PlayStation.Community

2010.09.20. 22:48 PlayStation Network
45 hozzászólás
Szerző: EmThor
Értékeld a cikket!
Pakolom, forgatom, zsibbad már a karom.

A Sony vadiúj mozgásérzékelős technikájának a debütálásával egy időben nem csak lemezes szoftverek jöttek ki, hanem a PlayStation Store-ból letölthetővé váltak az első, kizárólag Move-val játszható progik is. Magát a tumble-t, pontosabban annak az elődjét már az új hardware debütálásakor láthattuk a 2009-es E3-on – igaz akkor még csak techdemo formájában. Azóta rengeteg idő eltelt, és a kész játék valami elképesztő lett!

A tumble alapvetően tehát egy ügyességi game, amelyben a legtöbb esetben az lesz a feladatunk, hogy különböző mértani testekből (kocka, téglatest, hasáb), minél magasabb tornyot emeljünk, a fizika törvényeinek száz százalékig megfelelően. Mint minden mozgásérzékelésen alapuló, vagy azt támogató játék, ez is egy pár másodpercig tartó kalibrálással indul: ennek a rövid folyamatnak a keretében állítja be a kamera saját magának, a szobánk aktuális fényviszonyainak megfelelő képet, hogy gond nélkül követni tudja a Move-ot. Amint ezzel végeztünk, el is kezdődik a varázslat: a menüben kotorászva, ugyan még csak egy kis fehér kezet fogunk tudni kurzor gyanánt mozgatni, amellyel többek közt elvégezhetjük az alapvető beállításokat, de elindítva az egyjátékos részt már teljes mértékben kihasználhatjuk új hardverünket.A WipeOut pályaválasztó rendszerére kísértetiesen emlékeztető menüből tudunk majd mindig a következő feladatot kiválasztani, kezdésképp’ a betanító módot indítsuk el. Ekkor fogunk szembesülni vele először, hogy a képernyőn is látunk egy Move-ot, ami teljesen úgy reagál, mint a kezünkben tartott valódi kontroller (még a gömb színe is egyezni fog): lehet forgatni, a térben előre-hátra mozgatni, stb. Egy az egyben követi a mozdulatainkat, s ez a pontosság először kicsit félelmetes, mert tényleg milliméterre érzékeli a kezünk legkisebb remegését is! Talán ezért, azaz a jobb játszhatóság elérése miatt van némi késleltetés a mozdulatok lekövetésében (megjegyezném, hogy a Sports Chapmions-ban a pingpongnál nem volt ilyen), ezt a videobemutatóban is fogjátok majd látni, szóval nem tudom, hogy ezt szándékosan rakták-e bele. Mindenesetre játék közben észre se venni, és az alapvető mozdulatok (kamera kezelése, tárgyak felvétele) megtanulása után kezdődhet az igazi móka!
A ravasz nyomva tartásával fogjuk tudni megragadni a kockákat, hengereket és egyéb elemeket, majd a kijelölt területen kell elkezdeni az építkezést, amiben segítségünkre lesz, hogy mindig látjuk majd a kezünkben lévő tárgy árnyékát, nem kell vakon dolgoznunk. Fontos, hogy a különböző anyagú testek, mind más-más tulajdonsággal bírnak: a fa alapanyagúak könnyűek, míg amelyek mondjuk üvegből vannak kicsit csúszósabbak, nehezebbek; ezen tulajdonságok megfontolásával kell stratégiai érzékünket is felhasználnunk az építkezés folyamán. Lesz olyan feladat, hogy előre megadott elemekből kell minél magasabb tornyot emelnünk, amely útjába néha beraknak egy mozgó tárgyat (ezt körbe kell építeni, ami igen nehéz tud lenni), de pl. olyan kihívással is szembe kell majd néznünk, hogy a már meglévő, egymás hegyén-hátán levő kockákat kell úgy aláaknáznunk, hogy azok a robbantás után, a középponttól minél távolabbra hulljanak. Szóval a változatosságra nem lesz panasz. Minél ügyesebbek vagyunk, annál jobb eredményt érhetünk el (bronz-ezüst-arany fokozat), és bónusz feladatokra is vállalkozhatunk (pl. ha gyorsak vagyunk, azt is jutalmazza a program), így tudjuk majd megnyitni sorban az újabb pályákat.
Az egyjátékos kampányon belül lehetőség van arra, hogy egy második Move-val ketten is játszhassunk, illetve van többjátékos mód is. Ebben is az lesz az elsődleges feladatunk, hogy a minél magasabb tornyot emeljünk, megelőzve riválisunkat, illetve van még egy fajta megmérettetés is, amelyben mindig három megadott elemet kell egymásra helyeznünk, majd az irányítót át kell adni a társunknak, és a lényeg az, hogy ne a mi körünkben boruljon le az építmény. Bizonyos magasságot elérve plusz pontot kapunk, sőt még olyan is lesz, hogy földrengéssel okozhatunk némi fejtörést (és pontvesztést), az ellenfelünknek.
A tumble grafikájával kapcsolatban semmi rosszat nem tudok mondani, kivetni valót nem találtam benne, hacsak nem azt, hogy az élek zizegnek egy kicsit, szóval némi élsimítás elkélt volna, és végig ugyanabban az arénában fogunk játszani. Ettől függetlenül a futurisztikus érzetet keltő környezet egyszerű, letisztult, megfelelő díszletéül fog szolgálni a kockák szorgos pakolásának (engem egy kicsit a Mirror’s Edge-re emlékeztetett az összkép). A zenék a chilles, elektronikus vonalat képviselik, a narrátor hölgy hangja viszont egy kicsit gépies, személytelen kb. mint az echochrome-ban., de ez nem von le semmit a játék érdemeiből, ugyanis a félszáz kihívás és a többjátékos mód hosszú időre képes lesz lekötni mindenkit, főleg ha az arany medál elérése lesz a kiszemelt cél.

Végszó gyanánt annyit mondanék, hogy akik esetleg első felindulásukban egyszerű techdemónak bélyegezték a tumble-t, akkor azok a fentebb olvasható infók tekintetében alaposan gondolják át kijelentésüket, mert e jelenleg páratlan, legpontosabb mozgásérzékelést kínáló technika köré, egy tartalmas, élvezetes logikai-ügyességi játékot készítettek, amit az alig 2000 forintos árért vétek kihagyni!

Kérem tekintsétek meg játékhoz készített videobemutatót is: tumble

Kiadó: Sony Computer Entertainment
Fejlesztő: Supermassive Games Ltd.
Megjelenés: 2010.09.14. (USA), 2010.09.15. (EU)
Ár: 9.99$ / 7.99Ł
Játékosok száma: 1-2
Kép: 720p
Hang: DD5.1
3D támogatás: igen
Move támogatás: igen, kizárólagos
Méret: 1378MB
Demo: van
Web: Tumble hivatalos oldal
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
45. EmpiHUN  Driftrocker/BF Veterán
2010.11.08. 14:40:18
LV13
Néhol tényleg brutálnehéz :D
A Birodalom örök!... khm.. Hupsz!
44. Foxhound  Szerkesztő
2010.10.02. 09:19:32
LV14
Na jó, akkor ezt megveszem.
"Why did i move here? I guess it was the weather."
2010.09.26. 16:31:48
LV5
Válasz 42. mentoloshypo üzenetére:
Én úgy tudom, hogy a Kinect-et még nem is lehet kapni
42. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.25. 11:01:10
LV28
Azért kíváncsi vagyok a Kinect-re is, hiszen annál joy se kell.
Van valami összehasonlító teszt a kettőről?
41. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.24. 23:07:19
LV12
Válasz 39. RezsoAA üzenetére:
Majd megnézlek ha kipróbáltad és 10 éves módjára visongsz a gyönyörűségtől, miközben megtapasztalod mire is képes a Move ;)
40. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.24. 23:06:41
LV12
Válasz 35. m1kk4 üzenetére:
He? 14 értékelésből 50% azaz a fele 80+%-t adott

http://www.metacritic.com/game/playstation-3/[...]
2010.09.24. 16:56:01
LV1
csak 10 éves kor alatt
38. SteveY  the gunner
2010.09.24. 15:24:37
LV22
Én a Tetristől is rosszul voltam.Nem nekem való ez.
Kedvellek öreg, de bántani foglak!
37. sodji
2010.09.24. 15:19:36
LV3
Barom élvezetes cucc, főleg 3D TV-n!
PSN ID: sodji www.mta-racing.com www.sbkm.hu
36. RolEnD
2010.09.24. 15:08:47
LV2
Válasz 35. m1kk4 üzenetére:
Pedig nagyon jó móka. Demoval is jót szórakoztunk az asszonnyal. :) Bár én a Boom Blox-ot is szerettem.
PSN ID: RolEnD
35. m1kk4
2010.09.24. 15:03:11
LV1
A külföldi oldalak (sajnos) nagyon lehúzzák ezt a játékot...
34. RolEnD
2010.09.24. 14:38:52
LV2
tumble játékot keresek. Adnék érte flower-t, vagy Bionic Commando-t, vagy Burnout: Paradise-t. Vagy az összeset. Megvenni sajnos nem tudom, mivel lejárt a dombornyomottam. Ha valaki hajlandó lenne cserélni, kérem jelezze. Kösz!
PSN ID: RolEnD
33. porter
2010.09.24. 13:02:54
LV1
számomra túl idegesítő :)
32. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.23. 10:53:04
LV12
Válasz 31. ticsi üzenetére:
Nem, mert ez milliméter pontosan 1:1-ben tudja a technikát. Való igaz lesznek wii-ps3 átiratok, de ez csak nekünk jó.
31. ticsi
2010.09.23. 10:01:16
LV2
Akkor most a Sony lekoppintja a Nintendo összes ötletét és kiadják Ps3-ra más névvel ?
30. oXo
2010.09.22. 11:44:25
LV2
a sotcban azért mindenki szerette megpaskolni agrot;) pedig ott még értelme sem volt, vagyis... mind1
OxO
29. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.21. 22:58:02
LV28
Válasz 28. krisz94 üzenetére:
Behalok...
Az állatsimogatásnak pont a testi kontaktus a lényege, ez az utolsó dolog amiből játékot kell csinálni. Ja meg ugye a szex de ebben a témában már sok jó játék született!:P Atari-s pornó játékok, nem tudom valakinek rémlik-e.

Szóval inkább akkor ez a kockás játék, erre legalább rá lehet fogni hogy készség fejlesztő vagy ilyesmi!:D
2010.09.21. 15:39:40
LV5
Válasz 27. mentoloshypo üzenetére:
Van ilyen játék Kinectimals a neve :D
27. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.21. 15:38:27
LV28
Válasz 26. krisz94 üzenetére:
Hogy mi?:D
A kinect-el állatot lehet simogatni? Most csak hülyültél ugye?:P
2010.09.21. 15:27:46
LV5
Hú de pontos ez a Move :D a játék pedig tényleg nem tűnik túl hardcore-nak, de még mindig jobb mint a kinectes állatsimogatás
25. Barneyzero  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 14:42:00
LV11
Demo alapján tényleg fun game ez, majd ha lesz pénzem rá tuti megveszem :)
2010.09.21. 11:39:43
LV3
nekem van és marhajó aki szereti az ilyen féle gameket annak fokozotan csak ajánlani tudom.
.
23. DAHANDE  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 10:46:09
LV7
Most szombaton a havernàl kipròbàltam a Move-ot (tènyleg fèlelmetesen pontos) egy “kis“ borozàs közepette,ès ha most nem is,de egyszer tuti beszerzek egyet èn is.
A Tumble-röl meg annyit hogy tènyleg nagyon valòsàghù a fizikàja,az első robbantòs pàlyàval legalàbb 3 òràt elvoltunk :D
FMA Brotherhood - best anime ever
22. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.21. 10:33:45
LV28
Válasz 13. Dragonken üzenetére:
Így van, nem is kell itt vitázni hogy jó vagy nem jó! Akinek bejön és van Move-ja az megveszi és kész.
21. dobermann88  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 09:37:41
LV4
Válasz 20. martin üzenetére:
köszi :)
Nemkell így járnod ha nemtudsz így menni..
20. martin  Főszerkesztő
2010.09.21. 09:01:22
LV27
Válasz 19. dobermann88 üzenetére:
A címe echochrome ii.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
19. dobermann88  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 08:44:34
LV4
annak a játéknak a címére lennék kiváncsi amiben zseblámpaként szolgál a move ..a fehér fal előtt építőkockák lebegnek és oian szögben kell megviágítani hogy a falon egy összefüggő pálya legyen hogy az emberke továbbtudjon haladni :)
Nemkell így járnod ha nemtudsz így menni..
18. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 08:20:17
LV12
Válasz 10. Dragonken üzenetére:
és a demóban még nincs semmi: fullban 50+ pálya van, csomó ügyességi feladattal, nem csak építkezni kell, hanem rombolni, lesz hogy csak fa elemeket kapsz különböző mértani formákban, nekem nagyon bejött; ahogy írtam/mondtam is a vidiben, kitűnő prezentációja ez a technikának, igen szórakoztató formában
17. zoli12i  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 07:57:04
LV11
nekem annyira nem jött be !
16. max_metis  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 07:31:59
LV4
Nekem tetszik, aranyos, ügyességi, egyedi, de nem tűnik túl választékosnak.

Szerintem jó ez, bár mondjuk én kimaradok a Moveból, mert jobb szeretem a "sima" irányítót.
Remény, ami meg nem szégyenít
15. metadata  PlayStation.Community tag
2010.09.21. 01:05:40
LV15
Válasz 13. Dragonken üzenetére:
Én hiszek neked!! :D
FatHead
2010.09.21. 00:56:46
LV21
Érdekes, de egy jó game-nél azért több kell!!!
13. Dragonken  Szerkesztő
2010.09.21. 00:32:31
LV16
Válasz 12. HUN_GERGO üzenetére:
Nem úgy tekintek erre mint egy Move-os újdonságra, hanem mint bármelyik játékra. Van benne egy csomó pálya, challenge, és trophy, eltökölök vele egy darabig (és nyilván ha megunja / végigvitte valaki, akkor ugyanúgy a sarokban végzi mint akármilyen játék). Nekem kifejezetten kellemes kikapcsolódás nagyon jó és pofon egyszerű irányítással társítva.
de miért nincs DK-n nadrág?
12. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2010.09.20. 23:47:13
LV15
Válasz 10. Dragonken üzenetére:
Elhiszem hogy szórakoztató, de meddig? Két három délután és utána nem venném elö többet.
11. HUN_GERGO  PlayStation.Community tag
2010.09.20. 23:44:53
LV15
Ha lesz komoly cucc a Move-hoz veszek egyet, de ez a kirakósdi meg a többiek cseppet sem érdekellnek.
10. Dragonken  Szerkesztő
2010.09.20. 23:44:06
LV16
Kegyetlen szórakoztató játék, nagyon jól elszórakoztunk itthon a demóval, tuti megveszem a teljes játékot.
Kifejezetten örülök egy ilyen "egyszerű", de szórakoztató casual játéknak.
de miért nincs DK-n nadrág?
9. marcogi  utazó
2010.09.20. 23:28:05
LV9
Válasz 8. marcogi üzenetére:
a vége kicsit hülyén jött ki, de valami okosat akartam írni xD, majd legközelebb
couchsoldier
8. marcogi  utazó
2010.09.20. 23:25:54
LV9
Válasz 6. oXo üzenetére:
hát igen mostanság az van, ha egy darab szart élethűen lemodelleznek és még 3D-ben is megforgathatod a fejed körül azt is el tudják adni "hát még ha szaga is lenne"... régen nem kellett egy jó, tartalmas játékhoz csillogás...

biztos rejlik lehetőség ebben a múvban meg társaiban, de szerintem igen sok játékosnak nem veszi be a gyomra ezt a fajta szórakoztatást
couchsoldier
7. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.20. 23:23:15
LV28
Válasz 4. EmThor üzenetére:
Nézd ez valóban nagyon szórakoztatónak tűnik, én sem gondolom ezt másképp! Nyilván a kipróbálnám még jobban le lenne esve az állam ettől, de mégis mennyi időre tudja ez az átlagos gémert lekötni? Néhány szórakoztató este erejéig vagy hosszú heteken át rakosgatnánk a kockákat? Én inkább az előbbire tippelek. Nagyon remek és új dolog ez, de még ki kell forrnia magát. Az árából meg inkább megveszem az új Castlevania-t, minthogy kockákat pakolgassak...
6. oXo
2010.09.20. 23:13:52
LV2
Válasz 4. EmThor üzenetére:
megnéztem a vidit, hát ha ez a next szórakozás ps3-on, akkor inkább nyomom a castlevaniat gameboyon ;)
VÉRCIKI!!!!
ja, majd gondolod valaha is megjelenik még kalandgamma? Egyre primkóbbak a motyók, csak a cirkusz megy, de tartalom = 0
OxO
5. juhh
2010.09.20. 23:09:02
LV3
Válasz 4. EmThor üzenetére:
Làttam a reviewt a GT-n, persze, biztos nem rossz, de ezzel nekem nem fogjàk eladni.
Fú, nem.
4. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.09.20. 23:00:44
LV12
Válasz 2. juhh üzenetére:
Csak annyit tudok mondani, hogy nézzétek meg a cikk végén a videómat, katt a "tumble" szóra, és ámuljatok, a netes vélemények szerint ez most a kedvenc a Sports Champions mellett!
3. mentoloshypo  Az indie fóbiás
2010.09.20. 23:00:23
LV28
Válasz 1. oXo üzenetére:
Most még újdonság a Move! Majd meglátjuk fél év múlva hol lesz. (a boxos testvérkéjével együtt) Most még mindenkinek kell mert tök cool.
2. juhh
2010.09.20. 22:58:22
LV3
Hű, èpítökockázás akár 3D-ben is?? Mintha visszafejlödès lenne picit...
Amùgy, olyannak tünik mint a boom blox, ami egész szòrakoztatò tud lenni, ùgyhogy biztos ez is fantasztikus.
Fú, nem.
1. oXo
2010.09.20. 22:54:56
LV2
hát nem olvastam végig a cikket, de egy full ilyen game van a telómon :)
nem mozgásérzékelős, de ne is attól legyen már nextgen...
kezd ciki lenni ez az erőltetés, hogy egy kieghardver diktál a fejlesztőknek.
OxO
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Sword & Fairy 6 (PS4, PSN)
2019.06.15. 11:34 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Kína „ékköve”.
E3 2019 - mega-cikk minden fontos infóval
2019.06.13. 23:00 [E3] 2019
14 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Hogy tudd mit, mikor és miért nézel.
Mozi - X-Men: Sötét Főnix
2019.06.13. 07:13 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Halva született főnixmadár.
SPIKE VOLLEYBALL (PLAYSTATION 4)
2019.06.12. 09:33 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Budget röplabda.
Star Wars Jedi: Fallen Order - rengeteg infó a játékról
2019.06.10. 10:49 [E3] 2019
23 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Új tudnivalók a friss trailer mellé.
Shakedown: Hawaii (PS4, PSV, PSN)
2019.06.09. 14:05 Kedvcsináló
3 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Small Theft Auto: Hawaii.
Mozi - Godzilla II: A szörnyek királya
2019.06.08. 10:50 Cool-Túra
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Szörnyek keringője.
MLB THE SHOW 19 (PLAYSTATION 4)
2019.06.07. 09:55 Játékteszt
4 hozzászólás
Szerző: Masamune
Bézbóz ütővel...
Code Vein – kipróbáltuk a bétát
2019.06.06. 16:10 Kedvcsináló
10 hozzászólás
Szerző: MrZ
Csiszolatlan szívás.
Ghost of a Tale (PS4, PSN)
2019.06.04. 09:13 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: Szativolution
Egy apró hős nagy meséje.