PlayStation.Community

2019.10.31. 22:00 Cool-Túra
12 hozzászólás
Szerző: Sanada
Értékeld a cikket!
Játékokat megihlető, hátborzongató, valós helyek és események. - I. rész

Hadd kezdjem rögtön egy önkéntelen vallomással: imádom a Halloweent. Tudom, tudom, sokaknál már most a cikk elején elvágtam magam, mondván, Magyarországon nincs ilyen nevezetű ünnep, itthon csak Mindenszentek van. Tőlük ez úton is elnézést, de hát mit tudok tenni - a kettő nem ugyanaz, és számomra azt a fajta látványt és hangulatot amit annyira kedvelek, csak az a bizonyos angolszász eredetű esemény képviseli.
Hogy honnan ered ez a vonzalom a Halloween iránt, azt pontosan magam sem tudnám megmondani (bár minden bizonnyal az a nem éppen elhanyagolandó tény is közrejátszik ebben, hogy éppen annak a napján születtem), de tény az, hogy már kicsi korom óta megvan ez a sajátosság nálam. Emlékszem, gyermekkoromban a Ghost Castle nevezetű, itthon is igen népszerű horror témájú társasjátékkal hónapokig eljátszottam akár tök egyedül magamban is, és az akkortájt készült rajzaim témái is főleg halálfejeket, démonokat és egyéb szörnyűségeket ábrázoltak (így visszagondolva, a környezetem számára elég sötét lelkű fiúcska benyomását kelthettem, de ezt nem igazán tette szóvá senki, vagy legalábbis nem merték, hahaha). Aztán amikor kora kamasz fejjel sikerült belecsapnom a videojátékos életmód nagy képzeletbeli lecsójába, mit ad isten, a hasonló témájú programokban leltem leginkább örömömre: talán elég sokat elmond az, hogy ha valaki mondjuk úgy 15 éve megkérdezte volna tőlem, hogy mi az 5 mindenkori kedvenc játékom, én egészen biztosan gondolkodás nélkül a Shadowmant, a Silent Hillt, a Resident Evilt, a Fatal Framet és Parasite Eve-t neveztem meg. Hát így.

Idővel aztán kialakult egy másik szokásom is - az érdeklődés a dolgok háttere iránt, egyfajta kielégíthetetlen tudásszomj mindennel kapcsolatban, ami csak felkeltette a kíváncsiságomat. Értem ez alatt, hogy valahányszor egy filmben, vagy játékban találtam valami olyan elemet ami valamilyen szinten kapcsolatban állt a valósággal és az felkeltette az érdeklődésemet, akkor annak nem voltam rest utána is olvasni. Pár példával illusztrálva, hogy ez érthetőbb legyen: ha éppen mondjuk a Tenchu volt nálam terítéken játszás szempontjából akkor kivettem egy könyvet a ninjákról. Ha főként a Medal of Honor lemeze pörgött a gépemben, akkor a második világháborúról. Ha a Tomb Raidert nyúztam, akkor pedig ősi, letűnt civilizációkkal kapcsolatos irodalomra vadásztam... azt hiszem felesleges tovább ragoznom, érted mire akarok kilyukadni.
Több, mint 2 évtized alatt pedig úgy érzem már szert tettem annyi érdekes infóra játékokkal kapcsolatban, amiből legalább egy pár darab nemcsak számomra, hanem akár más játékostársaim számára is érdekes lehet.
Gondolva tehát egy nagyot, és összekötve a kellemest a hasznossal, nemrégiben az az elképzelés ötlött fel bennem, hogy mi lenne, ha stílusosan, idén Halloweenkor rittyentenék egy rendhagyó coolturás cikket olyan valóságban megtörtént hátborzongató, megtörtént eseményről és létező helyszínekről, amik annyira borzalmasak és félelmet keltőek, hogy azok mintha csak egy horrorjátékból kerültek volna ki, vagy éppen egyenesen ihlették azokat.

Minden további mellébeszélés nélkül következzen hát pár ilyen helyszín és eset a világ 5 különböző pontjáról. Lámpát le, telefont ki, és gyűljetek most ide mellém a tábortűz köré - az ismert és ismeretlen világunk legvérfagyasztóbb fejezeteit mutatom be most nektek.

1. A Tsuyama mészárlás - a borzalmas tragédia, mely a Fatal Frame történetének alapjául szolgált

Régi motorosok még egészen biztosan emlékeznek a Fatal Frame nevezetű horrorszériára, amelyet úgy is tartanak mind a mai napig számon, mint a PS2-es éra legfélelmetesebb játéksorozata. (Sőt, így jobban belegondolva azóta sincs ilyen téren párja - mert jó ijesztgetős játékok kijöttek azóta is ugyan, na de ami ennyire félelmetes is tud lenni...?)
Akik esetleg mégsem hallottak róla, azoknak csak egy pár szóban szólnék magáról a játékról, mert rengeteg olyan különleges és egyedi vonással rendelkezett, amik mind hozzájárultak ahhoz, hogy végül ilyen kultikus cím válhatott belőle. Tehát, minden egyes részben közös volt az, hogy valahol Japánban egy, a szellemvilágra igen érzékeny fiatal főhősnőt tettek meg központi, irányítható szereplőnek, akivel a fő feladatunk mindig abból állt, hogy próbáltunk elmenekülni valamilyen elátkozott kísértet járta házból, szentélyből, esetleg kihalt faluból, ahol is jellemzően valamilyen, a túlvilággal kapcsolatos, balul elsült rituálé volt a természetfeletti bajok fő okozója. A kissé talán klisésnek ható történetük ellenére ezek a programok játékmenetükben és hangulatukban mégiscsak kiemelkedtek a többi hasonszőrű tucatjáték közül, amit legfőképp egy remekül eltalált ötleteiknek és megoldásaiknak köszönhettek. Ezek közül az egyik volt az ún. 'viewfinder' ("kereső" - mármint, itt mint fényképezőgép alkatrész értelemben) játékelem, ami a valóságban annyit takart, hogy a ránk vadászó zavart és bosszúszomjas kísértetek garmadája ellen mindössze egy egyszerű fényképezőgéppel vehettük fel a harcot. Ez egészen érthető is volt, hiszen anyagtalan, természetfeletti lényekről lévén szó, hagyományos értelemben vett fegyver bennük nem tehetett kárt -csakis ezzel a kis masinával lehetett végleg elűzni őket, alapul véve azt az ősi indián legendát, hogy a fotó képes ellopni az emberek lelkét. Igazán kiváló ötlet volt ez annak idején, ami egyszerre volt félelmetes is is - elvégre mi is lehet annál ijesztőbb, mint belső nézetből szemtanúja lenni annak, hogy egy megvakított, kitört nyakú asszony szelleme éppen felénk sántikálva akar nekünk adni egy nem túl barátságos ölelést? További érdekes sajátosságok közé tartozott a japán folklór (azon belül is a shinto vallás) sötét oldalának egyedi ábrázolása, a játéktérben eldugott (csak a fényképezőgép segítségével észlelhető) láthatatlan paranormális jelenségek vadászata, a jumpscare elemek spontán alkalmazása a scriptelt megoldások helyett... ja igen, és hogy az egész valós eseményeken alapult.

Vagy legalábbis anno az első rész megjelenésekor a reklámkampány ezt akarta mindenféleképpen velünk elhitetni -emlékszem, a játék (amerikai) NTSC verziójában éppen csak ki nem szúrta a szemünket a 'press start' képernyőn a játék címe alatt elhelyezett 'based on a true story' felirat. Na de mi igaz ebből az egészből, és mi lehet ez a bizonyos megtörtént eset?

Mielőtt ennek ismertetésébe jobban belemennék, először is nem árt azt tudni, hogy a sorozat producere, Makoto Shibata-san nem csak a képernyőre szeret pakolni okkult jelenségeket, de - hozzám hasonlóan - az életben is nagy érdeklődője a témának (great minds think alike, I guess). Elmondása szerint saját, személyes tapasztalatai vezették erre, kezdve egy egészen korai gyermekkori élménnyel, amikor is egy temetésen az elhunyt nő koporsója mellett meghallotta annak sírását a semmiből (más akkor épp nem volt a ravatal közelében), majd ezt követően ugyanettől a test nélküli hangtól a "doushite? doushite?" ("miért? miért?") kérdőszavak ismételgetését.
A félelmetes élmény (már ha hiszünk neki persze) pedig nemhogy elvette volna a kedvét a síron túli világ tanulmányozásától, hanem éppen hogy meghozta azt: a későbbiekben még két hasonlóan erőteljes természetfeletti élményben volt része.
Egyszer Osorezanban járva (ami egy isten háta mögötti, eldugott rész Észak-Japánban, és amiről a helyiek úgy tartják, hogy ténylegesen itt található az alvilág bejárata - voltam ott, valóban félelmetes hely, de erről majd máskor mesélek) hirtelen láthatatlan gyermek játszadozását hallotta meg. Rögtön ezután egy szintén a helyszínen tartózkodó közelben álló nő hirtelen fékezhetetlen sírásban tört ki, ő maga pedig minden akarata ellenére a földre roskadt, de úgy, hogy utána percekig megmozdulni sem volt képes, úgy megmerevedett a teste.
Ez sem vette el a kedvét. A másik későbbi, hasonlóan félelmetes esemény pedig Jimbaban történt (szintén Japán, egy a vad tájairól, és a hatalmas, durva megjelenésű sziklákkal borított partszakaszáról ismert térség), ahol is az egyik sziklába vésve a következő feliratot pillantotta meg. "Az élet nem más, csak szomorúság, fájdalom és gyűlölet". Ha a nem túlságosan pozitív hangvételű, és feltehetőleg nem a gondos bocsok által hátrahagyott üzenet nem lett volna önmagában elég nyomasztó, a következő pillanatban Shibatát hátulról valami hirtelen fizikailag is felemelte a földről, hogy aztán másodperccel később el is engedje - bátor producerünk pedig itt bizonyosodott meg végleg arról, hogy a látható és észlelhető világon túl valami más is körbevesz bennünket.
Fun fact: a másik elmés észrevétele az volt az esettel kapcsolatban, hogy a kísértetek előszeretettel materializálódnak nedves helyeken, és eme észrevételét a Fatal Frame játékokba is átültette - PS-re sajnos soha meg nem jelent negyedik részben éppen ezért rengeteg a vizes, vagy vízzel kapcsolatos helyszín (és azt már csak én teszem hozzá, hogy ha ennek a megállapításnak hitelt tulajdonítunk, akkor már érthető, miért olyan sok a szellemészlelés a brit szigeteken...).

Ezeknek a fentebb felsorolt élmények végül arra ösztönözték játékproducerként Shibata-sant, hogy az általa átélt félelmet átadja másoknak is egy horrorjátékon keresztül - és láss csodát, megszületett a Fatal Frame! (Ami mondjuk itt Európában a vérgagyi Project Zero elnevezést kapta, de ebbe most ne menjünk bele.)
No de, visszatérve arra, hogy konkrétan melyik esemény szolgált alapjául a szériának, az sokáig csupán találgatások részét képezte, mert a készítők valami, csak általuk ismert oknál fogva ezt igazából sosem konkretizálták. Az akkori gamer sajtó nagyobb része a játékosok ezt firtató kérdéseire sosem tudtak igazán konkrét választ adni, letudták nagyjából annyival a dolgot, hogy "hát tudjátok van Tokió környékén egy valóban van egy Himuro mansion nevezetű hely, ahol állítólag régen szörnyű emberáldozatokban gazdag rituálék zajlottak, és mára már csak egy elhagyatott, kísértet járta hely az egész". Hát, ez nem túl sok infó, amolyan nesze semmi, fogd meg jól.
Nem is értem be ennyivel, magánynyomozásba fogtam hát, kezdetben mondjuk nem sok sikerrel. Mint idővel kiderült, végig rossz nyomon jártam, jobban oda kellett volna figyelni arra amit Shibata-san elejtett a vele készült interjúkban ezzel kapcsolatban: ő soha nem állította, hogy egy létezne egy Himuro mansion nevezetű elátkozott rezidencia (mert mint kiderült, ilyen hely nem is létezik -ezt elég csúnyán benézte mindenki!), hanem egy olyan megtörtént esemény szolgált inspirációként, amikor is Japánban egy eldugott kis hegyi faluban az egyik ottani lakos egy éjjel teljesen megbolondult, minek után eszelős vérengzésbe fogva kiirtott mindenki más falubélit (és ez az a hely, ami azóta is elhagyatott és kísértet járta). Összesen 10 évnek kellett eltelnie mire ráakadtam ennek az eseménynek a pontos leírására és annak részleteire. Hallgassatok most hát meg egy végtelenül tragikus, szomorú, groteszk és mindenekfelett hátborzongató történetet, mely egyedülálló mind Japánban, mind pedig a világon...

A borzalmas eseményekre 1938 januárjában került sor egy Kamo nevezetű faluban, ami közel esik Tsuyama városához (innen a nem túl pontos elnevezés).
A sztori központi figurája Matsuo Toi, egy, a történtek idején 21 éves, szellemileg kissé(?) zavarodott és lelkileg megkeseredett fiatalember, akinek a rövid életében elszenvedett kudarcok és veszteségek sorozata végül elmondhatatlan szörnyűségek elkövetésére ösztönözte. Az egyébként tehetős családból származó Toi szülei már csecsemőkorában meghaltak tuberkulózisban, minek után őt, és nővérét nagyanyjuk nevelte fel. Anyját és apját így tehát sosem ismerhette, az ő szeretetük hiányában kellett hát felcseperednie. Talán pont ennek hatására, de nővérével így szülők híján igen szoros érzelmi kapcsolatot alakított ki, olyannyira, hogy amikor a lány 1934-ben megházasodott és elköltözött, az addig vidámnak és közvetlennek ismert fiú személyisége teljesen megváltozott. Visszahúzódó, magába forduló és megkeseredett ember vált belőle. Nem sokkal ezután elkezdett részt venni, az akkoriban Japánban nagy népszerűségnek örvendő; abból is legfőképp a kis, elszeparált közösségben divatos Yobai rítusokban. Ehh, most muszáj egy kis kitérőt tennem, és elmesélnem mi az a Yobai, különben a későbbi részt nem fogod érteni annyira: a Yobai (szó szerint, nyersfordításban "éjszakai portyázás") egy olyan szokás, amikor is a fiatal, nőtlen, szexuálisan tapasztalatlan, de nemileg már érett fiatalemberek az éj leple alatt belopóztak a lányos házakba, majd ott a (szintén még szűz) hajadonokat felkeresték az ágyukban közösülés szándékával (ami általában létre is jött, már ha ebben a leányzó is partner volt persze). Ezekről a légyottokról a szülők is tudtak általában, de szemet hunytak felette. Mert azon túl, hogy valamikor ők is így kezdték, szinte csak nyertek az ügyön: a fiatalok így megismerkedhettek maguk a testiséggel, kiélhették a kamaszkorban tomboló szexuális túlfűtött vágyaikat, és ha két fiatal között hosszútávon működött a dolog, akkor annak jó eséllyel házasságkötés lett a vége (egyel kevesebb problémát levéve ezzel a szülök válláról, már ami a kiházasítást illeti, ugye). Egyébként nem csak Japánban volt ennek hagyománya, hanem a világ számos másik pontján, így például a középkori Németországban is.
(Az elkövető, Matsuo Toi arcképe)
(Kamo falu látképe egy archív felvételen)

Visszatérve Toi-ra, nála még ez az aktív szexuális érettségbe való belépés is valahogy félresikerült. Bár voltak sikerei, mint ilyen éjszakai portyázó (bár már akkor is sokan panaszkodtak rá, hogy túlságosan is hiperaktív ilyen tekintetben), de ugyanakkor megszállottjává vált például Sada Abe történetének: Abe egy szintén akkoriban élt prostituált volt, aki féltékenységből meggyilkolta egy szeretőjének tartott kuncsaftját, de nem érve be ennyivel még le is vágta a férfi nemi szervét minden tartozékkal együtt, majd azt amolyan díszként vagy még inkább trófeaként kimonójára akasztva hordta (hát ez azért nem túl kawaii dolog). Azért így jobban belegondolva, elég beteg dolgok mentek le akkortájt a szigetországban.
Toi-nak annyira megtetszett ez az egész cuki történet, hogy teljesen felvillanyozódva a történtek hatására, nagy fába vágta az akkor még csak képzeletbeli fejszéjét, és egy hasonló cselekményű novella megírásába fogott (bár azt hozzá kell tenni ,hozzá hasonlóan akkoriban sokan szintén szenzációként kezelték ezt a sztorit -hiába no, el kellett telnie egy kis időnek, hogy az ottani fiatalság lemetszett golyók után inkább a pokemonos golyókban találja meg a rajongása tárgyát)
A dolgok innentől kezdve azonban csak rosszabbra fordultak Toi számára. Nemsokára őt magát tuberkulózissal diagnosztizálták, ami akkoriban még abszolút gyógyíthatatlan és halálos kimenetelű betegségnek számított (ahogy említettem fentebb, a szülei is ebben haltak meg). Sajnos ez a tény többet jelentett pusztán annál, hogy a napjai meg vannak számlálva - katonaként így már nem tudta alkalmazni a hadsereg ('38-ban Japán már hadban állt Kínával); a lányok többé nem fogadták éjszakai közeledését; a falubeliek nagyobb része pedig a fertőzéstől tartva nemes egyszerűséggel kiközösítette - egyszóval egy pária, amolyan számkivetett ember vált belőle. Az amúgy is elég labilis lelki- és mentális állapotú Toi-nak pedig több sem kellett, hogy átlépje azt a bizonyos határvonalat: tudván azt, hogy már úgy sincs mit veszítenie ebben az életben, elhatározta, hogy vélt vagy valós sérelmeit kegyetlenül meg fogja torolni a falubelieken.
Tervét jó alaposan előre kidolgozta: biztos, ami biztos alapon beszerzett egy shotgunt, egy katanát és egy baltát is, majd irt egy búcsúüzenetet, amiben az indokait magyarázta a később elkövetett tetteire. Mindezek végeztével 1938 május huszadikának éjjelén hozzálátott tette végrehajtásához. Kezdésként elvágta a faluba vezető elektromos vezetékeket - így aztán szerencsétlen helyi lakosok se segítséget nem tudtak hívni telefonon a későbbiekben, továbbá az így beálló teljes sötétségben csak még könnyebb prédának bizonyultak az eszement gyilkos számára. Végül kezdetét vette a vérengzés.
Az, hogy Toi mennyire degenerált volt a tette elkövetése idején, jól példázza az a tény, hogy első áldozata a saját nagyanyja volt, őt a férfi nemes egyszerűséggel a baltája segítségével simán lefejezte. Toi eltorzult tudatában azért kellett a szerencsétlen idős hölgynek meghalnia - akit amúgy szeretett, hiszen az nevelte fel és betegségében sem hagyta magára -, hogy később az asszonynak ne kelljen a tömeggyilkos unokája miatt szégyenben élnie.
Ami ezután következett, az maga volt a földi pokol: Toi egy bányászsapkát a fejére téve és ahhoz két elektromos fáklyát erősítve (hogy legalább ő lásson) házról-házra járva a fegyverei segítségével nekilátott a hajdan volt szomszédai és ismerősei módszeres kivégzésének. Mivel, ahogy említettem, egy hegyek között lévő, a külvilágtól teljesen elszeparált faluban történt az eset, ezért a gyilkosnak még csak sietnie sem kellett, nem kellett tartania attól, hogy bármelyik pillanatban megérkezhet a rendőrség (ami látszólag semmilyen formában nem képviseltette magát Kamoban). Kénye-kedve szerint végezhetett bárkivel a faluban, senki és semmi nem tudta meggátolni őt ebben.
Na most, itt álljunk meg egy pillanatra: anélkül, hogy túlságosan hatásvadász lennék, bele tudunk gondolni abba, mit élhettek át akkor és ott ezek az áldozatok? Képzeld el, egy isten háta mögötti falu lakosa vagy a harmincas években, ott vagy a teljes koromsötétben, hallod a szeretteid és ismerőseid sikolyát és halálhörgését minden irányból, várod, hogy rád kerüljön a sor, tudva azt, hogy nem ment meg senki...
A vérengzés körülbelül másfél órán át tarthatott, hajnali fél kettőtől kezdődően hajnali háromig bezárólag. Harminc ember halt meg, ami a falu akkori lakosságának valamivel több, mint a felét jelentette. Huszonhét emberrel Toi végzett, ketten később haltak bele a sérüléseikbe, az utolsó áldozat pedig maga Toi volt. Mikor úgy érezte végzett mindennel, amivel akart, a shotgunt végül pirkadatkor saját maga ellen fordította. Minden úgy történt, ahogy eltervezte, aki életben maradt, az csak azért maradhatott életben mert ő úgy akarta: mint azt búcsúlevelében írta, szeretett volna még több emberrel végezni, de ehhez olyan embereket is meg kellett volna ölnie, akiket úgy ítélt meg, hogy nem ártottak neki. Máskülönben kiirtotta volna az egész falut, a lehetősége megvolt rá. De ettől ez még egy borzalmas eset - egy olyan amihez hasonló nem volt korábban. Egészen 1982-ig, amikor Koreában egy bekattant rendőr hasonló ámokfutásba nem kezdett és meg nem ölt 56 embert, a tsuyamai mészárlás számított a legsúlyosabb egy ember által elkövetett tömegmészárlásnak.

Talán magától értetődik, de az egész eseménynek súlyos és messzemenő hatásai voltak mind a falu kisebb közösségére, mind Japán egészére nézve. Nem túl meglepő módon a túlélők képtelenek voltak egy ilyen helyen tovább élni, és ez gyakorlatilag megpecsételte Kamo falu sorsát. Teljesen elnéptelenedett az egész, a hátrahagyott üres házakat a szóbeszéd szerint immáron csak az áldozatok és a velük végző gyilkos szelleme lakta. Idővel ami maradt belőle az is eltűnt a térképről, és beépült Tsuyama városába. Arról nincs információm van-e bármilyen mementója is az esetnek a helyszínen, én egy japán utam során sem jártam arrafelé, és anyagot sem találtam erre vonatkozólag.

Megmaradt viszont az esetnek egy bizarr popkultúrális öröksége: többek között 1983-ban megjelent egy japán gyártású horrorfilm az esetről 'Village of Doom' ("Halálraítélt falu' - talán így lehetne a legjobban magyarra fordítani) címmel, ami az esetet dolgozza föl, és némi utánajárással bárki ráakadhat a neten a teljes kópiára (mondjuk a legnépszerűbb videomegosztón eredeti nyelven). Imhun egy kis részlet az alkotásból:
Játékokban és animékben is van rengeteg utalás - így ennek a történetnek az ismeretében én például már egészen más szemmel nézek például a PS2-es Forbidden Siren nevezetű (amúgy igen jó) horrorjáték záró képsoraira, ahol is Kyoya nevezetű főhősünk éppen éjfél után lát neki katanával és vadászpuskával egy teljes falu (igaz, addigra már zombivá vált) lakosságának kiirtásához...
No, és persze ott a Fatal Frame: a saga második része egy olyan elhagyatott kísértet járta faluba vezet bennünket, ahol mit ad isten, épp egy egyik pillanatról a másikra megőrült helyi lakos (ha paranormális okokból kifolyólag is ugyan, de) egyetlen éjszaka leforgása alatt végzett mindenki mással aki csak a közelben tartózkodott...
(A mészárlásról szóló könyv egy borítója...)
(...és a Fatal Frame második részének egyik artképe. Deja Vu?)
(Toi, mint utalás az anikmékben...)
(...és mint akciófigura. Ehh.)

Ha Kamo faluja el is tűnt ugyan, de az ott történt iszonyatos események az ilyen, és ehhez hasonló történetek által mindig kicsit tovább élnek majd a japán nemzet emlékezetben.
2. A halál birodalma a fény városa alatt - Katakombák, Párizs, Franciaország

Kicsit nyugodtabb (vagy legalábbis nem annyira nyomasztó) vizekre evezve ezúttal nem egy rémtörténetről fogok mesélni, hanem egy konkrét helyszínről. Párizs mindig is megosztotta az embereket - valakik annyira rajonganak érte, hogy egyenesen a világ legszebb városának kiáltják ki, mások számára viszont élőben legalább ugyanekkora csalódás. At az egyet viszont nem lehet elvitatni a francia fővárostól, hogy egy igazán különleges hely, megannyi érdekes szeglettel, furcsasággal, titkokkal amit csak hosszú történelme során halmozott össze.
Ezekből is talán legkiemelkedőbb különlegesség szempontjából a Katakombák - egy hatalmas (több, mint 200 kilométer kiterjedésű!) alagúthálózat a város alatt, mondhatni egy külön város szinte, melyet szinte csak és kizárólag több száz éve elhunyt emberek földi maradványaiból húztak fel!
(A katakombák egy tipikus szeglete ma)

Létrejötte több egymástól független, és időben is igen távol eső esemény együttes hatásának köszönhető. Az alapot a francia középkor bizonyos dolgokban elég gyatrán eljáró építészeinek köszönheti: tudniillik akkortájt Párizsban sok épület alapjainak ásásánál hatalmas lyukak maradtak a földben még az építkezések lezárultával is, amikről borítékolható volt, hogy a későbbiekben még sok fejfájást fognak okozni a város lakosainak. Ez így is lett, bár hozzáteendő, hogy erre csak évszázadokkal később került sor, egészen pontosan a XVIII. század a közepén, amikor is ezeknek a lyukaknak köszönhetően rengeteg akkori épület talapzata csúszott meg, esetleg dőltek össze, vagy beomlások keletkeztek, és így tovább. Mikor már a helyzet már igencsak tarthatatlanná vált, az akkori király, XVI. Lajos (akinek akkor még a feje egyben volt a törzsével - a nagy francia forradalom csak évtizedekre később következett be), megbízta az egyik fő udvari építészét, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az pedig annak rendje és módja szerint ennek eleget téve a lyukakat végül megerősített alagutakká alakította át, így stabilizálva azokat.
De nem sokra rá a fővárosi csigazabálóknak új problémával kellett szembesülnie: 1780-ban olyan gyakori és intenzív tavaszi esőzések következtek be, hogy az egyik legnagyobb helyi temető, a Les Innocents nemrég elhantolt, és még oszladozó fázisban lévő hullái, sőt, még az annál is régebbiek a felgyülemlett talaj menti víz hatására nemes egyszerűséggel a földből kibukkanva hirtelen megjelentek a felszínen (amennyire hedonisták a franciák és büszkék a gasztronómiájukra, egy ilyen látványra azért talán nekik is kicsit elment az étvágyuk).
Ám mivel az emberi találékonyság nem ismer határokat, ezért kisvártatva az a remek ötlet született, hogy, mintegy összekötve a kellemest a hasznossal, mi lenne, ha ezt a sok gazdátlan (vagyis immáron beazonosíthatatlan), és a városképet némileg csorbító oszladozó hullát áthelyeznék inkább a nemrégiben befejezett alagutakba? A szó tettet követett, és így több százezer ember földi maradványai, immáron mint építési alapanyag folytathatták szolgálatukat a város szolgálatában. Merthogy belőlük álltak össze ugyanis odalent immáron a falak, az oszlopok, sok esetben a mennyezet is - egyszóval az alagutak minden egyes része lassan csontvázakból lett kirakva, innen tehát a találó, és teljességgel kiérdemelt Katakombák elnevezés.
A szó szerint piszkos munkát végző, hullákat átköltöztető emberek becsületére legyen mondva, nem csak letudták annyival a dolgot, hogy a rendelkezésre álló csontokból minden üres helyet csak sablonosan feltöltve egy unalmas nekropoliszt hoztak létre, hanem használva egy kicsit a fantáziájukat, a kreativitásukat is bevetették: így aztán néhol hol koponyákból emeltek az elmúlásra emlékeztető piramist, máshol combcsontokból készült a tartóoszlop, és így tovább - és mindezeket pusztán dekoráció jelleggel hajtották végre. Még egy feliratot is biggyesztettek az akkori első bejárat fölé "Megállj! Ez a halál birodalma!" címszóval (ami egyfajta tesco gazdaságos másolat lehet, Dante "ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel" pokol bejáratát jelző feliratának az Isteni színjátékból).
A Katakombák története azonban az építés befejeztével sem ért véget, ó, dehogyis, itt kezdődött csak igazán! Rögtön az utolsó csontváz elhelyezte után szinte máris új "lakókkal" bővült az ominózus hely: '89-ben jött a nagy francia forradalom, és a kor pár jelentősebb figurája ide költözött át. Permanensen. A szóbeszédek szerint ide került át például Robespierre földi maradványai is, másokkal egyetemben, akiket szintén mind pont egy fejnyi hosszúsággal rövidített meg a 'nemzeti beretva' (vagyis a guillotine). A forradalmat követő, ám nem kevésbé vérzivataros időkben már kicsit hasznosabb funkciókat látott el a Katakombák: mind a napóleoni háborúk alatt, mind a II. Világháború idején, mind pedig a párizsi diáktüntetések periódusa alatt emberek százai, ezrei bújtak el annak zegzugos és kiismerhetetlen folyosórendszerei közt. Tartott ez egészen a XX. század közepéig, amikor is az akkori kormány betiltotta a szabad bejárást a katakombákba - na nem elsősorban az ilyen bujkálók és titkos szerveződések megakadályoztatása okán, hanem inkább az okból kifolyólag, mert potenciális életveszélyt jelentett a látogatása bármilyen felkészületlen látogató számára. Valljuk be, ez azért jogos volt: gondoljunk csak bele, adott egy 200 kilométer kiterjedésű alagútrendszer, amiben nincs áram, nincs fény, nincsenek útjelző táblák, állandó a sötétség, a hideg, és ráadásul még levegőhiánnyal is számolni kell; és ha mindez még nem lenne elég, egyes folyosókon addigra már annyira megrogytak a falak, hogy bármelyik pillanatban beomlással fenyegetnek. Az már más kérdés persze, hogy ez sem akkor, sem manapság nem tartott vissza sokakat abban, hogy saját felelősségükre alászálljanak a hullák százezreivel tarkított sötétségbe.
És akkor ezzel el is érkeztünk következő izgalmas pontunkhoz, a Katakombákat övező városi legendák végtelen sorához, melyeket főként ezek az önjelölt felfedezők beszámolói inspiráltak.
Csak egy párat kiragadva az ismertebbek közül: ha éjfél után ereszkedsz le a katakombákba, akkor azon kívül, hogy jól megba... büntetnek a helyi hatóságok, még azzal is számolnod kell - állítólag! -, hogy a falak egy idő után elkezdenek majd hozzád beszélni, és megpróbálnak rávenni arra, hogy haladj csak egyre bentebb és bentebb a sötétségbe, egészen addig a pontig, mire már képtelen leszel magadtól kitalálni (szóval a lenti lakosok örülnének neki, ha csatlakoznál hozzájuk - mert bár sokan vannak már most is, de nem annyira, hogy egy újonnan érkezőnek ne tudnának még további helyet szorítani).

Kicsit mér kézzelfoghatóbb, de még mindig csak pletyka szintjén létező legenda az, hogy a Katakombák rejtett zugai különböző sátánista szekták gyülekezőhelyeként szolgál, ahol magától értetődően istentelen szertartásokkal ütik el az időt, némi jófajta emberáldozattal kiegészülve. Aha. Az tény mondjuk, hogy több helyütt találni odalent a falakon az ördögöt távol tartani szándékozó okkult feliratokat. Sőt, egy időben egyébként úgy is tűnt, hogy ezeknek a legendáknak van további alapja is, a Katakomba egyik pontján ugyanis rengeteg apró koponyát találtak egyszerre. Az első blikkre gyerekkoponyáknak tűnő objektumokról aztán némi alaposabb vizsgálódást követően szerencsére kiderült, hogy "csak" macskakoponyák, amik egy valaha létezett kút aljába lettek bedobálva. Kis utánajárással kiderült az is, hogy a kút valaha egy helyi étteremhez tartozott, ahol néha "különleges" ízű húsokat szolgáltak fel... A többit már magad is össze tudod rakni.
És végül: sajnos ez a már valóban megtörtént kategória, mert az a sztori teljesen hiteles, hogy tévedtek már el annyira emberek odalent, hogy aztán étlen-szomjan ott lelték szerencsétlenek a halálukat. Az egyik ilyen eset nem sokkal a Katakombák létrejötte után, a francia forradalom ideje alatt történt meg, amikor is egy orvos - ki tudja milyen okból kifolyólag, talán részeg lehetett- letévedt a katakombákba, és senki nem látta őt többé élve. Maradványait 11 évvel eltűnése után találták csak meg az egyik félreeső folyosón, az ujján lévő gyűrűről tudták csak azonosítani. Emléktábla áll azon a helyen ahol ráakadtak, kísértetével állítólag minden év november 3-án lehet összefutni az alagutakban (szóval még éppen ott érheted, ha sietsz)

A '90-es években pedig történt egy még különlegesebb eset: páran a lent felügyelő biztonságiak közül egy elejtett kamerát találtak a földön az egyik alig használt folyosón, melyen kísérteties felvétel volt látható: egy behasznosíthatatlan személyazonosságú illető (akinek neve egyszer sem hangzik el a felvétel során), amolyan Blair Witch Project jelleggel egyedül alászállt a Katakombákba, aminek azonban nagyon rossz vége lett: a videó tanúsága szerint eltévedt, pánikba esett, majd rohanás közben, kétségbeesve keresve a kijáratot egy ponton elejtette a kamerát amit aztán ott is hagyott. Hogy ki volt ő, mi lett vele - ha egyáltalán igazi a felvétel, mert erről még mindig folynak a viták -, azt senki nem tudja. A videót itt tudod megnézni (sajnos egy youtuber saját videójába ágyazva - ám ha nem érdekel a pofázás, 3:50-től indul az archív felvétel), aztán te magad is eldöntheted, szerinted hiteles-e vagy sem:
Egyébiránt ha igazán kíváncsi és/vagy bátor vagy, te magad is meglátogathatod Párizsban a Katakombákat. Na nem az egészet persze, mintegy 2 kilométer kiterjedésű terület az, amit megnyitottak a nagyközönség számára (ami ugye kis matekkal kiszámolva kevesebb, mint 2%-a a teljes területnek), és azt is persze csak ellenőrzött keretek közt, értsd: idegenvezetővel, meghatározott szakaszon, meghatározott időtartamban. Mindemellett a belépő is húzós, és a város déli részén található ez a szakasz, távol a fő nevezetességektől - hiába akartam pedig múltkor nagyon eljutni ide a városban járva, idő- és az anyagi keret szűkössége ezt sajnos nem tette lehetővé. Majd legközelebb. Pedig most lenne csak igazán jó benézni oda: említettem már, hogy a világ legzoralabb Halloween partiját is pont ott tartják...?
(A katakombák fontos szerepet tölt be az Assasin's Creed Unity történetében is, lent található ugyanis az az ereklye, amiért a templomosok és az assziszinok ezúttal harcolnak (2014, PS4)
(Forradalmárként a Medal of Honor Undergrundban a Katakombákban bujkálva (2000, PS1)
(Megfordulunk a Halál birodalmában a Nightmare Creatures 2-ben is (2000, PS1)
(A Katakombák, mint komfortos búvóhely a Wolfenstein: Youngbloodban (2019, PS4)
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
12. noozi  PlayStation.Community tag
2019.11.10. 08:05:42
LV17
Zsenialis írás! Ugrom is neki a 2. résznek!
PSN ID; No_Ozi_
11. Matichku  PlayStation.Community tag
2019.11.04. 00:29:18
LV14
Válasz 10. Sanada üzenetére:
Alapból nekem is angol. :)
Jó dolog, hogy a PS4 rendszerét magyarra lehet állítani de olyan fura ez. Sokszor gondolkodom mi mit jelent, mintha nem tudnék magyarul és az angol megfelelőjét keresem. Megszoktam az angolt... Így folyamatosan állítgatom magyarra ha olyan a játék vagy ha szeretném magyarul látni a trófeaképet. Aztán minden vissza. :)
Nil Satis Nisi Optimum
10. Sanada  Szerkesztő
2019.11.03. 13:04:38
LV4
Válasz 9. Matichku üzenetére:
Na, örülök, ha így bejött a MediEvil, sejtettem, hogy neked adni fogja :) A magyar fordítás valóban igényes benne, pedig én még egy darabig nem is úgy vittem, mert magát a PS4 rendszerét soha nem állítottam át angolról, márpedig azt muszáj honi nyelvre állítani, ha a játékot is úgy akarod vinni :)

Oh, nekem aztán mindegy milyen sorrendben olvasod a cikkeket, emiatt igazán ne szabadkozz, nem lóverseny ez. A betűk nem hűlnek ki :)
9. Matichku  PlayStation.Community tag
2019.11.02. 15:33:58
LV14
Válasz 4. Sanada üzenetére:
Ismersz az ilyen részletekre mindig figyelek. :)
MediEvil? Amikor az előzeteseket nézegettem alig voltak ismerős dolgok. Mintha egy új játék lenne. Régen volt, én meg csonthülye... :)
Aztán elkezdtem játszani és úgy jött vissza minden lettek ismerősek a helyek. Hősök csarnokába visszatérni óriási élmény volt! Mondták ez nem az a játék ahol a magyar nyelv annyira hiányozna. Cáfolom! Nemis gondoltam volna, hogy ennyit hozzá tud tenni az élményhez. Ráadásul még jó és vicces lett a magyar szöveg. Mondhatni akkor bejött. :)
Persze olvasom azt is, csak közbejött valami Death Stranding nevű játék tesztje. Az most beelőzött. :)
Nil Satis Nisi Optimum
8. Matichku  PlayStation.Community tag
2019.11.02. 15:18:26
LV14
+1
Válasz 2. HolfyTeebee üzenetére:
Most, hogy így mondod tegnapra is késő lenne egy Project Zero remake. Venném azonnal. :)
Nil Satis Nisi Optimum
7. pityesz555  PlayStation.Community tag
2019.11.01. 21:51:35
LV1
Elég durva a japán sztori.A katakombákról van is egy film.Elég rég láttam már,de emlékeim szerint nem is olyan rossz.
A címe:Katakombák :)
6. Sanada  Szerkesztő
2019.11.01. 15:12:31
LV4
Válasz 3. Greg üzenetére:
A történet igazi tragédiája az, hogy VALÓBAN meg lehetett volna akadályozni az egészet. Körülbelül 1 héttel az incidens előtt Matsuo beszélt tervéről pár olyan szomszédjának akikben megbízott, és akik természetesen ezt jelentették is a hatóságoknak. Azok pedig még ki is mentek, és el is koboztak tőle házkutatás során egy vadászpuskát, plusz kihallgatták, de mivel -akárcsak manapság- tettlegesség még nem történt, hazaengedték.

Hogy honnan szerzett Toi egy második lőfegyvert, vagy már eleve rendelkezett szintén azzal, nem tudni.
5. Sanada  Szerkesztő
2019.11.01. 15:07:27
LV4
Válasz 2. HolfyTeebee üzenetére:
Köszönöm szépen neked is!

Kis érdekesség a Projekt Zero elnevezéshez, ha már többen is szóba hoztátok: ez az elnevezés eredetileg a Fatal Frame munkacíme volt a fejlesztés kezdeti szakaszában, és arra utalt, hogy a fejlesztők a nulláról kezdve próbáltak létrehozni egy olyan horrorjátékot, ami sem játékmenetében, sem hangvételében nem hasonlít más akkori rémisztgetős programokra. Hogy miért maradt meg ez a cím az európai kiadásnál, na az már egy jobb kérdés...
4. Sanada  Szerkesztő
2019.11.01. 14:59:01
LV4
+1
Válasz 1. Matichku üzenetére:
Köszönöm szépen, mind a cikkre vonatkozó kedves szavakat, mind a köszöntést! (kíváncsi voltam egyébként, lesz-e valaki akinek feltűnik, milyen jeles időponttal esik egybe a Halloween ÉS ezt szóvá is teszi. Tudtam, hogy benned nem kell csalódjak :D )

Bizony jó játékosként is megélni az időszakot! Pont néztem az erre vonatkozó store-os horrorjáték akciókat októberben, de arra kellett rájönnöm, hogy már megvan onnan szinte minden. Mit volt mit tenni, platináztam hát a Bloodborne-ot, ami már úgyis régóta esedékes volt :) Neked meg remélem végül bejött a MediEvil.

Kellemes olvasgatást a második részhez is, és majd azzal kapcsolatban is várom véleményed!
3. Greg  PlayStation.Community tag
2019.11.01. 07:36:52
LV25
Azért érdekes hogy senki sem tudta megállítani ezt a japán csókát. Nyilván nem csak ő volt katona akkoriban. Az oké hogy az első 4-5 gyilkosságot meglepetésszerűen meg tudja csinálni na de egy idő után csak felbolydul a falu. Ráadásul a japánok elég agilisek és bátrak...
LV426
2. HolfyTeebee  PlayStation.Community tag
2019.11.01. 07:32:09
LV4
Válasz 1. Matichku üzenetére:
Úgy úgy, project zero volt az... mai napig emlékszem pár joystick eldobásra, illetlen szavakra :D
Ráadásul az első rész több, mint 3 megát leszívott a 8as videókártyából. Nagyon szerettem a sorozatot a harmadik részig. Azért forró lenne egy Resi 2 minőségű remake, de inkább nem álmodozok. ;)

Sanada, köszönjük ezt a csokrot és boldogat neked!
Keresztet fogok a majmának, azt PÁFÓ! :)
1. Matichku  PlayStation.Community tag
2019.11.01. 00:43:33
LV14
+1
Érdekes történetek nagyon izgalmasan megírva. Egy pillanatra sem tudtam abbahagyni az olvasást. 5 csillag a minimum.
Nekem ez még Project Zero volt. :) Kedveltem, de játék közben én még ennyire nem paráztam. Ahogy közeledtek még a kontroller is rezgett, kész agyrém.
Egyébként én is szeretem a Halloweent, de nem ezt a bulizós, beöltözős, édességzabálós fajtát hanem mint játékos. Ebben az időszakban alig van olyan játék amiben nincs valami Halloween event, skin, játékmód. Nagyon jól megcsinálva. Jó felkészülés Karácsonyra. Ráadásul még a MediEvil is most pörög.

Ja és hát Boldog Szülinapot Sanadatom! :)
Második részt majd holnapra tartogatom.
Nil Satis Nisi Optimum
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
ReadySet Heroes (PS4, PSN)
2019.11.13. 10:25 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Nem mind arany, ami Sony.
CALL OF DUTY: MODERN WARFARE (PS4)
2019.11.11. 11:11 Játékteszt
36 hozzászólás
Szerző: B_Renato97
Modern hadviselések koronázatlan királya.
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
2019.11.09. 13:29 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Aztán nehogy beletörjön a fullánkod a nagy hancúrozás közepette.
JURASSIC WORLD EVOLUTION (PLAYSTATION 4)
2019.11.07. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Őskövület.
Monster Jam: Steel Titans (PS4, PSN)
2019.11.07. 09:36 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: MrZ
Papírszörnyek.
Mozi - Terminátor: Sötét végzet
2019.11.05. 20:55 Cool-Túra
23 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Megrohadt (élő) szövet, elrozsdásodott fémváz.
WWE 2K20 (PS4)
2019.11.05. 07:49 Komment
7 hozzászólás
Szerző: HTB
GLOW - Gigantic Losers of Wrestling.
Erica (PS4, PSN)
2019.11.03. 15:22 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Avagy így játsszunk közösen filmet - magyar felirattal.
Képregény - A Sith Sötét Nagyura
2019.11.02. 19:24 Cool-Túra
0 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Sötét felemelkedés.
DEATH STRANDING (PLAYSTATION 4)
2019.11.01. 08:01 Játékteszt
151 hozzászólás
Szerző: GrayFox
Az út a cél.