Ahol a földi bűnök elnyerik méltó büntetésüket…

Mostanában egymás után érkeznek a jobbnál jobb hack‘n slash címek. A sort ősszel a Ninja Gaiden Sigma 2 nyitotta, amit majd márciusban a God of War harmadik része fog zárni. A legérdekesebb, hogy ezúttal nem béna próbálkozások tucatjaival kábítanak bennünket, hanem igazán ütős, minőségi játékok születnek.
A zseniális Bayonetta és a szintén jól sikerült Darksiders után a Dead Space részeket hegesztő csapat hozta el nekünk a következő, vérben gazdag kaszabolós adagot. A Dante’s Inferno is egy korrektül összerakott cím lett, egy jól sikerült God of War utánzat, amely akár 2010 egyik nagy, semmiből jött meglepetése… is lehetett volna. Mondhatnánk azt is, hogy rosszkor jelent meg, mert bizony rendkívül nehéz a stílust új szintre emelő Bayonetta, valamint Kratos harmadik eljövetele közötti szűkös időszakban látványosan érvényesülni.
Amit most olvasni fogsz a Dante’s Inferno-val kapcsolatban, az tulajdonképpen három, a hack ‘n slash műfajában jártas emberke véleménye – bátyámmal, GaBival és jóbarátommal, Otival közösen ültünk neki a Visceral Games játékának. A demo után mindhárman felcsigázva kezdtünk bele a kalandba (még az igencsak szép, gyűjtői Death Editionből is vett mindenki egy-egy darabot), remélve, hogy újabb, a Halál megöléséhez hasonló, igencsak sokkoló pillanatokat élhetünk majd át. Kis gonoszsággal mondhatnám azt is, hogy a próbaverzió tartalmazza a játék legjobb részeit, de most ne szaladjunk ennyire előre.Mint azt az eddigi trailerek is elárulták, a Dante’s Inferno alapjait az ismert elbeszélő költemény, az Isteni színjáték jelenti. Főhősünk egy keszteslovag, Dante, aki megölt szerelme, Beatrice után egészen a Pokol legmélyebb bugyráig is képes lesz elmenni. Természetesen az odáig vezető út meglehetősen hosszú, mivel Luciferhez a pokol 9 körén kell majd magunkat átküzdenünk. A történet során hősünk a szent háborúk alatt elkövetett bűneivel is szembesül, találkozni fogunk az egész famíliával (jó kis család… mindenki a pokolban végezte), végül pedig… na, ezt mindenki fedezze fel maga.

Egyébként így elsőre nagyon jól hangzik, hogy az egyik legismertebb irodalmi mű került bemutatásra, amivel azt gondolhatnánk, hogy az eszetlen öldöklés mellett az Isteni színjátékkal is teljesen képben leszünk, de ezúttal nem erről van szó. Természetesen a főbb momentumok megmaradtak, de a sztorit illetően a legnagyobb probléma a történetmesélésben rejlik. Képtelenek vagyunk átélni az egyes bűnök súlyát, a kárhozottak birodalmában egyedül a szenvedő lelkekkel, a lángcsóvákkal, a ronda démonokkal, valamint a mértéktelen erőszakkal nézünk majd farkasszemet. Hiányoznak azok az epikus pillanatok, amelyek egy minden ízében kiemelkedő sztorit mutatnának be. Persze a készítők sok mindent megpróbáltak: helyenként anime stílusú átvezetőkkel, máshol csúcsminőségű, nagyon csúnyán állejtős CG videókkal kényeztetnek, még egy különálló, rendkívül igényes egész estés rajzfilm is meg fog jelenni a jövőben DVD-n és Blu-Ray-en. Egyébiránt nincs komolyabb probléma a Dante’s Inferno-val, tényleg a pokolban érezzük magunkat – ez a része kiválóan össze lett rakva –, csupán arról van szó, hogy a készítők több időt fordítottak a harcok és a környezet megalkotására, mint magára a történet részletes prezentálására.Mint minden hack‘n slash címben, itt is maga a harcrendszer az egyik legfontosabb elem. A meglepően sok ügyességi rész és rendkívül kevés logikai feladvány mellett a játékidő nagy részét az ilyen-olyan ellenfelek gyilkolásával fogjuk eltölteni. Leginkább arénaharcokra tessék számítani, ahol az adott terembe beérve az összes kijárat lezárul és csak akkor haladhatunk tovább, ha már mindenkit kivégeztünk. Meglehetősen sokszor fogjuk ilyen helyzetben találni magunkat, ami egyáltalán nem lenne nagy gond, ha a bunyók változatosak lennének és folyamatosan tudnának újat mutatni. Annyit mindenképpen le kell szögezni, hogy jól működik a rendszer, gyors, folyamatos, a kombózással sincsen probléma (az egyik trófeát a 666-os sorozattal tudjuk megnyitni), viszont rendkívül lehangoló 10 órán keresztül az alig egy tucatnyi fogást használni. Egyetlen fegyverünk a játék elején a Haláltól ellopott kasza lesz, a harcokat csupán az egyes aktív és passzív varázslatokkal tudjuk érdekesebbé tenni.

A passzív skillek a szokásos séma szerint működnek, ami azt jelenti, hogy különböző extra tulajdonságokkat főleg a fegyverünk kapja (például nagyobb sebzés, automata ellentámadás); ennél jóval érdekesebb az aktív oldal, amelyek két részre – Holy és Unholy – lett osztva. A fejlesztésekhez szükséges tapasztalati pontokhoz az egyes kivégzések során juthatunk hozzá, választanunk kell tehát, hogy az említett Holy és Unholy lehetőségek közül melyik aktív csoportot fogjuk fejleszteni. Ezek erőssége természetesen attól függ, hogy a skill-térképen melyik irányba indulunk el, külön trükkök járnak a Holy, illetve az Unholy fejlesztésekért (egyre erősebb varázslatok, élet és mana töltés, újabb kombók). Az első végigjátszás alkalmával érdemesebb csak egyik csoportot fejleszteni, mivel csak úgy fogjuk tudni a maximum szintre fejleszteni a trükkjeinket. Szerencsére másodjára az addig megszerzett skillek megmaradnak, így nagyjából háromszor kell majd végigmenni a játékon, ha mindent meg szeretnénk nyitni.

Ez a rendszer érdekesnek tűnhet, de a gyakorlatban a játék felénél kifullad és ugyanazt a 3-4 fajta jól bevált mozdulatsort fogjuk újra és újra végigcsinálni. Emellett az ellenfelek változatossága is hagy némi kívánni valót maga után, sokszor érezzük azt, mint ha a forgatókönyv szerint működő harcot korábban már teljesítettük volna. A pokol 9 körének végén egy-egy boss vár majd bennünket, amelyeket alig pár perc alatt kiismerve könnyedén legyőzhetünk.A látvány nagyon egyben van! Nem csak üres színfalak között fogunk mozogni: elhisszük, hogy ez tényleg a nagybetűs Inferno. Sötétség, lávafolyam, vértenger, végtelen sziklafalak, sikítozó lelkek mindenütt – a hideg kiráz! Bár igaz, hogy a szó szerinti grafika egy erős „jó” értékelést érdemelne csak meg, ezzel szemben az összhang a Pokol egyes bugyrai között magasan az átlag felé emeli a játék látványosságát. A kamera automata mozgása szintén nagyon jól be lett lőve, maximum egy-két helyzetben okozhat kellemetlenséget (leginkább akkor, amikor a nagy, nyílt területeken folyó harcoknál eltávolodik, és alig tudjuk majd kiszúrni a kisebb ellenfeleket).
A feljebb ecsetelt hangulat szintén a helyén van. Úgy gondolom, a Dante’s Inferno főként emiatt tudott felülkerekedni az átlag hack‘n slash-ek szürkeségén. Az említett látvány összhangban van a program audio részével – a fegyvercsapások súlya a hangeffekteknek köszönhetően is átérezhető, ehhez jönnek még a halálhörgések, valamint az igencsak odaillő zenei felhozatal. A baj csak annyi, hogy egyetlen fülbemászó dallamot sem hallottunk (bár az egyik szám úgy tűnt, mint ha azt egy az egyben a God of Warból emelték volna át), így a maximális értékelést a zene/hang kombinációja nem érdemli meg. Mondhatnánk, hogy „oké, korrektül megcsinálták”, de az ehhez köthető emlékezetes pillanatok rendre elmaradtakA Bayonetta és a God of War a történet előrehaladtával folyamatosan jobb lesz, a végső pontszám felfelé ível – a Dante’s Inferno-nál ez éppen hogy fordítva történik. Ha csak a feléig vittem volna el a játékot, akkor egy gondolkodás nélküli 9 ponttal jutalmaztam volna, de sajnos az egyes elemek folyamatosan ellaposodnak, az összképet a legutolsó (és egyben legbénább) boss fight csak még tovább rontja. Szó, mi szó, gondosan összerakták csak éppen egyetlen része sem kellően kiemelkedő. Míg a Ninja Gaidenben, Devil May Cry-ban és a Bayonetta-ban a harcrendszer miatt képesek vagyunk többször is újrakezdeni nehezebb fokozatokon, addig Dante bunyója messze nem tud annyi új és érdekes dolgot felmutatni, mint az előbb említett címek. Mindemellett azt mondom, hogy ez még nem is lenne baj, hiszen a God of War sem rendelkezik a fentiektől komolyabb harci részekkel, de ott maga a történetmesélés és a sztori alakulása miatt vagyunk képesek újra és újra nekiülni. A jól belőtt közepes fokozaton, kényelmes tempóban egy 10-12 órás kalandra tessék számítani, ezt követően már csak az aréna harcok és a nehezebb szintek maradnak.A végefőcím után mindhárman azon a véleményen voltunk, hogy akkor lett volna igazán élménydús cím a Dante’s Inferno, ha a GoW-hoz hasonlóan a történet lett volna a központi elem. Persze a fent leírtak ne vegyék el senkinek a kedvét a játéktól, egy minőségi klón (kb. 80-90%-ban Kratos kalandjaiból merít), viszont azt is szem előtt tartani, hogy az eddigi, 2010-es hack‘n slash felhozatal egyik leggyengébb részvevője… de pontosítok: a pénzünkért jelen pillanatban jobbat is kaphatunk. Magában tényleg egy szép próbálkozás, viszont a nemrég megjelent Bayonetta és a közelgő GoW III árnyékában az évek múltán aligha fogunk emlékezni rá. Talán majd a második rész képes lesz kijavítani az említett hibákat és mondjuk 2011/12-ben a Dante’s Paradiso már egy tökéletesre csiszolt folytatás lehet.

A Dante's Inferno gyűjtői változatáról, a "Death Edition" kiadásról a WE collect games weboldalán olvashatsz részletes bemutatót.

(A játékot partnerünktől, az Electronic Arts-tól kaptuk tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható mindhárom szoftverdealerünknél - ha szerencséd van, még a limitált kiadásba is belefuthatsz náluk.)