PlayStation.Community

2019.08.14. 11:30 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: HTB
Értékeld a cikket!
A vadkapitalizmus túlkapásai.

Csak a szokásos forgatókönyv: békés fajunkat egy ádáz, csúcstechnológiával felszerelt, invazív faj támadja meg, bolygónk kizsákmányolása végett. Pedig minden olyan békés és jó volt. De aztán megjelent az ember.
Az Attack of the Earthlingsben ugyanis a fejlesztők csavartak egyet az ismerős formulán, ezúttal az idegeneket leigázni akaró emberek jelentik a veszélyt, játékosként pedig a matriarcha, az idegen anyakirálynő irányítása a feladatunk. Vele, valamint rögtönzött seregünkkel kell megmászni és végigverekednünk magunkat a planétába becsapódott energiavállalt, a Galacticoil állomásának a szintjeit.

Minden egyes etapot a királynővel indítunk, a különféle civilek, katonák legyilkolásával pedig értékes biomasszát nyerhetünk, mely az alapegység előállításához, valamint annak továbbfejlesztéséhez szükséges a három lehetséges egység egyikévé. Reverz X-Com, mondhatnám, hiszen itt is körökre osztva, a meglévő action pointokkal lépkedve kell hadakozni a sötét folyosókon. A kört befejezheted egy támadással, valamint (nem gondoltam volna, hogy ezt a szót még valaha használni fogom) rátartással, azaz ha az egység az általad védett mezőbe lép, ütheted is. A képességek használatának kombinációját, az ügyes egységpozicionálást, a katonák és a civilek látómezejének kijátszását, illetőleg az adott szituáció által megkövetelt fejlesztéseket kombinálva kell tehát sikerre vinnünk kétségbeesett űrlényeinket.
A game-et kijátszva be kell lássam, hogy a fejlesztők mindent beleadtak, hogy összehozzanak egy vicces és jópofa programot, de mivel szűk helységekben zajlik a scriptelt őrjáratozás, bizonyos események csak a pálya egy adott szakaszát elérve következnek be (de akkor mindig és ugyanúgy) – szóval egy kis RNG jót tett volna ennek az egésznek, érdekesebb és izgalmasabb lett volna minden pálya (bár itt is lehet lépésenként menteni, nincs korlátozva, mennyiszer rögzítheted a játékállást pályánként, talán a húzós töltési amik elrettenthetnek a mentés/töltés abuzálásától). Hiába a jópofa humor - a Galacticoil a leginkompetensebb hülyékből lett összeválogatva, én jóízűen megmosolyogtam a különféle debil gegeket -, az Attack of the Earthlings valahogy nem játszatta magát, 1-2 küldetésnél többet nem bírtam naponta lejátszani és így is pár nap alatt a végére értem.

Egy picivel erősebb kihívásfaktor és némi randomizálás nagyot dobott volna az élvezhetőségen és az újrajátszhatóságon (az opcionális feladatokat teljesítve is rendre az ajánlott lépésmennyiségen belül végeztem szinte mindig), így viszont egy szórakoztatóan átlagos játékot kaptunk, amire pár hét múlva senki sem fog emlékezni. Mondjuk nem is ez lebeghetett a fejlesztők szeme előtt; korrekt, korrekt, de semmi extra.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

Kiadó: Wales Interactive
Fejlesztő: Team Junkfish
Megjelenés: 2019.03.05.
Ár: 5990 Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: Nincs
Méret: 2.76GB
Web: https://www.teamjunkfish.com/attackoftheearthlings
PSN feltöltőkártya: Platinum Shop
Képgaléria
Olvasói vélemények
Attack of the Earthlings
Wales Interactive
KÖZÉPSZERŰ