PlayStation.Community

2011.10.06. 16:00 Játékteszt
45 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
Gazdag, jóképű és jó játékos.

C. Ronaldo fenti, címsorban olvasható kijelentése (önmagáról) több szempontból is idevág. Egyrészt a FIFA '12 – meglepő módon – egy focis játék, másrészről – bár ebben jómagam erősen kételkedem – C. Ronaldo egy focista, valamint a FIFA franchise-t is valahogy így lehetne jellemezni: gazdag, szép és nem mellesleg jó játék. Szóval ha te is azok közé tartozol, akik a kanapéban ülve mindig frankón tudják, hogy melyik csapatnak mikor, kit, mit és hogyan kellene, ne adj'isten szeretnél olyan bizarr dolgoknak szem és fültanúja, esetleg aktív résztvevője lenni, hogy Tevez hajlandó pályára lépni, Torres gólt lő, az Inter nem kap ki a Tranzbosporttól (mondd csak ki gyorsan tízszer egymás után!), vagy a fent idézett Úriember néha elvonatkoztat agyonbelőtt sérójától, és azzal van elfoglalva, amihez tényleg ért, azaz a focival, üdvözöld messiásod, a FIFA '12-őt. Halleluja!
A Föld kering, a Nap korong

Azért a kezdeti szarkasztikus felütés, mert innentől kezdve kérem nagyon komolyan folytatjuk értekezésünket. Már rutinszerűen akartam nyavajogni a bevezetőben a szokásos FIFA betegségről, a minimális változtatásokról, azonban az EA SPORTS olyat tett, hogy ihaj!
Kockáztatott.
Ugyan a játék nagy részére rá lehetne húzni a szokásos FIFA-klisét, a finomrahangolás vádját, azonban történt egy-két olyan horderejű változás, ami alapjaiban változtatja meg az eddigi jól megszokott játékmechanikát. Kezdjük is ezekkel, a főfogással, az apróbb – ámbátor szintén ízletes – főfogásokat pedig hagyjuk meg ezutánra!

A foci kapcsán gyakorta elhangzó eszmefuttatást, mely szerint könnyű a csatároknak, hisz egyetlen-egy villanással, góllal Istenként éltetik őket, bezzeg' egy 89 percig tökéletesen teljesítő védő egy apró botlással közellenséggé válhat – nos, az EA SPORTS játékra vitte ezt. Mit is kell ez alatt érteni? Az eddigi rátenyerelek az ikszmegkörre és várom a sikeres szerelést már a múlté. Az új FIFA egy sokkal valósághűbb, focihoz értő és a játék olvasni jól tudó, azt átlátni képes mentalitást követel meg.
A szerelést idén időzíteni kell, mivel védőnk a Kör lenyomására abban a szent másodpercben odaszúr egyet a lábával, éééés... ennyi. Nem üldözi métereken át ellenfelét automatikusan, nem végzi a mi dolgunkat, helyettünk. Az első pár meccs anyázással és 4-5 bekapott góllal került a történelemkönyvek apróbetűs részébe, őrjöngve léptem ki a játékból, majd ettem meg négy (!) banánt zsinórban dühömben, de aztán leesett. Az eddigi FIFA-kban a játék cca. egy-két hét után unalomba fulladt, megtaláltam a kiskapukat, itt azonban a meccs végéig izgultam, és izgulok minden egyes indított játék után.
Hiába aláztam a 60. percben 3 góllal a nagy rivális Scudettot-csak-a-zöld-asztalnál-tudok-szerezni Intert, a 80. percben már 3-2 volt az állás, úgy izgultam, hogy a szomszédhoz kellett átkéredzkednem, hadd rágjam már az ő körmeit, az enyéim elfogytak. Persze, a szerelés gomb nem lett ennyire lecsupaszítva, ha hátulról üldözünk valakit, vígan megcibálhatjuk a mezét őt lelassítandó (arra kell csak figyelni, nehogy megunja a ráncigálást a bíró – ez a játékvezető habitusától függ, idén is vannak szigorúbb és vajszívűbb bírák.
Ha az újfajta szerelés mellé elsajátítod a tökéletes védői helyezkedést, a szögek lezárását, te is lehetsz király. A plusz védő idén az R1-gyel történik, de szerelni ő sem fog helyettünk, csak követi opponensét – Lenin bátyó szavait idézve tehát nem marad más választásunk, csak tanulni, tanulni és tanulni; és ezt egészítsük ki HTB bátyó szavaival: és nem feladni!
Finnyásoknak azért jó hír, az opciók között matatva visszaállíthatjuk a régi FIFA védekezést, de Online bizony csak az újfajta kezeléssel lehet versengeni.
Biztos sokakat meg fog osztani ez az újfajta irányítás, de a sorozatnak határozottan és hatványozottan jót tett a vérfrissítés, a meccsek sokkal izgalmasabbak és kiszámíthatatlanabbak lettek, mint eddig.
Valóság... sok minden másban is közelített a realizmus a cucc. Az új ütközési modellnek köszönhetően – bár néha eredményez furcsa dolgokat, megmagyarázhatatlan tömegjeleneteket –, a pályán való haladás és gólszerzés még fifikásabb észjárást követel, valamint gyakrabban fordulnak elő sérülések, melyek gyakran csak egy-két játékbeli hétig bosszantják majd a játékost, vagy csalnak mosolyt a gamerek arcára, ha sikerül a nagy rivális sztárjátékosának a lábát eltörni a fair play táblácska előtt. A motor figyelembe veszi az ütközéskor a játékosok fizikumát, felépítését, a haladás sebességét, szögét, a cosinus-tételt, meg mindent. Élethű taknyolások az élethű fociélményért!

A labda fedezése is új megvilágításba került a precíziós labdavezetésnek köszönhetően, melyet szintén ildomos elsajátítani és megszokni minél előbb. Ezúttal nem csak egyhelyben állva,de a laszti terelgetése közben is lehetőségünk van a játékszer eldugására, hogy aztán filléres labdákat osztogassunk, vagy hajszálpontos lövésekkel kergessük az őrületbe az ellenfél játékosait.

Főleg a fentebb boncolgatott dolgoknak, de az olyan apróságoknak, mint a sérült játékos cseréje utáni bírói labda (melyet a cserét elkövető csapat játékosai nagy gálánsan vissza adnak), idén sokkalta focibb focit kapunk a képünkbe.

Elfogyasztottuk a főételt, jöjjék' a desszert!
A szél fú, a zöld fű

Audio-vizuális téren egetrengető változások nem történtek, de a játék itt is előnyére változott. Az eddigieket mind megkapjuk, kibővítve. Andy Gray 14 év FIFA kommentálás után ment a kukába, Adam Smith és Martin Tyler, valamint Clive Tyldesly és Andy Townsend páros fogja velünk végigizgulni a meccseket, okosakat mondva. Szókincsük bőven túltesz egy átlagos mai fiatalén (sok ezer szót ismernek!), érdekes infokat mesélnek a klubbok történelméből, stadionjukról, szurkolóikről, mindenről.
A közönség skandálása és ollézása is a helyén van, hangok terén nekem egyedül a zenék nem adták: indie, szintipop, elektronikának hazudott primitív prüntyögés, ezek a fajta zenék már tíz éve is echte ugyanilyenek voltak – ízlésről azonban nem vitatkozunk, sokaknak ez is biztos tetszeni fog.

Ami a grafikát illeti, tovább finomítottak a játékosmodelleken, animációin, könnyen fel lehet ismerni egy-egy sztárjátékost. Továbbá a focisták szemei a közeli felvételeken élethűbbek lettek (hajból azonban maradt egy-két fura, paróka szerű izé). A nézők közelről ugyan még mindig csúnyácskák, de távolról pofásan ugrabugrálnak, a menükben való lépkedéshez hozzárendelt belassított játékos mozgások és kameraállások pedig atomgizdág – perceken át csúszkáltam a menükben, kellett az eye-candy.

Támogasd a klubod! Gyakorlatilag minden cselekedetünkkel XP-t lehet szerezni (legyen az egy lejátszott meccs, a játék elindítása, vagy akár egy új formáció elmentése), mellyel a választott csapatunk online helyezését lehet előre mozdítani – jópofa kompetitív elem. Kisebb csapatok szurkolóinak sem kell aggódniuk, nem az számít, hogy minél többen választották az adott csapatot, sok egyéb tényező is közrejátszik az online helyezésben.
Szintén a versenyszellemet erősíti az új szemtől-szembe szezon, mely egy újfajta, 10 szezonszor 10 meccses mókát takar: győzelmekkel és döntetlenekkel kerülhetünk egyre magasabb divízióba, valamint bajnokságok közti összecsapásokra is lehetőség van. A kilépkedés (illetve a PlayStation meccs közbeni kikapcsolása) ezúttal sem nagyon van szankcionálva, kár érte.
Mind off- és online is csinálhatunk a nullából sztárjátékost, az így neveld a focistádat, azaz a Virtual Pro keretein belül. Csilivili cuccokat, új képességeket nyithatunk meg neki, fejleszthetjük pártfogoltunkat – még mindig szórakoztató és addiktív módusz ez. Akárcsak az Ultimate Team, melyet most ingyen megkapunk. Ez egy kártyagyűjtögetős csapat menedzselős játékmód némi random faktorral – némi szerencsével akár rögtön az elején a Kakás kártyát is kihúzhatjuk.

Van még extraizgalmas eseményekkel dúsított karriermód (játékosként, edzőként, vagy játékosedzőnként vághatunk bele), feszült várakozással és kontroller vibrálással tarkított átigazolási időszak, és csillió más apróság is (sajnos BL jogok még mindig nem, túl erős a japán PES lobbi).

Az EA SPORTS végre mert kockáztatni, és az eddigi legélethűbb, legizgalmasabb, leg-leg-legmindenebb FIFA-t hegesztették össze, így az olyan bosszantó apróságok felett is átsiklik a zord tesztelő szeme, mint a nagy néha előforduló pár másodperces akadás, az olykor' labda alá befutó, vagy az elől éppen elmozgó játékosok, a pályára berohanó pucér szurkoló(lányok) hiánya. A FIFA '12-t szokni kell, és ez nagy szó! Új játék, régi, ámde biztos alapokon. Díjazzátok ezt, és vegyétek-vigyétek a FIFA-t, A 2012-es év focijátékát!

(A játékot partnerünktől, az Electronic Arts-tól kaptuk meg tesztelésre. Nagyon köszönjük! Ha rúgnál egy kis virtuális bőrt, megvásárolható/megrendelhető támogatónk, a Platinum Shop online és offline üzleteiben. Mondd nekik, hogy PSC olvasó vagy!)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
45. dzoli1011  PlayStation.Community tag
2011.12.26. 20:39:28
LV1
Válasz 4. barnoca üzenetére:
magyar borítón Dzsudzsák van magyar válogatott mezben, ez az első alkalom számomra, hogy a borítón vki válogatott mezben pózoljon,
az anzsi mahacskalás mez biztos túl gáz lett volna :D
2011.10.08. 08:59:42
LV12
Válasz 43. jones üzenetére:
Egyet értek veled.A szemtől szembe idény tényleg jó dolog tele új dolgokkal amitől nem lenne olyan sablonos de én a Juvéval szeretek lenni az 4 és fél csillagos csapat de már az isten tudja h hányadik meccsemet játszottam le a PSG Dortmund Valencia Lazio Napoli ötös fogat ellen.Jó lenne azért ha kapna az ember olykor egy Realt Mu-t Barcát stb.Mert a játékmenet tényleg bővült van végre kihívás a szemtől szembe meccseken de így h szinte mindig ugyan azok ellen játszom ami a csapatokat illeti szerintem unalomba taszítja a dolgot.
Én a válogatottak terén viszont hiányolom Szerbiát.Ismételten!Horvátország már évek óta benne van a Fifa sorozatban de Szerbiát eddig egyszer sem rakták bele.Török liga kivételét én is ostobaságnak tartom.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
43. jones  PlayStation.Community tag
2011.10.08. 08:47:37
LV1
a legnagyobb hiányosság nekem a szalon mód eltűnése. Miért kellett kivenni? Meg az új online szemtől szembe módra is ráférne valami változtatás mert előre kell kiválasztani a mezt úgy, hogy nem látod az ellenfelét így nekem párszor előfordult a szinte azonos mezhasználat 2 csapatnál, arról nem is beszélve, hogy a csapat csillagok alapján sorolja össze a csapatokat így sokszor klub csapat játszik válogatottal. Lebutították a lengyel bajnokságok ami nem akkora baj de a török bajnokság eltüntetése már szemet szúró. Az egy dolog, hogy le lehet tölteni rá bajnokságokat de azért ezt nem kéne. A válogatott csapatok létszámát pedig megemelték aminek örülök de tudván, hogy jön nyáron az EB játék így nem erre kellett volna fektetni a hangsúlyt. Nem értem miért nem lehet betenni pár kelet-európai csapatot az orosz bajnokságon kívül. Régen még volt az "egyéb csapatok" között MTK, Újpest, D.Kiev, Sahtar, Partizan, Steaua Bukarest, .... Most meg van 3 görög, 2 török 2 dél-amerikai meg 2-3 afrikai csapat.
42. jones  PlayStation.Community tag
2011.10.08. 07:08:50
LV1
Válasz 36. HTB üzenetére:
igen nekem is akad, kb 2-3 offline meccs és megáll a kép 1-2 másodpercre de ezt már "megszoktam" a 11-ből. Érdekes, hogy a régebbi gépen nem akad
41. akombakom  PlayStation.Community tag
2011.10.08. 00:28:09
LV1
Válasz 40. Nathan üzenetére:
Nekem olyan 3.7 milliárd lett mínuszban.

FORZA JUVE !!!
La Vecchia Signora
40. Nathan
2011.10.07. 17:28:09
LV1
beszerzem :D azt szeretném kérdezni mert nekem csak a 10 van meg és neketek előfordult e abba hogy menedzser módban 7 szezon tájékán egszer csak a klubon pénze minusz lett de ilyen 2 miliárd pedig az előző szezon végén 100 ezer fontom volt
39. Lotar  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 14:56:19
LV18
Válasz 37. laguna028 üzenetére:
Lehet , eddig még nekem sem akadt be - 20 óra játékidő alatt .
psn/sen id: pcpmate
38. Lotar  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 14:51:33
LV18
Válasz 7. jojoker08 üzenetére:
EA oldalon letöltheted ! én meglepődtem , de van vagy 8 féle -nem ezen , hanem azon , hogy VAN . :]
psn/sen id: pcpmate
37. laguna028  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 11:50:15
LV7
Válasz 36. HTB üzenetére:
Akkor ez a "szokásos",ami csak bizonyos gépeken történik tavaly óta.
36. HTB  Szerkesztő
2011.10.07. 11:01:05
LV6
Válasz 31. laguna028 üzenetére:
Nekem meccs kozben szokott, es nem vagyok az egyetlen mert egy srac irt privit, hogy neki is ezt csinalja
Just another freak in the freak kingdom
35. Shooter19819  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 10:31:47
LV1
Válasz 1. max_metis üzenetére:
Az első ?? Hát őszintén megmondom én a 98-as fifától nyomatom minden évben újra és újra !!! :-)) Biza már kemény 13 éve !!!!!
34. laguna028  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 09:21:00
LV7
Válasz 32. probi üzenetére:
5-10évente? Jajjj. Nem is szereted a focit.Ez most tényleg elég jó lett.
2011.10.07. 08:59:13
LV12
Válasz 29. SteveY üzenetére:
Erre azért ne vegyél mérget! :D
A sérülések is eléggé realisztikusak lettek.Figyelembe véve a játékos fizikai adottságait korát stb.Nálam pl Walcott 3hó napra dőlt ki úgy h még 1 percet se játszott.A diagnózis combizomszakadás.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
32. probi  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 08:48:49
LV8
Ez a széria teljesen hidegen hagy már ( hála az EA stratégiának 5-10 évente elég kipróbálni mekkora az előre lépés) , talán a következő generációban teszek majd egy próbát.

De az új Fifa streetet várom.
31. laguna028  PlayStation.Community tag
2011.10.07. 08:24:26
LV7
Nem vettem észre beakadást.Ez mikor jelentkezik?
2011.10.07. 08:07:31
LV3
Szerintem hatalmas lett a játék! Mindenben léptek előre. A legjobban a test-test elleni harcok fizikai megoldásai tetszenek. A bíró nem fúj rendszeresen mindent, mint nagymama az unokája levesét....
[NQLO]
29. SteveY  the gunner
2011.10.07. 00:12:23
LV22
Tetszett a teszt. A játékot majd később megveszem. Hátha abban Wilshere nem sérül le februárig.
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
28. HTB  Szerkesztő
2011.10.06. 23:24:30
LV6
Válasz 26. Petyka üzenetére:
Eszem egy kis szolocukrot
Just another freak in the freak kingdom
27. perrel  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 22:27:54
LV3
Jó az írás, köszönöm.
26. Petyka  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 22:20:16
LV2
"másrészről – bár ebben jómagam erősen kételkedem – C. Ronaldo egy focista"

És hiába gondolkodtál el rajta, mégsem jutottál vele sokra. Foci a grundon, futball a futballpályán van! Tehát nem focista, hanem futballista! ;)
2011.10.06. 22:09:38
LV2
Nagyon jó lett az új Fifa, főleg a Karrier mód :D
2011.10.06. 21:55:43
LV12
Válasz 22. HTB üzenetére:
Persze ez egyértelmű.Véleményem szerint jövőre a külső fog átesni egy nagyobb átalakításon.Gondolok itt a 3D támogatására is többek között.Persze akkor is lesznek majd fanyalgók h nem változott semmi tavalyhoz képest stb stb stb.Dehogy nem.Csak akkor is majd be kell nézni a szósz alá és ott lesz a tészta is. Ennyi a lényeg.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
23. m1kk4
2011.10.06. 20:55:19
LV1
Mindenesetre engemet jól megszankcionált a játék, amikor hirtelen megszakadt a kapcsolat ranked meccs közben, és beírt nekem egy veszteséget... >:(
22. HTB  Szerkesztő
2011.10.06. 20:20:02
LV6
Válasz 19. juventino üzenetére:
Kell hagyni ujitast a 13ra is
Just another freak in the freak kingdom
21. Villa  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 19:43:01
LV11
ezt a beakadás dolgot már kivehetnék belőle! PATCH-et!!!!!
2011.10.06. 19:39:40
LV21
Asszem ez kimarad.
2011.10.06. 19:24:19
LV12
Válasz 17. martin üzenetére:
Mondjuk ezen lehetne változtatni ez nem vitás.Azt is el tudnám képzelni h egy ilyen sárdagasztó meccsen a pályán is látszódjon a víz főleg becsúszáskor ne csak a labda csússzon meg a vizes füvön.És még jó lenne ha egy egy bukfenc után a játékosok mezén,nadrágján is hagyhatna nyomot a vizes sáros talaj.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
18. hajzi  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 19:18:46
LV4
Jó teszt, jó játék!
HALA!
17. martin  Főszerkesztő
2011.10.06. 18:56:27
LV27
Válasz 13. seeYOUsoon üzenetére:
Amikor apróra tört spagettit könnyezett az ég?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2011.10.06. 18:20:13
LV12
Válasz 10. sayainbarni üzenetére:
Ég és föld a kettő.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
2011.10.06. 18:19:14
LV12
Válasz 11. Quentaro üzenetére:
Nincs benne annyi újdonság???
Elég csak a karrier módba belelesni!Ott teljesen újjá lett szabva az egész.A gép elleni meccsekről már nem is beszélek.Mindenre reagál ami a pályán történik a változtatásaidra stb stb.Annyi újítás van benne ami tényleg élethűvé tette ezt a játékot h hosszasan lehetne sorolni.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
2011.10.06. 18:16:14
LV12
Válasz 12. hunlogi üzenetére:
jól van ülj le inkább. :D
"A győzelem a hit erejéből fakad."
13. seeYOUsoon  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 17:58:24
LV5
tegnap éjjelig nyomtam haverral aki nagyon profin nyomja, csak lestem mit leművelt a pályán. addig volt minden rendben amíg nem kezdett el esni, a földön fetrengtünk.
..loading, please wait..
12. hunlogi  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 17:31:04
LV1
Válasz 3. juventino üzenetére:
Hát nem is tudom miért is zártak ki titeket?


Ja, hogy ti csak venni tudtok scudettot..... Úgy látom idén megint beindult az üzlet. :D
11. Quentaro  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 17:31:00
LV5
Majdnem belinkeltem ide azt a L'art pour l'art videót... de annyira nem vészes a helyzet. A játék szép, a mozgás, labdarugdosás pontosabban irányítható - de pár évet most várok, a 2011 megvan. :)
(Annyi hűdehúde újdonság nincs benne - kakás kártyát nem szeretnék. :) )
PSN: Quentaro81 http://bit.ly/GTSklubFB
10. sayainbarni  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 17:14:33
LV2
A napokba berendelem valamikor,jobbnak tünik mint a 11!
9. Krista505  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 17:06:47
LV10
Válasz 6. martin üzenetére:
Mért lenne elmaradott a tizenegyesrúgás?
Épp hogy a régebbi részbe elég volt randon 1 gombot megnyomni , itt azért jobban figyelni kell..
8. Sakamoto_14  A bölcs
2011.10.06. 16:55:45
LV20
Látom az alcímekből, hogy a cikkíró L'art pour l'art-on szocializálódott. Nagyon helyes.
Egyébként a játék talán még tetszene is, ha szeretném a focit.
7. jojoker08  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 16:47:06
LV1
Válasz 5. Deszike üzenetére:
Ja,én mint Arsenal szurker,megkapom borítón Dzsudzsit,meg rúnit...De majd ha fent lesz valahol normális felbontáson az angol verzsön,akkor tuti ki lesz cserélve!:D
Dark Souls of Albuquerque SAMCRO
6. martin  Főszerkesztő
2011.10.06. 16:33:31
LV27
Válasz 3. juventino üzenetére:
A versenyen mindenki a 11-esre panaszkodott. Sajnáltam is azokat, akik döntetlen után úgy estek ki. Ahogy a kapus vetődik, az igen béna.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
5. Deszike  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 16:30:16
LV1
Válasz 4. barnoca üzenetére:
Jack Wilshere (Arsenal). Ez a brit dobozkép.
Intergalaktikusprotonmeghajtásúcsáposhírdetődroid!
4. barnoca  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 16:26:18
LV18
Ki van a Rooney mellett a borítón?
2011.10.06. 16:16:57
LV12
Scudettot-csak-a-zöld-asztalnál-tudok-szerezni Intert, :D

Ezért az egy mondatért már egy hatalmas puszi HTB! :D :D

Amúgy teljesen jó cikk.a karrier módot ajánlom.

Martinnak meg csak annyit h ezt az új tizi rúgást a 2010-es World Cup-al hozták be.Am nekem se tetszett de a 11-ben is már ez volt sajna.
"A győzelem a hit erejéből fakad."
2. zoli12i  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 16:09:41
LV11
A szabad rúgást kijavították már ? 10-ben egyszerűen nem lehet gól lőni ,nem lehetett rajta ki igazolódni.
1. max_metis  PlayStation.Community tag
2011.10.06. 16:04:25
LV4
Angliában leelőzte a GTA4-et :(
Hát nem néz ki rossznak, minden képen meg kell szereznem, akkor ez lenne az első foci játék életemben :D
Remény, ami meg nem szégyenít
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
FIFA 12
Electronic Arts
Látványosság:
Játszhatóság:
Kiemelkedő
Szavatosság:
Kiemelkedő
Zene / Hang:
Kiemelkedő
Hangulat:
Kiemelkedő
9/10
Pozitívum
A legélethűbb virtuális fociélmény az újfajta védekezésnek és labdavezetésnek köszönhetően
Negatívum
Néha másodpercekre beakad, a netes kilépkedés még mindig nincs kellőképpen szankcionálva

MARTIN BELESZÓL
A C4P-ben tartott F12 versenyen sasoltam a profikat: nagyon szép virtuális focit játszottak. Még kívülállóként is látszott, hogy a game idén valóban javult a korábbi részekhez képest. Két dolog viszont nem tetszett: 1 - az eső megoldása vérgagyi, ezt talán bele sem kellett volna tenni, annyira ócska; 2 - a tizenegyes rúgás folyamata/megoldása bénának és elmaradottnak tűnik a stuff többi részéhez képest.