ARMY OF TWO: THE 40th DAY (PLAYSTATION 3) 2010.02.04. 00:01 49 hozzászólás szerző: Dzson

A nagyfiúk mindig párban járnak.

Megnézve a mai játékpiacot azt láthatjuk, hogy a folytatások és a folytatások folytatásának korát éljük. Ez persze nem mindig baj, mert ha valaminek kihozzák a sokadik részét, akkor az már nem lehet olyan nagy bukás sorozat. Ez így van jelen esetben is, hiszen az EA belsős stúdiójának kreálmánya, az Army of Two: The 40th Day már az első résszel is elfogadhatót teljesített.
Mivel anno én írtam arról is tesztet, így nem volt ismeretlen számomra a két fickó, illetve a jól bevált harmadik személyű, hátunk mögül kamerázó akciózás sem. Akinek kimaradt volna az első epizód, ne aggódjon, mert a történet szempontjából semmilyen kapcsolat nincs a két game között, csak a főszereplők, Tyson Rios és Elliot Salem, valamint az Alice Murray nevű közreműködő kiscsaj azonos, de őt általában úgyis csak a rádióból halljuk... úgy értem, a kommunikációs egységünkből, mert harcaink közben az egyik gyűjtögetni való tárgy a rádió. Ez viszont nem csak sima, statikus dolog, mert ezekkel együtt rádióadásokat is hallgathatunk, amik felvázolják az aktuális helyzetet a városban, némileg kibővítve a szerintem elég sekélyes történetet.

A felvezető intróban azt láthatjuk, hogy a shanghai negyven napos tavaszi fesztivál békés városnézős képeit hirtelen robbanások zavarják meg, amit összedőlő épületek és káosz követ. A város tehát ostrom és megszállás alatt van, amit egy ismeretlen katonai szervezet ismeretlen okok miatt hajt végre. Párosunk természetesen vállalja, hogy ezen okoknak is utánajár, miközben túléli a nagyjából 7-9 órás kemény megpróbáltatásokat a kampány módban. Nos, ez az idő egyértelműen nem túl sok, így az egyedül játszóknak nem igazán lehet vonzó a dolog. Persze, el lehet mászkálni a pályákon, meg keresgélni a másik gyűjtögetési mániát kielégítő szerencsemacskákat, de ez szerintem nem elég motiváció. (Az említett macska begyűjtése sajnos nem valami karitatív állatmentő elfoglaltság, mert csak egy integető bábúról van szó, amit ráadásul kilőni kell és nem felszedni. Mondjuk az alapvetően japán Maneki Neko szerencsehozó állatka Kínában is igen elterjedt, de hogy miért pont megsemmisíteni kell... no, mindegy.)
A 18-as életkor besoroló karikát és a tájékoztató füzetben magyar nyelvű részt is kapott játék egyáltalán nem installál semmit a HD-re, még opcionálisan sem, és a pár napos teszt alatt patch-et sem akart letölteni magára, pedig bizony igen sok javítanivaló maradt benne, amikre majd még kitérek. Az Options keretein belül nincs semmi lényeges állítandó dolog, ami kezdetben nem is tűnt fel, szóval kezdjünk el játszani.


Elsőre természetesen az egyjátékos módozatot próbáltam ki, amihez bármelyik hőst választhatjuk, és a megfelelő nehézségi fokozatot is itt állíthatjuk be a négyből. A gép által vezérelt haverunk mindig ugyanolyan szintre fog kerülni, mint mi, de ha emberi lény ül mellettünk, és osztott képernyőn nyomjuk, akkor ő mehet másban is. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg az ellenfelek teljesen ugyanolyanok minden szinten, maximum őt kevésbé találják el, és az élete sem fog olyan hamar lemenni a bekapott lövésektől, hogy a földre kerülve nyavalyogjon segítségért. Ám meglepve tapasztaltam, hogy összesen csak három save slot van, amibe automatikus mentéseket kapunk! Vagyis nincs tetszőleges mentett állásból visszatöltés, csak folytatni tudjuk a megkezdett dolgokat játék közben, és csak a főmenübe visszalépve választhatunk a korábban lementett checkpointok közül. Kis öröm a dologban, hogy folytatásnál megint tetszőleges embert és nehézséget lehet választani, így nem kell új játékot kezdeni, ha a túl magabiztos player esetleg megunja a gyakori elhalálozást az optimistán beválasztott gyilkos szinten.

Az első pályán természetesen betanítanak minket a mozgásokra és egyéb kezelési okosságokra, valamint itt lesz a történések bevezetője is, mivel ez után szabadul el csak az intróban látott pokol. El is kezdődtek az események és kis idő múlva rá kellett jönnöm, hogy nem értem azt, amit a szereplők mondanak! Nem a tájszólás miatt, vagy, mert kínai dialektusban nyomták, hanem egyszerűen túl halk volt a dialógus, és a környezeti zajok plusz a zene teljesen lenyomták az amúgy is dörmögős hangú dumákat. Nézem az in-game Options menüt, a hangokról egy szó sem esik. Kilépek vissza a főmenübe, az eredmény ugyanaz. Se keverő a beszéd / zene / effekt / rádiózás megszokott hangerő variálásra, sem pedig a felirat bekapcsolására vonatkozó lehetőség. Nézem a füzetet, hátha én vagyok a béna és valami gombkombó lenyomásával bejutok ilyesmibe, de nulla. Ez kissé idegesítő volt, mivel a 40th Day-be bejött egy új, elég érdekes játékelem, aminél néha jó lett volna pontosan tudnom, hogy most miről is kéne és mi alapján döntenem. Megmagyarázom.
Jellemzően a fejezetek vége felé kapunk egy választási lehetőséget, ami hatással van a társunkkal való kapcsolatra. Például lelövünk-e valakit, vagy segítünk-e valakin, majd ennek eredményét egy rövid, de jópofa, állógrafikás képregény stílusban nézhetjük végig. Ez így most biztos érdekes dolognak tűnik, de mivel a játékmenetre a morális állapot tapasztalatom szerint semmilyen befolyással nem bír, és minden fejezet elején alaphelyzetbe nullázódik, így ezt csak ételszínezéknek tudom elkönyvelni, ami az ízt nem igazán teszi jobbá. Oké, általában a negatív döntéseink megkérdőjelezhető jutalma egy spéci fegyver vagy jó sok pénz a számlánkon, de el tudtam volna képzelni olyat, hogy gépi haverunk esetleg nem követi a parancsainkat, vagy visszaszájal a neki nem tetsző szituációkban. Összesen hat ilyen kényszerhelyzetbe fogunk belekerülni, ami ugye 12 lehetséges kimenetelt jelent, amiket az Extras-ban vissza is lehet nézni igény esetén. Ha nem a géppel vagyunk, akkor bármelyik humanoid játékos megteheti a döntést, és ez néha vezethet egy kis lokális egyet nem értéshez, de ez már tényleg csak a playereken múlik…


No, akkor nézzük az egy emberes haladás legfőbb alapkövét, mégpedig a mesterséges társaságunk teljesítőképességét és a vele való elfoglaltság lehetőségeit. Az AI tudására röviden annyit mondhatok, hogy meglepően jó! Követi a parancsainkat és általában nem megy hülyén lelövetni magát. Egyedül csak az fog ki rajta, ha körbeveszi az ellenség, mert ilyenkor a fedezéket kereső és támadó algoritmusok mintha kissé nem egyeznének meg abban, mit is kéne tenni. Ez viszont megelőzhető, ha szépen fokozatosan haladunk előre, és nagyobb ellenállás esetén inkább visszavonulunk valahova, hogy a hátunk legalább védve legyen. Lássuk a lehetőségeinket hát részletesen.

Harcostársunk kezelésére leggyakrabban a három fő parancsot fogjuk használni, amikkel mellettünk halad és követ minket, bebújik egy fedezék mögé és nem mozdul, vagy pedig előremegy és aktívan harcol. Mindhárom akciónak van normál és Aggro változata is, amihez 2x kell lenyomni a megfelelő iránygombot. Ez az aggrózás ugyanaz, mint az első részben volt, tehát a haverunk agresszív tüzeléssel magára vonja az ellenség figyelmét, aminek eredményességét fent egy kijelzőn és a ruházatunk körüli aura megjelenésével tudjuk nyomon követni, majd szinte láthatatlanul szépen sunyizva oldalba vagy hátba támadhatjuk őket. Ezt kötelező is alkalmazni olyan ellenfélnél, ami rendes körülmények között nem lőhető ki, hanem a felszerelésének a speciális pontjait kell eltalálni többször a megsemmisítéséhez. Tipikusan ilyen a shotgunnal közlekedő páncélos alak, akinek a fejét kell célba venni, lelőve róla a sisakot, hogy a kevésbé kemény koponyát is kezelésbe tudjuk venni, vagy a gránátvetős katona, akinek három tartó lóg az öve mellett, és csak ezek felrobbantásával vethetünk véget fenyegető ámokfutásának, no meg a kellemes kinézetű gatlingos és lángszórós pajtások is ebbe a kategóriába tartoznak. Érdekes módon konkrét, pályavégi extra főellenfeleket nem kapunk, maximum az átlagosnál nagyobb ellenállásba ütközünk pár darab előbb említett nehézfiú közreműködésével. Nehezebb fokozaton nálam jobban bejött az, ha mellettem volt a másik, mert ha valamelyikünk lesérült, akkor nem kellett a kollégának bemenni érte az össztűzbe, hogy benyomja neki a talpra állító varázsszert, mielőtt elvérzik. Ellenben felderítéskor jobb, ha otthagyjuk hátrébb, nehogy felesleges mozgolódással lebuktasson.
A sima küldözgetésnél extrább parancsa is van ám, amihez nem árt használni a GPS-ünket, ami egy rövid ideig működő radarféle: megmutatja zöld csík formájában a továbbhaladási irányt és felfedi az ellenség rangját, ami után ki lehet jelölni célpontnak vagy túszejtéshez. A túszejtés fontos, mert a gonoszok hajlamosak civileket bántalmazni és kivégezni, amit megakadályozhatunk azzal, ha elkapjuk az egység parancsnokát, illetve ha gyorsak vagyunk, és a foglyok kivégzése előtt lelőjük az összes katonát. Ha távol vannak, akkor alkalmazhatjuk a co-op sniperkedést is, amihez bajtársunk kameráját is használni kell, mivel azon látjuk az ő által befogott célpontot. A további közös akciók között van az, amikor körbevesznek minket a rosszak, a két barát pedig egymás hátának feszülve forog körbe és lő mindenre, ami mozog (tipikus Mr. és Mrs. Smith áruházi scene feeling), a mászáshoz nyújtott segítség, amiben mi választjuk meg a tartó és mászó szerepeket, valamint az ugyancsak érdekes kamu megadás. Ennél az van, hogy feltartott kézzel előjövünk, majd hirtelen fegyvert rántva bullet time lassítással intézhetjük el a meglepett hülyéket, akik pedig bíztak abban, hogy tényleg megadjuk magunkat. Hasonlóan meglepetést okozhatunk akkor, ha hullának tettetjük magunkat, mert ekkor a még életben maradt résztvevőkkel kezdenek el foglalkozni, esélyt adva számunka pár hatékony hátba lövés kivitelezésére. Ezek a helyzetek persze nem mindig használhatóak, csak ahol a játékba beletették, így ezek miatt is igen sajnáltam, hogy csak összesen hét fejezeten keresztül tartott a kampány történet. Aki pedig unja a golyók szórását, le is rohanhatja az ellent, mondjuk egy jó kis szuronyos alkalmatossággal.


Természetesen egy lövöldözős játékban nem csak mi vagyunk a főszereplők, hanem az arzenálunk is igen lényeges. A fegyvermániásoknak nem kell félniük, mert a pisztolyokból, automatákból, shotikból és egyéb extra műszerekből körülbelül 30, főként esztelen költekezéssel beszerezhető darabot számoltam össze. Ezekből viszont csak három lehet egyszerre nálunk, ám felszedhetjük az ellenség eldobált dolgait, akár a gatlingot vagy a nagy gránátvetőt is. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a fegyvereinken a komponenseket tetszőleges módon cserélgethetjük, ami nem túl realisztikus, de a játékmenetbe pont beleillik és kellemes elfoglaltság az erre fogékonyaknak. Sőt, találhatunk háztartási eszközöket is az úgynevezett „csináld magad” (homebrew) barkácsoláshoz. Ezekből az alkatrészekből rengeteg van, cserélgethetünk cső, tus, tár, első tartó, hangtompító, távcső és stílus kategóriákban szinte mindent. Ezek a piszkálások a fegyverek négy alapértékét variálhatják, amik az Aggro figyelemfelkeltő mivolta, a Handling, ami a nem célzott lövéseket pontosságát jelenti, a Precision a célzottakhoz, és a Damage, ami értelemszerűen a lövedék becsapódásakor fellépő rombolás értékelésére. Ám a stílust ki kell emelni a buherálható dolgok közül, mivel ezt, illetve a hasonlóan kreativitásra ösztönző maszk + páncélzat dizájnolást nem csak az előre definiált színekből és mintázatokból lehet megejteni, hanem lehetőségünk van egyéni összeállításokat is kreálni! Ez durva eredményekhez is vezethet, mert éppen most nézem a hivatalos játékoldal erre szakosodott részét, és egy rendkívül eszes népnemzeti érzületű alak piros alapon fekete horogkereszttel és két vaskereszt szimbólummal ékesített, „HEIL FUER” fantázianevű sisak kompozíciója keltette fel a figyelmemet (a moderátorokét kevésbé, ha van egyáltalán ott ilyen). Le is mentettem gyorsan screenshottal, mert ritkán lát az ember ilyet hivatalos oldalon. Akiben tehát van némi grafikusi tálentum, az mehet fel a http://www.armyoftwo.com oldalra, de előtte bányássza elő az EA-s game accountját, mert anélkül csak a többi önjelölt Picasso alkotásait szemlélheti meg kiterítve, vagy 3D-ben is akár. Ja igen, és fokozottan figyeljünk arra, hogy ha volt a gépünkön eredeti Army of Two mentés és ennek okán megszereztük az AS-KR1 és Grand Pinger fegyvert, akkor addig ne lépjünk ki a játékból, míg egy checkpointnál nem menti le a játék a dolgokat, mert egyébként hiábavaló volt az unlock...

Mivel ez az account kell a netes játékhoz is, rátérhetünk a lényegre, mert ugye nyilvánvaló, hogy ez egy leginkább társas tevékenységre kihegyezett program. A legalapvetőbb módja ennek a már emlegetett osztott képernyős multi, amiben ketten vehetünk részt a kampány megoldásában, ám itt a kettes játékos nem indul külön profillal, ami egyes speckó fegyvereknél azzal jár, hogy az egyes player hiába unlockolja ki azt, a kettes nem fér hozzá továbbra sem. A két játékmező 16:9-es HDTV esetén egymás mellett, hagyományos 4:3-nál pedig egymás felett helyezkedik el automatikusan, variálni tehát külön nem lehet. Hallottam már innen-onnan, hogy osztott képernyőn a képfrissítés hajlamos drasztikusan leesni, de ezen meglepődtem, mert én semmi ilyet nem tapasztaltam a bolti verzióban. Persze a grafika multiban kissé gyengébb, mint szingliben, és valóban nem hozza azt a folyamatos élményt, mint egyjátékos módban, de ez leginkább csak ott tapasztalható, ahol amúgy is gondban volt az UE3 motor a sok egyszerre történő esemény lekezelésével.
A történeti részt ezenkívül online is vihetjük kettesben, amihez van publikus és privát lehetőségünk, így nem kell valami idióta ismeretlent elszenvedni magunk mellett, hanem meghívhatjuk valamelyik haverunkat – ám itt is adódhatnak unlock problémák egyes esetekben. Az össznépi netes összejövetelben is van különben osztott képernyős lehetőség, vagyis egy géppel ketten is felmehetünk a hálóra, így a multizásban egyedül a Lan, vagyis lokális hálózat támogatásának kimaradásáért adhatok fekete pontot. Összesen négy világhálós lehetőségünk van. Co-op Deathmatch, ahol maximum 12 játékos ütheti egymást hat kétemberes csoportot alkotva, a Control, ami a szokásos bázisfoglalós szabályok szerint alakul, és a Warzone, amiben egy célpont elfogása, megvédése vagy megsemmisítése a feladat. A negyedik, Extraction nevű négy playeres menüpontot viszont csak kód ellenében lehet játszani, amit az előrendelők kaptak elvileg a cucchoz, ám február 12-től megnyitják mindenki számára. Ebben ellenséges erők támadásai közepette kell elérni a kivonási pontot, ami érdekes színfolt lehet a többi, megszokott netes metódus mellett. Sajnos hiába vannak külön EA szerverek, a netgaméban a laggolás eléggé gyakori jelenség, amit nekem is volt szerencsém megtapasztalni, pedig nem egy csirke netkapcsolatom van. Érdekes módon viszont csak olyan 2 percig volt az, hogy másodpercenként megtorpant a dolog, mert utána rendbe jött, aztán már viszonylag folyamatosan tudtam lőni és elhalálozni. Ment rendesen a chat funkció is, mert hallottam a nekem kirendelt partner szuszogását meg köhécselését a hangszórókban, amire headset hiányában nem tudtam reagálni semmit. A fejlesztői fórumon ígérnek javítást a netes problémákra is többek között, de konkrétumokat eddig még nem közöltek.


Mivel nekem a szinglizés általában jobban bejön, mint a multizás, így ezek a páros mókák eleinte engem nem igazán izgattak. Emellett a történet is valahogy sótlanabb volt, mint az első AoT árulásos, összeesküvés elméletes megoldása. A fiúk közötti különbség sem jön ki annyira, bár a Start menüben, ha megnézzük a feladatokat, néhánynál elolvashatjuk Salem vagy Rios megjegyzését is a dologhoz. Osztott képernyőn haverral aztán egész jó lett a hangulat, amit a kő-papír-olló minijáték is segített (három sorozatban nyerés trófeát ad), de neten elég hamar meguntam a dolgot a lag és a kapcsolódási problémák miatt. Mivel ezek viszont nem mindenkinél jelentkeznek, inkább nem általánosítanék miattuk. Egyedül játszva nem tapasztaltam semmi hibát, a virtuális társam, mint említettem használhatónak bizonyult, és az ellenség is ügyesen bújt fedezékbe vagy (általunk is használható) pajzs és páncélozott lövegtorony mögé. Egyszer viszont meglepődtem, mert túszul akartam ejtetni egy tisztet, akihez Salem odakúszott, de ott nem csinált semmit, hanem forgolódni kezdett. A csávó meg megfordul, de akkor sem őt vette észre a lábánál gubbasztva, hanem engem, aki éppen mentem volna segíteni, és elkezdett lőni. Így ki kellett nyírnom őt meg a csicskását, mert ketten őriztek valami embert. Sajnos a kooperációs rész igen sok és változatos lehetőségét nem kényszerül kihasználni a játékos, mert a pár kötelezően betett páros akció mellett akár egyedül is végig lehetne vinni az egész sztorit. A játékmenet ugyanis abból áll, hogy történetmesélés, kis sunyizás, lövöldözés, menés, lövöldözés, menés, túszok, menés, muníciós láda (az őröket likvidálva jutunk a tartalmához), lövöldözés, morális döntést kívánó esemény bekövetkezése, fejezet vége. Na jó, pár esetben olyan is volt, hogy különváltunk, és például a barátom fedezett miközben én szétomlott irodaház másik felében próbáltam meg feljutni az ő szintjére.


A kinézetben az egyetlen fájó pont a recézés, ami az UE3 hiányosságának és a programozók lustaságának róható fel és az, hogy rendkívül statikus és rombolhatatlan dolgokból épült fel a poligonokból készült Sanghai (kivéve a scriptelve leomló magas épületeket és néhány apróbb megsemmisíthető cuccost). Amúgy minden szép színes, szállongó papírfecnik repkednek, civilek futkosnak, házak robbannak fel, repülők zuhannak le, tüzek égnek, az állatkertben pedig döglött vízilovak és orrszarvúk látványa dobja fel az embert. Az animációba viszont belekötnék, mert az ellenség puhán, finoman hal meg, mintha a motion capture színész félt volna eldobni magát a matracon. Egy headshottól például ne már csak sóhajtva leüljön a földre, és onnan feküdjön hanyatt (gyakran be is ragadt térdelő pozitúrába, én meg tovább lőttem mert azt hittem, még él), vagy ha belenyomok egy adag gatling lőszert, csak úgy simán oldalra dőljön a fickó. Szerencse, hogy a vérfröccsenés, ha visszafogottan is, de jelentkezik a találatoknál. Salemék mozgása viszont elégedettséggel töltött el, érezni a nehéz testek tehetetlenségét, ahogy meglódulnak vagy fedezékbe csúsznak. Ráadásnak jó lett volna, ha in-game is mozog a szájuk beszéd közben, mert csak az átvezetőkben van ajakmozgatásos duma. Sajnálatosan azért eléggé átérződik a helyszíneken, hogy a felépítésüknél azt vették figyelembe, hogy mindig legyen fedezék két embernek, meg sok oldalba támadási lehetőség, de azért nagyrészt bele tudtam élni magam a környezetbe.
Úgy egészében véve a The 40th Day igen normális játék, dinamikus, érdekes, de egyedül hamar vége, amit sajnálok. Ha viszont multis emberke vagy, akkor igen bejövős lehet – feltéve, ha orvosolják EA-ék azokat a bizonyos zavaró hibákat!

(A játékot támogatónktól, az Electronic Arts-tól kaptuk tesztelésre. Köszönjük! Ha szeretted az első Army of Two-t, vagy megjött a kedved egy komoly páros kommandózáshoz, a cucc mindhárom szoftverdealerünknél már megvásárolható! Hívd őket!)