.
 

PlayStation.Community

2008.10.12. 23:03 [TGS] 2008
47 hozzászólás
Szerző: martin
Értékeld a cikket!
Október 12-én zárt ajtók mögött tartotta meg a Square Enix TGS-es bemutatóját.

Egy korábbi hírben már említettem, hogy a Square Enix ma tartja majd bemutatóját a TGS 08-on. Megvolt, lezajlott, ráadásul zárt ajtók mögött.
A Squre Enix kilenc játék – a mi itt minket érint, az két PS3 és négy PSP cím –, valamint egy film – Advent Children Complete – előzeteseit mutatta be.

A Kingdom Hearts: Birth by Sleep (PSP) egy meglehetősen szokatlan KH game, melyben sem Final Fantasy, sem eredeti KH karakter sem szerepel. A játék három új szereplőre koncentrál – Ventus, Tera and Aqua –, az időben pedig valahová az első KH elé, egy 100% Disney világba helyezhető – szóval afféle előzmény.
A négy villantott PSP-s címből állítólag ez nézett ki a legjobban, sőt, kifejezetten gyönyörűen. Talán jó hír, hogy játékmenetében abszolút hozza a tipikus KH hangulatot és tulajdonságokat.
A trailerben egy bíborhajú kiscsaj, Aqua volt látható, aki egy pörgő, tornádószerű speciális támadást sütött el. Később megjelent egy ingame jelenetben Tera and Ventus (a Roxashoz hasonló kölyök a képen) is. Tera igen nagyszámú ellenféllel küzdött, mintha csak egy nagygépes verziót láttunk volna, valamint felvillant egy bossfight is a Hamupipőke egyik karakterével.

A Parasite Eve: The 3rd Birthday (PSP) előzetes egy montázzsal indult, amely az előző két részt elevenítette fel, méghozzá az ismert zongorás szám megszólaltatásával. Ezután átfordult CG grafikába: a némileg koszos Aya egy pisztollyal a kezében látható, amint valami elől menekül, de pont belefut egy megnyíló portálba, amelyből egy hatalmas, soklábú szörny mászik elő – no, őt a bátor csajszi szépen le is durrantja.
Ingémbe vált a kép: egy hosszú fehérhajú tudóst látunk, aki feltehetően a főgonosz. A grafika Crisi Core-szintű.

A Dissidia: Final Fantasy (PSP) azoknak az FF rajongóknak készül, akik a JRPG-zés mellett szívesen verik kékre egy gépi vagy emberi ellenfél buciját – beat'em-upról van ugyanis szó.
A felvonultatott karakter-lineup az eddigi összes FF címből mazsolázik: ha akarod, Kefka, Sephiroth, Terra, Cloud, Squall, Zidane, Tidus (és még sokan mások) – tetszés szerinti variációban ereszthetők egymásnak.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a Final Fantasy XIII (PS3) bemutatót övezte... sokak szerint hiába. A játékból alig mutattak új jeleneteket. Az eddigi trailerek részeit vágták újra és illesztették össze, aztán megspékelték pár új szereplővel, meg néhány csillogó-villogó, sorozatra a kezdetektől fogva jellemző léghajóval.
Ez a pár villanás is találgatások sorát indította be: ki az a fehér kapucnis kislány, akit katonák kísérnek, és ki az a hosszú hajú nő, aki akár Sephiroth női alteregója is lehetne?

A Final Fantasy XIII Agito (PSP) előzetese mindenki szerint nagyon komolyan nézett ki, melyben először volt látható az in-game harcrendszer. Ennek HUD-megoldása teljesen olyan, mint a Crisis Core-é. A két játék sokban hasonlít egymásra, legfontosabb különbség köztük a multiplayer opció.
A trailer az Agito történetben főszerepet kapó háború előzményeit mutatta be bombákat szóró léghajókkal és egy fontosnak tűnő lila kristállyal, majd megjelent 13 alak, akik a város védelmére keltek.

Az új Final Fantasy Versus XIII (PS3) trailer sokkal többet mutatott, mint a tavalyi. Egy futurisztikus luxusautót láthattunk, amely egy alagúton haladt keresztül, majd egy fekete öltönyös fazont, aki egy művészeti galéria lépcsőjén lépked felfelé. Vált a kép, egy fehér koktélruhás nőt látunk, aki az előbbi fickóval érzelmes beszélgetést folytat. Ők ketten talán egy pár?
Az előzetes lélegzetelállító grafikát vonultatott fel, sok-sok új helyszínt mutatott meg, viszont egy dolog nem volt benne: harc. Semmi. Nuku. A Versus harcrendszerét sajnos most nem láthattuk.
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
47. GONDOCS  PlayStation.Community tag
2013.08.02. 16:45:59
LV1
Jön az új mgs és final fantasy, csak az áttörés hiányzik az új részekből
46. pank2
2009.09.09. 03:43:53
LV2
Széppen megcsinálták ez bisztos
PSN ID: paradilaci
2009.07.04. 09:15:57
LV1
2009.05.18. 20:26:11
LV1
43. xerox  PlayStation.Community tag
2008.10.24. 22:01:40
LV17
Na végre PE folytatás, igaz még csak psp, de legalább történik valami:))
psn id: zomimi78
2008.10.14. 20:22:19
LV2
Válasz 41. Peacecraft üzenetére:
csodás...
41. Peacecraft  PlayStation.Community tag
2008.10.14. 19:41:44
LV3
Válasz 40. wordsworth üzenetére:
Parancsolj: http://www.youtube.com/watch?v=ykkdvYThT_Y

Ezen rajta van az egész TGS.
* F I G H T C L U B *
2008.10.14. 17:42:31
LV2
tudnatok adni linket a videokhoz? :)
2008.10.14. 12:39:47
LV4
Ez a Birth by Sleep nagyon bejövős.
no pain, no gain
38. persuid  PlayStation.Community tag
2008.10.14. 08:55:32
LV3
Válasz 37. Peacecraft üzenetére:
Hát én meghalnék,ha semmit nem mutatnának egy játékból a megjelenésig...:)
Azért pár alapinfo nem árt szerintem...csakhogy az ember képben legyen...például karakterbemutatás,gameplay bemutató nélkülözhetetlen a számomra.
De szétspoilerezni persze nem kell a játékot,ezt elismerem.
Anri,you are the breast...I mean the best
37. Peacecraft  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 22:54:44
LV3
Válasz 14. Predator0 üzenetére:
Szerintem teljesen korrekt, hogy nem "spoilerezik" szét előre. Személy szerint azt se bánnám, ha semmit nem mutatnának megjelenésig.
* F I G H T C L U B *
36. RolEnD
2008.10.13. 22:14:59
LV2
Ez eddig nem sok semmi. Várom a gameplay-ben gazdag trailer-eket...
PSN ID: RolEnD
35. Light  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 21:58:03
LV3
Válasz 33. Ponty_88 üzenetére:
Vaan nekem sem volt szimpatikus.Nem is a "homársága" miatt, inkább mert nem sugárzott belőle semmiféle "unstopable force" vagy ahogy Te mondtad, megkérdőjelezhetetlenség.
Ami nem logikus, az kurva jó.
2008.10.13. 20:54:44
LV5
Válasz 10. Okami üzenetére:
huh először megijedtem ezen a kommenten :-S aztán nagyon megnyugodtam, huh egyre inkább meg kell szoknom, hogy vannak girlgamerek is :-) Végigvitted az Okamit? nemtom miért egy odő után mindig megfájdult a fejem a grafix miatt :-S szerettem, bár nehéz gamma volt (A nevedből következtettem arra netán gammáztál vele)
Sex - Game - Rock'n'Roll!
2008.10.13. 20:46:53
LV5
Válasz 32. Light üzenetére:
...Nos őt hamarabb elfogadtam Final Fantasy szereplőnek, mint anno Vaan-t az FF12ben, jó tom az Vagrant Story univerzum, de akkor is egy FF szereplő legyen olyan mint amilyen a Versusban.... olyan megkérdőjelezhetetlen... Vaan egy kicsit homár volt nekem
Sex - Game - Rock'n'Roll!
32. Light  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 20:05:17
LV3
Nagyon bejön ez a srác az FFXIII Versus-ból.Mármint nem úgy,ajj milyenek vagytok:D Mindig irigykedem a Final Fantasy karakterek frizurájára:D
Ami nem logikus, az kurva jó.
31. Roxas
2008.10.13. 17:00:43
LV3
Válasz 30. Rambo üzenetére:
Isten ments:D Kölcsön kérek, vagy egy használthoz nyúlok.. :) S amíg nálam lesz, minden nap gyónni fogok:D
30. Rambo
2008.10.13. 16:55:32
LV19
Válasz 27. Roxas üzenetére:
Talán még vásárolsz is egy gépet? :)
29. Roxas
2008.10.13. 16:51:42
LV3
Válasz 28. rolmanus üzenetére:
Tudom, csak lemaradt a szmájhli:)
28. rolmanus  Önjelölt mindentudó
2008.10.13. 16:43:52
LV22
Válasz 26. Roxas üzenetére:
Mert ez egy PS oldal vala. :)
She was a real hero... She was a true Patriot!
27. Roxas
2008.10.13. 16:39:15
LV3
Betojás , milyen komolyan néz ki PSPre az új KH rész... el se hiszem hogy ilyenre képes lesz...
26. Roxas
2008.10.13. 16:34:16
LV3
A DSes KHró miért nincs semmi írva-gyon?
25. Mark  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 16:32:50
LV4
DMC harcrendszer kéne a Versus-hoz...
Demon Lord / Dark King
24. Gebasz
2008.10.13. 16:21:21
LV1
Mindegyiket meg fogom venni mert kellenek!!!:D de elsönek ezt veszem meg Final Fantasy XIII Agito aztán a többit:D
23. kobe  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 15:44:35
LV11
Dissidia, FF XIII és Versus - ezeket várom nagyon. A Dissidia engem pont azért vonz, mert teljesen végigjátszani egy FF történetet nekem nem az igazi, viszont a karaktereket imádom. Ja és mikor derült ki hogy lesz benne Cloud? Bár ez tuti volt.
22. hajdugabor  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 15:35:15
LV5
Válasz 21. SteveY üzenetére:
Nagyon remélem, hogy átportolják. Nem szeretek kis képernyőn játszani :)
.................................................
21. SteveY  the gunner
2008.10.13. 15:14:17
LV22
__Parasite Eve az kéne PS3ra is!!!
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
20. Rambo
2008.10.13. 15:02:00
LV19
Ááá, mennyi fasza PSP-s cucc. :) Mind a 4 kötelező cím lesz (nekem a legjobban a KH tetszett ezek közül).
19. rolmanus  Önjelölt mindentudó
2008.10.13. 14:57:47
LV22
Baszki, a KH3 még mindíg sehol... A Birth By sleepnek azért örülök. A három XIII-s FF-nek is örvendezve nézegetem új trailereit, és a Dissida is egy érdekes megközelítés. Remélem azért euban és amcsiban is kiadják valamikor...
She was a real hero... She was a true Patriot!
18. Necc
2008.10.13. 13:27:03
LV1
Nem ártana már egy gameplay a FFXIIIbol. de ténleg.
PSN ID: NeccHU
17. Kofter
2008.10.13. 12:35:26
LV5
Válasz 12. persuid üzenetére:
Na, én attól sprickolnék széjjelfele...
2008.10.13. 12:18:39
LV7
Csalódáshegyek...

Parasite Eve 3 handledre, FFVII remake-ről annyi se, hogy "készülget".
15. ppista
2008.10.13. 11:57:02
LV1
Válasz 14. Predator0 üzenetére:
Tudnám értékelni,hogyha egyszer a gőtéjükre zárnák rá az ajtót.
Mi a francot kell titokzatoskodniuk? Tiszta idiótaságnak tartom.
2008.10.13. 11:01:47
LV17
Akit érdekel az Agito trailere (gyér minőségben) az keresse youtube-on, valaki feltette. Azt hittem, hogy legalább az FF trailerekből láthatuk valami valóban újat (zárt ajtókkal meg ugye semmit)... főleg hogy állításuk szerint a ps3 verzió már 80%-ban kész van. Hüpp.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
2008.10.13. 10:38:59
LV2
Érdekes... A Dissidia nem tűnik valami kreatív húzásnak, de ennek ellenére kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz egy Kefka - Sephiroth bunyó:D
12. persuid  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 10:33:31
LV3
Az mekkora lenne már ha egyszer bejelentenék:
"Nos kedves gamerek,meglepink van.Chrono Break!":)))
Anri,you are the breast...I mean the best
11. Tom
2008.10.13. 10:21:29
LV4
Válasz 8. persuid üzenetére:
Biztos mivel nem tudtak újdonságokkal előrukkolni (játszható verziók, gameplay videók stb...) ezért azt a keveset nem szívesen rakták ki az ablakba. :D
Nagyon kíváncsi vagyok a Square játékaira, főleg az FF XIII-ra. De sztem jövőre sem hiszem, hogy meg fog jelenni sajna. :(
10. Okami
2008.10.13. 09:59:08
LV14
Válasz 1. rone üzenetére:
És egyben szexi ;) legalább is az egyben :)

Várom mindegyiket nagyon! (KH kivételével!)
9. Masamune  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 09:44:00
LV14
Felőlem ne mutassanak újdonságot, nagyobb lesz a meglepi, csak most már tényleg csinálják meg rendesen. Aztán öhet az FFVII Remake.
"Na de Gyurma Gyuszi!"
8. persuid  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 08:58:42
LV3
Egyébként én nem igazán értem hogy ha szinte semmi új infora nem derült fény az egész bemutatón,akkor mi a francnak kellett tárt ajtók mögött megtartani???
Anri,you are the breast...I mean the best
7. zodiac55  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 08:42:43
LV11
Válasz 4. soliduss üzenetére:
Sztem nem elszállni kezd, hanem elk*****ni... Mindig csak a pénz...
"Si vis pacem, para bellum."
6. persuid  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 08:41:11
LV3
Engem az új Parasite Eve izgatott fel...nem kicsit.
Imádtam az első két részt.
Anri,you are the breast...I mean the best
5. Foxhound  Szerkesztő
2008.10.13. 08:10:25
LV14
Érdekessé kezd válni ez a cég, gyakorlatilag a semmit mutogatják és azt is alig.
"Why did i move here? I guess it was the weather."
4. soliduss  A Krónikás
2008.10.13. 08:03:23
LV24
Ez a square is egyre jobban kezd elszálni. Nuku új infó,nuku új kép....
3. MRenton1985  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 08:01:31
LV4
Dissidianal csalódtam, amikor megtudtam, hogy verekedős...egy kh-ffcc szerű akció-rpg-nek jobban örültem volna, ráadásul nekem a grafikája se jön be annyira....viszont KHnak és Agitonak örülök, Ayának meg különösen, főleg, hogy eddig úgy volt, hogy mobilra jön.
2. Johnny  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 07:36:50
LV5
Square Enix-et nagyon szeretjük, szeretettel várjuk a játékokat.
Hömpörö apor ündürüxi!
1. rone  PlayStation.Community tag
2008.10.13. 07:36:01
LV2
ááá, mennyi jó kis psp cucc lesz itt :)
Aya Brea meg a legédesebb szőke hősnő...

Türelmes vagyok és várom.
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Elmélkedő - Polkorrekt tartalmak a videojátékokban
2018.12.16. 11:00 PlayStation.Community
48 hozzászólás
Szerző: martin
Most akkor milyen bőrszínű és mely vallású ember ölhet büntetlenül milyen neműt és milyen korút?
RiftStar Raiders (PS4, PSN)
2018.12.09. 21:48 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Shoot-Loot-Death-Restart-Death-Restart.
Marvel's Spider-Man - Turf Wars kiegészítő csomag
2018.12.08. 09:33 Kedvcsináló
11 hozzászólás
Szerző: JediEco
Kevésbé ütős a műanyag kalapács.
Oh My Godheads (PS4, PSN)
2018.12.07. 09:08 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Az istenek a fejükre estek.
Nefarious (PS4, PSN)
2018.12.06. 19:17 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Fordul a kocka, avagy egy bűnöző családjában is történhet tragédia.
11-11: MEMORIES RETOLD (PS4)
2018.12.05. 12:43 Játékteszt
4 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A Nagy Háború vérmocskos poklának gyönyörűen megfestett tablóképe.
Neverout (PS4, PSVR, PSN)
2018.12.05. 09:24 PSC egyperces
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A tömör kocka.
DARKSIDERS III (PS4)
2018.12.04. 11:21 Játékteszt
26 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Wake up, Prince, wake up!
The Forest (PlayStation 4)
2018.12.03. 17:00 PlayStation Network
6 hozzászólás
Szerző: martin
X-akták + Lost.
Valthirian Arc: Hero School Story (PS4, PSN)
2018.12.03. 09:48 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: angyalkus
Kalandok a varázslatos igazgatói irodában.