PlayStation.Community

2009.12.31. 11:00 PlayStation.Community
137 hozzászólás
Értékeld a cikket!
Körbeültünk, osztottunk, szoroztunk, megszültük: Hölgyek és Urak, íme 2009 legjobb PlayStation játékai - ahogy a PSC team látja.

Miután elmúltunk 1 évesek és eljött egy újabb év vége, idén sem kerülhetjük el, hogy megnézzük a jobbnál jobb játékok közül melyek azok, amelyek a PlayStation.Community Awards 2009 trófeákat elnyerik tőlünk, a PlayStation.Community szerkesztőitől.
Nincs olyan év, hogy ne kapjunk valami igen ütős game-et, legyen az egy korábbi sikercím folytatása, vagy éppen egy most debütáló (talán később több részessé hízó) játék. Az idei évben sem kíméltek a játékkészítők bennünket – szerencsénkre –, ezért volt miből szemezgetnünk.

Szóljanak hát a fanfárok, kezdődjön az ünnepélyes díjkiosztó itt, Magyarország PlayStation közösségének törzshelyén!
A Batman: Arkham Asylum maximálisan megérdemli az Év Akciójátéka címet 2009-ben. Nem pusztán amiatt, mert végre sikerült összehozni egy igazán ütős Batman-kalandot, hanem mert mind hangulatában, mind pedig játékmenetében magasan a konkurencia felett áll. Egy nagyszerűen felépített világba csöppenünk bele, ahol találkozhatunk a DC világ ismert gonosztevőivel - Scarecrow, Killer Croc, Harley Quinn, Mr. Zsasz, Poison Ivy -, és természetesen maga Joker is szerepel az Arkham Elmegyógyintézet vendéglistáján.
A dinamikus és gyors harcrendszernek köszönhetően a bunyó élvezetes, minden másodpercben folyamatos, mindemellett pedig rettentően látványos is. Persze nem csak a non-stop püfölésé a főszerep: néha jobban járunk, hogy ha árnyékból-árnyékba vetődve haladunk végig a pályákon. Természetesen az akció mellé kapunk még sok mást is: felfedezést, klasszikus Batman-kütyüket, nyomozást, érdekes feladványokat és egy csomó szájtátós helyszínt. Mindez remek zenékkel és hangokkal fűszerezve, nem beszélve a helyenként igazán ütős látványról. Szerencsére a tartalom is abszolút a helyén van (ahogy azt korábban jeleztük), az alap 12 órás sztori egy másodpercre sem fárad el.
A generációváltás során a legnagyobb hype-al körülvett Playstation 3 exkluzív folytatás 2005-ben debütált, egy akkor még csak CG trailer formájában. A hihetetlen minőséget akkoriban még senki nem gondolta, hogy valóban el lehet érni realtime megvalósításban. Egy kétéves szünet után, 2007-ben a holland Guerrilla Games megcsinálta a lehetetlent: az E3 során előálltak a készülőfélben lévő szuperprodukció első ingame anyagával, amely szinte 100%-osan megegyezett a korábban bemutatott renderelt videóval. Ezt követően nem volt megállás. A játékosok és a szakma tudta, hogy az amszterdami stúdió robbantani fog. Idén februárban pedig be is következett az atomvillanás, és ezzel egyidejűleg az FPS fogalmának újradefiniálása. A Killzone 2 a hihetetlen látványvilág, a fantasztikus zene és az eddig soha nem látott minőségű animációk mellett olyan közel hozta a háború atmoszféráját a játékosokhoz, amire eddig más játék nem volt képes. A helghastok elleni csatákat megörökítő stuff döbbenetesen jó hangulatot, adrenalin pumpáló intenzív tűzharcokat, fantasztikus mesterséges intelligenciát és tökéletes felépítést kínál a játékosoknak, aminek összhatását a mai napig még csak megközelíteni sem tudta más alkotás. A Playstation 3 egyik legnagyobb címe, ami minden FPS gamernek kötelező vétel. Harcra fel! (A 10 pontos játéktesztünket itt olvashatod.)
A különböző verekedős játéksorozatok úgy jönnek-mennek a videojátékok trend-palettáján, mint divatban a ruhadarabok. Van azonban egy széria, ami olyan örök és meghatározó, állandóan a csúcson tanyázó, megbízható darab, mint nadrágban a farmer – ez pedig a Street Fighter.
A negyedik résszel a Capcomnak sikerült az a bravúr, ami más fejlesztőnek nem sűrűn adatik meg: hosszú szünet után olyan folytatást készítettek, ami egy gyökeres felfrissülés után is minden szempontból hozza az elődök minőségét, a belepakolt újítások pedig tökéletesen illeszkednek a megszokott környezetbe. A 3D-be átléptetés fantasztikusan sikerült, a látvány hihetetlenül egyedi és stílusos, a játékmenet pedig minden verekedős játék rajongó számára abszolút élvezhető attól függetlenül, hogy milyen szinten tolja a bunyót. A game egyedül és multiban is rendkívül élvezetes, lehetőségeit tekintve igazán tartalmas. A Street Fighter IV a sorozat 20 éves pályafutásának igazi megkoronázása: iskolapélda arra, hogy a klasszikus értékek megtartása mellett is lehet egy modern játékot közel tökéletesre finomhangolni és tupírozni. Teszteltük, imádtuk!
Az egyszerre több műfajt is magában foglaló Tolvajok Között minden aspektusa zseniális, miért pont mint kalandjáték mondana csődöt? Már maga a témaválasztás megdobogtatja minden, az adventúráskodásért élő-haló játékos szívét: a világtörténelem egyik legismertebb és legvitatottabb utazója, Marco Polo emlékiratai alapján Nate a legendás Shangri-la mesebeli városa, valamint a szintén misztikus Cintamani-kő nyomába ered. Ezek megtalálását nemcsak a hozzájuk vezető, veszélyes helyeken való áthaladás, hanem a rejtvényeken túl hősünk aktuális ellenlábasa, Zoran Lazarevic és magánhadserege leküzdésének feladata is nehezíti. Az elmesélt történet újfent tökéletes témája lenne egy egész estés mozifilmnek, kiváltképp akkor, ha figyelembe vesszük (szexi) főhősünk és a társaságában hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó (dögös) hölgyek között, vibráló érzelmek által alkotott szerelmi háromszöget, mely még inkább színesíti a dolgokat, ha nem is a kalandjáték műfaját definiáló, alapvető hozzávalók tekintetében… Mindezeket pedig megkoronázzák a kitűnő harcrendszer, a rejtvények és a vicces jelenetek, dialógusok. Lehetne fokozni? Igen, majd a harmadik részben. Petunia tesztjét ne hagyd ki a játékról.
A legjobb, felnőtteknek is ajánlható platformer. Röviden így lehet jellemezni a humoros, sci-fi történetbe ágyazott, legújabb Ratchet és Clank játékot. PS3-on egyértelműen a legjobb rész lett, bár sajnos úgy tűnik, hogy egy darabig az utolsó is. De félre bú, Clank óriási bajban van és fajának egyik utolsó példányaként, lombax hősünknek mielőbb meg kell őt mentenie! Ezúttal egymástól elszakadva harcolnak a gonosz ellen: a két teljesen eltérő játékmenet mellé - Ratchet inkább lövöldözik, Clank időmanipulálós fejtörőket old meg - markánsan különböző pályákat is kapunk. Rengeteg naprendszer világa várja, hogy a dzsungelektől a havas fennsíkokig felfedezzük azokat. Ha ez nem lenne elég, még kisbolygókra is leszállhatunk az űrben kalandozva, hogy azok titkaira is fényt derítsünk. Kergethetünk üstökösöket, űrkalózokkal küzdhetünk meg, sőt még az idő negyedik dimenzióját is szolgálatunkba állíthatjuk. Fantasztikus kaland, tartalmilag az eddigi leggazdagabb, hosszú időre le fog kötni mindenkit! Olvassátok el Petunia kiváló tesztjét. Inkább ez, mint egy Pixar mozi!
Az EA Sports egyik legkelendőbb és legsikeresebb sportjátéka, a FIFA-sorozat, amely rajongók milliói szívét dobogtatja meg évről évre, nem volt ez máshogy idén sem a FIFA 10 esetében. A siker pedig nem véletlen, hiszen évekig csak vergődött a sorozat, de a FIFA 09 megjelenésével az EA Sports bebizonyította, hogy nem felejtettek el játékot fejleszteni. A FIFA 09-cel ugyanis az EA egy minden tekintetben remekbe szabott részt dobott ki a piacra, melynek persze megvoltak a maga apró hibái, de összességében egy olyan virtuális fociélménnyel gazdagította a játékosokat, hogy úgy éreztük, innen már nem nagyon van hova fejlődni, maximum ezt-azt lehet már csak finomítani, hogy a végén tényleg egy minden tekintetben tökéletes focis produkciót kapjunk.
Ezért az EA felismerte, hogy teljesen felesleges új tartalmakat kitalálni. Bőven elég, ha a korábban jól működő játékmechanikai elemeket, az egyensúlyt, esetleg az online opciókat finomhangolják. Természetesen akad így is bőven új játékelem a FIFA 10-ben, de ezek száma elenyésző. Az apróbb újítások a következők: finomított labdakezelés, a játékosok közti fizikai interakció, a támadások, elfutások, a les, vagy a védekezés finomítása, élvezetesebbé tétele, 360 fokos cselezés, pontosabb átadások, valósághű lövések, változatosabb védekezési taktikák, továbbfejlesztett kapusintelligencia. A további részletekért olvasd el a FIFA10 játéktesztünket.
A 2007-es E3-on hallhattunk először a Wipeout HD nevű játékról, de csak a következő év őszén került a Store-ok „polcaira”, amit a megjelenés napján rengetegen le akartak tölteni, meg is rogyasztva a SONY rendszerét egy rövid időre. A játék képe penge éles, 1080p-s, 60fps-sel, a hangokról nem is beszélve. Kell ennél szebb és több a szemnek? A grafika egyszerűen lélegzetelállító! Ilyen körülmények között versenyezni valami csodás. És a sebesség, mellyel száguldozhatunk, már-már káros az egészségre. Ehhez a már önmagában is fullos játékhoz érkezett meg idén nyáron a Wipeout HD Fury kiegészítés, mely újabb versenytípusokat, pályákat, hajókat és soundtrack-eket tartalmazott. Ha szükséged van egy kis adrenalin löketre, ezzel játszanod kell. Az élmény nem marad majd el. Láttad már idevágó videotesztünket?
Ha valaki még emlékszik a régi időkre, konkrétan a PS1 korszakára, akkor bizonyára beugrik neki egy vámpíros játék, a Legacy of Kain: Soul Reaver. Bár ez nem volt kimondottan szerepjáték, de ahogy a Demon’s Souls-ban is, ha meghalt a főhős (vagy úgy hozta a játékmenet), akkor átkerült egy más világba. Így ez a párhuzam már megkedveltette sokakkal ezt a címet. Emellett pedig a nagyon jó kinézet és a pörgős, bár néha kissé nehéz játékmenet is betalálós volt. Pluszban még beszámított az online lehetőség ügyes kihasználása a tippekben és a sötét, gótikus világ, amit alapból is nagyon szeretekünk. Egyedül a gyakori elhalálozás és az ebből adódó neurotikus állapot ellen tudunk szót emelni, de ezt leszámítva egy vérbeli action fantasy a cucc! Nem tökéletes, de ebben az évben a nyerő ebben a kategóriában. Ha elmulasztottad GaBi korábbi tesztjét a játékról, itt megnézheted.
A Command & Conquer széria már szinte az ősidőkre nyúlik vissza, így nem volt meglepetés a legújabb epizód konzolos verzió sem, úgy értem újdonság és játékmenet szempontból. A három nagy nemzet egymásnak eresztése, az idővonal megzavarása Einstein halálával, a jól használható és kellemesen fejleszthető egységek és a „Lemezárugyár” stílusban pompázó grafika szerintem mindenkit levett a lábáról. Mindemellett a híres színészek szerepeltetése, a válogatottan jó nők és a főcímzene (no meg az, hogy emellett nem igazán jött ki értékelhető játék ebben a kategóriában, hisz a Civilization eléggé gyenge eresztésnek bizonyult) egyértelműen a Red Alertet tette meg az év legjobb taktikai játékának.... és ha még lenne benne egér + billentyűzet támogatás, az örömünk teljes volna. Igaz szerencse is kellett hozzá, hogy a 2009 év nyerése legyen, mert ha jól emlékszem, a többi verzió még 2008-ban kijött, bár a PS3 platformon kapott némi extrákat a várakozásért cserébe, mint Ultimate Edition. Szerintem sokáig nem kap még kihívót ez a játék az RTS kategóriában. A játékról itt olvashatjátok Dzson kritikáját.
A japán mangák és animék alapján készülő videojátékok többsége, sikerüljön is bármennyire kellemesre, sajnos általában elvérezik a széles nagyközönség előtt – hisz ez a stílus hangulatát és megvalósítását tekintve erősen csak egy rétegnek szól. Éppen ezért üdítő színfolt a kínálatban egy olyan cím, amely azon gémereknek is kellemes szórakozást nyújthat, akik általában véve idegenkednek ettől az Ázsiából származó vonaltól.
Az Afro Samurai legnagyobb erőssége megkapó művészi megvalósításából, valamint főhősének végtelenül poénos megjelenéséből adódó jellegzetes hangulatvilága. A laza, tökös, állandóan bagózó, mikrofonfrizurás feka szamuráj – Samuel L. Jackson szinkronhangjával – eleve meglepő látvány, hát még ezzel a vad, cel-shaded rajzfilmes technikával képernyőre varázsolva! Hatalmas katanás kaszabolás repkedő végtagokkal és literszám fröcsögő vérrel, brutális, de mégis vicces megjelenítés, mindez kőkemény zenei aláfestéssel – a játék ugyan nem reformálta meg a hack’n slash műfaját, azonban olyan egyedi módon ötvözi a különböző hozzáadott alkotóelemeket, hogy az így kínált hangulat garantáltan a kontrollerhez szögezi a különlegességekre fogékony playereket. Tőlünk simán megkapta a 8 pontot!
A flOw fejlesztői megmutatták, hogy lehet egy teljesen egyedi, relaxációs játékot létrehozni. A Flowerrel ugyanezt négyzetre emelték. A mindennapi élet gondjai elől jó érzés egy álomszerű világba menekülni, szállni a széllel és virágszirmokat gyűjtögetni. Itt nem kell lövöldözni, gyilkolni, nem lesznek ellenségek, nincs túlbonyolítva az irányítás, mindössze a kontrollert kell döntögetni és bármelyik tetszőleges gombot használni a gyorsításhoz. Itt az álmaid valóra válhatnak: szabadon repülhetsz egy gyönyörű virágos rét felett, nyugtató relaxációs zene kíséretében.
A Flower nem igazán játék. Olyan, mintha egy másik világból jött volna a PS3-ra, annyira különbözik minden mástól. Az egyetlen hibája, hogy meglehetősen rövid, de ha a trófeákat is ki akarod hozni belőle, akkor valamivel meghosszabbodik a játékidő. De ezután is, ha a sok lövöldözős játékban megcsömörlöttél, akkor bármikor le lehet ülni egy-egy pálya elé, hiszen terhektől mentesen repkedni a csodás virágmezőkön nagyon pihentető érzés. Mindenkinek ajánlható, aki egy kicsit is kapható az elvontabb stuffokra.
A Grand Theft Auto egy olyan, a sandbox műfaját megteremtő sorozat, melynek az utóbbi hét-nyolc évben megjelent részei közül szinte mindegyik zseniális, elsősorban azon jellemzői miatt, melyek ilyen professzionális szinten megvalósítva még külön-külön sem igen fordulnak elő más game-ekben. Hogy mikről beszélek? Elsősorban a remek sztoriról, kiváló grafikájú és főleg poénos jelenetekben elbeszélve. De a nagyszerű látványvilág a game egészére jellemző. Ugyancsak védjegy a küldetések teljesítésének maximális szabadsága, ahogy a változó napszakok és időjárási tényezők, a fantasztikus zenei kínálatot felvonultató, DJ-kkel és vicces reklámokkal megszórt rádiócsatornák, a sokféle és nagyszerűen vezethető járművek, az ötletes, változatos és szórakoztató, különböző nehézségű küldetések, a rengeteg mellékfeladat és az átlagon felüli szavatosság is. A szexi handheldünkre készült, mini játékokkal is megszórt, „kis” GTA pedig mindezt tudja, vagyis egy abszolút önálló részként definiálható! Az egyetlen eltérést csupán a felső nézetes megvalósítás, és a járműveknek az ebből fakadó, enyhe irányítási nehézségei jelentik, de ez gyorsan megszokható. A GTA cím önmagában is garancia a minőségre, a Chinatown Wars pedig a PSP kiváló tulajdonságainak szemléltetésére. Neked már megvan? Ha nincs lesd meg korábbi írásunkat a játékról.
Már a Drake’s Fortune-ben prezentált, a filmszerűség határát súroló látványvilág olyannyira elbűvölte a játékos társadalmat, hogy onnantól kezdve nemzetiségtől, életkortól és nemtől függetlenül mindenki ahhoz hasonlította a szóban forgó game-ek grafikáját. Sokan kételkedtünk abban, hogy lehet-e fokozni ezt majd a folytatásban…? Ugyan a válasz sejthető volt: lehetett. Elsősorban azzal, hogy szó szerint megszűnt az átmenet az átvezető jelenetek és a Nate irányítását magában foglaló, konkrét játék között. Másrészt az adott helyszíneknek a valóságoshoz szinte a megszólalásig hasonlító voltával. A természeti környezetek – dzsungelek, földalatti barlangok, hegyi tájak – rendkívül aprólékos kidolgozása már mondhatni senkit nem lepett meg. Sőt, a karakterek még életszerűbbé váltak a játékban, ám főleg az átvezető jelenetekben, hála a fejlett technológián túl a motion capture-ben résztvevő színészek kiváló munkájának. Grafikailag ennél többet megvalósítani PS3-on egyelőre nagyon nehéz, de biztos vagyunk benne, hogy a Naughty Dog már most tudja, miként fogja felülszárnyalni önmagát a folytatásban.
A következő díjazott a kiemelkedő technikai teljesítmény alapján odaítélt, legjobb audio-ért járó trófeát zsebelhette be a PSC csapatától. A nyertes alkotás a legjobb shooter díjat is elorozó Killzone 2 lett. A game 7.1-es hangkeverésével, dinamikusan változó, közel másfél órányi aláfestő zenéjével és fantasztikus fegyverhangjaival vívta ki az elismerésünket. A csaták alatt hallható nagyzenekari előadások, a halálhörgések, a fegyverek szava, és egyáltalán maga a háborús atmoszféra megteremtéséhez szükséges zajok tökéletes keveréket alkotnak a stuff további szegmenseivel.
Talán az volt a legnagyobb hiba, hogy ingyen le lehetett tölteni ezt a játékot a PSN-ről. Igen hiba, mert rengetegen ugrottak rá, én is. Mikor hallottam a lehetőségről megörültem, mert szeretem az ilyen ugra-bugra játékokat. Első látásra mókás volt és érdekes is egyben ez a rongybaba kung fu. Aztán amikor végignéztem a tanító videókat, láttam a sok-sok fura mozgást és szükséges mozdulatot ahhoz, hogy egyáltalán haladni, ugrani vagy mászni tudjak – a verekedésről már nem is beszélve –, mondtam egy cifrát és repült a kontroller… Később ugyan vissza-visszanéztem a játékra, mert nem értettem, hogy a barátlistámon szereplők hogyan tudnak vele játszani, sőt még trófeákat is szerezni. (Igen, van olyan köztük, akinek 100%!) Egyszóval nagyon nem hozta az elvárásaimat. Azóta is ott csücsül a gépen és összesen 1 óránál többet nem játszottam vele. Hogy miért nem töröltem le? Talán mert mindennek és mindenkinek kell adni egy esélyt. Egyszer talán, valamikor, valahol…
Az Uncharted 2: Among Thieves – az első résszel együtt – azon ritka alkotások egyike, amely még a videojátékok iránt nem érdeklődőket is a tévé elé láncolhatja. Ennek egyik és talán legfőbb oka a cucc átlagon felüli, állkiakasztó vizualitása, melyet szemlélve mindenkinek az az érzése támad, hogy valójában egy filmmel van dolga. Egy interaktív filmmel, hogy az anyagnak a mi szempontunkból lényeges, játék szegmensét elemezzük: csodálatosan szép természeti és urbánus környezetek, lélegzetelállító, izgalmas ötletekkel vegyített akciójelenetek, monumentális harcok, a stílusnak pont megfelelő mértékben adagolt lopakodós részek, remekül kidolgozott és szerethető szereplők, kiváló sztori, vicces dialógusok, rengeteg gyűjtögethető tárgy, fantasztikus audió, és rendkívül szórakoztató – ha nem is feltétlenül szükséges – többjátékos módusz. Az Among Thieves vitán felül fejlődött az első részhez képest, de a lényeget tekintve nem változott, és én szeretném, ha ez majdan a folytatásra is elmondható lenne. Úgy gondolom, a game mindent kihozott a PS3-ból, amire púpos hátú barátunk pillanatnyilag képes – 2009-ben nem volt jobb nála!

A fenti eredmények a szerkesztők szavazatai alapján álltak össze, olykor szoros versenyben a résztvevő játékok között, de nem egyszer elsöprő fölénnyel nyert a kategória győztese. Volt ennek az évnek két játéka, az Uncharted 2: Among Thieves és a Killzone 2, melyek annyira komolyak voltak, hogy nem is egy, hanem mindjárt 2-2 trófeát is bezsebeltek. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az utóbbi a Call of Duty: Modern Warfare 2-vel, míg az előző az Assassin's Creed 2-vel vívott csatát kategóriájában, majd találkoztak össze egymással a legjobb zene/hang és grafika/látvány kategóriákban. A Killzone 2 szoros küzdelemben nyert (shooter), míg Nathan Drake kiütéssel lett első 10:2 arányban (kaland). Az sem volt kérdés ezek után, hogy az év játéka díj is kettejük között dől majd el – bár labdába rúgott még a Batman: Arkham Asylum, és az Assassin's Creed 2 is. Itt végül a Killzone 2 alul maradt, épphogy.

Voltak KO szagú győzelmek, mint például a legjobb grafika/látvány cím esetén, itt 12:1 lett az eredmény vagy a legjobb sportjátéknál, ahol 6:1-re nyert a FIFA 10.

Érdekes volt a sokáig holtversenyben álló legjobb anime alapján készült játék kategória, melyet végül Foxhound szavazata döntött el, vagy épp a Wipeout HD Fury, mely KenChi szavazatával utasította maga mögé mindössze egy-egy szavazattal a Dirt2-t és a Need For Speed: Shiftet.

A PSP-s játékok között érdekes módon a nagytesón már korábban óriási sikert elkönyvelt Gran Turismo és LittleBigPlanet sem szerepelt jól, mint azt sokan várták esetleg.

A következőkben megmutatjuk, hogy az év játéka esetében ki mire szavazott és hogyan jellemezné a győztesét, valamint azt, milyen különleges „egyéni kategóriába” futott bele, amiről mindenféleképpen szeretne szólni pár szót.
Az év játéka: Killzone 2
Az idén különlegesen sok jó címet toltam végig, de a legközelebb a szívemhez a Killzone 2 állt. Nagyon vártam rá és abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet a szingli része, de még a multival is kellemesen elszórakoztam. Ez a fajta látványvilág az egyik kedvencem. Bejött a pályák felépítése, a hangokat is bírtam, a hangulat pedig csak erősítette a játékélményt. Nehéz döntés volt 2009 szerintem legjobb cuccát megjelölni, de azok a világító szemű halghastok megbabonáztak.

Az év „legélvezetesebb önkínzása”: Tekken 6
Egészen pontosan a PS3-as Tekken 6 Scenario módjáról van szó. Vérlázító, hogy 2009-ben egy haladós beat'em up harci rendszere nem 360 fokos, ezért a karaktered 10-ből 5-öt 100%-ra melléüt/rúg, gyalázatos béna a mozgás, de mégis képtelen voltam letenni, annyit nyomtam bele. Szentségeltem, csapkodtam, köpködtem, de imádtam vele játszani. Még rendesen gründoltam is benne a felszereléseket, mint egy... droid. Szerettem.
Az év játéka: PixelJunk Monsters Deluxe
Bolondulok a Tower Defense stílusért, anno a Playstation 3-as részével elég jól elszórakoztam, de a hordozható verzióból annyira kihozták a maximumot a fiúk, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a mai napig. Általában a PSP-s verziók mindig kevesebbet nyújtanak a nagy testvérnél, de a PixelJunk Monsters Deluxe esetében ez teljesen fordítva történt. Új szigettel, új ellenségekkel, némileg nehezített korábban már ismert pályákkal, rengeteg extrával és még online játékmóddal is megspékelték Egyszerű, szórakoztató hosszútávon, bármikor, bármilyen hangulatban játszható, és nem utolsó sorban kedvesen aranyos. Idén a szörnyek viszik nálam az év játéka serlegét.

Az év „Final Fantasy” játéka: Final Fantasy Dissidia
Ha van olyan játék, amire azt mondanám, hogy mindenképp a polcon a helye, akkor az a Dissidia. Mikor elsőnek hallottam, hogy mire készül a Square Enix, arra gondoltam, hogy egy egyszerű „egymásnak eresztjük a jókat és gonoszokat a Final Fantasy sorozatunkból és eladjuk jó pénzért” stílust hoznak össze, de kellemeset csalódtam. A cég hírneve a mai világban már nem garancia, ennek ellenére képesek voltak számomra maradandót alkotni. A Final Fantasy névvel még mindig jól bánnak.
Az év játéka: Assassin's Creed 2
Melyik az a játék, amelynek története annyira izgalmas és olyan kerek egésszé áll össze a végére, mint előtte semmi másé? Az Assassin's Creed első része. Rendkívül ügyesen húzták rá a sci-fit a valós történelmi eseményekre és személyekre, magyarázatot adva ez által a bibliai csodákra és egyéb természetfeletti jelenségekre, hiedelmekre. Idén ez tovább folytatódott, csak most rátettek még egy lapáttal és a játék rész is élvezetesebb lett. Nem mellesleg rengeteg olyan kérdést boncolgatnak Altair naplóján keresztül, ami játékban eddig példa nélküli, legyen szó az emberi természetről, a halál elfogadásáról, a hit mibenlétéről. A játékos pedig legalább egy tucat olasz kifejezést fog felszedni a végére, mindenféle erőlködés nélkül.

Az év „frigid szépségkirálynője”: Killzone 2
Én komolyan mindent beleadtam. Megvolt a bekerítős taktika, támadtam alulról, támadtam felülről, elöl és hátul, egyszer finoman tartalékolva a muníciót, máskor mindent egyszerre az arcába ürítve, de semmi. Azt vettem észre magamon, hogy az egész csak véget nem érő droidmunka, amiért fizetségként néha jár egy kicsike, erőltetett mosoly. Mert bár gyönyörű, amennyi energiát bele kell ölni, annyira szűkmarkúan jutalmaz. A Föld és a Helghan se veled se nélküled lávsztorija helyett földszint-erkély szadomazo lövöldét kaptam. Szép volt, megcsináltam, azóta nem beszélünk. Tudom, az én hibám. :)
Az év játéka: Batman: Arkham Asylum
Nálam a Batman: AA vitte a pálmát az idén. Egy„kipróbálom milyen!” felkiáltás után kb. 3 órára a képernyőre tapadtam és nem bírtam letenni a kontrollert; teljesen magába szippantott a világ. Ebben az évben nem volt másik játék, amelyik ekkora meglepetést okozott volna, minden egyes percét öröm volt átélni.

Az év „ami miatt arcade stick-et vettem” játéka: Street Fighter IV
Évek óta terveztem egy ütősebb arcade stick megvásárlását, végül a Street Fighter IV megjelenése után bekövetkezett az elkerülhetetlen. PSN-en egyre durvább ellenfelekkel kellett megküzdenem és a nehezedő trialok teljesítése is komoly problémát okozott a Dual Shock 3-mal. Az új irányítóeszköz megvásárlása után nagyságrendekkel fokozódott a játékélmény, így kryss777 tesztjében említett egyetlen negatívumot is fixáltam. Számomra ebben a felállásban tökéletes lett a SFIV.
Az év játéka: Brütal Legend
Elég nehezen tudtam dönteni, hogy az SFIV-et vagy a Brütal Legendet válasszam 2009 legjobbjának, de végül az utóbbit hoztam ki győztesnek. Méghozzá azért, mert ez egy igazi videojáték, ami szórakoztat, kikapcsol és végtelenül repül mellette az idő. Utazás egy teljesen más világba, ahol csak a zene és a gitárszólók számítanak – igaz, hogy a stílus meglehetősen távol áll tőlem, de még így is nagyon élvezetes volt. Ha én írtam volna a tesztet és objektíven kellett volna értékelnem, akkor egy nyolcassal jutalmaztam volna, viszont az egyéni listámon egyértelműen a Brütal Legend lett az év játéka.

Az év „nem értem mi a probléma vele” játéka: Bionic Commando
A mai napig nem tudom megérteni, hogy miért és mitől lett annyira rossz a Bionic Commando, hogy kiérdemelje a világsajtó közepesnél alig jobb értékeléseit. Számomra 2009 egyik meghatározó címe volt, ötször-hatszor is végigtoltam, még most is nehezen fogom fel, hogy miért tekint rá a nagy átlag egy elmegy kategóriájú game-re. Olyan volt a Bionic nekem az idén, mint korábban a Lost Planet – jelen generáció színvonalán bemutatott, a régmúltat idéző klasszikus shooter. Ahogy tavaly is megírtam: Köszönöm Capcom!
Az év játéka: Batman: Arkham Asylum
Sokat vártam tőle és a reményekkel teli várakozásomat messze felülmúlta az anyag. A Rocksteady csapata szabályszerűen berobbant a nextgen érába, és mindent maga mögé utasított a Batman: Arkham Asylummal. Soha nem volt még egyetlen képregény adaptáció ilyen szintű profizmussal és érezhető rajongással elkészítve. A hibátlanul megkomponált felépítés, a fantasztikus látványvilág és a tökéletes játszhatóság mellett hosszú, rendkívül tartalmas, változatos és egészen elképesztő hangulattal operáló játékot tettek le az asztalra. Olyan stuffot, amelynek kötelezően ott a helye minden játékos gyűjteményében.

Az év „legmegrázóbb” játéka: inFAMOUS
Ez a sandbox játék remek történettel, sokszínű küldetésekkel és impresszív grafikával nyűgözi le a gamereket. A romokban heverő Empire City minden zegzugát élvezet bejárni, minden magaslatát egy élmény megmászni. Az elektromosságot uraló Cole Mcgrath bőrébe bújva akár igazi ünnepelt hőssé, de akár rettegett, világuralomra törő démonná is változhattok. A döntés a tietek!
Az év játéka: Uncharted 2: Among Thieves
Nem titok, hogy az Uncharted is már a kedvenc játékom volt. Ezért aztán nagyon vártam a második rész megjelenését. Részt vettem a nyílt beta teszten és már akkor tudtam, hogy az alapján amit látok egy tökéletes játékot kapok majd pár hét múlva. Be is szereztem a megjelenés napján. Nem csalódtam! A játék grafikája gyönyörű, a sztori kellően kidolgozott, az újabb és újabb karakterek egyediek. Féltem, hogy az online móka nem illik majd ehhez a játékhoz, de az, hogy azóta ezen a játékon lógok, szerintem mindent elárul róla. Számomra toronymagasan az év játéka!

Az év „legjobb újra kiadott játéka, ami anno kimaradt nekem”: God of War Collection
Rövid ideig volt PS2-m, mivel csak későn kapcsolódtam be a konzolok világába. Sajnálatomra emiatt nagyon sok nagy cím kimaradt az életemből, ezért külön öröm számomra, hogy felturbózva, kipofozva PS3 kompatibilissé tették, ráadásul egy játék áráért a kettőt, mindezt megspékelték trófeatámogatással. Ez számomra maga a mennyei manna. Még, sok-sok ilyet kérünk kedves SONY!
Az év játéka: Killzone 2
Igazság szerint, ha végignézek a 2009-ben megjelent játékok listájára, személy szerint nehéz helyzetben vagyok. Egyrészt csak viszonylag kevés címmel volt alkalmam játszani, másrészt idén nem volt olyan impozáns választék, mint amilyen lesz például jövőre. Az én ízlésvilágom ráadásul nem is egyszerű, emiatt nagyon nehéz volt válogatnom a sok „rántott hús + sült krumpliból”, mert én inkább egy közepesen átsült marha bélszint ettem volna, minimum 50 dekásat, gomolya sajttal a tetején, mondjuk steak burgonyával és egy finom hagymás paradicsomsalátával, pikáns fűszerekkel. Úgy gondolom, ahhoz hogy valami nálam az Év játéka legyen, kell valami plusz, valami extra, valami unikum, stílustól függetlenül. Bevallom, utoljára ilyen a BioShock volt, ahol annyi kreativitást és művészi megvalósítást találtam, mint előtte sehol. Mivel idén ilyennel nem találkoztam, megpróbáltam máshogy megközelíteni a kérdést, azaz leegyszerűsítve: mivel játszottál a legnagyobbat? Amivel megizzadtál, ahol olyan fejed volt a főboss-harc alatt, mint a befutó lónak, és ez nem volt más, mint a Killzone 2. Nálam az FPS, mint műfaj csak akkor működik, ha sci-fi környezetben játszódik (ezért marad a COD széria csak távoli csodálatom és kívánatom tárgya az idők végezetéig, mint 13 évesen Ildi néni az osztályfőnöknőm combközépig érő szoknyájában), emiatt nem volt nehéz dolga a Guerrilla-nak hogy nálam 2009-ben mindent vigyenek. A megvalósítástól kezdve a sztorin keresztül a nagybetűs élményig minden a helyén volt. Nekem életem legkeményebb FPS-e volt, jó pár elhalálozással, 20 óra játékidővel, pár teleizzadt pólóval, és ultrabrutál grafikával.
Az év játéka: Uncharted 2: Among Thieves
Az Among Thieves az elődjénél is jobban felfrissítette, sőt újradefiniálta az akció-kaland műfaját, a korábbiaknál is magasabbra helyezve a lécet. Lélegzetelállító, szinte a filmszerűség határát súroló vizualitás, gigantikus akció, nagyszerű és változatos ötletek, remekül kidolgozott karakterek, érdekes sztori, a műfajnak megfelelő szavatosság. Bár a játék nélküle is bőven a csúcson lenne, a többjátékos oldal szintén jól sikerült, és újfent kijelölte az irányt a szingli akció-kaland anyagok multiplayer adalékának elkészítéséhez.

Az év „legjobb gyűjteményes kiadása”: God of War Collection
A 2005-ös és 2007-es évek legjobb játékai egy lemezen, teljes HD-ben, kétszeres élsimítással, konstans 60fps-en, magasabb képfelbontással, Kratos könnyedebb mozgásával és ha lehet, még akciódúsabb csatákkal. A korábbi kiadások kihívásai természetesen továbbra is rendelkezésre állnak, a GOW2-höz bónusz lemezen mellékelt fejlesztői kisfilmmel együtt. A pontot az i-re a trófeatámogatás, valamint a GOW3 E3 demója teszi fel, úgyhogy ez a stuff minden jelenlegi és leendő Kratos-hívőnek kötelező vétel!
Az év játéka: Prinny: Can I Really Be The Hero?
Hány játékban kaptál eddig 999 életet egy olyan kaland teljesítésére, melynek célja az Ultra Dessert megszerzése? És melyik szoftverfejlesztő adott eddig lehetőséget arra, hogy egy bármikor feláldozható, robbanékony természetű falábú pingvin bőrébe bújj? Azt hiszem ezek után nem kérdéses, hogy az év játékának a Prinny: Can I Really Be The Hero-nak KELL lennie. Persze a körítés mit sem érne, ha a platformjátékok aranykorát idéző játékmenet nem volna ilyen hihetetlenül szórakoztató... és idegőrlő. Ha azt hitted a mai átlagjátékok nehezek, próbáld ki a Prinnyt és nem kell költened soha többé fodrászra (utalás a cucc hajkitépős jellegére).

Az év „riffje”: The Beatles: Rock Band
Idén végre eljött a pillanat, amikor a gombafejűek zenei örökségének felhasználásáért folyó jogi huzavona gyümölcsöt hozott, méghozzá a legzamatosabb fajtából. A világ legnagyobb hatású együttesének ritmusjátékos debütálása minden várakozást felülmúlt, melyet ékesen bizonyít a tény, miszerint a Metacriticen 100 / 70 pontos a játékra adott legrosszabb értékelés. A perfekt popdalok mellé sikerült a körítést is felzárkóztatni, digitális formába öntve a legendás négyes karrierjének legemlékezetesebb pillanatait. A szomszédok őrületbe kergetése (gitár / dob / mikrofon kombó esetén biztos a hatás) még sosem volt ilyen hihetetlenül élvezetes.
Az év játéka: Uncharted 2: Among Thieves
Az Uncharted folytatásának minden tekintetben sikerült felülmúlnia az elődjét! Elképesztő, soha nem látott minőségű grafika, lélegzetelálló helyszínek, remek sztori. Emellett fantasztikus, nagyon változatos játékmenettel rendelkezik, ügyesen kombinálva az ugrálós, lopakodós és lövöldözős részeket. Ráadásul kaptunk egy remek online multit is, pedig korábban nem gondoltam volna, hogy ehhez a játékhoz szükséges, de a készítők bebizonyították, hogy igen is van létjogosultsága.

Az év „legjobb PSN játéka”: Flower
Amióta a legelső trailert megláttam a játékból azóta vártam nagyon, hogy megjelenjen a Flower. Nagyon stílusos, csodás grafikájával, gyönyörű zenéjével, álomszerű, relaxációs hangulatú játékmenetével bárkit elvarázsol. Korábban nem hittem volna, hogy élvezetes lehet egy olyan játék, amelyben a szelet irányítva virágszirmokat kell gyűjtögetni, pedig nagyon is élvezetes! Kiváló kikapcsolódás pl. egy Modern Warfare 2 online parti után ezzel relaxálni. Ilyet más konzolon nem találsz, csak a PS3-on!
Az év játéka: Assassin's Creed 2
Elég a sikerre, ha több száz(!) ember dolgozik egy játékon? Talán igen, de számomra mást jelent ez a reneszánsz kori orgyilkos szimulátor: a környezet remek leképezésén túl, olyan kérdéseket boncolgat a játék, amelyekről a valós életben is érdemes elgondolkodni. Bár az első részhez képest nem tartottam olyan hangsúlyosnak a filozofikus tartalmú sztori kifejtését, még így is nagyon sok meglepetéssel szolgált. Izgatottam várom a harmadik részt!

Az év „legdrágaszágoszabb” játéka: Lord of the Rings: Conquest
Mindent elsöprő, jó értelemben vett Gyűrűk Ura„mániámnak” kielégítésére idén csak ez az egy játék állt rendelkezésre. A kicsit gyengécske játékmenetet feledtette a részletes kidolgozottság és a kiváló hangulat. Bár a többjátékos mód volt hangsúlyos, a Hugo Weaving (Elrond, Smith ügynök) által narrált sztori számomra mindent vitt: hisz' ki ne szeretne entekkel, orkokat hajigálni, vagy éppen a Balrog bőrébe bújva, Gandalffal viaskodni?
Az év játéka: Uncharted 2 - Among Thieves
Annyi jó game volt idén, hogy az Év játékát majdnem kockadobással kellett kiválasztanom. Azért lett végül az Uncharted második része, mert ebben van jó történet, jó lövöldözés, jó kaland elemek, és mindezt jó grafikával hozza. Így végül is az összesítésben Drake nyert.

Az év „poszt-apokaliptikus” játéka: Fallout 3 GOTY
Számomra az Év játéka továbbra is a Fallut 3, GOTY kiadásban. Bár másodszor játszom végig az alap játékot a trófeák miatt, de még mindig vannak új dolgok, amiket most fedezek fel, vagy ügyek, amiket másképpen oldok meg, mint először. Valamint, eleve bejön a lepusztult világ és a poszt-apokaliptikus hangulat.

Véget ért az év, véget ért a show. Mi osztottunk-szoroztunk a 2009-es évi játékfelhozatalt tekintve és meghoztuk a döntésünket. Minden game azt kapta, amit szerintünk érdemelt. De mit gondoltok ti? Kíváncsiak vagyunk, szerintetek hogyan állna össze egy ilyen lista, nálatok mely játékok nyernének. Ha van kedvetek megosztani velünk, mi szívesen látjuk!

Programokban Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Nektek! PUÉK
Olvasói vélemények
1 / 3 oldal
‹‹  ‹  1  2  3    ››
2010.02.10. 17:27:30
LV1
szerintem is inkább Killzone 2 mint MW2
136. XGamer  PlayStation.Community tag
2010.02.07. 02:35:16
LV5
Válasz 134. sipi79 üzenetére:
MW2 nem nagy szám. Akkor sokkal inkább Killzone 2. A hangulata minden FPS-t ver(nem beszélve a graf-ról..).

Az értékelés szerintem remek lett,egyértelműen az Uncharted 2 az év játéka.
PSN ID: MrExonOne
135. kluft  PlayStation.Community tag
2010.01.21. 10:49:29
LV8
Válasz 134. sipi79 üzenetére:
"...ahogy a PSC team látja." Inkább azt írtad volna le, te hogyan láttad a tavalyi évet ahelyett, hogy másokat kritizálsz -akkor talán nem lenne ennyire nevetséges a hozzászólásod.
Semper Fidelis
134. sipi79  PlayStation.Community tag
2010.01.17. 16:34:06
LV1
Killzone2 !? Mégis mindenki MW2-zik.
Nevetséges.
COD4 RULES!!!!!! PSN ID:sipi79
133. Zdex  PlayStation.Community tag
2010.01.11. 22:28:21
LV3
Nekem 2009-ben PSP-n egyértelműen a Motorstorm tetszett a legjobban, szerintem valami elismerést megérdemelt volna.
Csak sört iszok, mer' vezetek.
132. kluft  PlayStation.Community tag
2010.01.06. 15:08:42
LV8
Nagyszerű év volt a tavalyi rengeteg jó játékkal, remélhetőleg hasonló jóságok lesznek idén is.

Számomra az év legjobb játéka a KILLZONE 2 volt; szinte maradéktalanul megfelelt minden elvárásomnak, elemeire bontva - látvány, zene/hang, szavatosság, játszhatóság, hangulat - is páratlan de az összhatást tekintve válik igazán lenyűgöző alkotássá, örök hálám ezért a srácoknak.

Az év csalódása; CoD MW2, remélem, hogy a következő részre összekapja magát az IW mert 2009 végén pofátlanság volt egy ilyen toldozott-foltozott valamivel előrukkolni...

Az év nagy meglepetése nálam egyértelműen a Borderlands; figyelgettem róla a híreket, képeket, videókat, vártam és reméltem, hogy jó lesz de még ettől is többet kaptam. Picivel több figyelmet is megérdemelne szerintem.

Az év "legtöbb fejet robbantottam szét benne" játéka: Fallout 3, annak ellenére, hogy ez bizony 2008-as cucc. Előfordul, hogy kicsit pihentetem aztán időről időre mégis előveszem mert szinte megunhatatlan ez a zseniális RPG, pedig már 200+ órám van benne ráadásul a kiegészítőkkel még egyáltalán nem toltam...szóval szavatossága is van neki rendesen.
Semper Fidelis
2010.01.05. 20:31:45
LV7
Válasz 129. Foxhound üzenetére:
Jaja, közhely, de úgy repül az idő. :/
2010.01.05. 20:31:00
LV7
Válasz 128. dom_from_bks üzenetére:
Hm, bár kezd derengeni, hogy a Resistance 2 környékén vettem, ammeg' tavalyi stuff volt...
129. Foxhound  Szerkesztő
2010.01.05. 20:29:37
LV14
Válasz 128. dom_from_bks üzenetére:
2008-ban jött ki.
"Why did i move here? I guess it was the weather."
2010.01.05. 20:16:21
LV7
Jah, és a Pacific Rift nem idei? Mert akkor szerintem az a év verseny játéka. Méltatlanul underrated game.
2010.01.05. 20:14:49
LV7
Nem értek egyet, hogy a KZ2 a gépem egyik legjobb játéka, sőt, az az év shooterének sem tartom. Amúgy minden stimmel, fasza lista!
2010.01.05. 15:25:39
LV3
Válasz 125. kobe üzenetére:
Van egy olyan, hogy akció-kaland. És akkor abban egy helyen van az UC2 és a BAA is, de persze úgy nem lehetett volna külön jutalmazni a két játékot. :) Na mindegy.
125. kobe  PlayStation.Community tag
2010.01.04. 22:20:12
LV11
Válasz 121. theSickness üzenetére:
már a Tomb Raideres időkben is kalandjátéknak hívták ezt a stílust
nekem is szokatlan volt, de igazából minek neveznéd?
124. Kyo  Szerkesztő / Admin
2010.01.04. 20:26:25
LV16
Válasz 120. vikusz üzenetére:
Biztos van akinél igen, de nálam közelébe sincs.
Attól függetlenül hogy élvezetes.
123. Kirari
2010.01.04. 19:29:33
LV1
2010 is nagy lesz a játékok felhozatala terén.
Nekem 2009 játéka: Cross Edge (PS3) és Monster Hunter Freedom Unite (PSP). :D
122. tomips3
2010.01.04. 19:15:13
LV5
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
"Uncharted 2 engem nem érdekel, mert az első is megvan de abbahagytam kb. 2-3 óra játék után. Bejön a stuff, de én találtam sokkal jobbakat is nála ebben az évben. És mivel megnéztem az Among Thieve's -ről is videókat, láttam , hogy a Naughty Dog semmit se tett a grafikához, és gondolom a játékmenethez sem, hát kihagytam inkább."

Ejj bazmeg, mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, de ekkor orbitális marhaságot régen hallottam! XD

Tudjuk unalmas, tudjuk szar, videok alapján rögtön megállapítod, hogy egy lószar. Tudod mit? Ülj le egy fasza tv elé nyomd végig és utána mond ezt, ha azután is maradsz a véleményednél, akkor 100% hogy veled van a kurva nagy gond nem az Uncharted 2-vel. ;)

Generáció legszebb, legélvezetesebb játéka, első rész, meg videok alapján értékelni. Na látod ezért nem veszek konzol újságot. Nincs objektív értékelés, csak a pénz, meg az elvakult betokosodott idióták. Én játszom, élvezem, ennyi. Téged meg sajnállak. :S
2010.01.04. 17:28:49
LV3
De most komolyan, miért került külön kategóriába a BAA és az UC2? Az UC2 legalább annyira akciójáték, mint a BAA (sőt!), kalandjátéknak meg nem nevezném, mert a kategória nem a történetvezetésre, hanem a játékmenetre kellene, hogy mutasson.
Nem kötekedésképp, de ez szerintem nem stimmel.
Multiplatform játékos oldalon én is az UC2-t írtam az év játékának, ebben nincs is hiba. :)
120. vikusz
2010.01.04. 16:36:18
LV1
Szerintem is a Uncharted 2 az év játéka
119. kobe  PlayStation.Community tag
2010.01.04. 12:57:23
LV11
Válasz 117. A-J-NITRO üzenetére:
sztem Batmanben sem kellett kombókirálynak lenni, én legalábbis nem vagyok, és tökéletesen elvoltam vele
Resistance 2 meg 2008-as megjelenés
118. Petunia  Szerkesztő
2010.01.04. 12:10:26
LV12
Válasz 116. Rambo üzenetére:
Tökéletes játék sem létezik (ha tökéletes személyből ismerek is egyet LOL).
Endure and Survive
117. A-J-NITRO  PlayStation.Community tag
2010.01.04. 00:56:02
LV1
Holla mindenkinek!szerintem a Uncharted2 mindenkép megérdemli a neki járó cimeket,evvel nem vitalkozom,nekem is ez a kedvencem!de a Batman-t igazán erre a cimre érdemtelen,mert inFamous például sokkal játékos barátabb,nem kell combokirálynak lenni(mint arkhamban)egyet értek Dzson-nal a Fallout3-Game of the Year's is harcba szállhatot volna ezért a cimért,és Borderlands-ot senki nem is emlitette,pedig ö sem elhanyagolható,Assassin's Creed2-nek mivel csak november végén jelent meg,nem volt esélye,mert a többi game hamarabb érkeztek,de 2010-es dij kioszton is gondolhatunk még rá.Killzone2?na jó nem szidom,van aki szereti,na de év játéka MARTIN?és a Resistance2?ö mellete nem áll ki senki,pedig nem rossz!...de ha már Batman,akkor lehetne Ghostbuster is avval is sokkal többre jutsz,...szerintem csalódás kategória királya számomra:Trash Panic!
senki
116. Rambo
2010.01.03. 19:51:54
LV19
Válasz 114. Petunia üzenetére:
Legközelebb legyen több logikai feladat és valamivel adjanak nagyobb szabadságot, úgy lesz az igazi. :)
115. kobe  PlayStation.Community tag
2010.01.03. 18:04:03
LV11
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
"...a Naughty Dog semmit se tett a grafikához, és gondolom a játékmenethez sem, hát kihagytam inkább."

ezt elég rosszul láttad
de már látom páran kijavítottak
nézd meg még egyszer, ég és föld a két rész (max az animációk ugyanazok)
114. Petunia  Szerkesztő
2010.01.03. 15:58:31
LV12
Válasz 113. Rambo üzenetére:
Azért rengeteg új ötlet, látványos megoldás, csavaros fordulat, állkiakasztó jelenet került bele! Hogy a játékmenet alapjában ugyanaz, annak szerintem csak örülhetünk. Korai lenne még egy totális ráncfelvarrás.
Endure and Survive
113. Rambo
2010.01.03. 15:39:53
LV19
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
Játékmenethez tényleg nem sokat tettek, grafikához annál inkább. Ettől függetlenül a Crysis-on nagyobbat ámultam, pedig 2007-es játék.
112. Zsolt  PlayStation.Community tag
2010.01.03. 12:36:31
LV11
Szabad tudni, hogy ki írta a Rag Doll véleményt?
111. EmpiHUN  Driftrocker/BF Veterán
2010.01.03. 12:15:12
LV13
Reméljük idén legalább ennyi, ha nem hosszabb év végi díjkiosztó lesz! :P
A Birodalom örök!... khm.. Hupsz!
110. Petunia  Szerkesztő
2010.01.03. 11:24:14
LV12
Válasz 106. eszg_ üzenetére:
Hát ja. Az előbb ezt írtam Facebookon Bejjának is. Szóval BULIZZUUUNK!!!! :))))
Endure and Survive
109. Agent  Vissza a mátrixba
2010.01.03. 11:02:21
LV11
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
Videókat néztél a 2. részről?! Hagy találjam ki. PC-n. Az mond neked valamit, hogy High Definition? Talán egy HD tv-n kellett volna megnézned...magát a játékot. Vagy a nyílt bétát, ha már költeni nem akartál rá és akkor láttál volna különbséget. Bár ha az első résznek sem adtál többet 3-4 óránál, akkor miről is beszélünk?!
Ja és a játékmenetről meg már nem is mondok semmit. Több szereplő, online multi, online coop.....
2010.01.03. 01:31:08
LV5
és az év legjobb platformjátékának járó díjat kapja:....a TRINE
don't eat the yellow snow
107. Krista505  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 18:56:17
LV10
Uncharted 2 a legjobb....
106. eszg_  Szerkesztő
2010.01.02. 16:48:09
LV13
Válasz 86. Petunia üzenetére:
Igen, eléggé mazonak kell lennie annak, aki be akarja fejezni a gémet, mert piszkosul bekeményít a végére.

Persze, hozom magammal legközelebb, már csak egy buli kéne... :)
Jól vagyok, nagyon köszönöm.
105. antaru  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 16:34:35
LV4
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
Semmit se tett a grafikához?:DDDDDD
Hülyéskedsz?
Jelenleg ez a legszebb játék, ami mellett minden más szarul néz ki.
Nézd meg élőben valahol.
..:.:...:..:...:..:.:.......:.:...:..:..:.:..
104. juhh
2010.01.02. 15:20:54
LV3
Válasz 95. SaDaeu üzenetére:
Alaposan össze kell dolgozni a trófeákért min. 3 embernek.
Fú, nem.
103. DarkFighter-Hun  Master Of the Fist
2010.01.02. 13:18:07
LV2
Válasz 76. wooltur üzenetére:
Nekem meg az Uncharted 2-vel együtt az év játéka a Street Fighter 4.
Indestructible
2010.01.02. 13:12:06
LV5
Válasz 100. kowaru üzenetére:
áááá megelőztél!! :D
Sex - Game - Rock'n'Roll!
2010.01.02. 13:11:43
LV5
100
Sex - Game - Rock'n'Roll!
100. kowaru  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 13:10:05
LV1
Én a Wipeout miatt veszem a Sony konzolokat!
APPLIED ANTI-GRAVITY RESEARCH
99. Petunia  Szerkesztő
2010.01.02. 11:49:23
LV12
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
Nono, a legjobb akció kategóriára én a Resi 5-öt jelöltem. Viszont gyakorlatilag semmit nem láttam a Batman: Arkham Asylum-ból, no és ott van az előrehaladás nélküli lövés elszomorító ténye is, úgyhogy nem csoda, ha ezzel a véleményemmel bizonyára egyedül vtam. :) Tudod, szvsz akkor lehetett vna év játéka a Resi 5, ha legalább annyira zseniálisra sikerül megkreálni, mint a Resi 4-et... Több szerencsét jövőre (azaz idén), ahogy mondani szokás.

"Uncharted 2 engem nem érdekel, mert az első is megvan de abbahagytam kb. 2-3 óra játék után. [...] És mivel megnéztem az Among Thieve's -ről is videókat, láttam , hogy a Naughty Dog semmit se tett a grafikához, és gondolom a játékmenethez sem, hát kihagytam inkább."

Ez a két mondat elég amatőr így egymás mellett... Egyrészt hogy hasonlíthatod az első részhez, ha azzal csak 2-3 órát játszottál (= gyak. semmit nem láttál belőle; a videók nem számítanak!), másrészt de jó lenne, ha videók alapján véleményt lehetne mondani egy játékról...!
Endure and Survive
98. Petunia  Szerkesztő
2010.01.02. 11:42:05
LV12
Újabban az Uncharted 2 reklámját nyomják egyfeszt az MTV Hits-en "minden idők egyik legsikeresebb játéka", "színtiszta arany" és hasonló kommentekkel meg maximális pontszámokkal megspékelve... miközben én fülig érő szájjal, egyetértően bólogatok meg "úgy van!"-ozok! :)))
Endure and Survive
97. foo85  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 10:29:52
LV4
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
"És mivel megnéztem az Among Thieve's -ről is videókat, láttam , hogy a Naughty Dog semmit se tett a grafikához, és gondolom a játékmenethez sem, hát kihagytam inkább."

Most ugye csak viccelsz?
PSN ID:Toncsika
96. gabe83  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 07:47:39
LV21
Válasz 94. CountofHell üzenetére:
"Resident Evil 5 ( ezt senki se mondta, lehangoló )"
Majd ha eljut odáig a Capcom, hogy mozgás közben is lehet lőni, nem csupán egyhelyben tökölődik az ember, akkor talán megvásárolom a következő RE részt. Az 5. rész nagyon szép, csak játszanom ne kelljen vele.
95. SaDaeu  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 05:33:54
LV2
Válasz 90. juhh üzenetére:
nekem mèg tènyleg ingyen volt, de sehogyse boldogulok vele. az összes ezüstèrmet se sikerült megszereznem. pedig màr probàltam mindent. neked hogy jött össze a 100%?
Szeretlek Ildikém!
94. CountofHell  PlayStation.Community tag
2010.01.02. 00:03:54
LV15
Legjobb játékaim 2009 -ben :

-Resident Evil 5 ( ezt senki se mondta, lehangoló ) : Sheva nagyon jó csaj, és amikor fütyül... xD Nekem nagyon izgalmas játék a Resi 5, nagyon jól meg van csinálva, én semmi kifogásolni valót nem találtam benne. DLC-k tavasszal, én várom.
-Killzone 2 ( a lassú 1-es rész és gyenge multi-t javították ) ez állat. Minden nagyon jó benne, csak a fegyverek vannak eléggé lebénítva. Túl élethűek, félrehordanak, rángatnak a fegyverek, emiatt multiban szinte művészet valakit eltalálni. Sehol sincsen a CoD kapáslövéseihez. Na jó, pisztolyal vagy shotival lehet. :-)
-Modern Warfare 2, szinte maradt minden de a végén Soap ügynököt és Price kapitányt már majdnem sajnáltam volna ha elbuknak a köcsög áruló Shepherd-el szemben, a multi profi, Spec Ops pedig a legjobbaknak.
-Demon's Souls : a dragon age-nek esélye sincsen, ez a játék üresnek tűnik, de ha belemész rájösz, hogy nem is nehéz a játék én nem tudom megunni. És gyönyörű. Egyébként a titkos karakterek fantasztikusak, a dialógusok pedig telitalálatok lettek, bár nem sok van, de az nagyon jó. De , hogy ez igazán miért is jó, ez a DS, csak az RPG rajongók értik.
-c&c:Red Alert 3 Ultimate Edition : PS3-on csak heccből vettem meg, mert sokat BW-ztem Pc-n, legyen egy RTS-em is PS3-ra, beláttam, hogy az új EA csapat 2008 októberében nagyon jó dolgokat rakott le az asztalra, erre még lehet építeni, és hogy mindez PS3-ra is kijött csak egy hatalmas plusz pont. Néha recseg a hang de ez egy nagyon ritka jelenség. És általában csak skirmishben fordult elő nálam néha. Kiváló multi is.
-Ninja Gaiden Sigma 2-n meglepődtem, hogy egy eredetileg xbox-os játékot jelentősen kibővítve kiadnak PS3-ra. A Képfrissítés penge, a grafika szintén, vad kaszabolás, látványos, három gyönyörű díva, teljes ninja fegyverarzenál, és egy rettentően nehezen betanulható harcrendszer. Ez jellemezném az NGS2-t.
-Nekem még a Sacred 2 is okozott sok sok kellemes órát, kevés PS3-on az ilyen jól játszható, könnyen betanulható RPG.

Uncharted 2 engem nem érdekel, mert az első is megvan de abbahagytam kb. 2-3 óra játék után. Bejön a stuff, de én találtam sokkal jobbakat is nála ebben az évben. És mivel megnéztem az Among Thieve's -ről is videókat, láttam , hogy a Naughty Dog semmit se tett a grafikához, és gondolom a játékmenethez sem, hát kihagytam inkább.

A Batman-t pedig soha nem szerettem. AC II-t is ajánlotta egy ismerősöm, de mondom, hogy a fenti játékokra nyomatom minden időm. Ezekre már nem lenne időm sajnos.
PSN - CountofHell_HUN
93. Re-tech  PlayStation.Community tag
2010.01.01. 21:51:30
LV7
Teljességgel egyetértek a díjazott címekkel.
Nem üthetlek meg mer' megbüntethetnek.
92. juhh
2010.01.01. 21:06:45
LV3
Válasz 90. juhh üzenetére:
Hopp, kèpzeljetek a kommenthez egy T/2 -es ragozàst. › ‹
Fú, nem.
91. maarsziii  PlayStation.Community tag
2010.01.01. 21:06:14
LV4
Elegánsak ezek képek.
Utópiákra nagyobb szükség van, mint nem.
90. juhh
2010.01.01. 21:03:15
LV3
A Rag Doll Kung Fu nekem 100%, ès én mèg 10$-èrt vettem meg.
Rossz irànyból közelítetted meg szerintem.(Plàne, hogyha neked még ingyen is volt)
Ez egy PARTY jàtèk néhàny egyszemêlyes kihîvàssal.
Multit próbàltad?
Èn ès pàr haverom óràkat beleöltünk , és teljesen 'mòkàs' volt, nagyon jól el lehet vele hülyülni.
Fú, nem.
2010.01.01. 18:13:37
LV1
Tényleg reális kis ranglista született a különböző kategóriákban!
Egyet értek hogy vitathatatlanul a Killzone 2 és az Uncharted 2 volt az év 2 műalkotása.
KZ2 rajongó vagyok ugyan, de azt mondanám hogy a UC2 100% os a KZ2 meg 99%!
Akinek csalódás volt egyik vagy másik játék, az nem tudom mivel játszott, de valószínűleg rá kell hogy jöjjön hogy neki nem az FPS, TPS kategória a megfelelő, mert más jogos indokot sztem nem lehet felhozni!!!
88. EmThor  PlayStation.Community tag
2010.01.01. 16:20:22
LV12
Ha már verekedős akkor Tekken.

Még jó, hogy jövőre nem maradunk GYU nélkül:

- war in the north bejelentés
- Aragorn's Quest PS2 tavasz-nyár
1 / 3 oldal
‹‹  ‹  1  2  3    ››
Dark Devotion (PS4, PSN)
2020.02.16. 13:31 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Pixeles kereszteslovagok Dark Souls-a.
Képregény - Dredd bíró: Minden birodalom elbukik
2020.02.16. 13:12 Cool-Túra
3 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Az előétel után itt a főfogás!
The Princess Guide (PS4, PSN)
2020.02.14. 09:18 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Négy hercegnő, egy tanár.
Mozi - 1917
2020.02.12. 19:23 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy csepp a háború vérmocskos tengerében.
Gris (PS4, PSN)
2020.02.12. 13:16 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Interaktív animációs film.
Coffee Talk (PS4, PSN)
2020.02.08. 14:07 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Visual novel latté.
ZOMBIE ARMY 4: DEAD WAR (PS4)
2020.02.07. 20:20 Játékteszt
7 hozzászólás
Szerző: HTB
Óda egy amfetaminfüggő élőhalott osztrák szobafestőhöz és rothadó társulatához.
Mozi - Jojo Nyuszi
2020.02.05. 17:00 Cool-Túra
8 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Felnőtté válni a Harmadik Birodalom alkonyán.
DRAGON BALL Z: KAKAROT (PLAYSTATION 4)
2020.02.05. 16:42 Komment
4 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Son Goku legendája.
Jurassic World Evolution - a kiegészítő csomagok (PS4, PSN)
2020.02.04. 14:07 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
A rövid, a bosszantó és a jó.