PlayStation.Community

2019.11.28. 19:56 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: ColdHand
Értékeld a cikket!
Pixelhős a poligonkorban.

A Storybird Games által fejlesztett Aggelos voltaképpen a néhai Sega Master Systemre – azaz a Sega 8bites konzoljára – készített Wonder Boy III: The Dragon's Trap lábnyomában ügyesen lépkedő akció-RPG játék.
Ebben a retro érzéseket kiváltó kalandban metroidvania szerkezetű pályarendszerben kell vitézkednünk, miközben az újonnan vásárolt, erősebb felszereléseken túl a folyamatosan fejlődő tulajdonságaink is segítik ügyünket. Egy névtelen lovaggyerek pixelirhájába bújva indítjuk el átlagos napunkat, ami egy menekülő hercegnőbe botlás után világmegmentő akcióvá fokozódik. Meg kell találnunk a négy elem templomát és az azokban megszerzett elementális erők egyesítésével el kell pusztítanunk a gonoszt, aki az emberiség kiirtásán fáradozik.

A játékmechanika a haladás-ugrás-csapás édes hármas helyzetfüggő, ésszerű kombinációjára támaszkodik, később új mozdulatok, mágiák kerülnek be a képletbe, ahogy haladunk előre. Maga a terep teljes terjedelmében nem nevezhető gigantikusnak, de elég helyet biztosít a változatos helyszíneknek, az elrejtett cuccoknak és a kétségbeesésbe torkolló eltévedéseknek. A történet iránya nem lineáris, jó párszor oda és vissza be kell járni az egyes helyeket, hogy továbbjussunk, nem beszélve a történet kulcspontjaként funkcionáló templomokat, ahol nem elég megszerezni a spéci mágiák használatával felvértező varázsgyűrűket, de még a boss-t is le kell gyűrnünk, hogy az adott elementális esszenciát magunkévá tegyük. Ezeken túl az NPC-k is ellátnak feladatokkal, amiket teljesítve vagy egy nagyobb pénzösszeg, vagy valamilyen tuning üti a markunk.
Grafikailag első ránézésre a 8bites megjelenés stílusában tündököl a program, majd az animált fűcsomók és a háttérben lassabban scrollozódó táj gerjesztette tér érzet ráébreszt minket, hogy itt kicsit többről van szó. Hangzásvilág szintén az említett érát kívánja megidézni, és teszi mindezt jól annak ellenére, hogy a muzsikák dallamai – egy-két kivétellel – nem túl kiemelkedőek. Irányításilag sajnos már adódnak gondok, ugyanis az még egy megszokható, áthidalható dolog, hogy nem túl patent hősünk kezelése, de sikerült implementálni egy olyan bugot, ami rendre megnehezítette a dolgomat, ha nem figyeltem 110%-osan. Erre még rájönnek a görény főellenségek, akiktől – hard fokozaton – sírva menekültem vissza valamelyik békés, meditatív FromsSoftware játékhoz kicsit lehiggadni. Tartalmilag normál fokozaton 5-10 órán belül teljesíthető a kaland, hard fokozaton ez akár a kétszerese is lehet, ami leginkább az említett főellenségeknek köszönhető. Aki az ügyesen/okosan elrejtett titkok 100%-os kiaknázására adja fejét az plusz egy-két órácskát még rátehet. Hangulatilag természetesen hozza a régi idők érzetét és ez nem csak a grafikának, vagy a hangzásnak köszönhető, hanem a pályaszerkesztésnek is, ami szintén hűen idézi a régi stílust.

Az Aggelos irányításbéli hibáinak ellenére kiváló választás azok számára, akik kicsit vissza szeretnének süppedni a 8bites éra élményeibe. A metroidvania kedvelők ugyancsak megtalálják vele a számításaikat. Ha meg anno rajongtál a Wonder Boy III-ért és ma sem veted meg a stílust, akkor egyenesen kötelező a beszerzése.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: PQube
Fejlesztő: Storybird Games
Megjelenés: 2019.07.12.
Ár: 4.490Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 112MB
Web: http://www.wonderboy-bobi.com/aggeloseng.php
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
3. Janinja82  Mérges Sárkány
2019.11.30. 15:59:42
LV3
+1
Ghost n Gomblins stílust jobban szeretem. Amúgy jól nézki a játék
2. Onimushaman  Szerkesztő
2019.11.29. 03:08:55
LV24
+1
Tetszetős darab!
señor
1. Lotar  PlayStation.Community tag
2019.11.28. 22:05:53
LV18
+1
Kéne'! :)
psn/sen id: pcpmate
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››