PlayStation.Community

2019.10.12. 12:39 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Értékeld a cikket!
Legenda újratöltve.

Az eddig három epizódot számláló TLOH széria ezen részével indult útjára 2013-ban, és azóta a Sony összes platformján tiszteletét tette: először PS3-on, majd a méltatlanul hanyagolt PS Vitán, legutóbb pedig PS4-en.
A sztoriban a Thors katonai akadémia tagjai, Rean Schwarzer és a hetedik osztály - amit az ereboriai nemesség és a közemberek alkotnak - korai kalandjait ismerhetjük meg, akik próbálják elkerülni a polgárháborút az arisztokrácia és a munkásosztály között, miközben keresztül-kasul bejárják Ereboniát különféle feladatok végrehajtásával. A diákok harci képességüket tesztelhetik a kampuszon lévő rejtélyes épület felfedezése közben, illetve a városok falain kívül, végső céljuk pedig eljutni az épület legaljára, ahol egy ősi mecha vár rájuk.

Lesz itt gyilkosság, puccs, árulás, kóla, sült krumpli, pattogatott kukorica, szóval majdnem minden, ami egy jóravaló JRPG-hez illik. Sok órát fogunk beletenni a játékba kalandozással, beszélgetéssel, harccal, illetve ami új volt nekem, egy a kártyajátékkal, amit a hosszú vonatúton tudunk játszani. Ez a vonat juttat el minket a következő kulcsfeladatig vagy eseményig, ami viszi előre a cselekmény hosszú fonalát.
A látvány némiképpen sterilnek hat, ami a PS3 múltra vezethető vissza. Annyira nem zavaró, de ami már PS Vitán is kevés volt, az hatványozottan igaz PS4-re is. Ha ez valakit nagyon nem zavar, akkor a game egész jól le tudja kötni a játékost. Inkább a hangulat az, ami visz minket előre, külső területen harcolhatunk, ha van kedvünk farmolhatunk, de ha már meguntuk, vagy nincs kedvünk, a kismillió mellékküldetésnek is nekiállhatunk, pl. vadásszunk le egy különleges ellenséget, futárkodjunk, vagy éljünk társadalmi életet, esetenként pecázzunk. Egyik sem nehéz, bár a horgászverseny során gombokat nyomkodni egy idő után fárasztó tud lenni, de egy-egy különleges hal beszerzése miatt elcsábulhatunk ezekre a versenyekre.

Lehet van sok szebb és érdekesebb JRPG a piacon, de ne felejtsük el, mikor jelent meg a Trails of Cold Steel. Ha nosztalgiázni szeretnénk, de már rongyosra pörgettük a korai Final Fantasy részeket, akkor próbáljátok be Rean és társai kalandjainak első részét is: a körökre osztott harc, a gyerekes báj, a visszatérés az alapokhoz mind fel fogja eleveníteni a felfedezés (és a farmolás) rég elfeledett érzését, nem fogtok csalódottan felállni a konzol elől!

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Nihon Falcom
Fejlesztő: Nihon Falcom
Megjelenés: 2017.03.19.
Ár: (11990 Ft)
Játékosok száma: 1
Kép: 720p, 1080i, 1080p
Demo: Nincs
Méret: 8GB
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
1. Tidus-Famous  PlayStation.Community tag
2019.10.13. 18:07:38
LV1
Nagyon szemezek ezzel a szériával....amint lesz leárazás az első részt tuti bezsákolom !
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Yakuza 3 Remastered (PS4, PSN)
2019.10.19. 19:25 Kedvcsináló
5 hozzászólás
Szerző: Sanada
A sárkány hanyatlása.
Vacation Simulator (PS4, PSVR, PSN)
2019.10.19. 17:07 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: Angyalkus
Napfény járja át a szívem újra / Csak egy szál VR-t hoztam el az útra
Frostpunk: Console Edition (PS4, PSN)
2019.10.18. 08:11 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: HTB
Jégvarázs.
Kotodama: The 7 Mysteries of Fujisawa (PS4, PSN)
2019.10.16. 19:27 PSC egyperces
2 hozzászólás
Szerző: ColdHand
A női lélek lecsupaszításának művészete.
Contra: Rogue Corps (PS4, PSN)
2019.10.16. 12:08 PlayStation Network
8 hozzászólás
Szerző: MrZ
A furcsán öregedő katonák.
River City Girls (PS4, PSN)
2019.10.16. 11:50 PlayStation Network
2 hozzászólás
Szerző: Onimushaman
Ebben a városban még Kunio-kun nőjével sem érdemes b@szakodni!
TOM CLANCY'S GHOST RECON: BREAKPOINT (PS4)
2019.10.13. 21:43 Játékteszt
10 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Eltörött a mécses.
WARHAMMER: CHAOSBANE (PS4)
2019.10.12. 12:51 Játékteszt
5 hozzászólás
Szerző: Sanada
Tegyél rendet csatabárddal!
The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel (PS4, PSN)
2019.10.12. 12:39 Kedvcsináló
1 hozzászólás
Szerző: Andras_01
Legenda újratöltve.
Caravan Stories (PlayStation 4, F2P, PSN)
2019.10.09. 18:41 Kedvcsináló
8 hozzászólás
Szerző: martin
A vándorcirkusz az égbe megy.