PlayStation.Community

2019.04.11. 10:46 Játékteszt
1 hozzászólás
Szerző: Sheodon
Értékeld a cikket!
Történelmi személyek alternatív kiadásai, visual novel köntösben elmesélt sztori, mindezt pedig a Dynasty Warriors-ból már jól ismert harcrendszerrel fűszerezve. Kezdődjék hát a "Waifuk" háborúja!

(A teszt a PlayStation 4-es verzió alapján készült. A játék nem Cross-Buy.)

A Fate napjaink egyik legnépszerűbb sorozatává nőtte ki magát, elsősorban hazájában, Japánban, ahol anime-től kezdve videojátékokon át szinte minden médiumban képviselteti magát, sőt, szériák és alszériák is nevükön viselik ennek a franchise-nak a nevét. Mai tesztalanyunk, a Fate/Extella Link egyike az utóbbi, úgynevezett spin-offoknak, mely elrugaszkodva az eredetileg visual noveleken alapuló történetektől, egy más, alternatív sztorit mesél el, némi átfedéssel, felbukkanó kedvenc karakterekkel, és nem mellesleg nem kevés fanservice-zel karöltve.

Mint azt már említettem, az eredeti sorozat egy VN, azaz egy visual novel, ami lényegében egy olyan interaktív médiumot jelent, melyben a történetmesélésen van a hangsúly, a cselekményt álló, vagy minimálisan mozgó képek segítségével mondják el, minimális interakcióval vegyítve. Ám ez nem jelentené azt, hogy a döntéseknek nincsen szerepe ezekben az alkotásokban, sőt, az ilyen játékokban rengeteg befejezés és történeti szál szokott szerepelni, emiatt pedig többszöri újrajátszásra is alkalmasak ezek a címek.
A Fate/Extella Link azonban műfajában is eltér, hiszen egy háromdimenziós akciójátékról van szó, azon belül is egy hack&slash-ről. Stílusában leginkább az úgynevezett „Musou” sorozathoz tudnám hasonlítani ezt a Fate epizódot – aki játszott a Dynasty Warriors-szal, vagy valamelyik hasonló címmel, az pontosan tudja, hogy miről beszélek, aki pedig nem, lényegében egy általunk választott szereplővel kell több tucat, gyakran több száz, vagy akár ezer ellenfelet legyőznünk, szó szerint egy egyfős hadsereget irányítva ezáltal. A kívülállók emiatt gyakran monotonnak, vagy bugyutának találják az ilyen alkotásokat, ám szó sincs erről, hiszen nem csak ennyiből áll a játék, ahogyan itt sem. De mielőtt erre rátérnék, nézzük meg, hogy pontosan milyen módok is állnak rendelkezésünkre.
A főképernyőt betöltve, és egy friss mentést kezdve lehetőségeink némileg limitáltak. Először csak két opcióból választhatunk, a Story és az Options. Utóbbiban jó pár beállítást lehet variálni, kezdve a nehézségi szinttel, a képernyőn megjelenő információkkal, mint pl. hogy mely ellenségek életereje jelenjen meg, a kamera sebességét, de utólagosan itt módosítható a karakterünk neve és neme is. Előbbi lesz pedig a fő játékmód, melyben nem csak magát a történetet ismerhetjük meg, hanem a különböző karaktereket is itt tudjuk feloldani, és használni őket a későbbiekben a kampányhoz, vagy a szabad játékhoz – ami pedig akkor lesz elérhető, ha már játszottunk valamennyit, mert a sztoriban elért eredményeink kerülnek be ide is. Példának okáért, egy karakter akkor lesz elérhető multiplayerben, ha azt már feloldottuk a fő kampányban is.

Ha már ennyit lett emlegetve, akkor ideje beszélni a történetről is pár szót, de tényleg csak keveset. Nem is azért, mert ez a játék valójában egy folytatás, hanem mert rengeteg minden kissé... furán hangzik így leírva, de tökéletesen értelmet nyernek az adott kontextuson belül. Példának okáért, szemben az előző résszel, ahol a Digitális Holdért zajlott versengésen volt a hangsúly, itt a különböző oldalak szövetkeznek egymással azért, hogy egy még nagyobb ellenséggel szálljanak szembe, akinek a célja, hogy ezt a világot felszabadítsa. Vagy mégsem. Merthogy közben a felszabadítás a szabad akarat megszűnésével jár együtt. Szóval az úgynevezett „szolgák”, a megidézett harcosok, egyetlen „mester”, azaz idéző kezébe adják a sorsukat, és kezdetét veszi az újabb háború.
Ebből a szempontból a játék egy kicsit fapados, ugyanis túlságosan is erőltetve vannak a visual novel elemek a címben, ami az újrajátszási faktornak ugyan nagyon jót tesz, viszont a történeten ez korántsem segít. És nem is igazán az a gond, hogy érteni kellene hozzá az előző részt, arra legfeljebb utalások vannak, hanem szimplán alibizésnek hat az egész. Erre remek példa a különböző karakterek váratlan felbukkanása, de idesorolhatnánk magát az alapkonfliktust is, ami már ezerszer lerágott csont, és itt sem sikerült sem pedig semmi újat, sem pedig igazán kiemelkedőt alkotni. De ez annyira nem is gond, hiszen ez egy akciójáték, ott pedig a játékmenet a lényeg, igaz?
És ezen a ponton nem is igazán van probléma. Mint említettem, első látásra sokaknak ez a műfaj kifejezetten unalmasnak hathat, de erről szó sincsen. Azon túl, hogy a különböző pályán heverő tárgyak folyamatosan variálják a játékmenetet, a különböző területek elfoglalásának és a felbukkanó nagyobb ellenségeknek köszönhetően folyamatosan képes változatos maradni a cím. Arról nem is beszélve, hogy maguk a karakterek is mind hoznak valamiféle újdonságot a repertoárba: vannak, akik karddal szállnak be a harcba, míg mások varázslatokkal nehezítik meg rosszakaróink dolgát, de nem szabad megfeledkezni az íjászokról sem. Ráadásul mindegyikük másmilyen módon használja ki a rendelkezésére álló adottságait, hiszen vannak a gyorsabb harcosok, míg vannak, akik inkább a lassan, fontolva haladó elvet követve tudják akár az egész pályát uralmuk alá hajtani. Korántsem fullad át abba a játék, hogy az alap ütéseket nyomogatva kellene végigrohanni a kisebb ellenségeken.
A felbukkanó spontán missziók, valamint az állandó és a karakterekhez köthető küldetések (melyek bondingot, vagyis a főhős és „szolgái” közötti kötelékeket is erősítik) pedig nem csak kihívást nyújtanak, hanem tovább színesítik az akciót. Valójában azt is mondhatnánk, hogy a sok kisebb ellenfél csak töltelék, akik a karakter fejlődését és fejlesztését szolgálhatják, de ez nem teljesen igaz, ugyanis nehezebb nehézségi fokozaton ők is okozhatnak kellemetlenséget, főleg nagyobb számban. Ennek ellenére a játék sosem igazságtalan, hiszen mindig van lehetőségünk visszalátogatni korábbi (és könnyebb) helyszínekre, vagy akár a párhuzamos missziókat is elvégezhetjük, újabb tapasztalati pontokat és pénzt gyűjtve, melyeket képességekre, tárgyakra, és egyéb hasznos dolgokra költhetünk. Ráadásul a karakterek sem „készek”, hiszen nem csak fejleszthetőek, hanem testre szabhatók is. Ez nemcsak ruházat szempontjából jelentős, hanem bizony a megszerzett jártasságok is variálhatók, annak függvényében, hogy éppen milyen ellenféllel, milyen pályán nézünk szembe, de ezen túl vannak felszerelhető extrák is, amik valamilyen extra bónuszt tesznek elérhetővé.
A szereplőkkel való kapcsolat építése és annak elmélyítése ezt is szolgálja: minél inkább „megismerünk” egy adott karaktert, annál több képesség közül választhatunk, annál több extra bónuszt tudhat magáénak, és nem mellesleg pedig új kosztümökre is szert tehetünk ezáltal. Arról nem is beszélve, hogy a játék során több spéci mozdulat is rendelkezésünkre áll, amik mindegyike más és más funkciót tölt be. Vannak direkt sebző harci képességek, vannak, amik inkább csak erősítenek minket és társainkat (akik közül kettő „szolga” szabadon velünk vihető), vagy éppen az ellenfelünket hátráltathatjuk valahogy, akár bénítással, vagy akár valami egyéb turpissággal. Éppen ezért ránk van bízva, hogy egy-egy pályát hogyan közelítünk meg, ami főleg akkor lehet igazán élvezetes, ha ezt barátainkkal, vagy ismeretlenekkel tesszük az online felületen – merthogy bizony multiplayerre is van lehetőség. Maga a mód pontosan azt csinálja, amire egyből gondolna az ember: ugyanazokat a missziókat, pályákat élvezhetjük újra, csak éppen nem egymagunk, hanem a segítők szerepét valódi emberek töltik be. Éppen emiatt, bár élvezetes ez a fajta mókázás, de különösebb újdonságot ez nem hoz, de szerencsére erőltetettnek sem hat.

A látványvilággal nincsen különösebb gond. A grafika technikai része ugyan hagy némi kivetnivalót maga után, de ezt egy ilyen stílusú játéknál megbocsájtja az ember, már csak azért is, mert így mindenféle akadás, szaggatás, vagy egyéb belassulás nélkül lehet élvezni a végtelen csihi-puhit. Meg őszintén szólva, ennél a fajta stílusnál korántsem annyira elvárás a valósághű ábrázolás, sőt. Kifejezetten látványos és különleges helyszínekre látogathatunk el, amelyek alapján sok esetben ugyan a valóság ihlette, de mégis minden helyszínben van valami új és egyedi, a korábbiakhoz képest, így végig hangulatos és változatos marad az akció, amit csak tovább színesítenek a hangeffektek, és a zenei aláfestések, melyek szintén igen szépen vannak variálva. Ráadásul ezeket később ismét megtekinthetjük a galériában, ahol a szokásos feloldható tárgyakon túl további képek és érdekességek is találhatóak.

Ha összegeznem kellene egy szóban, hogy mi a véleményem a játékról, akkor azt mondanám, hogy korrekt. Amit csinál, azt jól teszi, a karakterek kellően jól vannak kiválogatva, élvezetes mindegyikükkel a játék, és maga a játékmenet sem fullad unalomba még sok idő után sem, és hosszú szavatosságot biztosít, a rajongóknak pedig különösen. De igazán maradandót sajnos nem tud nyújtani, elmarad mind a Fate-széria többi alkotásához, mind pedig a legjobb Musou címek, vagy akár akciójátékokhoz képest. A sztori igazán csak a rajongók szívét fogja megdobogtatni, és az is csak a különböző karakterek felvonultatása (és néhol újfajta használata) miatt, és a grafikai rész is lehetne jobb, de a hangulat és a játékmenet bőven kárpótolnak ezért.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Ha érdekel, megvásárolhatod a PlayStation Store-ból: a PlayStation 4-re 14990 Ft, míg PlayStation Vitára 12490 Ft.)
Képgaléria
Kapcsolódó tartalom
Olvasói vélemények
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
1. mitsuhiko  PlayStation.Community tag
2019.04.17. 12:27:09
LV1
a ps vita halott. Nem értik? halott!

nem értik...
asia.playstation.com www.play-asia.com
1 / 1 oldal
‹‹  ‹  1  ›  ››
FATE/EXTELLA LINK
Marvelous
Látványosság:
Átlagos
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene / Hang:
Hangulat:
7/10
Pozitívum
Tökéletesen megidézi a Fate-hangulatot; remek karakter- és pályadizájn; hibátlanul fut, még az alap PS4 modelleken is
Negatívum
A történet kissé bugyuta, különösen a többi Fate-epizódhoz képest; a grafika technikai része néhol kissé már elavult