PlayStation.Community

2011.10.03. 10:20 Techno
116 hozzászólás
Szerző: EmThor
Értékeld a cikket!
Mesteri hangzás – megfizethető áron.

A Sony mindig is a minőségi termékeiről és technikai újításairól volt híres. Így volt ez a Playstation 3 esetében, mikor 2006 végén piacra dobták a rendkívüli hardverrel felszerelt gépet, CELL processzorostul, Blu-ray lejátszóstul és úgy gondolom nyugodtan mondhatom: egy kicsit a saját korát megelőzve is, amit mi sem bizonyít jobban, mint az azóta 3D képességgel is felvértezett masina sikere. Igaz ez az igényesség a kiegészítőkre, elég a nálunk fájóan rövid ideig árusított Surround Sound System-re gondolni, mely egy 2.1-es hangsugárzó, elöl három-három hangszóróval, hátul pedig kisebb fajta mélynyomóval megspékelve. Most pedig itt hasonlóan minőségi Wireless Stereo Headset, melyet május végén jelentettek be, és már kis hazánkban is kapható a PlatinumShop jóvoltából. Amint a bolt a Facebook oldalán jelezte, hogy az egyelőre csak USA-ban árusított fejhallgató kapható lesz itthon is, azonnal rendeltem egy példányt.
A jelenleg két játék áráért kapható füles egy tetszetős, kék színű csomagolást kapott. A dobozt kézbe fogva azt hittem nincs is benne semmi, mert annyira könnyűnek éreztem. Kibontás után, a már megszokott tojástartó dobozra emlékeztető, újrahasznosítható papírból készült tartó bölcső fogadott, melyben egy fóliába csomagolva ült a fejhallgató. Mellékeltek hozzá még egy leírást, amit a kezelőgombok elhelyezése miatt legalább egyszer érdemes átnézni, valamint egy pen drive-ra hasonlító vevőegység is lapult a dobozban. A fejhallgató tényleg nagyon könnyű, ne tévesszen meg senkit a vaskosabb kinézet, ami szerintem elég vagányra sikerült, az éles vonalaival. Azért lett nagyobb széltében a termék, mert ott vannak az akkumulátorok; ahogy a nevében is van, vezeték nélküli, így kényelmesen lehet használni 1-2 szobányi távolságig ezt a remek headsetet. A fejhallgató teteje műanyagból készült, de nagyon elegáns, szálcsiszolt alumíniumot utánzó kinézetet kapott. A fülünkre ülő hangsugárzók és a fejünk tetejéhez érő rész párnázottsága nagyon puha és kényelmes, bőrhatású anyaggal van bevonva, és szép a varrás is a szélek mentén (tehát nem valószínű, hogy egyhamar kiszakadna). A sugárzók elhelyezkedését a fejünk méretéhez képest több lépésben lehet állítani, amit kis kattanások segítenek. Ami a gombokat illeti, minden a bal oldalra került, a mikrofonnal egyetemben, és minden nagyon könnyen elérhető. Bekapcsoláshoz tehát a bal oldali rész tetejét kell nyomva tartani 1 másodpercnél hosszabb ideig. Ha éppen csak megnyomjátok, azzal a mikrofont némíthatjátok le.
Felül van egy gomb a térhangzás beállításához (virtuális 7.1 és csak játékoknál működik). Itt van a mini-USB bemenet is a töltéshez (lehet használni töltés közben is) és a két csúszka is, egy elöl, egy pedig hátul. Az egyik a hangerőt szabályozza, a másik a környezeti hang-beszédhang arányt, ami multis csörtéken hasznos igazán. A mikrofonról elmondható, hogy kristálytiszta hangzást biztosít és két lépcsőben húzható ki, hogy közelebb legyen a hangforráshoz, visszacsúsztatva pedig finoman megbújik. Ha állítjátok a hangerőt, vagy a térhangzást kapcsoljátok ki-be, akkor egy, a PS3 menürendszerébe jól beilleszkedő felugró, speciálisan a fejhallgatóhoz tartozó menüsor jön fel, ami tájékoztat az akksi töltöttségéről is.
No de térjünk a lényegre! Mikor először felvettem a fülest, az első reakcióm az volt, hogy mennyire kiszűri a többi környezeti zajt, ami mondjuk az utcáról szűrődött be az ablakon keresztül. Nyugodtan mondhatom, hosszabb távon (órákban mérve) is rendkívül kényelmes viselni, a szemüvegesek is azt írják a fórumokon, hogy elégedettek vele, azaz nem zavarja őket a szemüveg és a headset egyidejű viselése. Bekapcsoláskor, ha nem szól semmi, hallani egy állandó, pici zúgást, egyfajta statikus zajt, ami a technika velejárója. Ez egyáltalán nem zavaró és játék/film nézése közben semmilyen mértékben nem hallani. A hangminőség pedig egyszerűen kiváló! Ezen nincs mit sokat szépíteni: piszok jól szól a cucc, olyannyira, hogy merem állítani, lekörözi a hasonló árfekvésű vezetékes Sennheiser fejhallgatómat is! Ugyanis nem elég, hogy a magas és mély hangok, mind a „helyükön” szólnak, szóval nem kiugró egyik sem, hogy zavaró legyen, nincs félrekalibrálva semmi, hanem olyan mélyet nyom, hogy őszintén meglepődtem! Mert az összehasonlítási alapnak említett Sennheiser füles bizony szinte semmilyen mély hangot nem tud produkálni, ez a Sony vezeték nélküli headset pedig egyenesen dübörög. Nyilván nem úgy, mintha egy öles mélyláda lenne a szobába, de tisztán, mélyen szól a basszus, ami miatt zenehallgatásra is melegen tudom ajánlani!
Ami a virtuális 7.1-et illeti, ott már picit felemás a helyzet. Mikor ezt bekapcsoljátok, szinte kinyílik a tér, sokkal tágabb spektrumban véli hallani az ember a hangokat, amit többek közt az Ace Combat demójával próbáltam ki. A sima sztereó hangzáshoz képest, „távolabbról” hallottam a rakéták hangját, a fedélzeti gépágyú mormogását, és a zene gitárszólója is szinte körbeölelt. Lehet hallani, hogy jobbról-balról, próbálnak-e leszedni minket, vagy hogy a Resistance-ban pl. mögülünk segítenek utasításokkal a többiek, de nem lehet olyan jól bepozícionálni a hangokat, mint egy 5.1-es szett, vagy egy 7-7 hangszóróval megáldott 7.1-es fejhallgató esetében, ezért használtam a felemás jelzőt. Mindazonáltal, jelentősen javul az összkép, ha ezt a hatást bekapcsoljátok. A hangerővel nem volt gond, háromnegyedig feltolva a szabályzót már üvöltött. Az akkumulátor pedig olyan 5-7 órát bírja, ez gondolom mikrofonhasználat függő is.
Összességében tehát azt tudom elmondani, hogy ahol pici gyerek van a közelben, vagy aki mondjuk kollégiumból játszik, esetleg csak nem akarja zavarni a párját egy surround set hangzavarával, annak kiváló választás lehet, ez a többi vezeték nélküli füleshez képest kedvező árú, elsősorban PS3-hoz (de úgy hallom PC-hez is) használható fejhallgató. Személyes tapasztalatom alapján csak ajánlani tudom, mert a minőségi, vezetékes konkurensek színvonalát simán hozza, és rendkívül kényelmes a viselése, így megkaphatja a PSC képzeletbeli „Ajánlott!” plecsnijét.
Képgaléria
Olvasói vélemények
2 / 3 oldal
‹‹    1  2  3    ››
66. smallmatthew  PlayStation.Community tag
2011.10.05. 06:44:58
LV2
Amikor felhivtam a Sony magyarorszagot lepattintottak h ilyet ok nem fognak arusitani meg jo darabig:)
Mondom csodalatos a vilaghalo meg tele van vele ebayen egy ceg olyan 2-300 darabot arusit
VETERAN Gamer
65. smallmatthew  PlayStation.Community tag
2011.10.05. 06:42:06
LV2
Ebayrol de amazon is tele van vele:)
VETERAN Gamer
64. martin  Főszerkesztő
2011.10.04. 18:00:00
LV27
Addig mondjátok, míg én is veszek egyet. Francba. :)
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2011.10.04. 17:16:49
LV1
Válasz 60. smallmatthew üzenetére:
Honnan szerzed be ennyiért?
62. Hiei  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 16:47:50
LV8
Válasz 61. laguna028 üzenetére:
Gondoltam hogy szar ugy ,csak Hatrixnak irtam.
ドラゴンボール 永遠に
61. laguna028  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 15:14:44
LV7
Válasz 58. Hiei üzenetére:
Hát be lehet állítani szimpla headset-nél,de itt nem sok értelme lenne ha lehalkítja a külső zajokat.Vagy szétütöd a házat egy jobb rendszerrel,de legalább hallod a zárt fülesen az összes hangot ;)
Sajna még nem kaptam készhez,így csak gondolom ezeket...:)
60. smallmatthew  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 09:58:12
LV2
87$-t nekem megért!
VETERAN Gamer
59. smallmatthew  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 09:44:09
LV2
Brutaaalis a cucc!
VETERAN Gamer
58. Hiei  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 09:15:19
LV8
Válasz 57. Rigel77 üzenetére:
De ugy emlekszem azt is be lehet allitani csak a chat menjena fulesen es a hang mondjuk a hangfalbol/tv stb-bol nem?
ドラゴンボール 永遠に
57. Rigel77  PlayStation.Community tag
2011.10.04. 07:39:13
LV7
Válasz 56. HUN_hatrix üzenetére:
Van rajta egy csúszka amivel beállítod hogy melyiket szeretnéd jobban hallani . A két végében csak az egyik dolgot hallod . Játékhang -Beszédhang . Középen van egy kis nútólás is, hogy tud hol 50-50%
Szerintem elég jól be lehet állíntani .
56. HUN_hatrix  The Saboteur
2011.10.04. 03:19:32
LV29
Én most gondoltam, venni kellene egy házimozi rendszert.
Gondolkodtam ezen a fülesen is, de nálam ami gond, hogy itt most megint együtt szólna a játék hangja és a társak hangja.
Anno játszottam már így amíg nem volt fülesem és utálom, mert a játék hang mellett sokszor nem lehet hallani mit is mondanak, pláne hogy nem mindenkinek van minőségi cucca.
Nem tudom ez mennyire tudja elkülöníteni a két hangot, de a Headset hangja a játék hangerejének kárára nem szeretném ha menne.
PSN ID: HUN_hatrixx ... Nincs hiszti! ;)
2011.10.03. 23:59:31
LV21
Én maradok a TV hangszórójánál :)
54. Zozo8  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 21:54:48
LV24
Válasz 51. Remulto üzenetére:
ezt csak azért nem értem ,mert a vezetéknélküli bill+egér se zavarja a wifit
T.függő és -.len blog: http://zar-ido.blogspot.hu
2011.10.03. 21:05:57
LV2
Komoly cucc, de sajnos pont az a bajom hogy vezetéknélküli, így nem tudnám erősítőbe dugni :(
"What is dead may never die..."
52. tomaer15  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 20:53:53
LV4
nem tudom lecseréljem-e a steelseries siberia v2-met erre. ez jobban néz ki meg biztos jobban is szól, de a mostanival is meg vagyok elégeve
井の中の蛙大海お知らず。僕は小さな蛙
2011.10.03. 20:47:32
LV3
Hamarosan én is tervezem e remek headset beszerzését, azt akarnám ezzel kapcsolatosan megkérdezni, hogy láttam Youtubeon egy videót, amiben egy ember azt mondta, hogy amiatt hogy ez wireles headset, zavarhatja a Router által küldött jelet, és ez által a netkapcsolatot , szerintetek ez igaz? Vagy van ezzel valakinek hasonló tapasztalata, hogy a Headset zavarta volna a netet, vagy az online való játszást?
Előre is köszönöm a választ.
50. Bandage_520  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 20:47:30
LV5
Kár - vagy inkább szégyen - , hogy ezt nem a géppel együtt, vagy legalábbis rövid idővel utána hozták ki.
2 évvel ezelőtt térhangzásos headset-ből egyetlen fajta volt magyarországi forgalmazással és szervízzel, akkor 35.000 Ft-ért (ez a mai napig annyiba kerül).
Majd ha ne adj Isten tönkremegy, biztos ilyenre váltok. De nem szeretnék...
49. aypok01  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 20:11:04
LV1
Köszi a leírást,megerősített így meg van a karácsonyi ajándék :-)
2011.10.03. 20:03:19
LV2
Válasz 38. delicious üzenetére:
én is így gondolom...:)
47. Tevez11  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 19:33:37
LV23
Nekem nagyon bejön,de sajna erre aztán most végkép nincsen escudóm......:(
"A fakezemmel,lekaszabolok pár Baszadékot"ArgFan75
2011.10.03. 19:31:37
LV1
Válasz 42. Misi3333 üzenetére:
szerintem max 2 év.
Én csak akkor vennék egy ilyet ha jó lesz évek múlva is
45. jocek  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 19:25:46
LV3
Lehet gyüjteni:(
Kemény vagy Csoki
44. Slade  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 19:10:30
LV6
Válasz 42. Misi3333 üzenetére:
Annyira nagyon messze nincsen ha jól tudom már mind a 3 cég (ebböl 1 tuti) dolgozgat/tervezgetik az új nagy gépüket!
43. Misi3333  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 18:28:39
LV5
ha tényleg jó akk még várok vele most nagyon drága inkább gameket veszek belőle :)
PlayStation all the way!
42. Misi3333  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 18:27:22
LV5
Válasz 38. delicious üzenetére:
ps4 ?? sztem az még nagyon meszze van.....
PlayStation all the way!
41. barnoca  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 18:22:49
LV18
Kéne de ez most drága.
2011.10.03. 18:21:06
LV1
Válasz 32. Rigel77 üzenetére:
hát ebayen vettem meg gyorsba ennyiért lehet csak kapni, amugy is németországba lakom igy inkább euró mint forint. :)
ID: wupe
39. VarkD
2011.10.03. 18:07:41
LV3
Karácsonyra meglepem magam egyel.
Otherworld.hu
2011.10.03. 17:46:47
LV1
fog ez működni a ps4el szerintetek?
előbb utóbb be kéne szerezni egy normális fejest
2011.10.03. 17:19:28
LV1
valószinűleg lecserélem a sharkoonomat erre,az már úgyis kezd szét menni :)
PSN ID:Dragon6991
36. Undefeated  John McClane fehér trikója
2011.10.03. 17:03:39
LV9
kell a fasznak
"Miért vagytok gyengék? Játsszatok!"
35. ufonauta  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 17:00:16
LV15
Na ez kell nekem !!!!
Csak egy baj hogy SOSE LESZ !!!!!
34. Feles  Feles
2011.10.03. 16:52:13
LV14
Válasz 32. Rigel77 üzenetére:
Szerintem én 70$-ért fogom beszerezni...
Feles
33. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2011.10.03. 16:51:17
LV28
Mivel Sony termék, így a minőség garantált, nekem ennyi is elég. Karácsonyra ideális ajándék lesz! :)
32. Rigel77  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 16:38:27
LV7
Válasz 30. wutang17 üzenetére:
biztos jó ár a 120€ ? Én 24500 vettem itthon a Platinumban ? 120€ az nem 34k körül van ?
31. Feles  Feles
2011.10.03. 16:30:03
LV14
Majd egyszer szeretnék egy ilyet. Nagyon bejön.
Feles
2011.10.03. 15:35:33
LV1
Most a cikk elolvasása után vettem is egyet, 120€-ért. Várom!! ;)
ID: wupe
29. max_metis  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 15:22:46
LV4
Hát azért eléggé drága.
Az árából inkább veszek 2-3 játékot, jobban járok :)
Remény, ami meg nem szégyenít
28. laguna028  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 14:58:57
LV7
Még árban nem is szálltak el vele. Főleg,h 220 a dollár :/
Úgy látom itthonról kell megvenni.
27. Villa  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 14:50:52
LV11
remélem karácsonyig még marad belőle! :D
26. Ezio01  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 13:48:54
LV13
nincs rá papír, de nagyon tetszik
25. kicccsawo  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 13:13:42
LV13
Én inkább veszek két játékot ;)
Kis szakadék-koszodék peremkerületi proligyerek
24. Biscorelly  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 12:44:11
LV1
Köszi az alapos ismertetőt! Már meg is győztél, hogy kell egy ilyen :D
23. Rigel77  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 12:27:30
LV7
Válasz 19. Hiei üzenetére:
Van 2 tv a szobában , az "övé" a galérián , az "enyém" lent a kanapé előtt . Így nem okoz gondot az esti TV műsor VS PS3 dolog.
22. Rigel77  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 12:24:10
LV7
Válasz 21. EmThor üzenetére:
Nekem van is otthon talán a FragFX miatt vettem még régen ( egyik fele USB a másik mini 3 méteres ) , most elő túrtam . Csak így vezetékes lesz a wireless fejeböl :) :)
21. EmThor  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 11:53:40
LV12
Válasz 18. Rigel77 üzenetére:
Itthon van egy USB-USB hosszabbító, ami a szoba másik felében levő PS3-hoz nyújt hozzáférést. De még így is legalább egy 2-3 méteres USB-miniUSB fog kelleni, ha játék közben akarom tölteni, gondolom létezik ilyen #elmegy körbenézni a neten#
20. EmThor  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 11:52:04
LV12
Egy veterán Sennheiser HD-555 volt a vinyítási alap.

Nem tudom, hogy a 3D szemüveg szár része nem vastagabb-e, mint egy rendes szemüveg szára. Mert ez az általam vastagabbnak vélt 3D szemcsi lehet valóban nem úgy illeszkedik, ahogy kellene.

Egyébként az akksi tényleg jól bírja! Az árazást úgy számoltam, hogy a hasonló termékekkel vetettem össze, ehhez képest számít "jónak".
19. Hiei  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 11:50:49
LV8
Válasz 18. Rigel77 üzenetére:
Vegyel usb-s tv-t es mikozben az asszony a tv-t nezi toltod a headsetet (gondolom addig ugyse enegd jatszani) XD
ドラゴンボール 永遠に
18. Rigel77  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 11:48:27
LV7
Válasz 9. BoroSati üzenetére:
Nem érted , mit szerettem volna én , miért fontos a töltő . Én este játszom munka után . Ha végzek akkor gép kikapcs megyek aludni .
Tudom tölteni a Ps3/pcről , de akkor azoknak a gépeknek be kell kapcsolva lenni felesleges mennek és áramot fogyasztanak . Ha Ps3 játék közben töltöm akkor pont olyan mintha vezetékes lenne nem ? Ezért szeretnék egy töltő amire játék után leteszem és következő nap meg fullra van töltve és nem kell attól tartani hogy kifogy .
17. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2011.10.03. 11:41:24
LV15
Jó lenne egy ilyen... de nekem túl drága. :(
2 / 3 oldal
‹‹    1  2  3    ››
Monkey King: Hero is Back (PS4, PSN)
2019.10.21. 20:26 PlayStation Network
5 hozzászólás
Szerző: martin
Égi rangra emelkedett, de szíve nem elégedett; majd egyenlő lett az éggel, de nem nyugszik meg békével.
Whipseey and the Lost Atlas (PS4, PSN)
2019.10.21. 16:26 PSC egyperces
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Rózsaszín szemesostoros.
Yakuza 3 Remastered (PS4, PSN)
2019.10.19. 19:25 Kedvcsináló
7 hozzászólás
Szerző: Sanada
A sárkány hanyatlása.
Vacation Simulator (PS4, PSVR, PSN)
2019.10.19. 17:07 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Napfény járja át a szívem újra / Csak egy szál VR-t hoztam el az útra
Frostpunk: Console Edition (PS4, PSN)
2019.10.18. 08:11 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: HTB
Jégvarázs.
Kotodama: The 7 Mysteries of Fujisawa (PS4, PSN)
2019.10.16. 19:27 PSC egyperces
2 hozzászólás
Szerző: ColdHand
A női lélek lecsupaszításának művészete.
Contra: Rogue Corps (PS4, PSN)
2019.10.16. 12:08 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: MrZ
A furcsán öregedő katonák.
River City Girls (PS4, PSN)
2019.10.16. 11:50 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Ebben a városban még Kunio-kun nőjével sem érdemes b@szakodni!
TOM CLANCY'S GHOST RECON: BREAKPOINT (PS4)
2019.10.13. 21:43 Játékteszt
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Eltörött a mécses.
WARHAMMER: CHAOSBANE (PS4)
2019.10.12. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: Sanada
Tegyél rendet csatabárddal!