébe az egészet (poénból azért még odanyomtam a cuccost a Eurotrip legmurisabb jelenetéhez, ezzel már végképp nem tudott mit kezdeni a játék, ezt mondjuk kivételesen megértem). A hangvezérlés kikapcsolása esetén gombnyomással lehet kommunikálni osztagunk tagjaival, így már elviselhetőbb volt a történet…
Szóval döcögősen indulnak a dolgok a Binary Domainben. Itt van ez az Adam Sandler hasonmás főhős (a SEGA-nál szeretik eme kitűnő színész fizimiskáját úgy látszik – Alpha Protocolra emlékezik még valaki?), valamint társa, a furcsa arccsontú bitang afropajtás. Mindketten valami furcsa maskarában feszítenek, amit valami Gay Pride sc-ifi ihlette kamionján tudna elképzelni az ember. Azért jöttek Tokióba, hogy robotokat irtsanak, mivel a japán városban található Amada vállalat az emberektől szinte megkülönböztethetetlen, emberi gondolkodású, robot mivoltukról semmit sem tudó gépezetekkel árasztotta el a világot az Úr 2080. esztendejében, ezzel megsértvén az új Genfi egyezmény ide vonatkozó paragrafusait. Aki Asimovra, Philip K. Dickre, vagy a Ghost in the Shellre asszociál, nem keresgél rossz helyen, sajnos azonban a sztori nem meríti ki az alapszituáció lehetőségeit. A fenti szenthármakat megközelítő történetre számítani felesleges, habár vannak jópofa fordulatok és Nagy Meglepetések. Csapatunk lassan sokfősre duzzad, lesz itt kínai jómaca mesterlövész, mindig idegeskedő brit robbantás-szakértő, idegesítő francia robot, egy lázadó lázadó, illetve több-kevesebb időre páran még csatlakoznak hozzánk a történet bizonyos pontjain. Kommunánk maximum három főt bír el magunkat beleértve (illetve több-kevesebb ideig négyen is kaszabolnak mellettünk a történet bizonyos pontjain), mi magunk választhatjuk ki segítő családtagjainkat csapattársainkat.
Csonkolom a kezit-lábát

Jöttünk tehát robotokat aprítani – harmadik szemszögből tesszük mindezt, fedezékről fedezékre ugrálva. A Gears of War találkozik a Dead Space-szel, ugyanis a másik Nagy Ötlet a robotcsonkolásra felépített harcrendszer. A gépeket ugyanis szó szerint darabokra kell szednünk. Érdemes fentről lefelé haladni: egy ellőtt láb után máris nem ficánkol úgy a rohadék (azért kúszva közelít hozzánk, hogy belecsípjen egy nagyot a csunyánkba), ha a karját lövöd el, nagyvonalúan elejti a robotcsúzliját, előkapja farzsebéből a kispisztolyt és azzal próbál megfingatni minket, ha pedig – és ez a legjobb – a fejét aprítjuk szét, berzerk üzemmódba kapcsolva lő mindenkit, akit ér. Különösen mókás ez a rohampajzsos ellenségeknél; a mögöttük sunnyogó mechanikus izék fejét szétlőve, azok gálánsan hátba lövik az elölről szinte sebezhetetlen pajzsos ellenségeket. Persze aspiráns Wyatt Earpök a kilógó lábfejekre leadott pontos lövésekkel taknyolásra – ezáltal sebezhetőségre – kényszeríthetik a robotsereg különösen idegesítő tagjait.
Persze nem csak ők fognak borsot törni az orrunk alá, vannak itt kérem repkedő jószágok, pókszerű mechanikus izék, bitang nagy minigunos robotok, mégbitangabb bossok. Itt álljunk is meg egy jó szóra: a Binary Domainben a főellenségek ellen vívott csaták vagy epikusan áll-leejtős atomzsírságok, vagy idegőrlő, frusztráló, végiganyázott küzdelmek. Míg a Tsar Runner ellen vívott közel 25 perces autósüldözős fight alatt majdnem magam alá tojtam a gyönyör és izgalom kombinációjától, pár másik csata alatt nem győztem szitkozódni, ugyanis csapattársaink idióták. Folyton lelövetik magukat, nem élesztenek fel minket (egy karakternél három egészségügyi csomag lehet, általában nekünk kell rájuk is és magunkra is figyelni, a kihívás igazából ebben rejlett, amúgy a legnehezebb fokozat sem tartogatott különösebb kihívást számomra), berohannak a tűzvonalba (és még nekik áll feljebb!). Szerencsére a fedezékben arrébb lehet őket tolni, a Battlefield-szindróma itt nem érvényesül. Nem mintha annyira kihasználtam volna a fedezékharc előnyeit: a vetődés és a fedezékbe vonulás egy gombra lett kalibrálva, általában pont nem azt csinálta karakterem, amit szerettem volna; maradt az oszlopok, tereptárgyak körül rohangálás.
Sikerességünktől függően bizonyos kreditmennyiségek ütik mohó mancsainkat, ezzel a pályákon elszórt termináloknál vásárolhatunk és fejleszthetünk. Ha venni támadna kedvünk, lőszert, gránátokat, másodlagos fegyvert, valamint különféle bónuszokkal kecsegtető nanochipeket barterezhetünk ezekből az automatákból, ha pedig fejlesztenénk, fegyverünk (és csapattársaink fegyvereinek) pontosságát, erősségét, lőszerkapacitását, stb. növelhetjük. Én azt tapasztaltam, hogy érdemes elsősorban saját puskánk tuningolására koncentrálni – a buta AI miatt úgyis ránk hárul majd a munka zöme. Kezdetben ez a munka olyan semmilyen hangulatot áraszt magából, de a játék felétől már egy igazi, adrenalinpumpáló rotáldává válik a Binary Domain, ekkor csillogtatja meg minden tudását, és lesz igazán élvezetes darálda.
Gears of a Robot

A grafika ugyan technikailag semmi kiemelkedőt nem produkál, sőt, kezdetben kifejezetten csúnyácskának hat, de amint hozzászokik az ember a furcsa stílushoz, megtanulja élvezni és értékelni az elé tárulkozó látványt. Egy futurisztikus, japán szemmel megálmodott, egészen hihető és elképzelhető jövőképet tessenek elképzelni! Megfordulunk majd nyomornegyedben, kikötőben, végül pedig – természetesen – az Amada főhadiszállást is szisztematikusan végig fogjuk küzdeni. Stílussal kárpótol tehát a játék, igazi Terminator feelinget árasztanak a füstfelhőben világító piros szempárok, a nagyobb robotok amolyan beteg japán dizájnnal lettek képernyőre álmodva, az átkötők pedig a szokásos japán minőséget hozzák, mind akció, mind rendezés terén. Sajnos került pár (négy vagy öt) QTE-jellegű jelenet a játékba, néhányuk marha frusztráló és oda nem illő volt.
Szintén rontottak az – amúgy tényleg fantasztikus – átvezető jelenetek minőségén a japán játékoknál már-már kötelezően gagyi szinkron és párbeszédek; a szinkronszínészek egyszerűen nem csinálják jól. Hol nulla átéléssel, hol túljátszva adják elő az esetek túlnyomó többségében semmit sem mondó frázisaikat. A zenék terén sem erőltették meg különösen a fejlesztők, vannak oszt’ jól van, egyet sem tudnék felidézni így hirtelenjében. A fegyverdurrogások szintén funkcionálisak, teljesen átlagosak.
A mai szemmel egész jónak mondható 10-12 órás kampány végigjátszása után megpróbáltam elmerülni a játék multijában, sajnos sikertelenül, mivel nem nagyon játssza senki (vagy csak én próbálkoztam szerencsétlen időpontban, nem tudom). Van egyrészt a kooperatív Invasion módusz, ahol a szokásos „egyre többen jönnek, öld meg mind” a feladat. Kompetitív módokból több van, de ezek sem fognak senkit egy kipróbálásnál tovább a képernyő előtt tartani szerintem, úgyhogy a multi hanyagolható.
Érdekes kérdéseket boncolgat a Binary Domain, és érdekes módszerekkel teszi mindezt, olykor azonban mégis olyan érdektelen. Ugyan a játék második fele pörgősre és intenzívre sikerült, de öt órán át kell szenvednünk a várt élményért. A buta AI azonban ebbe is belecsúfít, úgyhogy kétlem, hogy ez lenne a február hónap (vagy Garfield Nagymester szavaival élve: az esztendő hónaljának) blockbuster játéka, de hibáitól függetlenül egy jópofa, itt-ott zseniális, de leginkább csak szimplán jópofa lövölde, amivel két-három napig elszórakozik a gamer, aztán megy is tovább a következő játékhoz.

Mikk

(A játékot partnerünk, a PlayON.hu emberszerű robotjai szállították le tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop mindenféle üzleteiben. Csekkold a linket egy kattintással!)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
39. kris8360  PlayStation.Community tag
2012.03.14. 11:57:57
LV5
Válasz 31. ALF22 üzenetére:
Hát ezaz, ettől a játéktól nem vár senki semmit, ezért nem lehet benne csalódni, nem úgy mint a fos Uncharted 3ban... :(
38. martin  Főszerkesztő
2012.03.03. 18:44:52
LV23
Válasz 36. Jordan1985 üzenetére:
Szerintem de.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2012.03.02. 18:43:57
LV21
Ez nálam kimarad.
2012.03.02. 11:56:18
LV2
A Mindjack az nem Square Enix gém volt?
2012.03.01. 15:15:12
LV1
igazából a skillek érdekelnének nagyon persze már variálgatok rajta de nem tudom hogy lehet -e még skilleket szerezni vagy növelni ..pl.a bullet damage 10 %.rol nagyobbra növekedjen.. nem találok a skilleről semmilyen leírást pedig nagyon hasznosak
2012.03.01. 15:09:47
LV1
én játszok vele mióta ki jött a játék szerintem ott van a szeren csak időt kell neki hagyni .. am a lobby-ban egyre többen vannak és a coop ott az invázio.. 4-en lehet tolni.. 50 szint van és a 10.színtől egyre durvább
2012.02.29. 21:13:45
LV6
Válasz 32. Yaku üzenetére:
Box előtt leginkább pc-n volt divat, de természetesen volt pár japán konzolokon is.
Minden amit leírok az én álláspontomat tükrözi!!!
32. Yaku
2012.02.29. 18:28:13
LV1
Válasz 29. ChrisLowe üzenetére:
Lövöldözős játékok voltak bőségesen már az box előtt is, szóval nem értem a felvetést. Illetve igen, csak szerintem hülyeség. (és nem azért, mert ott közben minden átment kinektes casual mókába) Aki az ilyen fun gamekre vágyik, az megtalálja Ps3-on.
31. ALF22  Son of Liberty
2012.02.29. 12:39:45
LV24
Válasz 28. Penge70 üzenetére:
ez az a játék amitől nem vár semmit az ember, azt kellemeset csalódhat (és ezért jobbnak ítéli meg)
aztán ott a másikfajta amelyik kibeba..ott jónak tűnik, de van egy-két akkora hibája ami miatt legszívesebben 1pontot dobna rá mérgében

OFF
itt az új SSX ami nekem 10pontos lenne, de az igazi multi hiánya miatt adnék rá egy 5pontot ,hadd lássa az EA,hogy mi a pálya.
2003ban már volt online az ssx3bancsak épp nem tudtam élni vele. Most itt a net, erre kiveszik belőle és kergessem az elöttem levő rivális haverom ghostképét. Nem rossz ötlet, de hogy ennyi legyen a multi?
PAYDAY THE HEIST
30. martin  Főszerkesztő
2012.02.29. 09:40:58
LV23
Nos, közben végigjátszottam. Vélemény maradt: vannak nagyon jó és nagyon gagyi részei is. 7 pont.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2012.02.29. 09:26:32
LV6
Válasz 26. Yaku üzenetére:
Az uncharted kicsit kilóg, de tény lehet lőni. A killzone resi tényleg exkluzív, de nem lógna ki a boxkínálatból, míg a Kuri Kuri mix vagy mondjuk a little big planet nem oda illő. A hülye amerikai nem tudna mihez kezdeni vele. Szóval innen nézd.
Minden amit leírok az én álláspontomat tükrözi!!!
28. Penge70  Veterán PSC tag
2012.02.29. 06:52:54
LV19
szerintem ez egy kaki játék, még ingyért sem kéne:/
valami okosság angolul
2012.02.28. 21:26:04
LV2
Én egészen vártam ezt a játékot, legalábbis a demot mert levagyok égve anyagilag:D Csak az első pályát próbáltam ki és egyből ki is nyomtam, szörnyű egyszerűen az egésznek a megvalósítása és szerintem leginkább a karakterek és a szinkronhangjuk zökkentett ki a harmóniából, de mint egy valami shooterként se tudtam igazán úgy bárhova is tenni, szóval esetleg a sztori mint egy egész kárpótolhatna, de valószínűleg a pénzt amit ráköltenék a játékra, na azt nem pótolná semmi sem :D
PSN ID: jankibaszott
26. Yaku
2012.02.28. 20:13:57
LV1
Válasz 24. ChrisLowe üzenetére:
Lőni lehet az Uncharted, Resistance, Killzone trilógiákban is oszt' mégis PS exkluzív mind. :P
25. Kenshinxxx  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 19:47:35
LV2
Válasz 24. ChrisLowe üzenetére:
Ez a hónap kommentje! :D :D :D
your simple words just don't move me
2012.02.28. 19:36:28
LV6
Ez így ránézésre xboxos játéknak tűnik, lehet benne lőni.
Még a demóval sem szennyezem be a gépet.

Szívesen vennék már egy olyan igazi ps-es játékot, mint mondjuk ps2-őn a kuri kuri mix vagy a flower vagy ps1-en a parappa stb.
Minden amit leírok az én álláspontomat tükrözi!!!
23. martin  Főszerkesztő
2012.02.28. 18:58:39
LV23
Válasz 22. Kenshinxxx üzenetére:
Seckojedno internesönel.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
22. Kenshinxxx  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 18:11:32
LV2
Válasz 21. martin üzenetére:
Kínai.
your simple words just don't move me
21. martin  Főszerkesztő
2012.02.28. 16:12:04
LV23
Válasz 18. martin üzenetére:
...miközben a nagydarab negró meg a japán csaj dárenbéz ikszelnek szigorúan a tűzvonaladban.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
20. Ezio01  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 16:06:10
LV12
a demóval játszottam.... végül is nem olyan rossz, eljátszanék vele ha nem lenne éppen más, de nem fogom megvenni, tehát ez nem fog megtörténni, én is 7 pontra értékeltem volna
19. ALF22  Son of Liberty
2012.02.28. 14:00:34
LV24
nekem ugyanilyen a kanelynch2
minden mást szarrá ver számomra és méltatlannak érzem a hozzáállást amit kap net szerte

aztán jönnek az AAA ketgóriás játékok amik meg egyszerűen nem tudnak lázba hozni se (uncharted3 tuti jó, de nincs fenn a listámon se,hogy beszerezzem ólcson, ahogy az assassin creed brotherhood, meg a tavalyi része se)

szegény binary-ra nincs fölös időm (nem pénzem, hanem időm!)most, de nyáron tuti beszerzem
a multit sajnálom,hogy addigra tuti halott lesz (pedig ez a sebesség nekem ideális a sok futóbolond játék után)
PAYDAY THE HEIST
18. martin  Főszerkesztő
2012.02.28. 13:52:51
LV23
Válasz 15. Dodgers üzenetére:
Folyamatosan mondjuk sosem javul, mert bejönnek az olyan 2005-ös részek, mint a jetski, meg az autós üldözés, ami kb. PSP-színvonalon üzemel, és amennyit javult, azt ott el is veszti. Azért 5-6 nagyméretű robottól, ami szépen van páncélozva, nem kell dobálni a nagy pontokat, mikor játék közben konkrétan egy doboz vagy széktámla mögül lődözöd a tőled 20 centire lapuló robotot.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
17. Duke  Szerkesztő
2012.02.28. 13:42:07
LV10
Kifejezetten nem szeretek robotokra lőni, pláne egy sablon "fedezékbebújós"TPS-ben, ennek ellenére ezt a játékot mégis élvezem. Fogalmam sincs miért, de bejön.
16. Kenshinxxx  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 13:14:40
LV2
Válasz 14. HTB üzenetére:
Szép hozzáállás. Na mindegy, remélem G365-ön igényesebb tesztet olvasok.
your simple words just don't move me
2012.02.28. 12:25:22
LV1
A játék vége felé erősen közeledve (gyakorlatilag csak a final boss van vissza), visszatekintve osztom azt a véleményt, hogy az első küldetés hangulatilag nem volt nagy szám, de a másodiktól kezdve (demó első pályája) gyakorlatilag folyamatosan javul a játék hangulata, nem is beszélve az egy-két kivételtől eltekintve remek boss harcokról. A pontozásnál viszont személy szerint egy egész ponttal jobbra értékelném, egyrészt mert TPS-hez képest változatos a gameplay (gyakran törik meg a szokásos "lapulj-mint-szar-a-fűben" állapotot), másrészt ugyancsak TPS-hez képest nagyon jót tett a játéknak a részletesebb sztoritolmácsolás, a csapattársakkal való viszony beépítése. A Vanquish szintű pörgést mondjuk egy kicsit hiányolom belőle (mondjuk a TPS-ek nagy részére is ezt mondanám), de ennek ellenére a BD a Vanquish-al együtt mégis a kedvenc lövöldémmé vált ebből a generációból.
"Snooping as usual I see~..."
14. HTB  Szerkesztő
2012.02.28. 11:07:52
LV6
Válasz 8. Kenshinxxx üzenetére:
Milyen litaniat varsz a skillekrol bekursz harom nanochipet es a +10% hptol te vagy a zisten grafika. Invasionbe ott szenvedtem/aludtam el mert a hatalmas palyan negyen nem talaltuk a 8 enemyt, versusba meg ramspamelte a japan csoka a sorryt otszor aztan kickelt. Fasza multi elmeny.
Grafika meg azert jo mert jo. Kiraly atkotok allat robotok jopofa animaciokkal, de ki is emeltem h nem technikailag hanem muveszileg szep a jatek ill az atkotok a kiralyossagosak.
Just another freak in the freak kingdom
2012.02.28. 10:32:10
LV4
Válasz 8. Kenshinxxx üzenetére:
Szerintem is jó lett a multi része!Nekem mindig sikerül becsatlakoznom,bármilyen játékba!szerintem egy nagyon hangulatos,remek kis lövölde játék lett!Egyébként többféle átvezetőt meg lehet nyitni,ami attól függ,hogy ki mennyire kedvel téged,ezért az emberben benne van az,hogy többször végigtolja!Megnyilt végre a NO MERCY fokozat!!!Na ott kell taktikázni!Egyedül az fájt egy kissé,hogy még survival módban is 6 óra volt a játék idő!De ettől függetlenül,az egyik kedvencem lett! :)
Lag-Cheater Fucker Shogun
12. noozi  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 08:56:41
LV16
Válasz 8. Kenshinxxx üzenetére:
engem ez a része érdekelne főként.írnál róla akkor pár sort?:)
PSN ID; NoOzi_666
2012.02.28. 08:10:19
LV1
Egy tipp: minél hamarabb fel kell tápolni Dant!

Az eleje valóban elég lapos de a chapter 2 után elkezd beindulni. Az utolsó 2 óra meg egyszerűen király!
10. Balee  Devil's Advocate
2012.02.28. 08:07:05
LV11
A demo elèg volt belőle, olyan jellegtelen és unalmas GeoW klónnak tűnt a játék, szóval nálam még az olcsón beszerzős kategóriába sem fér bele.
Trofik:yourgamercards.net/profile/SandmanDreamLord
9. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 07:40:34
LV4
a BD tényleg egy Gears of a Robot, volt jó pár jelenet amit egy az egyben a Gears-ből másoltak, viszont amekkora csalódás volt a Gears 3 akkora nagy meglepetés lett a BD. a második fele tényleg jobb a játéknak, az eleje nagyon szürke hangulatban és grafikában egyaránt.
..loading, please wait..
8. Kenshinxxx  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 06:39:30
LV2
A pontozás korrekt, a cikk viszont inkább csak a negatívumokra világít rá.
A skill-ekről egy árva szót sem említ meg.
A másik meg... hogyan lehet egy multit elhanyagolhatónak említeni, ha az úriember ki sem próbálta normálisan? Pláne negatívumba tenni. Persze le merem fogadni, hogy ha nem került volna bele multi, az lett volna a baj. Ez így egy vicc. Hozzáteszem, egész vasárnap reggel multiztam, egy percet sem kellett várakozni, hogy induljon egy-egy menet. Én ezekszerint pont kifogtam.
your simple words just don't move me
7. Kyo  Szerkesztő
2012.02.28. 00:43:13
LV16
Fasza a teszt! Annyit tennék hozzá, hogy a Mindjack szerintem a Squenix "nagyszerű" alkotása volt. :D
6. martin  Főszerkesztő
2012.02.28. 00:41:28
LV23
Válasz 4. dorten üzenetére:
Ebben, gondolom.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
5. lev  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 00:34:56
LV7
Egészen megkedveltem a demót, beszerzős lesz vmikor az biztos:)
4. dorten  PlayStation.Community tag
2012.02.28. 00:19:37
LV3
"Látványosság: Jó"

Melyik játékban?
PSN: HunRoli
2012.02.28. 00:07:19
LV2
Hát egy Mass Effect 3 és egy Silent Hill előtt szerintem ezt kihagyom...
2. Deviginti  PlayStation.Community tag
2012.02.27. 23:53:38
LV1
Nem igazán jött be a demó alapján... nem ízlésem.
Ezzel szemben, arra nem gondoltak a játék kiötlői, hogy itt vagyok én? A harcászati lángelme? EMP-t a robotoknak... 1000-szer gyorsabb, és 100-szor költséghatékonyabb lenne. :D
Mundus vult decipi.
1. noozi  PlayStation.Community tag
2012.02.27. 23:44:07
LV16
Egy story coop annyira feldobta volna ezt a játékot!köszi a tesztet,majd 5000 ft környékén :)
PSN ID; NoOzi_666
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
BINARY DOMAIN
SEGA
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Átlagos
Zene / Hang:
Átlagos
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Robotcsonkolás, pár monumentális bossfight, tökös átvezetők, intenzív második felvonás…
Negatívum
...amit egy gyengécske első előz meg, átlagos hangok, használhatatlan hangvezérlés, buta AI, fölösleges multiplayer

MARTIN BELESZÓL
A BD nekem jelenleg a feléig eljutva olyan érzést adott, mint egy B-kategóriás akciófilm, elsőhegedűs szerepekre esélytelen karakterekkel. Bizonyos részei nagyon ülnek (és ütnek), mások egyszerűen botrányosan gagyik. Végigtolom, a Shadows of the DAMNED utolsó pályáját hagytam ott miatta, de nagyon remélem, hogy igaza lesz HTB-nek, és a második fele bekeményedik. Én most ha választani kéne inkább az Asurát venném. (A következő Konzolba robotos játék retrót írtam.)
Szellemfalut árulnak Connecticutban

Nyolcszázezer dolláros kikiáltási árral kínálnak eladásra egy egész szellemfalut az amerikai Connecticut államban.
Öt ország, ahol a legtovább él az ember

Az egészségyügyi rendszer mellett a kultúra és az étkezési szokások is döntő szerepet játszanak abban, hogy melyik országban hány évig élnek a polgárok. Egy új kimutatás szerint Japán toronymagasan első.
Várost épít Katar a focivébére

Katar egy komplett várost hoz létre a 2022-es labdarúgó-világbajnokság lebonyolítására. Lesz hipermodern stadion és vidámpark is.