Az élet 35-nél kezdődik.

A tavaly kiadott White Knight Chronicles bevezetőjének írása során még csak találgathattam, hogy vajon az akkor még megjelenés előtt álló új keletű JRPG-k vajon milyen irányba viszik majd a zsánert? Mára alaposan letisztult a kép: a felkelő nap országának fejlesztői két irányvonalat képviselnek ebben a tekintetben. Az egyik oldal a régi old school, PS2-n bejáratott és letisztult játékmenetet vitte tovább, tehát gyakorlatilag mindössze annyi történt, hogy a felbontást HD-be húzták fel. Ilyen volt a Hyperdimension Neptunia, az Ar Tonelico Qoga, vagy mondjuk az Atelier Rorona. A készítők másik frakciója gyorsabban reagált a változásokra és alapjaiban módosítottak az addig megszokottakon, s az újdonságok elsősorban a harcrendszert, valamint a történetmesélés módját érintették. Legjobb példa erre a Resonance of Fate és jelen tesztünk alanya is, a White Knight Chronicles II. A japán megjelenés után ismét jóval később kézhez kapott, honosított (angol) változatot volt szerencsém tesztelni még a megjelenés előtt, és a rövid fejlesztési idő ellenére nem kellett benne csalódnom!

A második résszel kapcsolatban mindenekelőtt az a legfontosabb tudnivaló, hogy a történet teljesen összefügg az első epizóddal. Ennek az a következménye, hogy új játék indításakor megkérdezi a program, hogy a WKC1-et akarjuk-e elkezdeni – a BD lemez kapacitásának hála, grátiszként a teljes program rajta van a korongon –, vagy rögvest belevágunk a folytatásba. Utóbbi esetben, áthozhatjuk a mentésünket az előző kaland végéről, így megtarthatjuk az addig elért szintünket, az összes felszerelésünket, és a beállított kombóinkat is. Illetve van még egy opció, ami mellett végül leraktam a voksomat: ezzel a beállítással egy előre megadott szintről (level 35) indítunk. Miután új hőst kreáltam magamnak, és megadtam a hajstílusától kezdve a ruháján át az aktuális kedvét tükröző arckifejezést is, azonnal a mélyvízbe kerültem.Egy eposzi csatát bemutató, a játék motorjával készített videóval vezetik fel a történetet: éppen esteledik Faria Főhercegségében, de az ég alját nem lemenő nap fénye festi bíborra, hanem az uralkodói negyed égő házainak fénye. A fura fejszarvval, és az erdei elfekéhez hasonló, hegyes füllel rendelkező nép körében kitört a polgárháború. A felkelők célja, hogy elfogják a trón várományosát, Miu hercegnőt, akinek a segítségére siet egy ismeretlen hős. Vele kezdjük meg a játékot: meg kell menekítenünk a leányzót. A csendet csupán a csata kakofóniájába vegyült lépteink zaja töri meg, miközben a gyönyörű virágokkal teleültetett kertek közt átvágva próbálunk meglógni; szerencsére sikerrel, hogy aztán az erdőbe beérve egy szakadék állja utunkat. Itt találnak ránk a főszereplők, Leonard, Yulie és Eldore, akik a konfliktus hírére érkeztek a tartományba.
Érdemes az ő helyzetükről is egy pár szót említeni. (Kérem, aki kíváncsi az első rész végkifejletére, a következő pár sort ugorja át.) Szóval, miután a WKC1-ben legyőztük Grazelt és kompániáját, Cisna hercegnő végül Balandor királynője lett. Ám úgy tűnik a főgonoszt mégsem sikerült teljesen elpusztítanunk, aki most azon fáradozik, hogy újra felvirágoztassa a sötét Yshrenian Birodalmat. Szövevényes tervének egyik kezdeti lépése a fent említett polgárháború kirobbantása, ami elindítja a történéseket. Nem szeretnék többet elárulni, de annyit elmondhatok, hogy fontos szerepe lesz egy szerelmi szálnak, megtudhatjuk Lovagok (amikké a főhősök át tudnak alakulni) eredetét, és ha már a hatalmas sétáló páncéloknál tartottam, bizony az is megeshet, hogy egy ideig annak a segítsége nélkül kell majd helyt állnunkOtt tartottam, hogy harmincötödik szinten állunk. Kissé megrökönyödve tapasztaltam, hogy több száz tulajdonságpontot kell újra elosztanom, de így a szokásos harcosom helyett egy elemi mágiákra (föld, tűz, víz, stb.) szakosított varázslót kreáltam. Itt találkoztam az új skillekkel is, amelyek főleg a régiek fejlesztett változatai (pl. konkrétan a varázsló kasztnál: erősebb tűzlabda, sárkány lehelete, stb.). Yulie-t megtartottam gyógyító-íjásznak, Leonard és Scardyne (ő az, aki kimentette a hercegnőt) pedig a közelharcból vették ki a szerepüket, ezért a pengék forgatásához kapcsolódó tulajdonságaikat fejlesztettem az esetükben. A képzettségek változatlanul megmaradtak (kard, hosszúkard, balta, lándzsa, harci bot, íj, isteni mágia, elemi mágia), de újdonság, hogy már mindkét kezünkbe is foghatunk kardot. Ha már a fegyverekről esett szó, 400 új páncél és fegyver került a folytatásba.

Miután készen vagyunk a „babázással”, azaz a megfelelő felszerelés kiválasztásával, és a 3x7-es menüsor támadásokkal és az általunk készített kombók feltöltésével, neki is kezdhetünk az első csatának (Miuék megmentése az üldözőiktől), ami nem lesz egyszerű, főleg az új játékosoknak.
Arról van szó, hogy a kezelés mikéntjéről a kézikönyv mellett csak pár üzenő ablak fog tájékoztatni, és annyira intenzív ez a kezdeti ütközet, hogy még a Lovag is előhívásra kerül. Ez mindig látványos dolog (sőt, most már személyre is szabhatjuk ezt a különös avatárt), nagy élmény egy fák nagyságával vetekedő entitással harcolni. Viszont a gyors kezdés következményeként gyakorlatilag belelökik a mélyvízbe a megszeppent playert. A játékosok kérésére a fejlesztők javítottak a harcokon: sokan panaszkodtak, hogy hiába valós idejű a csihi-puhi, mégis sokat kell várni a skillek elsütésére. Mivel a készítők nem akarták, hogy vad gombnyomogatás legyen a sokszor valódi stratégiai érzéket megkövetelő konfliktusok megoldásának a vége, ezért, hogy mégis pörgősebbé tegyék a viadalokat, ahhoz a megoldáshoz folyamodtak, hogy miután belekezdünk egy speciális mozdulatban, máris elkezd betölteni a mutató, ami jelzi, hogy támadhatunk újra. Eképpen érték el, hogy a remek valós idejű harcrendszer megmaradjon változatlanul, de ugyanakkor intenzívebbek is legyenek a csaták.Ezzel összhangban megemelték egy kicsit a nehézségi szintet is. A stratégiázással kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy most már bármikor beállhatunk védekező állásba, amivel az ellenfelek nagyobb ütéseit is háríthatjuk, és területre ható támadások és varázslatok is bevezetésre kerültek, kb. mint a Dragon Age-ben, ahol egy pár vonal által határolt sáv mutatja, hogy a tűzgolyó hova fog becsapódni és kiket fog ropogósra sütni. Tehát valóban alaposan átdolgozták a játéknak ezen területét. Ami a zsákmányt illeti, az továbbra is automatikusan került be a tárgylistánkba. Érdemes ráhajtani a ritkább cuccokra, amihez ajánlott visszajárni egy adott helyre farmolni. A programnak ez a része változatlan maradt: az ellenfelek újratermelődnek, szóval legyetek erre tekintettel, mikor az igen nagy területű pályákat felfedezitek. Szerencsére a fő- és mellékküldetések változatossága, és a számos egyedi szörny jelenléte (lebegő hal, életre kelt gyilkos virág, 4 méteres óriás) változatlanul pozitívumként hat, bár a szürke és egyhangú labirintusok felfedezését én nem erőltetném, ha már ilyen szépen kidolgozott külső helyszínek kerültek a játékba.

A grafikán pedig valóban sokat fejlesztettek, ami gondolom annak is köszönhető, hogy egyre jobban ki tudják aknázni a PS3 képességeit. Ez a finom részletekben nyilvánul meg a leginkább, pl. sokkal több fű borítja a tájat, szebb lett a víz-effekt, és még sorolhatnám. Kis dolgok, de az összképen sokat dobnak! A szinkron és az új zenei betétek maradtak ugyanolyan minőségiek és fülbemászóak, mint a WKC1 esetében. Apropó szinkron: a progi továbbra is csak az angolt ismeri; az a fránya japán hangsáv sajnos újfent lemaradt.
Ami a szavatosságot illeti, alapjáraton egy 20-30 órás történetről van szó, amihez ha hozzávesszük az első rész szintén 30 óráját, továbbá időt szakítunk az igen élvezetes és némileg átdolgozott, a PSN-ről folyamatosan bővítethető online koop küldetésekre (melyekben 4-ről 6-ra emelték a játékosok számát!), valamint a saját kis netes falucskánk (GeoRama felület) építgetésével is foglalkozunk, akkor jóval 100 óra fölé emelkedik a játékidő.Végezetül elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: azaz, hogy több-e a WKCII, mint egy egyszerű kiegészítés? A válasz egyértelműen igen! Nem csupán egy tartalmilag bővített változatról van tehát szó, hanem egy megkapó történet lezárásáról, mellyel a két játék egy kerek egészet alkot. Szembetűnő az a rengeteg változtatás, amit véghezvittek: a legfigyelemreméltóbb módosítások a grafikát érintették, és többek közt csiszoltak a csatákon és az online részen is. A játékmenet többi aspektusával, a küldetésekkel, a tárgyhasználattal, stb. igazából eddig sem volt probléma, szóval itt csak apróbb finomításokat eszközöltek: ahogy olvashattátok, lényegi változás nem történt, de miért is piszkáltak volna bele abba, ami sosem romlott el?! Azért figyelembe kell venni, hogy akinek az első rész nem jött be ilyen téren (mondjuk nem tetszett neki a harcrendszer), akkor az nem fog megbarátkozni a folytatással sem. Pedig az új JRPG vonal leglényegibb elemének – amivel amúgy is a legtöbb időt töltjük –, a konfliktusok kardokkal/fegyverekkel való kezelésének úgy vélem ilyen rendszerűnek kell lennie, mint a WKC-ban. Ezt bizonyítja az FFXIII is, mely szintén pörgős, személyre szabható és változatos harcokkal operál. Mindazonáltal számomra az új részben, a mélyen kidolgozott és fordulatos történet, az egész királyságok sorsát érintő kaland tetszett a legjobban: úgy gondolom ezen a téren fejlődött a legtöbbet a játék, mert monumentálisabb mint az elődje; szinte magába szippantott a világ, és annak karakterei, akik mindvégig változásokon mennek át, miközben a szívemhez egyre közelebb kerültek.
Amennyiben most ugornál fejest a WKC univerzumába, akkor azt hiszem, az új epizódnál keresve sem találhatnál jobb választást. Roppant élvezetes program lett a folytatás, és ha azt vesszük, hogy egy játék áráért két teljes értékű, valóban igényes szoftvert kapsz kézhez, melyek több tíz órás utazásra invitálnak, igazán szerethető karakterek oldalán, akkor ne habozz: kár lenne kihagyni a Fehér Lovag Krónikáit!

(Ezt a minőségi játékot partnerünktől, a Sony-tól kaptuk meg tesztelésre. Köszönjük! Ha a teszt olvasásának hatására megvásárolnád, kérjük támogatónk, a Platinum Shop boltjaiban tedd meg. Köszi.)