PlayStation.Community

2010.09.25. 12:00 Játékteszt
34 hozzászólás
Szerző: EmThor
Értékeld a cikket!
Gördülő kung fu.



A PS3 életciklusának körülbelül a felénél járva a Sony megtette a (majdnem) lehetetlent: tudott igazán újat mutatni. Persze nem az alapgép átépített változatára, azaz az Slimre gondolok – ami mondhatni menetrendszerűen érkezett –, és nem is az új kameráról, a PS Eye-ról van szó, hanem a Move megjelenéséről, amivel a mamutcégnek sikerült alaposan meglepnie az egész játékos társadalmat. Playstationön még sosem látott eszköz lévén, természetesen fokozott figyelem övezi a megjelenésével együtt kiadott címeket is, de ha most játék lennék, akkor biztos nem szeretnék az ilyen friss, a legtöbbek számára az újdonság miatt még szokatlan programok közt lenni, mivel sokszor túl nagyok az elvárások. Szerencsénkre a Move kezdeti felhozatalában már vannak olyan kifejezetten sikeres „mozgásba lendítő” alkotások, mint a tumble, vagy sokak szerint, az eddigi legjobb asztalitenisz szimulációt (is) felvonultató Sports Champions. A Kung Fu Rider is az elsők közt próbálja az új élményben kikapcsolódást keresők vágyait kielégíteni, ez azonban csak félig-meddig sikerül neki.A Sony belső, Japán stúdiója által készített, korábban Slider névre hallgató játéka a két Budapestnyi területen fekvő, 7 milliós(!) lakosságú Hongkongban játszódik. E zsúfolt város felhőkarcolókkal árnyékolt kis utcáinak egyikében rejtőzik, a nyomozó irodát üzemeltető Tobin és Karin, a két főszereplő. A bujkálásra jó okuk van, ugyanis a helyi maffia, azaz a triádok mindenre elszánt tagjai egy tisztázatlan ügy miatt a nyomukban vannak, így hát menekülniük kell. A lejtős utcák és sikátorok rengetegében pedig erre mi sem alkalmasabb, mint egy irodai forgószék (vagy kerekes porszívó, esetleg gurulós etetőszék): ebben a kicsit eszement (mások szerint unikumnak számító) játékban tehát nem lesz más a feladatunk, mint hogy az adott tulajdonsággal rendelkező ülő alkalmatosságunkkal (az egyik jobban kanyarodik, míg a másik mondjuk jobban irányítható), a rendelkezésünkre álló idő alatt eljussunk a furgonunkig, ami egyben a mobil irodánk is.
Mindezt a kötelező kalibrálás és az erősen ajánlott betanító mód után vagy egyedül, vagy egy barátunkkal tudjuk véghezvinni. Ha ketten akarunk játszani, akkor értelemszerűen fog kelleni egy második Move is, ilyenkor a partnerünk be tud segíteni a játékban, egyébként elég lesz egy kontroller is. A gyakorlatban az irányítás alapvetően úgy néz ki (a videoismertetőben majd láthatjátok is), hogy a Move-ot fel-le mozgatva tudjuk hajtani magunkat, jobbra-balra döntve tudunk kanyarodni, a ravasszal lehajolhatunk az akadályok elől, a fő gombbal támadhatunk, és egy gyors függőleges irányú elmozdítással lehet ugrani. Mindez a valóságban is annyira egyszerű, mint amilyen könnyűnek hangzik, nagyon hamar bele lehet jönni. Száguldásunk közben gyűjthetünk majd ropogós hongkongi dollárokat, és ha a pályán áthaladunk bizonyos előre meghatározott pontokon, akkor feltölthetünk egy kijelzőt, amivel képesek leszünk rövidtávon sprintelni, és ez különösen akkor lesz hasznos, mikor már fogytán az időnk. Persze nem csak arra kell figyelnünk, hogy célba érjünk, hanem hogy mindezt ép bőrrel tegyük, ugyanis a legváratlanabb helyekről, mondjuk egy parkoló kocsi mögül a triád tagok tárt karokkal és nevű hosszúbotokkal várnak. Ha eltalálnak, vagy egy elénk lökött akadályba ütközünk semmi gond: ha csak megtántorodunk, akkor meg kell rázni a közben piros színűre változott Move-ot, hogy visszanyerjük az uralmunkat végzetes négykerekű járművünk felett, ha pedig egy vicces belassított jelenet keretében perecelnénk egy nagyot (aminek látványosságáról a Havok fizikai motor gondoskodik, többnyire probléma nélkül), akkor is még további négy lehetőségünk lesz a folytatásra. Végül, ha sikeresen elértük a furgont a max. 2-3 perces intenzív csörte után, a megmaradt idő, az összegyűjtött pénz, és még egy pár dolog függvényében megkapjuk a betűjeles értékelést: S a legjobb, a következő az A, B és C, de minimum D fokozatot kell elérni, hogy megnyíljon a következő pálya, amely lehet egy korábban már megismert szakasz, viszont új útvonalon, akár több ellenféllel is megspékelve.

Amennyiben 5-6 kihívást sikeresen teljesítettünk (egy ilyen kis csoporton belül az utolsó mindig nehezebb, mozgalmasabb, mint a többi), akkor az adott városrészt be lehet járni teljesen szabadon, azaz nincs időkorlát és bármennyiszer eleshetünk. Ebben az esetben a feladatunk 20 db különleges érme megtalálása lesz. Őszintén megmondom, nekem ez a mód jött be a legjobban, mert ugyanúgy lehet gyűjtögetni, nem frusztrál az időkorlát és némiképp felfedezhető, ez az élettel átitatott város: lehet hallgatni a kantoni karattyolást a sarki kifőzdében, vagy éppen a járókelőket vizslatni a főúton, ami nagyon hangulatos. Apropó főút: a forgalomra figyeljetek, mert nagyokat lehet borulni egy váratlanul mögénk került autó miatt, ami elég bosszantó: így is elég bajunk lesz a képtelen helyekről ránk támadók és az időkorlát miatt: egy ilyen könnyed hangulatú játékot kár volt még ilyen frusztráló dolgokkal megpakolni. Ennyiben nagyjából ki is merül a Kung Fu Rider; az egyjátékos kampány pár óra alatt letudható, hálózati mód pedig csak ranglisták képében kapott helyet a progiban, ezen kívül extraként megemlíthető a képlopás, és a saját zene hallgathatóságának a lehetősége.
A grafika viszont maradéktalanul elnyerte a tetszésemet: a város él, lélegzik, minden apró részlet a helyén van, semmiféle képtörés vagy belassulás nem tapasztalható. A két főszereplő mimikája, beszédes mozdulatai bámulatos részletességgel vannak megalkotva, kár hogy a főképernyőn látható diskurzuson (és értelemszerűen magán a konkrét játékon) kívül máshol nem szerepelnek, gondolok itt a nem létező átvezető videóra, így a nyúlfarknyi sztoriról sem tudni meg többet: fekete pont. A funky-s, hip-hop-os zenék DTS minőségben szólnak, ennél jobb pedig ma játékokban nincs a piacon.

A Kung Fu Rider nem rossz játék: van olyan agyatlan, mint a Pain és kis adagokban kellemes kikapcsolódást képes nyújtani. Viszont a már említett problémák (ellenfelek támadásai felkészületlenül érnek, néha lehetetlen dolgokba akadunk bele, váratlanul előbukkanó autók) mellett nehéz szemet hunyni. Ráadásul a platina trófea hiánya és a rövid játékidő arról árulkodik, hogy ezt a stuffot eredetileg talán letölthető címnek szánták. Úgy gondolom jobban tették volna, ha kerülik a lemezes formátumot, és digitális, letölthető formában a PSN-en adják ki a Ridert, mondjuk a jelenlegi ár feléért, mert így sokkal jobb értékelésre számíthatott volna. Így azonban csak kellő elszántsággal vesse bele magát minden forgószékharcos!

Kérem tekintsétek meg a teszthez készült videobemutatót is:
(A játékot - és a Move kontrollert - támogatónktól, a Sony-tól kaptuk tesztelésre. Köszönjük. Megvásárolható kiemelt támogatónk, a Platinum Shop üzleteiben.)
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
34. Repeat  PlayStation.Community tag
2013.10.24. 13:30:33
LV1
Nem értem, ennek az irányítása miért is bonyolult?? 5 perc alatt belejöttem, a haverokkal még viccesebb, és sztori is van, (bár nem egy nagy vasziszdasz). Én tuti 5 fölé vittem volna a pontszámát.
2010.10.28. 13:50:41
LV1
Ha nem move-os irányító lenne akkor jobb lenne deh így se lehet olyan rossz.
The Assassin
32. max_metis  PlayStation.Community tag
2010.10.03. 16:43:45
LV4
A videó bemutató jó lett, de a játék szerintem nagyon gyagya.
Ezt PS2-re kellet volna kiadni, vagy inkább PSN-re, mert össze hasonlítva más PS3 játékokkal, ez meg se közelíti azt a szintet.

A grafika jó, csak minden más elég... gagyi.
Remény, ami meg nem szégyenít
31. martin  Főszerkesztő
2010.10.01. 15:28:29
LV27
Válasz 30. barnoca üzenetére:
Így van!
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
30. barnoca  PlayStation.Community tag
2010.09.30. 10:36:22
LV18
Ezt ott rontották el, hogy ráerőltették a move-os irányítást.
Anélkül sokkal jobb lehetne az egész.
2010.09.28. 06:50:30
LV1
"Aranyos" játék, pl jó családi játék lehet ,de arra hogy egyedül élvezzem arra szerintem alkalmatlan.
Lehet ha kipróbálnám akkor más lenne a véleményem, de így a látottak nem győztek meg .
28. atesz11  PlayStation.Community tag
2010.09.28. 01:29:59
LV22
Szerintem irtó fos talán ha hozzám vágjak kipróbálom de a Japánok tuti est nyomjak
PSN ID : atesz11
27. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.27. 18:23:16
LV28
Válasz 25. Masamune üzenetére:
Ez szép volt!:D
2010.09.27. 10:03:42
LV1
25. Masamune  PlayStation.Community tag
2010.09.26. 23:28:18
LV14
Válasz 23. mentoloshypo üzenetére:
Hát te már csak tudod Géza:D de a kamerával amúgy meggyűzödhetel rúlla, hogy nem csak a kapanyél de méjg a cserkéjsz kóbász is kilaóg. Vegyíl fel az intenrettyen a koma listádra oszt, megmutatom néked a baromfi udvart meg a Honda rotációs kapámat aminek nem csak te járnál a csudájára de az egész falu is. Amúgy meg a rák kössön beléd bálás madzagot! :)
"Na de Gyurma Gyuszi!"
24. martin  Főszerkesztő
2010.09.26. 22:19:35
LV27
Válasz 23. mentoloshypo üzenetére:
Nem is az lóg neki, ezt ha kell tanúsítom.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
23. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.26. 16:56:51
LV28
Válasz 16. Masamune üzenetére:
Hát b*zdmeg!:D
Még látni se kell téged ahhoz hogy tudjuk a kapanyél lóg ki a szádból...
2010.09.26. 16:35:01
LV5
Válasz 16. Masamune üzenetére:
íííí te kis homár xD
21. martin  Főszerkesztő
2010.09.26. 09:12:34
LV27
Válasz 16. Masamune üzenetére:
Ez egyszerűen felháborító!
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
2010.09.26. 07:56:04
LV1
Válasz 17. mentoloshypo üzenetére:
Full HDs webkam :D msn,skype akár :D haverom úgy használja (Y) :)
2010.09.25. 22:25:33
LV1
Válasz 15. Masamune üzenetére:
lol :D
2010.09.25. 21:00:56
LV21
Akkor már inkább a Jackass the game PS2-re...
17. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.25. 20:45:50
LV28
Bocsi ha buta a kérdés, de a kamerát lehet másra is használni?
16. Masamune  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 20:34:25
LV14
Szúrnám a fosóját a hangja alapján xD
"Na de Gyurma Gyuszi!"
15. Masamune  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 20:29:23
LV14
EmThor egy lány?
"Na de Gyurma Gyuszi!"
14. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 20:08:27
LV12
Válasz 10. norbifiatal üzenetére:
En koszonom, hogy elolvassatok! Ja, nincs platina, bar kiadtak volna PSN-en.
13. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 20:06:32
LV12
Most orulok a kis kameramnak, hogy be tudom mutatni milyen az iranyitas!! A focimdalt NYCCA, tobb nyelven tudo rapper enekli. Hong-Kong tenyleg jo hely, egyszer elmennek oda..
2010.09.25. 18:25:12
LV6
Válasz 10. norbifiatal üzenetére:
Lol... az a platina döntő tényező úgy látszik. xD
ブレイブルー
11. RolEnD
2010.09.25. 18:08:17
LV2
Ez a játék az első infók megjelenésekor sem tetszett. Sőt! Taszított. Aztán meggyőztek, hogy ez mégis jó, mert ha rákapsz, nem tudod abbahagyni. De mégsem. Nem nekem való. Túl elvont. Maradok a Sports Champions-nál.
PSN ID: RolEnD
10. norbifiatal  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 16:46:47
LV7
Hát amikor először hallottam a játékról, mondom ezt tuti beszezem... De így, hogy még Platinát sem ad, nem buli a dolog.

Köszönjük a tesztet!
"Omae wa mou shindeiru..."
9. barnoca  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 16:30:28
LV18
1000 forintért jöhet.
8. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.25. 15:26:27
LV28
Válasz 5. Zsolt üzenetére:
Szerintem az Enslaved-ben mégjobban néz ki a csaj!:p
7. ps2true  -A LEGNAGYOBB-
2010.09.25. 15:09:23
LV24
ez legalább annyira őrült mint a PAIN! De mókás a demó! és hosszú is! :)
Playstation
6. Horvy009  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 12:58:38
LV7
kelllllllllll egy muveeeeeeeeeeee :D
The Football Star
5. Zsolt  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 12:38:40
LV11
Szerintem irtó jópofa játék, könnyen meg lehet barátkozni vele, ha nem egy hácé lemezes játékként nézzük. (Gondolom hamarosan kiadják PSN-en is, fele áron.)

A csaj meg az idei év legdögösebb játék-karaktere. :)
4. chrisangel13  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 12:34:05
LV2
Válasz 1. zoli12i üzenetére:
Nekem se tetszik. Talán a japóknál sikereket ér el. :)
Tony Lee
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.25. 12:31:02
LV28
Oké, hogy itt van már a Move, újdonság, meg kell rá a sok játék de mi értelme van ennek, miért kell ilyen szart kiadni? (legalábbis EmThor nem kecsegtet túl sok jóval)
A baj az hogy az ilyen játékok alapján fogják minősíteni a leendő vásárlók a Move-t és nem a jó játékokról.
2. martin  Főszerkesztő
2010.09.25. 12:25:00
LV27
Válasz 1. zoli12i üzenetére:
Mindenképpen.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. zoli12i  PlayStation.Community tag
2010.09.25. 12:24:35
LV11
hát a demó megvan és egy akkora nagy marhaság ! XD
sajnos pénzt nem ér ! Amiben a sportok vannak az ígéretesebb !
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
KUNG FU RIDER
Sony
Látványosság:
Játszhatóság:
Átlagos
Szavatosság:
Gyenge
Zene / Hang:
Hangulat:
Átlagos
4/10
Pozitívum
Hongkong nagyon látványos helyszín, több útvonalon bejárhatóak pályák, mókás szituációk
Negatívum
Története gyakorlatilag nincs, hamar megunható, az összetettebb trükköknél már komplikált lehet a kezelés

MARTIN BELESZÓL
Nekem elsőre a PAIN ugrott be erről a játékról, és mint később kiderült, beletrafáltam - ahogy azt, ezt sem sikerült megszeretnem, pedig többször is nekifutottam. Ügyességi game sok vicces poénnal, ez elvileg bejött, de a kezelés nekem eléggé túl van bonyolítva, nem boldogultam vele. Szerintem kicsit egyszerűbbre, szórakoztatóbbra kellett volna kalibrálni. Maga a "szoba közepén irodaszéken ülős" alapötlet egyébként zsír.