|
|
|
|---|
|
|
PlayStation.Community |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Pilóták, csapatok, pályák
Mostanában egymást érik a hivatalos bejelentések ami a pilóták szerződéseit illeti. Tegnap sem történt másként, hiszen jön az év vége, szeretne mindenki végre pontot tenni a kérdésekre. Hivatalosan bejelentette a Force India, hogy jelenlegi két pilótájának Vitantonio Liuzzinak és Adrian Sutilnak is meghosszabbítják a szerződését és ők lesznek a 2010-es évben a pilótáik. A csapatvezetés elmondása szerint nagyon örülnek, hogy sikerült újabb egy évre meghosszabbítaniuk a szerződéseket, mert a folytonosság elvét valják és tartják a sikeresség útjának. "Évek óta először van lehetőségünk arra, hogy ne csak a versenyzők, hanem a motorok terén is a folytonosságot válasszuk. A stabilitásnak köszönhetően nagyszerű alapokra fektethetjük a munkát. Meglátásom szerint jövőre nekünk lesz a legdinamikusabb párosunk a rajtrácson, ami remélhetőleg a mi malmunkra hajtja vizet az újabb átmeneti évben." - jelentette ki a csapatvezető, Vijay Mallya. Sutil, aki már negyedik évadját fogja kezdeni ennél a csapatnál elmondta, hogy ez olyan mint egy nagy család. Ha jól érzed magad 100%-osan a versenyzésre tudsz koncentrálni és ki tudod hozni mind magadból mind az autódból a maximumot. "Jövőre szeretnék rendszeresen pontokat szerezni, és olykor harcba szállni a dobogóért. A csapat megfelelő célokat tűzött ki maga elé, és jó irányba haladunk. Közös erővel többet is elérhetünk, mint az idén. Ebben biztos vagyok." - nyilatkozta Sutil. Liuzzi is boldogan nyilatkozott, hiszen az ő célja az volt, hogy 2010-ben versenyezhessen, de már 2009-ben, Monzaban beugorhatott Fisichella helyére, aki a Ferrarihoz távozott. "Az idei öt verseny bemelegítés volt. Fel tudtam venni a hétvégék ritmusát, megismertem az autómat, és azt hiszem az év végére már minden simábban ment. Ha sikerül ott folytatni, ahol abbahagytuk, akkor sikeresek leszünk. A pontszerzés a cél. Mindent bele fogunk adni." - nyilatkozta Liuzzi. Hivatalos bejelentés a tegnapi napról, hogy a jövőre ismét lesz Kanadai nagydíj. Ennek velem együtt gondolom sokan örültök, hiszen az egyik legizgalmasabb vonalvezetésű pálya. A mostani szerződése értelmében 2010-2014-ig rendezhetnek itt futamot. Pilóta (csapat), pálya, autó hármashoz mi más is jöhetne mint egy hivatalos bejelentés, hogy a Peter Sauber megvette a BMW tulajdonrészét. Mindez csak akkor válik hivatalossá és aláírásra is csak akkor kerül, ha a csapat bekerül a 2010-es Formula 1-es világbajnokságba. Annak ellenére azonban, hogy megmentették a csapatot, az alkalmazottak egy részét el fogják küldeni. 388-ról 250-re csökken majd az alkalmazottak száma. Természetesen az még nem biztos, hogy ezek után a Sauber csapat indul is a 2010-es bajnokságban, hiszen az FIA-nak rá kell még bólintania. Vagy valaki helyett fog indulni, aki nem készül el időre az újonc csapatok közül, vagy tizennegyedik csapatként lesz a rajtrácson. 12. edWood
2009.11.30. 21:07:50
11. szakolczai
2009.11.30. 17:11:42
10. szakolczai
2009.11.30. 17:09:00
9. Pufi_HUN
2009.11.29. 13:33:07
8. Agent Szerkesztő
2009.11.29. 13:19:00
7. Pufi_HUN
2009.11.29. 12:43:39
6. Agent Szerkesztő
2009.11.29. 12:03:58
5. csincsa
2009.11.29. 10:25:45
4. wallace Szerkesztő
2009.11.28. 10:39:53
3. Agent Szerkesztő
2009.11.28. 10:26:14
2. kovati
2009.11.28. 09:55:59
1. wallace Szerkesztő
2009.11.28. 09:54:50
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
PlayStation.Community Statisztika |
|---|