Egyszer volt, hol nem volt, a Ködhegységen is túl, ahol a tüzes Balrog dúl s fúl, egy földbevájt üregben élt egy hobbit.



Mikor J.R.R. Tolkien fejében megszületett Középfölde világának ötlete, majd annak eredettörténete, mítoszai és kalandos történelme, talán még ő maga sem sejtette, hogy az majdan mekkora népszerűségnek fog örvendeni. Ugyanis, ha a Bakacsinerdőtől Mordor fekete földjéig, vagy éppen a Megyétől kezdve Völgyzugolyig megvizsgáljuk a könyvekben leírtakat, akkor olyan aprólékos leírást kapunk az ott lakó népek mindennapi életéről, egymáshoz való viszonyáról, vagy éppen arról, hogy milyen pipafüvet szívnak, mintha egy igazi történelemkönyvet lapozgatnánk. Mint oly sokaknak, számomra is ez az igényes kidolgozás tette kedvencemmé – mi több, minden általam ismert fantasy világ közt a legjobbá – a Gyűrűk Urát, a Hobbitot, a Szilmarilokat, és még sorolhatnám a megannyi befejezetlenül maradt írást is. Napjainkban a Sir Peter Jackson rendezte filmtrilógiának köszönhetően minden eddiginél többen megismerkedhettek Frodóék kalandjaival, mi pedig az interaktív szórakozás szerelmeseiként, kedvenc konzolunkon apríthattuk az orkok és goblinok hordáit. Hogy pontosan milyen Középföldével kapcsolatos játékok jelentek meg eddig PlayStationre, és hogy ezeknek mi a különlegességük, arról álljon itt egy rövid összefoglaló. Ennek a megírására egy kétes érzés vett rá: a legújabb Gyűrűk Ura világába kalauzoló játékot, az Aragorn’s Questet kézbe fogva ugyanis bizonytalan érzéseim voltak. Vajon beteljesíti-e végre ez a játék, a Középföldén maradéktalanul elveszni vágyók álmait, vagy csupán a már megismert kalandokat játszhatjuk végig újra, más köntösben? Első körben tehát azokkal az információkkal ismertetnélek meg benneteket, amelyeket a PlayStation konzolokra kiadott Gyűrűk Ura (továbbiakban GYU) játékokról érdemes röviden tudni, hogy ez segítsen majd megérteni azt, hogy az Aragorn’s Quest miért lett bizonyos tekintetben egyedülálló, Középföldén innen és túl!

A 2000-es évek elején, a filmekhez kapcsolódóan kiadott játékokkal kapcsolatban az a legérdekesebb információ, hogy a GYU licencre rögtön két kiadó is lecsapott. Az egyik cég a Vivendi (és egyik divíziójuk a Sierra), akik a könyv jogait kaparintották meg, a másik résztvevőnk pedig az Electronic Arts volt, akik a filmeket dolgozhatták fel. Kettejük küzdelméből sajnos mi, játékosok nem tudtunk maradéktalanul profitálni, mert összességében vagy elkapkodott, vagy pedig tartalmilag sekélyes alkotásokat kaptunk.
A modern GYU játékok (a Spektrumos, C64-es időket ugorjuk át) keresztútja tehát 2002-ben kezdődött, ekkor adta ki a Vivendi a Gyűrű Szövetségét, az EA pedig a Két Torony című progiját. Előbbi egy külső nézetes kalandjáték volt, és a történet folyamán lehetett játszani Frodó mellett Aragornnal, sőt még akár Gandalfot is irányíthattuk. Az ügyességi részek mellett (pl. ne vegyen észre a gazda kutyája) tárgyakat kellett elvinnünk egyik helyről a másikra, tehát nem volt nagy a változatosság a küldetések tekintetében, és a harcrendszerre is sok panasz érkezett. Amiben viszont egyedülálló volt a Fellowship az abban nyilvánult meg, hogy a könyvből megjelentek olyan karakterek, mint Bombadil Toma, vagy például volt egy pálya, ami a Sírbuckákon játszódott (ez a Megye és Brí közti veszélyes terület, többek közt a dúnadánok temetkeztek ide). Szóval a csúnya grafika ellenére a Vivendi első próbálkozása nem volt annyira rossz, tudott újat mutatni. Ahogy említettem, a másik játék a Két Torony volt, az EA első próbálkozása a témában. Biztos furcsának találjátok, hogy miért a második film címét adták a programnak (gondolom a megjelenés éve és a konkurencia miatt), de a lényeg, hogy a játék első fele teljes mértékben a trilógia nyitódarabját dolgozta fel. A játék a Devil May Cry, vagy Silent Hill sorozathoz hasonlóan fix kameraszögből volt játszható, és teljes mértékben akcióorientált volt. Az EA – akárcsak napjainkban – már akkor is a legjobb körítést kívánta nyújtani: a filmből vett jelenetek és Howard Shore zenéi fantasztikus atmoszférát teremtettek, a grafika pedig még mai szemmel nézve is részletekben gazdag volt. Igaz kicsit rövidre sikerült, de a pályák végén kapott pontjainkból többféle speckó támadást lehetett vásárolni, és Gimlitől kezdve Legolasig, több karakterrel játszhattunk.A 2003-as év sem hozott sok változást. Az EA hozta a formáját, és ugyanazt a szintet nyújtották a Király Visszatér esetében, mint egy évvel korábban, s ha lehet mondani, talán még hangulatosabb formában, alaposan ráígérve az első részre: kiélezettebb küldetésekkel, több kombóval és továbbra is a filmben szereplő színészek hangjával extraként. Jó volt ekkor GYU rajongó játékosnak lenni, de búcsúznunk is kellett az egyik kiadótól: a Hobbittal ugyanis a Sierra befejezte a könyvlicenc alapján készített programok fejlesztését. Tolkien világát a filmek az eredeti művel összhangban egy kicsit sötétre festették, ezzel ellentétben Bilbó kalandjai ennél egy fokkal könnyedebbnek mondhatóak. A leginkább a Zeldáéhoz hasonló játékmenetnek, és a sok platform résszel tarkított kalandozásnak köszönhetően elmondható, hogy egy bőven „fogyasztható” alkotás született a Hobbittal, de nem volt nagy visszhangja.
Innentől kezdve felgyorsultak az események. Az EA, mint ebben a szegmensben konkurencia nélkül maradó vállalt (és jegyezzük meg, ekkor már a filmek is lecsengtek) érthető módon már nem nyomult annyira, de a következő évek még hoztak pár meglepetést. 2004-ben kiadták a Harmadkor című körökre osztott RPG-t, ami véleményem szerint az egyik legjobb GYU játék volt, mert a világot tekintve talán ez a legátfogóbb: a Sir Ian McKellen narrálta történetben Magyalföldtől a pelennori mezőkig sokféle helyszínt látogathattunk meg, a harcrendszer és hőseink személyre szabása pedig sok lehetőséget adott az élvezetes játékhoz. Egy évvel később, a Gyűrű igézetében élő PSP tulajok is megtalálhatták a számításukat a LotR Tactics-ban. Személy szerint nem rajongok a stratégiai alapú RPG-kért (népi nevén SRPG), de ez a progi mégis megfogott. A Szövetség tagjainak a tulajdonságaival nagyon jól lehetett operálni (Frodóék köveket hajigáltak, Gandalf varázsolt, stb.) és a kis gép korlátozott hardverjének ellenére minden szereplő, és a helyszínek is könnyen felismerhetőek maradtak.

Ezek után konzolos téren ha nem is hét, de négy hosszú, szűk esztendő következett. A már PS3-ra tervezett, szabadon bejárható pályákat ígérő White Council fejlesztését az EA befagyasztotta, a 2009-es Conquest pedig sajnos technikai téren is csak erős közepes lett. Ám mégis, a Pandemic fejlesztette multiplayer orientált kalandban helyet kapott, egy sötét oldallal végigjátszható kampány is, ami igazi újdonságnak mondható. Az új, multis mód egyébként nem volt rossz, sőt ha a csapatodban a legjobb voltál, akkor még Gandalf vagy a Boszorkánykirály bőrébe is belebújhattál. Sajnos 2010 januárjában az EA lelőtte a szervereket. A dolog vége az lett, hogy az EA nem hosszabbította meg a licenc birtoklásának a jogait, és ezek a Warner Brothers-hez (továbbiakban WB) kerültek, akik időközben megszerezték a könyvek jogait is, ezzel egyedülálló helyzetbe kerülve, és rögtön két játékot jelentettek be: az Aragorn’s Questet és a War in the North-ot. De mit is jelent ez pontosan a számunkra? Minden eddiginél autentikusabb, Tolkien műveihez, és a film világához is maximálisan hű videojátékokat. Most pedig lássuk, hogy sikerült-e megvalósítania azt a The Lord of the Rings: Aragorn’s Quest-nek, amire a fanok régóta vágytak!A Warner játékáról 2009-ben lebbent fel először a fátyol. Amíg az első képek meg nem érkeztek, nagy találgatás folyt, vajon milyen programot is fogunk kapni. Végül megérkeztek az első bemutatók, és bejelentették, hogy milyen platformokon folyik a fejlesztés, nevezetesen a Sony és a Nintendo gépeiről volt szó (a másik japán óriás konzoljának még lesz szerepe a történetben, ezért tértem ki rá). Nos, ha ti is megnézitek a képeket, talán megértitek, ha azt mondom, először egy kicsit csalódott voltam: Aragorn, mint karakter megfelelő választás volt, talán egy kicsit szarkasztikusan fogalmazva mondhatjuk azt is, hogy végre nem a Szövetség körül bonyolódik a történet, mert ezt már sokszor láthattuk. Viszont a családbarát megközelítést szem előtt tartva (a Nintendo platformokra kiadott játékok stílusával összhangban) egy élénk színekkel képernyőre álmodott, gyerekek számára is elfogadható programot mutattak be nekünk a sajtóban. Ezt nehéz volt feldolgozni, mert egyrészt, mint keményvonalas játékos, ennél komolyabb bemutatkozást vártam, másrészt mint rajongó örültem, hogy végre talán egy igazán tartalmas középföldei utazás veszi majd a kezdetét.

Az Aragorn’s Questet a gépbe helyezve, kezdésképpen ki kell választanunk az irányítás módját, mert a DualShock mellett a Move-Navigator kombóval is a goblinok ellen indulhatunk, és a mozgásérzékelős technikának a támogatása a kifejezett előnye annak, hogy Wii-re is kiadták a játékot (ami azért még visszaüt, de erről később). Egy rövid bevezető pálya után (ami a Fekete Kapunál játszódik), a Megye képe tárul majd a szemünk elé, a fülünkbe pedig a jól ismert GYU főtéma fog duruzsolni, mit ne mondjak, soha rosszabb nyitányt! Zsáklakból elindulva egy kis hobbit fiúcska bőrébe bújhatunk, akinek a neve Frodó, és az apját Samunak hívják. Hogy is van ez akkor? Hát úgy, hogy a Negyedkorban járunk, mikor Gondor trónján már a jogos örökös Aragorn, avagy Elesszár király uralkodik Arwennel az oldalán, Hobbitfalva polgármestere pedig Csavardi Samu (akit hétszer választottak újra), felesége Csűrös Rozi. Én kifejezettem örültem ennek a könnyedebb vonalnak a progiban, mert jó látni, miért küzdöttek annyit a Gyűrűháború során. A kis Frodó tehát az első fiúgyermeke Samuéknak, és számos testvérével együtt egy ünnepség előkészületeinek lehetünk a szemtanúi, mert az este maga a király fog a faluba látogatni. Egy fesztivál természetesen elképzelhetetlen a mérhetetlen mennyiségű étel és ital (elvégre hobbitokról volna szó), no meg a különböző játékok nélkül. Ezek a kihívások igen egyszerűek: célba kell lőni, szalmával kitömött figurákat kell időre leütni, így szép lassan bele is jövünk a kezelésbe, ami elsőre egy kicsit szokatlan lehet. Mindez a Wii-s örökségnek köszönhető, mert míg a menüpontok között válogatva 1:1-ben fogja a kurzor a Move-ot követni, addig támadás esetén inkább mozgás-gesztusokat kell elvégeznünk, de ez egyébként minden esetben hiba nélkül működik, gyorsan bele lehet jönni (ahogy láthatjátok majd a mellékelt videóban is). A Move-ot vízszintes ill. függőleges irányokba suhintva tudunk majd vagdalkozni, értelemszerűen a virtuális kardunk is ezen mozdulatokat fogja majd követni a képernyőn, ezen felül lehet még döfni is lehet, az Eye fele bökve egyet. Ha már az irányításról szó esett, a Start gombbal lehet a menüt felhozni, ahol egy szép, kézzel rajzolt térkép látható, továbbá megnézhetjük, hogy milyen dolgokat gyűjtöttünk össze, Aragornnal játszva pedig vásárolhatunk plusz sebzést biztosító tárgyakat, valamint ellenőrizhetjük, hogy hogyan állunk a fő- és mellékküldetések megoldása terén. Fontos számon tartani feladatainkat, mert a Megyében, a szomszéd településen és a kis erdőben bolyongva lesz bőven tennivalónk. Frodót alakítva, testvéreinkkel újrajátszhatjuk elődeink híres tetteit, mint pl. a Gyűrű elpusztítását, és ekkor a gyermeki fantáziának megfelelően szellemszerű orkokkal, pókokkal kell megküzdenünk. Gyűjthetünk aranyérméket, és sztori elemeket felfedő írótollakat is, szóval tennivaló akad bőven!Ha ezt meguntuk és elsajátítottuk a kezelés alapjait (amihez még annyit fűznék, hogy a Navigatorral is tökéletes az irányítás), akkor irány Zsáklak, mert Samu a Nyugatvégi Piros Könyvből fogja nekünk Aragorn történetét elmesélni, tulajdonképpen ez a központi elem az Aragorn’s Quest-ben. Kalandunk Bríből fog indulni a Pajkos Póni elől, majd az elfek egyik utolsó menedékbe Völgyzugolyba visz az utunk. Ezek után megjárjuk Mória csarnokait, a Fangorn erdőt, belovagolhatjuk a rohani síkságokat, hogy aztán a Mindolluin hegy lábához épített Minis Tirith ostroma után, a Fekete Kapunál legyünk szemtanúi Szauron pusztulásának. Szóval azt tudom mondani, hogy végre vannak olyan helyszínek, amiket ebben a játékban járhatunk be először igazán (pl. a már említett Fangorn erdő, és továbbra is konzolos programokat szem előtt tartva), ezek pedig elég nagy területűek. Összesen nyolc pályát járhatjuk be tehát, és néha kötelező jelleggel visszatérünk majd a hobbitfalvai történésekhez, mikor pl. meg kell tanulnunk a lovaglást, és ott is kapunk majd egy újabb adag küldetést. Aragornhoz visszatérve, magától értetődő, hogy kiváló nyomolvasási képességeit bevetve sem fogunk tudni csak úgy végigrohanni a már említett tájakon, hanem rengeteget kell küzdenünk, míg trónra ülhetünk.
A fakardot igazi fémpengére cserélve az irányítás nem változik, viszont egy méretes pók, vagy akár egy troll ellen már oda kell figyelnünk, hogy forgatjuk a Move-ot a kezünkben! Lesz lehetőség a kitérésre (Move gomb) és a védekezésre (L2), de oda kell figyelni a felkínálkozó kombókra is, mert ilyenkor egy oldalirányú vágástól megtántorodott Warg lovasba mélyítve az Andúrilt (ez az újjákovácsolt penge, amit a könyvtől eltérően már a játék korai szakaszában megkapunk), gyorsan végezhetünk az ellenfeleinkkel. Több sikeres találat után pedig egy mutatót feltöltve választhatunk, hogy erősebben szeretnénk-e támadni, vagy akár feltüzelhetjük bajtársainkat is, akik ettől még elszántabban fognak küzdeni. A történet követi a film eseményeit, de ahogy a Megyében is lesz alkalmunk mellékküldetésekre, úgy a híres Dúnadánnal is felfedezhetjük Mória sötét titkait, vagy például Éowyn szolgálatába állva kell előkeríteni a rohaniak elszökött paripáit. Ha egyedül megunnánk a kalandozást, bármikor bekapcsolhatunk egy második kontrollert (a Move mellé akár egy DS-t), és így Gandalfot irányíthatja a társunk, de ez kizárólag offline működik, online mód nincs a játékban.A fent leírtakból kitalálható, hogy egy igazán tartalmas programról van szó. Végre itt van lehetőség – ha nem is határok nélkül –, hogy bejárhassuk e fantázia szülte csodálatos világot, amelynek minden sarkában valami titok lappang. Ha kedveled a gyűjtögetést, a felfedezést, akkor az Aragorn’s Quest megjutalmaz: minden pályán van egy Palantír, amelybe belenézve feltárul a teljes térkép, láthatóak lesznek az addig meg nem talált képességeinket fejlesztő tárgyak, és a kiegészítő sztori-bejegyzések, amelyek csupán színesítő elemek, de olyan infókat közölnek hősünkről, amelyek csak a könyvekben szerepeltek. Minden titokra fényt derítve tíz óra feletti játékidővel számolhattok, őszintén megmondom nekem hiányzott már egy ilyen progi, amiben igazán el tudok veszni. Amennyiben nem vagytok annyira otthon Középföldén, akkor tíz óra alatt lehet végigvinni a játékot.
Ami a grafikát illeti, itt üt vissza igazán, hogy egy Wii-s portról van szó, mert nagyjából egy HD-be húzott PS2-es progi látványbeli színvonaláról beszélhetünk. Viszont a Move nélkül úgy gondolom, át sem ültették volna PS3-ra a projektet, és ez a multiplatformosítás remélem nem egyedi példa, mert ebből mi játékosok fogunk a leginkább profitálni, ezt ne felejtsétek! Visszatérve a megjelenítésre, azt kell mondjam, ha a rajzfilmszerű koncepciót elfogadjátok, akkor művészileg egy igen kidolgozott alkotással állunk szemben. Az erdőben csendesen hullanak a falevelek, a fák közt átdereng a lemenő nap fénye, s az esti ünnepségre készülő Hobbitfalva, színes lampionokkal megvilágított főtere, a ragyogó csillagokkal teleszórt ég alatt pedig valami gyönyörű. Szóval, ha beszippant a világ, akkor már mindegy, hogy egy kicsit homályosan van kidolgozva az a három kőtroll, aki még anno Bilbót próbálta megenni, de legalább odafigyeltek arra is, hogy ez se maradjon ki, és ez számít igazán. A filmes hatás viszont látszik, az ellenfeleink mind pontosan úgy festenek, mint ahogy azt a vásznon láthattuk.
A zene tekintetében említettem, hogy a moziból hazafele dúdolgatott dallamokat üdvözölhetjük újra, kiegészítve olyan teljesen új számokkal, amelyek annyira jók lettek, hogy simán helyet kaphattak volna Sir Peter Jackson trilógiájában, és ez óriási szó! A szinkron is remek, Samu hangját az eredeti színész Sean Austin adta, ahogy Gimliét is John Rhys-Davies, egyébiránt Arwen és Aragorn hangja nagyon hasonlított az eredetire, itt nem tudtam eldönteni, hogy esetleg nem egy hasonló hangú embert alkalmaztak-e, de az élményből ez a tény nem vett el semmit.Nehéz helyzetben vagyok, mikor értékelnem kell az Aragorn’s Questet. Az értékelőben látható pontszám természetesen objektív érték. Egy pontszámnál azonban sokkal többet jelent számomra az, amit a játékélmény nyújtott, és végre sikerült megtörni bizonyos mértékében a jeget, sikerült egy olyan GYU világában játszódó – nem minden hibától mentes – játékot alkotni, amire a rajongók régóta vártak. Végre szabadon bejárhatjuk Középfölde nevezetes tájait, lóhátról tapasztalhatjuk meg a rohani mezők óriási nagyságát, vagy éppen Völgyzugoly vízesések tarkította vidékéről kell kiűznünk az orkokat. Tulajdonképpen azt kaptam, amire számítottam. Lehet, hogy mindezt nem a PS3-hoz méltó színvonalon tálalták, és itt is korlátozottak a pályák (nem egy Falloutról van szó), de a Move-os irányítás sokat dob az élményen, rajongóként pedig annyit tudok mondani, hogy Középfölde mítoszát hűen ültették át a virtuális világba, és a könyvekből is belecsempésztek kiegészítő infókat.
Jogosan merül fel a kérdés: merre tovább? A 2012-es első Hobbit mozi előtt, már jövőre jön a Baldur’s Gate Dark Alliance alkotóitól a War in the North, amiben Szauron Gyűrűháború idején indított északi invázióját megállítanunk, akár hárman, kooperatív módon. Amennyiben az Aragorn’s Quest-ben látottak szerint, továbbra is méltó módon kezelik Tolkien munkásságát, akkor nem lesz gond a jövőben sem: jó újra Gyűrűk Ura rajongó játékosnak lenni!

No i Melain na le. (A Valák legyenek Veletek! – Sindarin elköszönési forma)

Kérem tekintsétek meg a teszthez készült videobemutatókat is: *The Lord of the Rings: Aragorn’s Quest ismertető*(A játék tesztpéldányát partnerünktől, a WB szoftvereit Magyarországon forgalmazó CNG-től kaptuk tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható kiemelt támogatónk, a Platinum Shop üzleteiben, ahol Move kontroller és kamera is kapható hozzá.)