PlayStation.Community

2019.05.28. 11:00 Cool-Túra
28 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Értékeld a cikket!
A fejlövések királya visszatért!

Korunk egyik meghatározó mozis ikonja, John Wick 2014-es bemutatkozásával egy csapásra verekedte és lövöldözte be magát az akciófilmek halhatatlan csarnokába, és ennek köszönhetően nem csupán egy újabb kultikus frencsájzzal gazdagodhattak a műfaj rajongói, de a Keanu Reeves alakította elit ex-bérgyilkos személyében gyakorlatilag megszületett az évtized leghalálosabb, egyben talán legnépszerűbb akcióhőse is.
Chad Stahelski és David Leitch (utóbbinak csillaga is egész szépen feljövőben van mostanság) rendezők több esztendős kaszkadőri múlttal a hátuk mögött mutatták meg, hogy hol lakozik az atyaúristen, de úgy, hogy voltaképp semmi olyat nem adtak hozzá a jól ismert és unalomig túltolt recepthez, amit ne láttunk volna azelőtt már vagy egymilliószor. Mert hát az olyan témák, mint a bosszú, a megérdemelt vendetta iránti vágy, a visszavonult egyszemélyes hadsereg, aki újra fegyvert ragad, a főhősre küldött töméntelen mennyiségű ellenfél, és azok kíméletlen legyilkolása már a ’70-es, ’80-as években is elkoptatott sablonok voltak, a John Wick első része pedig főleg ezen korszakok filmtermeléséből merített, tegyük hozzá, kifejezetten zseniálisan. Ugyanis az alkotók már a legelejétől kezdve egyértelműsítették, hogy mi a szándékuk, és nem akarták többnek mutatni gyermeküket, mint ami: vegytiszta akciófilm, de összességében a jobbik fajtából.
Ugyanis a John Wickben megvolt az az összetevő, ami legtöbb társából teljesen hiányzik: az elegáns stílus.

Persze manapság is tucatjával készülnek akciómozik, de egy-két kivételtől eltekintve említésre sem méltó B, vagy rosszabb esetben ZS-kategóriás agyszülemények ezek, na meg a CGI-vel megpakolt látványfilmek sem segítettek öregbíteni a zsáner népszerűségét.
Nem úgy a John Wick, amely kőkemény koreográfiáival, a cselekményre rátelepült izgalmas misztikumával, kellő öniróniával, és természetesen maga a címszereplő puszta jelenlétével, mindenen és mindenkin átgázoló féktelen haláltáncával tette le névjegyét a műfajban – az arányok megfelelő kimérésével pedig új modern klasszikus született. Ugyanakkor a nem várt siker egyfajta „átok” is lett, hiszen, ami elnyeri a kritikusok és a közönség tetszését, azt folytatni kell, mindegy, hogy egyébként az adott cselekmény indokolja-e, vagy sem.
És ebben az esetben igencsak be voltak határolva a lehetőségek, a szokásos „nagyobb, több, brutálisabb, véresebb, hangosabb, gyorsabb” elvnél nem nagyon tudott többet nyújtani a második rész, mindezek ellenére azonban az első felvonáshoz hasonlóan szintén elegánsan oldotta meg a feladatot. Az egyetlen baja, hogy elődjével ellentétben (ami egy egységes és lezárt kerek egész) teljesen felvezetés szaga volt, és egy olyan sokat ígérő prológusnak érződött, ami arra hivatott, hogy ügyesen előkészítse a terepet valami nagyobbnak és epikusabbnak.
És ebben van valami, ugyanis a második és a harmadik epizód lényegében egy film, csak két részre szabdalva.

A John Wick: 3. felvonás – Parabellum tehát pontot tesz a korábban megkezdett sztorira: főhősünk, miután megfosztották minden privilégiumától, véresen, megsebesítve menekül (természetesen hűséges kutyája társaságában) New York utcáin több millió dolláros vérdíjjal a fején. A város összes bérgyilkosa őt keresi, ráadásul most már segítségért sem folyamodhat, így hát eléggé vert helyzetben van, na nem mintha ez őt túlságosan visszavetné, azért a tőle megszokott szorgalommal öldösgeti lefelé azokat, akik eléggé ostobák ahhoz, hogy szembe szálljanak vele.
Az első pár percben gyorsan summázzák a lényeget, majd az elkövetkezendő nettó két óra néhány rövid közjátékon kívül gyakorlatilag arról szól, hogy sorban küldik Wickre a válogatott rosszfiúk egész garmadáját, ő pedig sorban megöli őket, válogatott módokon. Van, akit egy vaskos könyvvel intéz el, másokon a késdobálást gyakorolja, de előfordul az is, hogy kardokkal aprítja fel kevésbé tehetséges vetélytársait, és persze a közvetlen közelről leadott fejlövések sem maradhatnak ki.
Lényeg a lényeg, ennyi bunyót, csonttörést, ütést, rúgást, szúrást, vágást, lövöldözést és headshotot filmen én még az életben nem láttam. A színészek, a kaszkadőrök és a koreográfusok alaposan kitettek magukért, nagyjából tényleg arról van szó, hogy az egész produkció egy összefüggő, látványos akciójelenet, amelybe pihenésként azért beiktattak néhány perces szüneteket.
Ez a helyzet viszont magával hozta azt a problémát, hogy egyrészt a frencsájz a John Wick 3-ra teljesen elszakadt a realizmustól.
Az első rész még valamennyire földhözragadt volt a maga vad és kíméletlen stílusával, mostanra azonban a főhős gyakorlatilag egy halhatatlan félisten lett, aki fáradhatatlanul tör előre méretes hullahegyeket hagyva maga után, őt viszont az égvilágon senki sem képes elintézni – főleg nem a seregekben támadó gyilkosok, akik ahelyett, hogy egyszerre támadnák meg Wicket, vagy megvárják, hogy hősünk odaforduljon hozzájuk, és leüsse őket, vagy csak látványosan kihagyják a lehetőséget, hogy előbb öljék meg Wicket, mint Wick őket.
Másrészt az igazi gondok azután kezdődnek, hogy a karakterek ledarálják az aktuális rosszfiú-csapatot, és a következő bérgyilkos-csoport megérkezése előtt pár perc erejéig leülnek egy kicsit beszélgetni. Ekkor jelentkeznek a forgatókönyv gyengeségei: a rosszul megírt dialógusok és a főhős ernyedten felskiccelt mondvacsinált motivációja (tiszta sor, hogy Wick miért marad játékban ennyi sorscsapás ellenére, talán még egy kis meghatottságot is kiváltanak ezzel a nézőből, de hogy úgy összességében mi értelme az egésznek, kissé zavaros), na meg a világ, amelyben a karakterek élnek, szintén fényévekre került az eddigi földhözragadtságától.
Mert azt már az előző részben megtudhattuk, hogy ebben a sorozatban bárki lehet bérgyilkos, a kéregető koldustól kezdve, az aluljáróban szorgoskodó utcazenészen át, az állandóan kötekedő vécésnéniig, de hogy a rendőrség kvázi nem létezik, a járókelők pedig még a fejüket se kapják fel egy mellettük kirobbant bunyóra, az már kevésbé elfogadható – bár a második epizód csúcsforgalomban lezavart hangtompítós metróállomásos lövöldözését szerencsére nem sikerült alulmúlni.

Ugyanakkor már az eredeti film után sem voltak benne sokan biztosak, hogy ez a koncepció és ez a világ elbír egyáltalán még egy, vagy akár két részt.
Persze a John Wick 3 erősen próbálkozik kiterjeszteni és misztikusabbá tenni ezt a bérgyilkos-univerzumot, a régi írógépekkel és vezetékes telefonokkal megpakolt központtal, a pénzérmékkel, medálokkal és véreskükkel, nem utolsósorban pedig a mindenre és mindenkire vonatkozó megkerülhetetlen szabályokkal, amiket nem mellesleg szinte mindenki úton-útfélen megszeg, mégis mindig ugyanoda lyukad ki a cselekmény.
De addigra a non-stop akciónak is meglesz a böjtje, és a fináléra érezhetően elfárad az egész – az utolsó fél órát már sem a lövöldözős videojátékokból kilépett testpáncélos, három tár lőszer után is eleven kommandósok, sem Keanu Reeves, sem pedig Mark „Ez még él?” Dacascos nem képes egyben tartani. Ettől függetlenül összességében nincs nagy gond a filmmel: hozza a megszokott színvonalat, kikapcsolja az agyat, azt nyújtja, amit minden minőségi modern kori akciómozinak kellene.
Reeves külön dicséretet érdemel: természetesen a jelenetek nagy részét ismét kaszkadőr nélkül forgatta le, és hiába tapossa immáron az ötödik x-et, még mindig elhisszük róla, hogy korát meghazudtolva képes a földbe állítani a rosszfiúkat.

Ami akár még jó hír is lehet, mivel a John Wick 3 egy hét alatt többet hozott, mint az első felvonás egész pályafutása alatt, így a negyedik film gyakorlatilag borítékolható, és több mint valószínű, hogy a különböző spin-offoktól és tévésorozatoktól sem menekülünk majd meg. Mindazonáltal az még erősen kérdéses, hogy gyakorlatban mindez hogyan fog működni, mivel, ha szigorúan vesszük, akkor ennek a témának egyetlen film bőven elég lett volna.
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
28. Greg  PlayStation.Community tag
2019.06.06. 07:20:19
LV25
Válasz 27. Greg üzenetére:
*Nem, volt már akció is valami...
LV426
27. Greg  PlayStation.Community tag
2019.06.06. 07:17:00
LV25
Válasz 19. ColdHand üzenetére:
Nem, valami bárban vagy lokálban... erőltetettnek éreztem.
LV426
2019.06.03. 12:36:56
LV1
Szerintem zseniális volt a maga nevében a film. Sokat nem kell várni a filmtől csak tömény erőszakot. Számomra kicsit olyan volt a film mintha 90-es évek Jackie Chan filmet néznék :D De pont ettől volt jó mert én imádtam ezt a korszakot.
25. martin  Főszerkesztő
2019.06.02. 12:15:15
LV27
Válasz 24. popper üzenetére:
Ne aggódj, így se, úgy se lesz semmi értelme.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
24. popper  PlayStation.Community tag
2019.06.02. 07:53:13
LV1
Válasz 22. martin üzenetére:
Az Endgame-el kezdődő,ès időutazással vègződő mondatrèsz. Jövő hèten nèzem meg.
23. ColdHand  Szerkesztő
2019.06.01. 19:03:40
LV22
Válasz 22. martin üzenetére:
Szerintem az utolsó mondatra gondolt.
...a többit képzeld hozzá.
22. martin  Főszerkesztő
2019.06.01. 10:29:07
LV27
Válasz 21. popper üzenetére:
Juj tényleg? Melyik része?
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
21. popper  PlayStation.Community tag
2019.06.01. 10:11:48
LV1
Válasz 1. martin üzenetére:
Ez durván spoileres volt.
20. ColdHand  Szerkesztő
2019.05.29. 17:23:51
LV22
19. ColdHand  Szerkesztő
2019.05.29. 17:19:41
LV22
Válasz 16. Greg üzenetére:
A felvezetés?
...a többit képzeld hozzá.
18. VictorVance  Szerkesztő
2019.05.29. 11:48:18
LV18
Válasz 17. Dzson üzenetére:
Egy kicsit más kávéház a kettő, az Equilibrium tele van Mátrixos/John Woo-s lassításokkal, a John Wickben viszont piszok gyorsan pörög az akció végig. És valamennyire realisztikusabb is.
Örülünk?
17. Dzson  Szerkesztő
2019.05.29. 11:07:04
LV6
Ez hasonló lehet, mint az Equilibrium. Mondjuk azt sem láttam (csak videoklipben), nyáron a szabik alatt kell 1-2 filmnézős napot eszközölnöm.
"Miféle mű kutyakaki...?" (Top Secret)
16. Greg  PlayStation.Community tag
2019.05.29. 10:05:55
LV25
Az első részt kezdtem el nézni de pár perc múlva már iszonyúan fárasztott.
LV426
15. Noob  PlayStation.Community tag
2019.05.28. 23:48:48
LV5
A terminator kezdő b...i a gőzfürdőben a Wickhez képest. Wick kap 4 lövést, leesik egy emeletes ház tetejéről és nagyon zabos lesz.
Én mindig igazat mondtam, akkor is, ha hazudtam.
14. VictorVance  Szerkesztő
2019.05.28. 20:49:13
LV18
Válasz 12. Onimushaman üzenetére:
Ja tényleg, a lovaglós akciójelenetről teljesen megfeledkeztem, pedig meg akartam említeni. Jó kis True Lies áthallás volt.
Örülünk?
13. ColdHand  Szerkesztő
2019.05.28. 19:04:47
LV22
Válasz 11. Onimushaman üzenetére:
Ezek mind megvoltak. :)
...a többit képzeld hozzá.
12. Onimushaman  Szerkesztő
2019.05.28. 17:52:59
LV24
A pajtás rész jó volt, lórúgás az nagyon fájhat. Még a motorozós üldözés is bejött. Késdobálós könyvtáras a vége felé Tarantinós. :D

Jobban tudtam volna értékelni, ha valami rövid pár részes websoriként készült volna el. Az első újdonságként hatott, amit már nem tudott megugrani szerintem egyik folytatása sem. A másodikból alig emlékszem valamire...
señor
11. Onimushaman  Szerkesztő
2019.05.28. 17:40:52
LV24
Válasz 8. ColdHand üzenetére:
Az első kettőt nem luxiban nézted lábtartóval és éjjeli lámpával.
señor
10. NEXUS0001  PlayStation.Community tag
2019.05.28. 17:18:28
LV7
Az én agyam az ilyen értelmetlen csihipuhinál, pláne ha még egy kis CGI-vel is meg van támogatva automatikusan lekapcsol. Kár hogy horkolok, ezért nem járok mostanában moziba.
XD

Az első is már nevetséges volt, ez most már maxigáz.
Csak tudnám mit jelent ez a szmájli: 3D !?
9. martin  Főszerkesztő
2019.05.28. 16:12:00
LV27
Szegény Halle Berry annyit melózott az akciójelenetekkel, hogy rendes karaktere nem is lett neki a végére. De legalább edzett kicsit.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
8. ColdHand  Szerkesztő
2019.05.28. 15:55:25
LV22
+1
Tetszett, jó kis akcióorgia volt, de a végére tényleg elfáradt a dolog. Mondjuk addigra már a retináim is. Később gondolván át jött le, hogy a sztori tényleg logikátlan, és következetlen volt.

Múlt hétvégén bedaráltam az első két részt, mert eddig nem láttam őket. Látszik a fejlődés, ami az akció részeket illeti, mert az előző filmek kissé fapadosnak tűntek a Parabellum darálásához képest. Pl. az a hosszabb akciójelenet a két kutyával és Halle Berry-vel, az nagyon ott volt! De a film végi sub-boss meccsek...nem kellettek volna.
Várom a folytatást!
...a többit képzeld hozzá.
7. ColdHand  Szerkesztő
2019.05.28. 15:49:22
LV22
+1
Válasz 4. zodiac55 üzenetére:
Az nem akkor kezdődött, amikor menthol cserélte le?
...a többit képzeld hozzá.
6. Onimushaman  Szerkesztő
2019.05.28. 15:04:05
LV24
Válasz 5. VictorVance üzenetére:
Ott már picit bebólintottam.
señor
5. VictorVance  Szerkesztő
2019.05.28. 14:58:20
LV18
Válasz 3. Onimushaman üzenetére:
Tehetséges színművészek. De a galambok is azok voltak.
Örülünk?
4. zodiac55  PlayStation.Community tag
2019.05.28. 14:44:51
LV12
+1
Válasz 3. Onimushaman üzenetére:
A vég kezdete, Oni lecserélte az avatárját!
"Si vis pacem, para bellum."
3. Onimushaman  Szerkesztő
2019.05.28. 14:29:10
LV24
A két kutya remekül játszott.
señor
2. martin  Főszerkesztő
2019.05.28. 11:25:51
LV27
Válasz 1. martin üzenetére:
...oh, és persze ne felejtsük el, amikor a Star Wars-ban már a legutolsó birodalmi katona is olyan fegyverrel jár, ami semlegesíti a fénykardot.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1. martin  Főszerkesztő
2019.05.28. 11:05:15
LV27
Ezekkel a folytatásos dolgokkal mindig ez a baj, hogy pont azokat a felülírhatatlan szabályokat kell többszörösen felülírni, melyektől az eredeti alkotás különleges és érdekes lett.

Kb. olyan szintű szar ez, mint az Endgame-ben az időutazás, meg a Lostban a purgatórium.
Ezt most kimondtam, vagy csak gondoltam?
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
Mozi - Volt egyszer egy... Hollywood
2019.08.20. 12:31 Cool-Túra
18 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Hollywoodi (rém)álom.
Everybody's Golf VR (PS4, PSVR, PSN)
2019.08.20. 12:19 PlayStation Network
4 hozzászólás
Szerző: DrZaius
Akkor sem megyek ki a szabadba golfozni!
Blast Zone! Tournament (PS4, PSN)
2019.08.16. 09:15 PlayStation Network
3 hozzászólás
Szerző: GrayFox
A lemásolt házifeladat esete.
Songbird Symphony (PS4, PSN)
2019.08.15. 12:01 PlayStation Network
1 hozzászólás
Szerző: MolonLave
"Hajnalonta engemet / gerle-galamb költöget"
Mozi - Halálos iramban: Hobbs & Shaw
2019.08.15. 11:48 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Attack of the Earthlings (PS4, PSN)
2019.08.14. 11:30 PlayStation Network
0 hozzászólás
Szerző: HTB
A vadkapitalizmus túlkapásai.
Wolfenstein: Cyberpilot (PS4, PSVR, PSN)
2019.08.12. 20:19 PlayStation Network
14 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Cyber-langweilig.
Etherborn (PS4, PSN)
2019.08.11. 23:41 PSC egyperces
0 hozzászólás
Szerző: MolonLave
Délutáni fejtörő.
Toki (PS4, PSN)
2019.08.10. 20:07 PlayStation Network
6 hozzászólás
Szerző: Bandage_520
Retro majomkodás.
Képregény - Megtorló: Végszó
2019.08.09. 19:00 Cool-Túra
6 hozzászólás
Szerző: VictorVance
Egy utolsó megtorlás.